Hálás köszönet az eddigi munkájukért !
Eddig is segítettem és ezután is segíteni fogom a magam módján a küzdelmüket ( küzdelmünket) .
Békés karácsonyt mindannyiójuknak !
Küzdelmes 3 év volt, és köszönet mindenért. Isten segítségével győzni fogunk.
Áldás/békesség/szeretet Mindenkinek!
“Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.
Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.
Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat az igazság szeretetével, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével.
Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.
Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.”
(Efézus 6:11-18)
Tisztelt Hőseink!
Nagyon köszönöm a bölcs és csodálatos üzenetüket az Ünnepekre és Új Évre!
Szeretnék kívánni én is Önöknek Áldott Karácsonyt a Szeretteikkel és jó egészséget és az Isten áldását a jövő évre is! ❤
Tisztelettel és meleg embertársi szeretettel,
Jude
A három alapkérdésre megadott, megadandó válaszok nyilvánosságra kerülése erős reményt ad a világot terrorizáló NWO terveinek megsemmisüléséhez. (Mi van a szerződésekben? Mi van az oltásokban? Mire valók az oltások?)
Hálásan köszönöm Önöknek, hogy képviselik, képviselték (és nem adták fel) ezt az időnként már-már reménytelennek látszó küzdelmet a valóság fényre kerülése érdekében.
Békés ünnepet kívánok!
Békés, meghitt, áldott karácsonyi ünnepeket kívánok én is Önöknek és az egész stábnak.
Köszönöm az egész évi (sőt az egész eddigi) nagyszerű, elhivatott munkájukat. Hiszem, hogy midannyiunknak sokat segítettek vele.
Remélem, 2024-ben is találkozunk, mert szükség van a jó tanácsokra, a reményre, és nem utolsó sorban az igazság melletti bátor kiállásra.
Hálás szeretettel
Simon Barbara
Önök megtették, amit a kifosztott, megnyomorított, elárult haza megkövetelt, talán többet is. Már csak ennek a provinciának a népe kellene, hogy tényleg felébredjen.
Áldott, Boldog, Békés Karácsonyt és új esztendőt kívánok Önöknek és küzdő társaiknak a szebb jövő reményében.
Oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Ezeket a sütiket az alábbi két kategóriába soroljuk:
Feltétlen szükséges sütik Ezek a sütik az weboldalunk alapvető működéséhez szükségesek, kikapcsolásukra nincs mód.
Marketing sütik
Ezek a sütik általában egy harmadik fétől származnak és többnyire marketing célból kerűlnek felszanálásra illetve hogy elemezni tudjuk hogy hogyan használják a felhasználóink weboldalunkat. Ezeknek a sütiknek a használatáról felhasználóink szabadon dönthetnek, így ezeket ki is kapcsolhatják
Oldalunk jelenleg nem használ ilyen sütiket.
Mi is az a süti?
Az informatikában a sütik (cookie-k), vagy HTTP sütik olyan apró adatrészletek, amelyeket a meglátogatott webhelyek tárolnak szöveges formátumban a felhasználók számítógépén, egész pontosan a böngésző szoftverekben (Microsoft Edge, Mozilla Firefox, Google Chrome, stb.) A webhelyek ezeket a sütiket használják a felhasználók számon tartására és a felhasználó-specifikus funkciók engedélyezésére.
Habár első sorban hasznos dolgokra lettek kitalálva (a sütiknek köszönhetően működnek a webáruházak digitális bevásárlókosarai is), olyan kérdéses célokra is szokás használni őket, mint a felhasználók nyomon követése.
(Forrás: https://matebalazs.hu/suti.html)
Köszönet a sok munkáért. Boldog Karácsonyt!
Hálás köszönet az eddigi munkájukért !
Eddig is segítettem és ezután is segíteni fogom a magam módján a küzdelmüket ( küzdelmünket) .
Békés karácsonyt mindannyiójuknak !
Küzdelmes 3 év volt, és köszönet mindenért. Isten segítségével győzni fogunk.
Áldás/békesség/szeretet Mindenkinek!
“Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.
Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.
Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat az igazság szeretetével, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével.
Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.
Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.”
(Efézus 6:11-18)
Tisztelt Tisztánlátó doktor urak!
Aggódom szeretett Pfizerrel oltott sógornőm életéért, mert véraláfutások jelentek meg a testén, és mozgási nehézségei vannak.
Mit lehet tenni?
Képet tudnék küldeni.
Tisztelettel, Oláh András
Tisztelt Hőseink!
Nagyon köszönöm a bölcs és csodálatos üzenetüket az Ünnepekre és Új Évre!
Szeretnék kívánni én is Önöknek Áldott Karácsonyt a Szeretteikkel és jó egészséget és az Isten áldását a jövő évre is! ❤
Tisztelettel és meleg embertársi szeretettel,
Jude
Minden csapattagnak, pártolótagnak kívánok minden szépet, jót, nyugalmat békességet, vidám Szilvesztert és egy szebb, jobb jövőt! Ugrin András
A három alapkérdésre megadott, megadandó válaszok nyilvánosságra kerülése erős reményt ad a világot terrorizáló NWO terveinek megsemmisüléséhez. (Mi van a szerződésekben? Mi van az oltásokban? Mire valók az oltások?)
Hálásan köszönöm Önöknek, hogy képviselik, képviselték (és nem adták fel) ezt az időnként már-már reménytelennek látszó küzdelmet a valóság fényre kerülése érdekében.
Békés ünnepet kívánok!
Békés, meghitt, áldott karácsonyi ünnepeket kívánok én is Önöknek és az egész stábnak.
Köszönöm az egész évi (sőt az egész eddigi) nagyszerű, elhivatott munkájukat. Hiszem, hogy midannyiunknak sokat segítettek vele.
Remélem, 2024-ben is találkozunk, mert szükség van a jó tanácsokra, a reményre, és nem utolsó sorban az igazság melletti bátor kiállásra.
Hálás szeretettel
Simon Barbara
Tisztelt Dr. Urak!
Önök megtették, amit a kifosztott, megnyomorított, elárult haza megkövetelt, talán többet is. Már csak ennek a provinciának a népe kellene, hogy tényleg felébredjen.
Áldott, Boldog, Békés Karácsonyt és új esztendőt kívánok Önöknek és küzdő társaiknak a szebb jövő reményében.
M G Miklós
Köszönet a munkájukért!
Áldott, békés karácsonyt kívánok