Mi négyen újra együtt, erőt merítettünk egymás lelkesedéséből, elvégzett munkájából, az ügyünk melletti elkötelezettségéből. Kívánjuk, hogy mindannyian merítsenek erőt valamennyi azóta csatlakozott, elszánt barátunk elvégzett munkájából: az egyre sikeresebb demonstrációkból, a beadott petíciókból, a tudást hozó konferenciákból, a tengernyi ébresztő videóból és élő közvetítésből, a hangya szorgalommal gyűjtött irodalmi adatokból és világhírekből, a weboldalunk információiból, a találkozókból, az ébresztő beszélgetésekből, a lelkes aktivista és pártszervezői munkából. Mindenkinek köszönjük, aki segítette ezt a jó ügyet, aki már ezen az oldalon harcol a sátáni erők ellen. Biztos, hogy győzni fogunk! Keressék az új harcostársakat az új évben is! Addig pedig élvezzük a “Nagykarácsonyt” meghitten családi körben – ha már a hatalmon lévők választási érdekeik szerint nekünk többet megengedtek, mint szegény németeknek az ottani hoppmesterek.
Boldog ünnepi készülődést Mindenkinek!
BitChute: https://www.bitchute.com/video/R4SLCVBASiSg/
YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=1g3WRxrLiS8
Szívből köszönjük biztató szavaikat, örülünk, hogy Önök léteznek, vannak nekünk és ilyen sokat segítenek a harcban!
Boldog, békés, áldott ünnepeket kívánunk a legnagyobb szeretettel!
❤️??
Hálás köszönet mindenért!
Segítséget kérek!
A korona alatt begyulladt a fogam. A nyirokcsomó is megduzzadt.
Gyors beavatkozásra van szükségem!
Oltatlanul hová forduljak? Hol látnak el?
Ha bárkinek van használható, bejáratott emberséges ötlete, felhívna?
20 412 7551
Üdvözlettel boldog új évet kívánok mindenkinek!
Illés Irén.
hát a rendelőben fel van írva 3 fogorvosi rendelő száma, de csak holnap tudom megadni.
Boldog karácsonyt !
Kedves Tisztánlátók,
hálás köszönet Önöknek az áldozatos munkáért, erőfeszítésért, kitartásért!
Rengeteg erőt merítünk az Önök által közzétett anyagokból.
Isten oltalmazzon mindannyiónkat,
egy tisztelőjük
Köszönjük Doktor Urak! Minden elismerésem az Önöké,áldást kérek a további munkájukhoz.
Veszem a bátorságot és az ország nevében kívánok négyőjüknek,családjuknak, erőt, elszántságot, egészséget a további harcban. Boldog karácsonyi ünnepeket!
Madarász Ferenc
pathologic proof proving all papers dr Bhakdi frome june right ….
vaxxed die !!!!!
Im pathologischen Institut in Reutlingen
werden am Montag, den 20.09.2021, die
Ergebnisse der Obduktionen von acht nach
COVID19-Impfung Verstorbenen vorgestellt.
Die feingeweblichen Analysen wurden von
den Pathologen Prof. Dr. Arne Burkhardt
und Prof. Dr. Walter Lang durchgeführt.
Die Erkenntnisse bestätigen die Feststellung
von Prof. Dr. Peter Schirmacher, dass bei
mehr als 40 von ihm obduzierten
Leichnamen, die binnen zwei Wochen
nach der COVID-19-Impfung gestorben
sind, circa ein Drittel kausal an der
Impfung verstorben sind. Im Rahmen
der live gestreamten Pressekonferenz
werden mikroskopische Details der
Gewebeveränderungen gezeigt.
Prof. Dr. Werner Bergholz berichtet über
die aktuellen Parameter der statistischen
Erfassung des Impfgeschehens.
Auf der Pressekonferenz wird zudem das Ergebnis der
Analyse von COVID-19-Impfstoffproben einer österreichische
Forschergruppe vorgestellt, das sich mit den Erkenntnissen
von Wissenschaftlern aus Japan und den USA deckt.
Es haben sich im Impfstoff undeklarierte metallhaltige
Bestandteile feststellen lassen. Optisch fallen
Impfstoffelemente durch ihre ungewöhnliche Form auf.
Aus den Untersuchungsergebnissen resultieren rechtliche
und politische Forderungen so zum Beispiel nach
unverzüglicher Informationssammlung durch die Behörden,
um die gesundheitliche Gefährdungslage der Bevölkerung
durch die COVID-19-Impfstoffe bewerten zu können. Z.B.
können durch Einsichtnahme in die IVF-Register frühe
Signale eingeschränkter Fruchtbarkeit der Geimpften
geprüft werden. Über das Krebsregister können
Erkenntnisse über das Entstehen von Krebs durch die
gentechnischen Veränderungen der Virus-RNA gewonnen
werden. Eine Aussetzung der COVID-19-Impfungen ist zu
erwägen.
Teil 1:
Odysee:
https://odysee.com/@de:d/Pressekonferenz–Tod-durch-Impfung-Undeklarierte-Bestandteile-der-COVID-19-Impfstoffe:b
Teil 2:
Odysee:
https://odysee.com/@de:d/Pathologie_Konferenz_Reutlingen_Teil_2:7
Alle bijlagen downloaden als zip-bestand
conferenz arne borghart
.txt
2kB
Nieuw tekstdocument
.txt
video dr Bhakdi
https://www.bitchute.com/video/sGrAzecH1kxn/
Milliók bámulják meredt szemmel:Sajnos az álarcos énekes,győzike,mindenki táncol,sztárban sztár, stb stb stb show-k által fosszilizált megkövesült agyakat nem lehet már
visszahozni a hipnózisból.Rá vezetni a valóságra.
Békés, Áldott karácsonyt mindnyájatoknak! Mindnyájunknak!
Tiszteletet érdemel áldozatos tevékenységük,bátor kiállásuk egy óriási életellenes tulerővel szemben.
Békés ünnepet s uj esztendőt,mindannyiuknak!
Én is hálával gondolok tisztán-láttató hős orvosainkra, akik vállalva minden ármánykodást tették azt, amit orvosi esküjükben megfogadtak. Nem sokan vállalnák ezt a munkát. Isten éltesse sokáig őket.
Boldog karácsonyt ! 🙂
Békés, boldog, meghitt karácsonyt kívánok mind a négyüknek!
Mindannyiunk nevében szívből köszönöm a biztató, reménykeltő szavakat, amelyekkel megajándékoztak bennünket az elmúlt másfél év során.
Hálás köszönet Önöknek az áldozatos erőfeszítésért, amit folyamatosan tesznek értünk. Erőt, egészséget, kitartást kívánok a további nehéz küzdelemhez.
Isten áldja meg Önöket!
Tisztelettel
Simon Barbara
Köszönöm mint gondolkodó nagyapa az ember társaimnak.
A WHO vezetője elismerte, hogy a gyermekek megölésére használt vakcinákat https://banned.video/watch?id=61c3accf5ba039303b9a7a07
“A Covid-19 emlékeztető oltásokat inkább időseknek kellene adni és jobb, ha azokra koncentrálják, akiknek komolyabb betegségeik vannak, minthogy arra használják, amit sok országban is látunk, melyek booster oltást használnak: hogy “MEGÖLJÉK a gyerekeket”
https://www.alternativhirek.com/2021/12/elszolas-who-foigazgatoja-szerint-covid.html
Boldog karàcsonyt!
Skóciában a hivatalos közegészségügyi adatok ugyanis azt mutatják, hogy 2021. augusztus óta minden 10 Covid-19-es megbetegedésből 6, minden 10 kórházi kezelésből 7, és minden 10 halálesetből 9 a beoltottak számlájára írható.
A legutóbbi jelentés december 15-én jelent meg, és a november 13. és december 10. közötti esetekre és kórházi kezelésekre, valamint a november 06. és december 03. közötti halálozásokra vonatkozó adatokat tartalmazta. https://publichealthscotland.scot/publications/covid-19-statistical-report/covid-19-statistical-report-15-december-2021/
https://www.alternativhirek.com/2021/12/bomba-2021-augusztus-ota-minden-10.html
Tisztán-láttatóink munkájának sikerességét tkp. laikusként eddig is igyekeztem a magam módján előmozdítani és ezt szeretném tovább is tenni. Szükségem lenne azonban némi “ideológiai” segítségre, azért, hogy magam is tisztábban lássak néhány, számomra nem eléggé megértett kérdésben.
Azon sokat töprengtem eddig is, hogy mi lehet az oka annak, hogy bár – szerintem – az oltatási propaganda néhány ellenérv alkalmas hangoztatásával ki lehetne fogni a szelet a propaganda vitorlájából, az eddig még sem sikerült.
Az egyik ilyen érv az, hogy a SARS-Cov-2 vírus tkp. csak egy “kitaláció”, ezért az egész ügy nem több fantom-üldözésnél. Nem tudnánk talán mégsem eléggé meggyőző erővel elhitetni, hogy valóban egy soha nem izolált vírusról van szó?
A másik árulkodó “zsákból kibújó szög” az lenne, hogy “Covid-betegnek” nyilvánítanak minden pozitív-teszteredményt felmutató vizsgáltat, annak ellenére, hogy az illető makkegészséges. S a tesztelést végzők ezt meggyőződéssel vallják (saját fülemmel hallottam egyikük ilyen kijelentését).
Lenne még néhány “achilles-sarka” a propagandának, de ezek is döntő érvek, mégsem reagálnak rájuk “odafent”. Miért nem?
Mert már a német és az eu az emberek ingatlanjaira vetette a szemét és totáli8s kisajátitást akarnak a covid kárusultakat megsegiteni szóval..ilyen farizeus bandát nem láttam még!
https://www.redezeit.net/2021/12/18/der-staat-kann-ab-dem-01-01-2024-einen-lastenausgleich-ein-schoenes-wort-fuer-enteignung-in-den-vermoegenswerten-der-gesamten-bevoelkerung-fuer-die-entschaedigung-von-impfgeschaedigten-durchfuehren/?fbclid=IwAR205k1xBzFlcy3GMRLWEZD7agmR530B09fNr0XWx7xGSkG1fO6VnjRYkRE
NAGYON KELLEMES, BOLDOG ÉS BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK MINDANNYIUKNAK!
Szeretetteljes és Áldott Karácsonyt kívánok a Doktor Úraknak és Kedves Családjuknak, továbbá minden velük/velünk küzdő embernek, akik részt vesznek ebben a kegyetlen helyzetben való helytállásban! Sok-sok energiát, bátorságot és kitartást a továbbiakban is! Részemről köszönöm azt, hogy küzdenek értünk emberekért, az egészségünkért, a jogainkért.
Elhangzott Illés pátriarka neve. A videója itt érhető el:
https://spiritualtv.eu/hirek/202112/illes-patriarka-uzenete-ferenc-papanak20211216.mp4
Boldog és áldott karácsonyt minden tiszánlátó és jó akaratú embereknek !
Te jó ember, Te nem vagy alkalmas a covid-19-es oltásra !
Forrás:
https://uncutnews.ch/ein-weg-aus-der-impfpflicht-punkt-preradovic-mit-markus-boenig/
Miért nem vagy alkalmas ?
Mert allergiás vagy. És ha beoltatod magad, akkor elhalálozol.
Hogy lehet ezt bizonyítani ?
Elmész egy allergiára specializálodott orvoshoz, aki azt kimondja, hogy nem vagy alkalmas az oltásra.
De nem is kell neki kimondani, csak az kell neki kimondani, hogy az eseteted ki fogja vizsgálni.
És a jelenlegi tudása szerint nem tudja eldönteni.
De valóban nem is kell elmenni egy allergiára specializálodott orvoshoz, mert covid-19 világjárvány van.
Hanem a cuccot egyszerüen interneten rendeled meg és még ezt No.-ban is megteheted.
Mert az EU-ban szabad orvosi választás van.
De amig, nem születik orvosi döntés, addig védett vagy. És a védettség x évig is eltarthat.
A másik aspektus, ami a te érdekedet szolgálja, az hogy ki tudja, hogy mi van a génlöttyben.
A rendelkezésre álló dokumentumok hiányosak és x évre titkosítottak.
Boldog Karácsonyt,és minden eddiginél nagyobb felháborodást a következő vieó tartalma miatt,amelyet a “civilekatisztánlátásért” honlapon találtam,amire nincs elég szó!
https://civilekatisztanlatasert.hu/botrany-fauci-es-tarsai-egy-univerzalis-mrns-influenza-elleni-vakcinat-terveztek-amelybol-a-covid-19-mrns-vakcina-lett/
Az okozatokat kell megszüntetni.Ha valakik azt hiszik ,hogy úgynevezett békés tüntetésekkel. el lehet érni ,hogy változtassunk a helyzeten..,nos ők nagyon el vannak tévedve.Az ilyen békés akciók ,csak a hatalmon lévőket erősítik,mert attól hogy kimegyünk az utcára ,kiordibáltuk magunkat ,semmi sem fog megváltozni.
Anno , mielőtt az USA lerohanta volna Irakot ,sok békés megmozdulás történt amerikában és világszerte ,hogy ez ne következzen be.És mi történt ?
Semmi.W.Bushkijeletette ,hogy joguk van tüntetni ,és jót nevetett.
Ha a kertünket benövi a gaz ,csak akkor fog megszünni ha megyünk és rendet teszünk.Hiába várunk csodára.Az nem működik.A sült galamb nem tud repülni.Majd ha felelőségre lesznek vonva azok ,akik ezt kiagyalták és azok akik őket ebben segítették ,akkor fog megszünni.Amíg létezik a WEF ,WHO stb.jelenlegi formájában ,ilyen csodára ne számítson senki.
igen, a demok olyanok, mint a sporotolónak a rendszeres edzések. Amíg a demokon nem szereplünk jól, addig semmi másra sem leszünk képesek. ÚGyhogy a demo nem azért kell, hogy kiordibáljuk magunkat, hanem, hogy az alvó tömeg lássa, hogy valami van, és az alvó tömegből az ébredők következő alkalommal már csatlakozhassanak és egyszercsak elérjük a kritikus tömeget, akiket már nem lehet hülye kényszerintézkedésekkel folytogatni.
Helyeslendő gondolat az “Anubis”-é, de a konkrét megvalósítás módjáról nem mond semmit sem. Pedig ahhoz – szerintem – ki kellene lépnünk az egészségügy kereteiből, mert a megoldást egyedül politikai téren lehetne elérni. De ahhoz először itt is tisztánlátásra lenne szükség – politikai vonatkozásban is.
Látni kellene mindenek előtt azt, hogy az egész felfordulás terve aligha kínaiak, kubaiak, hanem sokkal inkább amerikai, profitra állandóan éhes óriáscégek vezetőinek és az őket támogató Bill Gates-féle oligarchák fejében született meg. Meg hogy ez utóbbiak mind a kapitalizmus méhéből születve lettek milliárdosok. Ehhez már csak a részvénytársasági forma azon sajátságának a megértésére lenne szükség, hogy részvényesei részvényük fejében hasznot várnak, ami az illető cég irányítóit az ilyen agresszív tervek preferálására is késztetheti. Ugyanez áll a hadiipar hasonló alapokon termelő gyáraira, de akár a civil laboratóriumokra is. A különbség csak az, hogy gépfegyverek, bombák gyártói hagyományos, “látványos” fegyverekkel való öldöklést, a civil laboratóriumok a legrafináltabb és legaljasabb módon – injekciós tűkkel teszik ugyanazt – HA A POLITIKAI RENDSZER LEHETŐVÉ TESZI.
Emlékeztetnék arra, hogy egy emberöltővel ezelőtt olyan politikai-gazdasági rendszert vertek szét, amelyben ilyesmi eleve lehetetlen lett volna – és lenne ezek után is.
Az emberek ébresztése nemes feladat.
De talán ,arra is kellene fókuszálni ,hogy ne legyenek olyanok akik altatnak.
Úgy tűnik ,hogy előző hozzászólásomat törülték….
Békés Boldog Karácsonyt mindenkinek .
Tisztelt Doktor Urak!
Mindannyiunk nevében, hálás szívvel köszönjük a videóban elhangzott gondolatokat, mondatokat. A legfontosabb az egymás iránti szeretet, a FÉL-ELEM , rettegés távol tartása magunktól. Ha mégis megkörnyékezne, mondjunk rá nemet és saját életünkre, hozzátartozóink életére az IGENt. Isten ad erőt mindenhez. Áldott, békés, kegyelemteljes karácsonyt mindenkinek.
Fauci, Rick Bright és Michael Specter mellett az eseményen részt vettek:
Margaret Hamburg, a Nemzeti Orvosi Akadémia külügyi titkára.
Bruce Gellin, a Sabin Vaccine Institute globális immunizációért felelős elnöke.
Casey Wright, a FluLab vezérigazgatója.
Röviden, ez a vitaműsor arra összpontosított, hogy szerintük szükség van egy univerzális influenza elleni vakcinára, de elismerték, hogy a vakcinák előállításának régi módja nem elegendő a céljaikhoz, és hogy szükségük van valamilyen globális eseményre, ahol sok ember hal meg, hogy ki lehessen dobni egy új mRNS vakcinát, amelyet a lakosságon tesztelhetnek.
Mindannyian egyetértettek abban, hogy az éves influenzavírus nem elég ijesztő ahhoz, hogy olyan eseményt hozzanak létre, amely meggyőzné az embereket egy univerzális vakcina igénybevételéről.
És mint ma már tudjuk, körülbelül 2 évvel az említett rendezvény után, ez a “félelmetes vírus”, amelyet bevezettek, a COVID-19 Sars vírus nevet kapta.
Így most már tudjuk, hogy miért “tűnt el” az influenza a 2020-21-es szezonban. Egyszerűen a COVID-19 váltotta fel, egy világméretű, okosan megtervezett “világjárvány” során, hogy a világ első univerzális mRNS vakcináját bevezethessék.
Mindig is ez volt a cél, és a különböző influenzákon, AIDS-en, Ebolán és más “vírusokon” keresztül tett korábbi erőfeszítések nem vezettek egy olyan univerzális vakcina kifejlesztéséhez, amelyet a világ teljes lakosságának be lehetett volna adni.
Margaret Hamburg kijelentette az “univerzális vakcina” piacra dobásával kapcsolatban:
“Ideje felhagyni a beszéddel, és ideje cselekedni.”
“Azt hiszem, ez azért is van, mert nem éreztük sürgősnek a helyzetet .”
Michael Specter kérdezi:
“Sok embernek kell meghalnia ahhoz, hogy ez a sürgősségérzet kialakuljon?”
Hamburg így válaszol:
“Már most is sokan halnak meg” az influenzában minden évben.”
Bruce Gellin szerint pedig, az emberek egyszerűen nem félnek kellőképpen az “influenza” szó hallatán.
…………………………….
TUDNIVALÓK VAKCINÁT BEADÓ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK SZÁMÁRA
(OLTÁSI SZOLGÁLTATÓK)
VÉSZHELYZETI HASZNÁLATI ENGEDÉLY (EUA) OF
A PFIZER-BIONTECH COVID-19 VAKCINA A KORONAVÍRUS MEGELŐZÉSÉRE
BETEGSÉG 2019 (COVID-19)
12 ÉVESEKNEK ÉS IDŐSEBBEKNEK
HÍGÍTSA HASZNÁLAT ELŐTT
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) sürgősségi felhasználási rendeletet adott ki
Engedély (EUA), amely lehetővé teszi a nem jóváhagyott termék vészhelyzeti használatát,
Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcina a megelőzés aktív immunizálásához
COVID-19 5 éves vagy annál idősebb egyéneknél.
A Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcinának 2 készítménye engedélyezett
Alkalmazása 12 éves és idősebb személyeknél:
A készítmény lila kupakkal ellátott, többadagos injekciós üvegben kerül forgalomba
HASZNÁLAT ELŐTT HÍGÍTNI KELL.
A készítmény többadagos injekciós üvegben, szürke kupakkal és
A szürke szegélyű címkét HASZNÁLAT ELŐTT NEM HÍGÍTJUK.
Ez az adatlap csak a szállított Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcinára vonatkozik
lila kupakkal ellátott, többszörös adagolású injekciós üvegben, amely felhasználásra engedélyezett
12 éves vagy annál idősebb személyek, és HASZNÁLAT ELŐTT HÍGÍTNI KELL.
https://labeling.pfizer.com/ShowLabeling.aspx?id=14471&format=pdf
BNT162b2
5.3.6. Az engedélyezés utáni nemkívánatos eseményekről szóló jelentések kumulatív elemzése
https://phmpt.org/wp-content/uploads/2021/11/5.3.6-postmarketing-experience.pdf
Kedves Uraim,
köszönet a kitartó munkátokért. Jó tudni, hogy vannak becsületes , tisztaszivü emberek, akik keményen kiállnak a hivatásuk mellett. Sajnos több olyan orvossal is találkoztam az elmult hónapokban, akik már messze elrugaszkodtak a hivatásuktól. Sok köszőnet, továbbra is figyelemmel kisérjük munkátokat, és kiállunk mellettetek. Békés ünnepeket, szebb jövő évet kivánok a legnagyobb tisztelettel. László
Áldott Szent Karácsonyt, sok erőt, kitartást és töretlen hitet, kívánok tiszta szeretettel!
???
1 a NEMZET: LÁNGELMÉK 1 MÁGLYÁBAN!!!❤️ JÓ, HOGY VAGYTOK!!! ?
Áldott Karácsonyt kívánunk!
Tisztelt B.Gy.
És mire kell hivatkozni az allergológusnál, hogy mire vagyok allergiás és honnan tudom hogy allergiás vagyok rá?
Köszönet és tisztelet a doktor Urak egész éves munkájáért és a tájékoztatásért!
Kellemes Karácsonyt Mindenkinek!
Tisztelt K.P. !
Szerintem, bármire hivatkozhat. Én arra fogok hívatkozni, hogy a vírágporra nagyon érzékeny vagyok. És hogy
lymphomán volt. Mivel ez a génszérumnak, amit galád módon oltóanyagnak neveznek, a hosszútávú hatását nem
vizsgálták meg gyakorlatilag bármit okozhat, amiben elhalálozhatok, vagy életem végéig ápolásra szórulhatok.
De most már arra is lehet hivatkozni, hogy a psychikai oltási kényszer is nagyon súlyos traumát tud okozni.
Meg arra is lehet hivatkozni, hogy ennek a génszérumnak a beadásánál nem alkalmaznak aspirációt. Tehát ha az
injekciós tú valami eret, vagy vérerecskét ér, akkor a génlötty közvetlenül a véráramba kerül. Aminek beláthatatlan
következménye lehet.
A oltási kényszer és a politikai embert kínzó intézkedések azzal vannak kikényszerítve hogy a világjárvány miatt
vészhelyzet van. A vészhelyzetet úgy kell értelmezni, hogy egy háborús állapot van. Ami semmi képpen nem lehet
végtelen ideig fenntartani. Tehát 2 év útán már a tisztelt jogászoknak kellene csipkedni magukat.
Mert ha ez igy marad tovább, akkor a big pharma az oltatlanokra az oltások helyett egy másik kisérleti tablettát fog
rákényszeríteni. Ez már most is látszik, hogy a mellékhatásoktól mentes Ivermectim helyett az több szászszoros
drágább vészhelyzeti engedéllyel bíró Remdesivir-t, a májat romboló tablettát alkalmazzák.
A szegényebb országokban sokkal hetékonyabban védkeznek a világjárvány ellen.
Például a szegény dél amerikai országban az embereknek a kormány egy gyógyszeres házi patikát ad. Ami vitaminikat
és Ivermectin-t is tartalmaz.
Kihal Afrika, ha nem oltakoznak ?
De a WHO-nak proféciája nem vált be.
De az iparilag fejlett országok népei valóban kihalnak. Nem a covid-19 virus miatt, hanem az oltások mellékhatások miatt.
Forrás: https://www.servustv.com/aktuelles/v/aa-28zh3u3dn2111/
Ohh!
Tisztelt B.Gy.
Köszönöm szépen megtisztelő válaszát!
Lenne még egy kérdésem!
Nagyon megköszönném ha tudna segíteni egy számomra illetve a személyemre szabott válasszal!
Nekem 27 évvel ezelőtt volt egy majdnem halálos kimenetelű autóbalesetem, ahol 5hét kóma után megműtötték a koponyámat és az agyamból is kivágtak egy kis darabot. Milyen orvoshoz menjek aki tud nekem hiteles felmentést adni az oltás alól?
Elég lenne a házi orvos vagy forduljak szakorvoshoz, mondjuk egy neurológushoz vagy konkrétan ahhoz a neurológushoz aki akkor kezelt?
Válaszát előre is hálásan köszönöm!
Tisztelt B.Gy.!
Köszönöm szépen megtisztelő válaszát!
Arra estleg tudna nekem egy személyemre szabott megoldást, hogy a múltamban történt eseményre hivatkozva kihez forduljak aki egy törvényes, hiteles felmentést tud nekem adni az oltás felvétele ellen?
Nekem 27 évvel ezelőtt 19 éves koromban volt egy majdnem halálos kimenetelű autóbalesetem, ami után 5 hét kómába estem és megműtötték a koponyámat és az agyamból is kivettek egy kis darabot.
Menjek ezzel a kérésemmel a háziorvoshoz, az elég lesz, vagy forduljak szakorvoshoz a kérésemmel egy neurológushoz?
Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!
Ezt nem tudom hol” kezelni!
Doktor urak?!
Hallgassák és nézzék akár az elejétől, de a lényeg 19perc 28-tól hangzik el. De a méretekre is figyeljenek.!
https://youtu.be/QmboYrekot8
Vérplazma 35000 négyzetméteren, 5 szinten? Minek. És kié? Úgy tudtam az oltottak vére használhatatlan vagy itt nem számít?
A Jó Isten Áldja meg Önöket. Áldozatos munkájuk nem csak a magyar emberek érdekét, túlélését segíti, hanem az egész világot támogatják abban az egyenlőtlen küzdelemben, melyben a zsarnoki erők sok száz éves aljas ténykedésük utolsó fejezetéhez értünk. Ezen rendkívüli történelmi idők, melyet joggal neveznek harmadik világháborúnak, most küzdelemre hívnak minden embert, kivétel nélkül mindenkit besoroztak, senki sem kaphat felmentést. A sötétségben rejtező, mindig a háttérből irányító sátánisták kivetik hálójukat, hogy elorozzák isteni lelkünket, ám hittel, jó akarattal, igaz lelkiismerettel Isten segítségével megmenekülhetünk.Kitartást igaz magyar testvéreimnek és a Föld jóakaratú embereinek, ugyanakkor Áldott karácsonyt kívánok, kiemelten a jó oldalon küzdő bátor orvosainknak, a magyar emberek négy testőrének!
Most jelent meg az Usa-ban. Olvassàk el! Fontos. Ebből látható hogy mennyire ijesztő, hogy ezek az Ördögfattyak azon munkálkodnak, hogy kivegyék az országok és az államok vezetőinek a kezéből a döntési jogot, és egy egész világra terjedő globális uralmat akarnak létrehozni maguknak. Ez a cikk két napja jött ki, és a tárgyalásokat márciusban kezdik meg erről, és 2024-re várható a bevezetése. Ha ez sikerül nekik, akkor semmilyen államfő nem tud majd arról dönteni hogy az országának mi a legjobb, hanem mindenkit vaskézzel terrorizálni fognak központilag. Az egész világot lezárhatják, kötelezővé tehetnek bármit. Határtalan uralmat egy diktatórikus globál-kommunizmust hoznak létre.:
– Egy „radikális” ENSZ klímaszerű „pandémiás szerződés” a vírusok ellen!? Az Egészségügyi Világszervezet beleegyezik egy „pandémiás egyezmény” tárgyalásába a következő járvány megelőzése érdekében.
Kevesebb, mint egy héttel azután, hogy a koronavírus új omicron változatát jelentették az Egészségügyi Világszervezetnek, a globális vezetők szerdán megegyeztek abban, hogy tárgyalásokat kezdenek egy nemzetközi megállapodás létrehozására a jövőbeli világjárványok megelőzésére és kezelésére – amelyet egyesek „pandémiás szerződésnek” neveztek. ” Az Egészségügyi Világközgyűlés rendkívüli ülésszaka, amely a WHO vezető testülete által valaha tartott második volt, konszenzussal ígéretet tett arra, hogy háromnapos tárgyalások után megkezdik a megállapodás kidolgozását. „Üdvözlöm a ma elfogadott döntését, miszerint kormányközi tárgyaló testületet hoznak létre egy WHO-egyezmény, megállapodás vagy más nemzetközi eszköz kidolgozására és tárgyalására a világjárvány megelőzésére, felkészültségére és reagálására vonatkozóan” – mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója. Az országok elkötelezettsége a „globális megállapodás” megtárgyalása mellett „segítene abban, hogy a jövő nemzedékei nagyobb biztonságban legyenek a világjárványok hatásaitól” – tette hozzá.
A közgyűlés döntése értelmében létrehoznak egy „kormányközi tárgyaló testületet”, amely kidolgozza és megtárgyalja a végső egyezményt, amelyet aztán a tagállamoknak el kell fogadniuk. Tedros szerint az omicron „bizonyítja, miért van szüksége a világnak új megállapodásra a járványokkal kapcsolatban”, és „jogilag kötelező erejű” megállapodás megkötésére szólított fel.
Ez az ENSZ IPCC és a párizsi klímaegyezmény vírusos változata lesz. A pandémiás „válság” a „klímaválsághoz hasonlóan” állandóvá válik. A jövőbeni COVID-változatok vagy új vírusok elzárására irányuló kísérletek nemzetközileg is bevezethetők nemzeti, állami vagy helyi helyett. Ha nem szereti kormányzóját, polgármesterét, kiszavazhatja őket, de ha egy „radikális” WHO „járványszerződés”, amely „jogilag kötelező erejű”, valósággá válik, jöhetnek a globális mandátumok melyek által helyi választások megszűnnek számítani, mivel a meg nem választott globál-bürokraták valódi hatalmat kapnak életed, szabadságod és emberi jogaid felett. Ezt most meg kell állítani. Még a Washington Post is „radikális” ötletnek nevezi a „pandémiás szerződést”.
Amint egy „pandémiás egyezmény” létrejön, a COVID-mandátumok állandóvá válnak, míg az elit tisztviselők körberepülgetnek a világban, hogy megvitassák, hogyan lehetne méginkább letörni az emberi szabadságot a vírusok elleni háború érdekében. Csakúgy, mint az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete, a „pandémiás szerződés” megalkotói egyre több hatalomra és ellenőrzésre törekszenek, és önérdekű lobbiszervezetté válnak, miközben a jövőbeli vírusok megelőzésére vagy mérséklésére tesznek szert. Egy „radikális” WHO „járványszerződés” csak egy ürügy a globális közigazgatási állam számára, hogy megkerülje az olyan megválasztott kormányzókat mint a floridai Ron DeSantis, aki nem volt hajlandó együttműködni a gazdaságromboló lezárásokkal és Florida gazdaságának tönkretételével. Mindemellett Florida az álhírekkel ellentétben remekül kezeli a vírushelyzetet.
Gyanítom, hogy amiről itt és most “USA-s magyar” írt, az megegyezik vagy rokonságban van azzal, amiről Klaus Schwab “The Great Reset”-jében vvan szó (bár arról részletes ismereteim nincsenek).
De meg kell kérdeznem: ismeri-e Ön eredetiben azt a “kommunizmust”, amiről Ön ilyen ördögi képet sejtetett? Vagy az Ön kommunizmus-fogalma megegyezik a volt szocialista országokban megvalósult rendszerek fogalmával, amelyek nemcsak kommunisták, de még csak nem is szocialisták voltak?
Árulkodó a mi KSH-nk által kiadott hivatalos, éves összhalálozást mutató számadatok összehasonlítása is.
Ha a kormány-hatóság és a fősodratú média propagandájának a koronavírus veszélyességére vonatkozó állításai igazak lennének (s így a vakcinák alkalmazása némileg indokolt lenne), akkor a legmagasabb elhalálozási esetszámnak a tavalyinak kellene lennie (amikor tehát még nem vakcináztak). Ezzel szemben a legmagasabb esetszám várhatóan nem a tavalyi, hanem az idei évé lesz (az évnek még nincs vége, sem az idei eddigi számadatok még nem véglegesek). A november-végi adat a sok évi átlagszámhoz képest 24 %-os emelkedést mutat, míg a tavalyi kb. 7 %-osat (s ennél némileg az előző év adata is magasabb).
Tisztelt Kollegák !
Hálásan köszönöm kitartó munkájukat! Életükre, Családjaikra Mindenható Urunk,hitem szerint Jézus Krisztus áldását kérem,minden nap!
Külön köszönöm a Hozzászólók közül a 18.”PECÁS”-nak, hogy felhívta a figyelmemet arra, hol található Illés pátriárka üzenete. Megdöbbentő mondatok és képsorok! Úgy látszik, hogy a Jó Isten életem vége felé másodszor is utamba tárja a “Válaszd az Életet” felhívást. Először a ’80-as évek végén,a ’90-es évek elején, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy -mint abortuszt nem végző szülész-nőgyógyász- Drága Feleségemmel együtt aktív résztvevője lehettem a honi, a megfogant magzati életet védő mozgalomnak.
S most…az ártatlan magzatok életének elvétele árán gyártott “világmegváltó oltások”! Micsoda hazugság és farizeusi képmutatás a világ hatalmasai részéről-köztük Bergoglioval! Kérem az Urat, hogy adjon erőt nekem ahhoz, hogy -Babits gyönyörű verse, a “Jónás könyve” szerint-: “…hirdessem,mint rossz gégémből telik…”! Mit is? Az Igazságot.
És ugyanígy, hálásan köszönöm Heffner Attilának is az áldozatos munkáját!
ISTEN GAZDAG ÁLDÁSÁT kivánom munkájukra. Mindennel egyet értek.KITARTÁST, erőt egészséget kivánok mindennapjaikra. tisztelettel. Jenei Erzsébet.
A covid diktatúra leállítása érdekében feltétlenül szükséges valamilyen szinten együttműködni a Mi Hazánk mozgalommal, mivel sok tekintetben a célok közösek és egymást erősítve nagyobb eredményt lehet elérni. Természetesen nem kell a pártba belépni, beolvadni és mindenben szekértolójává válni. El tudok képzelni egy stratégiai szövetséget, ahol mindkét fél független és kölcsönösen segíti egymást .Kölcsönös tájékoztatás és akció egyeztetés lenne a kollaboráció fő célja és ha mindenki legyőzi a bizalmatlanságot az is elképzelhető lehet, hogy pl. közösen szervezzenek tüntetést. A harc szempontjából tragikus lenne, ha egymást is támadnák, mert az negatívan kihathat mindkét táborra. Jó lenne ha egy párt bejutna a parlamentben (lehet kettő is mint a NÉP) mert akkor az ellenállás sikeresebb lesz a kényszerítő törvényekkel. Persze ehhez az szükségeltetik, hogy mindenki lépjen túl a valós vagy vélt sérelmein és akkor sikerülhet a nagy összefogás. Adjuk meg a bizalmat a másiknak. Teljes szívvel kívánom, hogy úgy legyen és szurkolok érte.
Halas koszonet mindenert amit Onok idaig tettek ,a jo Isten legyen a maguk utjan es vedje meg Onoket!Kellemes Unnepeket maguknak bator emberek !
Tiszta szívből köszönöm kitartó és áldozatos munkájukat! Békés, boldog, áldott ünnepeket kívánok Önöknek!!!
Tisztelt Doktor Urak!
Az a “mocskos” gondolatom támadt, hogy be kellene terjeszteni a kormánynak egy új oltási tervezetet. Hogy NE oltsunk!
Ha a kormány a járvány megszüntetését szeretné elérni akkor próbáljuk most ki azt, hogy mostantól 1 évig senki ne kapjon egyetlen oltást sem, hanem mindenki kapjon 3 havonta egy negyed évre elegendő C, D, vitamint, Szelént és Cinket!
Mivel az 1 éven keresztül végrehajtott oltakozás egyáltalán nem hozta meg az elvárt eredményt, ezért úgy gondolom, hogy most próbáljuk meg 1 éven keresztül pont az ellenkezőjét!
Aztán újabb 1 év elteltével össze lehet hasonlítani az eredményeket!
2022 végére eldől hogy melyik megoldás az eredményesebb.
2023 januártól akkor lehet azzal a megoldással folytatni amelyik győzött!??♂️
Köszönjük a jókívánságokat és azt a rengeteg bátorítást, amit Önöktől kaptunk és kapunk folyamatosan!
Sok erőt, egészséget kívánunk Önöknek és családjaiknak teljes szívvel a továbbiakban is. Nem kis bátorság kell ehhez a példamutató kiálláshoz, amiért rendkívül hálásak vagyunk!
Tisztelteletem, a videó újbóli megosztását kérnénk, mert sajnos hamar letiltották.
Igen, majd levesszük a youtubot, de addig is ott van még két helyen is feltöltve a youtube alatt. Kérem, hogy addig arra kattintsonak.
Kicsit későn de én is szeretnék minden jót kívánni és köszönám szépen a munkájukat! Egyre többünknek egyre inkább olyan igazi orvosokra lesz szüksége, mint Önök. Soha többet nem akarom a gyógyszereiket enni. “Még egy szép piros almát Hófehérke?”
Nem tudom jó irány-e de egyre jobban foglalkoztat a különböző frekvenciák egészségre gyakorolt hatása. Nagyon lassan és nehézkesen olvasok tudományos angol anyagokat. Van esetleg magyar a témában? A Body Electric-et lefordították magyarra vagy bármit attól az írótól, Robert Beckertől? Nem találtam, sajnos. A másik ami nagyon érdekes, a víz téma új megközelítése. Az állatok tudják. A No.1 kedvenc az esővíz, mindegy milyen mocskos, mégsem lesz bajuk és imádják, mikor friss vagy sütötte a nap nem bírnak eleget inni. Kell, hogy oka legyen.
Nagyon hálás vagyok áldozatos munkájukért! Hitem és tudásom a Covid-19-el és az oltás felvételével kapcsolatban,úgy érzem megingathatatlan, viszont szülőként, nem tudom meddig tehetem ki legkisebb gyermekemet a kényszerítés nyomásának! 16 éves kamasz fiú, aki egyedüliként ” oltatlan” az osztályában. Az, hogy én oltatlanként,be sem léphetek a kollégium és az iskola épületébe, -így sem fogadóórára, sem szülői értekezletre…stb. nem mehetek- kibírom! Azt viszont már egyre nehezebben viselem, hogy a fiamnak, ezért mit kell kiállnia az iskolában és kollégiumban egyaránt! Mintha leprás lenne, ráadásul hallgathatja az iskolaorvos nagymonológját arról, hogy az anyja mennyire felelőtlen, hogy a saját fia, családja és az egész környezete életét kockáztatja a tudatlansága miatt! Az ilyenek miatt, -mint én- kerül kórházba és hal meg annyi ember a járványban! Most azért el lehet képzelni, milyen érzés ezt végighallgatni a gyermekemnek! Szerencsére nagyon értelmes, tudatos, de a kamaszkor amúgy sem mindig könnyű időszakában, éppen nem hiányzik neki ez a hatalmas lelki terror! Végtelenül elszomorít, hogy ide jutottunk és az is, hogy mennyire tehetetlennek érzem magam ezzel kapcsolatban! Teljesen abszurd, hogy minél jobban szeretém, hogy végre valahára átessünk a fertőzésen, ez két év alatt sem jött össze. Hiába voltunk többször is Covidos rokonnal karanténba! Semmi! Pedig csak ezt az egy utat látom járhatónak ahhoz, hogy végre békén hagyják a fiam!
inkább kivenni az iskolából, mint egy kísérleti szerrel oltani
Tisztelt Mindenki!
Tanácsért, véleményért, segítségért fordulok mindnyájukhoz egy vélhetően bekövetkező problémával kapcsolatban. Feleségem 13 hetes magzatunkat hordja szíve alatt ami nagy boldogság egyben hatalmas kihívás is számunkra. Oltatlanként de nem virus tagadóként éljük boldog családi életünk. Jelenlegi állás szerint nem tervezzük felvenni az oltást, azonban figyelembe véve az aktuális protokollt, előfordulhat, hogy az állami kórház akár meg is tagadhatja a műtétet ( sajnos csak programozott császármetszéssel jöhet világra második gyermekünk). Az oltásra való presszionálás már elkezdődött egy egyszerű ultrahangos vizsgálat folyamán és gyanítom ez csak erősödni fog. Az, hogy büszke apaként nem lehetek ott a feleségem mellett egy vizsgálat során sem “részlet kérdés”. Az azonban nem az, (tekintve skepticizmusunkat az oltással kapcsolatban valamint azt a tényt, hogy egy fejlődő magzat mindent felvesz amit az anyjától “kap” így valószínűleg az oltó anyag összetétele is hatással lehet fejlődésére), hogy a mi felelősségünk a születendő gyermek egészsége és későbbi gondtalan élete,amit akár egy elhibázott oltás felvétel is tönkre tehet. Kérdem én kihez forduljak ha meg akarják tagadni oltás hiányában a szülést? Tudnak e olyan szülész orvost ajánlani aki adott esetben oltás hiányában is megcsinálja a műtétet állami kórházban? Magán úton kB két millió forint az ára ami egyrészt pofátlan másrészt nem jelent teljes biztonságot hisz komplikáció esetén a gyermeket így is úgy is állami intézménybe szállitanák át. Jelenleg még nem jelezte kezelő orvosunk, ezt a szenáriót, de azt gondolom az a leg felelősség teljesebb döntés a részemről ha felkészülök erre az eshetőségre is. Köszönettel E. Gábor
először azt kellene megvizsgálni, hogy igaz-e az, hogy nem jöhet világra természetes úton. Nem kell annak sem bedőlni, bár nem ismerem a részleteket.