Doki Percek: A tüskefehérje hipotézis

Dr. Pócs Alfréd és Dr. Tomasovszky László

https://www.bitchute.com/video/cQwZObHD0ZG0/

11 thoughts on “Doki Percek: A tüskefehérje hipotézis

  1. Megálltam ott, ahol említésre kerül ez a bizonyos “Covid-betegség” és hogy a főáram hasonlítgatja ezen betegség áldozatai számát az oltásáldozatok számával. Azaz ott vagyunk már megint ahol a part szakad – szakad a partra vetett hallal együtt.

    Érdekelne hogy ez a Covid-betegség mégis micsoda és mi okozza. Azért kérdem, mert én nem találkoztam vele, és senki más a környezetemben.
    A “Covid-betegség” az összes eddig kapott információk alapján annyi hogy valaki influenzás, autoimmun beteg, vagy tüdőgyulladása van, vagy egyszerűen csak egy idős krónikus beteg, akit a Covid-vaklárma ürügyén rátesznek a lélegeztetőgépre vagy adnak neki egyéb halálos “kezelést”, “vakcinát” vagy “gyógyszert”, és a szerencsétlen vagy belehal vagy éppen hogy túléli ezeket a kezeléseket.

    Tudjuk, hogy a Covid vakcinák egyik mellékhatása maga a “Covid-betegség”, és hogy minden jel szerint éppen az volt a terv, ami be is jött, hogy a vakcinák okozta betegségeket Covid-betegségként azaz járványként álcázhassák.

    Lényegében ez a Csoport a fentieket többször is hangsúlyozta, a Fuellmich féle bizottság, és azon kivül is számtalan alternativ szakértő.
    Az ezen a honlapon megjelent anyagok nagy része is ugyanezt támasztják alá.
    Többek közt a napokban közölt:
    https://orvosokatisztanlatasert.hu/dr-wodarg-az-oltasi-mellekhatasokat-valoszinuleg-uj-virus-okozta-betegsegkent-akarjak-majd-eladni-az-embereknek/

    A 2020 tavaszi stanfordi empirikus tanulmány is a Covid-betegséget az influenzához hasonlította annak fatalitási rátáját tekintve.

    Más szóval, TUDJUK, hogy nincs olyan hogy Covid-betegség. És ha nincs, mégis miért van?

    1. Kedves A.Éva!

      Neked írok mert másoktól már megkaptam itt hogy egy barom vagyok, volt aki azt írta hogy nyugodtan dögöljek csak meg (ha nem is pontosan ezekkel a szavakkal), sőt még összeeskövés elméleteket is gyártottak körém, hogy én hirtelen a semmiből itt termettem és bomlasztok, meg dezinformálok… ezt te is megkaptad itt egy lejjebb kommentelőtől szóval ebből a szempontból ugyan abban a hajóban evezünk…
      2020 Október-Novemberében még nem voltak oltások! A legelső oltásokat 2020 Decemberében kezdték beadni ha jól emlékszem, (de akkor még csak nagyon kevés oltóanyag állt rendelkezésre ezért csak kevés embernek jutott, elsőként föleg kórházi dolgozóknak ha jól emlékszem). Szóval 2020 Október-Novemberében, tehát még az oltások előtt, valami végig ment a rokonságomon és jópár barátomon. Rohadtul nem influenza tüneteik voltak. Ízlés és szaglásvesztésről számoltak be a legtöbben, valamint brutálisan rossz közérzetről, magas láz csak elvétve akadt, a legtöbbnek inkább csak hőemelkedése volt. Nagyon lassan, hosszú hónapok alatt épültek csak fel belőle, némelyikük nagyon erős szemfájdalomra és homályos látásra, szédülésszerű érzésre panaszkodott, volt aki nagyon erős, hetekig tartó fejfájásra, volt aki hetekig-hónapokig tartó ízlés és szaglás vesztésre. Volt aki égett szagot érzett folyamatosan hónapokig, volt akinek fél év után jött vissza az ízlelése és szaglása. Édesanyám húga a mai napig érez néha olyan szagokat és ízeket amik nincsenek… pedig 2020 November elején betegedett meg. Volt akinek nem is jött vissza teljesen az ízlés- és szaglás, nem érzi ezeket olyan intenzíven mint előtte. Három nő ismerősöm hosszú-hosszú hónapokig tartó masszív hajhullásról panaszkodott a megbetegedésük után. Ezek közül az egyik nő azt is mondta nekem hogy fél évig mindene fájt, kb minden nap valami más. Elő jöttek olyan fájdalmai is amiket gyerekkorában érzett utoljára… gyerekként műtötték ezzel-azzal és a műtétből való felgyógyulás után 30+ évig semmi panasza, fájdalma nem volt. Ez a covidnak nevezett valami kihozta neki ezeket (is)… A családokon belül is terjedt, volt ahol a feleség betegedett meg majd pár napra rá már a férj is beteg volt. Volt olyan ahol a gyerek betegedett meg először és pár napra rá már mindenki beteg volt. Nem kamuzok, nem dezinformálok, amiket leírtam azok így történtek!!! Annyira szar élmény volt nekik, hogy önként és dalolva mentek beoltatni magukat amikor tavasszal elkezdődtek az oltások.
      Hogy valójában mi volt ez? Az orvosok azt mondták nekik hogy covid fertőzés. Én nem nagyon hiszek az orvosoknak, mert azt látom hogy a mai napig nem tudják hogy pontosan mit is keresnek… Akik ismerőseim átestek ezen és beszéltem velük, volt aki azt mondta hogy azonnal érezte hogy ez biztos hogy mesterségesen előállított valami. Volt aki azt mondta úgy érezte mintha megmérgeték volna. Engem akkor elkerült. Több oltatlan ismerősöm 2021 tavaszán betegedett meg de akkor kezdték el az oltásokat nagyüzemi szinten szóval akkor már azok is bekavarhattak a képbe, de 2020 őszén még nem voltak oltások!!!
      Én a 2021 tavaszi-nyári hullámot is elkerültem, sőt a kislányommal végig utaztuk az egész nyarat az országban és semmi nem történt velünk… habár volt olyan ismerősöm aki nyáron betegedett meg oltatlanul. Vért köhögött, kórházban feküdt egy hónapig, oxigént is kapott. 5 hónap után érezt úgy hogy végre el tud menni a barátaival focizni, de utána még egy jó fél évig tartott mire vissza ért arra a szintre mint ahol a megbetegedés előtt volt… de ekkor már voltak oltások, lehet hogy egy oltott ember fertőzte meg. De akkor sincs igazán magyarázat a 2020 őszén történt megbetegedésekre…
      Szerencsés vagy hogy téged eddig elkerült. Én sajnos nem voltam ilyen szerencsés, tavaly Novemberben én is megbetegedtem…. de szeretném hangsúlyozni hogy nem vagyok beoltva… mielőtt még valaki megint azzal vádolna meg hogy a semmiből hirtelen előtűnve bomlasztok, dezinformálok és a kormánypropaganda szekerét tolom.

      1. Kedves Tony,

        Örülök válaszodnak, és kezdeném azzal, hogy nagyon is hiszek neked.
        Ebben az értelemben vett “Covid-betegség” valóban létezik, és a jelek szerint éppen ez.az.oltás-ellenző eü dolgozó is valami hasonlót tapasztalt.
        https://orvosokatisztanlatasert.hu/megtapsolt-hosbol-uldozott-kozellenseg-egeszsegugyi-dolgozo-az-ot-ert-diszkriminaciorol/

        Ami az általad leírt “Covid-betegség” tüneteit illeti, biztos hogy elég sokakat érintethetett, és ezen tapasztalatok és azok terjesztése lehetett az egyik alap arra – a kamu PCR-diagnózisok mellett – hogy oly sokan bedőltek a járvány-sztorinak.

        Az általad leírt tünet-együttes kiváltó oka egyértelműen valamilyen méreg illetve ideggáz. Kemoterápiások számolnak be pontosan ugyanezen reakciókról. Pontról pontra. A fő kérdés hogy az egyes csoportok esetén miként vitték be a mérgeket, de az tuti, hogy nem “fertőzéssel” kapta el senki, sem oltottól, sem oltatlantól.

        Amikor azt írtam, mégis miért van ez a “Covid-betegség” ha nincs, arra utaltam, hogy ami a mai napig hiányzik eme bizonyos “Covid-betegség” egyértelmű diagnosztikája, és azért hiányzik mert maga a “Covid-betegség” túl tág gyűjtőfogalom. Így további specifikumok nélkül a “Covid-betegségről” értekezni eleve érvénytelen diskurzus, mert már maga a premissza az általánosítás érvelési-logikai hibája (fallacy), na most ehhez képest minden további érv ami eme fantom-betegséghez kapcsolódik, fallacy a sokadik hatványon.

        Tehát az egyik oldalon nagyon is létezik az a “Covid” amiről beszámolsz, de ami hiányzik az analitika ami lebontaná a Covid-ot azok legvalószínűbb okai szerinti kategóriákra. Mert az az általánosítás magas-csúcsa, hogy orvosaink egy diagnosztika alá sorolnak tünetmentességet, megfázásos tüneteket, influenzás és légúti tüneteket, tüdőgyulladásokat, autoimmun tüneteket, plusz, azon valóban furcsa eseteket melyekről beszámolsz (illetve mások beszámoltak neked). Még a szag- és ízlelés vesztés is többféle lehet, hisz.az két teljesen külön kategória, amikor valaki a náthától eldugult orral átmenetileg nem érez szagokat és ízeket, illetve amikor valaki teljesen eltorzult szagokat-ízeket érez, és a szag- és ízlés érzékelés extrém módon és hosszan tartóan sérül.

        Egyébként is, mint tudjuk soha nem egy tünet számít, hanem a tünet-együttes. Ha valaki haja hullik, rosszul van, nem érez szagokat és ízeket, a feje fáj, fáradékony, nem tud enni és aludni, stb, az egyértelműen vegyi mérgezésre utal, azon belül is a kemoterápiás kezelésre adott reakció ugrik be. A kemoterápia célja elvileg az lenne hogy pusztítja a rákos sejteket, na de azzal együtt az egészségeseket is megtámadja. Minden jel szerint a népirtó “elit” olyan vegyi mérgeket fejlesztett ki, ami éppen csak az egészséges sejteket támadja, és ezt nevezték el “citokin viharnak”.

        Újra és újra felmerül a kérdés, miért oly makacs az elképzelés hogy akár még a megszokott megfázás oka is csak “fertőzés” lehet, és még inkább kérdés, hogy miért a fertőzés feltételezése, akkor amikor a tünetek ily szélsőségesek, szokatlanok és egyértelműek a mérgezés jelei?

        Az is kérdés, hogy pl a stanfordi tanulmány a sokféle Covid-kategóriák közül melyikre alapozva hozta ki a maga statisztikáit ami a a Covidot az influenzához hasonlította? Abban az esetben valószínű azt a körkörös érvelést lépték meg, hogy az adott évi influenzát nevezték át Covid-nak, amiből pedig az “következett” hogy a Covid egy.influenza-féleség. Mire jöhetett a főáram, és arra a “Covid-kategóriára” hivatkozva ami a mérgezés, kiütötte a Covid=influenza képletet azzal hogy jaj dehogy, a Covid az sokkal súlyosabb.

        Amit hiányolok, egy afféle elemzés az alternativ orvoscsoportok részéről ami lebontaná végre a Covid-ot az.egyes kategóriákra.

        Több kommentben írtam ezekről hosszabban, pl itt – ajánlom ezt is, válaszként:
        https://orvosokatisztanlatasert.hu/megtapsolt-hosbol-uldozott-kozellenseg-egeszsegugyi-dolgozo-az-ot-ert-diszkriminaciorol/#comment-13959

      2. Miként vihették be a kemoterápiás készítményt?
        2019-2020-ban influenza oltással.
        Nem lennék meglepve, ha az összes divat oltás anyagát bevizsgálnák most vagy beadás előtt, találnának furcsa dolgokat.
        (Hobbi állatok esetén legjobb kemoterápia bejuttatás lehet a veszettség elleni oltás, vagy az influenza/nátha, vagy maga a leukozis, tenyészállatoknál valószínűleg más.)

  2. Ha hitelt adunk a globalista háttérhatalom népességcsökkentési szándékának, továbbá, ha belátjuk, hogy ennek egyik legjobb eszköze valószínűleg a tömeges kötelező oltások bevezetése, akkor minden globális és hazai intézkedést a NÉPIRTÁS szempontjainak megfelelően kell értékelni. (Az oltóanyagokba bármi bekerülhet: https://www.naturalnews.com/2022-06-12-blood-clots-microscopy-suddenly-died.html) Felejtsük el a demokráciát, az emberi jogokat, az alkotmányos jogrendet, a nemzetközi jog alapelveit, ilyen dolgok már régen nem működnek, a diktatúra egyre leplezetlenebb formában jelenik meg világszerte.
    Mindannak, ami lopakodó módon bekerült már a magyar „jogrend”-be és kiszolgáltatottá teszi vagy tette a lakosságot, sokkal nagyobb nyilvánosságra lenne szüksége. Ehhez segítségül lehetne hívni a Mi Hazánk parlamenti képviseletét is, mert más pártra nem lehet számítani. Hiteles és mindenkihez eljutó hírek, magyarázatok nélkül csak „oltakozni vágyó” és könnyen elpusztítható lakosságot találhatunk, amint az tapasztalhattuk.
    Az ivermectint illetően érdemes elolvasni egy cikket:

    Lehet, hogy az ivermectin a rákot is gyógyítja?
    https://www.tenyek-tevhitek.hu/az_ivermectin_rakellenes_hatasa.htm

    Attól tartok, az onkológusok azonnali cenzúrát követelnek és GVH közbelépését, ahogy az lenni szokott.

    1. Erről én nem láttam hivatalosn közölt információt, de elit sportolóknál akik utazgatnak kontinensek között is szerintem a “fully vaccinated”, azaz a 3x oltás követelmény.

  3. Azok, akik kétharmaddal ismét megszavazták ezt a bagázst – vagy legalábbis hivatalosan ez lett az eredmény -, mégis mit vártak? “Megvédjük a rezsicsökkentést”, “támogatjuk a családokat”, “megvédjük az országot az ukrajnai háborútól” propaganda napi 24 órában, miközben fű alatt, teljes média-csendben sorra hozzák az emberijog-tipró, alkotmány- és életellenes, jogfosztó intézkedéseket MINDENKI ellen (“kivéve a gyevi bírót”), akár rájuk szavazott, akár nem. Hogy miért nem vonták még vissza a teljesen indokolatlan, ráadásul mostanra hivatalosan is okafogyott, járványügyi “veszélyhelyzetre” hivatkozó korlátozó intézkedéseket? Mert eleve nem ez volt a WHO-WEF-féle terv. David Icke szerint, ha egyszer a diktatúra beteszi a lábát az ajtóba, onnan már csak egyre beljebb megy, ha hagyjuk. A túlnyomó többség tétlenül nézte, hogy a kovid-diktatúra betegye a lábát az ajtóba. A már meghozott korlátozó intézkedések nagy részét nem fogják visszavonni, hanem “normalizálják” azokat, vagyis a mindennapi életünk részei lesznek. Aztán egyre beljebb hatolnak az otthonainkba, és – képletesen szólva – nemsokára ki is lakoltatnak. Nem kell jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy lássuk, mi következik.
    Az elkövetőknek és kollaboránsaiknak egyszer el kell számolniuk a tetteikkel, így vagy úgy. Mátyás király után szabadon: a becsapott naivaknak jár a kegyelem és a megbocsátás – a “gyevi bírónak” és csicskásainak viszont nem.

  4. Már nemcsak a vakcinák okozta betegség a covid.
    A covid az összes tüntettel járó, bármilyen testi (kamu tesztelhető) elváltozás (betegség) gyűjtőneve. Bármilyen mérgezésből eredően.
    Amikor a betegséget akarják gyógyítani, és nem a beteget, és a mindenre jó, csodaszerkénti halál oltást eladni.

    Az élet vize című beszélgetésből (Hun Tv) kaphatunk néhány praktikus tanácsot az önvédelem egyik fontos részéhez.

  5. A 18.30 perctől említett változtatások a törvényekben:
    1. “A kormány meghatározhatja azon személyek körét, akiknek nem kell igazolni a védettséget”
    2.” A statisztikák hamisítása büntetendő, kivéve, ha állami szférában történik”
    3 “karantén szoftver telepítés nagykorú cselekvőképes egyéneknél”
    4 ” a Munkáltató kérheti a védettségit akármilyen kórokozó ellen”
    5. “erőszakkal is lehet oltani”

    Ezeket pontosan hol találom meg?? Jó lenne pontosan idézni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük