Kötelező a védőoltás a Covid vakcina beadása után bekövetkezett 10.000 haláleset ellenére?

Az elhallgatott mellékhatások és elhalálozások száma, valamint egy Nobel-díjjal rendelkező orvos súlyos nyilatkozata bizonyított adathamisításról teljesen új megvilágításba helyezi a tervezett kötelező védőoltást! A bekövetkezendő kötelező védőoltások miatt minden állampolgárnak ismernie kell ezeket a súlyos tényeket!

https://www.kla.tv/hu#/sendung-verbreiten-21026

16 thoughts on “Kötelező a védőoltás a Covid vakcina beadása után bekövetkezett 10.000 haláleset ellenére?

  1. Ez egy nagyon jó anyag. Jó pár volt már eddig is. Össze kellene már gyúrni egy nagy egységgé, pontokba szedni, mögé tenni minden orvostudományi vagy magas szintű orvos kutatási anyagát. Időrendi sorrendben a kezdetetektől besorolva.
    És most jön az észrevételem lényege! Egy orvosi csoport, jól felkészülve és persze egy komoly rizikót vállalva a felkészülés után, kezdeményez egy mindenre kiterjedő meghallgatást. Hogy kitől is?! A Magyar Honvédség vezérkarától ahol katona orvosok is jelen vannak. Tudom nagyon kemény dolog, de nem látok semmilyen kiutat, előre lépés lehetőséget hazánkban. Jogi szintű fórumokon, pártos megoldáson, választás utáni helyzet változása esetén sem lehet előre lépni. Forrong egész Európa lakossága nap mint nap, ezzel szemben a magyarok punnyadt fa……….ok! Már elnézést.

  2. Minden nap egyre elrettentőbb fejleményeket hoz és csak azért mert a cinkos többség hallgat.

    A műsort terjesztem honfitársaim körében, bár előre láthatóan a mindent elsöprő érdektelenséget fogja kiváltani ez is, mint minden ami életbevágóan releváns ismeret, történelmi méretekben lényeges és tényleges.

    Mindenki azzal van elfoglalva hogy éppen meghalt egy celeb és mindenki azonnal tudja hogy az a Covid miatt van.
    Eközben az elefánt, maga a tények királya, itt ácsorog a szoba közepén a kezdetek óta, de senki nem vette észre!

    Ezen a honlapon egy másik bejegyzés alatt találtam – az egyik hozzászóló adta meg a linket – és fogtam magam belenéztem.
    Ellentétben az egyéb országok hasonló hivatalaival ahol ezeket az adatokat is lelkesen hamisítják, sőt főleg ezeket, Hazánkban véletlen ott maradt a bizonyiték, feketén-fehéren, hogy soha nem volt itt semmi pandemic, csak panicdemic volt és van, de az nagyon:
    https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0065.html

    Kell annál hitelesebb forrás mint a fenti, azaz maga a KSH adatai?

    Ez azért is érdekes mert a vírusfélő vakcina-fanatikus nép számára valóban igazolná egy különleges járvány létét, azok a hivatalos statisztikák lennének, na de hát azok éppen a járvány ellenkezőjét mutatják.

    Csak rá kell menni a linkre, és meg kell nézni az adatokat. (az összesítő oszlop a táblázat jobb szélén látható) de az excel fájl is letölthető.

    Nem kell ide adatbányász, hisz egy laikus számára is nyilvánvaló hogy a “pandémia” bejelentése idején és után NEM volt semmi többlethalálozás, sem az azt megelőző hónapokhoz képest, sem az előző évek ugyanazon időszakához képest. Sőt, pl 2015-ben február-március jóval több halálesetet mutat mint az állitólagos járvány kezdete azaz 2020 február-márciusa.

    Egyedül a 2020 őszi influenza oltás kampány idején volt némi ugrás, ami pontosan arra utal amire akkoriban Dr Mikovits és Dr Cahill figyelmeztettek, hogy azok az oltások is veszélyesek.

    További érdekesség hogy a tömeges Covid-oltások ideje azaz a 2021 januártól kezdődő időszak adatai még becslések, előrejelzések csupán,de mint ilyen a halálesetek növekvő számát vetítik elő. Érdemes lenne megtudni miért?

    De ami a lényeg és ami egészen döbbenetes az az hogy ha itt nincs semmiféle járvány, mert NINCS- és ami igaz Magyarországra nyilván igaz minden többire is, akkor mégis miért kell kötelezővé tenni olyan oltásokat amelyek nem védenek semmitől, és amelyek ily nagy számban megölnek embereket?

    Amire a műsor is utal: bűntény, tudatosan elkövetett tömeggyilkosság.

    1. Egy országban se volt túlhalálozás, sőt ezek a KSH adatok ez év elején már hamísítva is lettek, mert kiderült, hogy tavaly 20-25 ezer emberrel kevesebb halt meg, mint az előző években! Azután elkezdték hetente felfelé módosítani. De minden országban kevesebb volt az éves halálozás az előző évekhez képest… De ez a “covid-hívőket” nem győzi meg, mert meggyőzték őket arról, hogy az pont a maszkok és egyéb korlátozások miatt volt. Ha azt kérdezed tőlük, hogy de akkor miért kellett még áprilisban is hozzátenni a 2020-as halálozási számokhoz, akkor azt mondják, hogy mert csak később jött be az adat az elhunytakról…. Szóval a számítástechnika világában 4 hónap kellett ahhoz, hogy a “végleges” adatok beérkezzenek az elhunytak számáról… Mert ugye azt csak nem hisszük, hogy 25-30 ezer holttest hevert szanaszét az országban és csak utólag találták meg azokat?!

  3. Áprilisban kaptuk a modrna oltást a párommal,mindketten egészségesen.Mindketten pár nap után betegek lettünk.Párom kórházba került,ahol 4 nap után lélegeztető gépre került ahol 1 nap után meghalt.Én nem kezeltettem magam,még a körzeti orvoshoz sem mentem,és 5 hónap betegeskedés után most már jobban vagyok.
    Üdv.István.

    1. Az ilyen rövid és érzelemmentes hozzászólások jobban megrendítenek, mint Kóbor halála.

  4. https://covid-vaccine.blog.hu/2021/12/12/a_koronaval_kapcsolatos_hazugsag_miatt_ongyilkos_lett_a_nemet_korhaz_igazgatoja_ismet_hazudik_a_fakt?fbclid=IwAR3qPCJBg6FOjG25xGLiGzPR6B2rqSM97hfJlKuhqWuYdh-SrmJuvI5uT9w

    Ez egy újabb rémisztő történet a Covidtól – az őrülettől, amelynek ki vagyunk téve. Dr. Thomas Jendgest, a németországi Chemnitzben található klinika igazgatóját holtan találták, miután levetette magát klinikája tetejéről. Mielőtt ezt megtette, készített egy videót, ami egyfajta búcsúüzenet, amelyben a most zajló hazugságokról beszél. Szerinte ezeknek az “intézkedéseknek” orvosi szempontból nincs létjogosultsága, és a teljes diktatúra lassú és fokozatos bevezetéséről van szó.

  5. https://www.napitema.com/2021/11/felelmetes-jovonk-mike-yeadon-pfzr-volt.html

    Félelmetes jövőnk! Mike Yeadon, a Pf.z.r volt tudósa csütörtökön küldte ki ezt az 6 pontból álló hadiállapotról szóló figyelmeztetést (2021. november – 2022. március)!
    napitema

    És a legtöbben még mindig azt hiszik, hogy visszatérünk a normális kerékvágásba!?

    GÉPI FORDÍTÁS!

    Út az új világrend felé…

    Henry Makowtól

    1. fázis: Szimulálj egy fenyegetést és kelts félelmet. (2019. december – 2020. március)

    Szereljen fel egy plandémiát

    Ölj meg több tízezer idős embert.
    A megbetegedések és halálozások számának növelése
    Kezdettől fogva egyetlen megoldásként a védőoltást kell tenni.
    Minden figyelmet a Covid-19-re összpontosítani.
    Eredmény, (majdnem) általános pánik

    2. fázis: Vesse el a konkolyt és ossza el. (2020. március – 2020. december)

    Többszörös szükségtelen, szabadelvű és alkotmányellenes kényszerintézkedés alkalmazása.
    Megbénítja a kereskedelmet és a gazdaságot.
    Figyeld meg a többség behódolását és a lázadó kisebbség ellenállását.
    Bélyegezze meg a lázadókat, és hozzon létre egy vízszintes megosztottságot.
    A disszidens vezetők cenzúrázása.
    Büntesse meg az engedetlenséget.
    A PCR-vizsgálatok általánosítása.
    Összetéveszthető az esetek, fertőzöttek, betegek, kórházba kerültek és halottak.
    Az összes hatékony kezelés kizárása.
    Mentőoltás reményében.
    Eredmény, (majdnem) általános pánik.

    3. fázis: hozzon egy áruló és halálos megoldást. (2020. december – 2021. június)

    Ingyenes oltóanyag felajánlása mindenkinek.
    Ígérjen védelmet és visszatér a normális állapothoz.
    Állítsa be az állomány immunizálási célját.
    A gazdaság részleges fellendülésének szimulálása.
    Az injekciók mellékhatásairól és halálozásairól szóló statisztikák elrejtése.
    Az injekciók mellékhatásainak a vírus és a betegség „természetes” hatásaként való továbbadása.
    Helyezze vissza a variáns fogalmát, mint a vírus természetes mutációját.
    Indokolja a kényszerintézkedések fenntartását az állománymentességi küszöb alkalmazásának mellőzésével.
    Az egészségügyi szakemberek megbüntetése az illegális gondozás és gyógyítás miatt.
    Eredmény, kétségek és árulás érzései a vaxxok között, csüggedés az ellenfelek között.

    4. fázis: Telepítse az Apartheidet és a QR-kódot. (2021. június – 2021. október)

    Önkéntes hiánytervezés.
    Oltási igazolvány (QR kód) kiszabása az oltottak jutalmazására, az ellenállók megbüntetése.
    Teremtse meg a kiváltságosok apartheidjét a többiekkel szemben.
    Vegyük el a munkához vagy tanuláshoz való jogot a nem-vaxx-tól.
    Alapszolgáltatások visszavonása a non-vaxx-tól.
    PCR fizetési tesztek előírása a nem-vaxx számára.
    Eredmény, A digitális ellenőrzés első szakasza, az ellenfelek elszegényítése

    5. fázis: káosz és hadiállapot létrehozása. (2021. november – 2022. március)

    Kihasználni az áru- és élelmiszerhiányt.
    A reálgazdaság megbénulását, gyárak, üzletek bezárását okozza.
    Hadd robbanjon ki a munkanélküliség.
    Vigyen fel egy harmadik adagot a vaxx-ra (erősítő).
    Vedd fel az élő öregek meggyilkolását.
    Kötelező védőoltás bevezetése mindenki számára.
    A változatok mítoszának erősítése, a vakcina hatékonysága és az állomány immunitása.
    Demonizáld az anti-vaxx-ot, és vond felelőssé a halottakért.
    Az ellenzéki vezetők letartóztatása.
    Digitális identitás kényszerítése mindenkire (QR-kód): születési anyakönyvi kivonat, személyazonosító okmány, útlevél, jogosítvány, egészségbiztosítási kártya…
    Hadiállapot létrehozása az ellenzék legyőzésére.
    Eredmény, a digitális vezérlés második szakasza. Az ellenfelek bebörtönzése vagy eltávolítása.

    6. fázis: Törölje az adósságokat és dematerializálja a pénzt. (2022. március – 2022. szeptember)

    Kiváltja a gazdasági, pénzügyi és tőzsdei összeomlást, a bankok csődjét.
    Megmenteni a bankok veszteségeit ügyfeleik számláin.
    Aktiválja a „Nagy visszaállítás” funkciót.
    Dematerializálja a pénzt.
    Adósságok és kölcsönök törlése.
    A digitális portfólió előírása. (Digitális pénztárca)
    Foglaljon ingatlanokat és földet.
    Tiltson be minden globális gyógyszert.
    Féléves vagy éves oltási kötelezettség megerősítése.
    A Codex Alimentariuson alapuló élelmiszer-adagolás és étrend előírása.
    Az intézkedések kiterjesztése a feltörekvő országokra.
    Eredmény, a digitális vezérlés harmadik szakasza. A NOM kiterjesztése az egész bolygóra.

    1. Ezt mind “szép” és “jó”, akarom mondani jó ezekről tudni, ismerni az ellenség tervét/stratégiáját, de rajtunk is nagyon sok múlik. Mit fogadunk el, mit tudatosítunk magunkban a jövőt illetően. Az ellenség tervét, vagy a Teremtő tervét. Ha már tudjuk mit terveznek, annál inkább tudunk ellene tenni, hogyha az egybevág Isten akaratával. Ha nem, akkor pedig a nehézségekkel van terve. Most pedig idézem az Élet Szavát:
      “Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek elõször Istennek országát, és az õ igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felõl; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felõl. Elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6:31-34 KAR)
      Ebből csak ennyit szeretnék kiemelni: Hanem keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Hanem keressétek ELŐSZÖR Istennek országát, és az Ő igazságát!…

      “Semmi felõl ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten elõtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja õrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírûek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekrõl gondolkodjatok.” (Filippi 4:6-8).
      Tehát keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát, ez legyen a prioritás, így cselekedjünk és a Békesség Istene velünk lesz. Az ellenség tervét pedig nem kell elfogadni, mielőtt teljesen csüggedésbe kerülnénk a sötét jövőképük miatt. Jó harcot, és további ellenállást kívánok minden oltásellenesnek!

  6. Mire alapszik ez a vallàs? Kariko Katalin(a propaganda sarlatàn picsàja) sajât maga mondja el ,hogy a szàmítógépen szerkesztett szekvenciàkat e-mail en kapta! És màs orszàgok is .Ezért van az,hogy sehol nem tudjàk felmutatni a szupervírusukat .Nàlunk nincs..Akkor hol van ? !!!Az agyakban ,képernyőkön! Az új vallàs hívőinél ! Nem kell àltudomànyos témât csinàlni a csalàsból,amit màr hullàra bomlasztottak a bizonyítékok,hahó!-színtiszta büntetőjogi ügy!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük