A WHO diktatúra egyelőre késik..


https://rumble.com/v16oqpx-dr.-tamasi-jzsef-a-who-paktum-elleni-tntetsrl.html

13 thoughts on “A WHO diktatúra egyelőre késik..

  1. Tűzzel vassal meg kell akadályozni ennek az aljas tervnek a bevezetését.
    Adalékok ahhoz, amit a WHO és a mögötte álló Bill Gates akar:

    Bill Gates GERM csapatot épít a WHO számára
    „Hogy a WHO mit szándékozik nagyobb hatalommal kezdeni, elsődleges finanszírozójától, Bill Gatestől származik. Gates a közelmúltban bejelentette, hogy felállít egy világjárvány-elhárítási csapatot a WHO számára, amelyet „Global Epidemic Response & Mobilization” vagy GERM csapatnak szeretne nevezni.
    Ez a csoport több ezer, a WHO felügyelete alá tartozó betegségszakértőből áll majd, és figyelemmel kíséri majd a nemzeteket, és „dönti majd, mikor kell felfüggeszteni a polgári szabadságjogokat, maszk viselésére kényszeríteni a lakosságot és lezárni a határokat” – írja a The Counter Signal.
    Természetesen Gates a WHO legnagyobb finanszírozója is (ha az ő alapítványától és a GAVI-tól, a Vaccine Alliance-tól származó adományokat egyesítjük). Ez és más kapcsolatok sokat mondanak a WHO-t továbbra is uralkodó korrupcióról.
    Gates alapvetően azért fizet a WHO-nak, hogy diktálja a világnak, mit kell tenniük, hogy Gates rengeteg pénzt szerezzen. Amint azt a The Counter Signal megjegyzi:„Gates bejelentése a GERM csapatáról egybeesik az Egészségügyi Világszervezet által a világjárványról szóló egyezmény kidolgozásával…”
    https://childrenshealthdefense.org/defender/pandemic-treaty-world-health-organization-cola/

    Kötelező megnézni a belinkelt videót. Egy romániai magyar férfi, aki információkat szerzett arról, hogyan is működne a Romániában felállításra kerülő GERM-kommandó, és természetesen hasonló elvek mentén működne a világon mindenhol.
    A kommandó száma az ország méretétől függően változik, de az elvek mindenütt ugyanazok lennének, vagyis oltásterrort:
    Ez a kommadó ott 90.000 fő egészségügyi dolgozóból állna (orvostól az ápolókig), és ehhez tartozna 15.000 fős katonaság, aki éles lőszerhasználatra kapnak engedélyt.
    Ez a GERM-kommandó nem tartozna sem a parlamentnek, sem a közjogi méltóságoknak, sem a kormánynak, semmiféle beszámolási kötelezettséggel, felelősséggel. Gyakorlatilag azt tehetnek, amit akarnak.
    Kimehetnek a helyszínre, kényszerolthatnak, vagy ha valaki ellenáll, elhurcolják őket a FEMA-táborokba, és annyi.
    Bármit lefoglalhatnak, elvihetnek a lakásból, nincs apelláta.
    Elvehetik mindkettőt. Sem a személyes szabadság, sem a személyes vagyon nem számít.
    Ha valaki kritikát fogalmaz meg, vagy tüntet, akkor súlyától függően nagy összegű pénzbüntetésben részesül, vagy börtönbüntetés lesz kiróva.
    Hallgassátok, és döbbenjetek meg.
    Ez az emberiség elleni támadás, ami készül:
    Ez maga a totális diktatúra, és statárium, amire készül a WHO. https://player.odycdn.com/api/v4/streams/free/119435440_612060280060541_7214554363896703259_n/3ec8cea94986a6c57728ecaf2c2312afd3bc41d6/ceed95

  2. A jó Isten hathatós segítsége legyen Önnel és csapatával.Népszavazást kellene indítani minden ügyben,amiért harcolnak.A legutóbbiban éppen az oltásról nem nyilatkozhattunk.Valószínű,hogy sikeres lenne,ha előtte kellőképpen tájékoztatnák a lakosságot.A TV és a RÁDIÓK fontos hírközlők,el kellene érni,hogy ott is beszéljenek az igazságról.Az interneten nem elég a felhívás.Legtöbb ember a Tv-t,rádiót nézi,hallgatja. Kívánom az eredményes működésüket.Gyermekeinket meg kell védeni.Hitre nevelni.

    1. Péceli Pálné! Népszavazás sajnos nem írható ki a WHO-val kapcsolatosan.
      De ajánlom Önnek –ezen a honlapon,a YT-on is–Patrubány Miklós Úr,a
      Magyarok Viágszövetsége elnökének videóját, Tamasi doktor Úr beszédével.

  3. Dr David Nabarro, special reprezentativja a WHO-nak elmondta, hogy a WHO nem helyesli es nem ertett egyet a COVID lezarasokkal! Ez a video meg 2020 oktobereben kerult kituzesre! Gondoljuk meg, hogy a magyar kormany milyen lezarasokat csinalt abban az idoben annak ellenere, hogy a WHO ezt elutasitotta (most pedig ugye Szijjarto Peter a WHO-val probal szimpatizalni). Tehat ha legkozelebb a magyar kormany learasokat tervez, akkor dorgoljuk mar ezt a videot az operativ torzs es nyunyoka kepebe, es talan kerdezzuk meg, hogy miert tettek ellentetes lepeseket:
    https://twitter.com/BreesAnna/status/1315608479139323906

    Dr Nabarrot egyebkent most is lekaptak az utcan Davosban ezekrol a kerdesekrol:
    https://twitter.com/OzraeliAvi/status/1531143177784020992

  4. Tamasi doktor fenti, és a tüntetésen tartott beszédéről: egészen briliáns, átfogó ismertetést ad a világ valós helyzetéről, és az álpandémiák és méregvakcinák tágabb hátteréről.

    Amit én tennék hozzá, mintegy az orwelli újságírási elvek értelemében, miszerint írjunk arról, amiről senki más, ami megválaszolja a MIÉRT-eket is.

    Ehhez szükséges némi pszichológiai ismeret, szükséges a gazdasági-pénzügyi világrendszer valós, azaz a médiák és akadémiák által fel nem fedett lényegének ismerete is.
    De … és ez a legnagyobb hiány: szükséges az iszlám mint ideológia és az azt valló népek pszichológiai-szociológiai motivációi mélyreható ismerete és a vonatkozó valós történelem ismerete is, nemcsak a középkoré de a múlt századbeli történelme is.

    Fel kell ismerni hogy mindkét világháború mögött már az iszlám erői is szervezkedtek, és hogy mindkét világháború mind a zsidó és a fehér etnikumok, emellett minden nem-arab etnikum ELLEN folyt. Az örmények híres holokausztját anno a Hitlerrel szövetkező főmufti csapatai végezték.

    A rövid válasz a MIÉRT-ekre annyi, hogy adott a nyugati elit, pontosabban a fejlett világ népeit eláruló, önmagukat “elitként” kiválasztó kasztjának végtelen pénzéhessége, hatalom- és kontrollvágya (amit békés globalista és klímamentő célokként álcáznak) és a nyugati elit világuralmi céljai találkoztak az iszlám ideológiájában leszögezett szintén világhódító célokkal. Így jött létre a nyugati elit és az iszlám vezető államai közti szövetség ELLENÜNK, a világ minden nem-iszlám népe ellen, de kiváltképpen a fehér és zsidó etnikumok ellen.

    Az iszlám mint ideológia és vallás lényege a világ minden nemzete és kultúrája megsemmisítése és az iszlám egyetlen hitté tétele az egész világon, és ezt a meggyőződést minden, azaz, MINDEN muszlim magáénak vall, mert erre vannak kötelezve a sária rendszerük által. Velünk szemben hódítóként terveznek és gondolkodnak, akkor is, ha a meghódítandó népek előtt ezt nem vallják be. Takargatják, egyébként a békés hódításaik nem érnének célt, és a jövő áldozat-népei ellenkeznének.

    Az iszlám “radikális kisebbség” vs a “békés nagy többség” közti ellentét csupán virtuális, amit csak az hisz el aki nem ismeri az iszlám kultúrát, a sária rendszert és népeik életmódját, és nem olvasta szent könyveiket. Az iszlám népeinek hite egységes és osztatlan, azért is mert az iszlám egy olyan 1400 éve változatlan, kőbe véset hiedelem-rendszer, amelytől minimálisan is eltérni súlyos eretnekség, és mert az iszlám egy saját híveit véresen elnyomó rendszer amely minden eretnekséget halállal büntet, de még a legcsekélyebb ellenvéleményt is.

    Multikultúra? El lehet képzelni, hogy az a rendszer amely saját tagjai ellenvéleményét sem tűri el mennyiben turi el a meghódítandó népekét? A multikulti puszta narratíva, azzal szemben a valós cél, az iszlám egykultúra erőszakos bevezetése aka “globalizmus”.

    Az iszlám létezése óta ugyanaz, ugyanaz mint amit a minket anno megszálló és megtizedelő törökök vallottak, azaz egy szélsőségesen intoleráns, világhódító ideológia amely kivégzéssel sújtja a “hitetleneket” és pokollal fenyegeti az iszlám hitet elhagyókat. Azon régiókban ahol az iszlám mint fő kultúra és a sária mint politikai rendszer még nem ismert el hivatalosan, ott a vallást elhagyó ex-muszlimok kivégzését (még) nem léphetik meg, de életük végéig üldözik, fenyegetik, zaklatják őket. Más szóval az iszlám elhagyása minden muszlim számára lehetetlen, és ugyanígy nem megengedett számukra a nem-iszlám kultúrák iránti tolerancia is. Mert számukra az egyetlen cél az egész világ meghódítása és iszlám sária rendszere bevezetése. Azt aki közülük nem e célért dolgozik, pokol fenyegeti. Mítosz és végzetes tévedés elhinni hogy a többségük békés és hogy a multikultúra hívei. Egyedül az teszi őket még “békéssé” hogy álcázniuk szükséges valós céljaikat a nem-iszlám területeken.

    A nyugati elit kontroll-, pénz és hataloméhsége döntő faktor a képletben, mert emiatt a drasztikus népességcsökkentés.
    A pénzhatalmi világelit tervei szerint kb 500 millióra akarná leredukálni a bolygó népességét, és ezt aránylag fokozatos módon tervezik megtenni. A népesség ily drasztikus csökkentésével az egész bolygót mint életteret akarnák megnyerni, ugyanakkor elhárítani a veszélyt hogy uralmuktól megfosszák őket, a nem-kontrollált milliárdok, illetve azok közül egy csoport ami végre szervezkedne ellenük.
    A világelit halálosan fél, éppen azért mert tudják hogy az áldozatok közt már sokan tudjuk mit művelnek, és tudják hogy mit érdemelnek, ha a népharag és egy valós, hatékony és jól célzott ellen-szervezet megtalálja őket.

    A bolygó népessége csökkentése már régóta folyik – éppen erre a célra találták ki a “klímaváltozás” narratíváját is, és erre való az álpandémiák, a szintén népirtó intézkedések és a valós méregoltás-kampányok is. Csak azok élik illetve élnék túl a folyamatos vakcina-kampányokat akik mindvégig a placebo-t kapják, de ők is csak addig amíg egyéb módon nem szabadulnak meg tőlük. A mesterségesen generált gazdasági válságok sora a fejlett világon, jelenleg Ukrajna-Oroszország ürügyén milliókat visz el a jelenben és még többet a jövőben, amely folyamat, miként a tömegvakcinázás is, már most is elsősorban a fehéreket sújtja. Akiket meghagynának majd, legalábbis egy időre, a nem fehér fajok közül néhány millió. Mert ők a legkönnyebben irányíthatók és leginkább motiválhatók a nemzetállamok/demokráciák/kereszténység ellen és azzal párhuzamosan a globalizmus/iszlám mint egyvilágrend mellett. A valódi árja fajként tekintett faj az arab, mert ők az iszlámnak nevezett fasiszta, háborús világhódító vallás népei, és mert ez alapján ők motiválhatók a globalizációnak nevezett világhonfoglalás megvalósítására. Ők és a velük párhuzamosan pozitívan diszkriminált 3 világból érkező bevándorlók a globalizáció fő haszonélvezői és e minőségükben ők a világelit leghívebb és robotként mozgatható tömegbázisa.

    Ezzel szemben a nemzeti demokráciákat fenntartó, és valóban békés vallásokat valló etnikumok váltak a világlobbi fő célpontjává, ők illetve mi lettünk a globalizmus fő áldozatai: az európai és a nyugati nemzetek őshonosai,és ez utóbbi csoportba tartoznak a nyugati keresztény feketék és egyes ázsiai etnikumok is.

    Ha a vírus-pandémia pánikoltatást és tömegvakcinázást mint már részlegesen bevégzett de a jövőben is érvényes tervet összevetjük a világelit egyéb terveivel, kiváltképpen a szemünk előtt zajló iszlám általi világhódítással, akkor is egyértelműen látszik, hogy leginkább a fehérek és zsidók népirtása zajlik. (Lásd New York ahol a legtöbben haltak meg lélegeztető gépen és Izrael ahol a legtöbb az oltásáldozat.)

    Azok akiket a szupergazdagok lobbija megkímélni szándékozik, legalábbis egy kis időre, a kínaiak közül a szuperintelligens egyedek, azért mert azokra támaszkodnak, legalábbis egyelőre, a digitális világrendszer kiépítésében, plusz mert ezek könnyen kontrollálhatók. Az arabok és a feketék még könnyebben kontrollálhatók, saját társadalmi és kulturális hagyományaik révén. Ők a világelit fő szövetségesei, tömegbázisa, mint a globalizmus fő haszonélvezői. Többségük luxus szinten él banki és állami finanszírozás által, még a válságok idején is, míg a fehérek egyre nagyobb tömegei süllyednek nyomorba és éhségbe, főleg a most beköszöntő világválság korában. Eközben az arabok szinte végtelen mértékben motiválhatók, éppen a vallásuk céljai miatt is, a zsidók, a vallás nélküliek és keresztények ellen, és általában a demokrácia intézményrendszere ellen. Az iszlám népei számára a totalitárius és hierarchikus parancsuralmi rendszer és a feltétlen vak engedelmesség a norma, a vallásos követelmény, mikroszinten is mindennapjaikban, amit ha nem tartanak be, és saját életük feletti döntésjogot szeretnének, akkor ezen a világon üldözés, diszkrimináció, börtön majd kivégzés, odaát pedig a pokol várja őket. A szabad akarat, ami a kereszténység alap-pillére, számukra értelmetlen, emellett eretnekség-féle bűn.

    A fehérek milliói ebben az iszlám világhódító és a nem-iszlám népek elleni népirtó hadműveletben segédkeznek, öngyilkos módon, saját maguk és utódaik ellen is. MIÉRT?
    Azért mert a világhatalmai szövetség divide et impera stratégiája működik mint a varázsital. Minden egyén, csoport, bal-jobb tábor, kisebbség azt hiszi, őt majd megkímélik a “bevándorlók” és azt hiszik ők is a globalizmus haszonélvezői lehetnek. Nem tudják, hogy az iszlám világvezetés nemcsak velük de minden egyes táborral paktumot kötött, beleértve a jobb és a ballib táborait. Így, pl az LMBT és azok támogatói nem tudják hogy kivégzés vár rájuk a sária rendszerekben, a keresztények nem tudják hogy az iszlám nemcsak az LMBT tagjait végzi majd ki de őket is.
    Az iszlám vezetők minden egyes európai fehér és zsidó áruló népcsoportnak hazudnak, így mindegyik azt képzeli, a hódítók majd megkímélik őket, csak őket. Divide et impera annak tökéletességében..
    Más szóval, a kiváltságos, korrupt, áruló zsidó és fehér osztályok etetik a krokodilt, saját testvéreiket vetik oda az ellenségnek, abban a reményben hogy őket majd nem eszik meg. Végzetesen tévednek.

    Ha a fehérek nemzetei, társadalmai és egyes rétegei nem fognak össze mind hazai és nemzetközi szinten, hogy ezeket a terveket leleplezzék és meghiúsítsák, hogy visszaállítsák a nemzeti szuverenitást és visszaparancsolják a demokrácia-ellenes kultúrákat saját országaikba, nagylemezt venni már nem lesz érdemes.

    Mellékesen megjegyezve, az USA alkotmánya tiltotta az iszlám vallása gyakorlását és a muszlimok belépését az országba, éppen azért mert az iszlám hiedelmek lényege ugyanaz mint bármely fasiszta-kommunista rendszer ideológiája. Nem túl meglepő módon ezt a kitételt éppen Obama az egyébként muzulmán volt USA-elnök törölte az USA-alkotmányból.

    A nyugati világ és Európa egyedül csak a nem-muszlim népeket szabadna beengedje akár menekültként vagy valami más státuszban, és az iszlámot mint vallást be kellene tiltani a nyugati és európai országokban, hisz ezek mind a demokrácia és egyéni szabadságjogok és emberi jogok ellenségei, ugyanakkor az egész.

    Közel-Kelet plusz a 3.világ rohamosan növekvő aránya most már iszlám terület – tehát van hová menjenek. Egyébként sincs olyan hogy muszlim menekült, csak muszlim hódító/honfoglalók léteznek. Azért mert az iszlám népeit senki nem üldözi sehol (ez a valóság, amit a médiáktól hallunk erről, az is hazugság), viszont számtalan olyan valódi menekült van, akik éppen az iszlám elől menekülnének, – többek közt éppen az ex-muszlimok – de ezekről a médiák nem szólnak, nyugaton senki nem segíti őket, sőt gyakran be sem engedik őket.

  5. Határozottan szeretném és gondolkodás nélkül támogatom, hogy lépjünk ki a WHO-ból! Isten nem azért küldött erre a világra, hogy egy etióp mondja meg nekem, hogy beoltassam e magam! Ez diktatúra! Nem vagyok rabszolga, hogy ezt a megaláztatást eltűrjem! A vezetőinket sem azért választottuk, hogy erre kényszerítsenek! Aki ilyet tesz megérdemli a nép és Isten haragját!

  6. A belügyminiszter irányítása alá helyezett egészségügy dolgozói azonos szintre kerültek a rendőrökkel, börtönőrökkel, ítéletvégrehajtókkal; parancsokat teljesítenek, melyek megtagadása bűncselekménynek minősülhet. Mindez nem újdonság, nemrég még katonai irányítás alatt működtek, felmondási tilalom volt érvényben. A kísérleti génmódosító oltások beadása minden orvos számára kötelező volt és aligha akadt olyan, aki azt lelkiismereti okokból megtagadta.
    Az orvosok csak az éppen érvényben lévő terápiás protokollok szerint végezhetik munkájukat, azok kidolgozása pedig a globális gyógyszeripar profitérdekeinek megfelelően történhet felsőbb „tudományos” körök feladataként. (Nincs az az aktív onkológus, aki megtagadhatná a kemoterápiás szerek alkalmazását, melyek többnyire ártalmasabbak, mint maga a betegség. Hazánkban a rák okozta halálozás évi 50-60 ezer fő, a méregdrága kezelések dacára. A szív- és érrendszeri betegségek statisztikája sem jobb, pedig a gyógyszeripar „kaszál” a hamis dogmára épülő koleszterincsökkentőkkel.)
    A világszerte elrendelt covid-oltások a legtöbb helyen kötelező jellegűek voltak, tehát az orvosok is parancsot kaptak. Vajon az egyes államok nem felsőbb parancsra adták ki jogokat korlátozó és végrehajtandó káros rendelkezéseiket járvány ügyében? Vajon az egyes államok egészségügyi hatóságai nem vették észre az oltások súlyosan hátrányos hatásait és az egészségügyi rendszer összeomlását az átszervezések miatt? Ha nincs kényszer, akkor is ugyanúgy jártak volna el?
    Aki tudja, hogy mi az az Új Világrend és mi a Nagy Újraindítás, annak tudnia kell, hogy milyen kényszerítő eszközökkel kell számolnia az egyes államoknak, ha nem akarnak engedelmeskedni a láthatatlan világerő parancsainak. Hasonlóképp az egyes állampolgár is kényszeríthető, mert a szolidaritás kiment a divatból, mert vannak börtönőrök és „kápó-k„ , akik saját bőrüket próbálják menteni, de nem fogják fel, hogy valójában ők működtetik az elnyomó rendszert, holott ők is áldozatok.

    1. Majd mindjárt elkezdem sajnálni a “szegény, tudatlan áldozatokat”.
      És utána ölbe tett kézzel magam elé révülök, hogy hát “édes Istenem, ez van, úgy sem lehet ellene tenni semmit”, majd imádkozunk egy kicsit legfeljebb, hogy ne így legyen . És közben “legyek megértéssel szegény politikusaink iránt is, mert nem tehet mást” !? Igen sokan leírták már, hogy aki nem báb, az soha nem lesz miniszterelnök, de ha nem, akkor most leírtam. Pontosan jól tudják, hogy mit csinálnak, és miért, csak a kiemelkedő státuszért kiemelkedően aljasnak és gátlástalannak kell lenni.

      Nem emlékezem egy olyan intézkedésre sem, hogy főbelövéssel fenyegették volna meg azt az orvost, vagy segéd személyzetet, aki nem olt !? A hadiállapot a bevezetése óta nem szünetelt evvel együtt.
      DE ! Ki is lehetett volna lépni, és el lehetett volna menni ! Ja, hogy akkor nincs ez a kiemelkedő jövedelem ? Hát akkor maradunk ! Hol itt az EMBER ??? Meg az az állandó felmentés, hogy “szegény nem tehetett mást” ! Nem a rohadt büdös tetves francot nem tehetett volna mást !

      Meg persze a valós tudás is totálisan hiányzik, ebből a “kiemelkedően erkölcsös” orvos kasztból. A “tudás” a “szakfolyóiratokban” publikált nyálverések mantrázása, ékes példaként, hogy “régen be lett bizonyítva tudományosan, hogy a koleszterincsökkentőknek nincs semmilyen komoly mellékhatása”, mert le van írva, az x,y,z, szaklapokban !!! Ez a “tudás” !!! Csak éppen beledöglik a páciens. Másik, ehhez szorosan kapcsolódik, a vérhígítók !!! A “modern” fájdalomcsillapítók jó része ! Az “orvos” teljesen normálisnak tartja, hogy 8-15 féle “gyógyszert” szedet a szerencsétlen, ostoba áldozatával, akit ő “gyógyít” ezekkel a mérgekkel.

      Soha nem fogom felmenteni vagy sajnálni egyiket sem. A politikus sem kényszerítették soha a “pályára” ! Jelentkezett rá idejében a megfelelő helyen. Megnézték a családfáját, vizsgálták a jellemét. Ott ülnek a világ összes parlamentjében. Egyik sem EMBER, még csak félember sem.

    2. Gyanús, hogy a tanárokat is szintén a belügy alá vette a kormány.
      Közben ilyen képzések indulnak!
      Kommunikációs képzések, hogyan beszéljék rá az egészségügyisek az embereket a nem védő oltásokra.
      https://imgur.com/a/2Y6K1Dm
      A tanároknak is lesz és 14 éves kortól már rá lehet majd beszélni a gyerekeket az oltásra
      Ősszel újrakezdik!!!
      Aki ezek közül – velünk együtt – tudja hogy miben vesz részt, egész biztosan elvetemült.
      Hány ilyet fognak találni vajon, aki emberéleteket veszélyeztet és olt, oltat ki. Hidegvérrel, PÉNZÉRT?!

  7. Tisztelt S.G.!
    Ön tisztán látó kevesek egyike.
    Az emberek többsége önként és a dalolva masirozik a vágóhidra boldog örömmámorban uszva.
    A többiek pedig azon orbitális oktalan népi bölcsesség rabja,minden ugy jó ahogy van,mert ugy még sohasem volt hogy sehogyan se lett volna.S a politikai elit az orvosok,a media a lelkükből áradó tiszta szándékkal a mi jólétünkön fáradoznak emberfeletti erőfeszitéssel.
    Aztán vannak az imádkozzunk az teremtőhöz-urhoz,meg Mária országa vagyunk végtelen türelemmel szakadatlan fohászkodnunk illik hozzá kéztördelve s akkor eljön a szabadság.
    A teremtő nem isteni személy,hanem a természet s a természet által magasrendü értelemmel felruházott ember(iség) .
    Te magad vagy ember!Hiábavaló energia pazarlás értelmetlenül az ima,ha nem cselekszel.

  8. Én nem vagyok oltva szerencsére!!! De nem is fogadom el , hogy rám tukmáljanak mondva csinált vírus irtót .. Sajnos nagyon sok ismerősömet beoltottak.. Természetesen a munkájukhoz kapcsolatban kötelezővé tették. Aztán jönnek a panaszok. És ezek nem gyenge reakciók. Persze mindenkit erőltettek az oltásra. Na igen, ez egy rohadt nagy üzlet volt. mindenki nyert, de nem aki be lett oltva.. Ha teheted, ne szedj gyógyszert. Nem azért , találták ki , hogy meggyógyulj, hanem mert függővé válsz. Szeded ha kell, ha nem. Persze rá jössz egy idő után, hogy szart sem ér, de akkorra már a rabja vagy. A legjobb gyógyszer, ha nem szedsz semmit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük