Válasz a Telex IV. Kovid konferenciáról írt cikkére

Mint ismeretes az Orvosok a Tisztánlátásért Mozgalom a Caraka Alapítvánnyal közösen (az MVSZ védnökségével) 4 év óta minden augusztusban megszervezi a COVID áljárvánnyal kapcsolatos tudományos konferenciát. Előző években a nagyobb érdeklődés miatt két naposak voltak a rendezvények, az idén egy napba sűrítettünk mindent. A konferencia 2020-ban a világon az első tudományos rendezvény volt a témában. A szándékunk mindig az volt, hogy alkalmat teremtsünk arra, hogy a mainstream és a hívatalos egészségügyi és járványügyi intézmények valamint a kitalált pándémia propaganda hurrikánjával szemben álló szakemberek számára lehetőséget biztosítsunk a közös eszmecserére, a tények letisztázására. Sajnálatos módon egyetlen egy évben sem jött el egyetlen mainstream propagandista sem, beleértve az aktuális minisztereket, orvos szervezetek és intézetek vezetőit, így a rendezvény, inkább a COVID hisztériát ellenző szakemberek és a téma iránt érdeklődő nagyközönség tudásfórumává vált. Az idén is meghívtuk Pintér Sándor miniszter úr mellett, Takács Péter államtitkár urat, mint akik az egész járványügyi intézkedéseket irányították és rendelkeznek a tudással, hogy mit miért tettek az elmúlt években. Meghívtuk Kincses Gyula MOK elnök urat, mint a COVID járvány lelkes szószólóját és a más véleményen levő kollégákkal szembeni etikai és büntető eljárások lelkes kezdeményezőjét, bár időközben a MOK-ot a Kormány megfosztotta a legfőbb hatalmi eszközétől, az etikai eljárások és szabályzat birtoklásától, így ma már inkább hasonlít egy jól helyben hagyott gittegyletre, mint valós kamarára, ahol azért az országos vezetés a tagság által még jól megfizetetten intézi a bebolondított orvostagság sorsát. Meghívtuk Müller Ceciliát a jól ismert Operatív Törzs parancsnokot, aki olyan magas fokon tolmácsolta nekünk 3 éven át az áltudomány legmagasabb szintű megfontolásait. Meghívtuk Merkely Bélát, aki minden létező oltást kötelezően beadatott a SOTE dolgozóinak és az orvostanhallgatóknak, akik ennek felvételére nem volt hajlandók, azokat naponta, kétnaponta teszteltette a jól ismert vattának tűnő, de ki tudja mivel átitatott orrpálcával a PCR kamutesztre. Vagy mehettek Isten hírével.

Megszokott eljárás rend szerint egyikük sem jött el és nem is válaszolt. Eljött viszont a sok meghívott main stream propagandisa közül az orvos Dr.Nagy Nikoletta a Telex újságírója, aki többnyire végtelenül elfogult cikkeket ír az áljárványt leleplező orvosokról és minden információról, ami nem illik a nemzetközi babonakeltésbe. Minden, ami ellenvélemény, azt rendszeresen konteónak, kuruzslásnak nevezi és hű szolgája a globalista érdekeknek és a magyar embereket megnyomorítani akaró WHO-nak. Nos meghívást ezúton is utólag, írásával méltón megköszönte. Bár egyetlen értelmes kérdést sem tudott feltenni a helyszínen annak ellenére, hogy a rendezvény végén még fórum is volt és akkor is jelen volt (vajon miért? ) és egyetlen riport alanyt sem talált a szervezők, előadók között, akit megszólaltathatott volna, mégis annyi tudást magába szívott a nap során, hogy ezt a cikket sikerült begyerintenie.

A cikket elolvastuk, orvosok és nem orvosok megírták neki válaszukat, el is küldték, amelyeket itt most csokorba szedve közreadunk, hogy nyugodtan véleményt formálhasson még sok ember, aki úgy érzi, érinti a fősodratú média elfogulatlansággal már alig vádolható kiállása.


Válaszok:


Dr. Tamasi József válasza Nagy Nikolettának

Kedves Nikoletta, örülök, hogy “ha nem is szerette volna”, de meghívásomnak eleget téve mégis eljött a Turul házba, ott volt a konferencia végéig és hogy szokásához híven rögtön, annak melegében meg is írta a cikket a rendezvényről.

Szerintem ez nagyon jó reklám lett, a TELEX egyre jobb kommunikációs csatorna nekünk és ezt külön köszönöm. Szerintem az írásából bárki meg tudta érteni, hogy valami fontos dolog történt az MVSZ székházban, hogy érdemes megnéznie az előadások felvételeit, hogy más is van még a háttérben, mint amit Ön leközölt, hogy biztosan lesznek következő fontos események. Ilyen egy jó reklám.

Nyilván nem véletlenül nem kérdezett meg engem, hiszen akkor esetleg még olyan dolgot is elmondtam volna, ami zavarhatta volna ezt jól kigondolt “sok butaságot összehordó, reszkető, öreg emberekből álló, jelentéktelen kiscsoport” koncepciót. Gratulálok egyébként, hogy Önök, akik az emberek járvány miatti rettegését magas szintre gerjesztették, megpróbálják a lehetetlent és megfordítva elmagyarázzák, hogy valójában mi orvosok – akik tisztában vagyunk, hogy nem volt eddig sem veszély – mi terjesztjük a rettegést. Nagyon ötletes.

Meg hát értem én, hogy nem is az volt a szándéka, hogy az olvasóik megértsék, hogy mi a célja a rendezvénynek, hanem az, hogy az Önök véleménye, propagandája átmenjen és ehhez én tényleg nem kellek, csak legfeljebb, amíg meghívom. Ezt is vártuk Öntől, nem többet és nem kevesebbet. Ön hozta az elvártat.

Kívánok Önnek további sok sikert a pályafutásában, már ha boldoggá teszi amit csinál és csak viccelt, hogy akarata ellenére ült a Turul házban. Azért, ha mégis valami kétsége támadna, hogy jó oldalon áll-e, bátran keressen.

Szorgalmas újságíróra mindig szükség van, különösen, ha saját élményként jön rá a valóságra. Ha jól érzi ott magát, akkor további vidám oltakozást kívánok!

Üdvözlettel Tamasi József dr.


Dr.Horkovics-Kováts János szülész-nőgyógyász szakorvos válasza Nagy Nikolettának:


Tisztelt Asszonyom!

Nem szeretnék támadólag válaszolni, mert Ön sajnos a tudatlanság mámorában írta meg meglehetősen rosszindulatú cikkét, hisz minden mondatában érezhető a rosszindulatú irónia. Az én mondanivalómat elemezve is leminősítőleg fogalmazott.

Higgye el, kedves Asszonyom, hogy én az egész világból összeszedett nem egy kutató, köztük sok szakember tanulmányára támaszkodtam a rövid előadásomban.

Amikor Orbán Viktor a nagy nyilvánosság előtt a fősodratú médiában kijelentette, hogy mindenki, aki nincs beoltva meg fog halni, akkor ezen rémhírterjesztés Önnél nem verte ki a biztosítékot.

Mi az orvosok a tisztánlátásért már három éve azon fáradozunk, hogy nemzettársainkat megmentsük az oltásokból adódó súlyos betegségektől, és az elhallgatott információk birtokában az emberek józanul tudjanak dönteni, mert sajnos nagyon úgy látszik a rosszindulatú háttérhatalom, ami Ön szerint biztos csak egy blöff, nem hagyta abba a terveinek megvalósítását. Kérem ne becsmérelje a segíteni akaró orvosok összegyűjtött tapasztalatait, mert lehet hogy pont Önnek, vagy akár a családjának is pont ezen orvosok segítsége tudja megmenteni az életét.

Kedves Asszonyom, mi ülünk nap mind nap a rendelőben, és konfrontálódunk a szomorú tényekkel, tehát próbálja kicsit visszafogni a csípőből jövő rosszindulatát. Azt, hogy egy konferencián felszólalnak gyengébb képességű előadók, az természetesen előfordulhat, de szerintem éppen az igyekezetet és a belefektetett munkát kéne megbecsülni egy jó szándékú embernek.

Barátsággal Dr. Horkovics-Kováts János


Dr Dobi Dalma válasza Nagy Nikolettának


Tisztelt “DR” Nagy Nikoletta!

Reflektálva a COVID konferenciáról készült remekbe szabott írására:

Én úgy gondolom,hogy jobb lett volna, ha a cikk megírása előtt még alszik kettőt, mielőtt durranás szerűen kirobbant volna Önből ez a rengeteg okosság.

Miután irományát először csak végig görgettem a telefonomon és a cikk alján már ki is ugrott a lényeg–hogyan tudjuk támogatni a TELEX-et–onnantól már világossá vált,mitől ez a nagy lelkesedés.

Minden nagy cégnek szüksége van az ilyen hű elkötelezettekre! Néhány orrbavágó dolgot szeretnék azért megemlíteni ehhez az ocsmánysághoz,amit sikerült létrehoznia.

Ez nem egy “rodeo” volt,ahogyan tetszett említeni, hanem egy nemzetközi orvos konferencia! Az ott résztvevő orvosok mind a betegeik, mind a kollégáik által elismert szakemberek, akik már eddig is nagyon sokat tettek az emberiségért és életük javát már ledolgozták.

Ahogyan Ön is említette,zömében nem fiatalok, akik még most is arra áldozzák a szabadidejüket, hogy az emberek javát szolgálják. Valamint megfelelően sok időt töltöttek el az Ön által “alternatív konteónak ” lejáratott téma tanulmányozásával.

Jah a fiatalok? Ők a Balaton Soundon vannak! Ezt sikerült kinevelni komoly energia befektetéssel az Ön által szponzorált oldalnak. Azért ha bátortalanul is de meg merném kérdezni, hogy Ön milyen végzettséggel rendelkezik? Hogyan mer egyáltalán szakorvosok, nemzetközi professzorok, kutató orvosok felett ilyen undorító módon pálcát törni? Az Ön fotóiból ítélve még a tojáshéj nem hullott le, ezért betudjuk ezt a cikket a fiatalság hirtelen, meggondolatlan hevességének.

Egyébként tanácsolnám Önnek, hogy bármikor vegyen részt a további rendezvényeinken is, hátha tudnánk segíteni a szellemi fejlődésében, ami sajnos az M1-en szocializálódott alul tájékozottságról tett bizonyosságot. Tudnánk Önnek ajánlani a Trianonról is számos jó könyvet,hogy fejlessze a tudását. Orvosaink pedig bármikor szívesen szakmailag is továbbképzik, mert ott komoly hézagok tükröződnek a nézeteiben.

Ennek ellenére tiszteljük a lelkesedését, de tanácsolnám, hogy legközelebb a Balaton Fesztiválról tudósítson, az Önhöz közelebb áll, ezt a témát pedig hagyja meg a felnőtteknek és a hozzáértőknek.

Azt pedig vegye megtiszteltetésnek, hogy egy ilyen rendezvényre egyáltalán meghívást kaptak!

Tisztelettel, Dr Dobi Dalma 40 éve fogszakorvos

Albert János válasza Nagy Nikolettának

Kedves Nikoletta,  

Olvastam a konferenciáról írt cikkét a Telexen.  

Nagyon érdekesnek találtam a tudósítását és érzékeltem, hogy nagyon nem osztja a konferencián halott véleményeket, amihez természetesen mint szabad ország szabad polgárának teljes joga van. Ami ennél jobban meglepett, hogy egy, a minőségre úgymond kényes lap hasábjain publikált ilyen stílusban, holott a klasszikus újságírás fontos szempontja, hogy tájékoztassuk a nyájas olvasót arról, vajon mi támasztja alá ennek, vagy annak az oldalnak az igazságát.  

Erről jutott eszembe, biztos tud arról, hogy dr. Peter Hotez, megszállott oltáspárti orvos, jelentős Big Pharma finanszírozással erősen kritizálta Joe Rogant, aki teret adott Robert Kennedy Jr-nak az adásában és aki köztudottan demokrata párti elnökjelöltként részt vesz a 2024. évi amerikai elnökválasztásban. Hotez azt kifogásolta, hogy Kennedy beszélhetett a méltán népszerű program keretében arról, milyen csalásokra építették az amerikai oltási programot, legyen szó gyerek vagy felnőtt oltásokról, évtizedekkel ezelőtt, vagy mostanában.  

Joe Rogan felajánlotta Hoteznek, vegyen részt egy nyilvános vitán Kennedyvel a podcast keretében és felajánlotta, hogy ad 100.000 (száz ezer) dollárt bármely, Hotez által megjelölt alapítványnak, ha Hotez részt vesz egy ilyen adásban Kennedyvel közösen, ráadásul időkorlát nélkül. Hotez annak ellenére sem vállalta a nyilvános vitát, hogy többen csatlakoztak Joe Rogan felajánlásához és összesen 2,7 (kettő egész héttized) millió dollárt utaltathatott volna Hotez a neki kedves alapítványnak.  

Biztos vagyok abban, hogy Ön is érdeklődve hallgatta volna az adást és mindannyiunk épülésére objektíven tudósított volna róla az angolul nem tudó magyar publikum számára. Így momentán csak együtt találgathatjuk, vajon Hotez ilyen gyáva, ilyen buta vagy ennyire biztos abban, hogy mindaz, amit oltások ügyében (legyen szó hagyományos vagy mRNA oltásokról) évek óta mond, az csupa hazugság?  

Csodálkozva követem az írásait, mert egy másik témakörben nagyon pozitívan ír egy olyan témában, ami szintén sok indulatot vált ki. Annyit azért hozzátehetünk, hogy ha jobban beleolvas Neal Barnard írásaiba, akkor azt is láthatja, hogy a cikkben ismertetett étren nemcsak megelőzi, de meg is szüntetheti a kettes típusú cukorbetegséget. 

Feltételezem, hogy jól tud angolul és látom, hogy jól ír, azt is, hogy szorgalmas, ezért fel sem merül bennem az, hogy egy kalap alá vegyem azokkal a kollégáival, akik egyszerűen csak átmásolják a gyógyszergyár marketingese által megírt cikket az oltások mindenhatóságáról a saját nevük alatt, arra meg nem is merek gondolni, hogy netán a szabadelvű telex.hu utasítást adna a munkatársainak, hogy az amerikai vezető portálokhoz hasonlóan csak becsmérlően írhatnak arról, akinek kérdései vannak a Big Pharma üzelmeivel kapcsolatban és aki fontosabbnak tartja a gyógyszer-biztonságot a Big Pharma profitjánál.  

Remélem töretlen kitartással fog tudósítani arról is, hogy az USA-ban már megszellőztették a menetrendet: a 2024-es választásokra tekintettel már most elkezdődik a kötelező maszkoltatás, mert megjelent a mindennél szörnyűbb ZxWvQpR, azaz „választási” covid variáns, utána az újabb lezárások, hogy 2024 novemberében csak levélszavazatokkal lehessen elnököt választani, ami az egyetlen esélye annak, hogy a katonai-ipari-farma komplexumnak kedves elnökjelölt legyen a győztes.  

Biztos vagyok abban is, hogy rokonait és barátait a részletes tudományos ismeretek teljes birtokában látja el tanácsokkal atekintetben, hogy hány influenza és hány covid oltást vegyenek fel, hiszen Ön is tudja, hogy az EU Parlamentben és később az ausztrál szenátusban a Pfizer képviselői bevallották, hogy semmiről semmi fogalmuk sincs, ami az ő „oltásuk” hatékonyságával vagy hatásmechanizmusával függ össze. Ezzel persze csak megerősítették, amit az Európai Gyógyszerügynökség is publikált 2020 decemberében, amikor – egészségügyi szempontból teljesen indokolatlanul – kiadták az ideiglenes, vészhelyzeti forgalomba hozatali engedélyt a Comirnaty márkájú injekcióra.  

Jó egészséget kívánva zárom soraimat és javaslom, tartsa magát a NoSalty-ban publikált íráshoz, az az étrend a tüskefehérje (legyen természetes vagy mesterséges, orron át levegővel, vagy fecskedővel a szervezetbe jutott) ellen is hatékony. 

Megkülönböztetett tisztelettel,  

Albert János 



Egy számunkra megküldött Nagy Nikolettával a konferencia kapcsán történt levelezés és az arra adott válaszunk

Tisztelt Doktor Urak!
Érdekesség képpen elküldöm a Nagy Nikolettával (telex) történt levelezésemet, amiben több cikkre is hivatkozik, ami (szerintük) alátámasztja a COVID oltás biztonságosságát. Kíváncsi vagyok, hogy ezen cikkekről mi a véleményük? Ja és szívesen venné ha elküldeném neki a spanyol kutatócsoport által készített tanulmány lektorált változatát is. Várom mielőbbi válaszukat!
Tisztelettel: N. Ádám

2023. augusztus 21. – 19:09
Tisztelt Nagy Nikoletta!
Amennyiben a doktor urak tudományos konferencián elhangzott állításait kétségbe vonja és erről a cikket közzéteszi nyilvánosan az internet, akkor szíveskedjen azokat a tudományos cikkeket is bemutatni, amelyek megcáfolják ezen állításokat, különben hiteltelen az Ön cikke. Várom mielőbbi válaszát!

Üdvözlettel: N. Ádám

Kedves Ádám,
Egy ideális világban ugye az állításokat kellene bizonyítani, nem ilyen légből kapott dolgokat cáfolgatni, de ha megmondja, pontosan mire keres cáfolatot, talán tudok segíteni. Nyilvánvalóan a címben leírt, tényleg magas szintű konteót nincs ember, aki komolyan venné, de ha ennél konkrétabbra szeretne tudományos bizonyítékokat, biztosan tudok segíteni.
Szép napot,
Niki

(időpont: 2023. aug. 31., Cs, 16:33):
Kedves Nikoletta,
Például olyan tudományos bizonyítékra gondolok, ami azt igazolja hogy az mRNS oltásoknak semmi káros hatása nincs a terhes nőkre és azok magzataira sem most, sem hosszabb távon. Vagy hogy a spanyol kutatócsoport kimutatta a grafén-oxidot a COVID oltásokban. Várom mielőbbi válaszát!
Tisztelettel: N. Ádám

Kedves Ádám,
A spanyol kutatócsoportot ugye nem nekem kell igazolnom, hanem annak, aki állítja, ha erről elküldi nekem a lektorált tanulmányt, szívesen ránézek. Lazán kapcsolódó cikkünk grafén-oxid témában: https://telex.hu/ellenorzo/2023/04/19/fact-check-pfizer-oltas-grafen-oxid-fda (lineklve megtalálja a forrásokat, amikből dolgoztunk)
Első felvetésére szívesen válaszolok! Itt egy lazán kapcsolódó cikkünk: https://telex.hu/ellenorzo/2023/02/20/koronavirus-vakcina-covid-19-nemetorszag-svedorszag-szuletesszam-termekenyseg-jordan-peterson
És itt vannak hozzá a lektorált, megbízható kutatások:

Itt ön is böngészhet a szaklapban megjelent, lektorált tanulmányok között a témában: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/?term=covid+vaccine+pregnancy&filter=pubt.meta-analysis
Szép napot kívánok,
Niki

Válaszunk N. Ádámnak a Nagy Nikolettával való levelezése kapcsán

Kedves Ádám, 

Hogy mennyire valótlanságokat próbál állítani a hölgy, mi sem bizonyítja jobban, mint azok a Pfizer dokumentumok, amelyeket a texasi bíró döntése nyomán ki kellett adnia az FDA és Pfizernek és amelyben a Pfizer maga leírta, hogy a 12 hét kísérleti fázis alatt 270 beoltott terhes nőből – akik mind sérültek- csupán 32-tőt követett a Pfizer és abból 28 elvetélt, vagyis a terhesség alatt oltottak 87,5%-a elvsztette a babáját. Ez  a Pfizer saját hivatalos kísérleti adata. Nekem megvan ez a kiadvány, amely a kiadott első 55.000 dokumentum legfontosabb következtetéseit, tényeit tartalmazza, ebben van benne ez is. De bárki megszerezheti az Amazonon, vagy akár le is töltheti ezen a linken.

a grafénról szóló, Nagy Nikoletta által hivatkozott Telex cikk egy tipikus félreinformáló, manipulatív hazugság. Nagyon egyszerű: 

  • mi az Pfizer oltás valós összetétele? Ezt kellene beidéznie és nem azt vitatni, hogy az FDA vagy a Szilaj Csikó állította-e és helyesen állította-e a grafén jelenlétét vagy sem, kettő közül melyik a konteo és melyik a valóság? Hol van a hiteles leírás az injekcióban levő anyagokról? Ha ilyen nincs a kezében, akkor a Telex nem több, mint a világ több tízezer gyógyszer gyárak által megfizetett Fact checkere, akik azért végzik aljas félrevezető tényellenőrzésnek álcázott propagandista munkájukat, hogy az emberek torkán letolják a gyógyszer maffia üzleti félreinformációs érdekeit, hazug információit! Teljesen mindegy, hogy hogyan bizonygatják, hogy a Pfizer nem is azt írta! Tudja igazolni hitelesen, hogy mi van benne, vagy nem tudja? Akkor meg miért beszél úgy, mintha ő tudná? Miért lenne ő hitelesebb forrás, mint mi, akik nem hisszük egyetlen szavukat sem, szikrányi jószándékukat sem, hiszen ezek mind közreműködtek abban, hogy kísérleti génmanipulációs, oltásnak álcázott, senki által nem ismert szereket adtak időseknek, középkorúaknak, gyerekeknek, akik súlyosan megbetegednek, sokan meghaltak és sokan genetikai örökségül kapják az injekciók átkos szándékát.
  • a születésszám csökkenéséről szóló, terhesekre való toxikussággal “lazán kapcsolódó” cikknek valójában semmi köze a kérdéséhez. Valóban lazán kapcsolódik, hiszen mindkettő emberekről és oltásokról szól, így lazán kapcsolódik, de semmi másban nem. 
  • A Pubmedből való terhességgel kapcsolatos cikkek egytől egyig hamisak, hiszen hamis pcr tesztekre épült esetszámokról, önkényesen kiválasztott kisérleti és kontroll egyénekről van szó. Mindegyik onnan indul ki, hogy az oltás gyógyír a COVID betegségre, holott ezt soha nem bizonyították. Mint tudjuk oltással nem gyógyítunk, hanem legfeljebb megelőzünk, mármint a valódi oltással. Azt állítja, hogy a covid fokozott veszélyt jelentett a terhes nőkre, ezért jobb, ha beoltatták magukat. Miért ?  Milyen bizonyított veszély volt nekik? Mi bizonyítja, hogy az oltás megvédi őket? Milyen alternatív terápia létezik a covidra az oltáson kívül? Mi bizonyítja, hogy hatékonyabb, mint vitamin? Honnan tudhatnánk bizonysággal, hogy akik ekkora csalást elkövettek a világban, azok ezeket a cikkeket nem megvásárolták, hogy azok a lapok, amelyek ezeket a fizetett “lektorált tanulmányokat megjelentették” azok nem fizettség ellenében tették hazugságok megjelentetését? Itt bizony ez a fajta tudomány mind egytől egyig, velejéig rohadt. Egymásra hívatkoznak, egymást idézgetik, ugyanazt a szólamot erősítik és csakis azok kerülnek elfogadásra, akki belesimulnak a központi szándékba, narratívába, akik úgy kezdik a cikküket: ” tudjuk,hogy a COVID 19 járvány óriási közegészségügyi gondot okozott az egész világon, … ” Nem tudunk semmit. Ez egy hazug narratíva, nem a járvány okozott óriási gondot, hanem ez a sok pofátlan csaló “tudós”, aki ráült a hullámra és eljátsza a tudományt és megteremti a hívatkozást az ilyen csaló médiák újságíróinak, mint Nagy Nikoletta.  
  • Hogyan tudna lektorált cikket mutatni a spanyoloktól bárki, ha ugyanez a csaló bagázs bírálja el a megjelenést mindenütt? Esélye nincs megjelenjen az ellenvélemény. De nem is szándékoztunk ilyen hivatkozást tenni, ez az Ön kérdése volt a Telex felé.
  • Nincs kétségünk, hogy a Telex melyik oldalon áll, de tudatosan hívtuk a rendezvényre és biztosak vagyunk abban, hogy jót tett a rendezvénynek. Mi az emberek oldalán állunk továbbra is, legyen akármilyen kritika Nagy Nikolettől a rendezvény újra felnyitja sok ember szemét arról, hogy egy színjáték zajlott az emberek megnyomorítására és a mostani károk, a mostani utóhatások sokkal durvábbak, mint ami néhány nappal az oltások után volt. 2020-ban a járvány indulásakor elmondtuk: hamis adatokra építik a tudományos várat, így az egész olyan lesz, mint a mocsárra épített épület… és el is fog süllyedni annak rendje és módja szerint. Nem lehet sokáig hülyére venni a világot, nem lehet a fehérre feketét mondani, még akkor sem, ha még mindig a többség állítja így. Az emberek szeme fel fog nyílni és ezeket a szennyes szándékokat el fogják takarítani.
  • Üdvözlettel Dr.Tamasi József

Nagy Nikoletta meghívás elfogadása

Tisztelt Dr. Tamasi József,

Köszönjük a meghívást, tisztelettel elfogadjuk, én képviselném a Telexet.

Üdvözlettel,

Nagy Niki Tisztelt Szerkesztőség!


Telex Meghívó


2019 végén kezdődött a covid-19 járvány a kínai Vuhan városban, ahol a kínai hadsereg laboratóriumában amerikai közreműködéssel dolgoznak vírusok fertőző képességének fokozásán.

A vírus okozta fertőzés kezeléséről, és az úgymond a vírus ellen kifejlesztett injekciók esetleges előnyeiről és az általuk okozott hátrányok kivédéséről tartunk nemzetközi konferenciát augusztus 19-én, amire tisztelettel meghívjuk Önöket.

A konferencián szó lesz továbbá az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ama elfogadhatatlan törekvéséről, hogy az egyes országok, köztük Magyarország szuverenitását is korlátozni kívánja nagyon tágan megfogalmazott egészségügyi kérdések ürügyén.

A konferenciát a változó világesemények miatt rövid határidővel szerveztük és ezért küldjük most a meghívót.

Nagy megtiszteltetés lenne, ha meghívásunkat elfogadva eljönnének és részt vennének az eszmecserében. Szíves visszajelzésüket köszönettel vesszük ezen az e-mail címen. A konferencia részletes programját a melléklet tartalmazza.

Megkülönböztetett tisztelettel, Dr. Tamasi József, a konferencia szervezői nevében



14 thoughts on “Válasz a Telex IV. Kovid konferenciáról írt cikkére

  1. Kíváncsi lennék, Nagy Nikoletta hogyan mutatná meg az írói képességét a székletinkontinencia témában. (Felhasználható forrás például: https://intimegeszseg.hu/egyeb/szekletinkontinencia). Tényszerűen, az ok-okozati élettani folyamat logikailag jól átgondolt bemutatásával. Kiegészítve azzal, hogy mennyibe kerül az ilyen betegek ellátása és erre milyen módszerek léteznek, figyelembe véve a higiéniai szempontokat, és azt, hogy hány embert érint, és mi az érintettség időbeli tendenciája.

    Az antibiotikum rezisztencia megemlítése fontos téma. Jó, hogy felvetette. Emlékeztetőül idézek két hozzászólásomból ezzel kapcsolatban:

    2023-02-21 – 07:28 , Dr. Tom Cowan előadása az áteresztő bél szindrómáról, idézet:
    https://www.bitchute.com/video/tchjGvGDXcsr/
    „A nyálkahártya réteg valójában a már sokat emlegetett testi struktúrált kristályos vízréteg. Nem az a sejtekből álló réteg, amit tanítanak. Ez a vízréteg egy olyan zóna, ami kizárja azokat az anyagokat, amik nem szabadna, hogy bejussanak a vérbe. Pl. antibiotikumok, stb. Mivel a méreganyagok dehidratálják a kristályvíz zselét, berepedések keletkeznek a külső izomrétegben, ami ettől elvékonyodik. A vérbe került, ki nem szűrődött mérgek fogják a betegséget okozni. A vérben, következő védelmi szintként a fehérvérsejtek próbálják meg majd semlegesíteni az átjutott mérgeket és a sérült szövetek regenerációját elllenanyagok (antibodies) végzik.”

    Más szóval második vonalon gennyes gyulladás keletkezik, az eredetileg nem feltétlenül gennyes gyulladás mellé.

    2023-05-07 – 13:05-én írtam ezt:
    „Próbálva megérteni az előadást, a mikrozima működés egy építő, energia növelő, keletkeztető, visszaadó működés lehet, de energiát használva, ami ha elfogy, a hiánynak betegség tünete lesz, ami fájdalom érzettel jár pl. A GMO kísérlet ennek a modellszerű reakciót kiváltó próbája lehet. Azzal, hogy laborban mikrozimát: baktériumot, gombát mérgeznek, azt nézhetik, hogy bármilyen kémiai mérgezés majd a testbe kerülve mennyire fogja majd módosítani a javító mechanizmust, megbetegítően. Utána már csak a kémiai mérget kell bejuttatni a reakcióhoz.
    Az antibiotikum (gomba) rezisztencia azt jelenti, hogy a szervezetünk legyőzi a biolabor mérget, jól működik a mikrozima rendszerünk, így kifejezetten tilos küzdeni a mikrobiális rezisztencia ellen. De tudjuk, hogy a WHO terrorszervezet, ami nyíltan áll ki a népirtás elrendelése mellett. Politikusaink pedig ezt írják alá.”
    Kiegészítés: vagy pedig már olyan mélyen van a baktérium pusztulási folyamat, hogy egy teljesen más „betegség” fog megjelenni, amit nem fognak közvetlenül antibiotikum mérgezés hatásnak tulajdonítani, mivel a kérdés fel sem merül. Nemattólvan. Ami igazából nem is betegség lesz, hanem egy sokkal mélyebb önvédő, öngyógyító mechanizmus.

  2. Érdekes és tartalmas olvasnivaló! Mély tiszteletem a válaszokat író Orvosoknak!
    Meggyőződésem, hogy (sajnálatos módon) csupán egy újabb “Szélmalomharc” vette kezdetét.
    Számomra érthetetlen módon régóta vannak emberek, akik vagy szemellenzővel születtek, vagy készakarva tették fel.
    Már a Járvány kikiáltása után egészen nyilvánvalóvá vált (több komponensből is) annak valóságtartalma! Aki ezt nem érzékelte, az vagy vak és süket, vagy anyagi érdekeltség miatt foglalt helyet a túloldali páholyban, várva az ellenkezők elhallgattatását, a gazdái által.
    Sajnos egy világméretű maffiahálózattal igen nehéz felvenni a “küzdelmet”.
    Jó 2 évvel ezelőtt beszélgettem egy hasonlóan bigott (mint emberünk), szemellenzős, de annál vehemensebb emberkével, aki elmondása alapján „Szociológiát tanult”. Először megpróbálta lekicsinyelni az álláspontom, aztán pedig mikor látta, hogy a TÉNYEK és a LOGIKA az érvelésem alapja akkor taktikát váltott, és szakemberként próbált fellépni.
    Summa summárum. Láttam, hogy egy reménytelen esettel állok szemben. Ezért a következővel zártam le a disputát.
    Meri-e valaki tagadni, hogy nemzetközi szinten működik a kábítószer csempészet?
    Meri-e valaki cáfolni, hogy nemzetközi szintű prostitúciós hálózat van a világban?
    Akkor miért tagadná bárki is, hogy eme érdekközösségeken felül egy nemzetközi maffiahálózat létezik?

    Nem mondtam, de mondom: Mindezek létének cáfolata olyan lenne, mintha valaki azt mondaná, hogy Afrika felett nem ugyanaz a nap süt 🙂

    És egy elgondolkodtató kérdés: Ha a bűnüldöző szervek között lehet összefogás és együttműködés, akkor a bűnelkövetők között ilyen szóba sem jöhet?
    u.i.:
    A probléma csak ott van, hogy a “Konteózók” sem látnak a saját orruknál tovább, és a saját butaságukat kürtölik világgá!
    De, ez már nem a gondolkodó emberek problémája.
    Hanem azoké, akik szerint a tudatlanság erény, és a hazugság a legfőbb igazság, mert ha nem ismerik el ezt mások, akkor erőszakkal rákényszerítik a gondolkodó emberekre!

    Mindezek felett az igazság mindig is: egyszerű, logikus, és érthető, minden földrészen ugyanaz, és ellentmondásoktól mentes mindenkor!
    A “Cenzorok” pont ez ellen lépnek fel.

  3. Elismerésem azoknak a szakembereknek, akik a hazug propaganda-média fizetett ügynökeivel próbálnának értelmes vitát lefolytatni, bár szerintem kár az időért, az energiáért és az észérvekért. Sajnos az egész csak falra hányt borsó az ilyen figurák esetében, akik a hazugságok eladásából élnek (meg). Talán érdemesebb lenne megpróbálni azokkal párbeszédet folytatni, akiknél nem munkaköri előírás a szakmányban való hazudozás.

    Elég lett volna elküldeni a 4 majmos mémet dr. Gődény posztjáról. Főleg a 4. majom, aki nekünk háttal ül és “nem akarja tudni az igazságot” az, amelyikhez a telex propagandistája leginkább hasonlít. Amíg utol nem éri a valóság.

    1. Egyetértek sok dologban… Azt látom, hogy sok esetben mindkét ember látja, tudja, érzi mi az igazság, de egyikük
      nem ismeri be!

      Ez az elhatározás lehet: 1)félelem által motivált; 2) Anyagi érdekeltségből fakadó; 3) Csupán tudatlanság, vagy ostobaság miatt.
      A 3 komponensben a közös, hogy 1) Tudatos; 2) szilárd elhatározásból való

  4. kívánom Nikolettának, hogy a Jóisten nyissa fel a szemét, mert a pokolban fog vesződni hazugságaiért az összes mindent MÁR AZ ELEJÉN TUDÓ “telexes” népbutító és népírtó, mindvégig hátulról fizetett bagázzsal együtt!!! kívánom továbbá, hogy azon megtévesztett és átvert fiatalok jogos dühe érje el azokat a “telexes” újságírókat és megbízóikat, akik az általuk rábeszélt oltás miatt halnak meg hamarabb. telex, a pokolban a helyed. ördögöket szolgálsz, a Sátán szolgája vagy.

  5. Nagy Nikoletta egy a sok közül, aki az energiáit saját maga ellen fordítva éli életét, tevékenykedik és még ezért elismerést is vár/kap.
    A nagyvilágról, így a háttérhatalmi törekvésekről halovány fogalma sincsen, ő ezt konteónak nevezi és tartja, pedig a csapból is az folyik már nyíltan.
    Rengeteg a jó és hiteles felvilágosító információforrás, ő mégis a vele egyenértékű hamis adatokat közlő, fősodratú médiát veszi alapul tudásának megszerzéséhez. Nem csoda hogy hülyeségeket zagyvál össze és olyan egyéneket kritizál, akikhez nem érhet fel sem tudásban sem tapasztalatban.
    Ezt azért teszi, mert tudatilag nagyon leragadt szinten van, így talán elítélni vagy haragudni sem lehet rá igazán.

  6. Ez a förmedvény amúgy férfi vagy nő? A telex népírtó propagandistájuktól elvárnánk, hogy transzit küldjön. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a személy nem a hormonzavart keltő bébitápok áldozata.

  7. A következő német nyelvi cikkből világos, hogy hogyan dolgoznak a tényellenörők.

    Forrás:
    Juristische Schlammschlacht um Impfschäden
    https://www.pi-news.net/2023/09/juristische-schlammschlacht-um-impfschaeden/

    A következő hamis tény köröl forog a tényellenőrők agya.

    Mit jelent ez ?

    Hogy a génoltások mellékhatásainak a száma elenyésző. Vagyis ők a Paul-Ehrlich-Institut-nak az elismert nagyon
    kedvező esetszámokat, ami csak 0,02 százalékát, a No.-ban összesen génbeoltótt eseteknél ragadnak le.

    Ami 65 millió németországi beoltottra is egy viszonylag magas szám, azaz 13,000 lenne.

    De meg kell állapítani, hogy a gondoskodó hivatalok még ebből is csak nagyon kevés esetet ismernek el.

    És a mellékhatás elismerése is csak támogatást jelent az oltáskárok elszenvedőjének.

    Például Bajorországban 2500 beadott kérvényből, ebből csak 1.190 esetet dolgoztak fel. És ebből csak 105-öt
    ismertek el. Ami valóban csak 10 % lenne.

    De ebből az következik, hogy az oltási károk elszenvedőinek, hogy anyagi támogatást kapjanak, ahhoz nagyon
    komoly jogi csatákat kell megvívnia.

    És ki támogatja a károsultakat a harcuk megvívásában ?

    Sajnos ez nem néz ki jól. Mert a gerinctelen emberek gyülekezete, a biztosító társaságok visszaléptek, vagyis
    ami a Bio-, Nano- vagy a Géntechnológia területén előállt károkat nem támogatják.

    És kétségtelenül, az mRNA oltás ebben a kategóriában van.

    Ami azt jelenti, hogy az oltások szabályozásának az elbírálása a bíróságok feladata. Tehát ez nagyon
    költséges lehet a károsultak számára.

    Most már egy oltási károsultak három súly is húzza:
    1) Harcolni kell a jogvédelmi biztosító társaságok ellen
    2) Hogy a szociális ellátórendszert a Kadi elé vigye
    3) És a károsul egész életét az az orvosoknál és a kórházakban, az ügyészségeken és a bíróságokon kell eltöltenie.

  8. A konferencia végén odajött hozzám egy úr, hogy nem a sajtótól vagyok-e (én is végig ott voltam és jegyzeteltem). Jóval később, ahogy ezt a telexes bejegyzést láttam, akkor esett le, hogy remélem senki nem hitte azt rólam, hogy én lennék ez az agyaroggyant N. N !!! Mert nagyon nem!!!

  9. A konferencia végén odajött hozzám egy úr, hogy nem a sajtótól vagyok-e (én is végig ott voltam és jegyzeteltem). Jóval később, ahogy ezt a telexes bejegyzést láttam, akkor esett le, hogy remélem senki nem hitte azt rólam, hogy én lennék ez az agyaroggyant N. N !!! Mert nagyon nem!!!

    Ez a perszóna tényleg undorító!!!

  10. Mit jelent az, hogy foglalkozása tényellenőrzés és ehhez milyen tulajdonságokkal kell rendelkezni ehhez az embernek ?

    Ezt a következő kis rövid hír mutatja meg.

    Alexander Kekule ( 64), a Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg (MLU) igazgatója nem folytathat tovább ott
    kutatást és nem is oktathat ott. Igy határozott Közigazgatási Bíróság Megdeburgban.

    MLU már Kekulé-t 2010 decemberben kirúgta. A bírósági határozat szerint Kekule csak az régi bérezésének a 20 %-át
    tarthatja csak meg.

    Miért ?

    Mert megszegte a hivatalnokra vonatkozó szabályokat és ezért, mint hivatalnok ki is rúgták.

    Kekule a korona intézkedéseket, a 2G szabályt kritizálta 2021-ben.

    2022-ben meg a STIKO-nak a gyermekek oltásának a támogatásának a határozatát nem fogadta el.

    Forrás:
    https://www.welt.de/wissenschaft/article247247648/Alexander-Kekule-Gericht-bestaetigt-Dienstenthebung-des-Virologen.html

    Szomorú, hazug és egy gonosz világban élünk mi most.

  11. Teljesen felesleges volt a reakció. Ezzel csak elismerték, hogy ez a nikotin akárki, egy valaki. Holott nem. Csak egy senki és semmi. Egy senki akit azért fizetnek, hogy aljas legyen és hazudjon. Egy selejt senki. Észre se kellett volna venni, hogy írt bármit is. Az ilyen hulladékok, pöcegödör tartalmak idővel leúsznak a csatornán, majd elsüllyednek a többi darab sz*rral együtt.

  12. Egy nagyon bugyuta, alacsony tudatszintű nikotint – pontosabban nikolettát ismerhettünk meg ezen cikk kapcsán. Tényellenőrnek ő nem nevezhető, mert tényeket is megpróbál eltagadni vagy csúsztat vagy hamisan állít. Hiteles tényellenőr pedig ilyet nem tehet. Nem tudja az összeesküvés-elméletet sem megkülönböztetni az összeesküvés gyakorlattól, vagy az oknyomozó munka által feltárt tényektől, netán az összefüggés elmélettől. Pedig ebben segítségére lehetne a Covid rulett (Thierry Baudet) c. könyv, Bukovinszki Gergely oknyomozó és tényfeltáró filmjei, riportjai, Dr. Kovács Mónika: “Covid 1984” c. könyve, Alcyon Pleyádok dokumentumfilmjei, stb. Nem ismeri és így nem érti a homeopátia működési elvét, nem tájékozódott arról sem, a WHO milyen konkrét pandémiás programot akar 2024-től az összes országra kiterjeszteni, és ez jogilag és konkrétan milyen állampolgári jogok súlyos sérülésével járhat együtt. Nem néz utána annak, és nem foglalkozink azzal, hogy egy orvosi végzettség nélküli etióp volt terrorista a WHO vezetője. Hibásan rodeo-nak nevez egy szakmai orvoskonferenciát. Megpróbálja lekicsinyelni az oltáskárosultak közötti halálesetek számarányát. Egy is sok lenne, nemhogy tízezerszám, világszerte! Hiszen ne feledjük: van egy nagyszerű velünkszületett immunrendszerünk a vírusok, baktériumok ellen génterápiás kísérleti vakcina helyett, ráadásul a fertőzöttek halálozási rátája világszerte 0,23% körüli átlagot mutatott.(Forrás: Sucharit Bhakdi-Karina Reiss szakmai könyve 2020-ból) A mellőzött ivermectinről nem is beszélve. Egy ilyen “újságíró vendég” olyan, mint egy élősködő, kártékony parazita a gazdatesten. Cikkével semmiféle szellemi értéket, hasznos, hiteles információt nem volt képes létrehozni, alkotni. A konferencia szakmai előadói viszont annál inkább.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük