Willem Engel holland biogyógyszerész beszámolója

A 2022. július 8-ai Füllmich-féle ülés első vendége Willem Engel holland biogyógyszerész volt, aki a kovid-krízis egyik nagy szabadságharcosa, sok-sok meghurcoltatáson ment keresztül, többször feljelentették, 3 hétre börtönbe is zárták. Az ülésen a holland gazdák helyzetéről és a jelenlegi demonstrációkról beszélt. Elmondta, hogy ahogy más tüntetéseken is, itt is rendőrök vegyülnek a tüntető gazdák közé inkognitóban, mégpedig azzal a céllal, hogy feszültséget szítsanak és eszkalálják a demonstrációt. Már öt alkalommal dördült lövés, egyik alkalommal egy 16 éves fiatalra lőttek rá a rendőrök. Az ügyészség azonban ahelyett, hogy a rendőrök ellen nyomozna, a tüntetők ellen vizsgálódik és őket állítják be agresszívnek és erőszakosnak, a 16 éves fiatalt is megkísérelték meghurcolni.

A magas nitrogén-oxid-szint a repülőterek közelében jellemző (1. kép), de a gazdákat akarják felelőssé tenni érte. Jelenleg sokkal kevesebb a nitrogénkibocsátás, mint korábban volt. A 90-es évekhez képest a harmadára csökkent (2. kép), mégis most beszélnek nitrogén-krízisről. Nemcsak a gazdák munkáját, megélhetését, de a földjeiket is el akarják venni, hogy a menekültek számára lakóházakat építsenek a területen. És persze az élelmiszeripar monopolizálása is a célok között van.

A holland Parlamentnek már nincsen beleszólása a döntésekbe, a kormány önkényesen irányítja az országot. Úgy fogalmazott Willem Engel, hogy megérkeztek a diktatúrába. A bíróságok is politikai nyomás alatt vannak, a pereiket rendszeresen ítélet nélkül utasítják vissza.

Ezután bejátszottak egy videót, melyben a német Andreas Audretsch a Zöldek “értelmes”, nagylelkű politikusa arról beszélt, hogy az ukrán menekültek millióit azonnal be kell fogadni a német szociális rendszerbe. Azonnal pénzt kell adni nekik, meg ingyen lakást és egyéb segítségeket. Eközben a német nyugdíjasok egy élet munkája után lényegesen kevesebb pénzből kell hogy megéljenek. Az ukrán menekülteknek nem kell dolgozni, joguk van elutasítani a felajánlott munkalehetőséget. Az adófizetők pénzéből akarják eltartani őket és ha ez ellen valaki joggal háborog, azonnal betolják a jobbextrém sarokba. Az igazságtalan intézkedésekkel az a céljuk, hogy békétlenséget teremtsenek és megosszák a népet. Ezért édesgetik ide az idegeneket. És olyanok hozzák ezeket a döntéseket mint pl. Robert Habeck német gazdasági miniszter, akinek 25 ezer euró a havi keresete. Mellesleg ő is az adófizetők pénzéből él.

Willem Engel itt lesz a III. Budapesti Covid Konferencián és előad.

Telegram csatorna: https://t.me/CoronaAusschussAlleAnhoerungen/6580

Angol nyelvű videó: https://rumble.com/v1bpj7d-hearing-546-willem-engel-and-jeroen-pols-english.html

Német nyelvű videó: https://rumble.com/v1bpj0p-anhrung-546-willem-engel-and-jeroen-pols-deutsch.html

(1. kép)
(2. kép)

Biró Éva

2 thoughts on “Willem Engel holland biogyógyszerész beszámolója

  1. Hát ez az, ami az írásban is olvasható – az ukránok befogadásával kapcsolatban, még a magyarok nyomorognak és rengeteg embernek nincs munkája, addig támogassuk ezerrel az idegeneket. “Jó politika” nem mondom. A szomszédom is ukrán, hát meg is látszik a viselkedésén. A magyar törvényeket, rendeleteket semmibe veszi, most is éget, füstöl mint a gyárkémény a kertjében – hiába az országos tilalom, szarik rá. Mellette bömbölteti a cigány zenéket, majd össze dől a ház. Mindenkit zavar, persze a rendőr hiába volt kint. 🙂 Ez Magyarország, Gratulálok, csak így tovább!!!

    1. Még csak most tetszett rádöbbenni ???

      Ezen a nyomorult Magyarországnak hazudott területen, ( valamikor az volt valóban !!!), eddig is nagyszámú “ukrán” élt, és él, akinek a puszta léte már mérgezi a Homo Sapiens életterét, annak minden legkisebb részét is, lévén a politika eszközei, dicső “kormányaink” mindegyike ezeket védte és védi, dédelgeti, saját hatalmának fenntartása érdekében, ( lehazudva az égről a kéket is !), hogy a Homo Sapiens saját önvédelmével legyen kénytelen napi szinten foglalkozni, rettegni, nyomorogni, és ne legyen egy másodperce sem kérdéseket feltenni a hatalombitorló aljas rablógyilkosoknak, a miértekre !?
      Utóbbi hivatalosan Magyarország kormánya, csatolt részeivel együtt. A legteljesebb “polip”, és a legaljasabb képmutató bábok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük