Dr. Tamasi József: Ezt mondtam volna el a Hősök terén

Dr. Tamasi József elmaradt beszéde 2021. 02. 28.-án.

10 thoughts on “Dr. Tamasi József: Ezt mondtam volna el a Hősök terén

  1. Tamasi doktor meggyőzően érvel és ami súlyt ad mondandójának, az a higgadt előadásmód.
    A covidizmus végcélja azonban még mindig homályban marad. Annyi már egyértelmű, hogy mindenáron oltani akarnak és minél több embert, de inkább a földlakók mindegyikét. Ez sok száz köbméter oltóanyag. Kérdés: csak üzlet (ahol magánvagyonok duzzadnak még gömbölyűbbre), vagy önfinanszírozó nyomkövetési technológia rákényszerítése minden emberre (világkormány, Great Reset, stb.), vagy/és a felhalmozott gigászi FED-ezetlen levegődollár adóssághalmaz eltüntetése minden országtól beszedett vakcinaadóval? És mi az a láthatatlan póráz, amire szinte a világ minden országának a vezetését rákötötték és kik (a piramis alakú hatalomleosztás szereplőit milyen csoportosulások szereplőiként lehetne megnevezni – illuminátusok, szabadkőművesek)? Mi lenne egy-egy államfő, miniszterelnök, vagy netán az adott ország sorsa, ha nem engedelmeskedne a határokon átnyúló parancsoknak?

    Folyamatosan figyelem Drábik János elemző előadásait koronavírus témakörben (is). Talán az ő észjárását és ismereteit is be kellene vonni az effajta tisztánlátó orvosi helyzetelemzésekbe… A fonalak felgöngyölítésével nagy valószínűséggel jól felkészült és elszánt új Ariadnék eljutnának a FED, a londoni Cyti és talán a Vatikán titkaihoz…

    https://www.fixhd.tv/category/musorok/elhallgatott-tortelenem-dr-drabik-janossal/

  2. Tisztelt Tamási doktor!
    Kár, hogy nem tudta elmondani, mert a felvételeken esetleg több emberhez is eljutott volna.
    Azt, hogy sportolni voltak szerintem nem célszerű emlegetni(bár nem memorizáltam a rendeleteket, de gondolom ekkor nem kötelező viselni a maszkot), mert holnap ezt a lehetőséget is ignorálni fogják egy rendeletben.
    Célszerűbb megoldás ha egyszerűen azt mondják a rendőri zaklatásra, hogy én itt vagyok. Egy személy nem tud gyülekezni, a másik tartózkodási helyére pedig nincs hatásom. Ha ő is ott akar lenni, nem zavarhatom el. Amíg nincs lakhely elhagyási tilalom, ott vagyok ahol akarok. A bizonyítási kényszer (mármint hogy a szándékom a tüntetés volt), ekkor a szervekre hárul. Jogállamban.
    (Mellesleg a rengeteg rendőr jobban tenné, hogyha a tömegközlekedési járműveken igazoltatná szabálysértőket, hogy ne kelljen a végtelenül frusztrált sofőröknek figyelmeztetni a rajoskodó fiatalokat. Emlékszünk, hogy a tavalyi pánikban sem a villamosokon késelőket hárították, inkább a Margit-szigetet védték a sétálóktól, sportolóktól.

  3. Tisztelt Doktor úr!

    Javaslom a cikkek/hírek közé kitenni ezt az információt:

    Atomic Bombshell: We Have Proof That Rothschilds Patented Covid-19 Biometric Tests in 2015
    Bombahír: Bizonyítékunk van, hogy 2015 és 2017 között Covid-19 néven biometrikus teszt szabadalmi bejegyzést tettek a Rothschildek

    https://humansarefree.com/2020/10/bombshell-proof-rothschilds-patented-covid-19-biometric-tests-in-2015-2017.html

    Részlet a cikkből:

    “EGY KULCSFONTOSSÁGÚ RÉSZLET RAGADOTT MEG EZEKEN A REGISZTRÁCIÓKON:
    Mindkettőt évekkel ezelőtt nyújtották be és frissítették, de ütemezésük szerint csak 2020 szeptemberében kerültek nyilvánosságra.
    Ez elegendő bizonyíték arra, hogy 2015-ben tudták, mi fog történni 2020 szeptemberében!
    Vagyis Richard A. Rothschild úr hogyan tudta létrehozni az akkor még nem létező betegség vizsgálatára szolgáló rendszert és módszert,
    és honnan tudta pontosan, hogyan fogják hívni a betegséget, beleértve a betegség felfedezésének évét is?”

    A cikkben az összes hivatalos link elérhető.

  4. Ez a mai helyzet “megkoronázása” annak, amit az összes eddig általam látott rendszer az “egészség” címszó alatt a rájuk bízott “néppel” tett. Pedig az országok vezetőinek elsőrangú feladata az emberek egészséges életre való nevelése. Ami nem áll meg a tabletták és a kötelező szűrések ajánlásánál. Az egészséges ételek alapanyagait – nem azokat, melyeket az üzlet, a gazdaságnak nevezett szövetkező pénzéhes lobbi annak nevez, vagy ezt sugallja – állami feladatként előállítsa/előállíttassa, a legtisztább módon, a legértékesebb választékban.. “hungarikumok” díszpéldái a helytelen, vagy tudatlan népélelmezésnek. Volt rá 32 évem, hogy megbizonyosodjam arról, hogy lehet betegségek nélkül “ártatlan” növényeken kiváló egészséget “előállítani”. A környezetterhelés csökkentése, vagy az élelmezés környezeti hatásának nullázásával, beleértve az egészségügy valóságos rehabilitációját is. Ha ez túl nagy “falat” volna az eddigi kormányoknak-rendszereknek, akkor ebben a “járványban”, legalább a helyes légzést propagálhatnák, amivel akár a teljes “felső légúti betegség” gyűjteményt is a múlt feledhető emlékévé lehetne tenni, nemhogy ezt – a kimondhatatlan és megnevezhetetlen “dolgot”, minimálisan érzékelhetetlenné, említésre méltatlanná egyszerűsíthessük. Igaz, ekkor a “biznisz” végképp kikerülne a lobbi kezéből.. Megérem én ezt valaha? Ha rajtam múlik igen. De vajon a jelenlegi felelősök megérik-e?

  5. Ha jól olvastam több országban a pozitív tesztes elhunytakat (mindenféle vizsgálat nélkül) covid halottnak minősítik.
    Vannak finomítások, pl a tesztelés után 28 napon belül elhunytak stb is azok.
    Javaslom ennek mintájára statisztikát készíttetni, hogy a vakcina második adagjának beadása után 28 napon belül bármely más betegségben elhunytakat automatikusan vakcina halottnak nyilvánítsák.

  6. Nem értettem hogy mi a valós célja az este 8 órától tartó kijárási tilalomnak. Tegnapelőtt rájöttem: A kutyámat sétáltattam itt Budapest egyik külső kerületében este 9 órakor és annak ellenére, hogy csak egy saroknyi távolságra mentünk el, majdnem megfulladtam olyan vegyszerszagú volt a levegő. Rettenetesen kaparta a torkomat és amikor hazaértünk, kb. 15 percnyi séta után, kb. negyedóra hosszan köhögtem.
    Ugyanezen helyszínen ( Budapest külső kerületében) az egyik ismert gyógyszergyárból rendszeresen rózsaszínű felhő szerű füstöt eredetnek itt a levegőbe, amelynek szintén erőass vegyszer szaga van.
    Valamint a lakásomtól ( kertvárosi rész) egy saroknyira lévő földszintes épület tetejére, amely egy művelődési ház amúgy, az egyik éjszaka felszereltek 5G-s jeladót. A környékünkön ( de láttam több kerületben is) tavaly tavasz óta sok emeletes házra, vagy magas oszlopra felszereltek ilyen 5G-s jeladókat. Hogy milyen betegségeket, egészség károsodást okoznak ezek az éj leple alatt felszerelt ( amúgy 2 médiaa szolgáltató cég által reklámozott) antennák, annak is szintén beláthatatlan következményei vannak.
    Én magam elektroszenzitív vagyok és amióta erre a földszintes épületre felszerelték ezt az 5G-s jeladót, azóta folyamatosan testszerte erős , eddig nem létező fájdalmaim vannak. ( izületi, szív, fül, szem, fejfájás, szédülés amit orvosi vizsgálatok nem igazolnak)

    1. Kedves Murvai Zsuzsanna! Gyors elköltözést javaslok a fizikai jóléte, egészsége, végső soron az élete megőrzése okán. Várostól távolra!

  7. Sokan tudják, sejtik az igazságot, vagy csak érzik, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a “járvánnyal”. De félnek. Nem mernek ellenállni, kimenni a térre, letépni a maszkot, hovatovább kőzáport zúdítani a PCR-tesztelőkre, vagy az oltópontokra. Mert valahol azt is sejtik az emberek, hogy itt valami hihetetlen erős hatalommal állnak szemben. Olyan hatalommal, ami kormányoknak diktál, aminek kisujja mozdulatára cserélnek gazdát országok – hogy Wass Albert hasonlatával éljek.
    A multinacionális gyógyszercégek / maffiák nem ma kezdték a mérgezésünket. Noha a ’60-as, ’70-es években még csak szocialista gyógyszeriparról beszélhettünk, de pl. Béres József ugyanezzel a hatalommal, illetve hatalmi érdekkel vívott szélmalomharcot. Egy szatírikus TV-sorozatban hangzott el egy gyógyszerügynök szájából az a mondat, hogy “a rák a jóbarátunk, az biztosítja számunkra legnagyobb hasznot”. Igen, ez már réges-rég így működik, így működött a szocializmusban is. Már a ’80-as években úgy éreztem, ma még inkább, hogy a hazai egészségügy, amely a gyógyszermaffiák uralma alatt áll, úgy működik, mint valami állambiztonsági szolgálat (ha a látókörükbe kerülsz, sosem szabadulsz tőlük! – tudom, ez enyhe túlzás, de találó.)
    A konyhasóba adagolt kálium-klorid, amely szív- és érrendszeri betegségeket okoz, vagy az aszpartám, és még sorolhatnám, mind azt szolgálja, hogy lebetegedjünk, fogyasszunk minél több gyógyszert, és így velünk fizettetik meg a saját kiirtásunkat.
    Szaniszló Ferenc az egyik Világpanoráma adásában lerántotta a leplet a “koleszterin-csökkentő” készítmények ártó, gyilkos hatásáról, az akkor még létező ECHO TV-ben. Nem sokkal ezután Szaniszló úgy eltűnt a képernyőről, a közéletből, a sajtóból, mint ősszel a fecskék. Azóta is hallgat. Pedig azt hittük, őt nem lehet megfélemlíteni.
    A harcos ellenállásnak e félelem miatt ma nincs esélye. Jobban rá kellene koncentrálni a csendes, kitartó polgári engedetlenségre. Azzal szemben tehetetlen a hatalom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük