Magyarország, 2025-ben már nettó befizetővé vált az EU-n belül.
De nem is a befizetés/kifizetés a lényeg!
A magyar mezőgazdasági és könnyűipari termelést kellett feláldozni a belépéskor, hogy a pénz többszörösét kereshesse Magyarországon az EU.
Ez nem egy jótékonysági egylet!
A belépés idején Nyugat-Európában még bőven többlet-termelés volt. Ezt értékesíteni kellett valahol.
Az Unióból érkező támogatásokat nem volt szabad gazdaság-fejlesztésre fordítani. Csak infrastuktúra-fejlesztésre.
Ezért is épült annyi minden (pl. stadionok, vasút-fejlesztés, utak, energia-hálózat, stb.).
A jelszó: nem szabad javakat termelni! Így kialakult egy gazdasági függőség.
Az ország kiárulásáért cserébe, a mindenkori politikusok (és kormányok) sütögethették a saját kis pecsenyéjüket.
De az általuk bezsebelt vagyon eltörpül az országból kilapátolt pénz mellett.
Köszönöm a figyelmet!
Sajnos az teljesen igaz, hogy szinte semmi nem az, mint aminek láttatják, ami egy dolog, de sok esetben hamis következtetéseket lehet
levonni belőle, emiatt nagyon benne kell(ene) lenni a háttér ismeretében, hogy az ember ne kövessen el végzetes hibát a dolgok megítélésében.
A legnagyobb probléma az az, hogy ez az ország mára elvesztette minden valós identitását, sokkal jobban mint esetleg hinné.
Ez hosszú távú tapasztalat, és tényként állítom, nem pedig “úgy gondolom” !
Tetszik, nem tetszik, csak az idomított csőcselék tömegekkel lehet eljátszani azt, ami itt 36 éve történik, a normalitásnak, a nemzeti identitásnak,
nyoma sincs, ténylegesen csak morzsái vannak meg, a nagy tömegek a pitiáner önzés és egyben megalkuvó, gyáva bólogatás szintjén vannak,
a legócskább proli attitűdökkel felvértezve !
Már párszor leírtam, ( mások máshol és többször ), hogy van a tömegpszihózis, ahol “egyetértenek, ahol összetartanak, ahol van identitásuk, még céljuk is (!)”, de abban a pillanatban, ahogy ez a pszihózis megszűnik ( kikapcsolják a mikrofonokat, vége a gyűlésnek), abban a pillanatban előjön a “csak én” gondolkodásmód, az individum maximális egója, kizárva a “mi” látásmódot.
Pontosan azonos a pszihológia “gyógyító tudományával” (ami nem létezik !!!), elmondja a nagyember a mantráját a roggyant léleknek, a horpadt lelkű félhülye meg bólogat, mindent megígér, úgy van, meg úgy lesz, kimegy az ajtón, és ahogy elengedi a kilincset, minden marad a régiben !
Csak úgy mondom, ezerszer kiderült már, hogy a “barátok” nagy része nem barát, (esetenként aljas ellenség !), a “mindenre képes harcostársak” valójában semmire sem képes fotel harcosok, pofázás az van doszt, tettek nincsenek, esetenként idióta, egészen infantilis elképzelések, hogy mit meg hogyan, mint ha valami felnőtt játszótéren lennénk, és az idő egyre csak telik, és kiderül, hogy ezek a “hazafiak” a hülyeségük, és nagyon sokszor a gyáva megalkuvásuk miatt, pont olyan belső ellenség, mint akiket bő nyállal anyáz !!!
Az ezen a körön kívül eső hasznos idióta tömegek is a saját maguk legnagyobb ellenségei, azon kívül, hogy a politikai manipulációk következtében egyben az ország belső legnagyobb, és sajnos elpusztíthatatlan ellenségei !!!
Ezt is csak úgy “kinyilatkoztatom”, mert akinek ezt el kell magyarázni az hülye, egy hülyének meg semmit nem lehet megmagyarázni !
Nem kioktatásnak szántam ezt a pár sort, csak összefoglaltam a téma kapcsán a tapasztalataimat, amik tények, megint csak ha tetszik,
ha nem tetszik, akkor is.
Nagyon kell hangsúlyozni azt is, hogy gyarmat vagyunk, tele vagyunk képmutató, hamis hazafi ügynökökkel is !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ebben a rendkívül mocskos és zavaros helyzetben az a rendkívül fontos, hogy az emberi kapcsolataink egyértelműek legyenek, minden szinten,
még a legszűkebb környezetünkben is !
Nem létezhet “megértés”, és a kettős mérce, csak mert “család”, meg testvér, meg bárki, meg “a családi béke kedvéért” sem !
A “keresztényi megbocsájtást” is örökre el kell(ene) felejteni, mert hazugság, manipuláció, Isten és emberellenes !!!
Nehéz ügy ez a mostani “választás”.
A háttérhatalom mára totálisan amerikanizálta a politikát, két “pártra”, ami egy.
Az MHM a “demokrácia” látszataként az egyedüli megtűrt, és ahol csak lehet elgáncsolt, elhallgatott, valóban ellenzéki tömörülés.
Tökéletesen tisztában vagyok avval is, hogy ide is be vannak már építve a téglák, akik egyenlőre mint alvó ügynök, fedezve vannak de,
ha bármilyen változás lehetőségét akarjuk elérni, minden egyéb más lehetőség híján, akkor az MHM-re kell voksolni !
Egészen egyszerűen NINCS MÁS LEHETŐSÉG !!!
Már leírtam, újra leírom, nincsenek rózsaszín képzelgéseim az MHM kapcsán, de csak így lehet megakadályozni a fideszes 2/3-ot.
A Tisza az a fidesz és az SZDSZ, meg a többi ügynök gyűjtőhelye, nem mint ha a fidesz nem lenne izraeli ügynökök gyülekezete.
Aki még nem vesztette el a magyar identitását, de azt hiszi, hogy van magyar utat képviselő párt választás, annak halkan jelzem, hogy nincs magyar identitású párt.
Az MHM vagy csapdában van, vagy nem magyar, ahogy az összes többi egyéb párt sem magyar. Az MHM hirdeti a magyarság érdekének képviseletét, miközben minimum pharmafcia ügynökök. A kettő pedig együtt nem megy. Az pedig különösen visszataszító, hogy egy “magyar” párt nem védi a magyar létérdeket. A látványos magyarság megtagadás az MHM oltásokhoz való hozzáállásában nyilvánul meg. Azonnali betiltást, és a tudomány beperlését kellene követelniük, miközben helyette teret engednek a további oltásoknak. Amíg van oltás (fogorvosi, egyéb módon beadott “covid” injelció), addig nem lehet magyarság megmaradásról és magyarság képviseletről beszélni. A létérdek védelem feladatok sorrendjében ez az elsődleges prioritás. Az oltás betiltás jelentené a magyarság megmaradást fizikailag és elsősorban, mert jelenleg ez az élet elvétel elsőrendű gyakorlati megvalósítási eszköze. A téma felvállalásának választáshoz, Kennedyhez, bármilyen egyéb időhúzáshoz és feltételhez kötése az idegenszívűség beismerése.
Egyébként ott, ahol a világon nem tiltják be az oltást, ott nincs az államok lakóinak létérdek képviselete. Ott Pharmafcia állami népirtás van. Névre szólóan. Mindegy, hogy a Pharmafcia pártok nyakába varrja-e a balhé elvitelét, vagy egy “uralkodóéba”.
Természetesen az “orvosok” se védik a magyar létérdeket, kiállnak az oltás mögötti hamis tudomány mögött. “van a tömegpszihózis”, amit az “orvosok” táplálnak naponta a félrevezető és butító és legfőképpen HAZUG kommunikációval.
Az orv(gyilk)osoknak teret engedni létrédek ellenes.
Agyatlantól idézve: “A “keresztényi megbocsájtást” is örökre el kell(ene) felejteni, mert hazugság, manipuláció, Isten és emberellenes !!!” Egyetértek. Össze van keverve a gyakorlatban a BTK szintű bűn elnézésével, ami kettős mérce.
Azt tessék már figyelembe venni, hogy van a “szeretném, meg az akarom”, meg a “megvalósíthatóság” !!!
Azt hiszem ettől érthetőbben nem tudom, és nem is lehet leírni a valóságot a pártokráciáról, meg a résztvevőkről.
Az MHM amit meg tudott tenni azt megtette, és ne akarja magát abban a hitben ringatni, hogy azért nem tett többet,
mert nem akart !
Már párszor leírtam, a “parlamentáris demokrácia” amennyit enged, azt amit képesek mindent megtettek, lehet kifogásolni,
de ez nem egy kívánságműsor, nem amatőr, fotelharcosok ökölrázó ötórai teája, ahol mindenki mindenben egyetért,
jól leanyázzák akit kell, utána haza mennek, jól megmondták, és nem változik semmi !!!
Lehet eljátszani hetenként, vagy havonként !
Tessék kedves már annak nézni a dolgokat, amik !
Egy blogon, egy ilyen, olyan politikai oldalon lehet kívánságokat követelni, meg hangoztatni, de az nem a tényszerű
valóság, hogy akkor pöcc, és megvalósítható !
Tessék bombázni levelekkel, tömegesen az orvosi kamarát, meg az olajszőkítő örökös belügyminisztert, hogy azt a rohadt
maszkot ne tegye minden egészségügyi intézményvezető tetvedék csicska, kötelezővé a saját területén !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Itt kezdődne a változás, meg ott és úgy, hogy az oltásterrorista “orvosokat” a nagy tiltakozók néhányszor úgy pofán vágnák,
hogy újra kellene tanulnia beszélni is !
Nem petíciók, meg “kérdezem a minisztert” !
Ja, hogy ez nem “demokratikus” hivatalosan, na és, ha nekik szabad, akkor nekem is szabad “demokratikusan” véleményt nyilvánítani !?
Kedves agyatlan! Ezt a válaszát ki kellene emelni, mert itt van a lényeg.
Egyszer elhangzott valamivel kapcsolatban, hogy Kennedy azért nem dolgozik egy témán Dr. Cowannal, mert nincs rá felhatalmazása.
Az MH csapdában van. Ha azt mondják, hogy nincs felhatalmazásuk az oltás betiltás téma felvetésére, akkor elismerik, hogy valakitől, egy harmadik féltől, aki nem a választó, várnak erre felhatalmazást. Egyébként pedig emberségesség, értelmesség és magyarság védelem alapon maguktól is fel kellene vállalniuk. Néhány nemrégi kommentemben körüljártam az emberségesség és az értelmesség szerepét. Az MH nem magyarázza meg, hogy miért nem vállalják fel az oltás betiltás témát, ha annyira nem megvalósítható most, de “szeretnék”. Egyébként nem szeretnék, mert ez már elhangzott volna. Már miért ne lenne megvalósítható a betiltás? Pont erre lenne szükség. Ez a legfontosabb, és pont MOST, amikor választani kell. Ha ma nem megvalósítható az oltás betiltás, akkor holnap mitől lesz az? Ön is csak oltáspártiak, vagyis népirtók közük választhat, bárkire húzza be az x-et, amivel fenntartja az oltási rendszert. Erre szavaz.
Oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Ezeket a sütiket az alábbi két kategóriába soroljuk:
Feltétlen szükséges sütik Ezek a sütik az weboldalunk alapvető működéséhez szükségesek, kikapcsolásukra nincs mód.
Marketing sütik
Ezek a sütik általában egy harmadik fétől származnak és többnyire marketing célból kerűlnek felszanálásra illetve hogy elemezni tudjuk hogy hogyan használják a felhasználóink weboldalunkat. Ezeknek a sütiknek a használatáról felhasználóink szabadon dönthetnek, így ezeket ki is kapcsolhatják
Oldalunk jelenleg nem használ ilyen sütiket.
Mi is az a süti?
Az informatikában a sütik (cookie-k), vagy HTTP sütik olyan apró adatrészletek, amelyeket a meglátogatott webhelyek tárolnak szöveges formátumban a felhasználók számítógépén, egész pontosan a böngésző szoftverekben (Microsoft Edge, Mozilla Firefox, Google Chrome, stb.) A webhelyek ezeket a sütiket használják a felhasználók számon tartására és a felhasználó-specifikus funkciók engedélyezésére.
Habár első sorban hasznos dolgokra lettek kitalálva (a sütiknek köszönhetően működnek a webáruházak digitális bevásárlókosarai is), olyan kérdéses célokra is szokás használni őket, mint a felhasználók nyomon követése.
(Forrás: https://matebalazs.hu/suti.html)
Magyarország, 2025-ben már nettó befizetővé vált az EU-n belül.
De nem is a befizetés/kifizetés a lényeg!
A magyar mezőgazdasági és könnyűipari termelést kellett feláldozni a belépéskor, hogy a pénz többszörösét kereshesse Magyarországon az EU.
Ez nem egy jótékonysági egylet!
A belépés idején Nyugat-Európában még bőven többlet-termelés volt. Ezt értékesíteni kellett valahol.
Az Unióból érkező támogatásokat nem volt szabad gazdaság-fejlesztésre fordítani. Csak infrastuktúra-fejlesztésre.
Ezért is épült annyi minden (pl. stadionok, vasút-fejlesztés, utak, energia-hálózat, stb.).
A jelszó: nem szabad javakat termelni! Így kialakult egy gazdasági függőség.
Az ország kiárulásáért cserébe, a mindenkori politikusok (és kormányok) sütögethették a saját kis pecsenyéjüket.
De az általuk bezsebelt vagyon eltörpül az országból kilapátolt pénz mellett.
Köszönöm a figyelmet!
Tisztelt Tamasi doktor Úr !