A kovid-19 vakcina biztonságosságának felügyelete idős, 65 éves és idősebb személyek körében

Nemrég publikáltak egy amerikai tanulmányt “A kovid-19 vakcina biztonságosságának felügyelete idős, 65 éves és idősebb személyek körében” címmel.

Érdekesség, hogy a 16 szerző közül 11 az FDA-nál dolgozik, vagyis annál a hatóságnál, amely az USA-ban megadja az engedélyt a vakcináknak. A szerzők mégis úgy nyilatkoztak, hogy nincsen érdekösszeférhetetlenségük. A tanulmány publikálása fél évet váratott magára, talán azért, mert az eredmény nem éppen kedvező a géninjekció biztonságosságát tekintve.

Az eredmények szerint ugyanis a Pfizer/Biontech géninjekció 42 százalékkal növeli a szívinfarktus kockázatát, 44 százalékkal a trombocitopénia kockázatát, 54 százalékkal a tüdőembólia és 91 százalékkal a vérrögképződés veszélyét.

Tanulmány elérhető: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/36496287/


Biró Éva

2 thoughts on “A kovid-19 vakcina biztonságosságának felügyelete idős, 65 éves és idősebb személyek körében

  1. Az FDA velejéig korrupt “szakértői”, a Big Pharma beépített ügynökei pontosan azt teszik, amiért busásan megfizetik őket. Még azzal sem lehet mentegetni őket, hogy hasznos hülyék, mert nyilván tisztában vannak azzal, hogy mit akarnak rátukmálni az embertársaikra.
    Pontosan tudják, hogy amit állítanak, az neurolingvisztikai programozás, és 180 fokra van az igazságtól. Úgyhogy fordítsuk is le mindjárt: “A kamu kovid-19 elleni vakcinának hazudott méreginjekció veszélyességének eltussolása 65 éves és idősebb személyek körében”.

  2. A biztonságosságról való elmélkedéshez szeretném hozzátenni a következőket:
    Az általunk ismert élettani folyamatok közül néhányról már kiderült, hogy a működésről feltételezett ok-okozati kapcsolatok nem, vagy nem úgy történnek, ahogy megtanultuk. Az alábbi videóban Dr Tom Cowan most az autoimmunitás jelenségét vizsgálja, a videóban bemutatott kutatási eredmények alapján.

    Is there such a thing as auto-immune disease? – let’s look at the evidence
    https://www.bitchute.com/video/BScnJiQlpSve/

    A tankönyvi definícióból indul ki. Mit jelent az immunitás? Az immunrendszerünk immunválaszként specifikus fehérje antitesteket, mint genetikai ellenanyagokat termel, hogy megvédjen minket a támadóktól, mint a bacik, gombák, toxinok esetén, így ártalmatlanná teszik, semlegesítik a támadók megbetegítő hatását.
    Ugyanezek az ellenanyagok játszanak szerepet az autoimmunitásban is, amikor valamilyen folyamat félremegy. Ilyenkor ezek az ellenanyagok, amiknek megvédeni kellene, a test ellen fordulnak, és a szövetek gyulladását eredményezik keresztreakcióként. Megtámadják a szöveteket, működési zavart okozva, és részben elpusztítják azokat. A szervezet autoimmun reakcióként egy krónikus alacsony szintű gyulladással reagál az ellenanyagok által közvetített. folyamatra.

    Dr. Cowan a reumatoid artritisz diagnózis felállításán keresztül mutatja be az ellentmondásokat. Ha van valakinek tünete, és megvizsgálják az ellenanyag képződést, az lehet negatív és pozitív is.
    Az is előfordulhat, hogy az ellenanyag már évekkel (akár 20 évvel korábban) a tünetek megjelenése előtt kimutatható. Egészen más betegségeknél, mint a lepra, szifilisz, stb, szintén megtalálható a reumatoid artritisz ellenanyaga. A teljesen egészséges embereknél is megtalálható ugyanez az ellenanyag, például az észak amerikai indiánok egy csoportjának 30%-ában, de a fehér populáció 3-4%-ában is.
    Tehát nem az ellenanyag a probléma. Azzal a kategorizálással, hogy létezik-e kimutatható ellenanyag, nem lehet diagnosztizálni. Nincs olyan megállapítható mechanizmus, ami ellenanyag alapon magyarázná az autoimmun betegségek kialakulásának okát. Összefoglalva azt jelenti mindez, hogy igazából fogalmunk sincs, hogy mit is jelenthet az ellenanyag. A genetikai ellenanyagok szerepe teljesen félre van értve, nem az autoimmun betegségek okozói. Nincs kimutatható direkt ok-okozati kapcsolat.

    Amikor valaki kórosan elhízott, és súlyt kellene leadnia, adott hormonjai túltermelődnek, hogy segítsenek majd a túlsúlyt leadni. Ez a jelenség nem tekinthető betegségnek. Közben egy-egy genetikai ellenanyag ettől függetlenül jelen lehet a szervezetben, de ilyenkor tévesen lesz megnevezve kórokozónak. Ráadásul a működésünk teljesen személyes, egyéni, ezért az uniformizált diagnózisokban való gondolkodás hibás, ezt is el kellene felejteni.
    A gyógyításban részben azt kellene figyelembe venni, hogy a testi elektromos működés megfelelő ásványi anyagokat, megfelelő koncentrációban igényel.
    Beteggé pedig az alábbi 4 okból könnyű válni:
    – megsérüléstől
    – az éhezéstől (ez a tápanyag hiányos táplálkozás vagy az érzelmi éhezés, egyéni)
    – mérgezéstől
    – téveszmék miatti szenvedéstől (például, ha valaki a genetika áldozatának tartja magát, egyéni)

    Számomra ez a téma feldolgozás is azt mutatja, hogy a hivatalos betegség ok-okozat megállapítások között vannak alaptalanok. Hogyan kerültek bele mégis a tankönyvekbe, milyen bizonyítással? Ha viszont egy ilyen állítás megcáfolódik, akkor onnantól kezdve miért marad a hiba továbbra is tudományos tény?
    Valamint az egyes testi funkciók alul és túlműködésének, egyes elváltozásainak az értelmezése is felvet kérdéseket. Például segítségünkre van-e az, ha ’gyógyítás’ címén a hamis (de nem törölt, és hibásan gyógyítási alapnak tekintett, például téves genetikával magyarázott) ok-okozati viszony miatt egy valójában indifferens ’elváltozás’ lesz valamilyen úton-módon eltüntetve, ami pedig eredendően normális és szükséges működés lenne. A betegségnek tekintett tünet pedig közben megmarad, mert azzal nem történik semmi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük