Prof. Dr. Merkely Béla eltitkolt valamit

Úgy tűnik, hogy dr. Merkely Béla eltitkolt valami fontosat. Valamit, amivel jelentős mértékben enyhíteni lehetett volna a koronavírus helyzet súlyosságát.

  1. Az influenza tüneteit mutató, és a köznyelv által egyszerűen csak influenzának nevezett betegséget többféle vírus okozza. Ezek egyike a mindenki által jól ismert influenzavírus, és egy másik például a mostanában a média legfőbb témájává előlépett koronavírus.
  1. Évekkel ezelőtt megjelent egy világraszóló fontossággal bíró tudományos közlemény az Orvosi Hetilapban. Cím: Hazai konszenzus a D-vitamin szerepéről a betegségek megelőzésében és kezelésében. A konszenzus (latin eredetű szó) jelentése: egyetértés. A közleményben tehát kizárólag olyan orvosi tudományos tények jelentek meg, amelyek érvényességében és fontosságában az összes szerző egyetért.
  1. A tudományos közlemény szerzői elmagyarázzák, hogy milyen fontos szerepet játszik a megfelelő mennyiségben fogyasztott D-vitamin különféle betegségek megelőzésében és kezelésében. Ezek közé tartozik a köznyelv által influenzának nevezett betegség is, amelynek az egyik lehetséges oka éppen a koronavírus.
  1. A közleményből az is kiderül, hogy a megfelelő mennyiségben fogyasztott D-vitamin képes 90%-kal csökkenteni az influenzás megbetegedés előfordulásának valószínűségét.
    Hivatkozás: Orvosi hetilap 15. oldala.
  1. Tehát megfelelő mennyiségű D-vitamin elfogyasztásával a betegség bekövetkeztének esélye hozzávetőleg 10%-ra mérsékelhető. Ez világraszóló fontosságú tudományos ismeret. Ha ezt az ismeretet megfelelő módon alkalmaztuk volna, akkor nagy valószínűséggel meg lehetett volna előzni a koronavírusos megbetegedések 90%-át és akár a halálesetek jelentős többségét is.
  1. Ez a tudományos közlemény címoldala. A szerzők listáján ott szerepel prof.dr. Merkely Béla neve is. Ő az egyik olyan orvos, aki napi szinten szólal meg a koronavírus helyzet kérdésében.
    Hivatkozás: Orvosi hetilap címoldala.
  1. Merkely doktor tehát tisztában van ezzel a tudományos ténnyel, mégsem tett semmit annak érdekében, hogy ezt a tényt széles körben ismertté tegye, és elérhetővé tegye honfitársaink számára a megelőzés ezen nagyszerű eszközét.
  1. Bátran ki lehet jelenteni, hogy már az első hullám is jelentős mértékben enyhíthető lett volna, és sok embert meg lehetett volna menteni a fölösleges szenvedéstől, sőt, a halálos áldozatok számát is csökkenteni lehetett volna.
  1. Jelentős mértékben meg lehetett volna fékezni az úgynevezett második hullám erejét. Azon második hullámét, amelyről Merkely doktor azt írta a saját Facebook oldalán, hogy tornádószerűen érkezett meg Magyarországra.

Ezek a tények.
A következtetéseket Önre bízzük.

Az Orvosok a tisztánlátásért csapata.
szeptember 14. hétfő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük