MWGFD orvosi konferencia Münchenben

2023. március 15-én volt egy konferencia Münchenben, melyet prof. Bhakdi egyesülete az MWGFD (Orvosok és tudósok az egészségért, a szabadságért és a demokráciáért) szervezett. Az AUF1 röviden megszólaltatta a konferencia egyes résztvevőit:

Prof. dr. Werner Bergholz:
“Egy oltásnak védenie kellene egy fertőzéstől és immunitást kellene adnia. Ez ezt nem teszi. De még rosszabb, hogy nyilvánvalóan megtámadja az immunrendszert, ami ahhoz vezet, hogy egy 3-szor vagy 4-szer oltottnál, kb. 3-szor olyan nagy a valószínűsége annak, hogy bármivel, akár a koronával is megfertőződjön. Ez egy olyan vizsgálatból derül ki, melyet egy Kielben található nagy klinika végzett el 40.000 dolgozó részvételével.”

Prof. dr. Arne Burkhardt:
“Időközben 75 olyan páciens boncolási eredményei állnak rendelkezésünkre, akik a kovid-oltóanyaggal összefüggésben hunytak el. Ez a 75 eset az, amit már kielégítően megvizsgáltunk. Ezen kívül van még 25 biopsziánk is oltáskárosultaktól és megpróbálunk ennek az anyagnak az alapján, tehát a szövetminták alapján hisztológiailag felismerni olyan mintákat, amelyek az oltással, a tüskefehérjézéssel kapcsolatos károsodásokra jellemzőek.”

Prof. Bergholz:
“Ha belegondolunk, akkor a fősodratú médiába is megérkeztek már a rossz mellékhatások. Karl Lauterbach is bevallotta a hétvégén. De még nem érkezett meg quantitatív ez a cunami, a teljes mennyiség.”

Dr. Christian Fiala, nőgyógyász:
“Ha megnézi az ember, hogy mi történt ezzel a korona-“oltással”, ezzel az injekcióval, akkor ez nemcsak a Contergan-botrány tanulságainak figyelmen kívül hagyása, hanem a tudatos halomba döntése mindannak, amit tudunk és amit időközben megtanultunk. Minden mintha tudatosan lenne ignorálva. A gyártó 2020 decemberében az engedélyezési tájékoztatóban leírta, hogy gyakorlatilag nincsenek kismamákon végzett tanulmányok, mégis a legtöbb egészségügyi hatóság és egészségügyi miniszter ajánlotta ezt az injekciót a terhes asszonyoknak is, illetve rájuk is erőltették. Egy igazi kampány volt. És az első adatok, amik most már rendelkezésre állnak, azt mutatják, lehetséges, hogy egy katasztrófa közeledik, ami sokkal rosszabb mint amilyen a Contergan volt, mégpedig világszerte.”


Németül értők itt tudják megnézni a teljes konferenciát: https://odysee.com/@Klardenkentv:6/pk_20230315:0


Biró Éva

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük