A védőoltás véd! Véd a betegségtől, szövődményektől, de mindenekelőtt a haláltól. Jóval kevesebb veszélyt, kárt és halált szabad okozzon, mint maga a betegség. Vajon így lesz ez a sebtében összecsapott, a történelemben eddig még soha nem alkalmazott, genetikai technikával készített COVID “védőoltások” esetén is? Kíváncsian figyeljük, de egyenlőre lehangoló mennyiségben érkeznek a halálhírek és a súlyos szövődmények jelentései. Az Angliában leírt anaphylaxiás esetek arról tanúskodnak, hogy az esetlegesen anaphylaxiát okozó alkotórész a PEG fenyegetésére eddig senki nem gondolt, vagyis láthatóan a legalapvetőbb vizsgálatokat sem végezték el a tömeges oltás megkezdése előtt, különben nem tették volna bele sem a Pfizer, sem a Moderna ampulláiba. A halálesetek oltással való összefüggését természetesen szánalmas módon tagadják. A kecskeméti kórházban odáig mennek, hogy az onkológiáról az intenzív osztályra került beoltott munkatárs kórlapjába bele sem írták, hogy a rosszul léte előtt COVID oltásban részesült . Ugyanakkor felettébb gyanús, hogy röviddel az injekció beadása után egyébként jó állapotban levő emberek Svájcban, Svédországban, USA-ban egyre gyakrabban elhaláloznak? Cikkünket az aktuális információk nyilvánosságra kerülése nyomán újra és újra frissíteni fogjuk.
Orvostanhallgató, akit 10 nappal az AstraZeneca szérummal történő oltás után holtan találtak a házban. A napilap szerint a La Turballe-i (Loire-Atlantique) fiatalembert március 8-án oltották be AstraZeneca szérummal. A nantesi ügyészség vizsgálatot indított a halál okai miatt, és boncolást is elrendelt. A tűzoltók a lakásán holtan találták Anthony R.-t, a hatéves orvostanhallgatót, miután a család riasztotta a távolléte miatt aggódó hatóságokat. (2021. március 23.) Forrás: https://www.antena3.ro/actu…
Egy 49 éves nő véralvadási komplikációk miatt meghalt, egy 35 éves nőt pedig vérrög okozta tüdőembóliával kezelnek, írja a Reuters (2021. 03. 07.)
14 halott Lipcsében egy nyugdíjas otthonban írja a MédiaForrás
Súlyos mellékhatásokról beszél ez az ápoló férfi a videójában. Érdemes végignézni. Helyes lenne, ha a nővérek idehaza is kiállnának hasonló videókkal.

Meghalt egy fiatal pap, miután megkapta az oltást. A szörnyű esemény nemrég következett be. Pedig pár nappal a halála előtt az áldozat még örömmel újságolta a védettségét és bízott abban, hogy túljut életének azon a nehéz szakaszán, ami egy másik betegség miatt következett be – olvasható az erdély.ma oldalon Szabó Éva írása. (2021. február 10.)
Több száz halott a CDC adatbázis alapján. Megdöbbentő adatokat tett közzé a CDC. Több százan haltak meg a koronavírus vakcináktól. A CDC az amerikai Járványügyi Hatóság a honlapján közzétette a koronavírus vakcinák súlyos, halállal végződő eseteit és ebből kiderül, hogy már több százan haltak bele a Pfizer és a Moderna vakcinákba az utóbbi hetekben.
1000 körüli halottat regisztráltak az USA, EU és EK adatbázisaiban. Az Egyesült Államokban (VAERS), az EU-ban (EUDRA) és az Egyesült Királyságban (MHRA) adatbázisok azt mutatják, hogy a COVID oltásokhoz kapcsolódó halálesetek hamarosan az 1000-et is elérik, míg a nem kívánatos események anafilaxiás – allergiás sokk, arcbénulás, izomrángások sok ezerre tehetők. Mint ismeretes sok tanulmányból és riportból itt, itt, itt, itt és itt, a jelentett esetek száma nem éri el az 1%-ot. Ezért reálisan feltételezhető, hogy a valós halálesetek száma közel 100 ezer lehet. Ez nyilvánvalóan lényegesen több, mint a tényleges COVID19 halálesetek száma.
13 halott A WDR is nemrégiben számolt be egy nyugdíjas otthonról Rheindorf Leverkusen kerületében. Miután tavaly év végén 150 lakost és alkalmazottat oltottak be, közülük 40-en megbetegedtek, közülük 13-an meghaltak. Természetesen a WDR nem lát összefüggést az oltás és a megbetegedések vagy halálok között.
11 halott Hasonló történés a saarbrückeni St. Irmina idősotthonban. Az első adag Pfizer / BioNTech oltás után 75 embernél pozitív a vírus-tesztet találtak. 11 lakos nem sokkal később meghalt, hárman még mindig kórházban voltak, amint arról a Médiaforrás, a Sol.de, a Saarbrücker Zeitung és sok más hírforrás is beszámolt.
Súlyos mellékhatások Egyre több ilyen rángatózó fiatal erős férfi és női beoltottról szóló videót találhatunk az interneten, itt is és itt is. Természetesen ezeknek semmi köze az előzőleg beadott “védőoltások”-hoz.
13 halott. A Boden-tónál található Uhldingen-Mühlhofen idősek otthonában 13 lakos halt meg az év eleje óta. 2020. december 31-én a létesítmény 40 lakója és csaknem 20 alkalmazottja megkapta a koronavírus elleni oltástt. Röviddel ezután néhány lakó és öt alkalmazott tapasztalta a COVID-19 első tüneteit. Jelenleg 14 lakó és egy alkalmazott beteg. Mindannyian karanténban vannak. – írja a médiaforrás. (2021. január 29)
53 halott Gibraltáron 10 nap alatt a kísérleti vakcinák beadása után. Irja a Natural magazin

1 halott Szlovákiában Az oltás után meghalt egy szlovák férfi írja a Ma7.sk. Természetesen a hatóságok nem látták igazoltnak a férfi halálát a COVID 19 oltással.
1 halott Németországban Niedersachsen tartományban Uelzenben egy 46 éves ápoló az oltást követő órákban az ágyában meghalt.
1 súlyos állapot. A louisianai nő, aki a fia szerint teljesen egészséges volt, rohamszerű rángásoktól szenved, miután megkapta a kísérleti Pfizer COVID vakcinát. A kórházban megállapították hogy maradandó neurológiai károsodást szenvedett a vakcinában található fémektől. – számol be az RT televíziós csatorna (2021. január)
21 halott Németországban. A Paul-Ehrlich-Institut adatai alapján idáig 645 esetben léptek föl mellékhatások az oltást követően és 21 ember halt meg (14 nő, 7 férfi) az oltás utáni 14 napon belül Németországban.
55 halott. Az Egyesült Államok vakcina jelentési rendszere (VAERS) alapján január 16-ig 55 ember halt meg a COVID 19 védőoltások beadása után, írja a The Epoch Times.
Már 181 halott van a VAERS alapján az USA-ban a COVID 19 védőoltások miatt 2021 január 25-én
Közel 200 halott már. A jelenleg (2021. január 26. ) körülbelül 18,5 millió amerikait oltottak be először a Covid-19 ellen, körülbelül 3,2 milliót már kétszer. Vasárnapig ezek közül csaknem 8500 szenvedett súlyos oltási kárt, ami csaknem 200 ember halálához vezetett. Ez az oltottak 0,08 százalékának felel meg, de a folyamat aggodalomra ad okot.
501 halott. Az USA-ban a VAERS alapján 501 halálesetet + 10.748 súlyos mellékhatást tartanak számon (2021.02.05-én).
1 halott Az oltást követően meghalt egy röntgen asszisztens, aki nagyon akarta a védőoltást, írja a METRO.
10 halott. Németországban a Paul Ehrlich Institut vizsgálja a COVID védőoltások beadása után történt legutóbbi 10 halálesetet – írja weboldalán az NTV. Természetesen számtalan más oka lehet ezeknek a haláleseteknek – ahogyan az illetékesek elmondták – és semmi jel nem mutat arra, hogy a “védőoltás” miatt haláloztak volna el ezek a személyek.
+ 6 (tehát 29) halott Már nem 23, hanem 29 halott van Norvégiában, melyről írnak. (2021. 01. 16.)
23 halott NORVÉGIA – 23 még később 33 EMBER HALT MEG COVID ELLENI VAKCINÁZÁS UTÁN DECEMBER 27. ÓTA!!! (a mai napig: 2021. 01.14.) A Pfizer-Biontech oltásokat December 27.-én kezdték el beadni. Erről számol be a Norvég Közegészségügyi lntézet saját weboldalán. Az esetekkel kapcsolatban elkezdték a nyomozást! A vakcinák szemlátomást már most, több halálos áldozatot követelnek, mint a covid maga valaha! Norvégiában két hét alatt eddig közel 21.000 embert oltottak be ugyanazzal az oltóanyaggal, mint Magyarországon. Magyarországon eddig közel 80.000 főt.Elképzelhető az, hogy a Norvégiához képest négyszeres oltottság mellett Magyarországon ne legyenek halálos áldozatai az oltásnak, vagy van aki elhallgat valamit? Norvég cikk1, cikk2, cikk3, cikk4
1 súlyos állapot. Egy izraeli 23 éves férfinál egy ritka, életveszélyes gyulladásos szindróma (multisystem inflammatory syndrome) alakult ki 24 órával a COVID-19 oltás beadása után. A fiatalembert a Hadassah kórházba szállították. Forrás: israelnationalnews.com
1 súlyos állapot. Egy oaklandi nővér, Shawn Skelton beoltatta magát, mivel egy rehabilitációs központban dolgozik. Teljesen egészséges volt. – Tegnap a nyelvem görcsölni kezdett, és nem állt ki. Ma egész nap görcsöl az egész testem! – írja a hölgy. Eredeti cikk: mediaforras.com (a videó megtekintése csak erős idegzetűeknek).
1 halott – Meghalt egy ápoló Konstancán nem sokkal azután, hogy megkapta a koronavírus elleni oltást. Az egészségügyi asszisztensnek hétfőn adták be a COVID-19 elleni oltást. Kedd este azonban rosszul lett. Azonnal felhívta a 112-őt, súlyos mellkasi fájdalomra panaszkodott. A mentősök kiszálltak a helyszínre, de sajnálatos módon a férfi életét már nem tudták megmenteni, útban a kórház felé elhalálozott. A hírek szerint az szívrohamot kapott, számol be a székelyföld.ma.
1 súlyos állapot – Mexikóban agy és gerincvelő gyulladás alakult ki egy orvosnőnél, aki intenzív osztályra került, számol be az RT DE.
Izraelben 240 súlyos mellékhatás és 4 halott eddig Pfizer/Biontech vakcinától. Egészségügy személyzetet és időseket oltották be, eddig ott a legnagyobb a beoltottság a világon, de ez még csak az első injekció, három héttel az első után adják a másodikat, számol be az RT DE.
1 halott. Egy 88 éves izraeli alig néhány órával halt meg a koronavírus elleni oltás után, egy nappal azután, hogy egy 75 éves izraeli szívinfarktus miatt meghalt szintén röviddel az oltás beadása után, számol be a Jerusalem post.
24 halott. A New York melletti Auburn idősotthonában az oltásokat követően 24-en haltak meg. Erről itt olvashat.
1 halott – Gregory Michael amerikai szülészorvos meghalt 56 éves korában körülbelül 2 héttel a Pfizer oltást követően. A vakcina után 2 nappal kiderült hogy a vérében található vérlemezkeszám 0 (A normális vérlemezkeszám 150 000 és 450 000 vérlemezke / mikroliter vér között mozog). Az intenzív osztályon felvették az akut ITP diagnózisával, amelyet a COVID vakcinára adott reakció okoz. Egy szakértő orvoscsoport 2 hétig próbálta megemelni a vérlemezkeszámát, eredménytelenül. 2 nappal a végső megoldást jelentő műtét előtt vérzéses stroke-ot kapott, amit a vérlemezkék hiánya okozott, Gregory percek alatt életét vette. Haláláról felesége tájékoztatta a nyilvánosságot.

1 halott – Portugáliában Portóban egy egészségügyi dolgozó a Pfizer/Biontech oltást követő második napon meghalt 41 éves korában, számol be az RT. A 41 éves, portugál kétgyermekes családanya kitűnő egészségnek örvendett. Egy onkológiai osztályon dolgozó, egészséges ápolónő halt meg Portugáliában a Pfizer-Biontech vakcinával történő oltás után 48 órán belül, írja a Daily Mail Online.

A kanadai CHSLD Saint Antonie idősotthonban mindenkit beoltottak a vakcina első adagjával, ami után viszont a 230 fős otthon lakók táborából 66 és a 125 fős személyzetből 20-an újra pozitív tesztet produkáltak.
1 súlyos állapot
1 halott (?)
Igen ahol most dolgozom mar ketten röviddel oltás beadása után meghaltak /kus van/ 1beteg magas lázzal kiütéssel korhazba került a mentős azt mondta covid tünetes a H. lelet Bacterialis fertözés vissza jött a mult heten 1 nóvér elájult 2oltás utás /kus volt/ tovább oltottak fólleg magatehetetlen idósöket és arra köteleztek,hogy irassuk velük alá a sátán ismertetöt /meg a nagy Pali…..A másik otthonba 2 nóver lett rosszul! Tegnap ertesitést kaptunk a fónövérünk beteg lett ,-elötte le mart minket milye félösök vagyunk Óaztán na nézzétek
De láttátok volna az orvosnöt milyen elszántan oltott még felhivta a figyelmünket csak 1h mulva vigyük vissza a szobályukba az idösöket ,hát nem köszönte meg ami akkor az arcomra volt irva-Te átkzott
Kedves Éva! Lehetne többet tudni a két halottról (mármint, hogy merre van az országban, gondolom ez egy idősotthon. Szóval örülnénk minden részletnek. Köszönöm
Az EU oldalán rátaláltam a 2 ránk szabadított mRNA oltás értékelési kimutatására (Assesment report)
BionTech-Pfizer:
https://www.ema.europa.eu/en/documents/assessment-report/comirnaty-epar-public-assessment-report_en.pdf
A 89. oldalon található táblázathoz (amit ide nem tudok betölteni) tartozó adatokból ezt vettem ki:
A hatékonysági vizsgálatot max. 2 hónapnyi teszteléssel végezték el (de lehet csak 1 hónap volt, nem tudtam pontosan kihámozni):
18,198 oltott személyből 8 esetében mutatták ki a Covid-19 fertőzést, 2 héttel a második oltás után.
18,325 placebóval oltott esetekben 162 személynél mutattak ki vírust. Részleteket nem találtam a körülményekről.
Kérdéseim:
Hol itt a Covid pandémia? 162/18,325 = 0.0088 azaz 0.88%.
1-2 hónapos tesztből megállapítják a széleskörűen reklámozott 95% hatékonyságot? (162-8) / 162 = 95.06%
Egy teljesen új oltást 1-2 hónapnyi teszt után ránk enged az EU-s hatóság?
Nem hiszem, hogy valaki elovasta ezeket a dokumentumokat az EU-s hatóságnál.
Moderna:
https://www.ema.europa.eu/en/documents/assessment-report/covid-19-vaccine-moderna-epar-public-assessment-report_en.pdf
Kb. a fenti „gondossággal” végzett tesztelés végeredménye durván ugyanaz: lásd 96-97. oldalakon.
Hosszú és nehéz olvasmány mind a kettő.
Lehet valamit rosszul látok?
Cáfoljatok meg!
24.HU MOSTANI KÖZLÉSE:
https://24.hu/kulfold/2021/01/26/koronavirus-szlovakia-idos-kronikus-beteg-ferfi-oltas-meghalt/
181 ember halt meg a Covid vakcina utan a VAERS szerint Amerikában. Itt lehet öket megtalálni.
https://medalerts.org/vaersdb/findfield.php?TABLE=ON&GROUP1=AGE&EVENTS=ON&VAX=COVID19&DIED=Yes&fbclid=IwAR0MAm7EOLqgmGJjV-zX8NGUjinI7Uy7MndgBFH1b_8VUbCIljw4PT5C5cc
Hogy juthattunk el idáig?
Nap mint nap felteszem magamnak ezt a kérdést,és szomorúság tölti el a lelkem.
Majd lesz valahogy ,hisz midig volt…talán Igy gondolkozhat az emberek egy része.Persze mindenki véleményét tiszteletben kell tartani.
Pedig hát az események zajlanak körülöttünk gőzerővel.Aggodalommal tölt el amit a vakcinákról olvastam,de az aggodalom szó talán nem is a legjobb kifejezés.
SZERETNÉM ha Úgy MARADNA a jövőben is ,hogy MINDENKI maga dönthet arról ,hogy ‘felveszi’ az oltást ,vagy sem,persze van,itt más probléma is.
Mi lesz később,milyen korlátozások jönnek?Látogathatjuk majd a szeretteinket,mint ‘régen’?
Sokszor egyedül érzem magam a gondolataimmal,és a jó lelkek mintha elérhetetlenek lennének,pedig tudom vannak.
Követem az oldalt szinte a létrejötte Óta.
Tisztelt Doktor urak!
Köszönöm a munkájukat!Erőt adnak a mindennapokban,útmutatást,és fényt ebben a’ sötétedő világban’
Tisztelt Doktor Urak!
Úgy hallottam – bár nincs bizonyítva – hogy a halálesetek és bizonyos vércsoport(ok)+RH/-Rh között is lehet valami összefüggés. Erről lehet valami bővebbet tudni vagy van olyan kimutatás, mely erre is választ ad? Köszönet a munkájukért.
Kedves Uram! Én erről nem tudok sajnos. Elképzelhető, de ehhez valami forrás kéne, hogy lássam mennyire komoly.
Bocsánat, nem kötekedés, de ha megosztunk ilyesmi infókat, akkor ellenőrizzük annak valóságtartalmát amennyire lehetséges. Csak a Gibraltári esetre kerestem rá,de sehol nem állítják, hogy az oltás miatt haltak meg. Annyit találtam, hogy covid 19 a halál oka. Honnan van ez a hír, amelyikben benne van az is, hogy az oltás a valószínűsíthető ok? A többi országról lévő infó is ennyire megbízható? Lehetne csatolni linkeket, ahol az eredeti cikk található ahonnan vették az infót. Gibraltárról sok erről szóló hírbe beleolvastam, sehol nem állítják, hogy az oltás okozta (persze tagadhatnak is). Sőt hivatalosan is megerősítették, hogy ez hamis infó ami terjed a neten. https://maldita.es/malditobulo/20210127/gibraltar-53-personas-mueren-vacuna-covid-19-10-dias-despues/
Ez az oltás olyan mintha benzinnel oltanánk a tüzet.
Kedves Orvosok!
Tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy a krónikus betegek, akik (a fent olvasott vakcina híreknek hisznek) nem szeretnék beoltatni magukat, hogyan védekezzenek a vírus ellen? A járvány kitörése óta világszerte napi szinten kimutatják hány krónikus betegek (köztük fiatalok is) haltak meg a vírustól, vagy ez is hazugság? Tehát jelen állás szerint egy kónikus beteg nem oltatja be magát, mert (a nem hivatalos infók szerint) meghalhat a vakcinázás után, de, ha esetleg elkapja a vírust szintén belehalhat (a hivatalos hírek szerint), akkor most, hogy is van ez? Melyik verziónak lehet hinni?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel: Kiss Anna
Kedves Anna! Hazugság az egész! Önt becsapták! Az emberek nem a vírustól halnak meg, hanem az egyéb betegségeiktől. Ha mégis nagyon fél a vírustól, akkor javaslom, hogy olvassa el a következő cikkemet a megelőzésről: https://tamasidr.hu/tamasi-receptura-a-korona-virus-vagy-mas-leguti-virusos-es-bakterialis-gyulladasos-megbetegedes-megelozese-es-gyogyitasa-erdekeben/
A Covid “védöoltást” gyilkosoltásnak kell nevezni! BillGates az emberiség 2/3-át igy távolítja el az élök sorából.
Számos orvos mutatott már rá, hogy az mRNS alapú oltóanyagok nem vakcinák, hanem génmódosító beavatkozásra alkalmas készítmények és hosszú távon nagy bajokat okozhatnak. A többi, védőoltásnak nevezett gyártmány más módon működik, azonban ezekhez hatásokozó adalékokat és tartósítás céljára higanyvegyületet szoktak adni.
Az egyik kínai vakcina a hagyományos sémát követi, inaktivált vírust alkalmaz. Számomra úgy tűnik, hogy ez a legkevésbé ártalmas, feltéve, hogy nem tartalmaz higanyt, vagy más olyan adjuvánst, ami káros lehet.
Kérek mindenkit, hogy akinek tudomására jutnak az egyes oltóanyagok összetételével kapcsolatos hiteles információk, azt tegye közzé.
Adalékok
Hospitals in France forced to SLOW DOWN covid vaccinations as healthcare workers fall ill in droves
https://www.naturalnews.com/2021-02-24-france-slows-down-covid-vaccinations-healthcare-workers-falling-ill.html
UK government reports over 240 deaths shortly after coronavirus vaccination
Wednesday, February 24, 2021 by: Ramon Tomey
https://www.naturalnews.com/2021-02-24-uk-government-reports-deaths-after-coronavirus-vaccination.html
A COVID-dal összefüggő oltások egyre több káros mellékhatást és halált okoznak világszerte, ezért célszerű lenne ennek a témának az eddigiektől eltérően kiemeltebb publicitást adni, pl. a fejlécnek egy további címén.
Újabb hírek:
Aussie Health Minister Greg Hunt hospitalized after getting the AstraZeneca coronavirus jab
03/16/2021 / By Ramon Tomey / Comments
https://www.newstarget.com/2021-03-16-aussie-health-minister-hospitalized-after-astrazeneca-jab.html
Healthy 39-year-old single mother dies four days after getting second dose of Moderna coronavirus vaccine
https://www.newstarget.com/2021-03-16-single-mom-dies-after-second-coronavirus-jab.html
Italy poised to prosecute AstraZeneca for deadly coronavirus vaccines
https://www.newstarget.com/2021-03-16-italy-poised-prosecute-astrazeneca-deadly-coronavirus-vaccines.html
20+ Countries Suspend AZ Vaccine but Regulators Insist Benefits Outweigh Risks
https://blogs.mercola.com/sites/vitalvotes/archive/2021/03/17/20-countries-suspend-az-vaccine-but-regulators-insist-benefits-outweigh-risks.aspx
Aussie Health Minister Greg Hunt hospitalized after getting the AstraZeneca coronavirus jab
03/16/2021 / By Ramon Tomey / Comments
https://www.newstarget.com/2021-03-16-aussie-health-minister-hospitalized-after-astrazeneca-jab.html
Healthy 39-year-old single mother dies four days after getting second dose of Moderna coronavirus vaccine
https://www.newstarget.com/2021-03-16-single-mom-dies-after-second-coronavirus-jab.html
Italy poised to prosecute AstraZeneca for deadly coronavirus vaccines
https://www.newstarget.com/2021-03-16-italy-poised-prosecute-astrazeneca-deadly-coronavirus-vaccines.html
20+ Countries Suspend AZ Vaccine but Regulators Insist Benefits Outweigh Risks
https://blogs.mercola.com/sites/vitalvotes/archive/2021/03/17/20-countries-suspend-az-vaccine-but-regulators-insist-benefits-outweigh-risks.aspx
További hírek
22 Residents in Dutch Nursing Homes Died After COVID Vaccine
https://blogs.mercola.com/sites/vitalvotes/archive/2021/03/19/22-residents-in-dutch-nursing-homes-died-after-covid-vaccine.aspx
Folyamatos oltási hírek:
https://vaccinedeaths.com/
Tegnap a településen, ahol élek (B-A-Z megye) tüdőembóliát kapott egy 55 éves férfi. Korábban egészséges. Két hete kapta meg az első Astrazeneca oltást. A mentősök szerint “kizárt” az összefüggés, mondták a családnak.
Fejér megye.
Két hete egy 89 éves néni a kínai oltása után 3 nappal meghalt. Krónikus begsége: magas vérnyomás.
Házi orvosunk az oltás után után lebetegedett az aszisztensel együtt.
Több idős emberről halljuk, hogy rosszul vannak miután megkapják az oltásukat. Láz, hasmenés, izomfájdalom… stb Itt astrazenecaval és kínaival oltanak.
Április 4-én 46 évesen meghalt egy mátészalkai származású,mogyoródi lakhelyű,a csepeli BKV egyik buszsofőre az AstraZeneca oltásától.Alapbetegései nem voltak.A fiatalembert március 11-én oltották be.Az oltás előtt a Facebook-on még viccellődött is a barátaival.Kegyeleti okok miatt a nevét nem teszem közzé,azonban ha az Orvosok a Tisztánlátásért csoport bizonyítékként kéri,bármikor rendelkezésükre bocsájtom a Facebook oldalon olvasható vicces párbeszédekkel együtt. Ifj.Koncz László
Záhonyiak beszélik,hogy pár nappal ezelőtt egy 47 éves záhonyi nő halt meg a koronvírus elleni oltás miatt.Ha több adatot megtudok erről,azonnal továbbítom Önöknek.
https://index.hu/belfold/2021/04/01/gyurcsany-ferenc-koronavirus-oltas-pfizer/
https://index.hu/belfold/2021/04/09/gyurcsany_ferenc_korhaz_allergia/
https://index.hu/belfold/2021/04/09/gyurcsany-ferenc-korhaz/
Csak nekem furcsa ez? Mindenesetre alig varom a hirt, hogy feri felvette a masodik oltast. 😉
Lehet feri tobbett tudna meselni az oltasi mellekhatasokrol.
Amenyiben a tudos orvos doktoroknak volt igazuk es pok vagy rovarcsipes, vagy esetleg etel volt akkor bocs, hogy vesztegettem barki idejet…..
Gyurcsány Ferencnél allergiás reakciót váltott ki valami tegnap este, ezért éjjel kórházi kezelésre szorult. Az orvosok egyelőre nem tudták megmondani, hogy mi válthatta ki ezt az allergiás reakciót. Elmondásuk szerint legnagyobb valószínűséggel étel vagy valami pók- vagy rovarcsípés okozhatta. Elnök úr ellátás után még az éjjel hazatért. A mai napon folytatódnak a kivizsgálások, hogy megtudják, mi okozhatta az allergiás reakciót
Sorban halnak meg a pilóták!
A BA (British Airways) elismerte, hogy 4 pilótája halt meg egy héten belül. Természtesen azt nem, hogy az oltás miatt történt, de arról volt cikk, hogy a dolgozóik 85%-át küldték el oltatni.
https://www.vaccinedeaths.com/2021-06-20-four-british-airway-pilots-die-days-after-second-covid-shot.html
A Delta Airlinesnál is többen haltak meg, de ők tartják a titkot legjobban a részletekről.
Tegnapi hír, hogy 5 Jet Blue Airline pilóta is meghalt kb 3 hónap leforgása alatt.
https://www.redvoicemedia.com/video/2021/07/horrific-five-jet-blue-airlines-pilots-dead-media-intentionally-hiding-vaxx-fears/
Egy kanadai cargo pilóta még a kifutón lett rosszul, az a gép legalább nem szállt fel.
Your way of explaining the whole thing in this paragraph is truly good, all
be able to effortlessly understand it, Thanks a lot.
Cities in British Columbia faced another time of vehicle convoys and rallies in harmony with protesters occupying downtown Ottawa in opposition to COVID-19 mandates on Saturday.
Vancouver police officers said Saturday afternoon that hundreds of vehicles from a Bring Mainland convoy had entered the downtown insides causing valued congestion.
https://newsca.ca/
Lessen Mainland demonstrators gathered in Langley first driving to downtown Vancouver in the direction of a rally at Robson and Burrard streets. The Vancouver Holm convoy pink Campbell River ahead of time Saturday, with plans to point a convene at the Victoria legislature.
Theres not a living soul here interested in any issues other than our freedom. No person wants to bicker, not anyone wants to against, nobody wants to defile anything, Langley convoy share in Escarpment Caron told Scoop Canada ahead of hitting the road.
Oltás károsult vagyok!