Egészségügyi dolgozók felé felhívásom

Kedves Orvoskollégák és más Szakmabéliek!

Korábban összefoglaltuk az eü dolgozók jogi státuszát és esetleges jogi ellenlépéseik érvrendszerét, melyet itt megtalálhattok. Írtunk arról is itt, hogy az ügyvéd, aki vállalkozott a csoportos jogi képviseletre a túl nagy elfoglaltságra hívatkozva mégis viszakozott, bár egyszerűbb tanácsadással továbbra is segíti munkánkat. Most egy másik ügyvédbarátunk jelezte, hogy szívesen beleáll egy-két próbaperbe azon kollégák esetén, akiknek valóban írásosan, tehát bizonyíthatóan felmondtak az oltatlanságukra hívatkozva. Ő hajlandó ezt az ügyet akár Strassbourgig is elvinni – ismerve a magyar bíróságok gyakorlatát, jó eséllyel szükség is lesz rá. Egyszerűen összegezve

várjuk azok jelentkezését, akiknek ilyen felmondás már a kezükben van és hajlandók igazukért bírósági úton is megvívni.

A próbaper esetleges sikere után nem kérdés, hogy a többi per is sikeres lehet.

Kicsit a részletekbe menve azonban engedjetek meg még néhány észrevételt.

Minden eddigi felhívásunk ellenére – amikor is azt szorgalmaztuk, hogy semmiképp ne hátráljatok meg, ne lépjetek ki, ne hagyjátok magatokat zsarolni és megfélemlíteni, – azt látom, hogy se szeri se száma azon eü dolgozóknak, akik önként és dalolva felmondanak, sokszor nagy csoportokban, mondván kötelező lesz a génmódosító oltás felvétele. Videókat tesznek közre, sajnáltatva magukat és eljátszva a mártírt! Ne haragudjatok, de ezt én gyávaságnak, mindannyiunk közös érdekével ellentétesnek tartom. Tulajdonképpen nem sokban különbözik attól, mint amikor az emberek a félelemtől vezérelve belemennek az oltásba, az izolálódásba, a gyerekük oltásába. Mikor áll már fel a nép, hogy nem nekünk ebből elegünk van? Az, ha felmondtok magatok, az NULLA, az megfutamodás, konfliktus kerülés! A fenti ügyvédi lehetőséget ti nem tudjátok kihasználni, ti nem különböztök azoktól, mint akik aláírják az oltás előtt, hogy minden felelősséget magukra vállalnak. Nincs bátorság kitartani? Ennyitől összerezzentek? Ez még csak nem is támadás, hanem egyszerűen csak a saját pozíciód védelme, még abból is elfuttok?

Ez a mérhetetlen abszurdum meg fog fordulni! Ebben nem kérdés, hogy a hazug propaganda veszíteni fog! Kérdés csupán az, hogy TI melyik oldalon vesztek részt? Ha kiléptek, akkor az nem másfajta, mint a háborúban megfutamodó katona, aki az ellenséget segíti.

Vagy azt hiszitek, hogy majd térdre tudjátok kényszeríteni az ellenfelet azzal, hogy nem harcoltok? Nagyon nagy tévedés. Az is az érdeküket szolgálja! Nekik az a céljuk, hogy az egészségügy leépüljön, kórházakat és intézményeket csukjanak be. Dehát hála a sok bólogató jánosnak, még csak ez a veszély sem áll fenn, mert épp elegen igent mondtak nekik a génterápiára. Az egyetlen esély a nemet mondás, a balhé-, a konfliktus felvállalása. Oldják meg ők, miért akarjátok megkönnyíteni a dolgukat?

Küzdeni és nem megfutamodni!! Ez a javaslatom!

Kitartást és józan gondolkodást Minden Kollégának!

Üdvözlettel

Tamasi József dr.

28 thoughts on “Egészségügyi dolgozók felé felhívásom

  1. Egyetértek Tamasi dr.úrral. El kell menni egészen a felszólító levelekig (a gáz-és villanyórákat sem kapcsolják le azonnal a fizetés elmaradása miatt). Olyan sok küzdelmet túlélt már ez az ország. Tenni kell a szabadságért. Nézzünk magunkba: nekünk kell megváltozni, ha változást akarunk látni a körülöttünk lévő világban.

  2. Kedves Tamasi Doktor Úr! Nagyon hálás vagyok Istennek az ilyen bátor emberekért, mint Ön is! Én nem eü. dolgozó, hanem iskolaigazgató vagyok, de mélységesen lojális azokhoz, akik fel merik vállalni, hogy nem oltakoznak. Munkájához kitartást, isteni erőt és gondviselést kívánok!

  3. Tisztelt Tamasi Dr. és csapata!
    Hálásak vagyunk a sok segítségért, az egészségügyi dolgozók, a betegek, és EGÉSZ MAGYARORSZÁG NÉPE MELLETT való kiállásért!
    Bízunk benne, hogy ez az oltási őrület megszűnik és MINDEN EMBER FÉLELEM ÉS RETTEGÉS NÉLKÜL ÉLHET! EGÉSZSÉGBEN, BOLDOGSÁGBAN!
    Tisztelettel és üdvözlettel: egy oltatlan, de munkáját nagyon szerető aneszt. asszisztens

  4. Jó lenne egy ilyen per! A következők bizonyítására kellene kényszeríteni a kormányt:

    1. A vakcina véd a megfertőződéstől és a betegség továbbadásától. (Ha már a betegek és más emberek védelmére hivatkozik a kormány a kötelezővé tétel során)

    2. A vakcina véd a megbetegedéstől és a kórházba kerüléstől, haláltól. (Meglepődnék ha így lenne , lásd Izrael..

    3. A PCR tesz alkalmas annak kimutatására,hogy a tesztet elvégzendő személy aki tünetmentes, fertőző. (ezt 10 millió ember bevonásával nem sikerült igazolni. Lásd Wuhani tanulmány)

    4. Az orvosi maszk véd a vírusfertőzéstől és a továbbadástól (annak ellenére ,hogy fel van tüntetve a gyártók által : Nem véd!)

  5. Tisztelt Tamasi Doktor Úr!

    Egy olyan idöszakhoz érkeztünk, amikor az egyészségügyi dolgozók európaszerte nagy kihívás elött állnak. Akik már ez év elején oltakozott, arra a frissítö oltás vár, aki még nem oltott, arra nö a nyomás, hogy oltassa be magát. Ami nekünk itt európában nem kedvez, hogy az oltottak közül kevesen kerülnek intensiv osztályra. Németországban például arról tudósítnak (irja az újság, de személyesen is informáltak orvosi Kollegák, akik az intensív osztályon megfordulnak), hogy az intensivre került betegek kizárólag oltatlanok. Az orvosi praxisokban megfordulnak beteg oltottak, de öket ambulánsan kezelik. Àttöréses eseteknek tekintik (Ellenahyagszint 4000-es érték alatt) és búzdítják öket az ismételt oltásra. Ezzel a hirrel az oltottak igazolva és bízonságban érzik magukat. Az oltatlanokra pedig, mint ´´aldozatos, makacs hösökre tekintenek.
    Az ADE (Antibody dependent enhancement) jelenség az oltottaknál ezidáig európában, Israelhez képest nem nyilvános jelenség. Annak ellenére, hogy az oltottak nagy mértékben fertözödnek*, nem betegednek meg vagy enyhébb lefolyású betegségen esnek át.
    Mi is történik itt valójában, teszem fel a kérdést? Mi lett itt elhibázva. Az oltottak az oltattlanokra fertözö reservoárként viselkednek, igy nagymennyiságü ( hohe Viruslast) virussal fertöznek és virus mutáló gépezetté alakultak át. Megkezdödik most a túlélési harc; ki éli túl elöbb a kiprovokált virusi mutációkat: az oltottak, akik orrvérzésik oltakozni fognak tovább vagy az oltatlanok, akik megerösített immunjukkal végül is természetesen gyözik le a virust. Az oltottak immunrendszere valamikor a sok mü beavatkozás miatt felborulhat és a természet fog gyözni. De ki kell addig tartani!
    Èrdekes lenne megtudni, hogy az intensivre került oltatlanok anamnézisében mi szerepel, ami esetleg rávezetne arra a pontra, hogy megértsük, miért fertözödnek ilyen súlyosan az oltatlanok. Kellene ide egy Scherlock Holmes.

    Tisztelettel,
    Dr. Molnár-Mayer A.

    *https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=3897733

    1. Húha, kedves kolléganő! Én ezeket nem nagyon tudom elhinni, mert mást látok és tapasztalok nap- mint nap. Szerintem a leírás túl van misztifikálva, Önt pedig elsodorta a main stream félretájékoztatás, részben a bulvár, részben a szakmai main stream hazugságok. Egyáltalán nem hiszek abban, hogy oltatlanokkal lenne tele az intenzív osztály. Épp ellenkezőleg. Abban sem hiszek, hogy egyáltalán bármi ok lenne egy járvány mentes időszakban mnegbetegedni, hacsak nem az oltástól. Szerintem le kell szállni a földre és azt kell észlelni, ami az orrunk előtt van, nem amit az újságok írnak. Ők azt írják nap, amivel az áljárvány folytatódhat. Sajnos az orvosok fejét is megfertőzte a politikai járvány. Vírus mindig volt, mindig van, vírusos betegségek viszont főként csak a hideg évszakban vannak és az is enyhe lefolyású. A tüdőgyulladás pedig nem a vírus következménye. A PCR teszt egy nagy kamu, tehát az ön által idézett lancet cikkre egy fabatkát sem adnék. Delta variánst senki nem méri és semmivel nem veszélyesebb, mint bármelyik eddigi. A cikkben leírt szekvenálást nem végezték el az élő vírusban. Ez egy műbalhé és kár ezen rugózni. Delta járvány akkor lesz, amikor kihirdetik, mint az egész covvid is akkor volt, amikor a hamis pcr technikával mértek hamisan pozitiv értékeket és kihirdették. A valóság egészen máshol van. De örülök, hogy legalább már ilyen fórumokat nézeget, mert előbb utóbb meg fogja érteni, hogy az sem igaz, amit most annak gondol. Üdvözli Tamasi dr.

    2. Tisztelt Dr. Molnár-Mayer A!

      Érdekes jelenségre figyeltem fel már tavasszal ill. januárban, amikor annak ellenére, hogy csökkent volna az új esetek száma, inkább emelkedett s április környékén robbant. Egy érdekes adatbázis segítségével sikerült akkor egy látványos grafikont készítsek, melyen érdekes összefüggés mutatkozott az oltási kampány során beoltott egyének száma s az új esetszám között. Mintegy 5-7 nappal a tömegesebb oltási napokat követően mintegy együtt hullámozva emelkedett az új esetek száma.

      Megfigyelve az izraeli, törökországi robbanást, ismételt járványhullámot valami hasonlóra akadtam. Mindkét ország elindította az un. booster vakcinációt. A törökök kb. 8 millió 3. oltást, míg Izrael 2,5 milliót adott be. Arról megint nem szól a fáma, hogy ezek közül a harmadszor oltottakból hányan kerültek kórházba (a kórházban kezeltek száma is megemelkedett).
      Megpróbálom ide beilleszteni a weboldalt, ahol utána lehet nézni.

      https://ourworldindata.org/explorers/coronavirus-data-explorer?zoomToSelection=true&time=2020-03-01..latest&facet=none&pickerSort=asc&pickerMetric=location&Metric=Confirmed+cases&Interval=7-day+rolling+average&Relative+to+Population=false&Align+outbreaks=false&country=DEU~ISR~TUR~HUN

  6. Amikor az egészségügyi hatóságok hazudnak az Ivermectin és a HCQ felől is. ( Te nem vagy egy ló. Ez a kiszólásuk. ).

    Forrás: https://uncutnews.ch/fact-check-die-fda-genehmigte-ivermectin-fuer-menschen-erstmals-1996-die-medien-luegen-die-oeffentlichkeit-absichtlich-an/

    A fősodrásuak és a covid-fasiszták hazudnak arról, hogy az Ivermectin-t csak állati célü alkalmazása van.
    De a valóság az, hogy ez a gyógyszer már 1996-ban kapott humán alkalmazásra engedélyt.

    Aki leginkább hazudik az állami hatóság, a CDC, U.S. Centers for Disease Control and Prevention, de valóban nem az, hanem egy
    magán cég.

    Az Ivermectin egy 3 dolláros gyógyszer. Az emberek kitalálálták, hogy ez a covid-19 gyógyitására jó.
    De miért kell ma az embereknek az állatoknak engedélyezett gyógyszert bevenni ?

    Mert covid-politikus fasiszták azt mondják, hogy a covid-19 virus ellen csak az oltás az egyedüli fegyver.
    És a humán alkalmazási Ivermectin gyógyszer egyszerüen nem kapható.

    iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Az Ivermectin-nek a következő fontos alkalmazása van. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
    Az afrikai országogban a teljes vakság, Onchozerkose ( folyami vakság ) ellen ma is eredményesen hasznalják.

    Ivermectin használata:

    1) Strongyloides stercoralis ( bélféreg ) https://de.wikipedia.org/wiki/Zwergfadenwurm
    Antiparasitische Behandlung Parazita ellenes kezelés

    Német nyelven lehet olvasni az Ivermectin-ről. Magyar nyelven már elhallgatják. Ugy látszik ez is jól tükrözi a mai állapotot.
    Infektionen mit dem Zwergfadenwurm können mit Ivermectin, alternativ auch mit Albendazol, Mebendazol oder Thiabendazol therapiert werden.

    2) Onchozerkose ( folyami vakság, amit egy szúnyogfajta terjeszt ) https://de.wikipedia.org/wiki/Onchozerkose
    Therapie Terápia:
    Durch Behandlungen mit Ivermectin, das die Mikrofilarien abtötet, und Suramin zur Bekämpfung der Adultwürmer ist eine vollständige Heilung möglich. Az Ivermectin és Suramin megöli a felnőttférget és egy teljes gyógyulás lehetséges.

    Ugyan igy viselkednek az állandóan a feketéknek kolduló álhumánus liberális egyházi segélyszervezetek és kétes hirü orvosok.
    Ők is filléres gyógyszerről beszélnek, de nem mondják meg a gyanútlan fehér embereknek, hogy itt miről van itt szó.

    Olyan képeket mutogatnak, amikor az afrikai megvakul és persze ezzel serkentik adakozásra a jó akaratú embereket.
    De alhallgatják a gyógyszer nevét, az Ivermectin-t, hogy ne sértsék meg a globaló gazdinak az érdekszféréját.

    És az ilyen viselkedéssel biztosított a álsegítők számukra, a további földi luxus életvitel. Persze hogy nem a fekete Afrikában.

    De amikor a fehér embert nagy nyomásra beoltják a covid ellen, akkor nem tiltakoznak az ilyen szennyel átítatott szervezetek, a
    liberális NGO-ok. És hagyják a szlogen érvényesülését, hogy ezen világjárvány ellen az egyedüli fegyver az oltás, a génlötty.

  7. Köszönöm Tamasi doktor úr hittel teli válaszát. Maradok továbbra is e fórum rendszeres olvasója. Üdvözli A. Molnár-Mayer

    1. Talán segít a megértésben a következő írás:https://tapnewswire.com/2021/09/knock-knock-whos-there/
      Kiderül, hogy a who egy igazi korrupt szövetkezet. Már korábban is lehetett olvasni erről, de ez a TrustWHO című film alapján készült írás egész sor konkrétummal eleveníti fel a csalás sorozatot, amellyel évtizedek óta operál az elmeháborodott vakcina mániás Gates utasításai alapján. És, ha ennyit felvonultat a cikk, akkor valószínű, hogy sokkal több mindent tudnak már a korrupciós emberiség elleni büntettekről, ami a II világháború analógiáját nézve, megérett valóban egy lecsapásra és egy példa értékű újabb “Nürnbergi kódex” felállítására, amely kimondja, és meggátolja az ilyen ultra gazdagok megjelenését, amely már a paranoja határán túl segíti őket, Isten helyére emeli be a saját képzeletükben magukat.
      A történelem sodrása legalábbis ezt indítványozza, hiszen a Föld az emberiség számára lett kiszemelve, és eddig egyetlen túlhevült Cézárnak sem sikerült kiírtani, uralma alá tenni a Földkerekséget.Pedig próbálkozás volt elég. Sajnos azonban minidg elég sok áldozattal járt a zártosztályba valók zsarnoksága.
      Ilyen biztos lesz még, amíg ember él e féltekén, de most éppen ennek, a mostani Klaus Schwab -Gates által vezett konztorciumnak kell ellenállni.
      A magunk szintjén a tisztánlátással, az oltások megtagadásával.
      Ebben segítenek a kollégák, akik kemény kitartással példát mutatnak.

  8. Tisztelt Tamasi Doktor Úr!

    Köszönjük a biztatást, azt ébresztést! Nagyon nagy szükség van rá! . Egészségügyi szakdolgozóként én is válaszút elé kerültem július 30-án. Én már januárban nemet mondtam az injekcióra. A FÉL-ELEM-ben tartás az előtt és azóta is folyt, folyik. Nem adhatjuk fel a küzdelmet. Igenis emberi jogunk eldönteni, hogy mit engedünk az egészséges szervezetünkbe juttatni. Mindezt saját felelősségünkre. Az injekció utáni elhalálozások, a többszöri nekifutásra kezelt magas vérnyomás, szívritmuszavar, a kórházi kezelést igénylő nőgyógyászati erős vérzés, az egyensúlyzavar, a hallás csökkenés mind-mind arra irányít, hogy gondolkodjunk. Ki akar nekünk jót? És miért? Még dolgozhatok ott, ahol munkaerő hiány van, ahol a munkám hiányozni fog és nekem is a munkahelyem …… 28 év után. EGÉSZ – SÉG-es emberekre van szüksége az országnak. Nem szabad félni. Még akkor sem, ha nem látjuk, hogy mi lesz holnapután és azután. Van valaki aki karjaiban tartva vigyáz ránk és nem enged elveszni.

  9. Tisztelt Tamasi Dr.Úr!
    45 év munkaviszonyomnak lett vége a kötelező oltakozás miatt. Megkaptam az “elbocsátó,szép” dokumentumot. Segíteni szeretnék ,mi a teendőm?
    Köszönöm:
    Vida Zsuzsanna

  10. Kedves Tamasi Doktor. 🙂 Munkáltatómtól szeptember másodikán kaptam meg felszólító/fenyegető levelem. Nem tudtam elsején átvenni azt, mivel a munkaügyről már munkaidőm lejárta után kerestek… Másnap írtam alá. A munkaügyis csaj a levél átvételekor közölte velem, hogy átvételi dátumként az elsejét írja. Elképedtem, s szóvá tettem nemtetszésem, úgyhogy mégiscsak a valós, másodikai dátum került rá. DE: egy napot nyertem! Így szeptember 16-áig van munkahelyem, nem 15-éig. 🙂 Egy nap is öröm… 🙂
    Jövő decemberben volnék 30 éve orvosírnok… A szívem sajdul belé… S nem tudom, ép elmével megúszom-e ezt az összerogyasztott katyvaszt.
    Fogalmam sincs, a csatamezőn képes volnék-e az utolsó percig helyt állani, éppeg ezért nem tudom levelem tisztességgel lezárni…: elköszönjek, ne köszönjek-é…

    1. semmiképp nem szabad felmondani, hanem meg kell várni, hogy mit akarnak. Az sem biztos, hogy addig nem szüntetik meg az egészet. Nem olyan egyszerű ezt a parancsot lezongorzni. Had alkossonak valamit.

  11. Igen az lenne a helyes hogy ha mindenki egységessen felàllna. Ezt a mocskossàgot nem lehet tűrni felhàbòritò hogy a Magyarok ennyire gyàvàk legyenek az ìgazuk érdekében.

  12. Minden szavával egyetértek. Egy valamit azonban nem. Ezek az emberek, egészségügyi dolgozók, orvosok, asszisztensek, szóval mindenki, aki részt vett a járvány kezelésében… miért nem állnak már fel és miért nem mondják ki a valóságot, hogy miközben a média halottak százairól beszélt a kórházak üresen tátongtak. Miért nem mondják el, hogy betegeket kellett lélegeztetőre tenni, akik onnan egy helyre mehettek csak a temetőbe. Miért nem szólnak a mentős egészségügyi dolgozók, hogy tíz betegből kilenc oltott, akiért a rohammentő megy. Miért titkolják ők az igazságot. Ott voltak, láttak és hallottak mindent. Ha valaki úgy dönt, hogy feláll és távozik az egészségügyi szektorból bátran szedje össze magát és mondja el mi történt mondjuk az öregek otthonában, kórházakban, stb. Beszéljen már az egészségügy. Fogjanak össze és mondják el az igazat, amit már úgyis tudunk. Vagy tényleg igaz, hogy titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük?

    1. “Vètkesek közt cinkos, aki nèma”. A sirkoves elmondta nekem, hogy tavaly rengeteg 40-65 kozotti ember halt meg. Nem covidba, nem oltasba, hanem mert az orvosok nem lattak el oket! E helyett tancikaltak, tapsikaltak es onmagukat felemeltek az egekbe, mint az orszag megmentoi (az apoloikkal egyutt). Anyamat mar a fogasznal se fogadjak , mert nincs oltasi kartyaja. Ilyenkor eszembe jut, hogy az o adojabol tanulta ki INGYEN ez a nyomorult orvos es apolo bunszervezet a szakmat! Akik tavaly meghaltak, mert nem lattak el oket, azokkal hogy szamolnak el majd Isten elott? Apolot kerdeztem, hogy nem zavarja az, hogy kiserleti gyogyszert ad be embertarsainak? Azt valaszolta: “nem nekem faj”. Nos, az ilyet jobb korokban nem az egekbe emeltek, hanem 4darabban kituztek a var falara (Mullerek darabjai melle). Kifordult magabol a vilag sajnos….

  13. Sajnos Az emberek még nem ébredtek fel a mélyaltatásból es a színjatékos covid játszmaval amely milliók halálát követeli a vakcinázás miatt! Ugyan is a vakcinaval adják be a halálos kórt! Népírtas van túlnepesedes miatt ezt talalták ki mivel a háború nem válogat a nagyhatalmak is pusztulnak! Így a birka népet írtják ki amig nekik kedvük tartja vagy is amíg a nepesedés le nem csökken arra a szintre amit szeretnének!

  14. Segítsenek már🙏🙏🙏 meddig kell tűrni???
    A felnövő generációkon a sor!!!
    Az oltatlan gyerekek nem.vehetnek részt szakmai gyakorlaton, nem.érettségizhetnek !!!
    Szombathely eü.sz.k.i.

  15. Tisztelt Tamasi Doktor!
    Már tavaly augusztus óta követem munkásságukat,minden tiszteletem,megbecsülésem az Önöké!Ezúttal szeretnék ilyen módon is bekapcsolódni,és segíteni a munkájukat,és persze mindenképp változást szeretnék!A felmondásomat tegnap kaptam meg,gyógyszerész szakasszisztensként,magángyógyszertárban.Mi a teendőm?

    Őszinte tisztelettel:Rózsa Eszter

    1. Ha van hozzá affinitása, akkor lehetne megvizsgálni, hogy mennyire áll meg jogilag a kifogás ezzel a felmondással kapcsolatban. Ha megküldi, akkor megvéleményeztetem az ügyvéd úrral. üdv Tamasi dr.

  16. Az a véleményem erről,hogy még az egészségügyben dolgozók sem látnak tisztán. Néha teljesen jószándékúak, de nem látják át a rendszer hibáit. Hiába dolgoznak covid osztályon, nem feltétlen értelmezik helyesen az ott zajló dolgokat. Ez gondolkodási hiba, ha nem akarjuk vállalni a felelősséget az önálló gondolkodásért és nem vesszük a fáradságot az igazság felkutatásáért, hanem egészségtelen módon vakon megbízunk másokban,hogy ők ezt jobban megteszik -helyettünk is! Így nem veszünk észre egészen nyilvánvaló összefüggéseket sem.Létezik is egy pszichológiai nyelven szándékos vakság -nak nevezett viselkedési forma. Úgy látom,hogy sajnos ez most nagyon gyakori ,az eü dolgozók között is.

  17. Kedves Testvérek!
    “Ne félj csak higyj!” Ezzel buzdított bennünket a Megváltónk.
    Álljon helyt mindenki az saját őrhelyén ahová a Teremtő rendelte.
    Ne essünk két-ségbe, ne siránkozzunk, ne szitkozódjunk. Hitünk és szeretetünk véd meg bennünket. Ők csak az anyagban hisznek. Szegények. Ha indulattal válaszolunk az ő játékukat játszuk és ők ezt is előre eltervezték, az egyetlen amivel nem tudnak mit kezdeni a HIT és SZERETET. Hitünk van, hogy az Úr mindig megtartotta nekünk tett ígéretét: “Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De nem vész el egy hajszál sem fejetekről. Kitartástokkal megmentitek lelketeket.” LK 21.18.
    Egy férfi csoportot vezetek, hogy a férfiak megélhessék (ebben a kifordult, pervertált világban) hiteles férfi szerepüket. 98%-uk nem vette föl az oltást. Vagyunk sokan akik némán, tudatosan, megalkuvás nélkül tesszük a dolgunkat. Tisztítsuk és erősítsük szívünket, elménket. “si Deus pro nobis, quis contra nos?” Szeretettel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük