Ezen a Magyarországnak nevezett földdarabon már igen régen nincsen nemzet !!!
A maradékát is kiirtották már, minden ami evvel kapcsolatos, megnyilatkozások, hivatkozások, a legaljasabb szemfényvesztés, vagy csak utópisztikus vágyálom, attól függően, hogy ki mondja, és milyen céllal !?
Egy orbán a “mi magyarok” orbitális hazugság jelszóval a féleszűek számára ??? A háttérhatalom egyik legaljasabb bábjának a szájából ??? A minden sarkon artikulátlanul Himnuszt ordító proli, aki a meccsen, meg “március 15.-én” magyar csak, egyébként meg agyatlan kiszolgálója a rendszernek és a háttérhatalomnak ???
Milyen nemzet az, ahol a népszámláláskor emberek nagy tömegei arra a kérdésre, hogy “magyar-e “, azt válaszolja, hogy “nem is tudom, mert innen jöttünk, onnan jöttünk, stb.”, és nincs identitása, ha meg valami van, azt a régmúltjában keresi. Egyébként önmagán kívül nem tartozik senkihez, és semmihez. Élhetne bárhol, oda sem tartozna. Csak úgy “van” . Ez a nemzet ???
Ebben az “országban ” él még 600 – 800 ezer tényleg magyar, aki lelkileg, és szellemileg valóban az, a többi töltelék, ízfokozó, meg térfogatnövelő, csak “állampolgár”, még rosszabb esetben “európai polgár”, utóbbi már minősíthetetlen. De kőkemény tények amiket felsoroltam.
Milyen “nemzet” az, akinek a talpa alatt lévő föld, nincs a tulajdonában, de még a birtokában sem !!!??? A tőzsdén Magyarország Kft. néven van bejegyezve !!! És ennek még csak a halvány tudata sincs a fejekben !!!
És még feltehetnék párszáz költői kérdést, teljesen feleslegesen.
A “nemzet”, nem ünnepnapokon van, hanem a hétköznapok minden pillanatában. Illetve kellene lennie ! Ennek belülről kell(ene) fakadnia, gondolkodás nélkül, automatikusan, belső késztetés által, itt nincs, “meggondolom”, “átgondolom”, meg a “nem is tudom”, hogy mit miért és hogyan tegyek ! Ezrek harsogják esetenként, hogy a haza mindenek felett ! Közben jó ha egy érti is amit mond !!!
Tegye fel a kérdést “okos” embereknek, hogy mit jelent magyarnak lenni, és mi az hogy haza ! Dadogni fognak csak !!! Ők a látszat magyarok, a tschikós – gulasch máz műmagyarsága, tüntető külsőségekkel, kellően “tudományosan” az “ezeréves keresztény állam” szükségszerűségét, és a véres nemzetáruló István nagyszerűségét hangoztatva.
Mellékelve esetleg a magyarnak és tudományosnak mondott akadémiának becézett Hunsdorfer / Hunfalvy mára “korszerűsített” történelem hazugságait.
Senkitől nem várom el, sőt tiltakozom ellene, hogy “kedvemre” hazudjon történelmi eseményeket, de kíméletlenül csak a valóságot vagyok hajlandó elfogadni mindenkitől, és a tapasztalataimat sem vagyok hajlandó senki kedvéért felhígítani, önhülyíteni magam, csak mert az úgy nem annyira sötét és tragikus, mint a valóság.
Gyümölcséről ismerszik meg a fa.A jó fa jó gyümölcsöt terem ,a rossz fa rossz gyümölcsöt.Minden fa amely rossz gyümölcsöt terem kivágattaték.Teremjünk jó gyümölcsöt hogy ne vesszen el ,a többiről Isten gondoskodik….Tiszteletem az előadásért !Isten van Önökkel!
Oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Ezeket a sütiket az alábbi két kategóriába soroljuk:
Feltétlen szükséges sütik Ezek a sütik az weboldalunk alapvető működéséhez szükségesek, kikapcsolásukra nincs mód.
Marketing sütik
Ezek a sütik általában egy harmadik fétől származnak és többnyire marketing célból kerűlnek felszanálásra illetve hogy elemezni tudjuk hogy hogyan használják a felhasználóink weboldalunkat. Ezeknek a sütiknek a használatáról felhasználóink szabadon dönthetnek, így ezeket ki is kapcsolhatják
Oldalunk jelenleg nem használ ilyen sütiket.
Mi is az a süti?
Az informatikában a sütik (cookie-k), vagy HTTP sütik olyan apró adatrészletek, amelyeket a meglátogatott webhelyek tárolnak szöveges formátumban a felhasználók számítógépén, egész pontosan a böngésző szoftverekben (Microsoft Edge, Mozilla Firefox, Google Chrome, stb.) A webhelyek ezeket a sütiket használják a felhasználók számon tartására és a felhasználó-specifikus funkciók engedélyezésére.
Habár első sorban hasznos dolgokra lettek kitalálva (a sütiknek köszönhetően működnek a webáruházak digitális bevásárlókosarai is), olyan kérdéses célokra is szokás használni őket, mint a felhasználók nyomon követése.
(Forrás: https://matebalazs.hu/suti.html)
Van még példa a nemzet-helyreállítás propagálására:
https://www.europereloaded.com/how-to-rebuild-a-european-nation-decimated-by-cultural-marxist-policies/
Tisztelt Uram !
Ezen a Magyarországnak nevezett földdarabon már igen régen nincsen nemzet !!!
A maradékát is kiirtották már, minden ami evvel kapcsolatos, megnyilatkozások, hivatkozások, a legaljasabb szemfényvesztés, vagy csak utópisztikus vágyálom, attól függően, hogy ki mondja, és milyen céllal !?
Egy orbán a “mi magyarok” orbitális hazugság jelszóval a féleszűek számára ??? A háttérhatalom egyik legaljasabb bábjának a szájából ??? A minden sarkon artikulátlanul Himnuszt ordító proli, aki a meccsen, meg “március 15.-én” magyar csak, egyébként meg agyatlan kiszolgálója a rendszernek és a háttérhatalomnak ???
Milyen nemzet az, ahol a népszámláláskor emberek nagy tömegei arra a kérdésre, hogy “magyar-e “, azt válaszolja, hogy “nem is tudom, mert innen jöttünk, onnan jöttünk, stb.”, és nincs identitása, ha meg valami van, azt a régmúltjában keresi. Egyébként önmagán kívül nem tartozik senkihez, és semmihez. Élhetne bárhol, oda sem tartozna. Csak úgy “van” . Ez a nemzet ???
Ebben az “országban ” él még 600 – 800 ezer tényleg magyar, aki lelkileg, és szellemileg valóban az, a többi töltelék, ízfokozó, meg térfogatnövelő, csak “állampolgár”, még rosszabb esetben “európai polgár”, utóbbi már minősíthetetlen. De kőkemény tények amiket felsoroltam.
Milyen “nemzet” az, akinek a talpa alatt lévő föld, nincs a tulajdonában, de még a birtokában sem !!!??? A tőzsdén Magyarország Kft. néven van bejegyezve !!! És ennek még csak a halvány tudata sincs a fejekben !!!
És még feltehetnék párszáz költői kérdést, teljesen feleslegesen.
A “nemzet”, nem ünnepnapokon van, hanem a hétköznapok minden pillanatában. Illetve kellene lennie ! Ennek belülről kell(ene) fakadnia, gondolkodás nélkül, automatikusan, belső késztetés által, itt nincs, “meggondolom”, “átgondolom”, meg a “nem is tudom”, hogy mit miért és hogyan tegyek ! Ezrek harsogják esetenként, hogy a haza mindenek felett ! Közben jó ha egy érti is amit mond !!!
Tegye fel a kérdést “okos” embereknek, hogy mit jelent magyarnak lenni, és mi az hogy haza ! Dadogni fognak csak !!! Ők a látszat magyarok, a tschikós – gulasch máz műmagyarsága, tüntető külsőségekkel, kellően “tudományosan” az “ezeréves keresztény állam” szükségszerűségét, és a véres nemzetáruló István nagyszerűségét hangoztatva.
Mellékelve esetleg a magyarnak és tudományosnak mondott akadémiának becézett Hunsdorfer / Hunfalvy mára “korszerűsített” történelem hazugságait.
Senkitől nem várom el, sőt tiltakozom ellene, hogy “kedvemre” hazudjon történelmi eseményeket, de kíméletlenül csak a valóságot vagyok hajlandó elfogadni mindenkitől, és a tapasztalataimat sem vagyok hajlandó senki kedvéért felhígítani, önhülyíteni magam, csak mert az úgy nem annyira sötét és tragikus, mint a valóság.
Tisztelettel,: G.I.
Tisztelt G. I . Igen is minden ország vissza kapta a függetlenségét! 2012-ben minden törölve. Ön alkalmazza az UCC-OPPt ?
It’s hard to come by educated people for this topic, but you sound like you know what you’re talking about!
Thanks
Marha embrió? Bill Gates a műhús üzemeit abortusz klinikák mellé telepíti!!! Na, mit gondoltok?