Orvosok lázadtak fel a covid-terrorizmus ellen Romániában, sajtóközleményben tiltakoznak a hazug propaganda, az emberek félrevezetése ellen

Orvosok egy csoportja lázadt fel a covid-terrorizmus ellen Romániában és kemény szavakkal mutat rá arra, hogy ami jelenleg a világban zajlik „covid19-járványkezelés”címen, annak valójában nem sok köze van a valós orvostudományhoz, hanem egy kitervelt egészségügyi-diktatúra alapja. A sajtóközleményt kiadó orvosok várják, hogy orvoskollégáik országszerte csatlakozzanak hozzájuk és közösen vessenek véget ennek a covid-manipulációnak, mely az orvostársadalmat is bemocskolta s egy terror-rendszer kiszolgálóivá züllesztette.


Szőke Mária írása az informatialibera.ro híroldalon.


Közleményt juttatott el az  ActiveNews hírportálhoz, romániai orvosok egy csoportja, melyben rámutatnak a Romániában (is) zajló covid19-es manőverhez kapcsolódó egészségügyi diktatúrára, mely a kemény megfogalmazás szerint terrorhelyzetben tartja az ország lakosait. A közleményt megfogalmazó és aláíró orvosok, akik várják, hogy minél több orvoskollégájuk csatlakozzon hozzájuk, orvosi, egészségügyi okokra hivatkozva követelik a kötelező maszkviselés eltörlését, abbérációnak nevezik a boltokban, közhivatalokban, szolgáltató egységekben elrendelt testhőmérséklet mérést, az eszement közlekedési korlátozásokat, melyeknek semmi orvosi, járványügyi alapja nincs, de mindezek súlyosan sértik az alapvető emberi jogokat, kollektív lélektani nyomást gyakorolnak a lakosságra. ezzel manipulálva az embereket, hogy rákényszerüljenek a covid19-oltások elfogadására.

Ahogy az egyre több sajtóorgánumban már megjelent, a hazug és veszélyes oltás-propaganda tulajdonképpen egy ismeretlen mellékhatásokat okozó kísérleti szert  erőltet törvénytelen módon az emberekre, a tiltakozó közleményt aláíró  orvosok szerint: „Az európai és a romániai törvények szigorúan tiltják a gyógyszerek propagandisztikus reklámozását. Az oltás egy orvosi beavatkozás. Ennek függvényében semmilyen orvosi beavatkozást nem szabad erőszakos propagandákkal  , társadalmi nyomást gyakorolva az emberekre  ráerőltetni egyetlen polgárra sem. (…) A jelenleg Romániában is forgalmazott oltóanyagok, vagy szerek tulajdonképpen kísérleti fázisban levő géntechnológiai szerek, melyek a hivatalos orvosi szabályok szerint 2023-ig kísérleti szereknek vannak nyilvántartva. A lakosságot az oltáspropaganda során nem tájékoztatják megfelelően  és korrekt módon, mindez orvosi műhibák tömegét vonhatja maga után és ez  előre kitervelt bűncselekményt jelent a romániai polgárok ellen.”

A kiadott közlemény, eredeti, román nyelvű szövege teljes egészében, minden módosítás nélkül az eredeti cikkben olvasható: informatialibera.ro/hu/orvosok-lazadtak-fel-a-covid-terrorizmus-ellen…

21 thoughts on “Orvosok lázadtak fel a covid-terrorizmus ellen Romániában, sajtóközleményben tiltakoznak a hazug propaganda, az emberek félrevezetése ellen

  1. Na végre! A gonosz egyszer elbukik, kitartást minden orvosnak és olvasónak!
    A félelem a legnagyobb ellenségünk jelenleg, lesz ennek a sok oltás halálozásnak még visszhangja, úgy mint a szomszédországunkban.

  2. Itt-ott vannak még becsületes és bátor orvosok. Mindenképpen tisztelet és megbecsülés jár az IGAZI, gondolkodó és VALÓBAN gyógyítani karó orvosok számára.

    1. Érdekes dokumentum, nem bánnám, ha a megfelelő illetékesek is foglalkoznának ezzel a problémával, mert egyre több helyen olvasom és látom, hogy itt bizony probléma lehet. Attól tartok, hogy dr. Geert Vanden Bossche-nak mégis csak igaza lesz, ami gyakorlatilag katasztrófához vezetne.

      1. Teljesen laikusként engem az érdekelne, hogy miként mutálódott az a virus ami izolálva sincs még? Illetve miért másabbak ezek a mutációk mint a koronavirus általános mutációi? Tudtommal ezek mindig mutálódtak és fognak is, ez a rendje.

        1. Kedves A. Tek!
          Tamási Dr. leírta, hogy izoláltak betegekben vírust, de visszafertőzéssel nem bizonyították be azt, hogy valóban, konkrétan ez lenne az, ami a fertőzést kiváltja. Van vírus, és minden vírus mutálódik, a fertőzést okozó „valami vírus” is mutálódik elvileg kb. a 12 000 mutációja van már (augusztusban 4 000 volt [Pócs Alfréd dr. mondta]), de 3-4, ami igazán veszélyesebb. A kínaiak egy digitális vírusszekvenciát (vírusdarabot) küldtek el, ehhez igazították az oltóanyag készítését (további módosításokat valószínűleg végeztek rajta még). De a betegséget kiváltó vírus mutálódik tovább és fog is folyamatosan (minden vírus ezt teszi). Az oltóanyag lényegében a vírus csak egy adott típusára (mutációjára, mutációira), vagy azok egy szűkebb csoportjára korlátozódnak csak. De mivel a vírus változik (mutálódik), maga az oltóanyag nem lehet képes az összes mutáció ellen megvédeni a szervezetünket.
          És, hogy mi is az immunrendszer: A szervezetnek (fertőző mirkroorganizmusok elleni) védekezését leghatásosabban biztosító szervek és sejtek együttese.
          [Forrás: Magyar értelemző Kéziszótár]
          Vagyis a meghatározás alapján az immunrendszer biztosítja a legszélesebb körű védelmet a vírusokkal és baktériumokkal szemben. Ez tény.
          Ha oltást adunk be, akkor a szervezetet arra kényszerítjük, hogy a vírusok csak egy fajtájára összpontosítson. De közben a környezetből a már megváltozott (mutálódott), erőteljesebb vírus kivédésére alkalmatlan lesz a szervezet (immunmegkerülés), így a vírus megkerülni az immunrendszert és a védelmi rendszer összeomlik. A vírus pedig szabadon fertőz.
          A másik vírusmutáció sorozat akkor fog kialakulni, amikor oltóanyaggal a vírust valamilyen formában bejuttatjuk a szervezetbe. Tehát az oltóanyaggal bejuttatott vírus minden egyes emberi szervezetben megkezdi a saját vírusmutálódását. Így nemcsak a környezetben mutálódik tovább a vírus, de minden egyes beoltott személyben is tovább és tovább fog mutálódni egyedileg a vírus (zárt helység ennek még tovább kedvez). És ez a vírus alkalmassá válik arra, hogy más embereknek továbbadja azt. A vírusmutációk őrületes mennyiségben el fognak szaporodni. Így újabb és újabb hullámok, fertőzöttek és sajnos egyre több halottak lesznek majd a pusztítás elég nagy lesz. Várhatóan az oltások után lesz egy rövidebb-nyugodtabb szakasz, de utána berobban a COVID.
          Ez Dr. Geert Vanden Bossche (virológiás és oltóanyagfejlesztő) tézise az oltással kapcsolatban
          Geert Vanden Bossche kimondja továbbá, hogy alapvető virológia elv az, hogy már egy folyamatban lévő vírussal szemben (ami már folyamatában mutálódik) nem szabad megelőző jellegű védőoltást alkalmazni.
          Én jómagam nem szándékozom megijeszteni senkit. Meglátjuk, hogy beigazolódik-e, vagy sem, remélem nem.
          Én csak az Ön kérdésére feleltem ezzel.
          Remélem érthető volt az, amit leírtam.

          1. Azt hiszem most már elkéstünk, a leirtak alapján az emberiség nagyrészének már így is úgy is annyi. Kedves doktorok elszántan emlegetik a félelem megszüntetését de ilyen tudattal már nagyon nehéz nem félni…

          2. “minden egyes beoltott személyben”, mint biológiai laborban mutálódik, de bennem az is felmerült már, hogy mint mRNA transposon beírja magát a genomba s onnét időnként aktiválódva ontja a tüskefehérjéket s az illető covid pozitív lesz. Az nem fordulhat elő, hogy a vírus az oltással bejuttatott mRNA-t használja saját módosítására egy fertőzőbb vírus létrehozása végett?

    2. Hála istennek hogy még nem halt meg a remény! Reméljük sokan fognak hozzájuk csatlakozni,és lesz visszhangja az egész dolognak!Én nagyon reménykedem hogy ha lassan is de rendbe jönnek a dolgok!Áldás legyen minden jó emberen!Szívből kívánok erőt , egészséget minden jó embernek akik küzdenek ilyen vagy olyan módon!?

  3. Mo.-on is szükség lenne egy ilyen megmozdulásra, de sajnos a megosztott orvostársadalom miatt (megfélemlített orvosok kontra celeb propagandisták) nem valószínűsíthető, a becsületes orvosréteg pedig nem elég a mozgósításra és a szemek felnyitására országos szinten. A német Dr.Schöning vezette nemzetközi szerveződés egy jó példa. Kitartást Mindenkinek!

  4. Én már nem tudom mit szabad hinni és mit nem.Tegnap majdnem beoltattam magam moderna mocskával.De valaki elküldte ezt az oldlat,és miután atolvastam,lemondtam.Aminek az lett a következménye hogy a körzeti orvosom lehordott mindennek.És hogy én elveszem a lehetőséget más normális ember elöl.
    Nem vagyok pánikolós de kezdek bekattanni.

    1. Edződni kell! Jó lenne, ha mindenki megúszná egy kis körzeti orvosi leszidással. Sajnos ennél jóval nagyobb áldozatok vannak: elszegényedés, büntetések, egészségkárosodás, halál.

    2. Kedves Tamás!
      Megmentette a saját életét! Szerintem jó döntést hozott.
      Sajnos a világ oda jutott, hogy az a normális, aki önként jelentkezik kísérleti génmódosításra és az a jó orvos, aki ezt bátorítja, sutba vágva az orvosi esküjét. A magam részéről maradok inkább nem normális, de egészséges és örülök, hogy Maga is így döntött!

  5. Én sem vagyok oltás parti.. De. Aohizerre meg beneveznek… Regisztráltam, addig gondolkodom. A legtöbb ember idős, aki oltás után elhunyt… Így bár ez nem meg nyugtató, de azt remélem a fiatalt nem juttatja halálra – sajnos munkám miatt megfontolando, nem bizonyítottan 3x voltam fertőzött antitestek nincs… Ami mellette tartana, az a tény, hogy szinte egész Izrael phizerre ölt és már vagy 9 millióan oltva vannak, pedig az a nép nem arról híres, hogy önként a halálba menne….. Mégis sok az ellen pl a phizer ellen is egy kérdés, ők miért egyontetuleg mind avval oltakoznak?

    1. Nem csak az idősekre veszélyes az oltás. Izraelben valószínűleg sokan kényszer hatására oltatták magukat, mert az oltatlanokat sok helyről kirúgják, illetve bizonyos élelmiszer üzletek sem engedik be őket. Izraelnek szerződése van a Pfizerrel, azért csak azzal oltanak.

  6. Egyetértek a Moji 12 -es véleményével, mivel szellemi tartalma van. ,,A hazugság átka,,fejezeteként.,, lesz bejegyezve az emberiség történelmébe ez az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény, és hamarosan le lesz leplezve, Addig is kitartásra hitre,és bátorságra van szükségünk az igazságért vetett harcba,hisz nem vagyunk védtelenek. Róma 10 /13 Mert, mindenki aki segítségül hívja Jézus nevét megmenekül. (védelmet talál) Viszont ,ha be is fogadta a szívébe üdvösséget nyert. Róma 10/9_10 ige alapján.Van remény ,ne féljetek a felüdülés napjai várnak ránk ,mivel nem adjuk meg magunkat a hamisságnak. Minden tiszteletem a tisztán látó orvosokért és mindazokért akik eltökélten harcolnak az igazságért.
    A prédikátor hangja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük