A maszkos bíró és társai – Dr. Mihalik Angelika

A győri és pécsi tárgyalás.

10 thoughts on “A maszkos bíró és társai – Dr. Mihalik Angelika

  1. Ez az ország olyan szinten el van rohadva politikailag, és erkölcsileg is, amit szinte lehetetlen leírni a legobszcénabb kifejezések nélkül !
    A rothadást az “uralkodó elit”, és csahosai intézték, és intézik .
    Már leírtam, nem is egyszer, kimondhatatlanul , meggyűlöltem orbánt, és a rendszerét, meg a híveit is.
    Az okok amiért ez megcáfolhatatlan, itt a videó összefoglalja, és ez csak kis része az egésznek !
    Mert ez vastagon politika, kizárólag, és nem azért mert a don pintér az örökös belügyminiszter, aki felügyeli az “egészségügyet” is !
    Már írtam, itt népirtás folyik, amiben a “védőoltások” a jövő nemzedék kiirtását biztosítják, mert valakiknek nagyon kell ez a terület !!!
    Aki még mindig “jogi” meg “orvosi” kérdésként kezeli ezt az egészet, az vagy született hülye, vagy nagyon jól fizetett aljas, aki eljátssza az értetlent !
    Egyszerűen nincsenek szavak a kézivezérelt orbáni “igazságügy”, és “egészségügy” aljasságának a jellemzéséhez, ez ördögi,
    és nélkülöz minden véletlent, ez előre tervezetten, aljas és szándékos.
    Aki ebben bármilyen oknál fogva részt vesz, nem ember, hanem bérgyilkos, jópénzért egy önkéntes hóhér, lásd “oltóorvosok” !!!

  2. https://szmm.substack.com/

    BINDZSISZTÁNI KRÓNIKÁK:
    Most cuccolják át az ukrajnai titkos biolaborok egy részét Magyarországra?! – Orbán halandzsázik Trump-imádatáról…
    *A lenti cikk a vezetőképre kattintva MEGHALLGATHATÓ!
    Feb 20 • Szőke Mária Magdolna

    Tessék elolvasni !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Nem tudok sem videót betenni, sem képet, nem engedi a rendszer !?
    Az orbán “kormány” folyamatosan hazudik !

    Egészen elképesztő, és mennyire igazam van amikor az orbán rezsimet vérlázítóan aljas, köpönyegforgató, hazug, hazaárulónak mondom !
    Ezek tények, nem az én eszelős “privát gyűlöletem”, és minden állításomat tények tucatjaival lehet alátámasztani !
    Nem igazán humoros az életben, “A tanú” című film kiemelkedő jelenete, amikor a főszereplőnek a kezébe adják az “ítéletet”, miközben a tárgyalás
    még el sem kezdődött !!!
    Ezt példázza Mihalik Angelika minden esete, az ítélet meg van írva, az ügytől függetlenül !
    Akkor milyen országban élünk, ahol az élet valójában egyáltalán nem számít ???
    Leírhatatlan, elmondhatatlan normális szavakkal az az elképesztő méretű aljasság, amit ez a nyomorult báb és sleppje tesz evvel a szerencsétlen és kiszolgáltatott néppel.
    Mennyire kell lealjasodni annak a látszólag embernek abba a felfoghatatlan mélységbe, hogy ezt az emberirtást tudománynak mondja, és gyakorlatilag segédhóhér legyen, sőt, önkéntes !?
    Ezt a cikket az előző hozzászólásom után kaptam csak kézhez, ezért az átfedés a két beírás között.

  3. A sok per követése közben elvesztettem a fonalat, de azért valami nem teljesen világos.

    Akkor minek egy törvénynek normakontroll, ha a felsőbbrendű jog alapján van élethez fűződő jog, aminek alapján nem dönthet ettől ellentétesen akkor sem a bíró, ha egy alárendelt jog, vagyis egy törvény ellentmond ennek. Az ellentmondás egy technikai hiba, de a döntéseket elvileg nem a jog hierarchiát figyelembevéve kell meghozni?
    Ha a bíró nem tekinti a fő jogot érvényesnek, akkor a bírónak a vádlottak padján van a helye. Miért nem kerül oda? Ha nem kerül oda, az nem bíró védelem?

    1. Ha a bíró nem kérhető számon, az egy jogrend hézag. A jogrend teszten itt elbukik a jogi rendetlenség.

      1. A Döbrögi diktatúrában nincs olyan, hogy “jogrend”, meg “jog” !
        Csak úgy mondom.
        A “magyar jogállam” nem létezik, tetszőleges gumi jogszabályok halmaza, aktuális Dönrögikkel kiegészítve.
        Magyarország olyan szinten van elrohasztva, de minden részén, minden szinten, amit aki nem érintett, soha nem fogja elhinni.

    2. https://njt.hu/jogszabaly/2007-39-30-75 
      39/2007. (VI. 20.) AB határozat – Nemzeti Jogszabálytár

      Itt az az indoklás, ha jól értem, hogy az egyén joga nem korlátozhatja a közösség érdekét.
      1. Abban hamis, hogy az egyén joga nem korlátozhatja más egyén(ek) hasonló érdekét vagy jogát. Vagyis az egyén nem korlátozhatja más egyén élethez való jogát. Annak pedig nincs bizonyítása, hogy az áltudományos további érvelésből bármi is megegyezne a valósággal. Nincs valós veszély, amit meg kellene előzni oltással. 
      2. A hibás érvelés egy hazug, áltudományos mantrára alapul, aminek a megléte nem bizonyítható. Azt már számtalanszor említettem, hogy nem kerülhető el ennek a hamis mantrának az elvetése, és eltüntetése a “jogrendből”.  Ki van mondva, hogy az áltudomány cáfolatában a tudomány a kompetens. Nem az van írva, hogy az áltudomány cáfolatában az áltudomány a kompetens. Nem kerülhető el az áltudomány megtámadása. Nem vitával, hanem perrel.Ami már meg van cáfolva, csak be kell mutatni, hogy a vírust kimutató kísérletek megbuktak, tehát nincs vírus. Nincs kórokozó, nincs ellenanyag. Nincs védettség. Nincs tünetmentes fertőzés, nincsenek antitestek. A vírus szó nem szerepel a határozatban, de a kórokozó szó 8-szor. Kilistáztam alább.
      3. Ott is hibádzik az indoklás, hogy társadalmilag elfogadott a kamu költség haszon elemzésre való hivatkozásban a nemlétező kórokozók elleni “védekezés” miatti oltáskárosodások társadalomromboló hatása. Nincs ilyen társadalmi elfogadottság. Társadalmi megtévesztettség van. Az áltudománynak a vádlottal padján van a helye.

      “Az egészségügyben a védőoltás a fertőző betegségek megjelenése és a járványok elleni védekezés egyik módja. A védőoltás során elpusztított vagy legyengített kórokozókból, illetve a kórokozóknak az ellenanyag-képződést kiváltó alkotóelemeiből készült oltóanyagot juttatnak az ember szervezetébe. A védőoltás közvetlen célja, hogy a szervezet ellenanyag-termeléssel reagáljon, és védetté váljon a kórokozókkal szemben. A védőoltások többségét a bőr alá vagy az izomzatba adják, de léteznek szájon át beadható oltóanyagok is. Következésképpen a kötelező védőoltások közegészségügyi, járványügyi célból elvégzett invazív egészségügyi beavatkozásnak tekinthetők.””A 2. számú mellékletben felsorolt külföldi szakirodalmi hivatkozások azt példázzák, hogy a beoltott személyek is megbetegedhetnek az adott betegségben, illetve tünetmentesen átadhatják másoknak a kórokozót.””Kétségtelen, hogy a tudományos életben is vannak képviselői annak a nézetnek, hogy nem a kórokozók okozzák a betegségeket, ezért a védőoltások szükségtelenek, sőt károsak.Az Alkotmánybíróság a kérdés megítélésével kapcsolatban két megállapítást emel ki a gyakorlatából. A 34/1994. (VI. 24.) AB határozat általános érvényű megállapítása, hogy a „tudományos igazságok kérdésében állást foglalni csak maga a tudomány lehet kompetens”. (ABH 1994, 177, 182.)” “Köztudott, hogy a kórokozók terjedésével létrejövő járványok gyakran okoznak egészségkárosodással és halállal járó szenvedéseket az emberiségnek. Az orvostudomány a XVIII. század végén ismerte fel, hogy a védőoltások az emberi szervezetet antitestek, azaz olyan fehérjék termelésére ösztönzik, amelyek megvédik a szervezetet a kórokozók elszaporodásától.””Arra is tekintettel, hogy a védőoltásokkal megelőzött gyermekbetegségek jelentős része nem tűnt el (sem nálunk, sem másutt), hanem lefojtásra került, kórokozóit illetően azonban velünk élőnek tekinthető, azaz nem pusztán a behurcolás eredményezhet fellobbanást, önmagában nem az a kérdés, hogy megvonható-e valamilyen kritikus szint, amely alá az elért oltottsági arány veszélyeztetettség vállalása nélkül nem csökkenhet, hanem az, hogy egy kialakult, zárt, e vonatkozásban igen jól működő, társadalmilag elfogadott, nemzetközi szinten elismert és szerencsésnek tekintett rendszerből következő korlátozás a céllal arányos, ekként alkotmányos-e? Álláspontom szerint a védőoltások jelenlegi rendszere ezt a követelményt kielégíti.”

  4. „A közjószág olyan jószág, amelynek fogyasztásából más fogyasztók nem zárhatók ki, de azok nem is zavarják a többi fogyasztót”
    „Tiszta közjószágról akkor beszélhetünk, ha sem kizárhatóság, sem rivalizálás nem merül fel. A klasszikus példa a friss levegő: egyrészt a (józan határok közötti) fogyasztása nem gátol másokat a belélegzésben, másrészt ebből nem is lehet senkit kizárni. A két feltétel egyszerre ritkán teljesül, ellenkező esetben magán- vagy vegyes jószágról beszélünk.” https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zj%C3%B3sz%C3%A1g
    Azért, mert valami közpénzből van finanszírozva, nem válik automatikusan közjószággá.

    https://angelikamihalik.substack.com/p/februar-26-ig-mondhatsz-nemet-a-kompetenciameres
    A sátáni idiotizmus azon elmélete is, hogy a gyerek közjószág (szabadon korlátlanul hozzáférhető, ingyen elvehető fogyasztható dolog) elfogadhatatlan. Azért, mert valaki ezt gondolja, nem lehet joggá alakítani. A gyerek azonos az emberrel. A magzat is. Biológiai valóság. Nem fogyasztási cikk. Ha nincs kimondva az ember(gyermek, magzat) fogyasztásának tilalma, akkor joghézag áll fenn.

    Egy másik hasonló elmebetegség is eszembe jutott az oltásokhoz kapcsolódóan.
    Az isteni társadalom (görög-római) modellje szerint két kaszt van, ami nem tévesztendő össze a természet rendjével. Pont a természet kifordítása egy mesével. A természet nem deform, és a valódi öröklét generáció váltáson alapszik, vérvonalon, és elkülönülően szaporodóképes fajokon.
    A kasztok:
    1. Az örökké (ingyen)élő, dologtalan és deform istenek, amik a saját fajtájukkal, vagyis az emberekkel is szaporodnak, de mesebeli alakváltóak. Néha kiemelik a „kevert vérű”, vagyis valójában azonos fajtájú utódokat maguk közé. A kiválasztottságukat azzal indokolják, hogy képesek az öröklétre és varázsolni. Valójában aki örökké él, annak nem kell a szaporodóképesség, de akkor nem is születhet meg. Az alakváltáshoz is meg kell születni. Tehát ezek az istenek nem lehetnek Teremtők, csak hamis önkiválasztottak, mert őket is teremtette valami korábban.
    2. A földi dolgos emberek, akik keveredhetnek az ingyenélőkkel is, vagyis azonos fajtából származnak, különben nem tudnának keveredni. Ebből az következik, hogy nincs külön isteni faj. De az Isten ábrázolás akkor is leleplező, amikor az istenek embernek vannak ábrázolva. (Amikor a madár szárnyát kapják az angyalok, az a légből kapottság, a túlvilági lét jele. Ahogy az ősi szobrok is szárnyasak, vagyis légből kapottak, jelképek, emlékek a holtakról.)
    Mese az önkiválasztott isteni leszármazású faj történet. Persze igény, az van az isteni mesebeli vérvonalra, az isteni fajra és annak kiprivatizálására. Mert ehhez képesti viszonyítás a szolga/rabszolga státusz kialakítása. A mai génmódosítás mese is ennek egy modernizálása. A szaporodóképesség elvételével. Most legyenek deformak, és szaporodóképtelenek az emberek. Az emberek így legyenek örökké élő istenekké alakítva. Mert az önkiválasztott hamis isten úgy döntött. Erről szól az oltás. Ez a cél.
    Azt mondani erre, hogy ez a gondolat beteg, az nem elég szemléletes kifejezés. A természetet nincs joga senkinek megpróbálni megerőszakolni, se valóban megerőszakolni. Se vallási alapon, se gazdasági alapon, se másként.

  5. Idézetek innen: https://substack.com/home/post/p-158312739
    „Kérdés: Lehetséges-e, hogy az Alaptörvény által kiemelt élethez való jog ütközik egy másik élethez való joggal az oltások kontextusában?
    • Kifejtés: Az Alaptörvény az élethez való jogot a testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jog alá rendeli minden más joggal szemben, de nem ad iránymutatást, ha két élethez való jog ütközik.”
    • „Konklúzió: Az Alaptörvény nem rendezi az élethez való jogok ütközését, így az oltások kényszere logikátlan és etikátlan, ha egy csecsemő élete veszélybe kerül, különösen, ha a közösségi haszon nem bizonyított.”

    Én ezt egy nagyon veszélyes érvelésnek tartom. Az oltásokat el kell törölni, nem lehet más a cél. Mi a veszélye?
    1.Először is, nincs alá és fölérendeltség az élethez való jogban, és nem is lehet, hiszen abszolút jog. A büntetési tételeknél lehet a bűnözők életét elvenni, halálbüntetés esetén.
    A bűnt kell megfogalmazni ahhoz, hogy bűnhöz halálbüntetést lehessen rendelni.
    2.Az oltás egy halálbüntetés, és ehhez elég egy eset, nem kell statisztika. Az oltás halált okoz. Pont.
    3.A nyájimmunitási mese teljesen félreviszi a történetet. Ha komolyan vesszük. Pont azt kell bizonyítani, hogy nyájimmunitás egyáltalán nem létezik, és soha nem is létezhet. Mindig úgy van számolva bármilyen statisztika, mintha lenne, mintha létezhetne, mintha az oltástól valameddig tartana a nemlétező immunitás. A nyálnak az égvilágon semmi köze az immunitáshoz.
    Ez áltudomány, és nem lehet hivatkozási alap.
    4.Az áltudományt kell tetemre hívni, és főleg nem az áltudományra építve, egy nyájimmunitás perben. Ennek a célnak a meghatározását hiányolom. Nyájimmunitás per nem nyerhető úgy, hogy az áltudományra épít. Ebben az esetben elfogadhatatlan az az érvelés, aminek alapja a nemlétező nyájimmunitás. A nyájimmunitás érvelés nevetségessé tehető, de vesztes pert jelent, mert feltételezi magát a nemlétező immunitást. A nyájimmunitásperben az áltudományt kell leleplezni.

  6. Meg kell szerezni az összes oltást, odavinni a bírót és gyerekét, majd azt mondani neki ítélet után: mivel se te, se kölköd nem védett, most szépen megkapjátok az összes oltást egyszerre…..
    Úgy visítana mint a malac vágáskor!
    Ugyanis ezek nincsenek oltva és a gyerekeik se.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük