Donald Trump amerikai elnök és az egészségügyi vezetés rendkívüli sajtótájékoztatón jelentett be átfogó intézkedéseket az autizmus rohamos terjedésének megfékezésére. A rendezvényen politikai vezetők, orvosok és érintett szülők közösen léptek fel, és olyan kijelentések hangzottak el, amelyek alapjaiban kérdőjelezik meg a jelenlegi orvosi protokollokat és a gyógyszeripari konszenzust.
Az elnök hangsúlyozta: míg néhány évtizede az autizmus ritkaságszámba ment, ma az arány már 1 a 31-hez, egyes régiókban fiúknál 1 a 12-höz. Trump szerint ekkora változás nem magyarázható pusztán genetikai okokkal, külső – „mesterséges” – tényezőknek is szerepet kell játszaniuk.
Az egyik fő téma a terhesség alatti paracetamol- (acetaminofen, Tylenol) használat volt. Kormányzati és szakértői felszólalások szerint egyre több adat mutat arra, hogy a szer növelheti a neurodevelopmentális rendellenességek – köztük az autizmus és az ADHD – kockázatát. Az FDA azonnali figyelmeztetést adott ki, és megkezdődött a gyógyszer biztonsági címkéjének módosítása. Trump személyesen kérte a kismamákat: kerüljék a Tylenolt, hacsak életmentően nem szükséges.
Teljes sajtótájékoztató: https://www.youtube.com/watch?v=cku8PvYR38A
Mihalik Angelika írása a sajtótájékoztatóról:
Az oltásokat jelöli meg az amerikai kormányzat és egészségügyi vezetés az autizmus elsődleges okaként a 2025.09.22-én tartott sajtótájékoztatón
A szöveg elemzése alapján a teljes beszédben az oltások kétszer akkora súllyal szerepelnek, mint a Tylenol – az oltáskötelezés alkotmányellenességének és etikátlanságának újabb bizonyítéka
A számok nem hazudnak: a teljes Trump-beszéd elemzése megmutatja, mi a valódi üzenet, amit a média elhallgat vagy torzít.
2025. szeptember 22-én az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump, az egészségügyi miniszter társaságában sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az autizmus és bizonyos orvosi beavatkozások – köztük az oltások – közötti kapcsolat vizsgálata elengedhetetlen.
A teljes, 13 802 szóból álló beszéd szövegelemzése szerint az „autism” szó 165 alkalommal, a „Tylenol/acetaminophen” összesen 27 alkalommal, míg a „vaccine/vaccines” 54 alkalommal szerepel. Ez a számszerű arány bizonyítja, hogy az oltások kétszer akkora súllyal jelennek meg a beszédben, mint a Tylenol. A média ezzel szemben szándékosan a Tylenol-kérdésre szűkítette a közleményt, elhallgatva az oltások központi szerepét. A hivatalos amerikai állami vezetés szavai alapján tehát az oltások potenciális szerepének elismerése az autizmus kialakulásában vitathatatlanul megjelent a nemzetközi politikai diskurzusban.
Magyarországon mindez különösen súlyos alkotmányellenességet jelez az oltáskötelezés kapcsán. Amikor a világ egyik vezető államának legmagasabb szintű politikai szereplői maguk is nyíltan kijelentik, hogy az oltások az autizmus egyik lehetséges okaként merülnek fel, akkor ezeknek a készítményeknek a gyermekekre kötelező jelleggel való ráerőltetése sérti az élethez és testi épséghez való jogot, az emberi méltóságot és a szülői önrendelkezést, amelyet az Alaptörvény egyaránt véd. Az állam nem kényszeríthet olyan gyógyszerkészítményeket egészséges gyermekek szervezetébe, amelyekről a legfelsőbb nemzetközi politikai fórumokon elhangzott: súlyos neurológiai következményekkel, így autizmussal hozhatók összefüggésbe. Egy ilyen készítménycsalád kötelezővé tétele nemcsak morálisan tarthatatlan, hanem alkotmányellenes is, mert a jogállamiság és az emberi jogok alapelveit sérti a legérzékenyebb társadalmi csoport, a gyermekek kárára.
A tudományos közeg nem mentes a korrupciótól. Maga a British Medical Journal is elismerte, hogy a gyógyszeripari érdekek és a „publish or perish” nyomás súlyosan torzítja a kutatások függetlenségét (BMJ, 2022 ). A Lancet hasábjain Richard Horton főszerkesztő fogalmazta meg, hogy a tudomány jelentős része „egyszerűen nem igaz” a finanszírozási és publikációs kényszerek miatt (The Lancet, 2015). A publish or perish kényszer és a gyógyszergyári finanszírozás miatt tehát maga a Lancet főszerkesztője, Richard Horton is elismerte, hogy az orvostudományi és mikrobiológiai publikációk több mint fele, egyes becslések szerint 70–80%-a nem felel meg a tudományos kritériumoknak, mert nem ellenőrizhető és nem megismételhető – vagyis gyakorlatilag az oltásokkal kapcsolatos kutatások jelentős része nem megbízható. A PubMed adatbázisában tömegesen találhatók elemzések a publikációs torzításról, az ipari szponzoráció hatásairól és a negatív eredmények elhallgatásáról. Ezek mind azt bizonyítják, hogy a hivatalos tudományos diskurzus nem tekinthető mentesnek az ipari és politikai befolyástól, ezért a vakcinákra vonatkozó „biztonságossági konszenzus” is megkérdőjelezhető.
Egy ügyvéd feladata nem a gyógyszergyárak érdekeinek védelme, hanem a rászoruló, károsodott gyermekek és családjaik képviselete. Az, hogy az ellenem folyó kamarai eljárás tárgya éppen ezen tevékenységem, önmagában is azt jelzi, hogy a gyógyszerlobbi érdekei áthatják a magyar szakmai közéletet. Az általam végzett munka nem társadalomra veszélyes, hanem ellenkezőleg: az alapjogok védelmének egyik utolsó bástyája.

-A “majd a szakértők megszakértik a továbbiakban is a tudományt” hozzáállás nem tartható fenn tovább. A standard pedig nem lehet hazug dogma.
De először is az élettant kellene megtisztítani, hiszen az a hamis “tudományos” magyarázatok egyik táptalaja. Erről nem volt szó, pedig lényegi pont. Hogyan kísérleteznek és elemeznek szer hatásokat, ha az élettan (a hatás elmagyarázása) hamis?
-A múltra vonatkozóan a kétséges hatású “védő” és “gyógy” szerek betiltása lenne csak elfogadható. Az adagoljuk kisebben, de sokszor, átcímkézve, és a vegyünk ki belőle egy-két mérget, de egyébként a többi méreg maradhat benne, hozzáállásként elfogadhatatlan. A kisebb adag és az anyag kivonatolás elveivel tisztában kellene lenni. A húsleves állati-növényi-ásványi kivonat, és az egy tálat meg lehet enni elosztva kanalanként. Ha pedig a mennyiség kevés, vagy sok, azt az éhséggel szabályozzuk, de nem egy külső hatóság mondja meg, hogy mennyi az elég. Egy gyógyító, ha adagol egy szert vagy energiát, kell tudja értelmezni a hatásokat, mert azt nem az éhség fogja szabályozni, hanem a tünetek változása. A lázat is lehet alternatívan csillapítani.
-Nulláról kell kezdeni az “orvoslást”. Az eddig praktizáló orvosok megbuktak. Az eddigi “orvoslás” finanszírozás is megbukott. A külön kezelt privát természetgyógyászatot az orvoslás megszüntetéséből kihagynám, mert az saját rendszerrel, “aranystandardokkal” mindig is rendelkezett, függetlenül a mai tankönyvi orvosi élettantól.
-A kontroll kísérlet bemutatta, hogy oltás nélkül lehet nulla autizmust produkálni. Az amishok között egy, a közösségen kívülről érkező, örökbe fogadott oltott gyerek volt egyedül autista. Ez tény. megkerülhetetlen. Az oltás megbukott. Az autista szülőket bólogatónak a tájékoztatón elhangzott elfogadhatatlan megoldás támogatóiként kiállítani mélyen bántó. Sajnos engem jobban bánt, mint a kiállt szülőket.
A nagy leleplezések korát éljük
Minden nap sorra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből.
1.) Trump és RFK jr. naponta leplezik le a Big Prarmaffiát az oltásokkal kapcsolatban, de nekik, mint az Egyesült Államok elnökének és egészségügyi miniszterének jogukban állna az oltások felfüggesztése, és kivezetése, de nem teszki.
Lehet, hogy előbb meg kell nyerniük a társadalom támogatását, hogy nekimenjenekmagyar jelen
ennek a hatalmas gyógyszerlobbinak.
2.) 9/11: Megszervezett esemény a háborúk, a megfigyelés és a szükségállapoti törvények kiterjesztésére.
2001. fordulópont az emberiség történetében, mert új korszak kezdődött, a pszichilkai terrorral akarták kikényszeríteni azt, hogy az emberek önként adják fel szabadságjogaikat a vélt biztonságért cserében.
Ezt feszültségstratégiának hívják, és ezt szolgálta az ikertornyok ledöntése, a JFK nyilvános kivégzése és mosta Charlie Kirk ügy is.
2001-ben megkezdték a bioterrorizmussal kapcsolatos szimulációs gyakorlatokat az Egyesült Államokban.
Több ilyen volt, az egyik a feketemimlő szimuláció, antrax szimuláció, és végül a COVID.
-A Sötét Tél hadművelet (Operation Dark Winter) volt a kódneve egy magas szintű bioterrorista támadás-szimulációnak, amelyet 2001. június 22–23-án hajtottak végre.
A hadművelet célja egy titkos és széles körű himlőtámadás álváltozatának végrehajtása volt az Egyesült Államok ellen.
A Dark Winter szimulált forgatókönyve egy kezdeti, lokalizált himlőtámadást tartalmazott Oklahoma Cityben, Oklahomában , további himlőfertőzéses esetekkel Georgiában és Pennsylvaniában . A szimulációt ezután úgy tervezték, hogy kicsússzon az irányítás alól, és eleve megnyerhetetlen forgatókönyv legyen. Ez egy olyan vészhelyzetet teremtene, amelyben a Nemzetbiztonsági Tanács küzdene mind a támadás eredetének meghatározásával, mind a terjedő vírus megfékezésével. Mivel nem tudnának lépést tartani a betegség terjedési ütemével, egy új katasztrofális vészhelyzet alakulna ki, amelyben a tömeges civil áldozatok meghaladnák Amerika vészhelyzeti reagálási képességét.
(Nekem sikerült az öszefoglaló jegyzőkönyvet is letölteni az internetról, majd átküldöm érdekességként Tamasi Doktornak.)
– COVID-19 világjárvány: Az engedelmesség próbája. Kijárási tilalmak, digitális igazolványok, biometrikus azonosítás a jövőbeli ellenőrzésekre való felkészülésként.
A COVID-dal kapcsolatban ismét megdőlt egy összeesküvéselmélet, és azoknak volt igazuk, akik nem hittek a denevérmesében, és abban, hogy a vírus átugrik denevérről emberre.
Fauci még 1.600.000 dollárral vesztegette meg Kristian G. Andersent, aki nevéhez máltón egy nagy mesét mondott a virus -denevér elméletről, amelyből egy szó sem bizonyult igaznak.
Mára minden kétséget kizáóna kiderült, hogy a COVID-19 labortermék, és a rá kifejlesztett vakcina pedig nagyhatású tömegpusztító biológia fegyver. Sőt! Bizonyítható, hogy még ennél is veszélyesebb: egyenesen beavatkozás az emberi genomba.
A COVID előtt számtalan szimulációs gyakorlatot végeztek, szerte a világon, amelyet a CIA, MI6 és a titkosszolgálatok felügyelték, hogy minden szakmai szinten összehangolt intézkedések szülessenek, amikor a Tedrosz Maffioszosz kihirdeti a világjárványt.
Minden ország rendvédelmi, polgárvédelmi szervei részt vettek, sőt még a szakszervezetek is.
Szimulációs gyakorlatok folytak
– 2016-ban Nagy Britanniában,
– 2019. február 8-án az EU-ban, aminek a neve: Kék Orchidea,
– 2019. októberében Görögországban,
– 2019-ben több alkalommal az USA-ban.
2019. októberében volt az EVENT 201, ami az utolsó nagy ellenőrzés volt, hogy minden a terv szerint fog működni.
Majd, 2019 októberében “véletlenül” megjelent a vírus, és vele együtt megjelent a félelemterror és propaganda, hogy a jó előre legyártott vakcinákkal a megfélemlített emberek minél nagyobb számban beoltasság magukat.
Ebben az előre megtervezett Pentagon katonai műveletben semmi nem véletlen, minden a jó előre megírt forgatókönyv szerint zajlott.
Az EU kapcsán vannak kérdéseink, amelyeket európai parlamenti képviselőknek fel kell tenni, hogy járjanak utána, mivel kell lenni felelősségre vonásnak, és elszámoltathatóságnak?
– Ki finanszírozta ezeket a pandémiás szimulációs gyakorlatokat, és mi célból?
– Kik vettek részt rajta? – konkrétan országonként megjelölve.
– Miért van hírzárlat, és a sajtóban semmi nem jelent meg, ami azért furcsa, mert az emberek életés befolyásoló eseményekről van szó?
– Miért titkosak a vakcinaszerződések mind a mai napig? Ez azért izgalmas, mert kiperelték, és ennek nyilvánosnak kellene lennie.
Forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=pdjP6MIoPpk&t=694s
Az Európai Bizottság 2019-ben titkos gyakorlatot tartott egy járványhelyzet szimulálására
Nyugtalanító kérdéseket vet fel Brüsszel hallgatása az egyik osztrák képviselő szerint. A Gerald Hauser parlamenti kérdésére adott, meglehetősen hiányos válasz felfedte, hogy az Európai Bizottság 2019-ben titkos gyakorlatot tartott egy járványhelyzet szimulálására, azonban Brüsszel továbbra is sok fontos részletről hallgat.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2025/08/europai-bizottsag-blue-orchid
Egy rokonszenves írás:
https://pingvinpatika.hu/blog/post/paracetamol-a-varandossag-alatt-hiperaktivitast-es-autizmust-okozhat.html
Egy ellenkező írás:
https://www.hazipatika.com/eletmod/fajdalom/cikkek/paracetamol_gyogyszer_vagy_mereg
https://magyarjelen.hu/video/27441-digitalis-kokain–mit-tesznek-gyermekeinkkel-a-big-tech-cegek-video
Az autizmus az oltáshoz kötődik. A mobiltelefonhoz az általános elbutulás (mivel nincs semmi, ami a képernyőn látott (a jelenben nem jelenlevő) képekből önmagában értelmileg megragadna), és a kapcsolatok kiüresedése, felbomlása köthető. Nemcsak bizonyos korig, hanem élethosszan tartóan. A mobiltelefon lényege az állandó készenlét arra, hogy valami az adott jelelétén kívül történjen a mobilozóval. Mert a mobilozónak a valódi jelenlét nem számít. Csak az számít, ami nincs jelen, pedig az a valami valójában nem érintheti meg sose az egyént a jelenben. Ami megérinthet, az mindig az adott jelenlét, az adott térben fizikailag jelenlévők által.
A mobiltelefonnak nincs haszna, betiltandó, kidobandó. Hamisan, állandó jelen-létidőt foglal el. A vonalas telefon használata, fix ponton való elérhetősége révén, csak részleges, ideiglenes időt és helyet von ki a jelenlétből, nem a teljeset. A mobiltelefon kivonja a teljes jelenlétet, az állandó készenléti állapot miatt. Ennek ellenére az adás ragaszkodik a mobilhoz. De miért? Csak nem Techmafcia ügynökök? Egyébként pedig a beszélgetés “digitális autizmus” megközelítése terelés az oltásokról.