Oltásáldozatok 7. cikk

Létrehoztunk egy email címet, oltasaldozatok@gmail.com ahová bárki elküldheti saját, az ismerőse, rokona történetét, aki az oltás felvétele után szenvedett hátrányt, betegséget, vagy akár halált. A beérkezett hírekről már feltettünk hat olvasható cikket, 6. cikk5. cikk4. cikk3. cikk2. cikk1. cikk.

Tekintettel a személyiségi jogokra, az érvényben levő jogszabályokra, az eseteket úgy közöljük, hogy azokat ne lehessen teljesen beazonosítani.


COVID pozitív lett, elhunyt – L. Ági

Tisztelt Doktor Úr!

Szeretném megosztani azt a történetet, ami talán bizonyító jelentőségű lehet abban, hogy a vakcina beadása után megbetegedett emberek nem feltétlenül voltak covidosak az oltás előtt.

Ismertem egy 99 éves idős asszonyt, aki 2020 januárjában került egy olyan kórházba, ahol gerontológiával is foglalkoznak. A családja nem járult hozzá, hogy az adatait közzé tegyék, de megengedték, hogy megírjam az esetet. A néni enyhén demens volt, gyenge egészségű, de rendkívül szívós. 2021 március 9.-én letesztelték covidra és negatív lett. Március 12.-én megkapta az Astra Zeneca-t, 21.-én kezdődtek a panaszai: láz, émelygés, köhögés. 23.-án került be a Péterfybe tesztje pozitív volt. A nővérek szerint küzdött az életéért szegény mint egy oroszlán, 3 hét után 2 negatív tesztet produkált. Úgy volt, hogy másnap visszaviszik abba a kórházba, ahonnan jött, de szíve elfáradhatott, megállt. Levelemhez csatolom a kórházi zárójelentését, melyet a családja engedélyével fényképeztem le (kérem azt ne közölje)

Üdvözlettel: L. Ági


Megemelkedett pulzus, láz – S. V.

Tisztelt Doktor Úr!
2021.05.02-án kaptam meg a 2. adag Sputnik V koronavírus elleni oltóanyag adagot, melyet követően éjjel a láz kialakulása mellett brutális pulzusemelkedés követett. Számoltam vele, hogy itt a vég, még soha nem éreztem magam ennyire rosszul. Miután erőt vettem magamon és hívtam a 112-öt (5:47-kor), mentőt kértem a helyszínre a mért értékek tükrében (vérnyomásmérő típusa Citizen CH-453, Eü:1 1 hónapja volt elemcsere benne). Miután megjöttek kibotorkáltam a saját lábamon az esetkocsiig, ahol beültettek mértek egy oxigén szaturációt, lekérték az adatokat és felajánlották, hogy bevisznek a Covid ambulanciára Algopirin infúzióra, mivel 38,3 C-os lázam is volt vagy visszamehetek a lakásba, bevehetek én is lázcsillapítót és pihenjek sokat. A megemelkedett pulzusra gyógyszert nem adtak (vagy nem volt), betudták az oltás mellékhatásának a dolgokat. EKG-t sem csináltak (lehet, hogy ez sem volt a kocsiban?). Aznap 12:00-13:00-ig ágyban voltam, vettem be lázcsillapítót és így lassan kezdett lemenni a pulzusszint és kb. 18:30-ra a normális értékre csökkent.
Kaptam már életemben komolynak számító oltásokat a kötelező gyermek védőoltásokon kívül (pl: Verorab-ot veszettség ellen), de soha ilyen drasztikus mellékhatásokat nem okozott egyik sem.
Egyenlőre úgy tűnik jól vagyok, de hogy többet nem fogok beadatni Covid vakcinát az biztos. Ez a mellékhatás nem szerepelt a SPUTNIK V alkalmazási előírásában, melyet elolvastam a védőoltás beadatása előtt, ezért jelentettem a tapasztaltakat az OGYÉI felé online felületen. Kíváncsi vagyok foglalkoznak-e érdemben majd a bejelentéssel?
Állításaimat igazolandó minden szükséges tárgyi bizonyítási eszközt mellékeltem.
Személyes adataim:

S. V.


Elhunyt – B. Tibor

B. Tibor vagyok és a nagybátyám élettársa halt meg a második kínai vakcina után. Az előzményében igaz, hogy volt daganatos betegsége, de két éve gyógyultnak tekintették. Ezért a háziorvost megkérdezve az ő javaslatára vállalták be mindketten az oltást. A második oltás után még aznap otthonában lett rosszul és a kórházba szállítás után másnap meghalt. Persze a vírusra fogták. Engem a nővérem értesített telefonon a történtekről, ami meglepett. Azt se tudtam, hogy oltakozni van tervük. Ilyen mikor egy családban is korlátozódik a kommunikáció a félelem a lezárások miatt. M. I. az áldozat neve csepeli lakos és 79 éves volt de jó erőben lévő nevetős hölgyről beszélünk. Még élhetett volna. Ha lehet csak a kezdő betűt írjuk ki a nevénél! Tisztelettel B. Tibor


Elhunyt – Jóska

Tisztelt Tisztán látó Doktor Urak!

Volt egy ismerősünk Ibolyának hívták.
A Farkas Edit szeretetotthonban volt Haláláig. 2021 március 2.-án ezt a e-mailt kaptuk tőle:

“Kedves Zsuzsi és Jóska˘! Köszönöm a levelet és a képeket. Szívből örültem, hogy ilyen jó kapcsolat lett köztünk.Köszönöm, 96 éves elmúltam és egészségügyi állapotommal elégedett lehetek. Vasárnap délelött váratlanul beoltottak bennünket, aki kérte. Hivatalosan nem, de állitólag amerikait kaptunk. Azóta nem volt itt panasza senkinek. Szép nagy kerünkben sétálhatunk, de se ki se be nem jöhet senki. Örülök, hogy megtaláltátok itthon a helyeteket. Jó, hogy jó levegőn dolgoztok. Én is szivesen veszem, ha kapok levelet Tőletek. Szeretettel ölelek Titeket. Ibolya”

Ez volt az utolsó levele.
Majd egy hónapig nem kaptam semmit tőle, sem a családtól. Aztán jött egy e-mail a fiától:

…”Édesanyámat az a bizonyos sokat emlegetett, letagadott, diskurált Corona elvitte.
Röviden: meghalt.
Teljesen egészséges volt, mikor valaki behurcolta a Coronát az öregotthonba. Addig senki sem volt beteg, azóta a tegnapi információnk szerint 17-en haltak meg Coronában az otthonban. Így most erről a betegségről egy szót se tovább. Mindenki hisz amit akar, de Édesanyám áldozata lett. Kapott oxigént, de nem szenvedett. Hiányzik.”…
Az oltásig senki sem halt meg az emlegetett koronavírusban az otthonban, még a legveszélyesebbnek vélt időszakban sem. Senkit nem engedtek se be, se ki bár egy bő éve.
Majd az oltást követően hirtelen 17-en haltak meg. Semmi sem változott az épület szabályaiban vagy az ellátásban, csak az, hogy beoltották a bentlakókat. A hozzátartozóknak persze azt mondták, hogy a “Korona vitte el őket”.
Nagyon sajnáljuk, és roppant mód felháborít, hogy egy olyan nagyszerű ember aki 96 évesen teljesen egészséges volt, szellemileg tiszta, internetezett, videóhívásokat indított és elképesztő tudással rendelkezett, ilyen gyilkosság áldozata lett.

Jóska


Elhunytak – Orsolya

Tisztelt Orvosok a Tisztánlátásért!
Nyugalmazott rajkai állatorvos ismerősöm röviddel a Szputnyik oltás után hunyt el 2021. április 29-én a győri Petz Aladár kórház intenzív osztályán. 
Férjem kollégájának 85 éves édesapja az AstraZ oltás után agyvérzést kapott.
Köszönettel áldozatteli munkájukért, Orsolya, Mosonmagyaróvárról.


Elhunyt – T. Piroska

Kedves Doktor Urak!
K. Gábor, 50 éves XII. kerületi lakos, édesanyja egyetlen fia és támasza, pár nappal az AstraZeneca  oltás beadása után hirtelen meghalt. Epilepsziája volt. A halál okának érelmeszesedést tüntettek fel.
Üdvözlettel T. Piroska


Elhunytak – L. Krisztina

Tisztelt Dr. Tamasi József! Minden elismerésem a munkájuknak! Ez is egy nagyszerű kezdeményezés. Sok kitartást kívánok! Én is kitartok a végsőkig. Több esetet is leírok, viszont nem említek neveket, címet sem, mert nem kértem rá engedélyt, hogy esetleg megosszam. Az egyik eset a testvérem szomszédjával történt. Idősebb néni de nem beteges. Füvet nyír, autót vezet… Semmi baja nem volt addig amíg meg nem kapta az “oltást”. Rá egy jó hétre a mentő jött érte és vitte a kórházba. Lassan egy hónapja van bent. Remélem már jobban van. A második eset egy idősebb házaspárral történt ugyanazon a településen. A házaspár megkapta az “oltást” (úgy tudom kínait). Mind a ketten megbetegedtek. Karanténba rakták őket. A férfit nem sokra rá mentő vitte a kórházba múlthét hétfő este. Szerdára meghalt. A férfinek voltak betegségei. A harmadik eset egy ismerősömmel történt. Ő és a férje átestek a fertőzésen valamikor szeptemberben. A férfi be”oltatta” magát Astrával. Öt napra rá infarktust kapott. Szerencsére nem halt meg jobban van. Sajnálom az eseteket és az embereket de nem tudom, hogy hol van a józan ész határa? Üdvözlettel: L. Krisztina


Rosszullét – P. Anett

Ismerősöm 36 éves férfi vesebeteg Astrát kapott, másnapra olyan rosszul lett, hogy nem igaz, durva hányás, párja azt mondta, hogy sose látta még hogy ennyire rosszul lett volna. Mentő, kórház, majd haza, gyógyszert felírtak, azt bevette és lefeküdt aludni. Sajnos azóta nem hallottam róla semmit, de ez is elég durva. Ő az aki még betegen is dolgozik, de most erre is képtelen volt.


Elhunyt – Sz. Zoltán

Jó estét kívánok! Röviden írnám le a történetet. Nagybátyámat ma temették. Ő a halála ellőtt 3 héttel kapott oltást (kínait). A fia hívta ki a mentőket mert elesett és féloldali gyengesége volt. Ez dél körül történt. A fia elmondása alapján néhány óra múlva, éjfél körül állt be a halála. 87 éves volt, Szentesi lakos.


Elhunyt – Mária

Tisztelt Tisztánlátó Orvosok!

Kolléganőm rokona… Túlélte a rákot..Kapott kemót is, mely segített neki. Nem tudom, ki és miért javasolta neki, de be lett oltva. Ehhez képest sikerült elkapnia a vírust, és lélegeztetőre került.. Majd jó 10 nap múlva meghalt.


A másik nem oltásos haláleset. Egészségügyi dolgozó volt, családi barát. Édesanyja elkapta a covidot, bele is halt, mellékesen az alapvető ok, trombózis volt, másodlagos ok, covid, aztán meg végelgyengülés. Visszatérve az ápolónőre. Anyja halálhírére öngyilkos lett. Nem bírta elviselni a zsarolást sem, hogy olyan gyógyszerrel kellett az idősebb (nem kovidos) embereket tömni, mely halált okoz… Ha beszélt volna nyilvánosan, elveszíti az állását és még a hozzátartozók is megsínylették volna…. Sok mindent hallottam, tudok, de mindent nem.
Állítsuk meg az ámokfutást az oltásokkal, mely a népirtásra irányul, önként és dalolva veszik fel az emberek a gyilkos vakcinát…
Üdvözlettel:
Mária


Lelki megviseltség – Szilvia

Tisztelt orvosok a tisztánlátásért csapata! Olvasgattam a beküldött történeteiket, és arra gondoltam, szerencsés vagyok, hogy velem nem történt semmi gond, de mégsem hagyott nyugodni valami. Testileg ugyan nem szenvedtem meg az oltást, nade lelkileg. Nem igazán találtam hasonló történetet leírva, lehet, hogy nem is annyira mérvadó, de úgy gondolom talán a lelki abúzus is egy nézőpont.

Gödöllőn vettem fel a Sputnik V oltást. Az előtte való két estém borzalmas volt, semmit nem aludtam. Néztem a mellettem alvó gyermekemet, és bevallom el is sírtam magam. Ez az utolsó nyarunk az óvoda előtt, amit szerettem volna 100%-ig kihasználni vele, ezért döntöttem az oltás mellett, a kártya miatt. Ám ahogy közeledett a nap, pánikrohamok jöttek rám. Nem akartam ezt az oltást, féltem! Még most is félek! Úgy éreztem, és még mindig úgy érzem, hogy valami kényszerhelyzetbe hoztak, ami megtépázta a lelkem, elvette emberi jogaimat, bele kényszerítette a testem is valamibe, amit én nem akartam. Az oltás napján már annyira felemésztett ez az egész, hogy csak sírtam és sírtam, mondogattam magamnak, hogy “de ez így helyes, magunkért, embertársainkért” de még sorban állás közben is úgy éreztem magam, mint abban a második világháborús filmben, amiben gyermekekkel itatnak altatót, hogy álmukban megmérgezzék őket. Már túl vagyok az oltáson, nem érzem jól magam. Nem is fizikailag, bár fáj a karom, a végtagjaim, a fejem, de belül hatalmas lelkiismeretfurdalást érzek. Nézem ismét álmatlanul magam mellett ezt a kisembert, és ezredjére is bocsánatot kérek tőle azért, hogy ha olyan következménye lesz ennek az oltásnak ami elszakít tőle, akár egy évre, de akárcsak egy napra is. Én csak egy szép nyarat szerettem volna neki, mielőtt óvodába megy.
Köszönöm, ha elolvasták a levelem! Minden jót! Szilvia


Vérzés – B.A.

Anyukám 76 éves, sokáig ellenállt az oltásnak, de cukorbeteg, vesebeteg, elhízott, és 2 rákot élt túl, ezért nagyon félt a vírustól. Tulajdonképpen alig  mozdul ki otthonról, nem is nagyon tud menni.
Pfizert kapott még csak egyet, egy hét után elkezdett vérezni és kb 1 hétig vérzett, orvoshoz nem ment. Először még csak valami húgyuti fertőzésre gyanakodott, de én már akkor sejtettem, hogy ez csak az oltástól lehet, szerencsére fájdalma sehol sem volt. Sokat olvastam nőknél hasonló tünetekről, de el sem tudom képzelni, hogy ilyenkor hogy alakulhat ki vérzés, és a vérzés elmaradása után egyáltalán maradhatott-e valami nőgyógyászati probléma, még ha nincs is tünete?  Aggódok érte, de soha nem fogok oltatni, fekete bárány vagyok a családban és még félhetek is tőlük. 18 éves lányom nem tud dönteni, nem akar oltást, de körülötte már mindenki oltat, de nem kap elég információt sehonnan, hogy milyen hatása lehet az oltásnak a későbbi gyermekvállalásra, vagy melyik oltás a legbiztonságosabb ilyen szempontból. Üdvözlettel: BA


Elhunyt – S. F. Zsuzsa

Tisztelt Doktor Úr! 
Nyolcvanhárom éves édesapám soha nem volt beteg, napi 3-4 km-t sétált mindig, teljesen önellátó volt és szellemileg is friss. Kérésünk ellenére a propaganda médiának bedőlve jelentkezett oltásra. A kínai vakcinát kapta, és 2 hét múlva már a mentőket kellett hívni annyira rossz állapotban volt. (állandó láz, gyengeség, hányás, rosszullét,). Sajnos a kórházban egy hetet sem bírt ki, pedig nem rakták lélegeztető gépre. Azt mondták oxigént és infúziót kapott, és jól reagál a Covid protokollra. 5 nap múlva meghalt, ez a “jól reagálás”

S. F. Zsuzsa, Székesfehérvár 


További oltásesetek gyűjteménye egy facebook csoportból:

https://sites.google.com/view/oltasutanielhunytak/f%C5%91oldal?fbclid=IwAR108SkIQ0Qi-2qLwAwzeihuz-iEAEkwj6d_DI9088-RiKGepZMaySH3xuU


17 thoughts on “Oltásáldozatok 7. cikk

  1. Nap mint nap döbbenten olvasom az újabb halálhíreket, melyeket a vakcinázás következtében szenvedtek el az emberek, függetlenül attól, milyen fajtával tették el őket láb alól. A külföldi alternatív médiát is követem és sajnos világszerte is ugyan ilyen tragikus a helyzet. A legmegdöbbentőbb az, hogy az emberek zöme, még mindig nem érti mi is folyik körülöttük, mire is megy ki a játék. Persze nagyon sokan tudják, hogy a vakcinának nevezett kísérleti génterápiák túlzás nélkül tekinthetők eutanáziaprogramnak, mely az egész emberiségre kiterjedő népirtás. Rengeteg a halott, de csak megy tovább az oltási programnak nevezett őrület, kegyetlenül, irgalmatlan módon. Néha úgy érzem, hogy teljesen elvesztették az emberek a józan ítélőképességüket. A negyven év komcsi diktatúra, a gengszterváltáskor lezajló országrablás, a mindenhol tapasztalható kettős mérce megtanította az embereknek, hogy lehajtott fejjel járjanak és véletlenül se próbáljanak gondolkodni, vagy önálló véleményt megfogalmazni, pláne, ha az szembe megy az aktuális szemlélettel. A kozmopolita, amerikamajmoló, magyarellenes, materialista médiának és lezüllesztett hazug oktatásnak sikerült már kinevelnie több olyan generációt, melyeknek sem önazonosságtudata, sem spiritualitása, sem jövőképe nincs. Ez a nagyszerű sokra hivatott és sokat szenvedett nép, Szűz Mária országa mivé lett? Mennyi hazafi hullajtotta vérét, évezrednyi gyötrelmekkel dacolva, példát mutatva a jövőnek és a világnak. A legjobbjaink biztosították mindig a következő generációk megmaradását. Vajon ez a tengernyi magyar kik a világ legnagyszerűbb emberei voltak mit szólnának a mai világ elkorcsosulásához? Az emberek kik ennek a szónak már árnyékai sem lehetnek eladták és adják lelküket az ördögnek…

    1. Igen. Most tanulják, mert még nem ismerik, de azért minden oltás teljesen biztonságos… Mondják a népnek, akik hisznek nekik valamiért. Azt is elhitték, hogy szörnyen halálos világjárvány van, mert meghalt a covidra fogva átlag 250, többségében idős, krónikus beteg…!

    2. Nincsenek semmilyen pánikban . Azt dumalhatják akár egymásnak és önmaguknak ellentmondva amit akarnak . Mindenki teszi a dolgát a rendeszerben , kevesen lépnek ki belőle . Ki fogja ezeket elkapni megbüntetni ? Senki . A hazai és eus kapcsolatok jó ügyvéd kimenti őket . Akár ezek lesznek hatalmon akár nem . Ellenzék ugyanez pepitába . A nép a lakossag semmibe nem szólhat bele , ez egy hatslmas üzlet es korszak átrendezés . Nincs mesebeli juhász király tündér aki klasszul elrendezi a dolgokat . El lesz minden titkolva és marad minden ahogy eddig . Ápolók jelentektelen hírességeket újságírókat elzavarnak , mindenki nyugodtan sunnyoghat és lázadozhat . Nincsenek csodák , biztak a tróger Trámpba , tessék a végére nagy duma nagy remény nagy semmi koppsnással .

      1. Tisztelt Atis!
        Nem értem a hozzászólásának azt a részét, melyben Trump elnököt letrógerezi, nagy dumáról beszél nagy koppanással.Részben az amerikai elnökválasztási procedúrának semmi köze nincs a magyarországi vakcina helyzethez.Másrészt nem értem, milyen jogcímen trógerezi le a világ egyik legnagyobb országának leköszönt elnökét.HArmadrészt, ha Ön valamiféle nagy koppanást élt meg, akkor esetleg az Ön indokolatlan reménye, illetve pletykalapokból való tájékozódása volt ennek oka, de semmiképpen sem egy olyan ember, aki elnöki évei alatt békét, biztonságot hozott a bolygónknak, hatalmas többség szavazott rá, és a csalás ellenére is sikerült a népét visszafognia egy fegyveres lázadástól.AZ egyéb mondanivalójával egyet értek, kihangsúlyozva azt, hogy jelenleg a magyar állapotok a kétségbeejtőek számunkra és nem az USA belügye.

    3. Valószínűleg már látják, hogy az emberek kezdik észrevenni, mennyi halálos áldozattal jár a csodaszerük. Talán ezért is sietnek a gyerekek oltásával. Hogy lesz ebből 3-4-5 vagy másod harmad generációs oltás? Előbb fognak lángolni ezek az oltóanyag előállító létesítmények, ha mindenki észreveszi mi folyik a háttérben. Ezért is kell ébreszteni mindenkit, szétszórni a híreket külföldről belföldről, hogy bukjon a covidmaffia, és ne jussanak el a fenevad bélyegéig.

  2. Doktor Urak! Kérem olvassák el ezt:
    https://thecovidblog.com/2021/05/07/pfizer-documents-unvaccinated-people-can-be-exposed-to-experimental-mrna-from-vaccinated-people-frightening-adverse-reactions/
    A cikk azt taglalja, hogy az oltott emberek veszélyesek az oltatlanokra, nők elvetéltek, férfiak merevedési problémákra panaszkodtak az oltottak közelsége után és, hogy a Pfizer erről a hatásról tudott.
    Ez pedig egy interjú, egy új Dr Carrie Madej-el, amiben vékeményem szerint nagyon fontos és új információ van az un. shedding-el kapcsolatban.
    https://www.youtube.com/watch?v=VcZcMYKnNhc&t=63s

  3. Evergreen konténerhajó tartalma, a termőföld megmérgezésének terve: https://www.bitchute.com/video/TI5shx6VBjVz/ , https://www.bitchute.com/video/ieGLVq5dj2Jp/

    S érdemes ezt is megtekinteni, a Corbett jelentés:

    Ki Bill Gates?
    1. rész: Hogyan monopolizálta Bill Gates a globális egészségügyet:
    https://www.bitchute.com/video/vQJuiGVtUBjA/
    2. rész: BILL GATES TERVE, HOGY BEOLTSA A VILÁGOT
    https://www.bitchute.com/video/KLuK5SKeNl6M/
    3. rész: BILL GATES és A NÉPESSÉG KONTROLL HÁLÓZAT
    https://www.bitchute.com/video/O2njOMbNVdWd/
    4. rész: A VÁLASZ – Találkozzunk BILL GATES-el.
    https://www.bitchute.com/video/xoHaWPd6BEut/

    Az eredeti CNN interjú amiben Billi idétlenül vigyorog azon hogy milyen bajba kerültek az emberek:
    https://youtu.be/T5klk4ZEEsk

    Bill Gates elmebeteg terve a nap elsötétítésére. Az emberek oly szintű agymosására jutottunk, hogy a legtöbb ember, nem csak hogy elfogadja ezeket a fajta őrült dolgokat, hanem megalapozottnak és kívánatosnak tartja. Sok-sok évtizedes agymosás eredményeként az iskola padban, a tv előtt és az internet előtt ülve.
    https://www.bitchute.com/video/48sHAYSwZqkv/

  4. Minap ismerősömmel találkoztam, aki kórházi dolgozó. Ő nem akarta magát beoltatni. Szabadnapján felhívták, hogy most azonnal menjen be, mert oltani fogják. Mondja, hogy ő nem is jelentkezett, nincs is a listán, főnöke mondja, hogy a listán van, ők rátették. Hát mit tehetett? Bement, beoltották Pfizerrel, másnapra meg a jobb keze (csukló is) ízületi gyulladásos lett, alig tud vele fogni. Na, most kérdem én, ha ez miatt nem fogja tudni ellátni a munkáját, és kirúgják, akkor ki a felelős érte? Oltás nélkül is kirúgták volna, de akkor legalább egészséges maradt volna. Most orvostól orvosig jár kezelésekre.

  5. https://www.youtube.com/watch?v=hCnFKeyYGkk

    1. Ez kényszerítés az oltás felvételére és közokirathamisításra. Ugyanis a munkavállalóval továbbra is aláíratják azt a papírt, amiben arról nyilatkozik, hogy önként, befolyásolásmentesen és saját felelősségére olttatja be magát – kockáztatva egészségét és életét – egy kísérleti vakcinával, amelynek nem ismerik se a rövid, se a közép és se a hosszútávú hatásait. Na most a 100 dolgozóból pl 98 ezt megtette. Tehát ők saját felelősségükre, “befolyásmentesen” beolttatták magukat, vállalva ezzel azt a kockázatot is, hogy a kormánykommunikáció ellenére mégsem lesznek védettek és akármilyen mellékhatás következtében akár végleg kieshetnek a munkából. Vagyis ilyen esetben nem volt munkaadói kényszerítés és munkaadói felelősség sem. Viszont, ha a munkavállalót BÁRMILYEN KÉNYSZER éri a munkáltató részéről az oltás felvételére, akkor ott az oltással kapcsolatos bármilyen mellékhatásból adódó munkaképtelenség felelősségének a kérdése egyértelműen a munkáltatót terheli. Tehát ebben az esetben ki kell töltenie a munkaadónak egy felelősség átvállalási nyilatkozatot, ami ugye már büntetőjogi következményt is magában foglal, hiszen azzal a kényszerítés ténye is igazolható és a közokirathamisításra való felbujtásé is.
    2. A munkavállalónak van e lehetősége utánanézni, hogy a munkáltató oltott e?
    3. Ugyanez áll fenn a kormány részéről a megkülönböztetés az oltottak és oltatlanok között.

  6. https://sites.google.com/view/oltasutanielhunytak/f%C5%91oldal?authuser=0 + https://sites.google.com/view/oltasutanielhunytak/f%C5%91oldal/2-r%C3%A9sz?fbclid=IwAR1kn414bBtZS8QPvdkCJrq6JLQidBtd62qKCaZgL-rBmDPQsJ5CTFL6N3s megoldás a továbbiak megállítására : http://WWW.NYILATKOZAT.HATALYOSJOG.HU . KEDVES ADMIN: KÉRVE KÉRJÜK TEGYE KI A FŐOLDALRA EZT AZ UTÓBBI LINKET, MINT A LEHETŐ LEGÁTFOGÓBB MEGOLDÁST MINDARRA AMIÉRT E OLDAL SZÜLETETT. S NE A JOGI LEHETŐSÉGEK LINK-EN BELÜLRE. MERT MINDENNÉL FONTOSABBAT MUTAT. ENÉLKÜL MINDENMÁS HIÁBAVAÓ/ OLYAN MINT ROMLOTT ALMÁT TURKÁLÉNI AROMLOTT ALMA KIDOBÁSA HELYETT. HÁLA ÉRTE MINDEN EMBER NEVÉBEN

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük