Az oltások, mint a világjárvány fellendítői?

Nem telik el nap anélkül, hogy ne hallanánk, hogy az oltatlanok a felelősek a még mindig tartó világjárványért. A “be nem oltottak járványa” divatos mondat. De vajon ez megfelel-e a tényeknek?

https://www.kla.tv/20877

10 thoughts on “Az oltások, mint a világjárvány fellendítői?

  1. Még csak nem is “oltás”, hanem kísérleti génmanipuláció, pláne nem “védő”! Hagyjuk már abba a mainstream neurolingvisztikai programozást!
    Arról nem is beszélve, hogy a kamutesztekkel kreált kamustatisztikákkal csak egy újabb gumicsontot dobnak a naiv közönségnek.

    Az egyetlen megbízható adat, úgy tűnik, csak a halálozási adatok összehasonlítása lenne, mivel a halált nem lehet vitatni, csak az okát (főleg, ha nem engedik az elhunytak boncolását).
    Az Egyesült Királyságban a temetkezési vállalkozók szerint 2020-ban, a méreginjekciók tömeges beadása előtt nem volt több haláleset a szokásosnál. Amikor viszont beindult az “oltakozás”, attól fogva egyre több munkájuk lett. Eleinte a jóval több időset temettek, aztán a 30-40 évesek kerültek sorra nagy számban, most pedig a gyerekek. Biztosan csak véletlen egybeesés, hogy a méreginjekciózás is éppen ebben a sorrendben ment/megy végbe…
    Kíváncsi lennék a magyarországi halálozási adatokra és a korösszetételre, összehasonlítva a méreginjekciózási adatokkal, a kamujárvány előtti időszaktól fogva mostanáig.

    Az biztos, hogy még soha nem hallottam annyi mentőszirénát a mi csendes külvárosi lakóövezetünkben, mint idén nyártól fogva minden áldott nap. Vajon oltottakhoz vagy oltatlanokhoz mennek?

    1. az a baj a birkák még a hivatalos forrásokbak sem hisznek, csak annak amit a fosodratú média mantráz..

      1. @DPed:

        A kérdésre hogy mit lehet ebből a statisztikából látni?
        (Ugyanezt egy újabb bejegyzés alatt is külön kommentben posztoltam)

        Hát többek közt azt jelenti, (na és ez itt most a hídba leszállás helye), hogy olyasmi mint egy pandémia, nem létezik és soha nem létezett.

        Ellentétben az egyéb országok hasonló hivatalaival ahol ezeket az adatokat is lelkesen hamisítják, sőt főleg ezeket, Hazánkban véletlen ott maradt a bizonyiték, feketén-fehéren, hogy soha nem volt itt semmi pandemic, csak panicdemic volt és van, de az nagyon:
        https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html

        Kell annál hitelesebb forrás mint maga a KSH adatai?

        Ez azért is érdekes mert a vírusfélő vakcina-fanatikus nép számára valóban igazolná egy különleges járvány létét, azok a hivatalos statisztikák lennének, na de hát azok éppen a járvány ellenkezőjét mutatják.

        Csak rá kell menni a linkre, és meg kell nézni az adatokat. (az összesítő oszlop a táblázat jobb szélén látható) de az excel fájl is letölthető.

        Nem kell ide adatbányász, hisz egy laikus számára is nyilvánvaló hogy a “pandémia” bejelentése idején és után NEM volt semmi többlethalálozás, sem az azt megelőző hónapokhoz képest, sem az előző évek ugyanazon időszakához képest. Sőt, pl 2015-ben február-március jóval több halálesetet mutat mint az állitólagos járvány kezdete azaz 2020 február-márciusa.

        Egyedül a 2020 őszi influenza oltás kampány idején volt némi ugrás, ami pontosan arra utal amire akkoriban Dr Mikovits és Dr Cahill figyelmeztettek, hogy azok az oltások is veszélyesek.

        További érdekesség hogy a tömeges Covid-oltások ideje azaz a 2021 januártól kezdődő időszak adatai még becslések, előrejelzések csupán,de mint ilyen a halálesetek növekvő számát vetítik elő. Érdemes lenne megtudni miért?

        De ami a lényeg és ami egészen döbbenetes az az hogy ha itt nincs semmiféle járvány, mert NINCS- és ami igaz Magyarországra nyilván igaz minden többire is, akkor mégis miért kell kötelezővé tenni olyan oltásokat amelyek nem védenek semmitől, és amelyek ily nagy számban megölnek embereket?

        Amire egy ma közölt kla műsor is utal: nem más ami történik mint orbitális bűntény, tudatosan elkövetett tömeggyilkosság.

    1. Itt áll a szemünk előtt.
      Letöltöttem az excel fájlt, és végignéztem az adatokat.
      Nyilvánvaló hogy a “pandémia” bejelentése idején és után NEM volt semmi többlethalálozás sem az azt megelőző hónapokhoz képest sem az előző évek ugyanazon időszakához képest.
      Egyedül a flu oltás kampány idején volt némi ugrás, ami pontosan arra utal amire akkoriban Dr Mikovits és Dr Cahill figyelmeztettek.
      Avagy a fenti adatokból is az derül ki hogy az oltások generálják azt amit járványnak adnak el nekünk.

      1. Én is átnéztem az adatokat, és megjelenítettem grafikonon az összhalálozást. Amit én látok a görbéből:
        2015-től minden évben kb január tájékán megnő a halálozás kb 70%-l. Ez egyértelműen az adott év influenza-járványát mutatja.
        2020-ban a januári 70%-s csúcs elmarad – helyette csak 20%-s a kiugrás – a görbe laposabbá válik és elnyújtottabbá. Egyértelműen a járvány korlátozások hatása. (Ez is volt a narratíva akkoriban, amit így utólag alá is támasztanak a tények)
        Eddig logikus, ami ezután jön az a kaotikus. 2020 Novemberében jön egy 80% csúcs, majd 2021 márciusában egy 90%-s csúcs, majd a delta: 2021 novemberében: ez is hasonló a márciusihoz.
        A 2020-s csúcsot nem lehet az oltásokkal magyarázni. Az utána következő kettőt már igen. De ha van egy kivétel a háromból, az már az (összeesküvés-)elmélet hibáját mutatja.
        Más kérdés, hogy én elsősorban azt látom, hogy ez nem járvány. A többi évhez képest alig emelkedett a halálozás. A pestis, a spanyol nátha: az már járvány volt. De hogy ezek a számok miatt miért kellene kötelezővé tenni egy mellékhatásokkal terhelt kísérleti génmódosító vakcinát, azt nekem nem lehet megmagyarázni.

  2. Ha összeadjuk évente a halálozási adatokat a következőket kapjuk:
    2015—-133.978 halott
    2016—-126.293
    2017—-131.293
    2018—-130.624
    2019—-129.275
    2020—-143.219
    2021—-135.844+ ( 5 hét alatt az előző hetek számai apján kb. 15.000) = így 2021-ben kb. 150.844 halott, ahogy nő a beoltottak száma egyre több az áldozat, pedig éppen fordítva kellene lenni. 2020-ban még nem volt vakcina, akkor volt az előző évek átlaga kb. 130.000-hez kb. 13.000 többlethalálozás, 2021-ben az éves átlag 130.000-hez viszonyítva több mint 20.000 a többlethalálozás. 2021-ben megkezdődött a vakcinázás és nőtt a halálos áldozatok száma pedig a jelentős számú beoltottság és a fertőzésen átesettek megszerzett tényleges immunitása alapján láthatóan csökkennie kellett volna. A mi falunkban azok közül akik megfertőződtek eddig még senki nem halt meg, viszont a 2020 évvégi kötelező influenza vakcinázás után a helyi szociális otthon 44 lakója közül január-február hónapban 16-an meghaltak, majd később a Moderna vakcinázás után még 6-an ( ott már néhányan nem hagyták beoltatni magukat, ők megvannak). Nekünk egy volt kollégánk 1 Pfizer vakcinától kb 10 nap után meghalt, májusban temettük. Több közeli ismerőst vitt a mentő vakcinázás után sztrókos tünetekkel, van egy oltott házaspár akik szinte egy hét különbséggel meghaltak, most nemrégen halt meg egy 64 éves ismerősünk a felesége kb. 2 hónappal korábban, mindkettő oltott volt a feleség kórházban dolgozott. Egy ismerősünk nagyon beteg, a második Pfizertől agyvérzést kapott, az arca eltorzult, a harmadik Pfizertől teljesen lerobbant. Nagyon elkellene már az ország vezetőinek gondolkozni helyes volt e kísérleti vakcinákkal fél Magyarországot beoltani, nem erőltetni kellene a vakcinázást, hanem befejezni.

    1. tehát már 2020-ban is volt vakcinázás. Az influenza ellen. Meg is nőtt rögtön a halálozás november és decemberben úgy, hogy bár előtte kevesebb volt, mint előző években, november december úgy megnyomta a számokat, hogy a végén több lett, mint korábbi években.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük