Egy új publikáció jelent meg 2023. május 23-án. A két szerző: prof. dr. Christof Kuhbandner német pszichológus és prof. dr. Matthias Reitzner német matematikus.
A tanulmány címe: A többlethalálozás becslése Németországban 2020-2022 között
https://www.cureus.com/articles/149410-estimation-of-excess-mortality-in-germany-during-2020-2022#!/
A fenti kép a tanulmányból való és a németországi többlethalálozást mutatja évek és korosztályok szerint.
Prof. Stefan Homburg így kommentálta az eredményeket:
- 2020-ban a halálozási számok Németországban normálisak voltak, az oltás kezdete óta a vártnál 100.000-rel több halott van.
- A halálozási hullám először az idősebbeknél volt, később a fiatalabbaknál, az oltás menetének megfelelően.
- A halvaszületések korrelálnak az oltás ajánlásával a kismamák számára.”
Biró Éva
Na tessék, itt a végeredmény számokban, amit már 3 éve tudunk vagy sejtünk. Nem kell zseninek lenni hozzá, hogy lássuk az összefüggéseket, csak egy egészséges adag józan paraszti ész. Ja, és némi szándék arra, hogy meglássuk, ami egyébként kiszúrja a szemünket. Mindannyiunkét, nincs kivétel.
A nyilvánvaló tényekhez nincs szükség hivatalos “tudományos” rangokra és címekre, sőt, azok csak ködösítik a tisztánlátást.
A kérdés már csak az, hogy ezekkel a nyilvánvaló tényekkel mikor lesz hajlandó az agymosott többség szembenézni, ha egyáltalán képes lesz rá valamikor. Mert a hivatalos szervektől senki ne várja, hogy majd sajtótájékoztatókon, nagy mainstream média-felhajtás mellett állítják ki a bizonyítványt a saját hülyeségükről és korruptságukról, és arról, hogyan hajtották/hajtják végre a legnagyobb globális népirtást a háttérhatalmi sátánista-pedofil bűnöző szindikátus utasítására. Akik egyébként mindig másokkal végeztetik el a piszkos munkát, és nem piszkolják be az ápolt kezüket, abban a tévhitben, hogy így a karma is csak a végrehajtókat terheli (az egyik sátánista téveszme). Amiben egyébként óriásit tévednek.
Oltásszkepticizmus volt a hires a Ferencváros olimpiai bajnok, vb- és Eb-aranyérmes, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes zsenije a
VLV-nek adott háromrészes, Varga Dénes.
Aztán az egyszerüség érdekében mégis kérte az állítólag életmentő szúrit, a csodavakcinát. De sajnos megkapta a hererákot.
Forrás:
1)
Aztán annak érdekében, hogy Tokióba mehessek, és ott ne csesztessenek folyamatosan külön tesztekkel a meccsek előtt,
beadattam a szükségesnek mondott vakcinát.
Varga Dénes az utolsó mohikán – vlv-interjú, 3. rész
https://vlv.hu/varga-denes-az-utolso-mohikan-vlv-interju-3-resz/?fbclid=IwAR2M5Nn-7HEtlcb7ijiAHBr2niOahhbcWGfqZfBouX7yWb8r5QKSfcniUmQ
2)
Varga Dénes először beszélt nyilvánosan a hererákjáról, és arról, hogy nem akarta beoltatni magát
Forrás: https://kuruc.info/r/49/259800/
Most már hogy lehet bebízonyítani, hogy a hererákot a szúri okozta ?
És mit mond erre a csodavakcinát előállító cég, amely a kormányok megrendelésére még mindig szállítja a most már senkinek
sem kellő csodaszert ?
Szerintem a jól megtollasodott vakcinacég most már a hererák ellen kinálja az újabb csodavakcinát.
És mit szól ehhez a csodavakcinát megrendelő és azt erőltető a nép által demokratikusan megválasztott kormány ?
https://www.sgtreport.com/2023/05/the-un-who-wef-seek-to-sexualize-exploit-decriminalize-sex-with-school-aged-children/
Ilyen világban élünk. Beoltatták magukat az emberek és amikor az oltástól ez egész életük tönkre ment. Akkor a felelősők
még tudományról beszélnek. Hogy csak a tudomány tudja kivizsgálni, hogy a Post-Vac miért van.
És az oltási tanácsadó hivatalnak, a Stiko-nak a főnőke, Thomas Mertens azt mondja az áldozatoknak, hogy az orvos előtt
soha ne beszéljenek a Post-Vac-ről. Mert állítólag, akkor ingyen megkapják a szükséges kezelést.
Forrás:
https://www.ardmediathek.de/video/zur-sache-baden-wuerttemberg/krank-nach-corona-impfung-werden-betroffene-im-stich-gelassen/swr-bw/Y3JpZDovL3N3ci5kZS9hZXgvbzE4NjMxNjI
Most már lassan két év telt el a tragikus oltásnak a felvételétől és a az áldozatok most már anyagilag teljesen kimerültek.
És kártérítés még mindig nincs kilátásban. És arról is beszélnek, hogy Németországban ez egy nehéz ügy. Usa-ban ez
sokkal könnyebben megy.