Kapcsolódó cikk:
Büntető tárgyalásom kapcsán: https://orvosokatisztanlatasert.hu/bunteto-targyalasom-kapcsan/
https://rumble.com/v3luyas-bntet-trgyals-2023.-09.-28.html
Vallomásom az első tárgyaláson
A vádban ártatlan vagyok.
Amit a videóban állítottam, ezek a szakmai tájékozottságom, tapasztalatom és tudásom, a rendelkezésre álló tudományos közlemények tükrében általam leszűrt okszerű és tényszerű következtetések, ennek számos eredeti forrás megjelölésével tudom igazolni, egyenként minden mondatát.
A kifogásolt videó részemről semminemű valótlan tényállítást vagy valós tény elferdítést nem tartalmaz, semminemű ilyen szándék soha nem vezetett.
Amit állítottam, az az orvos szakmai véleményem, annak minden mondata meggyőződésem és nem légből kapott üres szócséplés.
Csakis a hippokratészi eskü szellemében beszéltem, a betegeim számára, az ő testi-lelki jólétük érdekében, mert szakmai meggyőződésem szerint maguk az intézkedések jelentettek veszélyt számukra.
Orvosi meggyőződésem, a Hippokratészi esküm alapján a valódi tudományos tényekhez, orvosi szakmaisághoz kell az orvoslást igazítani, ennek megfelelő helyes jogszabályokat hozni.
Állításaimat számos, a nemzetközi és a hazai szakmai közéletben is jól ismert szaktekintély, személy megnyilvánulásai, szakcikkei, videói, stb. támasztják alá, mindezeket az álláspontomat, ártatlanságomat alátámasztó bizonyítékként szeretném T. Bíróságnak a következő tárgyaláson részletesen elővezetni.
Szerintem megszüntetik az eljárást. Kizárt,hogy végigvigyék. A kormány nem engedheti meg magának,hogy ebben a kérdésben veszítsen.
Kitartást doktor úr!
Jó nagy csapdát állítottak maguknak az illetékesek.
Megtehették volna azt, hogy nem vesznek tudomást az Orvosok a tisztánlátásért mozgalomról, és annak áldozatos munkájáról.
De nem, ők megfélemlítésként példát akartak statuálni.
A pénzbüntetés kilátásba helyezésével azt gondolták, hogy még kihátrálhatnak az ügyből
De dr. Tamasi József nagyon jól tette, hogy beleállt az ügybe, és most olyan bizonyítást fog bemutatni nekik, amit még nem látott a világ. így lehet, hogy a vádlottból vádló lesz. Mert a ” Tények makacs dolgok.”
Ha már a Tanú c. filmet idézzük, a slusszpoén az lenne, hogy Schmidt Máriát beidéztetné tanúnak…)))
De tudjuk, hogy dr. Tamasi Józsefnek erre nincs szüksége.
Minden rosszban van valami jó, ebben az, hogy ennek a pernek hatalmas hírértéke lesz, amely óriási reklámot ad ügyünknek.
Isten segítségével győzni fog az igazság, és kénytelenek lesznek visszavonni a vádiratot.
Ha elég okosak, még a következő tárgyalás előtt.
Mindenesetre hatalmas tisztelet és köszönet dr. Tamasi Józsefnek az igazságért való bátor kiállásáért, és küzdelmes harcáért!
Értünk. Valamennyiünkért.
Kedves Ladóczki Éva,
a videót végignézve, nekem is hasonló gondolatok jutottak az eszembe.
Kitartást a Doktor Úrnak,
és mindannyiónknak!
TÖKÖS!! Ha TE, TI nem léptetek volna fel ilyen határozottan, mint ahogyan tettétek sok minden rosszabbul sült volna el. Akkor, most és a jövőben is.
én is bizakodó vagyok, A tárgyalás kimenetelében itt is és majdan világszinten is, amikor elzavarják az ENSZ-t, WHO-t, stb.
Mint terror szervezetet.
Azt hittem, hogy kinézetre valamilyen komolyabb helyen lesz a tárgyalás.
Érdekesnek találom, hogy elég későn, nem azonnal indították ezt az eljárást. Az ügy jellegét tekintve akár statáriális ítéletet is hozhattak volna, akkor frissiben.DE, nem tették. El is felejthették volna.
Kérdés: miért éppen most?? Talán kiderül, hogy mit fednek el ezzel.
Nagyon várom azt a pillanatot is, amikor beidézik Orbán Viktor Mihályt rémhír terjesztésért, amikor kijelentette, hogy “Aki nem oltatja be magát az meg fog halni”. Csibi Barna megtette a bejelentést.
Jelentem nem haltam meg!!! Vajon mennyire lesz nehéz ezt bizonyítanom?
Igen, és volt aki beoltatta magát, védendő az életét !
És olyan szinten megvédte magát, hogy már nem is él !!!
( De hát “nem is attó vóut” ! Nem hát, te agyatlan idióta, a kovid volt, ami nem is létezik !)
A kedvenc kérdésem, amit feltettem korábban, most is megismétlem. Mi van az oltásokban? Beleértve az összeset. Valamint válasznak nem elfogadva azt, ami a hozzá mellékelt papíron leírva van, hanem szúrópróba szerűen ténylegesen sok példány bevizsgálása után a valódi összetevők listájára vagyok kíváncsi.
A felolvasott vádat, és a vád képviselőjét rossz volt hallgatni, borzalmas volt. Röviden a vád és a vádolás maga értelmetlen, ezt a vádlónak tudnia kellene értelme és emberi mivolta birtokában.
Magával vagyunk, Tamasi doktor Úr!
Mindenki, aki szembe megy a maga – és többünk – oltásellenes elveivel az menjen ki a temetőbe és mondja el őseinek hogy önmaga mit tett és jelen pillanatban is mit művel a magyarság, egyben az emberiség ellen. Hátha még nem késő a pálfordulat…
Magyarországon nincs bűnözés, hogy ilyen mondvacsinált ügyekkel kell lefoglalni az ügyészséget és a bíróságot – mindezt persze az adófizetők pénzéből? Mindeközben azok a peres eljárások, amelyek valós problémákat lennének hivatottak megoldani, évekig húzódnak, mint a rétestészta?
A vádaskodók és a mögöttük álló erők ebből az ügyből mindenképpen vesztesen fognak kijönni, akármi lesz is az ítélet:
– ha Tamasi doktort hamis vádakkal, a feltárandó valós tények és bizonyítékok ellenére mégis elítélik, akkor senki sem mossa le a bíróságról, hogy koncepciós per volt,
– ha felmentik a vádak alól, akkor pedig a vádaskodókról egyértelműen bebizonyosodik, hogy ártatlanul vádoltak meg egy tisztességes szakEMBERT, és végig ŐK voltak a rémhírterjesztők.
Ráadásul az elmúlt 3 és fél év után az egész hatalmi és propaganda-média apparátust be lehetne perelni rémhírterjesztésért, a többi emberiség elleni bűncselekményről nem is beszélve!
Jobb lett volna, ha bele sem kezdenek az egészbe, főleg nem ilyen hosszú idővel az állítólagos “rémhírterjesztés” után, amikor az egésznek – számukra – már semmi relevanciája sincs. Létezik akkora idióta, aki ilyen megkésett öngólt lő, és kiteszi magát annak, hogy a nagy nyilvánosság előtt járatja le magát a hamis vádaskodással?
Kivéve persze, ha arról van szó, hogy “októberben újra kezdjük” az egész kamujárvány-terrort egy újabb kamuvírussal vagy kamuvariánssal, és ez csak a WHO-uralom bevezetője, példastatuálás, hogy mindjárt az elején elvegyék a népek kedvét a tiltakozástól. Nem számít, ha az egésznek koncepciós per szaga van is, lásd a Budaházy-ügyet!
Én, sajnálattal, ez utóbbira tippelnék.
Tamasi doktor, elismerésem, hogy felvette a kesztyűt, és nem hagyja magát! Köszönet a bátor kiállásért! Sok erőt és kitartást, valamint nagyon jó egészséget kívánok Önnek!
Drága Doktor Úr,
kitartást ne is haggya magát!
Milyen bírák ezek?
Hol élnek, ha nem tájékozódnak?
Önnel vagyunk!
Igen, és volt aki beoltatta magát, védendő az életét !
És olyan szinten megvédte magát, hogy már nem is él !!!
( De hát “nem is attó vóut” ! Nem hát, te agyatlan idióta, a kovid volt, ami nem is létezik !)
Én teljes mértékben Tamasi doktor mellett állok. Példamutató a helytállása a félrevezetések idején. Felháborító, hogy bíróság elé merik állítani egy valótlan váddal! Ő az igazat mondta. A bíróság pedig köztudottan nem pártatlan az országunkban.Szerintem a józanul gondolkodó tömegeknek már végre össze kellene fogni, és megmutatni,hogy nem kérünk a félelemkeltésből, az emberek megnyomorításából, az idegen hatalomból, és alapvető emberi jogunk az egészségünk védelme, és normálisan élni ebben az országban,valamint a szabad vélemény nyilvánítás is, akkor is, ha a kormány által kihirdetett vészhelyzet van!
Először is, független attól hogy nem mindenben értek Tamasi úr álláspontjában egyet (főleg a globális döntéshozók szándékossága terén ami az oltások káros következményeit illeti, mert vita tárgya hogy a hanyagság mennyire szándékosság), szeretném megköszönni a kitartását, mert most mutatta meg igazi arcát: hogy nem alkudik meg, hogy képes kiállni véleménye mellett, mely mindenki érdeke, tudván hogy ez a 700,000 Ft-os mézesmadzag csak átverés volt. Mert nincsen ingyen ebéd.
Ez egy komoly áldozat, nem szoktam ezt a szót használni, de ez egy Hős ismérve. Ezért, még ha nem is mindenben értek vele egyet, pusztán a tény hogy azért amiben hisz, képes mások érdekében önmagát feláldozni, őt egy hőssé teszi.
Hogy mennyire lesz az állításaiban igaza, azt pedig az idő eldönti és mivel egyre több friss hír lát napvilágot, remélhetőleg egyes állítása is bizonyítást nyer még a per alatt. Onnantól pedig csupán erkölcsi kérdés hogy a bíróság elfogadja e hogy az ő feltételezései mennyire valós tényekre alapozódtak, illetve deduktív logika mentén mennyire volt jogos hogy olyan következtetéseket vonjon le, melyek még akkor nem voltak bizonyítva, de sejthetőek voltak. Párhuzamot vonva, amikor a Pfizer kutatási anyagában a 170 fős “bizonyító értékű” Covid fertőzöttekre alapozták a szurik “95%-os hatékonyságfokát”, miközben 3410 volt a további ténylegesen fertőzöttek száma (és ebből egy csupán 55%-os hatékonysági fok jönni ki, vagyis pénzfeldobás), de ezeket nem számolták be mert csupán “vélhetően” fertőzöttek voltak, ugyanúgy kockázatot vállaltak szubjektív vélemény alapján, mint ahogy Tamasi úr amikor rossz szándékokat feltételezett a döntéshozók oldaláról. A nagy különbség viszont az hogy miközben Tamasi úr evvel csupán egy szűk kört befolyásolhatott, a Pfizer evvel milliárdok egészségét kockáztatta, miközben nekik kutya kötelességük lenne minden telhetőt megtenni hogy csakis biztonságos anyagokat gyártsanak le, főleg ha ezek kerülése társadalmi megtorlással jár.
Szerintem ez a kockázatvállalás, ha kifizetődik amikor a farkas kiáltás jogos, elfogadható erkölcsileg, ezért jogilag is. Tamasi úr ügyvédje helyében én mindenképpen párhuzamot vonnék e kockázatvállalás terén: a magyar orvosi kamara tudniillik tudatában kellett hogy legyen e kockázatok vállalásával, ha rendesen elvégezte a dolgát és kivizsgálta a Pfizer állításait.
Nyilván nagyon alacsony az ügyészség által nyújtott pénzbírsági alku összege. Tudták hogy nem fogadja el Tamasi úr, mert evvel a hitvallásával ment volna szembe és (egyelőre) erre semmi oka sincs. Ha pedig egy sokkal magasabb összeget állapítanak meg, evvel csak szimpátiaszavazatokat gyűjt és a végén még mainstream hírré válik az ügy, ahogy az emberek felháborodnak azon hogy nem adtak neki kiutat. Így viszont az ügyészség a naív megfigyelő szemszögéből egy könnyű kiutat ajánlott fel, melyet a legtöbb (gyáva) ember szó nélkül elfogadott volna, hogy ne hurcolják meg.
Okos húzás volt, de csúnya, mert így is, úgy is, példát akarnak statuálni. Így csupán hosszabb lesz a folyamat és nyilván a pszichológiai hadviselés része kétséget elültetni a vádlottban hogy amikor már egyre nagyobb a per súlya, miért is nem alkudott meg. Úgy látszik a jelen hatalom nagyon sokat tanult a régi elnyomó rendszerek embertelen módszereiből..
A per tényleges kimenetelét, ha bűntetésre kerül sor, már jóvá kevésbé optimistán látom mint ez az olcsó kiút. Egy intézményrendszerbe nem lehet úgy belekötni hogy az ne bosszulja ezt meg, mert megkérdőjelezni annak jószándékát egyenlő annak hitelességének aláásásával. Ezt pedig sosem fogja a hatalom megengedni. Mint ahogy az orvosi és jogi apparátus sem. Ezért karöltve fognak össze a “bomlasztó” eltérő vélemény ellen. Arról már nem is beszélve hogy valószínűleg mind egyénileg is oltottak, kényszerből, ezért épp a tagadás fázisában tartanak. És ebben a legnagyobb ellenség mindig az igazmondó, aki rámutatja őket hogy tévedtek, hogy meg lettek vezetve és hogy nem elég intelligensek hogy felmérjék ezt. Orvosok, bírók, politikusok egója ennél jóval nagyobb, ezért emberségre nem lehet majd számítani ezektől amikor az ítélet ideje eljön.
Továbbra is azt mondom hogy a médiát minél erőteljesebben be kell vonni. Feltárni a per részleteit, a bemutatott bizonyítékokat, az érvelés alapjait. A közvélemény az egyetlen mely ez ügyre tud hatni.
Mivel állítólag “demokratikus, szabad országban” élünk ahol szólás szabadság van, akkor nem érthető mi a fene ez az egész “gyerekes” perbefogás. Ilyen sok ideje és energiája van a magyar bíróságoknak, itt tartunk még mindig a 21.század űrkorszakban és még mi akarunk terjeszkedni az űrbe. Nevetséges, elkeserítő a sötétség és a gonoszság ebben a világban. Nem ilyenekre kellene pocsékolni a meglévő energiákat.
Higgadtságot, kitartást a tárgyalás végéig, amihez kicsattanó vitalitást, töretlenséget kívánok! (y)
Mivel minden állítása vagy
a, tudományosan bizonyított állítás
b, a témában szaktekitély orvosok, pl. Melone, PCR feltatalálója, Bhakdi, biokémikusok, szakorvosok, kutatók állítása
TEHÁT új megállapítást NEM tett a már bizonyított adatokhoz képest, így neki NEM kell bizonyítania semmit, mivel NINCS SAJÁT, ÚJ ÁLLíTÁSA.
minden állłtása lehivatkozható, a tudományos közösség egy szakmailag elismert részének álláspontja.
Megkérdezném a bíróságot, hogy ha egy szakmai folyóiratban egy tudományos kérdés során VITA vagy ELLENKEZŐ ÁLLÁSPONT alakul ki, akkor a kedves tudós és kutatótársak a bíróság előtt kénytelenek megnyilvánulni tudományos, szakmai kérdésekben, vagy inkább írnak egy ellenvéleményt, szakmai cikk formájában????
Röhejes, ami ebben az országban történik!!!
Megfélemlítés ezerrel!!!
Ne hagyjuk, kiállásra buzdítok mindenkit az orvosok a tisztánlátásért tagjai mellett, akik nehéz időkben tartották az emberekben a hitet és a lelket!!!
Minden tiszteletem Doktor Úr!
Eddig már két családtagomnak mentette meg az életét a becsületes és valóban hozzáértő munkájával. Hálásan köszönjük!
Furcsa ez a vádaskodás, amikor a Pf…r gyár saját dokumentumai és beismerő nyilatkozatai már nyilvánosak.
Önnek is, és mindannyiunknak sikerülni fog kivívni a szabadságunkat. Képesek vagyunk rá, és győzni fogunk!
Kedves Doktor Úr!
Az adjon Önnek erőt,hogy nincs egyedül,támogatjuk.
Személy szerint Örökre hálás vagyok azért a megerősítő pár mondatért,
amit kaptam Öntől.
Előtte csak sejtettem Clemens Arvay videója kapcsán (RNA-DNA),hogy
ez az oltás nekem ártana.( Még náthás se voltam 2019 óta,oltatlanul.73 éves nagyi.)
miközben néztem, és hallgattam, ahogy a “bírónő” vagy “ügyésznő” népírtó-rabszolga felolvassa a “vádat”, vagyis Tamasi nyilatkozatát, vajon eszébe jut-e a cseppnyi szürkeállományában az a temérdek eset, amiről ő is hallott, és tudja, hogy mitől van, és ami ellen próbálja most védeni a gyilkosokat??? a saját, és családja gyilkosait??? normális az ilyen??? meddig tart a szolga-üzemmód az emberekben??? képesek mások fekáliáját is megenni néhány garasért???
Nagyon jól mondta el a véleményét a doktor úr. Mi alapján döntött a magyar hatóság úgy ahogy döntött a világjárvánnyal kapcsolatosan? Milyen adatok voltak meg nekik? Valószínüleg semmilyen, mert nem voltak megbįzható adatok. Így tovább.
A nagy semmiért folyik ez az egész, hiszen nem volt járvány, nincs vírus, az oltóanyagokban sem tudják mi van pontosan és kik és hogyan állították elő. Elterelő hadművelet, megosztás a cél. Ez egy nagyon alacsonyszintű már már vicc kategóriájába tartozó történés. Elszomorít hogy még mindig itt tart az emberiség.
Tamasi Doktor Úr számomra egy pozitív forradalmár arculatát jeleníti meg, aki képes a harcra.
Amiket állít az a durva valóság, sőt az még annál is durvább.
A Föld összes állama a Kazár Maffia kezében ( továbbiakban KM) van, attól a pillanattól pedig teljesen, amikor a vezetőik 2020-ban elfogadták a plandémiát, és azzal járó intézkedéseket.
Senki ne ringassa magát abban a hitben, hogy a narratíva le fog állni. Az első felvonás a kényszer oltás volt (kényszer minden oltott számára, mert átverték őket, ez van amikor valaki hisz, és nem önállóan gondolkodik), a második az agenda 30 tervébe jól illeszkedő háború, gyilkolás mindkét oldalról, pusztul a nép, az infrastruktúra, károsodik a természet. A biológiai egyensúly, pusztul a gazdaság, Rettenetes méretben szórják a légkörbe a mérgeket. Ma itt megszámlálhatatlan chemtrail csík volt az égen, még kora délután is húzták a valószínűleg már pilóta gépek. A következők pedig már egyre nyíltabb náci intézkedések lesznek 2024-től. a Mo-nak nevezett provincia pedig élvonalban van.
A globális döntéshozó az askenázi- kazár bankár maffia az összes szervezetével, csatlósaival katonai testületeivel, az államoknak nevezett tartományok helytartótanácsaival.
Nem hogy igazság, de még a hazug jogállamiság sem létezik.
Ezért nem szabad bízni a világdiktatúra igazság szolgáltatási intézményeiben, de legkevésbé a kazár bíróságokban.
Ha csoda nem történik már 2030 előtt is megvalósul a gonosz törzs álma az ember nélküli disztópikus társadalom.
Nagyon nagy erőt és kitartást kívánok Tamasi Doktor Úrnak.
Ajánlom a következő videó megnézését, mert ez az egyik olyan hír, ami megmutatja a KM globális elit valódi arcát :
https://www.bitchute.com/video/KlUwQt9NE3kQ/
Félő, hogy elrettető példát fognak felmutatni ! El lehet ítélni az igazmondókat, de attól még az igazság az igazság marad !
Kulfoldrol is a Doktor Ur-ral es Tarsaival ……- es e kis Bator csapat mellett vagyunk. most is ……!
Erot jelentsen az hogy a Joisten nem hagyja sohasem el az oveit…-es o is ott van es harcol ertuk…!
Igen-nagyon jo otlet hogy akik Magyarorszagon elnek es megtehetik menjenek el es legyenek ok is mind szemelyesen ott majd a targyalason .Nem szabad -ahogy a hatalom szeretne elerni -egyedul es magara hagyni a Doktor Urat…ebben a harcban az Igazsagert…!
Azok pedig akik ezt az egesz gyalazotott egy Igaz Ember ellen vegre hajtjak-kozre mukodnek benne barmilyen formaban es barmilyen szinten is megtehettek volna es megtehetnek hogy Nemet mondjanak ennek a gyalazatnak a vegrehajtasara ……!Hogy ez az allasukba kerulne…?!Na es…..?!-.inkabb utcat seperjen….vagy zoldseget szedjen valaki egesz eleteben mintsem hogy egy Igaz Embert gyalazatos modon meghurcoljon-raadasul egy olyat Embert akikro jol tudja o is hogy az az o es az o gyermekei eleteert -jovojeert is harcol….!
Sajnos de Angliaban is hasonlo ,,vadakkal ,,folyik most eljaras Igaz Emberek ellen…!
Sajnos azt kell mondanom, hogy nem látok semmi esélyt az igazság kiderülésére. Nem fogják engedni, hogy Tamasi doktor úr bizonyítsa az igazát, kizárólag azt fogják neki engedni, hogy elismerje, hogy a videót ő készítette, nem lesznek kíváncsiak az igazságra és el fogják ítélni, súlyosan, látványosan. Pláne most, hogy a fő méregkeverők közül kettő is orvosi Nobel díjat kapott!
Egyszerűen nem tehetik meg, hogy elengedjék. Hiszen ez főpróbája lesz a hamarosan bevezetendő WHO ún. “dezinformáció elleni harc” nevű intézkedésének.
Példaképekre mindig szükség lesz.Kitartást a Gyógyítóknak.
A konferenciájukat “méltató” telex-kurva ezt írta aug 21-én:
“Ha már érdeklődés: felmerülhet a kérdés, hogy 2023-ban miért foglalkozik még bárki ilyen részletesen a koronavírussal, főleg akkor, amikor éppen nincs különösen fenyegető variáns, nincsenek korlátozások, de még azt a nyomorult maszkot sem kell hordani sehol.”
Erre 2 hétre megjelentették és leszórták és még mindig szórják növényvédős gépekről az eris” variánst”.
Na, akkor ennyit ezekről.
na tőlem olyan indexelést kapott volna hogy szégyenében a létét is elvitte volna…
Lehet, hogy túlzottan bízok a puszta statisztikai számok igazának erejében, mégis jeleznem kell az általam észlelt eltérést a (bírósági eljárásban vagy anélkül) vádolt orvosok által emlegetett, az elmúlt néhány év hazai elhalálozásaira vonatkozó és a KSH hivatalos számadatai között.
A Kovid-mizéria előtti évek hazai elhalálozási átlaga 103.799 volt. A következő Kovidos évek adatai ehhez képest az alábbi módon növekedtek: 2020-ban 35 %-os, 2021-ben (tehát az oltások évében) 49 %-os növekedés volt. Ez abszolút számokban azt jelenti, hogy 2021-ben 145.496 magyar ember halt meg, azaz 42 ezerrel (és nem “csak” 25 ezerrel) több magyar honfitársunk halt meg, mint sok korábbi, “normális” években.
Ezeket az adatokat azért tanulmányoztam, mert hiszek az “Orvosok és …. a tisztánlátás” platformjának általam nagyra becsült orvosaiban. és én is úgy látom, hogy az oltások kárát talán leghitelesebben az ilyen statisztikai adatokkal lehet legmeggyőzőbben bizonyítani.