A majomhimlő és a kergemarhakór árnyékában

ZoomBoom – A majomhimlő és a kergemarhakór árnyékában. Bíró Évával Németországból beszélget Szendrődi Katalin.

2022.05.27
www.nexustv.hu

https://nexustv.hu/?p=8132

11 thoughts on “A majomhimlő és a kergemarhakór árnyékában

  1. Engem az aggaszt, továbbra is, hogy miközben mi egyfolytában a pandémia és a WHO miatt aggódunk (joggal), és az ukrán-orosz konfliktussal foglalkozunk, emellett minden egyéb nem létező problémával is, mint majomhimlő és baromkór, stb (már elnézést) – addig a színfalak mögött, és előtt, épül szépen az 1. világban is az új oszmán birodalom és annak sária rendszere. Aki nyugaton jár, nézzen körül egy fővárosban, mindjárt megérti mire gondolok.

    Egy másik bejegyzés alatt küldtem egy újabb értekezést a vonatkozó témában. Azelőtt blogger időszakomban egy ilyen témájú írás azonnal le lett tiltva vagy shadow-ban alá került. Amig fenn volt, ama egy perc alatt minden troll megtalálta. Innen is tudható hogy a téma nagyon is igaz és a terv leleplezése nagyon is üt. “Ha tudni akarod ki uralkodik feletted, elég annyit kiderítened kit nem szabad bírálnod”. (Voltaire)

    Szeretném ha nem lenne igazam de ha igazam van, ne csak én foglalkozzak ezzel. Hát ezért próbálkozom ezzel a témával itt. És mert muszáj az ébresztgetés e téren is.

    Kerülgeti mindenki mint az ehetetlen kását. A nap 36 órájában azzal vagyunk elfoglalva, hasznos idiótaként és nagyon kényelmesen, hogy van-e pandémia ha nincs, és azzal, hogy miért nincs ha van. Hisz itt az ellentáborban sokan hiszik azt – a világlobbi által a hátsó ajtón keresztül ránk szabadított hiedelmek szerint – hogy ukrán és wuhani lab-fabrikált felturbózott vírusokkal fertőzzük halálra egymást. Hát az efféle delusion pedig nagyon is annak a hite hogy van valami “járvány”, amikor pedig nincs. Ha lenne, hullanánk akár a legyek. Ez ilyen egyszerű.

    Az a gond, hogy mire ráeszmélünk arra hogy a narratíva minden oldala csak vörös hering lakoma volt, túl késő lesz, ezért próbálom magunkat kihozni a hasznos idiótaság állapotából. Röviden lefesteném a tényleges disztópia képét, azt a valóságot ami várna ránk, mondjuk éppen 2030 évében vagy már azelőtt, ha nem kezdünk el a lényegi témával foglalkozni még időben.

    Addigra lelepleződik a nagy ármány, az összes főkolompos “zsidó”, azaz Swchab, Gates, Fauci, Soros és a többiek, majd hirtelen eltűnnek a fókuszból. Az lesz a szöveg hogy börtönbe kerültek, vagy meghótak, pedig dehogy. De a fehér tömegek tapsikolnak majd mert hogy jőnek a békés muszlim felszabadító seregek akik elintézik majd nekünk ama “csúnya zsidók” nélküli Kánaánt, amely örömhír-maszlagot a sok agymosott és agyongyötört fehér örömmel beveszi majd, miként mindent amit a médiák elébe nyomnak. Pedig ami a kánaán helyett eljőne az az SZA sária rendszer, az a pokol, amelyben minden szabad embert, minden nem-muszlimot és “rossz muszlimot” lefejeznek. És kik lesznek a rossz muszlimok? A jövő koncepciós statáriumi bíróságok áldozatai. Már most megjegyzendő hogy mind a fasizmus mint a kommunizmus az iszlám sária rendszerének az egyes országok, régiók specifikus agylövéseire alkalmazott specifikus változatai, attól függően hogy az adott népet milyen ideológia mentén lehet elvinni a poklok legmélyebb bugyraiba. Más szóval, az egész nyomorult világ évszázadok óta egyfolytában egy profi és rejtett világ-iszlamizáció agendája alatt nyög (aka Agenda 21, Agenda 30), ami ugyanezen népek középkori amatőr és nyílt agressziós próbálkozásaik helyébe lépett.

    De ami a lényeg itt, az iszlám FAJGYŰLÖLŐ ideológia, (ezért hogy Hitler imádta azt), így az csupán a rejtett agressziót alkalmazó gázlángoló pszichopatákra jellemző projekció és a parasztvakítás csúcs-megnyilvánulása amikor a minket éppen megszálló ellenséges kultúrájú népek vádolnak minket “fajgyűlölettel és agresszióval” amikor a tervük nem tetszik. (Megj: Hitler maga is iszlám-csatlós volt és az iszlám vallás imádója. Semmi köze nem volt a kereszténységhez.)

    Az iszlám vallásos alapú világhódító politikai agendája éppen a nem-arab népek elleni fajgyűlöletre épül és ennek értelmében íródtak a szent könyveik. Az egész vallás azért jött létre mert az arabok számára kellett egy olyan háborús, erőszakos ideológia ami motiválta az arab népeket a környező nem-arab etnikumok feletti uralkodásra, népirtásukra, területeik elfoglalására és a munkaképesek rabszolgatartására. Innen a középkori hódító hadjárataik is, amelyek messze túljutottak Hazánkon is, de erről nem tesznek említést a történelem könyvek, többek közt azért nem mert azokat is az arabok írták át (a szótárakat és enciklopédiákat is). Így arról sem olvasunk, pedig tény, hogy a történelem során mindig is az arabok voltak a világ első számú rabszolgatartói, NEM a fehérek. Miközben a fehérek és zsidók termeltek, alkottak, dolgoztak és kereskedtek, az arabok erőszakkal elvették tőlük amit létrehozta. Most is ezt teszik, de egyelőre nem nyílt fegyverekkel “csak” ármánykodással, azaz hamis ürügyekkel elért világ-migrációval és luxus ingyen-élettel, és fokozatosan, hisz az egész világ hódítása a végcéljuk. Már most a rabszolgáikként dolgozunk amíg ők ingyen pénzeken kényelmesednek, szaporodnak mint a nyulak, és szervezkednek ellenünk. Vannak nyugati régiók ahová a fehér ember nem teheti be a lábát. Békések, ugye? Na de a nyíltabb agressziójuk terve már a küszöbön, lehet hogy éppen erről szól az a bizonyos 2030-as év. Mert nem figyelünk oda.

    Mert akkor, akár 2030-ra vagy még előbb, az iszlám népei kerülnek majd többségbe Európa és a nyugat országaiban, akik szépen hatalomra szavazzák a sária kormányukat, ami pedig kiszavazza majd a demokráciát még a jelen műválasztásokat is a helyéből. Addigra minden rendőri és katonai pozíciót a fehér régiókban is ama “békés” muszlimok töltenének be, akik azután fegyveres erőkkel tartanák fenn a “békés” sária rendszert. Aki pedig szabadon és emberi jogaival szeretne majd élni, nem akar burkába öltözni és rabszolgaadót fizetni az araboknak, esetleg húst enni és bort inni szeretne. Azokat szépen lefejeznék majd. Nyilvánosan, úgy mint a jelenben Szaúdi Arábiában. De lehet hogy nagyon “békés” módon csak kivakcinázzák a nem-arabokat nyugaton és Európában, mert az egészségügyben is már csak arab orvosok és nővérek csücsülnek majd. A paletta széles és a skála hosszú, a variációk száma végtelen. Az idősek otthonát, miként a kórházakat is, jobb lesz mérföldekre elkerülni, és inkább a párnák közt halni meg. Bár ez már a jelenben is fennáll…

    Azok számára, akiket nem érdekel, mert azt hiszik, hogy nem-keresztény / nem- zsidóként megússzák majd, esetleg hithű kommunista-ateistaként még az sem zavarja őket ha az iszlámra átkonvertálják, ne felejtsék, hogy az iszlám világhódítás fajgyűlölő projekt minden nem-arab ellen, de kiváltképpen azon fajok ellen akik génjeibe van kódolva az emberi szabadság, demokrácia. Minden fehér és zsidó számukra megbízhatatlan és eleve utálat tárgya. Aki nyugaton él vegye észre hogy vallásuk még azt is tiltja hogy egy fehér emberre nézzenek. És aki úgy képzeli valami más okból megúszhat egy sikereres iszlám hódítást, emlékezzem hogy az a világlobbi aki pénzeli és szervezi az egész cirkuszt kb ötszáz millió földlakóra zsugorítaná a népességet, azok pedig nem fehérek lennének, hanem kínaiak és arabok, mert ők azok akik bábként mozgatható robotokként használhatók már most. Még a transzhumanizmus projekt sem szükséges hozzá.

    Akiket érdekel, utána nézhet dr Jay Smith, dr Robert Spencer, és dr Bill Warner et al iszlám szakértők akadémiai szintű vonatkozó munkáinak. Érdemes lenne ezzel a valós problémával is foglalkozni, – érdemben és most a jelenben, mert holnap már túl késő lesz. És mert szerintem tartozunk magunknak és a következő generációknak azzal hogy elébe menjünk és megakadályozunk egy ilyen jövőt. Tudom, minden egyéb témával üdítőbb foglalkozni, még a szerencsétlen majmok és egyéb kisérleti állatok egyes szerveiben tenyésztett vírusnak nevezett mikrobákkal is (már állatkínzás okán is le kellene tartóztatni minden virológust) és olyan oltásokról szóló esti mesével, miután valaki biofegyverré válik azok számára aki elmennek mellette.

    1. Kedves A.Éva!
      Én nem sűrűn járok a nyugati világban így nem tudom mire gondol a fővárosokkal kapcsolatban.
      Viszont rendkívül érdekes az okfejtése,örömmel venném ha elmondaná,hogy pontosan mire is gondol a kommentje első részében.
      Köszönöm.

      1. Kedves László, köszönöm érdeklődését!

        Amire céloztam a komment elején, a nyugati régiók iszlamizációja, ami egy speciális al-projekt a világ-iszlamizációs folyamaton belül. Ezen terv leleplezése jelentőségét nem tudom eléggé kiemelni, mert azon múlik Hazánk és egész Európa jövője. Mindenek előtt ezen közös ügyünk okán kellene körbehordozni azt a bizonyos véres kardot, egész Európán keresztül. Egy új kereszteshadjárat kellene, mint egy falat kenyér. Anélkül már nem is beszélhetünk többé Európáról.

        Arra a lényre, aki az európai iszlamizációs tervet elgondolta, bárki is legyen, az ember kifejezés biztosan nem használható, és még a zseniálisan gonosz kifejezés túl enyhe. Az egész projekt azon az alapon áll, hogy titkos, és hogy a kontrollált médiák által a tömegek a projekt segítőivé lettek agy-mosva, míg a politikai és gazdasági elit pedig le lett fizetve. Az aki ezt a tervet leleplezi, egyúttal nagy esélyt ad arra hogy leállításra kerüljön. Ezért lettem – azon kevesekkel együtt akik ezzel a témával foglalkoztak – letiltva minden főbb szociális médiáról, de elmondanám, még a legendás konteós David Icke is, aki egyébként a szólásszabadság bajnoka és hirdetője, és aki egyszer megosztotta honlapján az egyik EU-ellenes bejegyzésem, amikor az iszlámot mint végső okot fejtegettem, letiltott a fórumáról.

        Maga a nyugati iszlamizáció elsősorban az ENSZ Agenda 21/30 égisze alatt zajlik, az EU Eurábia és Eurázsia projektjei segítségével. Minderről dr Drábik is beszámolt részletesen, de a jelek szerint rövid időn belül leparancsolták a témáról (ki lehet találni miért). Azóta az egyébként általam is sokra tartott dr Drábik úr is megoldja a konteó sztorit azon a szinten ahol a part szakad és amit a muszlimok leginkább óhajtanak, a zsidó szervezők neve említésénél, mert az is a muszlimok európai divide et impera céljait szolgálja.

        Az aki nyugaton él és nyitott szemmel jár, ezen egyébként dokumentált Európa-iszlamizációs tervek megvalósítását láthatja.
        Csak nem beszélnek róla, akár félelemből, agymosottságból, vagy mindkettőből.

        Köteteket tudnék a témáról írni, de most csak röviden. Azaz “röviden”, de messze a teljesség igénye nélkül.

        A nyugat-európai fővárosok és nagyobb városok, azaz a stratégiai jelentőségű és a kulturális intézményeknek és tevékenységeknek teret adó területek nagy részét a mi kultúránkkal ellenséges iszlám eszméket valló idegenek lepték el. Tőlünk elzárkózva, a kultúránkba nem integrálódva külön kommunákban élnek, ezek közt vannak olyan no-go zónáknak nevezett városrészek ahová az adott ország fehér polgárai nem tehetik be a lábukat.

        Ezzel szemben a hódító népek bárhová mehetnek és azt csinálnak amit akarnak. Védettek, törvény felett állnak. Néhány éve a foci VB után Párizsban autók hosszú sorát gyújtották fel és tömegesen erőszakoltak meg fehér lányokat. Következmények nélkül. A háttérben pedig amolyan trójai falovakként fokozatosan zúzzák szét az európai társadalom szövetét, rombolják az európai kultúrát és életmódot. Egyre többen közülük polgármesteri székben ül, és onnan diktálják a trendet az adott régiónak. Az iszlám világhódító aka “zöld és globalizációs” Agenda 21/30 ENSZ projekt is az övék. Az ENSZ “globalizációs” terve alatt az iszlám-sária egyvilágrendet kell érteni, a “zöld” alatt pedig azt hogy a hitleri rendszerekre jellemző élettér-követelés értelmében minden zsidót és fehért kiirtsanak (fokozatosan hogy ne tűnjön fel), a “klímaváltozás” és a “túlnépesedés” narrativája alatt. A népirtási projektbe tartozik az is hogy utak és infrastruktúrák építése helyett és a zöld energiával működő közlekedés finanszírozása helyett, megy a közúti kerékpározás sulykolása amit a sok agymosott fehér szintén vakon követ. Miközben az muszlim tömegek toronymagas banki dotációval autóikban feszítenek, a fehérek többsége már csak kerékpárral jár. Főleg mostanában, a toronymagas üzemanyag árak miatt. Akár a harmadik világban. Anyukák kacskaringóznak, három gyerekkel a nyakukban, életveszélyesen, a teherautók közt. Biztosra vehetjük hogy a kerékpáros-balesetek vannak a második helyen az oltáshalálok mögött, de a kerékpáráldozatok számáról ugyanúgy nem készülnek statisztikák miként az oltásáldozatokéról.

        A kerékpárkultusz oka az is, hogy a városi infrastruktúra többnyire kerékpározásra lett ill.lesz átalakítva autózás helyett. Az autózás egyedül a felsőbb kasztnak lesz megengedett. Az idős sánta néni vagy taxival mehet be a belvárosban elérhető röntgenre, vagy biciklivel. El lehet képzelni. lehetetlenné teszik a közúti közlekedést autóval, és mindenkit, még a sokgyerekes anyukát és az idős embereket is kerékpárokra kényszerítik. Az eredmény: hullanak mint a legyek emiatt is. Ugyanezen projekt stratégiai terve a helyhatóságok trójai faló szerepe, mivel ezen új rendben a helyi kormányzásoknak nagyobb hatalmi köröket biztosítanak mind a parlamenti képviselőknek. A nemzetállamok erózióját nemcsak a nemzetek feletti diktátumok révén, azaz az ENSZ és alszervezetei illetve az EU révén végzik el, hanem belülről is a helyhatóságok feletti rendelkezési jogaik révén. Ők a “felsőbbrendű faj” Európában, érinthetetlenek, törvény felettiek. A főbb médiáknak is ők diktálnak, a szociális médiákat is ők moderálják, innen ered hogy mindenkit, minden fajt, vallást és kultúrát lehet kritizálni, sőt, lehet élesben zsidózni, lehet Hitlert imádni, majd ezen a stróman alapon lehet fehéreket gyűlölni, akár keresztényekként akár ateistaként, még a feketéket is lehet szidni amolyan éles faj gyűlölettel – egyvalamit nem lehet, mert azonnal letiltásra kerül, a muszlimokat és vallásukat akár enyhén is kritizálni – és leleplezni a terveiket, azaz mindazt amiről itt írok.

        A nyugati iszlamizációs folyamat azért ily fokozatos mert titkos, és azért titkos mert ha kiderülne, meghiúsulna. Egy távoli elefántcsont-toronyban ülő “zsidót” mint Soros, Gates vagy éppen a Tedrosz lehet szidni, azokat nem fenyegeti veszély. Na de a tömegbázist, azokat akik a nagy tervet végrehajtják? Azokat védeni kell, médiapropagandával, cenzúrával, törvényekkel (lásd xenofóbia és iszlamofóbia elleni EU-szankciók). Hisz hiába tesz vagy mond bármit egy Gates vagy Tedrosz, ha nincs az a nem-fehér tömeg aki a fehérek népirtásának parancsát végrehajtaná.

        Mert az.a.nyomorult fehér ember egy ponton még felébredhet, de az az arab és fekete nem, hisz azok már régóta felébredtek és dolgoznak bizony, a fehérek ellen. Antifa, BLM és muszlim gengek nélkül, muszlim biznisz-guruk és politikusok nélkül semmire nem mennének. Azon tömegek nélkül sem, akik majd kellő időben hatalomra juttatják a sária-kormányaikat nyugaton is. Ez az idegen tömegbázis a hódító hadsereg, a háborús hadműveleteket elvégző szárazföldi alakulatok – ezek nélkül az egész globalizációs agyszülemény aka “zsidó terv” kivitelezhetetlen lenne. Zseniális az is hogy multikultúrának hazudják a készülőben lévő iszlám egykultúrát. A multikultit mint valami modern, progresszív érdekességet el lehet adni a többségnek, de egy SZA-féle lefejező sária rendszert már nemigen – a fehérek közt csak a pszichopatáknak

        A terv kivitelezése már most is annak folyamatában csak azért működik mert a hódítók tömegbázisa óriási – muszlimok számolatlan milliói rágják belülről szerencsétlen Európa testét, ami már régóta sok millió sebből vérzik. Ezt a belülről fakasztott véráradatot pedig szépen ráfogják mikulásra meg a nyuszira, azaz a mindenkori válságokra, a Covidra, és a további tervezett vírus-válságokra, a szintén általuk generált pénzügyi és gazdasági válságokra, hogy a migránsválságokról már ne is beszéljünk, mert azok egyenesen a szemünkbe ordítanak, egyébként is,

        Már a Covid-korszak előtt is dúlt a fehér kultúra pusztítása, de annak kezdetével ez rohamosan gyorsult.
        A muszlimok rombolták le a Notre-Dame-ot, de az iszlám és csicskásai által kontrollált főmédiák ezt is letagadták. Nagy-Britanniában százával gyújtottak fel keresztény templomokat és építettek mecseteket a helyükbe. Az európai fővárosok és nagyobb városok képét ők alakítják a saját ízlésviláguk és kultúrájuk szerint, annak ellenére hogy csupán egy alacsony százalékuk dolgozik, de azok közül egyre többen a politika, akadémia, média és üzleti téren és ezen keresztül kényszerítik ideológiai rendszerüket és ízlés-világukat Európa és a nyugat népeire .

        A világiszlamizóció titokban folyik és fokozatosan, számtalan generáción át. Akik Hazánkból kikerülnek nyugatra egy adott időpontban, nem veszik észre. Úgy vélik hogy amit látnak az a multikultúra, és mint olyan “természetes”. Minden felnövekvő fehér generáció ugyanigy van ezzel. Mindig éppen azt a számú idegent tartják “normának” ami éppen körülveszi őket. Fogalmuk sincs egyrészt arról sem hogy ez nem multikulti hanem az iszlám egykultúra éppen konstrukció alatt. Arról sincs fogalmuk, hogy hogyan nézett ki az az Európa ami még e keresztény-demokrácia kultúráját és annak művészeti, ízlés- és gondolatvilágát tükrözte.

        Nemcsak az európai ízlésvilág átalakítása folyik de a gondolkodásmód is, aminek egyik következménye a fehérek részéről tapasztalható sznobizmus és elit-imádat és a nem-priviligezilált tömegek gyűlölete, azaz az öngyűlölet, és mindebből kifolyólag a hitleri rendszerekre jellemző megosztottság. Ennek folytán az iszlámra jellemző kasztrendszer kezd kialakulni a fehérek számára, a többségük számára egyenlőség nyomorban, amit szocializmusként “élvezniük” szükséges, ugyanakkor imádniuk szükséges azt a szintén szocializmusnak nevezett műpénzen hízó állam-kapitalizmust ami pedig az idegen tömegeket pénzeli ingyen, luxus-szinten. Csak be kell menni egy IKEA-ba nyugaton, az is magáért beszél. Miközben a fehérek többsége már az utcára kerül és enni sem tud, a muszlimok sorban állnak a luxus-bútor szekciónál.

        A rendszer ami nyugaton alakul egy hibrid gazdasági rendszer: luxus ingyenélet aka “szocializmus” a hódítóknak és torokvágó vadkapitalizmus a fehéreknek. Ez utóbbiaknak szánt sors: egyenlőség a nyomorban, akár a mi kommunizmusunknak nevezett, de lényegét és ideológiai tréningjét tekintve iszlamizációs átkosunkban, a felső kaszt számára pedig hiper-luxus, amihez a nyomorgó tömeg tapsikol, mert ha nem, az eljövő sária-rendszerekben kivégzik majd mind rendbontót. Számomra a Covid-érával beálló újdonságok egyike az, hogy Hazánk jóval előbb van e folyamatban mint azelőtt hittem. Mint kiderült, a jelek szerint még maga Orbán is iszlamizálja Magyarországot, annak ellenére hogy egy-két éve még Európa iszlamizációja ellen emelt szót és az EU főkapuján keresztül megtagadta a tömegmigrációt. Az átverés magas-csúcsa amit művel.

        De visszatérve, egyre több nyugati városban, a muszlimok már egyenesen polgármesteri székekből diktálnak a fehéreknek. Így és emiatt lett minden jelentősebb ünnep vagy lesöpörve a naptárról vagy átalakítva – erre a célra mostanában éppen a “Covid-hullámokat” használták fel mint ürügyet. Gyakran a mi kultúránk számára semleges dátumok hirtelen ünneppé lettek emelve, de tartalom nélkül. Ami pedig volt, az át lett alakítva. Ennek jegyében volt “szükséges” a karácsonyi vásárokat téli vásárokká muszáj elnevezni. Nemcsak nem veszik át a mi kultúránkat, de ők vetetik át a fehérekkel az ő kultúrájukat. A Covid-féle maszkviselési őrület is a nyugati fehérek ízlés- és viselkedéstréningje az iszlám arc és testeltakaró kultúra irányába.

        Ahol a nyílt iszlamizáció még nem lehetséges mert ha nem eléggé fokozatos az a fehér ember még észrevenné, ott “csak” a nyugati kultúra leépítése és a gondolkodásmód és érzésvilág kiüresítése folyik. Az értékes, felemelő mondanivalóval és transzcendens esztétikai szubsztanciával bíró, az európai kultúrát híven reprezentáló klasszikus és modern művészetek helyett egy konzisztens módon destruktív ál-művészet, nihilizmus és cinizmus árad minden múzeum falairól. Mind azt sugallja hogy a párkapcsolatok értelmetlenek, a szeretet és szerelem lehetetlen, sőt ízléstelen, és hogy maga az élet mint olyan értelmetlen és gusztustalan szenvedés-massza, amitől jobb ha még ma megszabadulnak. Totális morális és pszichológiai rombolás. A mentális leépülés, a depresszió korát éljük. Az aki lázad és elmegy pszichoterápiára, az pedig azt kapja meg hogy vele van a gond, nem a rendszerrel. Ő kellene beilleszkedjen és alkalmazkodjon a rendszerhez, mert az tökéletes.

        A jelen pre-iszlám fázisban, az amit nyugaton jelenleg “kultúrának” tartanak, az a mi átkosunkra jellemző sör-virsli “kultúránk” egy változata: az arabok és feketék által dominált, egyébként nézhetetlenül alacsony színvonalú futball kultusza, és azzal párhuzamosan, a fehérek verseny-kerékpárkultusza – ez utóbbi nyilván azért hogy ezáltal is motiválják az ostoba fiatalokat a kerékpár-imádatra és arra hogy mindenhová biciklivel menjenek.

        A fiatalok intelligencia-szintje egészen drasztikus méretekben a zéró alatt, olyannyira hogy még minimális szinten sem képesek a körülöttük lévő világot értelmezni, nemhogy kritikusan szemlélni. Ezért vették be a Covid-sztorit is és ezért csináltak divatot az ostroma maszkok hordásából is. Az egyébként is a béka hátsója alatti kognitív szintjüket tovább rontja a szintén a médiákból áradó pénzimádat mint ideál és az egymás torkát vágó verseny kultusza, annak ellenére hogy lehetőségeik arra hogy kibontakozzanak nincs. Azokat, akibe szorult volna némi használható szürkeállomány, azt pedig semmivé zúzza a drogozás, és az egyenesen reklámozott, töménytelen alkoholfogyasztás.

        Az egyéni gondolkodás tilos, a csoportgondoldás dicshimnuszokban részesül, és arról hogy egy csoport mit gondoljon, a médiák és szoc médiák gondoskodnak. A valós élet a fizikai világban ezen csoportgondolkodás manifesztációja. Az aki látja a valóságot maga körül, azt hívják “őrültnek” és “negatívnak”, azt aki média- és csoport-agymosott és a valóság helyett tévhitekben éli életét, hívják “normálisnak” és “pozitívnak”. És ezt elhiszik, még akkor is amikor ez a normálisság és pozitivitás abban nyilvánul meg hogy annak eredményeként egyre mélyebb nyomorba süllyednek vagy hogy éppen egy imádott vakcina dönti ki őket a sorból. De meghalni és nyomorban élni is pozitív, hisz azt jelenti hogy “önzetlennek” lenni, amely önzetlenség annyit jelent hogy ellenállás nélkül sőt készségesen átadni életét és országát az iszlám hódítóknak.

        Koppenhágában külön városrész létezik, szerintem azért hogy muszlim gengek végezzenek nyomorba szorított fehérekkel, és mindez törvényesen zajlik. Az iszlám hódítók most már a szemünkbe röhögnek és nyíltan ünneplik az általuk agymosott fehérek öngyilkos idiotizmusát. Koppenhága egyik szemet-gyötrően otromba nyomornegyedét turistahelyként reklámozzák, valószínű éppen azért hogy az aki tudni szeretné hogy nézne ki a tervezett jövő Európa egésze, csak nézzen ott körül.
        Az a fehérek lakta nyomornegyed nem véletlenül viseli a “Christiania” nevet. Nem azért mert bármi köze lenne a kereszténységnek, hanem azért mert az iszlám hódítók a fehéreket a keresztényekkel azonosítják, és ezzel az üzenettel sugallják hogy efféle sorsot szánnak a meghódított fehéreknek.

        A fehérek szélsőséges szellemi nyomora az ami ott látható és ami egész Dániára és nyugat-európára jellemző. Minél fehérebb az a kisgyerek, annál inkább magyarázzák neki, már az óvodában, hogy ő sem kisfiú sem kislány. Így nőnek fel, anélkül hogy bárki is segítene rajtuk, mert segítség nem jön sehonnan, mert a vakok vezetnek világtalant és mert a szülők szellemi szintje sem haladja meg a gyerekeikét. Még erőszak sem kell hozzá, úgy gyilkolják őket halomra. Azon túl hogy csecsemőkoruktól kezdve agymossák őket, elvesznek tőlük minden pénzt és minden lehetőséget. Akik pedig nincstelen állapotukban szépen betelepednek egy Christiana-féle nyomortelepre, életüket tengetik drogosan és mélyszegénységben, egészen addig amíg egy muszlim geng nem végez velük. Eközben a muszlimok gyarapodnak és gazdagodnak, többségük a legjobb városrészekben élnek. A múlt két évben a városokból kiköltöző, csődbe ment vagy a Covid-intézkedések/vakcinakártyák elől menekülő fehérek helyébe költözvén óriási tömegekben foglalták el a nagyvárosokat – és sorra nyitják hoteljeik és egyéb üzleteik, amelyek pedig az ő kultúrájuk kereslete és kínálata jegyében működnek. Azaz élnek és működtetik bizniszeiket végtelen mennyiségű állami és banki adományokból, miközben ugyanezen bankok a fehéreknek már uzsorahitelt sem adnak. El lehet képzelni, mi lesz ennek a vége.

        Tudnám még folytatni, de valahol meg kell álljak.

        1. Kedves Éva! Ez így nem egészen kerek. A fő főnökök nem az arab muszlimok, hanem a bolygó irányítóivá vált háttérhatalmi zsidók, akik az ugyancsak hatalomba emelt zsidó vezetőikkel végeztették el és végeztetik el a fehérek kiirtását, elszegényítését. Ebbe beletartozik az iszlám és katonái erőszakos beimportálása az európai kultúrába, amely mint azt írta is, természetesen az erőszakosabb egyedek győzelmével fog végződni. – Akiket mint már a Pfizer szerződésekből is tudhatjuk, nem is oltogatnak különböző mérgező anyagokkal… – De természetesen ők se lesznek megtartva, hiszen nem lesz szükségük a továbbiakban egy erőszakos, elvakult, a munkához és engedelmességhez nem szokott néptömegre, akik vallása szerint is a zsidók az ellenségüknek számítanak. Sőt, azok se lesznek megtartva – minden nekik tett ígéretük ellenére se -, akik most elvégzik a parancsukra ezt a munkát számukra. Mondjuk úgy, hogy itt most mindent együtt kell nézni és értelmezni, mert ezek mind a tervük részét képezik és egybetartoznak. Sajnos a tömegek ezeket különálló problémáknak és eseményeknek tartják, és úgy is kezelik azokat. Márpedig tudniuk kellene, hogy kik azok akiket el kellene először takarítani a hatalomból, ahhoz, hogy emezekkel is végezhessenek. – Ehhez pedig kellőszámú felébredt emberrel fegyveres erőt kellene tudni felmutatni, mert tüntetgetésekkel semmire nem megyünk. Lásd a világszerte történt kamionos felvonulásokat, tiltakozásokat, és egyéb oltásellenes tüntetéseket, amelyekről nálunk még a média se számolt be… – A háttérhatalom zsidajai okosak és nem érzelmeskednek. Gőgösek ugyan, de ugyanakkor gőgjüket félre tudják tenni, ha a hosszabbtávú terveik megvalósulását akadályozná. Minden okos megfigyelést és az abból származó konklúziót hasznosítanak, mint pl azt is, hogy “nézd meg, hogy kit nem lehet kritizálnod…”. Ezért rájöttek, hogy nyugodtan hagyhatják magukat kritizálni, rámutatván egyéb fajtákra, akikkel kapcsolatban ezt ugyanakkor megtiltják, mert a tömegek azt fogják hinni, hogy akkor azok az igazi ellenségük. Mint ahogy pl nálunk az erőszakos cigányokat tették törvényen felülivé, és a nép nagy része azt hiszi, hogy a fő probléma velük van. Nem gondolkodnak és nem nézik azt, hogy kik, melyik nemzetidegen fajtából vannak azok, akik lehetővé tették azt számukra, hogy bármit büntetlenül, vagy igen enyhe büntetés kirovásával megtehessenek. Akik persze maguk is törvényen felül állnak. Gondolom ezt: https://nemzeti.net/contents/library/01-CIONBOLC.pdf ismeri, de felhozhatnám a bibliai jelenések könyvét is, amit egy az egyben valósítanak most meg. Nagyon fontos számunkra, hogy tűpontosan tudjuk meghatározni, hogy mely személyek is valóban az emberiség ellenségei és kik üzentek hadat nekünk. ( Persze itt nem az iszlám mibenlétét bagatellizálom, hiszen ha bagatell lenne, akkor nem küldték volna a nyakunkra és nem szerepelne a terveik megvalósításában.
          Ez is kapcsolódik: https://www.pokolafoldon.hu/hihetetlen/elkezdodott-a-iii-vilaghaboru-hogyan-jutottunk-idaig-es-mi-kovetkezik-egy-nem-nyugati-perspektiva

          1. Kedves Ida

            Nem kétlem hogy számos ponton egyezik véleményünk, de szeretném láttatni miért fontos hogy megértsük, miért mégis az iszlám a fő ellenség, még akkor is ha amit itt írt igaz (bár számos jel utal arra hogy nem)
            “A fő főnökök nem az arab muszlimok, hanem a bolygó irányítóivá vált háttérhatalmi zsidók, akik az ugyancsak hatalomba emelt zsidó vezetőikkel végeztették el és végeztetik el a fehérek kiirtását, elszegényítését.”

            Először is, nincs olyan hogy “fő főnökök”, hisz egyik fél sem tudja végigcsinálni a projektet a másik nélkül.
            Sőt, ebben az értelemben éppen az iszlám a “fő főnök”, hisz azok végig tudják csinálni a “zsidó” vezetőik nélkül is, miként a középkorban is maguk működtek és így is éppen elég pusztítást végeztek. Szerintem végzetes hiba lebecsülni manipulatív és megfélemlítő képességeiket. Ott van pl maga az ENSZ – azt is az iszlám vezetők irányítják.

            Másodszor, gondolja végig annak gyakorlati konzekvenciáit amikor valaki a “zsidókra” irányítja a figyelmet mint a fehérek fő ellenségére. Kiket oszt meg ezzel? A fejlett világ demokráciái őslakosait, azaz minket. Kiknek az életét veszélyezteti ezzel? A miénket. Kik malmára hajtja a vizet? Azokat segíti akik ellen felszólal, mind az iszlám mind annak “zsidó” csatlósai érdekeit.

            Ugyanis a fehér faj már régóta elválaszthatatlan a zsidó etnikumoktól. A zsidózás valós fajgyűlöletet, és öngól, mivel éppen az iszlám céljait segíti. Az iszlámot leleplezni nem gyűlöletet, hanem önvédelem és védelem, egy gyűlöletre sarkalló ideológia leleplezése, ami magukat az arabokat is tönkre tette, és amely minden egyéb népet is elnyelne, ha hagyjuk.
            A zsidózás további veszélye hogy mivel valós fajgyűlölet, bárkit el lehet vinni táborokba mint “zsidót” csak a külseje alapján, és bárkit mint “zsidó-szimpatizánst”. Ugyanez történt ill történik Ukrajnában is. Mivel a zsidó és fehér etnikumok már régóta keveredtek Európában, Hazánkban is, szinte mindenkire rá lehet fogni hogy “zsidó”. Ugyanakkor számtalan zsidó etnikum lett keresztény. Így a zsidózás a keresztény holokausztot is elősegíti.
            Ukrajnában nyílt náci állapotok és “zsidók” elleni pogromok előzték meg a háborút, évek óta.
            A muszlim alakulatok ukránokat gyilkoltak halomra jóval a háború kitörése előtt. A zsidózást a muszlimok indították el, amit később mind a fehérek és a magukat zsidónak valló európaiak is átvettek, eléggé öngyilkos módon.

            Szerintem nem szabad alábecsülnünk az iszlám vezetők szerepét és az iszlám tömegek önálló cselekvő erejét, kiváltképpen a motivációjuk ereje az ami központi. Az iszlám vezetők a középkorban sem várták meg amíg zsidó szövetségeseik elintézték számukra Európa és a nyugat nagy része meghódítását. Maguk csinálták végig, és most is egymaguk akarják végigcsinálni. Egy alkalommal, amikor még nem ismertem az iszlám nézeteket úgy mint ma, egy muszlim egy egyébként barátságos csoportban egy beszélgetés alatt kitört. Nem tudta fékezni magát és kibukott belőle hogy ők bevégzik a világ-iszlamizációt és hogy egymaguk teszik, nem kell ehhez más népek segítsége. Egyetlen motiváció hajtja őket, a vallási ideológiájuk és az abból eredő végtelen félelmük a pokoltól.

            Továbbá, érvelési hiba, általánosítás, a fehérek és zsidók népirtói főnökeit zsidóknak nevezni, mert a magas befolyású vezetői szinten sokan vannak nem-zsidók, akik kezében szintén óriási hatalom, befolyás és vagyon összpontosul. Ezek közt vannak fehérek is, de ami igazán gyorsan növekszik az az arab muszlim szupergazdagok tábora.

            Hogy kik a “fő főnökök” név szerint, azt pedig azért nem tudhatjuk, mert nem tudjuk melyikük melyiküket félemlíti meg jobban. De azt tudjuk hogy az iszlám fő fegyvere a terror, a megfélemlítés és másokat a félelem mentén manipulálni, és biztos hogy az össz-képletben a félelem a fő faktor. Nemcsak a fejlett világ tömegeit de vezetőit is félelem vezérli, éppen ezért.

            Hogy pontosan kik a fő főnökök személy szerint, egyébként pedig lényegtelen, mert ha megtudjuk kik azok, egyébként sem lehetséges őket elkapni. A rendszert magát kell leváltani, az ideológiát és a tömegbázisukat eltünteti, akkor ezek a vezetők tehetetlenek maradnak.

            Még egy meggondolás. Akárkik is képzelik maguk “fő főnököknek”, gyakorlatban csak azok a főnökök akiknek gyarapodó és védett tömegbázisuk van, azaz az ISZLÁM vezetőknek, és olyan tömegbázisuk van, amelyet végtelen mértékben tudnak irányítani és engedelmességre kényszeríteni, a végtelen FÉLELEM, a TERROR révén. Minden egyes muszlimot a saját vallási ideológiája terrorizálja és kényszeríti a vezetőihez való engedelmességre. Ugyanis az ő vallásukban a vallási vezetők egyben politikai vezetők is. Az iszlám esetében nemcsak összefonódott az állam és az egyház, hanem maga az egyházuk az állam.

            Van itt még egy nagy kérdés. Mi lehet annak az oka hogy néhány “zsidó” képes uralni a világot? Tömegbázis nélkül semmit nem tehetnének. Azaz, akik valóban irányítanak azok az iszlám vezetők, akik tolják maguk előtt a zsidónak nevezhető arcokat.

            Ami ezeket a vezetőket illeti, már régen ott tart a technológia hogy egy erődben elbarikádozhatnák magukat, miközben az egész föld népét kiirthatnák. Nem teszik, méghozzá azért nem, mert az iszlám vallását követve nem elpusztítani akarják a bolygót hanem ellepni és iszlamizálni azt. Az iszlám vezetők a fő főnökök, hisz egyedül azok diktálhatnak a muszlim tömegbázisnak. Gates, Soros, Schwab és a többiek azért lettek kitéve a kirakatba mint a “nagy zsidó ellenség”, mert ez áll a szürke eminenciás muszlimok érdekében. Amikor ezek a fő zsidók elvégezték a dolguk, azaz miután az egész nyugat és egész Európa el lett foglalva, úgy hogy hagytuk, mivel nem értettük meg mi zajlik, a muszlimok majd végeznek ezekkel a “fő zsidókkal” is.

            Amit én emelnék ki a fentiek alapján, hogy az iszlám terve és annak tömegbázisa ellenében kellene felhoznunk a saját tömegbázisunk. Ha ellenállásba ütköznének az elbátortalanítaná a “bevándorlóikat”, és akkor azok akiket a nyelv “zsidóknak” nevez, nem tudnák végrehajtani a fehér-népirtó terveik.
            Ezért hogy a megoldás az, hogy e tervet felfedni, az iszlám tömegeket visszaparancsolni Közel-Keletre a saját kultúrájukba, magát az iszlámot pedig betiltani minden európai és nyugati országban, mint emberi jog ellenes, fasiszta, és háborúra szító ideológiát. Ez esetben minden muszlim távol maradna a régióinktól, és nem lenne aki bevégezze a “zsidó” főnökök tervét.

  2. Dr.Tom Cowan elmondása szerint a himlő PCR teszt úgy van kitalálva, hogy pozitívat tud mutatni bármilyen kiütés esetén.
    A videóban bemutatott cikk alapján. Így természetesen ez a PCR is kamu.
    https://www.bitchute.com/video/Tet6q0OHSArg/
    Mivel normális folyamat, hogy akár állandóan legyenek kiütéseink, bomlástermék kiválasztással, így már előre kijelenthető, hogy mindenki majomhimlős volt, átesett. Beleértve a politikusainkat, stb. már amelyik emberből van.
    “Legyőzte az immunrendszer.” Egyébként erre fogják kitalálni a tünetmentes hordozót, amit PCR-vel bizonyítanak.
    Jó lenne akár erről is több forrás alapján is kommunikálni, hogy ez a teszt is csalás, és alkalmatlan bármi kimutatására.
    PCR teszt csalás 2-ik forduló.

    A Wikipédia szerint: https://en.wikipedia.org/wiki/Orthopoxvirus
    A Wikipédia “híres tudósai”(WHO terroristái) szerint “zoonozis” a majomhimlő sztori, és már májusban hirtelen elterjedt a világon:
    “However, human and prairie dog cases have occurred in the US due to contact with animals imported from Ghana,[9] while in May of 2022 an outbreak of monkeypox began spreading globally. Cowpox only occurs in Europe and adjacent Russian states, and despite its name, occurs only rarely in cattle. One common host is the domestic cat, from which human infections are most often acquired.[10][11] Cowpox virus has also infected a variety of animals in European zoos, such as elephants, resulting in human infection.”

  3. Bíró Éva nem említette meg a CJD negyedik változatát, amit sporadikus CJD-nek hívnak, ami spontán előjön. A vizsgálóorvosnak ki kellett volna zárnia a genetikai okot egy úgynevezett liquor vizsgálattal, amit Ausztriában készítenek el. A fertőzött hústól kapot vCJD vérből kimutatható. Nehéz megállapítani, hogy valójában a vakcina okozta vagy sporadikus CJD-ről van szó az említett esetnél. Ezt csak az évi átlagos CJD eseteket rohamos megemelkedése jelezné.

    Sporadic Creutzfeldt-Jakob disease
    https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/29887134/

  4. Orrba, szájba megy a reklám, PCR teszt, teljesen megbízható, 24 órán belüli eredménnyel.
    Tessék beütni, hogy “PCR teszt”, és ömleni fog a “hiteles, minősített laboratóriumok” ajánlata !!! “Karantén kiváltására is alkalmas” !

    Ez az egész pontosan mutatja az orvostársadalomnak a teljes erkölcsi és szakmai szétrohadását.

  5. Emlékezetes, hogy Kanada azért is van ilyen helyzetben, mert van egy Új Demokrata Pártjuk. Aminek a támogatása szükséges, elégséges és előre aláírt a bennszülöttek elnyomásához, a bennszülött kisebbség védelmének képviselete címszó alatt. (Az egyik konvojos videóban volt látható anno a szavazás eredménye.)

    A biofegyver ügyhöz próbáltam saját pro/kontra példát találni.
    Mindenkinél van mobil, és bevásárló helyeken és metrón, iskolákban, egyéb intézményekben van wifi. Lehet manipulálni velük önmagukban. Mindenkit egyformán.
    Most, hogy nincs oltás szezon, és nálam sincs mobil, nem tűnik fel kimondott személyes hatás. Lehet nagy tévedés az érzésem, de az oltottak wifi jele azért gondolom még működik, talán hamis exoszóma jellegű?? hatással. Egy másik antenna rendszer lehet időlegesen? az oltottakban. Talán ez volt érezhető, közvetlenül oltás utáni helyzetben, amikor az oltatlan egészséges családtagok hirtelen egy oltást felvett személlyel (aki előtte egészséges) közös légtérben lakva azonnal tüdőbetegek lettek(az oltott is). Csak ezen új hatás történte után.
    Az igazi /természetes módon keletkezett méregtelenítő exoszóma nem ártó. Akkor tényleg kihalt volna már az emberiség. Pont védő mechanizmus. Támadó vírus pedig nincs.
    Ha lenne kapásból javaslat ezen gondolatomat cáfoló irodalomra, magyarázatra, szívesen venném. Itt még mindig lehetnek nyitott kérdések.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük