Nem rég feltettem egy cikket az oldalunkra, melyet egy bizonyos Vincze István az alábbi kommentben kérdőjelezett meg. Utána néztem és biztosan állíthatom, hogy állításom helyén való volt az általa nívótlannak kántált cikkemben. Egyetlen általa felsorolt cikkben sem igazolják, hogy a vírust izolálták, tisztították és visszafertőzőképessé tették. Jobb helyeken az ilyen minőségen aluli, trollkodó, a másik felet méltatlanul minősítgető kommenteket nem is szokták megválaszolni, de itt megkapja a választ Vincze úr, hiszen a valós viták által képes a tudomány fejlődni és nyilván vannak kollégák, akiknek fontosak az érvek azért, hogy tisztán lássanak.
Előbb lássuk a kritikus kommentet.
“Dehát ez megint SZEMEN SZEDETT HAZUGSÁG! Tamasi “doktor” úrnak ajánlom az úgynevezett tudományos folyóiratokat és az úgynevezet peer-review rendszer tulajdonságait. Gondolom újakat mondok, azért születhetett ez a nívótlan cikk.
Több száz intézet (köztük több magyar is, elsőként Kemenesi Gáborék csoportja Pécsen) mutatta ki nem csak a vírus genomját, hanem a nukleokapszidot is pl HRSEM segítségével.
NCBI, 2020. május, első USA fertőzöttből izolálás:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7239045/
2020 febr: első Dél-Koreai fertőzöttből izolálás
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7036342/
2020 május, Olasz fertőzöttökből izolálás az ASM journalben
https://jvi.asm.org/content/94/11/e00543-20
Itt 2020 ősszel karakterizáció HRSEM-mel
https://www.nature.com/articles/s41598-020-73162-5
Tavaly nyáron észak Németországban:
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7272567/
Az ASC-ben publikált téli cikk az Albert Einstein College of Medicine intézetből
https://pubs.acs.org/doi/10.1021/acsomega.0c03512
Itt az RObert Koch intézet 100nm-es felbontású nagyfelbontású scanning-elektronmikroszkópos vizsgálatai:
https://www.rki.de/…/NRZ/EM/Aufnahmen/EM_Tab_covid.html
A végén a pécsi csoport, Kemenesi Gábor virológus tollából:
https://www.mdpi.com/2073-4425/12/2/194
https://www.mdpi.com/1999-4915/12/12/1401
Vincze Istvan
bpstudent@hotmail.hu“
Válaszom a felsorolt idézetekre
A vírus maga létezik, senki nem ezt észrevételezi. A szekvenciáját szabadalmaztatták ezt is jól ismerjük. A mutánsokat szekvenálással azonositották. Ezek nem bizonyitanak többet, mint hogy a virus létezik, mutálódik. Az, hogy kimutatták betegekből, nem bizonyitja, hogy attól a vírustól fertőződtek meg a páciensek, nem bizonyítja, hogy létezik egy csak ezen vírus által létrehozott kórkép és persze le sem írják ezt a kórképet. Az állítás továbbra is igaz: nincs egyetlen bizonyítéka sem annak, hogy a fertőzőképes és betegséget okozni tudó vírus tisztítva, azonosítva létezik a világ bármely laboratóriumában, azzal egészséges egyedeket és sejtek befertőzve egy speciális COVID 19 kórképet hozhatnak létre.
1) https://www.mdpi.com/1999-4915/12/12/1401: A teljes genomot hatarozták meg, 32 covidos betegből. Megnézték, hogy a nem betegekben benne van-e ugyanez a szekvencia. Nincs bennük.
Az, hogy a betegekben benne van a virus, nem bizonyitja, hogy a virus okozta a tüneteket és a megbetegedést.
2) https://www.mdpi.com/2073-4425/12/2/194: Egy betegből származó mintából kettő vírus jelenlétét mutatták ki, majd számítógépes modellen nézték a vírus fehérje kötődési képességét. Nem izolálták a vírust és nem azzal végezték a kísérletet. Nincs igazolva, hogy ez a vírus szekvencia felelős a megbetegedésért. A közlemény címe “in silico analízis” vagyis az adatbázisokban való kutakodás és összehasonlítás. Az így nyert adatok nem képesek COVID tüneteket kiváltani.
3) https://pubs.acs.org/doi/10.1021/acsomega.0c03512#
Ebben a cikkben két sejtvonalba beleklónoltak kettő tüskefehérjét és azt jellemezték. Nem a tüskefehérje okozza a fertőzést, nem azt bizonyították, hogy a vírus fertőz, csupán azt, hogy a tüskefehérje a receptorokhoz képes kötődni, valamint, hogy a tüskefehérje egy immunválaszt vált ki. Minden más testidegen fehérje is ugyanezt teszi.
4) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7272567/ A vírus teljes szekvenciáját leírják és azt a betegből kiveszik. A genetikai anyag viszont önmagában nem fertőz. Ha fertőzne, akkor minden tüskeferhérje mRNS vagy DNS, ami az oltásokban is van, akkor az is betegséget okozna. Azt sem nézték meg, hogy nem betegben benne van-e ugyanez a szekvencia. A cikk nem bizonyítja, hogy a vírus megbetegedést okozott volna valakiben.
5) https://jvi.asm.org/content/94/11/e00543-20 Itt is a vírus teljes genetikai állományát szekvenálták. A vírust nem izolálták, nem fertőztek meg vele senkit, semmilyen élőlényt, nem használtak nem betegekből vett kontroll mintát sem.
6) https://jvi.asm.org/content/94/11/e00543-20 Ebben a közleményben a betegből vett mintában találtak vírust, amelyet sejtkultúrában felszaporítottak, elektronmikroszkóppal megállapították, hogy az izolátumnak korona szerű szerkezete van és megszekvenálták. Az eredmény alapján megállapították, hogy az hasonló a wuhani víruséhoz. Szekvencia hasonlóságról van szó, senkit nem fertőztek meg vele, nem nézték meg egészségesekben, vagy COVID-on átesettekben benne van-e ugyanez, vagy hasonló szekvencia. Tehát nincs negatív kontroll, nincs bizonyítva, hogy fertőz.
7) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7239045/ A vírust betegből izolálták, szekvenálták és berakták egy gyűjteménybe. Nem fertőztek meg vele senkit, nem nézték meg, hogy tünetmentesekben benne van-e, hogy influenzás, náthás, bakteriális tüdőgyulladással küzdőkben benne van-e.
Tapasztalati alapon azt tudom elmondani, hogy kollegám lánya és annak férje megbetegedtek, és a férj kórházba is került. Mint kiderült a gyerekük az óvodából hozta haza a COVID-ot, és más szülők is megbetegedtek akik abba az óvodába járatják a gyereküket. Másik kollegám lánya is megkapta a kórt, teszttel kimutatták, és hetekig pozitív volt (mert a PCR ugye a halott vírust is kimutatja).
Tehát létezik a betegség és egészséges fiatal embereket lever a lábukról, sőt kórházba kerülnek miatta, második harmadik hullámban jellemzően.
A betegség jellegzetessége sok esetben a szaglás, íz érzés elvesztése. Ilyet szokványos influenzánál, náthánál nem tapasztalnak az emberek.
Miért ragaszkodnak ahhoz, hogy a betegség nem létezik? Én nem vagyok vakcina párti de, attól még létezik a betegség és van kockázata.
Arról sem beszélnek, hogy nem pusztán a halál lehet negatív kimenetel, hanem a szövődményei a COVID-nak. Ezt nevezik COVID szindrómának, amikor a nehéz légzés fennmarad hosszabb távon.
Tapasztalatból mondom szintén, hogy a kollegám lánya nem nyerte vissza ugyanúgy a szaglását, miután meggyógyult sem.
Szerintem ismeretségi körben mindenki talál olyat aki megfertőződött, és produkálta a szaglásvesztést, stb.
A megoldás nem a vakcinák, hanem a megfelelően eltalált gyógyszerezés (vitaminokkal kiegészítve lenne), például az ivermectin használata, amivel végre Magyarországon is 3 kórházban kísérletet folytatnak.
https://index.hu/gazdasag/2021/02/02/ivermectin-klinikai-vizsgalat-kasler/
a szaglás elvesztése minden évben jellemzője volt az influenza szezonnak, ez sem unikum, csupán a main stream fecsegése. Járnak hozzám olyanok, akik elvesztették a szaglásukat előz években és nem is nyerték vissza. Azt kell érteni, hogy influenza és más vírusok szezonja van minden évben, az idén is.
Tisztelt Dr. Tamási Úr!
A Kadmium képes helyettesíteni az esszenciális cinket annak jótékony élettani hatása nélkül. Továbbá szaglásvesztést okoz.
A cinkhiány pedig ízérzékelés vesztést.
Kedves zizz! Az én személyes tapasztalatom: 2019 márciustól április végéig többször, több napig tartó teljes szaglás-ízlelés vesztést tapasztalam úgy, hogy nem volt eldugulva az orrom. Rendkívül gyenge voltam, heteken keresztül. A fül-orr gégész szerint többszörös vírusfertőzésen estem át. Nem kellett hozzá covid. Vagy csak nem úgy hívták. De attól létezett.
Ami mostanában betegíti az embereket, az elsősorban a butaság, az logikus, önálló gondolkodás hiánya. Mindig is voltak – főleg az iskolában, óvodában járványok. Amik mindig végigmentek akár teljes családokon, mégsem esett pánikba a társadalom. Pedig gyakran egy munkahely fele vagy egy osztály kétharmada lebetegedett, de ment az élet tovább. Mi változott? Lett egy új teszt, egy új név. Óránként többször tudatják velünk, mennyire félni kell. Sőt, követelik! Kifordult a világ magából és a legtöbben még csak észre sem veszik! Gratulálok a tapasztalataihoz!
Néha olyan érzésem van, mintha az emberek szándékosan nem hallanák meg a média mantrázásától eltérő álláspontokat. Egyáltalán mire alapozod, hogy SARS-CoV-2 fertőzése volt az ismerőseidnek? Mert azt mondták? A tesztek alkalmatlanságára nem térek ki, már többször elhangzott. Direkt nem COVID-ot írok, mivel az már maga a betegség, tehát azt amúgy sem lehetne hazahozni az oviból. Voltál már úgy istenigazából influenzás vagy egyéb légúti problémával megbetegedve? Én voltam. 10-15 éve. Egy hétig az ágyból sem tudtam felkelni. Tudod mi a különbség? Akkor a kutyát sem érdekelte. Egy éve gyakorlatilag eltűnt minden légúti betegség, csak a COVID maradt. Elég átlátszó, nem? Az átlagemberek totális tudatlanságát használja ki ez a hazug propaganda. Ha jól tudom, a koronavírust 1960 körül azonosították először, ami persze nem azt jelenti, hogy előtte nem létezett. Ez egy folyamatosan mutálódó vírus, ezért nem lehet oltást kifejleszteni ellene, és ezért lehet hetente egy újabb mutánst előhúzni és szó szerint az őrületbe kergetni az embereket. Ismeretségi körben vannak szülők, akik nem engedik be a gyereküket magukhoz. Mivé vált az embernek nevezett biológiai formáció? Az ilyet már nem lehet embernek nevezni. Ez csak egy kitérő gondolat volt.
Az emberek nagy része már találkozott élete során valamilyen koronavírussal, így nem túl nagy újdonság lesz számára egy újabb találkozás, a háttér védettsége már megvan.
Azok az információk nem kerülnek előtérbe a hivatalos források által, hogy kikre is veszélyes ez a vírus. Egy éve, kilenc hónapja kb. még jelentek meg ezzel kapcsolatban vizsgálati eredmények és statisztikai adatok, történetesen, hogy bizonyos gyógyszereket szedők, illetve az influenza ellen beoltottak körében lépnek fel a súlyos tünetek, amik elég sűrűn a teljesen alkalmatlan protokollal kombinálva meghozták az “eredményt”. Szándékosan nem úgy írtam, hogy krónikus betegek, hanem bizonyos gyógyszereket szedők. Felmerült, hogy vannak olyan anyagok, amik kvázi “utat nyitnak” az információ könnyebb átadásának. A Lancet tulajdonos-főszerkesztője írt e logika mentén egy cikket, melyben szindémiának nevezte ezt a jelenséget. Természetesen a fentebb említett gondolati irányok nagyon gyorsan eltűntek mindenhonnan.
Ez egy soha véget nem érő, huszadrangú szappanopera is lehetne, ha nem velünk és nem a jelenben játszódna. A németek kijelentették, hogy nagyjából őszig lesznek korlátozások. És milyen véletlen, már most kezdik őszre jósolni a “negyedik hullámot”.
Nagyon elvakultnak kell lenni ahhoz, hogy valaki, ha csak körvonalakban is, de ne tudja átlátni a folyamatokat.
Több olyan esetet tudok, amikor a szaglás, hallás vesztést egy közönséges stressz helyzet váltja ki. Sajnos családon belül is volt már ilyen. Egyszerűen kibukott, elfáradt a munkában, maga a stresszhelyzet, – melyről tudjuk, hogy idegrendszeri probléma – támadta meg a halló és szaglószerveket. Nem ritka eset nézzen utána. Az emberek többsége, – hála a tv. csatornáknak, egyéb hírközlő csatornáknak – olyan szinten befolyásolták a lakosság pszichéjét, hogy azt is beképzelték maguknak, amit soha nem éreztek.
Ez történt velem is 2020. október végén. Volt egy határidős munkám, amiben elakadtam a rossz, ill. hiányos információk miatt. Segítséget kértem az „okosabbaktól”, persze nem kaptam. Szó szerint magamra maradtam a problémával, mert mindez home office-ban volt. Hatalmas nyomás és STRESSZ nehezedett rám napokig, de végül sikerült megoldanom. Másnaptól du.-tól kezdődtek is a tünetek: fejfájás, nagyfokú hidegrázás, hőemelkedés, levertség (de nagyon), és a szag- és ízérzékelés elvesztése. Orrfolyás, orrdugulás nem volt. Kb. 5-6 napig tartott. Kivéve a szag- és ízvesztést, ami azóta is fennáll. Ez nagyon zavaró. Én ezt megtapasztaltam, nem képzelődtem, ja és tv-t sem nézek tizen éve, hazug, fősodratú média által sulykoltakat sem hiszem el. Szerencsére ismerem a Hamer-féle GNM-et, ezért nem estem kétségbe nagyon. Úgy gondolom, a stressz okozta a tüneteket, nem holmi vírus.
Nem vagyok kovidhívő, és próbálok számomra hitelesnek tűnő forrásból /ez, ugye relatív/ tájékozódni, de végesek a lehetőségeim, hisz nem tudok mindenről személyesen meggyőződni, minden forrást leellenőrizni. Ebben a hazug világban nagyon nehéz az igazságkeresők útja. Ezért óvatos és néha tanácstalan vagyok.
Sajnos sokszor megtörtént már a történelem során, mikor bizonyos (küldött) „beépülő elemek” egy tiszta, jónak induló eseményt, vagy csoportosulást kisiklatnak a „ha nem tudod megakadályozni, akkor állj az élére!” elv alapján.
Az erösödö mikrohullámu rendszerek a wifihez és egyebekhez a biológiai szervezetett erös stresszhelyzetben tartja folyamatosan. Ha + ként egyéb gond is felmerül látható a betegség megjelenése.
Pl nálam sziv és érrendszeri problémákat okozott és okoz jelenleg is a legapróbb ++stressz mert a folytonos mellé már sokkk!
De ezt se szeretik hallani mert sok pénz van benne ahogy az oltások folyamán is milliárdosok lettek a gyártók és a oltások a tözsdén voltak! (olvastam a portfólioban)
Pedig a kijárási tilalon idején az a képzetem támadt hogy most szerelik a + g5 antennarendszereket tovább. Igen éjjel a sötétben fényszorókkal állitották be 2000-2005 között is a 20-30 (Pannon, Westel) antennákat a háztetökön vagy tornyokon! (azidöben is hiába kerestem MSZt vagy műás leirást illetve az üzemorvos is a panaszokra amik felléptek annó)
Tehát én vélem, nem vagyok orvos se biológus de vélem hogy ez a g5 tel is kapcsolatban lehet !
A DNS (mRNS) alapú oltás maradandó károsodást okozhat az emberi DNS-ben (MODERNA) > https://youtu.be/_CwMm2zPswY
zizz262-nek:
1) Én sajnos szinte minden télen átesek valami nyavalyán ami ledönt a lábamról és amitől elveszítem egy időre a szaglásomat. Szóval akkor lehet hogy én minden évben kovidos vagyok…
De továbbmegyek. A sógornőm 40 éve véglegesen elveszítette a szaglását valami hasonló téli betegségben. Azóta sem tért vissza a szaglása, a legkisebb mértékben sem. Szóval akkor lehet hogy ő már 40 évvel ezelőtt is kovidos volt…
Engem idén januárban is megtalált a szaglás-elvesztéssel járó nyavalya. Most hosszabb időre ment el a szaglásom mint más években, ennyi volt a különbség. Meg a másik nagy különbség, hála Dr Dobos Vadimnak és az interneten megtalálható nyilatkozatainak, hogy az ő ajánlásai szerinti vitaminmennyiségeket fogyasztottam a betegségem alatt is, meg már előtte is, így valószínűleg ennek köszönhetően az idei nyavalyám lefolyása határozottan enyhébb volt mint az előző években. (Nem kizárólag, de legfőképp a D-vitamin szerepére céloztam, kb 20.000.N.E naponta a betegségem alatt. Előtte és azóta is kb 10.000.)
2) Legyen szíves utánaolvasni hogy a PCR-teszt már hány helyen megbukott. Teljesen alkalmatlan arra amire használják mostanság. Nem elegendő bizonyíték arra, hogy az ön kollegája és az ő lányuk valami rettenetesen veszélyes vadonatúj típusú vírustól voltak betegek. Ez a teszt nem is a teljes vírus jelenlétét vizsgálja hanem annak csak egy kicsi töredékére reagál, és tudtommal még nincs sehol bizonyítva hogy ez a kimutatott töredék darab nem származhat valami egész más forrásból csak kizárólag ebből a vírusból.
Coronavirus szaglás vesztés eltérő a nátháétól és infuenzáétól
https://www.bbc.com/news/health-53810610
A BBC-re hivatkozik?
Hahaha, kedves zizz, ne nevettessen!
https://m.facebook.com/104443607730747/videos/2706549829656105/
Doktor úr, nem kellene kóklerkedni, és tényleg komolyan utána kellene járni, mit jelent izolálni egy vírust.
Kezdjük ott maga a vírus milyen formába van jelen környezetben. Emberi testen kívül nem önmagában található a levegőben vagy felületen hanem aeroszolban, nyálcseppekben. Gyakorlatilag fertőzés során környezetből idegen ember nyálkáját teszed a szádba valami formába ami mi esetünk a vírust tartalmazza. Ha vírus épen maradt (kb van párszáz ép virion) akkor kapcsolódik majd testeden belül receptorhoz és átveszi irányítást a sejt felett. Sorsod innen dől el, valakinek nagyon jók immunsejtjei és még itt leáll a dolog, mások pórul járnak.
Szakfolyóiratok nem követelik meg a tiszta sóoldatban való izolálást, vagyis a virionok teljes purifikációt. Mivel sok vírust lehetetlen ilyen szintig tisztítani. Lipidburok istabilllá válhat és kipukkanhat a virion. (tisztán fehérjeburkos vírus könnyen izolálható tisztán) Kb ha tápoldatban tudod prezentálni, és fertőzést azzal átvinni egy másik sejtflaskába az bőven elég. Se a szekvenálás, se vakcinakészítés nem követel meg extrém tisztítást.
“Nem fertőztek meg vele senkit, nem nézték meg, hogy tünetmentesekben benne van-e, hogy influenzás, náthás, bakteriális tüdőgyulladással küzdőkben benne van-e. ”
komolyan, ha kísérlet során belehalna valaki, ki vállalná a felelőséget. kb keressünk néhány embert aki hátha belehal, boncoljuk fel és nézzük meg tüdöjét EM-mel?
Végén mi lehetne a konklúzió? Hurrá, tényleg képes embert ölni a vírus? Juhééé? vagy Oooohhh no! Anyway
Emberi kísérletet olyan szinten amire vágyik senki nem akarja, mert ha baj történik, pl haláleset….
Óh sejtsorokba, szövetekbe, állatokba is vissza lehetne fertőzni a tisztított kórokozót, nem kell emberkisérletet csinálni. Bőven tanulmányozható lenne a klinikai és a biológiai reakció és lenne valami képünk, hogy egyáltalán mi is a covid 19 betegség, már ha van ilyen. A tudományt nem a kifogások, hanem a kísérletek viszik előre. Ki kell találni azt a kísérletet, amely megvalósítható. Csak úgy látom, hogy jelentősek az ellenerők, hogy valós kísérletek és eredmények szülessenek.
Doktor úr ugylátom sok portált átolvasva hogy ez a covid inkább politikai virus mint influ, amellett hogy valóban az influ megjelenik de el is tünik hullámzás nélkül.
Ez a 2025 és 2030 közötti NWO érdekében van amikor már késö lesz ágálni ellene. Ezért van behülyitve a jónép mert végig akarják vinni.
Végig ingatlanok és minden apró kacatok államositása mellett mert már arra is szükségük van.A részben meghülyitett emberek másrészt a fizetettek ellen igen nehéz, mikor a BKVn is 2 megállóként hallja az ember a pofatanga orrig meg a többi agymosást! És igen a szkeptikusok hátrányban vannak most pedig azoknak maradt némi ész a fejükben akár (ki)tunkolták tesztekkel akár nem.
Kivánom a sikert mindönk érdekében, sajnos nincsen szakmai rálátásom a dokumentációnak nagyon preciznek kell lennie ahhoz hogy ülljön! De olvasom sokan remek szolgálatot tehetnek a közért szakmai tudásuk és szándékaik révén!
A Magyarok Istene segitse ás áldja meg a kezdeményezésüket és vigyázzon minden eggyes emberre!
Kedves fairi. Ha nem tűnt volna fel, jelenleg világméretű emberkísérlet zajlik, értelem és tudományos megalapozottság nélkül. Ennek fényében teljesen irreleváns ez az okos hozzászólása, hogy “hátha haláleset történik”, Az ún. “védekezés” egy ész és értelem nélküli emberkísérlet a vegzálásra és a kisvállalkozások tönkretételére kihegyezve, a politikai célok és a korrupció által meghatározva. A hónapok alatt összegányolt és a fejlesztési protokoll felénél tartó oltások is bőven kimerítik az emberkísérlet fogalmát. A “védelezés” áldozatainak száma már rég sokszorosan meghaladta a “vírus” áldozatainak számát. Azért nem csinálják meg a visszafertőzést a vírussal mert tudják h nem fog sikerülni. Illetve sokkal valószínűbb h megpróbálták már párszor csak nem jött össze, ezért mély kuss van.
A 6. Utaláshoz – azt írod doktor úr, hogy “a Wuhanihoz hasonló…”, meg hogy szabadalmaztatott.
A szabadalmaztatottsága lehetne-e alapja az izolálhatóságnak?
Az összehasonlíthatóságnak előfeltétele kell legyen, hogy legyen mit összehasonlítani. Vajon a tanulmány leírja-e, hogy mégis miben hasonló? Mert akkor csak meg kellett volna említeniük a tanulmányban, hogy miben tér el.
Dr. Andew Kaufman oldaláról – Statement On Virus Isolation (SOVI)
https://andrewkaufmanmd.com/sovi/
Immanuel Project: The Corona Crisis Explained
https://youtu.be/ovFDvLlK8L0
Dr. Tamasi, minden tiszteletem az Öné és hasonlóan tisztán látó, gondolkodó társaié! Köszönöm ezúton is, végtelenül türelmes felvilágosító munkájukat, fáradozásukat, mindazt, amit mindannyiunkért tesznek. Remélem, egyre többen látjuk és megértjük, milyen érdekek mentén megy a nyomásgyakorlás ország/világ/szerte. Bízom a józan ész diadalában!
Kicsit tanácstalan vagyok. Az általam fordított és közzétett bejegyzés szerint több hatóság, egészségügyi szerv nyilatkozik úgy, hogy nem ismert számára olyan tanulmány, mely leírja, hogy a virológia klasszikus szabályai szerint izolálták volna a SARS-COV-2 vírust.
https://www.virusinfok.hu/2021/02/12/a-fantomvirus/
Itt pedig azt olvasom:
“A vírus szekvenciáját szabadalmaztatták ezt is jól ismerjük. A mutánsokat szekvenálással azonositották. Ezek nem bizonyitanak többet, mint hogy a virus létezik, mutálódik.”
Rákattintottam a második linkre.
https://www.mdpi.com/2073-4425/12/2/194
Ott azt olvasom:
An In Silico Analysis.
Ami azt jelenti számomra: számítógépes alkalmazással a monitoron vizsgálták a vírust.
Persze, be kell, hogy ismerjem, vegyészmérnökként abszolút laikus vagyok.
De ami megint csak összezavar:
Ezek itt azt mondják, hogy 235 ezer €-t adnak annak, aki először igazolja a vírus izolálását.
http://www.samueleckert.net/isolat-truth-fund/
Egyértelmű átverés az egész!
Jó lenne a megoldásról is beszélni. Hogyan tudjuk meggátolni ezt a nyilvánvaló emberkísérletet! Én azt gondolom, hogy az Emberiség egyénileg és tömegesen is felléphet. Csak egy egyszerű eset lehetne, hogy nem vásárolunk Multi bevásárló központokban. Ennyire egyszerű lenne, ha össze tudnánk tartani, mi Emberek. Ha nem tudom megvásárolni a média reklámok által hipnotizált termékeket, mégis mi történik? Nem történik semmi, csak annyi, hogy visszataláltam Istenhez! Csak ennyi történik. Persze ez vonatkozik azokra, akik még ezt megtehetik! Mi történik akkor, ha fél évig csak zsíroskenyeret eszek lila hagymával és néhány vitamin készítménnyel segítem a szervezetem? Mi történik? Semmi! Tudom, hogy nehéz egyéni szinteken ilyen lemondásokkal élni, de ez a megoldás! Óriási erő van a kezünkben, ami megállíthatja ezt az ámokfutást, amit a multik akarnak beprogramozni! Ilyen kezdeményezésekre lenne szükség! Kíváncsi lennék, ha Magyarországon a fogyasztás drasztikusan lecsökkenne, akkor a Multik a nyereségcsökkenést hogyan publikálnák? Kivonulnának? Hát azt mondom, hogy hajrá! Lehet kivonulni! A Gyermekeim jövője a tét, úgyhogy semmi sem drága ezért számomra! Magyarország Mezőgazdasági Ország “volt”, amíg az UNIO ezt el nem tiporta! Vissza kell állítani a Magyar Kisgazdákat, vissza kell állítani például a cukorrépa termelést is! Összefogással!… Bár mire képesek vagyunk! Egyszerű döntések kérdése az egész! Képzeljétek el, ha egy hónapig “komoly önmegtartóztatást” gyakorolnánk? Nem mennénk Multikhoz vásárolni, csak a kisboltba. Szerintetek mi történne? A Multik vakarózni kezdenének, higgyétek el nekem! Ez a megoldás! A globális összefogás! Globális diktatúra ellen, Globális Népi összefogás kell! Bocsánat, ha valakit megbántottam ezzel!
Valójában a DOLLÁR a vírusgazda:
https://www.facebook.com/igazsag.profan/videos/2285015901644910/
?
Az én meggyőződésem szerint semmilyen! vírust soha! nem izoláltak.
Erre bizonyíték:
https://andrewkaufmanmd.com/sovi/
laikus kérdésem: ha van információs terápia,akkor létezik információs megbetegedés? egyszerűen a lélek letölti azt a testbe a morfogenetikus mezőből?
(laikus vagyok,csak hangosan gondolkozom)
Drága Doktor úr!
Nagyon szép munkát végzett! De semmivel sem jutottunk előbbre. Emberek halnak meg körülöttem, akiket egy influenza nem vitt volna el, olyan számban amit soha nem láttam. Arról beszéljen már kérem, hogy miért történik mindez? Mi roncsolja a tüdejüket, miért nem jönnek le a légeztetőgépről és halnak meg? Mit kellene tenni, hogy ezt megelőzzük? Valami aktív részvétel a megoldásban, ne csak kizárólag a kritika.
Hát ez is a propaganda része. “Influenza nem vitt volna el…. ” ki tudja mi viszi el őket, ha a PCR hamis, ki tudja, hogy most több-e a halott, eddig nem volt több lényegesen, mint előző években. Ki tudja, hogy hány az oltás miatt hal meg mostmár, ki tudja, hogy helyesen döntenek-e a lélegeztető gépre tevésről, vagy egy kivégző protokoll van forgalomban. Először is a félelmet kéne csökkenteni, mert nincs ok, nincs racionalitása, ez egy gerjesztett pánik, ami öl. Utána lehetne megelőző intézkedéseket tenni, amelyekről írtam eleget már az első hullám alatt. Már ha van hullám.
De Doktor Úr! Azt én mondtam, nem a propaganda! Eddig még túléltek minden influenzát! Egyikük sem kapott oltást! Azt mondja kivégezték őket? Na most kezdek el félni!
2016 os tanulmányból idézet
(7-8. pont elég jellegzetes)
“As though to the overall theory of Presman, variety of alternative Russians [41] attribute a large
form of effects to microwave irradiation. A partial listing, supported by clinical knowledge, includes:
1. Eye cataracts, and eye disease.
2. Ductless gland sensitivity, in some cases, a small increase within the volume of the gland.
3. Bradyeardia, associate interference with the natural rhythm of heart contractions, retardation it down.
4. Body substance regulation. Increase of amine content of the blood by factors of 2 or more.
5. Dissociation between individual macromolecule factors of the plasma.
6. Chest pains.
7. Organic injuries of the vascular system.
8. Shriveled sensitivity of the attention and therefore the nose (sight and smell).
9. A large form of nervous reactions, as well as headaches, sleepiness, irritability, fatigue, labored
respiration, and miscellaneous low level pains, like tingling and throbbing.”
https://www.researchgate.net/publication/301516381_Adverse_Effects_of_Microwaves
Ezek mind jó, lényegre mutató kérdések doktor úr, amit azonban nem értek:
miért nem tulajdonítanak jelentőséget a saját honlapjukon található videóban elmondott MEGOLDÀSNAK?
https://orvosokatisztanlatasert.hu/amerikai-orvosok-sajtotajekoztatoja/
A megoldás ugyanaz mint a SARS-1 esetében, ugyanaz a hydroxikloroqinos terápia gyógyít meg minden egyes beteget amitől az egészségügyi szervezetek eltanácsolták (kvázi eltiltották) az orvosokat !!! Ehelyett egy lélegeztető gépes terápiás protokolt alkalmaznak a világon szinte mindenhol, pedig mindenki tudja, hogy a gépről tíz betegből nyolc nem jön le élve!
Ismételten kérem, ha a videó feliratozása nem megoldható, legalább egy összefoglaló fordítást kellene mellékelni. A nigériából származó doktornő mondja el a lényeget, sajnos az ő angolja a legnehezebben érthető. Válaszát várva maradok tisztelettel.
Dr. Tamasi, eloszor koszonom mindent ami tesz ertunk es emberekert. Igen is tudju hogy mi viszi oket el… Az hogy hatekony terapiakat betiltottak, es az hogy mergezesrol van szo es telyesen mas iranyba kutatunk…
A covid-protokoll öli meg a betegeket a kórházakban? – egy váradi tüdőgyógyász viszont sikeresen meggyógyítja betegeit
17/03/2021 13:02 által Szőke Mária Nézetek: 72071
UPDATE: Szerda este értesültünk arról, hogy a Román Orvosi Kamara etikai bizottság elé citálja Dr. Flavia Groșan tüdőgyógyász-bronchológust, azzal vádolva a doktornőt, hogy szembemegy a nemzetközileg elfogadott orvos-protokollal, mely szerint a covidos betegeket kezelik.
***
Érdekes interjút közölt a national.ro hírportál, melyben egy nagyváradi doktornő beszél arról, hogy szembemenve a hivatalosan, globálisan kiadott covid-protokollal, saját tüdőgyógyászi tapasztalata alapján, hagyományos módon kezeli a virózisos betegségek miatt tüdőgyulladást kapott betegeket, a covidosnak mondottakat is, és átütő sikerrel,betegei szinte 100 százalékban felgyógyulnak minden kórházi kezelés nélkül.
A doktornő szerint a jelenleg használt covid-protokoll öli meg valójában a betegeket a kórházakban.
Dr. Flavia Groșan tüdőgyógyász-bronchológus Nagyváradon (Bihar megye). Azon orvosok egyike, aki nem ért egyet a jelenlegi , az Egészségügyi Minisztérium által bevezetett gyógyítási protokollal, ahogy a covid19 fertőzöttnek nyilvánított betegeket kezelik.
Félretéve az előírt, (globálisan parancsba adott!) gyógyítási protokollt, saját módszerével, orvosi tudásával gyógyítja a vírusfertőzött embereket és a jelek szerint nagyon jól csinálja ezt, ugyanis az általa létrehozott kezelés során csaknem 1000, különböző stádiumban lévő beteg mentett át a SarS-CoV-2 fertőzésen. Betegei 100% -ban meggyógyultak, minden kórházi kezelés nélkül.
Groșan doktornő atipikus tüdőgyulladásként kezeli a SARScov2 vírus okozta szövődményeket, a kialakult betegséget.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy hatalmas hibákat követnek el a kórházakban, és hogy a Covid protokoll valóban megöli a betegeket.
“A Covid tüdőgyulladás, atipikus, de tüdőgyulladás, és ekként kell kezelni” – jelentette ki a doktornő.
“A világjárvány kimondásának kezdetétől az volt a célom, hogy egyetlen beteg se jusson odáig, hogy intubálják, mert ez végzetes. Folytatom a klasszikus, olcsó gyógyszeres kezelésemet, amely magában foglalja a klaritromicint, egy antibiotikumot is, amely a makrolid antibiotikum csoport része. A makrolid osztályban csak három antibiotikum van, az eritromicin, amelyet mindenki ismer, az azitromicin és a klaritromicin. Nem szeretem az azitromicint, mert ez a klaritromicin gyengébb másolata. Nagyon érdekes klinikai vizsgálatokban dolgoztam tüdőgyulladásos esetekben, és ott megismertem a klaritromicin vírusos tropizmusát, és láttam a klaritromicin gyulladáscsökkentő hatását, amely egyetlen más antibiotikumnak sincs.”
A tüdőgyógyász felhívja a figyelmet arra, hogy a kórházakban beadott oxigén túladagolása agyi ödémát okoz, ez a betegek halálának egyik oka.
Erről a következőket nyilatkozta:
“80% feletti oxigéntelítettség esetén nagyon kicsi oxigénadagokat adok a betegnek, percenként 2-3 litert és naponta rövid időszakra, csak 4-5 órára. Az oxigénfelesleg ugyanis gátolja az agyat, mert általában az agy irányítja a testet, nem pedig egy eszköz. Itt egyáltalán nem értettem egyet a kiadott covid-protokollal, az általuk beadott nagyon magas oxigéndózisokkal, 20 literrel acidózisba, agyödémába tették a betegeket. Mivel nem veszik észre, hogy az oxigén telítettségben tartja őket, ugyanakkor növelik az agy szén-dioxidját és agyödémát okoznak, és a betegek érthetően meghalnak. ”
A Kaletra és a Codeine Covidban történő beadását Flavia Groșan orvos nagy hibának tartja, mert súlyosbítják a betegséget.
“Szerencsére volt néhány nővér, akiket valóban hősnőknek tartok, akik figyelték a betegeket, és figyelmeztették azokat, hogy ne vegyék be a Kaletra-t és dobják el a gyógyszereket. Aztán mikor az orvosok mentek és nézték a betegeket csodálkoztak miért nincs azoknak hasmenésük, és miért érzik jól magukat. Azért, mert nem vették be a protokoll előírta gyógyszereket. Ezek az ápolók igazából így megmentették a betegek életét.
A Codein alkalmazásakor a beteg ugyanis nem tudja felköhögni a váladékot a tüdőből s ez fojtja meg, nem vérrögök, hanem maga a felgyűlt váladék. Ilyenkor a betegek érthetően pánikba esnek, mert nem tudnak lélegezni, ezért benyugtatózzák őket és lélegeztetőre teszik, s ezután isten irgalmazzon nekik!” – olvasható a doktornő által adott interjúban. (Forrás: Național.ro)
Kedves Doktor úr!
Minden elismerésem, azért a bátor kiállásáért, ami tesz a vélhetőleg “globális üzleti betegség” ellen, szakmai és erkölcsi hozzáállásával.
Kitartást és Jó egészséget kívánok.
Janikum
Nature cikk a covid kutatásban használatos állatmodellekről:
https://www.nature.com/articles/s41586-020-2787-6
Idézet: “All hamsters that have been challenged by different groups and with different SARS-CoV-2 isolates consistently showed signs of respiratory distress, including laboured breathing35,36. Additional signs of morbidity included lethargy, ruffled fur and a hunched posture35”
Rengeteget tudnék posztolni a sars-cov2 100 ezres irodalmából, aki kicsit utánanéz az nem fogja hoaxnak nevezni a vírust.
Még egyszer: nem izolálták beteg emberből úgy, hogy meg lenne tisztítva, mikroszkópban meg lenne vizsgálva, labor módszerekkel be lenne azonosítva, majd ezt a vírust visszaadnák egészséges sejtsorba, vagy állatba vagy emberbe és közben leírnák, hogy mit vált ki. Ez nem történt meg, ezért sehol a világon nem rendelkeznek a tisztított kórokozóval, amelyről tudni lehet, hogy milyen klinikai képet okoz. Jelenleg senki nem tudja, hogy mi a kórkép, azt milyen kórokozó okozza és miként gyógykezelhető. A hoax az a propaganda, amellyel elhitetik, hogy minden egyértelműen tisztázott. Ezért nem valamilyen vírusok, hanem maga a COVID 19 jelenség a hoax, amelyben nagy okos tudósok fél információkkal nyomják ugyanazt a hülyeséget.
Tisztelt Tamási Úr!
Tehát ha jól értem Ön a következőt állítja: Van egy vírus szekvencia, ami csak a betegekben van jelen, az egészségesekben nincs, megvan a vírus teljes RNS szekvenciája, beazonosíthatóak rajta a gének, megvan a fehérje, amiről tudjuk, hogy a sejtek kötődésért felel, ismerjük a fertőzés és a vírus szaporodásnak mechnaizmusát, sejtkultúrában tudják szaporítják a vírust, de ezek a tények nem jelentenek semmit, mert nem fertőztek meg szándékosan senkit a vírussal. Ezek szerint az Ön álláspontja szerint a PubMeden jelenleg elérhető 70 325 tanulmány egyikének sincs semmi tudományos alapja?
Kedves Zoltán, jó ha az ember nem forgatja ki a másik szavait. Jelenleg senki nem izolálta beteg emberből azt a vírust, ami mikroszkóp alatt és laboratóriumi módszerekkel tisztán igazolható, hogy egy bizonyos vírusról van szó és ezt a vírust sem sejttenyészetbe, sem élő állatbam, vagy emberbe nem is oltották vissza, hogy ezáltal megfigyelhessék az általa kiváltott betegség természetét. Ezt állítom és ez stimmel. A többi az Ön okoskodása.
A Koch-posztulátumok röviden a következők:
A kórokozót fel kell mutatni és izolálni kell az egyén megbetegedett szövetében.
A kórokozó kitenyésztését színtenyészetben kell elvégezni.
A kitenyésztett kórokozónak pontosan ugyanazt a betegséget kell okoznia egészséges egyénben.
A kórokozónak újraizolálhatónak kell lennie.
Egy vírus létezését így kellene bebizonyítani! És mindenekelőtt rendelkezésre bocsátani. De ez a vírus még mindig nem áll rendelkezésre sehol a világon.
Friss előadás a grafénoxidról
https://odysee.com/@BehindTheMatrix:7/Ricardo-Delgado-%C3%BCber-Graphenoxid-in-Impfstoffen:9