Dr. Tamasi József vitája a COVID oltásokról az Észak-Dél című műsorban Dr. Rékassy Balázzsal és Prof. Dr. Rusvai Miklóssal.
Az adás az OzoneTV weboldalán tekinthető meg, Tamasi doktor úrral való beszélgetés 21:35-nél kezdődik:
https://ozonetv.hu/teljes-adasok/2021/03/09/eszak-del-2-resz/627
Tisztelt Tamasi Doktor Úr!
Most is jó volt hallgatni higgadt érvelését, amely – úgy éreztem – Rusvai doktor úrra is hatást gyakorolt. Ha ebben a műsorban a másik két vitapartner közül csak az egyik is, láthatóan hajlott az Ön véleményének irányába, mennyien lehetnének akkor, ha egy ilyen beszélgetés a főmédiumokban is helyet kaphatna! Bízom benne, hogy ez az idő is el fog jönni.
Üdvözlettel: Pintér István
Sajnos most is jó médiaszokás szerint nem választódott el az ocsú a magtól.
A járvány nincs bizonyítva mert a diagnózis most sem biztos. (cvid, nem covid)
A covidnak titulált halálozás okságilag továbbra sem definiált.
A járvány hatásának vélt gazdasági esés/összeomlás nem a betegségtől való munkaerő kiesés miatt van, hanem a kormányok korlátozó /tiltó intézkedéseinek folyománya. Az intézkedések indoklása a “járvány” terjedésének és az egészségügy túlterhelésének megakadályozása (az egészségügy rendkivüli és kiemelt támogatása nélkül)
A legfontosabb kérdés a háttérben marad, még csak rá sem kérdezett a riporter; gyakorlatilag titokban tartott indokok alapján van e joga bármely kormánynak oltásdiktatúrát bevezetni?
Szerintem itt is a fokozatosság elvét alkalmazzák. Egyre több Ilyen elvtelen – mit ez (3/1) – eleve egyenlőtlen színteret fog felállítani a foe-sodor, mert ha Tamasi doktor messze ragyogott is, a nézők többsége a számok törvénye alapján azt hiszi, hogy nem neki van toronymagasan igaza.
És ilylen riportokkal kondicionálják a közvéleményt, hogy “nemzeti konzultáció” stílusú, alapvetően nem megoldás célú kérdéseket csakis a megfelelő pillanatban, nagyon előre megfotolt módon prezentáljanak!
A beszélgetés végén abban tulajdonképpen mindenki egyetértett, hogy akár úgy, hogy oltást kap, akár úgy, hogy átesett a betegségen védettséghez jutott. Akkor mi szükség az oltási igazolásokra? Miért időkorlátos annak a kártyája, akiről utólagos vizsgálat során derül ki, hogy már volt beteg? Továbbra sem hiszem, hogy ezt a politikusoknak kellene eldönteni. Álszent megnyilvánulás egy betegséget okolni a gazdaság hanyatlásáért. Pont fordítva működik a rendszer. Politikusaink nagyon is jól tudják, hogy mi van a háttérben és minek/kinek kell megfelelni és úgy csökkenteni a gazdaság teljesítőlépességét, hogy közben eljátszhassák a nagy megmentő szerepét, ez azonban nem fog sikerülni, mert színészi képességeik alatta maradnak annak a szintnek, hogy számomra szavahihetők legyenek. Remélem előbb-utóbb belebuknak. Minél később, annál csúnyább lesz a búcsú.
Teljes mértékben egyet értek Tamási doktorral,másrészt pedig hihetetlen számomra hogy még mindig hány orvos félre van informálódva.
Minden elismerésem Tamasi doktor higgadtságáért!
Nekem az ilyen beszélgetések dögkeselyűkkel igazi psicho-horror szintűek, annyira felkavarnak. Persze igyekszem elkerülni az agyinfarktust, nehogy kóvid áldozatának könyvelhessenek el…
A volnalas, napnál világosabban világosan hamis érvrendszerre idomított álegészségügyi-marketing-vazallusok pedig cinikusan vigyorogva okádják hazugságaikat a már amúgyis teljesen félelembe hajszolt többség kegyelemdöfésének biztosítására!
A riporter szerintem is mihamarabb vegye fel az oltást és kívánom, hogy mindegyik hozzáférhetőből korlátlanul jusson neki, csakúgy. mint a “népegészségügyes” figurának!
Gratulálok az alapos , higgadt véleménykifejtéshez a Dr Tamasi Úrnak ! Azt furcsállottam hogy nem volt egyenlő a felállás ( 2 az 1 ellen ).
Viszont a Prof. Dr. Rusvai Úr nagyon jól tenné ha megnézné önmaga véleményét , érvelését ismét !
Talán le kellene higgadnia , és be kellene látnia hogy valóban érdemi vitát kellene folytatni a szakembereknek ( nem a médiában).
A műsorvezető Úrnak pedig üzenem , hogy én pedig NEM szeretnék abban az 1%-ban ( remélhetőleg nem lesz több ) benne lenni , aki az oltás következtében elhalálozik vagy egy életre megrokkan !
Először is gratula Tamasi doktornak a higgadt és meggyőző téma prezentációért. A két, párttitkárok szintjén operáló vitapartnernek nem volt egyéni véleményük – látszott hogy egy betanult propaganda szöveget fújnak mind a ketten, habár a középen lévő próbált lavírozni a két ellentétes vélemény között – talán érzékelte a helyzet groteszk mivoltát azt, hogy egy banális, gyakorlatilag ártalmatlan virus által okozott képzeletbeli járványt kellett neki reklámozni.
Ebből a rövid vitából is látható volt, hogy a hivatalos narratívát képviselő orvosok miért nem mernek kiállni nyilvános vitára a covid kritikus orvosokkal és szakemberekkel – nyilván azért mert nem tudnak tudományos érveket felvonultatni a véleményük igazolására – a legtöbb amit tudnak a hivatalos propagandát szajkózzák. Ők a szócsövei és propagálói egy emberiség ellenes háborúnak amit globális erők folytatnak az emberiség ellen a mondvacsinált covid járvány leple alatt – egyébként ezt rögtön az első megszólalásaikban érzékelni lehetett.
Ezt a videót mindenkinek látni kell. Amerikában már olyan szinten nevetségessé tettek a covid tesztet, hogy adnak egy készletet és te megcsinálhatod magadnak a tesztet otthon vagy kint a parkolóban a kocsiban. Ebből is látható hogy ez az egész járvány egy hatalmas kamu. Egy Amerikában élő honfitársunk csinálta a videót.
https://www.facebook.com/GicusBorsos/videos/3693448330711030/
Rusvai Professzor kultúrált ember, akivel lehet vitatkozni emberi hangon, normálisan. A mások úr, borzalmasan lejáratta magát…. Tamasi Doktor Úr uralta a “harcteret”, jó volt látni, hogy a másik, csak a szokásos mantrát tudta szajkózni….. viszont még ígyis sokkal kultúráltabb volt még vele is a vita, mint akit a beszédkézsége alapján inkább “foggyosnak” hinnénk, mint professzornak, az ATV-s vita Boldogkői “úr”-al….
Jó lett volna ha még elhangzanak az alábbiak:
– statisztikailag feketén-fehéren igazolható a 2020. évi összhalálozási adatok alapján, hogy európaszerte nem volt extra halálozás, ami egyértelmű cáfolata a súlyos és életveszélyes járványnak
– a Pfizer és a Moderna oltás esetében nem beszélhetünk vakcináról, mert nem felelnek meg a vakcina definíciónak, nem elölt vagy gyengített kórokozókat tartalmaznak. A hivatalos elnevezés csakis a géntechnológiai oltás lehetne. Géntechnológia emberen történő alkalmazása nem engedélyezett a világ szinte egyetlen országában köztük nálunk sem. Jelen jogi környezetében emberkísérletnek minősül ezért nem szabad valódi nevén nevezni, hanem vakcinára van keresztelve.
– senkinek nem sikerült még bizonyítékot találni arra, hogy a SARS-CoV2 vírus a négy Koch-i alapelv szerinti izolált és tisztított formában rendelkezésre áll, mint fajtestvére a 2004-ben azonosított SARS-CoV. A legtöbb ami erről kiderült, hogy egy 30-40 bázispár hosszúságú mRNS szekvencia lett izolálva, ami ezred része egy teljes vírusnak.
– a gyártók az oltóanyag fejlesztés során idő hiányában csak a fázis II. szakaszig jutottak, sem a fázis III. sem a fázis IV. nem valósult meg, így az oltások rövid illetve hosszútávú mellékhatásairól nem lehetnek hiteles információi senkinek. Nem véletlen, hogy a CDC és az európai gyógyszerügynökség is csak ideiglenes engedélyt adott a készítményeknek. Az oltásigazolvány ötlete is eredetileg arról szólt, hogy az oltottak és állapotukon keresztül a szövődmények követhetőek legyenek. (emberkísérlet!!)
– az újabb és újabb hullámok alapfeltétele, hogy az adott vírus mutálódjon, mivel itt nincs az előbb leírtak szerint azonosított vírus a hullámzás teljesen értelmezhetetlen epidemiológiai szempontból. A mutáció a kórokozó genetikai állományában történő változás. Miért kezelik evidenciának, hogy az oltások a mutációkkal szemben adnának bármi védettséget? Most a “3 hullámot” éljük, az oltóanyag fejlesztés az “1 hullám” alatt indult. Azóta tehát a mi vírusunk már 2 mutáción van túl, tehát kétszer változott a genetikai összetétele. Az oltások pedig ugyanazok a propaganda szerint mégis jók.
– a lockdown, a maszkhordás, a kijárási tilalom és az egyéb kapcsolódó “védelmi intézkedések” az elmúlt egy év tapasztalatai alaján világosan láthatóan semmilyen gátló hatással nincsenek a “vírus terjedésére”, ugyanolyan “válságos a helyzet” mint tavaly tavasszal vagy utána ősszel.
Tisztelt Tamasi Doktor Úr!
Oroszlánbarlangban járt, ahol még a kérdező is ellenfele volt (ami nonszensz, hiszen az újságírás ABC-jét, a független mediator elvét sem volt képes betartani), de ahonnan egyenes gerinccel, győztesen jött ki. Csak így tovább! Egyetlen eszköz van a kezünkben: embertársaink érvekkel történő elgondolkodtatása egyrészt a tudományosan igazolt ismeretekeről, másrészt a fals hiedelmeikről.
Először is köszönet, hogy Tamási dr.-t meghívták, és megengedték, hogy előadja és kifejtse nézeteit. A doktor úr beszéde lassú és megfontolt és mindvégig igen tudományos volt, nem csapongott.
Viszont a vita NEM volt egyenlő és kiegyensúlyozott:
1.) Összetétele: riporter függetlennek „tűnik”, közepes vigyorex függetlennek „tűnik”, ám részrehajló az oltás pártján. Gy. Pálhoz (COVID-sztár), kiment riporter kifejezetten oltáspárti, Gy. Pál oltáspárti. A betelefonáló nő oltáspárti, a szemüveges borostás ember oltáspárti. Egyedül Tamási dr. a COVID oltás kritikus. Az arány – ha nem számítjuk a 2 függetlennek tűnő személyt akkor is: 4:1-hez az oltástámogatók javára + 2 a független, de részrehajló az oltás mellett. Hát ez nem volt teljesen fair – remélem ez nem általános a magyar médiában!
2.) Alapvetően ennek szakmai jellegűvitának kellene lennie és tudományos FÜGGYETLEN fórumon kellene eldönteni a vitát, úgy, hogy mindenkinek ugyanannyi lehetőséget biztosítunk, ugyanakkorra időkerettel. És a politikának a FÜGGYETLEN szakmai fórum döntéseit, megállapításait kellene figyelembe vennie és az alapján kellene döntenie.
3.) Az oltáspárti szemüveges, ugyanazt a szöveget nyomja, mint a fő sodor, és nagyon lazán kezeli az ügyet.
4.) Az emberek a lazább, vigyorgó és hangosabb embernek fognak hinni, ahogy pár propaganda zseni és tömeghipnotizőr is megmondta:
a. “A propaganda elsősorban az érzelmekre hasson, s csak kisebb mértékben az értelemre. Nem szükséges, hogy a nép tudatosan gondolkodjék, hiszen az emberek felfogóképessége amúgy is meglehetősen korlátozott, intelligenciájuk csekély, viszont igen gyorsan felejtenek. Ehhez képest a hatásos propaganda csupán néhány pontra szorítkozhatik, s a jelmondatokat addig kell ismételnie, míg a közönség minden tagja megérti, hogy hogyan kell értenie őket…
(Dr. Paul Joseph Goebbels)
b. A propaganda funkciója nem az, hogy mérlegelje az emberek igazságát, hanem hogy kizárólagosan hangsúlyozza a mi igazságunkat, amelyért működésbe hoztuk. Dolga nem az, hogy az igazság tárgyilagos lenyomata legyen, s ez az igazságot a tömegek elé tárja tudományos pontossággal, akkor is, ha az ellenséget szolgálná. A propaganda dolga az, hogy mindig és feltétel nélkül a mi igazságunkat hirdesse.. Abban a pillanatban, amint a mi propagandánk elismeri, hogy az ellenségnek akárcsak egy szemernyit is igaza volna, megindul a mi igazunkban való kételkedés.” (Adolf Hitler)
c. “Semmi sem könnyebb, mint pórázon vezetni egy népet.”
(Dr. Paul Joseph Goebbels)
5. A végén picit Tamási dr.-ba fojtották a szót.
Konklúzió: Nem vagyok biztos, abban, hogy kívánatos és jó dolog, az ha a média és szórakoztató ipar irányítja az emberek gondolkodását és nevelését, jobb lenne, ha a tudományos kultúra és szakralitás vezetné az embereket. Itt nem csak COVID válság van: az értelmiség és a tudományos élet és a vallások súlyos válságba kerültek, pedig ezek teszik az embert naggyá. Nem pedig a szórakoztató ipar és a manipulát média: ami inger-reakció alapon működik és az érzelmeket használja fel.
(Elnézést kérek, a hosszú elemzésért, azért írtam le, hátha sikerül picit hozzátennem valamit az ügyhöz.)
Kedves Paulus!
Nagyon jó észrevételeket közölt. Tudatos “munkálatok” folytak az elmúlt évtizedekben, hogy a társadalom figyelmét elfordítsák az értelem felől. Ebben főszerepet játszottak és játszanak ma is a kereskedelmi televíziók pl. show-műsorai és “celebjei”.
Jó lett volna ha még elhangzanak az alábbiak:
– statisztikailag feketén-fehéren igazolható a 2020. évi összhalálozási adatok alapján, hogy európaszerte nem volt extra halálozás, ami egyértelmű cáfolata a súlyos és életveszélyes járványnak
– a Pfizer és a Moderna oltás esetében nem beszélhetünk vakcináról, mert nem felelnek meg a vakcina definíciónak, nem elölt vagy gyengített kórokozókat tartalmaznak. A hivatalos elnevezés csakis a géntechnológiai oltás lehetne. Géntechnológia emberen történő alkalmazása nem engedélyezett a világ szinte egyetlen országában köztük nálunk sem. Jelen jogi környezetében emberkísérletnek minősül ezért nem szabad valódi nevén nevezni, hanem vakcinára van keresztelve.
– senkinek nem sikerült még bizonyítékot találni arra, hogy a SARS-CoV2 vírus a négy Koch-i alapelv szerinti izolált és tisztított formában rendelkezésre áll, mint fajtestvére a 2004-ben azonosított SARS-CoV. A legtöbb ami erről kiderült, hogy egy 30-40 bázispár hosszúságú mRNS szekvencia lett izolálva, ami ezred része egy teljes vírusnak.
– a gyártók az oltóanyag fejlesztés során idő hiányában csak a fázis II. szakaszig jutottak, sem a fázis III. sem a fázis IV. nem valósult meg, így az oltások rövid illetve hosszútávú mellékhatásairól nem lehetnek hiteles információi senkinek. Nem véletlen, hogy a CDC és az európai gyógyszerügynökség is csak ideiglenes engedélyt adott a készítményeknek. Az oltásigazolvány ötlete is eredetileg arról szólt, hogy az oltottak és állapotukon keresztül a szövődmények követhetőek legyenek. (emberkísérlet!!)
– az újabb és újabb hullámok alapfeltétele, hogy az adott vírus mutálódjon, mivel itt nincs az előbb leírtak szerint azonosított vírus a hullámzás teljesen értelmezhetetlen epidemiológiai szempontból. A mutáció a kórokozó genetikai állományában történő változás. Miért kezelik evidenciának, hogy az oltások a mutációkkal szemben adnának bármi védettséget? Most a “3 hullámot” éljük, az oltóanyag fejlesztés az “1 hullám” alatt indult. Azóta tehát a mi vírusunk már 2 mutáción van túl, tehát kétszer változott a genetikai összetétele. Az oltások pedig ugyanazok a propaganda szerint mégis jók.
– a lockdown, a maszkhordás, a kijárási tilalom és az egyéb kapcsolódó “védelmi intézkedések” az elmúlt egy év tapasztalatai alapján világosan láthatóan semmilyen gátló hatással nincsenek a “vírus terjedésére”, ugyanolyan “válságos a helyzet” mint tavaly tavasszal vagy utána ősszel.
Vajon a méhek és az ember genomja hány %-ban azonos?
Dr. Rusvai Miklós > https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=739
Vírusok, baktériumok, méhbetegségek – interjú Dr. Rusvai Miklós állatorvos-virológussal
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/04/02/virusok-bakteriumok-mehbetegsegek-interju-dr-rusvai-miklos-allatorvos-virologussal
A két orvos kijelentette, hogy minimálisak a mellékhatások. Vállalják a felelősséget, ha mégis balul sül el az oltás, vagy akár meg is hal a beoltott, akit rábeszéltek? Mert azt tudjuk, hogy a gyógyszergyártók és a kormányok nem vállalnak felelősséget. Sőt, ha jól tudom nyilatkozatot is alá kell írni, hogy a tájékoztatást megkapta az illető és ennek ellenére szabad akaratából adatja be magának. De milyen tájékoztatást? Hosszú távú hatások nem ismertek, mert rövid idő telt el. Egyes korcsoportokon bevallottan nem tesztelték az oltóanyagot. Persze itt már az a kommunikáció, ha mégis valaki oltás után hal meg, hogy alapbetegségeiben hunyt el, míg a nem erre a célra szánt teszt pozitív esetén természetesen covidban haltak meg. Egy szónak is száz a vége. Én tiszteletben tartom azok döntését, akik oltatni akarnak, és EZT VÁROM EL TŐLÜK is, fogadják el, aki nem akar oltatni, és semmikor, semmiféle negatív megkülönböztetés ne érje az oltatlanokat.
Tisztelt Tamasi Doktor Úr!
Tisztelettel kérdezném miért nem hívta fel az Urak figyelmét a pfeizer protokolra (01.06-i videó), vagy VAERS adatokhoz is van
hozzáférése,gondolom,
https://www.bitchute.com/video/L7InCTOLx1fV/
https://www.bitchute.com/video/ZAX8vVyilFHp/
tartalmazó anyagokra amikből egyértelműen kiderül: az oltások nem hatékonyak, és nem biztonságosak?! Úgy vettem ki a szavaikból, hogy hisznek bennük, és miközben igazat adnak Önnek, kisebb rossznak gondolják, mint a betegséget!
Tisztelettel:
Dobos Attila
Úgy érzem, szélmalom harc amiben hiszek, hiszünk… Nap mint nap beszélek barátokkal, ismerősökkel és kezdek fáradni… Komolyan megkérdőjelezem már, hogy nem -e én gondolom rosszul a helyzetet?! Bűn egészségesnek lenni, hinni saját magamban? Hinni abban, hogy oltás nélkül is tökéletesen legyőzhető egy covid vírus… És hogy nem vagyok rossz és bűnös ember, ha nem akarom oltatni magam…. És egyébként is nonszensz hogy miért nem rettegek, mert most mindenkinek félni kell…. 45 évesen hogy lehetek ilyen felelőtlen….
Most komolyan…. ebbe megőszülök…
Kedves Ildikó! Nagyon hasonlóak vagyunk az alapján, amit leírt. Én a szüleimet nem láttam október óta és tudom, hogy már nem is fogom, mert ők is bevették ezt a maszlagot, a mindenható oltást várják. A párom szintén nem hisz nekem. Az ő szüleit még látogatjuk, de ők is az oltást várják. Nekem pedig végig kell nézni tehetlenül. Néha úgy érzem, beleőrülök. Néha meg azt gondolom, hogy én szóltam, mindenki úgy csinál hülyeséget, ahogy neki tetszik. Ha belehal, úgy járt: miért nem hitt a szép szónak. Az igazság az, hogy bennem is csak a jó doktorok tartják a lelket. Én 42 vagyok és a szokásos márciusi torokgyuszimat ápolgatom épp és nem hiszem, hogy ez is covid… ? Biztosan én is felelőtlen vagyok, de most már legalább tudom, hogy mégsem vagyok egyedül.
Kedves Ildikó és Katalin!
Csak megerősíteni próbálnám Önöket, hogy nem szabad feladni, az a lehető legrosszabb döntés. Szerintem sokunknak vannak családjában, környezetében harcai a témát illetően. Ki kell tartanunk és állnunk az igazság mellett, az igazságnak győznie kell, bízzunk eme remek szakemberekben és a saját kitartásunkban is!
Hiszen életekről van szó. Senki sem akarja szeretteit szándékosan bajba, akár halálba kergetni.
Meg kell maradni a hitünkben, elszántságunkban,illetve keresni kell azon emberek társaságát , akik szintén az igazság és az emberi jogaink, szabadságunk mellett “harcolnak”!
Bízzunk abban, hogy az igazság győzni fog! És továbbra is ellenállni a szándékos népírtásnak!
Kedves Ildikó,
Kitartás. 66 éves, nemrég hazatelepült nő vagyok. Gyermekeim, unokáim külföldön élnek. Semmilyen betegbiztosítással nem rendelkezem, mert TAJ kártyára 1 évig nem vagyok jogosult, a horribilis magánbiztosítást pedig nem tudom megfizetni. Ennek ellenére nem félek, s nem oltatok. Húgom 59 éves, unokahúgom 35, egy másik unokatestvérem 50 éves nő, de egyikük sem oltat. Sajnos sokan családtagjaik nyomására vagy a média maffia erőteljes agymosása miatt változtatják meg eredeti “nem oltatok” véleményüket. Az oltási igazolvány szerintem jogellenes, s remélem, hogy előbb-utóbb lesznek ügyvédek, akik kimernek állni, s be fogják tudni bizonyítani, hogy erre jogalap nincs. Közvetlen közelemben több ember is súlyos következményeket szenvedett és szenved el mai napig az oltástól. Erről a média miért nem beszél? Nem is fog, ebben biztosak lehetünk. Higgye el, nincs egyedül, de nekünk is szükségünk van az Ön kitartására, hogy minél többen legyünk, mert ahogy naponta halljuk a TV-ben, rádióban: “minden élet számít”.
Sajnálom, hogy az előző hozzászólásom nem ugrotta meg a mércét, pedig mindenki egyre markánsabban kell hogy fogalmazzon – sajnos!
A java még csak most következik. Mint tudjuk a Rockefeller Foundation 2010-es Lockstep oldalukról talán a mai napig letölthető dokumentumából és a “pandámiát” csak pár hónappal megelőző Event 201 kisértetiesen pontos forgatókönyvével, valamint a szintén már jóval korábban körvanalazott Agenda 21 szinte minden országra következetes már részleteiben rákényszerített minden egyes eleméből.
Ami készülőben van nagy erőkkel az egy kompjúteres változata ugyanennek, ami a mese szerint valószínűleg orosz, iráni, kínai, esetleg kóreai elkövetőkre öszpontosít majd. A World Economic Fórum “jeles” allapítója Klaus Schwab, erről is nyíltan mer kommunikálni, pedig a plebs-ből senki sem választotta semmilyen szószólói posztra! Mégis láthatóan ott rajzanak körülötte valami oknál fogva a világ kormányainak legmagabb szintű (meg)vezetői…
Az Agenda 25 (ötéves terv – ha ismerős lenne valahonnan) és az Agenda 30 meg biztosan még futurisztikusabbnak hangzik a magukat felébredteknek gondolók számára is….
A véleményszabadság itt sem kellene sérülnie, bármennyire is bizarrnak tűnjön!
A cabal bukása
A bűncselekmények nyomában – csak erős idegzetűeknek.
Magyar feliratozással
https://www.bitchute.com/video/sWRMW36VH9qu/
A Brighteon-on fent van az összes rész. És még sok más dolog is:
https://www.brighteon.com/channels/truthseeker
Annyi a variáns, amennyit akarnak…
https://index.hu/kulfold/2021/03/13/azonositottak-a-filippino-varianst/
Szuper volt, gratulálok Tamási dr Úr a kiállásáért! 3x is meghallgattam a műsort, mert a pszichés üzenete tetszett a leginkább! Rusvai prof. szimpatizált Önnel, azt nem lehetett nem észrevenni! A műsorvezető valósággal rászólt, hogy oltásellenessé vált hirtelen, mert már megijedt, hogy igen – erre viszakozott Rusvai prof., mint aki nem mer teljes nyíltsággal Ön mellé állni, de többszöri megnyilvánulásában is benne volt az egyetértés. Pld azt mondta: ” Én mindkettőjüket megértem!” Külső szemlélőként egyértelmű volt az Önnel való egyetértése, még ha tartotta is magát a tőle elvártakhoz is. Sőt, kimondta azt is, hogy aki akarja az oltassa magát, aki pedig nem akarja, az ne oltassa! Elsöprő volt szerintem az Ön érvelése, a másik doktor erőlködése pedig nyilvánvaló. Ráadásul micsoda dolog az, amit felhozott, hogy a gazdaság miatt, a nyitás miatt oltassuk magunkat – már bocsánat, de ez most az ember egészségéről kellene, hogy szóljon, nem pedig a gazdaságról, nem a gazdaságért oltatja magát az ember ! Mivel érezte, hogy vesztésre áll a számadatok tekintetében, tehetetlenségében előhozakododott ezzel a gazdasági kérdéssel, hisz a műsor végére mással már nem tudott érvelni. Remélem sokan látják ezt a műsort, a tisztán látásért!
https://informatialibera.ro/hu/a-covid-protokoll-oli-meg-a-betegeket-a-korhazakban-egy-varadi-tudogyogyasz-viszont-sikeresen-meggyogyitja-betegeit/
Tisztelt Tamasi Doktor Úr!
Nagyon tisztelem a tevékenységüket, sokat olvasok Önöktől. Különösen tetszik a mindig higgadt, de határozott, tényeken alapuló érvelésük ami az írásokban, és a videókban is megjelenik. Ha jó hírekre, pozitív hozzáállásra vágyom, akkor mindig itt kötök ki 🙂
Egy barátommal szoktunk beszélgetni néha a COVID helyzetről. Ezek nagyon jó beszélgetések, mert bár másik oldalon állunk, de tiszteljük egymás véleményét, nem hagyjuk, hogy ez a helyzet a barátságunk rovására menjen. Ő a hivatalos médiának hisz -bár vannak fenntartásai, mert okos gondolkodó ember-, de annyit sikerült elérni a beszélgetések alatt, hogy Ő és a szülei is már szedik a D3+K2+Mg+C vitamin kombót nagy dózisban. Nem én győztem meg, csak sok cikket, írást küldtem el neki, az Önök oldaláról, és Szendi Gábor oldaláról is a D3 hatékonyságáról. Sőt Merkely professzor ás társai 2012-es D-vitaminról szóló, orvosi lapban megjelent tanulmányát is elküldtem neki! Szerintem ezt kellene óriás plakátokon hirdetni, akkor talán elhinném hogy ” minden élet számít”!
Én csak annyit tettem hozzá, hogy ezeket nem csak most “vészidőkben” kell szedni, hanem folyamatosan. Jól is vannak, Ő és a szülei is. Viszont oltást szeretne felvenni, mert mi van ha mégis…(a hivatalos média csak hatott rá.) Azt mondja, hogy nem a COVID tüneteitől fél, ill. hogy megbetegszik súlyosan, hanem azt hallja a fősodorból, hogy aki tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel meg is ússza a fertőződést, annak is súlyos, tüdőt, szív-ér rendszert, idegrendszert érintő hosszú távú szövődményei lehetnek amelyek végleg károsíthatják az adott szervet. Na, én erre nem tudtam válaszolni, mert erre vonatkozóan az Önök oldalán és más oldalakon sem találtam infót, hogy ez mennyire valós veszély. Ezért fordulok Önhöz, hogy ha ideje engedi, kérem írja meg erről a véleményét, hogy ebben is tisztán lássunk, én és a barátom, de talán másokat is érdekel ez a kérdés.
Köszönettel és tisztelettel:
Budai István
Az Eger Televízió Féktelenül című műsorának volt vendége többek között Dr. Pócs Alfréd. Az ültetésnek köszönhetően az az érzésem támadt, mintha Jézust látnám a két lator közt a Golgotán.
Pusztai Erzsébet inkább szitkozódva, Darvai László inkább az érzelmekre próbálva hatást gyakorolni fordult állandóan szembe Pócs doktorral.
Érdemes megtekinteni, mert ez mindent elárul a magyar közállapotokról.
https://www.youtube.com/watch?v=rAXxgNuwdiA