R.F. Kennedy Jr. leleplezi a szakértőket, akik szerint a vakcinák biztonságosak


https://rumble.com/v3iovfw-r.f.-kennedy-jr.-leleplezi-a-szakrtket-akik-szerint-a-vakcink-egyrtelmen-bi.html

4 thoughts on “R.F. Kennedy Jr. leleplezi a szakértőket, akik szerint a vakcinák biztonságosak

  1. A MEG NEM FELELÉS EREJE, AVAGY HOGY CSINÁLJUNK CSENDES FORRADALMAT:

    Azt hiszem, hogy mára az emberek nagy része megtanulta, hogy
    – a biztonság és a szabadság kéz a kézben jár, és nem lehet a biztonságért cserében önként lemondani a szabadságunkról.
    – a tudományba, orvosokba, politikusokba, vezetőkbe, való vak hitet örökre el kell felejteni, mert mindenki a globális elit markában van.
    – a gátlástalan és felelőtlen celebek 10 milliókért becsapták az embereket, és a politika szolgálatába szegődtek.
    – az egyház is elárulta a híveit, tehát örökre szét kell választanunk az igaz hitet, a szemforgató hamis papoktól.

    Mára kiderült, mindenki hazudott nekünk, és senkiben nem bízhatunk. Magunkra maradtunk.

    Most két év távlatából mindenkiben tudadosítani kell, hogy egyetlen kórokozó sem lehet olyan veszélyes, mint a rá gyorsított eljárásban kifejlesztett, és nem tesztelt vakcina. Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy ezzel mi a céljuk.

    Itt van a friss statisztika:
    A VAKCINÁNAK NEVEZETT TÖMEGPUSZTÍTÓ BIOLÓGIAI FEGYVER MIATT EDDIG 20 MILLIÓ EMBER HALT MEG, ÉS 2,2 MRD EMBER SZENVEDETT SÚLYOS SZÖVŐDMÉNYT!
    EZ 36,7 %-OS KOCKÁZATNAK FELEL MEG, SZEMBEN AZ INFLUENZA 0,02 %-OS KOCKÁZATÁVAL.
    VAGYIS 3-5 ÉVEN BELÜL KIIRTHATÓ AZ EMBERISÉG.
    KÜLÖNÖSEN AKKOR, HA A PERMANENS VAKCINÁZÁST ERŐLTETIK.
    https://davidicke.com/2023/09/16/experts-estimate-more-than-20-million-are-already-dead-due-to-covid-fake-vaccination-more-than-2-billion-are-severely-injured/

    Ez 36, 7 % kockázat megfelel annak a Pfizer-statisztikának, amelyet az FDA 75 évre akart titkosítani.
    A vizsgálatot mindössze 3 hónapig végezték, 42.086 fő bevonásával.
    Ez idő alatt
    – 520-an tapasztaltak mellékhatásokat, de a vizsgálat befejezése előtt felépültek
    – 11.361-nek voltak mellékhatásai, amelyek a vizsgálat végén is fennálltak, vagyis nem gyógyultak meg.
    -1.223 ember meghalt.
    Ez azt jelenti, hogy a részt vevők 31%-nak voltak maradandó mellékhatásai, vagy belehalt. CSAK EZ ALATT A 3 HÓNAP ALATT!!

    És erre adta ki az FDA és a CDC az engedélyt, amelynél a halálozási arány is magasabb, mint a vírus veszélyessége.
    Ez kimeríti az emberiség elleni bűnszövetségben szándékosan elkövetett tömeggyilkosság fogalmát.
    https://www.scribd.com/document/543857539/CUMULATIVE-ANALYSIS-OF-POST-AUTHORIZATION-ADVERSE-EVENT-REPORTS-OF-PF-07302048-BNT162B2-RECEIVED-THROUGH-28-FEB-2021?fbclid=IwAR3UVWYDNdHqG1C2SDodxJMJqiXqCkBWrtBZK6eTFSIK

    A MEGOLDÁS: A MEG NEM FELELÉS EREJÉVEL CSENDES FORRADALMAT CSINÁLNI:
    – Nem maszkolunk,
    – Nem teszteltetünk,
    – Nem oltatjuk be magunkat és családtagjainkat,
    – Nem nézünk és hallgatunk mainstream médiát és propagandát.

    De nem tüntetünk, csak csendben ellenszegülünk, még akkor is, ha ez lemondással jár,
    Viszont ez egyedül nem megy. Közösséget kell építeni, és segíteni egymást mindenben. Fizikailag is, és lelkileg is.
    Ehhez a kapcsolattartás rendszerét és módszerét kell kitalálni,.
    Meg kell szerveződnünk, mert egy ember le lehet győzni, de egy közösség ereje megsokszorozza az erőt, a hitet, de legfőképpen a reményt. Ha a hitünk elég erős, akkor túl fogunk élni minden megpróbáltatást.
    Erről szól Reményik Sándor csodálatos verse Bács Ferenc előadásában.
    https://www.youtube.com/watch?v=59ByYLbHn7c

  2. Szerintem nem az a probléma, hogy mi van a vakcinában, hanem az, hogy szeptember közepén 30 fok van és a médiában ugrálva örülnek ennek a csodaszép indián nyárnak, óhajtva, hogy minél tovább maradjon ilyen az idő. Ellenkező esetben mindenki depressziós lesz szeptember 1 és május 31 között, a pszihológusok meg röhögve gazdagodnak ezen a sok hülye féleszűn, hogy hát a nyavalyás bajukat egy jó könyv, egy szeretett rokonnal való beszélgetés, egy kutya simogatása vagy egy halk séta az erdőben egy csapásra és teljesen ingyen megoldaná! De nem, a legmélyebb depresszióba esnek, ha az évszaknak megfelelő idő van! Mintha a világegyetem középpontja az ember lenne, a nagy betűs ember, s más élőlény, érző lény nem is létezne! Pedig a növények epednek a víz után, itt pusztul ki a szemünk előtt a növényzet, az emberek meg örülnek a 30 fokos kánikulának, egyenes arányosságban azzal, ahogyan egy majom örül a farkának!
    Engem már egy jó ideje nem érdekelnek sem az oltottak, sem a bajaik, sem a vakcinák, sem a belinkelt tudományosságok, sem a kollektív aggodalmaskodások, hiszen mindez nem csupán meg van engedve, de meg is rendelt témák!

  3. Egyszerre számtalan probléma van, az egyik kiemelkedő a mi van a vakcinában. Cseppet sem mellékes.
    A többi problémát is lehet súlyozni. Sőt, akár meg is lehetne jeleníteni az összeset a fő médiában, hogy mások is képbe kerüljenek.
    Ne maradjon ki a lényeg megismerése a média bőség zavara miatt és a fordított súlyozás zavara miatt, amikor a fő médiában a kevésbé fontos téma kap figyelmet, a fontos, a legfontosabb pedig meg se említődik, el se jut a nagy közönséghez.

    Nincs is 30 fok, honnan veszi? Ha lenne, természetes módon, én örülnék neki. Azt persze nem említi, hogy nem az ’emberek’ működtetik a mű időjárást, hanem a Haarp gazdái, nagyon nagy napon belüli hőingással. Amíg egy órát meleg van, akár 40 fok is, addig felmelegszik a levegő, de ez nem tartós, reggel pedig kifejezetten hideg van, 14 fok. Kb. egy -két hétig volt reggel 25 fok körüli a legmagasabb reggeli hőmérséklet. A ház fala nem melegszik át tartósan, inkább ‘megég’ a fal a mű melegben, aztán gyorsan kihűl.

    Az NWO gondoskodik, hogy a ‘nem érdekel’ témák még sokáig érdekeljék, nemcsak témaként, hanem történésként. Náluk lehet reklamálni, ha ez a rendelés és következménye nem tetszik.

  4. Egyébként szerintem az oltások alapjaiban is el vannak rontva.
    Az alapelv ugyanis az, hogy legyengített kórokozót viszünk be a szervezetbe intravénásan, tűvel.
    De mi a francért tűvel?
    Ha a kórokozó cseppfertőzés útján terjed, akkor a legyengített oltóanyagot nem lehetne cseppfertőzés útján beadni??
    Pl megiszod a tartalmát egy ampulla formájában (mint egy probiotikumot), vagy belélegzed egy inhalátoron keresztül.
    Persze tudjuk hogy oltásokra amúgy sincs szükség, mert a jó immunrendszer erős, és erősíteni lehet, stb… de ugye vannak oltás-hívők, őket nehezebb erről meggyőzni.
    De szerintem ez az elgondolás jó alap lehetne a vakcinák felülvizsgálatára, még az oltás hívők körében is.
    Ha a kötelező oltásokat nem intravénásan adnák be a szegény gyerekeknek, hanem csak meginnának egy ampullát, szerintem az is javulás lenne. Vagy legalább is úgy gondolom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük