Országos népszavazás kezdeményezés a WHO-ból való kilépésről

Dr. Pócs Alfréd országos népszavazás kitűzését kezdeményezte az alábbi kérdésben:

Akarja-e Ön, hogy a magyar országgyűlés olyan törvényt fogadjon el, amelyben kijelenti, hogy Magyarország haladéktalanul kilép az Egészségügyi Világszervezet (angol rövidítéssel WHO) tagjai sorából?

229 thoughts on “Országos népszavazás kezdeményezés a WHO-ból való kilépésről

  1. Ez jó kezdeményezés.Ezzel egyet értek támogatom.De nem csak ezt kéne meglépni,hanem a független semleges MAGYAR ORSZÁGOT is.

    BORT, BÚZÁT, BÉKESSÉGET ISTEN, HAZA, CSALÁD

    Káposzta Ferenc

  2. igen mert magyarorszag nemzeti szuverenitasat erinti ez nem mas mint totalis egeszsegugyi gyarmatositas

    1. Magyarország nemzeti szuverenitását 2012-ben a parlamentben ülő minden párt elvette az alkotmány megpuccsolásával!

    1. Tõbben aláírnánk.Hól lehet ?
      Tisztelet Önõknek.
      HALADÉKTALANUL, AZONNAL KI KELL LÉPNI!!!!!

      1. Tiltakozom a személyiségi jogaim fölötti esetleges rendelkezés ellen, azok megsértése ellen. Követelem, tartsák tiszteletben a saját testem fölötti rendelkezési jogomat. Mivel e jogaim gyakorolhatóságát veszélyeztetve látom, kérem tárgyi népszavazás kiírását és mielőbbi törvényes lebonyolítását.

  3. Igen haladéktalanul kijelentem,hogy ki kell lépni az Egészségügyi Világszervezet tagjai sorából!!!!!!!!

  4. Kiváló ötlet,díjazom–Hajrá,-meg kell tennünk-tulajdon érdekünk és a gyerekeink védelmében!

    1. Egyelőre ez egy kérvény arra, hogy népszavazást lehessen rendezni. Ezt még nem kell aláírni, megvolt a 30 aláírás a beadáshoz, aztán ha menne, akkor lehetne és kellene 200 ezer.

      1. Nagyon jó lezdeményezés, sokan csatlakoznánk szerintem. Várjuk a lehetőséget az aláírásra.

  5. Tiszteletteljes kérdéssel – mi ez a sok kitakart fekete terület, és hol találom a vélemény helyét ??

    1. Egyelőre ez egy kérvény arra, hogy népszavazást lehessen rendezni. Ezt még nem kell aláírni, megvolt a 30 aláírás a beadáshoz, aztán ha menne, akkor lehetne és kellene 200 ezer.
      A fekete terület a személyes adatok kitakarása miatt van.

    1. Ki kell lépni a WHO-bol, mi ránk ne kényszerítsenek semmi kísérleti, méreg vakcinát‼️‼️‼️‼️‼️Amerika mindent akar, mindent tönkre tesz! Emberirto, csöcselék‼️

      1. Konkrétan a mostani kormány az egész viágot le akarja oltani, mert szerintük nem milliárd de 500 millió transzhumán rabszolga bőven elég az árnyékkormánynak, hogy elvégezzék azt a munkát amiből ők extra luxusban élhetnek.

  6. A WHO egy lefizetett csőcselék.
    Pénzért mindent letolnának az emberek torkán.

  7. Támogatom, mert undorodom Nyugatnak a WHO felhasználásában (is) megmutatkozó gőgjétől. Aztán jöhetne egy másik kampány a ruszofóbia ellen is: “Hátrább az agarakkal, uraim!”

  8. Szeretném, ha nem a WHO döntene Magyarországban a kötelező oltásokról. Szeretném, ha kilépnénk a WHO ból!

  9. Magyarországnak ki kell lépnie a WHO-ból!
    El kell törölni minden covid intézkedést és véget vetni a vakcinázásnak.
    Elutasítom a WHO digitális covid igazolvány tervezetét.

  10. Mindenki számára világossá kellene tenni, hogy milyen alakulat a WHO, kik irányítják és milyen szerepet szánnak neki a globális népesség csökkentésében. Újabban azzal álltak elő, hogy világjárvány esetén a WHO vegye át a tagországok egészségügyének irányítását, vagyis megvalósul a „világkormány” egyik szerepköre, annyi és olyan oltóanyagot erőltetnének rá az emberiségre, amilyet akarnak, márpedig járványt bejelenteni roppant egyszerű és senki nem jogosult kétségbe vonni

  11. Igen, ki kell lépni. Ezzel meg lehet mutatni, hogy van élet a WHO-n és a globalizmuson kívül is.
    Bevallom, az elmúlt két év történéseit átélve meglehetősen szkeptikus voltam Pio atya jóslatát illetően. Mert a magyar társadalom minden volt csak nem aktív, összehasonlítva a külföldi eseményekkel. Ezt a kezdeményezést bárki aláírhatja, aki eddig passzív maradt – ő tudja miért – , a népszavazáson pedig megerősíthető szándékát. Ez a tett egy igen jelentős szög lenne a globalisták koporsójába és követendő példa az egész emberiségnek.
    Mindenki maga éli, maga érti és maga érzi a saját életét, én pedig úgy vagyok azzal a kérdéssel, hogy inkább vagyok éhesen szabad, mint jóllakottan rabszolga. A poén pedig az, hogy éppen itt, a Kárpát-medencében felesleges az ilyen aggódás, hiszen van annyi termőföldünk, geotermikus energiánk, kiaknázatlan energiaforrásunk, hogy bőséggel ellennénk ezekkel, szabadon.
    A DOKTOR URAK múlhatatlan érdemeket szereztek eddigi tevékenységükkel a covid hisztéria (a hazugság-, a félelem- és a hamis tesztek járványa) és emberkísérlet kezelésében, és a mostani kezdeményezéssel mindannyian történelmet csinálhatunk. Ezzel nincs mit vesztenünk, de mindent megnyerhetünk.

  12. Egyetértek a kezdeményezésükke és népszavazás esetén támogatni kívánom.

  13. Sajnos nem elég a WHO-ból kilépni, mert az EU az ukrajnai médiafelhajtás közepette, szép csendben bevezetni szándékozik az egyéneket azonosító QR-kódot (a “fenevad jele”!), a hagyományos bankautomatákat felváltani a már csak QR-kóddal működőkkel, majd a készpénzt is megszüntetni. Innen már csak egy lépés a szociális kreditrendszer, azaz a digitális rabszolgaság, mert onnantól fogva már senki sem rendelkezne szabadon a saját pénzével. A britek még idejekorán kiléptek az EU-ból, és ezzel legalább elodázzák a saját rabszolgasorba döntésüket.

    Ki az EU-ból! Ebben bizonyára partnerre találnánk néhány más országban, akiknek szintén elege van ebből az agyatlan, velejéig romlott és korrupt vízfejből. Hová jutottunk az elmúlt 18 év alatt, amióta a vérünket szívják? Talán cukrászdát nyitottunk Bécsben, ahogy az akkori mézesmadzag jelmondat ígérte? Már el se jutunk Bécsbe, mert az elmúlt 2 év alatt az EU négy szabadságából kettőt gyakorlatilag eltöröltek: a személyek és szolgáltatások szabad mozgását. Csak a tőke és az áruk szabad mozgása, valamint a diktátumok maradtak, és egyre több nemzetállami jogkört vesznek el a megkérdezésünk, pláne a beleegyezésünk nélkül! Ezzel az egész EU-tagság okafogyottá vált. Ha az oltási kötelezettséget és a QR-kódot is bevezetik, akkor már nemcsak a nemzeti, hanem egyenesen az emberi létünk kerül veszélybe! Ezt azért mégsem kellene megvárnunk!

  14. Köszönöm az USA linket, már alá is írtam. Amint a magyar petíció elérhető lesz, azt is támogatni fogom.
    A WHO már nem azt csinálja amit a többség gondolja. Nem szabad ehhez a gittegylethez tartozni. A tét, gyermekeink és unokáink jövője.

  15. EGY-et értek a WHO (ki is?) -ból való kilépéssel, kézen fogva egyéb népzsaroló, sanyargató, leigázó bűnszövetkezettel….. Áldás legyen a MAG népére, MAG-yarországra az IGAZ-s-ÁG útján!

  16. Azonnal ki kell lépni a WHO s egyéb bűnszervezetekből!Nem vagyunk kísérleti nyulak…

  17. Remek kezdeményezés, támogatásra érdemes, díjazom ! (csak kérdéses, hogy hagyják-e)
    Egyébként konkrétan a föld nevű bolygóról hol lehet kilépni ? (nem az exit-re gondoltam.. 🙂

    Az EU-ból is jó lenne már kilépni, mert mint Magyarország nevű gazdasági gyarmat soha nem fog mindenki jobb létben élni.
    Sőt egy idő után már csak a rezsicsökkentést, a 13. nyugdíjat, a zsák krumplit, a talicska tűzifát, az ár stopot, a vakcinát és a digitalizációt fogjuk csak várni és az hisszük, hogy az a jólét, hogyha támogatnak minket és nem az, hogy jó munkáért jó pénzt kapunk és abból mindent ki tudunk fizetni támogatások nélkül és még akkor is marad nyaralásra, szórakozásra és megtakarításra. Persze amíg a sok guglista és faszbukker agya idáig nem jut el a két okostelefon nyomkodás között , addig nem marad más csak az ELŐRE MEGYÜNK (A SZAKADÉKBA) az orbáni úton.

  18. Feltétlenül hozzájárulok egy népszavazáshoz hogy a who-ból lépjünk ki.Ezt kívánja a lelkiismeretem,és s hazám.

  19. En azt szeretnem megkerdezni,mikor lesz vege? mert 2 evet kihuztam es nem oltattam be magam ,de nem is vizsgalnak meg.

  20. Soha értik soha nem tehetik kötelezővé az oltást . Ez már zsarolás. És a pénzéhségnek és hatalom mániának is van határa. Nem lett tönkre téve minden?.már így is sokan élni is félnek. Embertelen állatok.

    1. A gyermekkori oltást is kötelezővé tették és az EU 52 országából ha jól tudom négyben, köztük MO.-n a mai napig kötelező!

  21. WHo .Aki nem az emberek javát szolgálja csak a pénzt és a hatalmat. Sőt aszisztál ebben .annak helye nincs. Elég a hülyeségetekből a megfélelmitésből a zsarolásból. A saját életetekkel játszatok szörnyetegek. Egészséges vagyok és én és a családom nem kisérleti alany. A másik lehet hogy okosnak hiszitek magatokat és tanultnak de a való életben elbuktatok . Eberségből megbuktatok. Remélel eltüntök örökre a Magyarok életéből. És menjetek a pokolba.

  22. Ezek szerint ki lehet onnan lépni. Mindenféleképp támogatom. Nehogy már egy nemzetközi szervezet mondja meg, hogy kötelező legyen bármi ebben az országban! Nem vagyunk senkinek a gyarmata! Szabad Magyarországot!

  23. Jó napot.. Köszönöm szépen hogy önök tisztességes orvosok… Hála önöknek..
    Hool kell aláirni??
    , köszönöm szépen válaszukat

  24. Remek! Kiváló kezdeményezés!!!
    Abszolút egyetértek!!!
    Mikor,hol lehet majd aláírni!!! ✌️

  25. Kilépéssel semmit nem vesztünk.
    De,meddig tart ez a folyamat?
    Aggodalom a Május 1 határidö,mert
    addigra kell beadni az oltatási törvény
    jóváhagyását.

  26. IGEN AKAROM!!!
    AZONNALI HATÁLLYAL A KILÉPÉST MAGYARORSZÁGNAK!!!!!!
    A who-ból!!!!!

  27. Aláírásommal hozzá szeretnék járulni ahhoz hogy Magyarország kilépjen a WHO -ból

  28. Nem èrtek együtt sőt kifejezetten károsnak tartom,a WHO ban való rèszvètelt,hozzájuk tartozást,tőlük függést.A világ pusztításában èrdemeket szereztek,de ez engem ès a magyar nèpet arra int,hogy meg kell szabadulnia WHO től.

  29. Én akarom, hogy legyen népszavazás a WHO-ból való kilépésre. Hol találom a nyomtatvány, hogy kitöltsem és alá írjam?

  30. Nem szeretném a WHO t! Nenyomjak le a torkomon mert nem a válaszom! Nem!!!!!!!!!!! WHO bol kilépés mielőbbi!!!!!! Üdv mindenkinek

  31. helyesnek tartom a kezdemenyezest. éppen eleg dologtol függünk ebben az orszagban.nincs arra szükseg hogy egy who nak nevezett meg egy pioca rank akaszkodjon.

  32. Egyetértek a WHO – ból való kilépéssel . SZeretném megvédeni UNOKÁIMAT Magamat CSALÁDOMAT a kényszeritett orvosi beavatkozásoktól.

  33. Teljesen mindegy hogy ki nyer most hétvégén, sajnos egyik bábkormány sem fog kilépni

  34. Végre egy újabb fontos kezdeményezés. Teljes mértékben egyetértek, és támogatom.

  35. Egyetértek a WHO – ból való kilépéssel . Szeretném megvédeni Magamat családomat a kényszeritett orvosi beavatkozásoktól.

    Válasz

  36. Kilépni azonnal ebből az aljas népirtó cégből, tedroszt pedig életfogytig börtönbe vetni!

  37. HATÁROZOTTAN IGEN!
    Teljesen egyetértek a kilépéssel. Ezeket a maffia szervezeteket és irányítóikat ki kell írtani. Az emberiség megtizedelése és szolgaságba taszítása a céljuk. Nincs közép út. Több száz éve építik ezt a népírtó szövetséget és mára, csak egy lehetősége maradt a gondolkodó emberiségnek. Vagy ők vagy mi.

  38. Nem szeretném, ha a családom egészségét egy korrupt rendszer a WHO-n keresztül kötelező rendelkezésekkel irányítaná! Lépjünk ki a WHO-ból!

  39. Igen, azonnal ki kell lépni a WHO- ból! Az országok szuverenitását nem vehetik el, a jogainkat nem korlátozhatják. Szabad döntést akarunk a testünk felett, nem kötelező vakcinázást!

  40. Mielőtt kiöntenénk a fürdővízzel a gyereket is… Mindenki tisztában van azzal, hogy a WHO tagsággal mit is kaptunk? Nekem például fogalmam sincs. Ha valaki le tudná írni pár pontban, érthetően, annak megköszönném.

  41. Tisztelt Doktor urak!
    Igen ki kell lépni a WHO köréből. messzebb menőkig támogatom, mert csak nyomort hoz az emberiségre.
    Minden tisztelet Önöknek, tevékenységükkel a Covid hisztériával szemben, az emberiség kezelésében. A kezdeményezéssel történelmet lehet csinálni. Mindent megnyerhetünk vele.
    Ge hol kell aláírni a kezdeményezést?
    Üdvözlettel
    Garamszeginé Erzsébet

  42. Azonnal kilépni a WHO-ból és a NATO-ból!
    Egész európának összefogni oroszországgal, kinával és kizárni elfelejteni amerikát!

  43. A WHO sajnos úgy viselkedett a Covid19 oltóanyagellenőrzés során mint egy báb. Áttoltak rajtuk mindent. Igazi ellenőrzés nélkül. Tekintélyét teljesen elvesztette!

  44. Szerintem csak akkor van értelme a népszavazásnak, ha az embereket megfelelően tájékoztatjuk a WHO valódi jelenlegi és múltbéli tevékenységeiről és szerepéről a világban.E nélkül az emberek nem fogják érteni, hogy miért is kellene kilépnünk! Sőt! Nagyon sokan azt hiszik, hogy a “csodálatos intézkedések” és oltások miatt jobb most a helyzet! Ne feledjük, hogy több millió honfitársunk oltatta be magát ennek a 3 betűs szervezetnek az ajánlásai, a félelemkeltő kampány és a hamis ígéretek alapján! (Állítólag 6,4 millióan Magyarországon) Mindemellett természetesen támogatom én is az ötletet!

  45. Nagyon helyes, minél elöbb ki kell lépni a WHO – bol. Trump ezért kellett vesztesnek ki hozni mert meg vonta WHO – tol az összeget amivel minden orszägnak hozzä kell järulnia, tehät ha nincs dij fizetve akkor ki lép.

  46. Támogatom és minden elismerésem a kezdeményezésért!

    Ami a szavak tettekre váltását illeti Covid-ügyben, ezidáig ezt tartom a legjobb ötletnek.
    A WHO (és az Ensz) lényegében egy privát bűnszervezet közintézménynek álcázva, amely belerángatta az egész világ népességét a Covid-19 áljárvány ürügyén egy egyedülálló léptékű csalásba és népirtásba.
    Szuverenitásunk az EU és maga az Ensz is megcsorbította, éppen eléggé, azokból is ki kellene jutni valahogy.
    Már önmagában is elborzasztó a gondolat hogy bármely ország lemondjon önrendelkezési jogairól, de az hogy lemondjon egy ilyen horderejű ügyben is a függetlenségéről, ráadásul egy bűnszervezet javára, az minden képzeletet felülmúl.

    Arról hogy milyen mértékben vagyunk átverve eme bűnszervezetek által, javaslom az alábbi videót, a sok közül, azok számára akik képesek továbblépni az agymosás legnagyobb fokán is: azon a tévhiten hogy vírusok mint patogén entitások léteznek egyáltalán.
    Ez a beszámoló és elemzés szerintem ma az egyik legfontosabb információ Covid-ügyben ami az alternativ tudósok által fenntartott forrásokból elérhető.
    Lab Created Viruses: Smoking Guns or Bad Science? – Webinar From March 25, 2022
    https://www.bitchute.com/video/hd57RWNTCbQf/

    Témák:
    Maga a vírus mint patogén biorészecske nem létezik.
    Az amit vírusnak vélnek vagy neveznek, teljesen más mint aminek a “virológusok” állítják
    Az a tudományos tanulmány ami alapján a szakértők és laikusok milliárdjai azt vélik hogy a vírus léte bizonyítva lett, NEM egy vírusról és annak izolálásáról szól
    A webinar-t vezető tudós – egyébként orvosi képzettségű aki azért hagyta el a főáramú orvosi pályát mert már pályája kezdetén szemtanúja lett annak ahogy a kórházban csecsemők haltak meg a vakcinák következtében, de kollégái mindezt letagadták a szülők előtt, és nem akart e bűncselekményekben részt venni – levezeti annak okait amiért a biolaborban gyártott mesterséges vírus is csupán egy átverés, méghozzá orbitális.
    Mi az aminek léte “bizonyítva” lett ama “Sars-Cov-2 vírus” helyett?
    Mit művelnek valójában a “virológusok” a laborjaikban?

    Részletek:
    Dr Cowan bebizonyítja hogy a Sars-Cov-2 “vírus” izolálása soha nem történt meg, és elemezi azt a tudományos tanulmányt, illetve leleplezi annak tudománytalan mivoltát, amelynek megtévesztő állításaira támaszkodván indult el a Covid-19 “pandémia” narrativája. Amit “vírusnak” neveznek, csupán egy számítógépes program által generált sokszorosított RNA- vagy DNA-szekvencia (génszekvencia).

    Saját szavaimmal elmondva, valami olyasmi történt – ami egyben az a körkörös érvelés ami az RT-PCR teszt mögötti csalás lényegét képezi – miszerint találtak egy génszekvenciát egy wuhan-i beteg tüdejében, ezt sokszorosították, majd ezt a mesterséges konstrukciót elnevezték egy új, halálos vírusnak, anélkül hogy bizonyították volna hogy ezen génszekvencia jelenléte bizonyítaná egy vírus jelenlétét a szervezetben, mint az adott betegség és halál okozóját.

    Majd ezután elkezdték keresni ugyanezt a génszekvenciát mindenkiben azzal az RT-PCR teszttel ami ugyanazt a sokszorosítást végzi el amit az a számítógépes program amely a vírust mint szimulációt generálta.

    Eközben annak a génszekvenciának eredete amit találtak Wuhan-ban, majd később máshol bárki szervezetében, bármi lehet, akár éppen egy mérgezésre adott reakció valaki szervezetében.
    Ugyanakkor maga a “vírus” amelyhez önkényesen kapcsolják e génszekvencia létét, soha nem lett izolálva, így az arra utaló hivatkozás illetve az azzal való egyeztetés minden valóságos alapot nélkülöz.

    Elemzése során dr Cowan azt is bizonyítja hogy a “labor-fabrikált mesterséges vírus” sztorija, illetve a gain of function kísérletezgetés, azaz biofegyver-vírus, is merő kitaláció, átverés, pánikkeltés. Több alternatívát is felsorol magyarázatként arra hogy ugyanaz a génszekvencia amit Wuhan-ban találtak, már szabadalmi dokumentumokban is szerepelt évekkel ezelőtt.

    1. Ha már az országok önrendelkezési jogát említjük, ha hozzátehetem, ne feledkezzünk meg a polgárok egyéni önrendelkezési jogairól sem, legalább olyan fontos.

      1. Jogos és kiváló kiegészítés – abszolút egyetértek!
        Amit hozzátennék, mivel parlamenti demokráciának csúfolják az adott rendszert, abban eleve csak olyan választott kormányoknak van illetve lenne legitimációja, amely az egyének önrendelkezési jogait garantálja és védelmezi minden állami, plusz minden külső és belső erőcsoport visszaéléseivel szemben.

  47. Egyértelmű!
    Ki kell lépni! Nem kell a WHO szabályrendszere, ami kizárólag az oltásról szól!

  48. Ki kell lépni,de nemcsak innen-hanem a NATO-ból és az EU-ból is!!!
    Támogatom!!!

  49. Èn is támogatom a WHO-ból(továbbá gittegylet) való kilèpèst. Hadd döntsek a saját testem felett…ne ezek a zsidórománcigányok irányítsanak…..
    Minden tiszteletem a kezdemènyezèsèrt a Dokiknak! 😉
    Amint lesz lehetősèg, aláírom, sőt èn is ha lehet terjeszteni, segítek!
    Üdv
    Gábor

  50. Itt már 29-én feltették a kérdést és azóta sokszorozódik, magam is csatlakozom a kérdéshez, hogy: “HOL LEHET ALÁÍRNI?” Hol lehet aláírni? Mert ha erre nem jön válasz, akkor minek az egész, akkor csak pusztába kiáltott szó marad.

    1. Egyelőre ez egy kérvény arra, hogy népszavazást lehessen rendezni. Ezt még nem kell aláírni, megvolt a 30 aláírás a beadáshoz, aztán ha menne, akkor lehetne és kellene 200 ezer.

  51. Tisztelt Doktor Úr!

    Kérdezem, hogy ez alapján már nyilvánosságra hozták a beadott kérdést?:
    2013. évi CCXXXVIII. törvény, 2-es pont, 7. § A kérdés benyújtását követő munkanapon a Nemzeti Választási Iroda nyilvánosságra hozza a benyújtott kérdést, a benyújtás időpontját, valamint a szervező nevét.
    És ha igen, akkor hol?
    Valamint meddig kell válaszolniuk a kérdés hitelesítésével vagy elutasításával kapcsolatban?

    Köszönöm szépen válaszukat.
    (Nagyon szeretném én is a kilépést és nagyon szeretném szorosan követni, hogy mi történik ez ügyben, vagyis a hivatal teszi-e a dolgát, ahogy kell, vagy hátráltatnak esetleg?)

  52. A WHO-ból kilépni- hogy Magyarország függetlenségét /hagyományait-ösi kultúráját megörizze. Az UNIÓ-ból is meggondolás tárgyává tenni a kilépést, mert saját pénzügyi stabilitást kell létrehozni, hogy ne fügjünk a nyugati világtól- sajátos gazdasági hagyományokra épülö, hazáját szerető magyar emberek kellenek, továbbá olyan fiatal generáció, aki felismeri, hogy a nyugat csak felhasználja őket-és befolyásolja személyiségüket, hogy elhitessék az én megérzésem szerint, hogy a nyugati termékek- ételek- használati tárgyak-butor-telefonok stb. ezek lehetnek a minőségiek. Ha jól belegondolunk mi magyarok is tudunk sok mindent előállítani, csak kellene jobban támogatni a válalkozásokat és már kiforott cégeket, hogy megerősödjenek és egy új utat mutassanak, hogy necsak saját fejlesztési buszaink – vonataink legyenek- hanem saját autó márkáink, kiválló ruhagyáraink-cipőgyáraink és még sorolhatnám. Sajnos a privatizáció ha jól emlékszem a 90 években tönkretett gyárakat-üzemeket stb- hogy nagyobb hatást gyakoroljón a nyugati tőke számára és befolyást szerezzen üzleti partnerként, ami azt jelentette, hogy nem forgatták vissza teljesen a gazdaságunkba a pénzt, hanem kivették a pénzt a vállalkozásból -mint egy kapitalista országban. Tehát saját magyar termékek kellenek nekünk – ebbe beletartoznak a feltalálok is /tudosok-tervezők/-Népszerűsíteném a háztáji gazdálkodást- hiszen fontos, hogy finom -gyümölcsök-zöldségek kerüljenek az asztalunkra. A házi állatok tartása-pl-kecske- bárány stb. ki milyet szeretne- hiszen – lehet sajtot- vajat- tejfölt- készíteni házilag- mit akár értékesíten is lehetne. Ezeket öszegezvén arra jutottam, hogy az embernek a sorsa önmagától is függ, ezért ne várjuk a sültgalambot,- hogy majd a szánkba röpül és kiszolgálnak a multik- mivel így az emberiség elustúl és eltunyúl, mindattól, amit tanultunk az öseinktől- nagyszüleinktől- hogy amit te megtermelsz az a tied. Ezért fontos a saját föld kisebb házzal-/pl-faház-/ nem-/kastély kell az embernek és pompa-hanem boldogság, biztonság, kiszámítható értemes élhető vállalkozás-/pl-háztáji -termelésnél-kézmüves temékek- stb. Minden vállalkozást végig gondolni és erre építeni. A poltikában csak kislétszámú kb-/30föből álló polítikusokat alkalmaznák egy új forradalmi módszerrel, ami saját dolgozatból tevödne össze úgy, hogy mindegyik a saját tapasztalatát -szakmáját felhasználva, figyelembe venné a saját országa adottságait, hagyományait- országa területi elhelyezkedését és ösztönző elemeket használna. Midenképpen egy sajátos tudatos, országot építsünk a szakrális értékeket követve, hogy gyermekeink azt mondhassák, hogy jó itt a szülőföldömön élni és dogozni. A SZENT KORONA legyen az utmutatás, mit a végére hagytam szándékosan, mivel értékrendi válság van és a nyomort teljes egészében fel kellene számolni. -Minden magyarnak aki itt akar élni, legalább biztosítani kell kedvező feltételhez kötve a lakáshoz jutást- estleg termöföldel. A fontos, hogy amiért leszülettünk, tegyük a dolgunkat és egy szebb jövöt építsünk és óvjuk az öseink bizalmát és védjük- mit ők kiharcoltak nékünk.

    Üzente- rekreációs szakember- kreatív tervező- biztonságszervező

  53. Mindenképpen minél hamarabb kilépni A VHO – ból szintén támogatom maximálisan!

  54. Aláírnám, Támogatom a dr. Urakat!
    Nagyszerű emberek!A munkájukat anyagi támogatással is segítve az ügy érdekében!
    Várom az értesítéseket;
    Tisztelettel és lelkesedéssel

  55. Természetesen minél hamarabb ki kell lépnünk a WHO-ból mert nem szabad megengedni,hogy uralkodjanak felettünk!

  56. Milyen jó látni,az egyre nagyobb számban ébredező emberek hozzászólásait.Erőt,egészséget,és SZABADSÁGOT,mindannyiunknak.Nem az a szabad ember,aki azt csinál amit akar,hanem az,aki amit nem akar,azt nem csinálja.Kilépni mihamarabb a WHO-ból,és az EU-ból is.Emlékszem az EU lépés népszavazása előtt,az akkori Magyar Demokrata című hetilapban megjelent egy hosszabb cikk,amiben az Osztrákok óvva intették Magyarországot a “szarba lépéstől”. Sajnos nem sokan figyeltek rájuk!

  57. a WHO egyike A HÁTTÉRHATALOM DIKTATÓRIKUS szervezeteinek .
    AZONNALI HATÁLLYAL KI KELL LÉPNI !!!!

  58. Kilépni! Messzemenően támogatom a kezdeményezést, alig várom, hogy magam is aláírhassam! Ez magától értetődő, már régen ki kellett volna lépni!

  59. El kell kerülni minél messzebbre ezt az elmebeteg, pszichopata tömeggyilkos covid fasiszta bagázst !!!!!

  60. Tisztelt Orvosok!
    Támogatom a WHO ból való kilépésnek kezdeményezését

  61. Mennyi kell jelenleg az érvényességhez? Rendeleti kormányzás alatt megtartható egy ilyen? Nagyon drukkolok, de ott vagyunk, hogy mentse magát mindenki ahogyan tudja. Aki nem jön hagyja. Vagy maradjon vele.

    A lemmingek tegnap megszavazták maguknak, nekünk és utódainknak az átkot a másik átokkal való ijesztgetés miatt. Kollaborálva az őket terrorizáló és injekciókkal megnyomorító kormánnyal, mely a hatalommal kollaborál. Csak hogy maradjon minden úgy ahogy van. Persze semmi sem marad úgy ahogy van. A bűnök pedig nem maradnak következmények nélkül. A tegnapi sem. Épülget már a méreg-gyár a gyerekeknek Debrecenben. De sebaj, mert legalább lesz SZÉP-kártya kollektív EU-adósságból amíg áll a kártyavár.
    A Föld kirabolva, a modern civilizáció éppen elbukja a Teremtés ellen indított harcát. Év végére globálisan 10% hiány várható kőolajból GEOLÓGIAI OKOKBÓL, (nem a ruszkik miatt). Az ipar Kínától át a világon gáz- és szénhiány miatt állt le. Plusz a már nem szétteregethető szerkezeti problémák miatt. A “zöld” technológiai átállás egy ámítás és az országok megfejése a multik által. A természeti rendszerek szétverése nyomán – mely súlyosabb mint a felmelegedéses történet – itt a globális felhidegülés és az időjárási szélsőségek. Mindez zuhanó olaj- gáz- és szén készletekkel. Aminek a maradékán olyanok ülnek akik nem mi vagyunk. Mindennek a Vízügy és iparosított mezőgarázdaság által 170 év alatt félsivataggá szárított Magyarország fut neki. Közelgő élelmiszerhiány mindenhol. Így ezekkel a fafejű hatalmi kollaboránsokkal a trónon itthon is.
    Ezért volt eddig is felfordulás, nem másért. Egy valami nem marad el soha: a következmények. Tessenek kapaszkodni!

  62. Teljes szívvel egyetértek a kezdeményezéssel, és támogatom a WHO-ból való kilépést !!!

  63. Hozzájárulok én is !!!! ? és az EU bol is kifelé ? Köszönet mindenkinek aki hozzájárul ehez a döntéshez Hajrá Magyarország ?

  64. A választási eredményeket figyelembe véve kicsit szkeptikus vagyok, de ha lesz alá fogom írni. Nem szimpatikus ahogy jelenleg is a kormányunk külföldi parancsokat hajt végre. Nem elfogadható számomra, hogy bármilyen védelmi intézkedésekkel felülírják és elveszik az alapvető emberi jogokat. Mert az emberi jogok elvételével az ember mivoltunk egy része is elvész, akkor pedig nincs mit megvédeni a védelmi intézkedéseknek.
    Az élet emberi jogok nélkül nem sokat ér egy társadalomban.
    Irigylésre méltó a doktor urak kitartása és gerincessége.

  65. Ki kell lépni a WHO-ból és az EU-ból is!!!
    De látok 2 problémát:
    1. Az agymosott lakosság nem biztos, hogy felfogja, hogy ez milyen fontos, és nem szavazza meg
    2. Mi a garancia arra, hogy – ha meg is szavazzuk – nem csalják el az eredményt??? Volt már rá precedens – nem is egyszer…

  66. Az ötlet nem lenne rossz, csak ahhoz rendszert is kellene váltani, hogy ez kivitelezhető legyen! A DIKTATÚRA ezt nem fogja benyelni! Ne legyenek illúziók ezzel kapcoslatban senkinek! https://rendszervaltok.hu/ – sajnos a dokik ezt nem akarják támogatni!

  67. Az állam önrendelkezési jogához szorosan hozzá kell kapcsolni az állampolgárok egyéni önrendelkezéséhez való jogát is, szerintem ez ugyanolyan fontos.

  68. A mostani választási népszavazás eredményének láttán, nekem semmi kétségem sincs afelől, hogy legalább 60 % arra fog szavazni, hogy NE lépjünk ki a WHO-ból !
    Egy olyan országban ahol a maszk viselés eltörlése után még mindig sokan maszkban járnak, mert elhitték, hogy ez egy nagyon veszélyes vírus és nem is tud arról amit nem lát a mainstreamben és féltik a szaros kis életüket, továbbá ott ahol a sok korrupt kis szemétláda csak azért szavaz a fideszre, hogy megkapja 13. nyugdíját, a zsák krumpliját, a tűzifáját, és legyen rezsicsökkentés, ott nincs miről népszavazni érdemi kérdésekben !
    Tetszett a fidesz megdöbbenése, hogy “saját magunkat is megleptük”. Én is meglepődtem, hogy ebben az országban annyi hülye van, hogy ezekkel bármit el lehet hitetni és meg lehet csinálni, sőt BÁRMIT MEG IS FOGNAK CSINÁLNI VELÜK (sajnos velünk is).

    Kedves Tamasi doktor Úr, úgy tűnik jövőre a fogadást megnyerem… 🙂 bár inkább veszíteném, mert az lenne a jobb az embereknek az életünknek.

  69. Nagyon támogatom a WHO-ból való kilépést. Várom a lehetőséget az aláírásra!

  70. VÉGRE! Szuper!!!!!! Ezt mondom, amióta nyilvánosságra került ennek a gengszterbandának a legközelebbi aljas szándéka! Nem kötelező a tagság, KI KELL LÉPNI!

  71. 2 év óta követem az Orvosok a Tisztánlátásért oldalt és minden az orvosok által szervezett tüntetésen ott voltam. Tudom kikből áll a WHO, mik a terveik, stb. Tiltakozom a kötelező vakcinázás ellen. Azonnal, sürgősen ki kell lépni a WHO-ból.

  72. Akkor itt is írom, hátha..
    CitizenGo-n keresztül nem lehet megfuttatni ezt a kezdeményezést? Ott online történik az aláírás. Mentsenek meg bennünket, kérem, nagyon bízom a munkájukban! <3

  73. Haladektalanul mindenféle keppen!
    Aki nem tudja mit muvel ez a sotet hatterhatalmi szervezet az nezzen utana, olvasson utana!
    Kezdesnek ajanlom a “Fall of Cabal” azaz a “Kabal bukása”:c. Sorozatot nezze vegig majd a “Sequel of Cabal” c. Sorozatot is. Dokumentalva vannak bizonyitekokkal. Kiserleti patkanykent oltjak az egestsegeseket. Afrikaban sterilizaljak, megeroszakoljak a fiatal noket. Gyermekcsempeszet/ “Childtrafficking” stb.. stb.. pedofil vezetoseg

  74. KI KELL LÉPNI A WHO-ból. A garancia és kísérleti oltasok kötelezővé tétele EMBERISÉG ELLENES HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNY!!! NEM lehet senki ember fiára rá kényszeríteni a KÍSÉRLETI VAKCINÁKAT!!!

  75. Kezdetektől figyelem Önöket! Kérném kezdeményezzék a WHO ból való kilépést! 2024!? WHO féle katonaság!?
    Köszönöm

  76. Szintén a WHO-bol való azonnali kilépést támogatom.De ezt a most megválasztott kormányunknak kellene rendeznie,szerintem.

  77. Tiszta szívből IGEN! Ki kell lépnünk először a WHO-ból, mert közvetlen az életünket veszélyezteti, aztán a NATO-ból, és az EUból is. Hol lehet aláírni a kezdeményezést?

  78. Mindenképpen ki kell lépnünk a WHO – ból és az EU-ból is! Nyilatkozom csatlakozom a kilépés támogatói közé!

  79. Tisztelt Tisztán Látó Honfitársaim !
    Én úgy látom,hogy a törvényes úton való demonstrációval /népszavazás / elkésünk a WHO-ból való kilépéssel.
    Ahogy a netadóra beindult a fiatalság nagy részesze – meg kellene próbálni a demonstratív ellenállást megszervezni.
    Egyetemek diák önkormányzatai, mozgalmak,egyesületek megkeresése (sok van,de elszigetelt ).Ki az utcára,erőt mutatni,mert törvényes keretek közt elkaszálják a szándékot.70 éves vagyok, de, ha kell mindent elkövetek,mindent megmozgatok, hogy a gazságuk ne jöjjön össze!!Önöket is erre buzdítom, legyünk kreatívak !! A pozitív energiák összeadódnak ,és győznünk kell !!!

  80. Ki kell lépni a WHO-ból, mert nem kérünk a népirtásból, valamint az EU-ból is, mert soha nem volt összetartás az országok között.és vissza kell állítani a független nemzetállamokat, és a NATO-ból is ki kell lépni, mert az Amerika “hadserege”, őt szolgálja és nem céljuk a béke fenntartása. Talán ki kellene húzni Európa fejét Amerika hátsójából végre.

  81. Ha fenn akarunk maradni,mint hatalmas ősi multtal rendelkező MAGYAR NEMZET, akkor feltétel nélkül ki kell lépni a WHO-ból, az EU-ból és a NATO-ból is. Támogatom a népszavazás mielőbbi elindítását. Kérdésem, hogy miben, hogyan tudunk segítséget nyujtani azon kívül, hogy aláírjuk? Hogyan érhetők el a kezdeményezést elindító Emberek?

  82. Férjemmel együtt szeretnénk aláírni a petíciót. Hogyan tehetjük ezt meg?

  83. Így van, nem emberek vezetik a WHO-t ezért van az a végeredmény amit látunk. (Védikusan minden egoista embert démonnak neveznek. ?) Szóval jó kezdeményezés a kilépés és a teljes felkészülést javaslom mind fizikailag mind lelkileg arra ami előtt állunk. (Én csak második Kánaánnak hívom Magyarországot…. Lehet tovább gondolni) Csak megemlitem: cél => 1800-as évek közepe végére visszadobni az emberiséget. Ha hagyjuk tovább folyni ezt akkor az emberek érzelmei csonkulni fognak és 2080-ra egy olyan nihilbe és apátiaba kerül az emberiség hogy az csak na…

    Tudom hihetetlenül hangzik…. A valóságban viszont véresen komoly

  84. Támogatom a kilépést a WHO -ból, viszont az erről szóló népszavazást nem! Fölöslegesen kidobni milliárdokat népszavazásra, ami úgy sem lesz érvényes, felesleges! Lásd a gyermekvédelmi népszavazás sem lett érvényes, nem érte el az érvényes szavazat az 51%-ot, pedig össze lett kötve az Országgyűlési választással. A Nemzeti Választási Bizottság kimondta: a referendum mind a négy kérdésben érvénytelen volt, az érvényes szavazatok aránya 47-48 százalék volt, érvénytelenül szavazott: 20-21% a különböző kérdéseknél. Ezen belül a nem szavazatok aránya 92 és 96 százalék között változott. Hiába!

  85. Természetesen támogatom! Már régen ki kellett volna lépnünk! De nemcsak a WHO-ból, hanem az EU-ból is!

  86. KI KELL LÉPNI a WHO-ból, és az EU-ból is!
    Nem volt elég világos, hogy az összes oltóanyagot, és raktárat elpusztította a hurrikán? nem értették ennek az üzenetét? Amit az EU művel velünk, az több mint sok! 4 éves gyerek is átlátja az EU ajjasságát. Elég volt belőlük!

    Nem akkumulátor gyárakat kell építeni!!
    Tisztelni földjeinket, melyért Őseink vére folyt! Hogyan merészelnek tiszteletlenül bánni, el kotyavetyélni a hazánkat, vizeinket? Emiatt a TEREMTŐTŐL nagy büntetést kapnak, mert a MAGYAR -HON különleges helyet foglal el a Teremtő Szívében.
    Elfelejtkeznek arról, hogy egyszer mindenki számot ad az életében elkövetett dolgokról,ha megjön a behívó!! ott nincsen ám mellébeszélés!
    Továbbá! az irányítók ideje lejárt, már csak eggyes fullajtárok erőlködnek,a 2 nagyfőnök, aki irányította őket, már nincsen itt a földi világban.!!!!! Hát akkor miért kell kiszolgálni még mindíg a bill ge..i-féle társaságot? Magatoknak csináltok fölöslegesen karmát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük