Vannak kitartó “szakemberek”, akik annyira okosak, hogy soha nem hülyék. 2023. márciusában is ugyanazt a szöveget tolják, pedig már rájuk égett néhányszor a ház.
Elszabadult hajóágyú

Vannak kitartó “szakemberek”, akik annyira okosak, hogy soha nem hülyék. 2023. márciusában is ugyanazt a szöveget tolják, pedig már rájuk égett néhányszor a ház.
Úgy látszik, a Müller, Szlávik, Merkely, Rusvai, Zacher, stb. megmondóembereket a háttérbe tolták, mert túlságosan kompromittálódtak az elmúlt 3 évben. Sebaj, találtak újakat, akik nagy nyilvánosság előtt hajlandók hülyét csinálni magukból, mint a fenti példa mutatja.
Ha a mikrofonállványba szorult volna némi ész és/vagy szakmai tisztesség, legalább az alábbi alapvető kérdéseket fel kellett volna tennie:
Mivel Kínában előbb szúrnak, aztán (sem) kérdeznek, a teljes lakosság megkapta a méreginjekciót. Akkor tehát:
1. Mivel “fertőződnek meg” az emberek, miféle “hullám” is közeledik, ha mindenki be van “oltva”? Hogyhogy az állítólagos “kovid-vírus” él és virul az “oltottak” között?
2. Hogyan “fertőződhet meg” bárki, ha “az oltás hatékony és biztonságos”?
3. Ez is ugyanaz a jelenség, mint a néhány évvel korábbi “kanyarójárvány” a 100%-ban beoltott lakosság körében? Nem nyilvánvaló, hogy magától az injekciótól betegedtek/betegednek meg az emberek?
4. Összevetette már valaki a VALÓS halálozási adatokat a méreginjekciózás időbeli lefolyásával? Ha minden más országban egyértelmű az összefüggés, akkor Kínában miért ne lenne?
5. Nem nyilvánvaló, hogy az emberek nem a lezárások feloldása miatt hullanak Kínában, hanem a korábbi embertelen lezárások és a teljes lakosságnak beadott méreginjekciók miatt (valamint az 5G telepítések miatt, stb.), ahogy más országokban is?
6. Hogy lehet ilyen primitív módon felcserélni az okot az okozattal?
Igen, újabb hullám közeledik, mégpedig a hülyeség, a gerinctelenség, a pofátlan hazudozás, a szakmai nihilizmus cunamija, mint a fenti példa mutatja. Csak abban reménykedhetünk, hogy ha túl sokszor kiáltanak farkast a hivatásos félelemkufárok, az emberek egy idő után csak legyintenek rá. Az újabb “hullám” is előbb-utóbb kimúlik érdeklődés hiányában, mint a “majomhimlő”, a vicces kedvű mémkészítők nagy bánatára… Pedig mennyi “szakértő” celeb propagálta lelkesen, nyilván nem kevés pénzért.
Tolnék egy régi témát -:)
https://youtu.be/BBf9G96kAas
Kern András – „Halló belváros! NDK turmixgép”
Ilyen az, amikor az 5G-nek és a kapcsolódó EU lehallgatási lehetőségnek, valamint az ezzel a lehetőséggel élő szolgálatoknak „köszönhetően” többen vagyunk a vonalban, és a mindent is látó szemeknek köszönhetően többen vagyunk a lakásban, a házban, az utcán. Csak addig lesznek vele szemben közönyösek a kedves embertársak, amíg csak mindig a „másokkal” történik meg az ezzel a rendszerrel való visszaélés.
https://qubit.hu/2018/02/08/megvalosult-a-nagy-magyar-kvantum-osszefonodas-35-milliardot-tol-az-allam-a-kvantumtitkosito-rendszerbe
A cikkből kiderül, hogy 2018 február óta létezik egy MTA által is támogatott Nemzeti Kvantumtechnológiai Program, ami 4 év alatt kellett, hogy kiépítse az 5G-t. Tűzzel vassal el lett érve a kiépítés. Miért kell? Digitális rabszolgasághoz, de ez kimaradt. Tartva attól, hogy a cikk eltűnik, pár kiemelés, a reklámszöveg lényeges pontjairól:
-sikeresnek ítélt támogatandó terület, menő és forradalmi
-a projektben való részvétel az alkalmazkodás a világtrendekhez (a divat csak egy szezonig tart, nőként tudom -???? )
-Nemzeti Agykutatási Program egyik alfejezete
-a kvantumkommunikáció kiépítésének megteremtése a lehallgathatatlan titkosítású műholdas 5G kapcsolattal. Röviden, idézve „Két dobozt kell elképzelni, amelyek a térben egymástól távol lévő feleknél vannak, akik egymás közt elosztanak egy titkosító kulcsot, és így teljes bizonyossággal tudhatják, hogy éppen lehallgatják-e őket vagy sem.” ( kvantumtitkosító rendszer fejlesztése és megépítése)
-kémiai reakciók szimulálása vagy molekulaszerkezetek számolása is megoldható vele
-további önálló kutatási területhez, a kvantumszimulációhoz is alap
-kvantummemória használathoz kell, amikor megépítenek egy atom-foton interfészt, amellyel egy fotonban hordozott kvantuminformációt beírhatnak egy atomba, így az hosszú ideig tárolható
-kvantum internethez is kell, aminek gyakorlati hasznosítása a bankkártyás fizetés és digitális aláírás (digitális pénz bevezetés)
-katonai célú fejlesztésekhez kell nemzetbiztonsági célú felhasználással
A finanszírozás 10 évre, 2035-ig az EU-ban 1milliárd EUR.(mintha most kezdene bedőlni az USD-vel együtt). Nálunk pedig az alapok kiépítése 3,5 milliárd forint állami vállalás.
Ebből annyi szerintem mindenkinek érthető, hogy a digitális pénzhez biztos kell, az oltásban levő anyagok elektromos jelekkel való aktiválásához is. Ha valaki elég gazdag, és nem akarja, hogy lehallgassák, akkor biztos vehet magának titkosítót. A katonai felhasználást inkább írja meg egy katonai szakértő.
Magáról a technikáról is érdemes idézni:
„A kvantummechanika egyik alapja az elemi részecskék (vagy részecskékből álló rendszer) szuperpozíciója, vagyis amikor azok egyidejűleg több helyzetben is léteznek. Az elektronoknak például az a természetes állapotuk, hogy egyszerre vannak mindenhol, ezt írja le a hullámfüggvény. Ezt a gyakorlatban a nanotechnológia tette kutathatóvá: „Egy áramkörön például az elektródákkal be lehet zárni egyetlen egy elektront egy kvantumpöttybe. Ha egy ilyet létre tudunk hozni, akkor kettőt is, és az elektron mindkettőben lehet egyidejűleg. Így ma már egy laborban létrehozott, kontrollált rendszerben tudjuk irányítani az elektront”. Domokos Péter szavaival.
„Egy kvantumszámítógép létrehozásához szupravezető elemekből kell mesterséges atomokat csinálni, amelyek szaknyelven „megvalósítják” a kvantumbiteket. Egy kvantumbit (igen, qubit) abban különbözik a klasszikus számítógépek bitjeitől, hogy 0 és 1 mellett képes a két állapot tetszőleges szuperpozíciójában is lenni.”
„A kvantumkommunikáció területén az egyfoton-forrás létrehozása az elsődleges cél, ami azért szükséges, hogy távolabbra tudjanak küldeni információt optikai szálon keresztül, később pedig összefonódott fontonpár-forrást, majd ezekre épülő kvantumkommunikációs rendszert is terveznek létrehozni.” (A teleportálás is egy kvantumkommunikáció.)
Náloom nem tudom, hogy hány G-ben üzemel a mábiilom. De olyan jó, hogy az intenetet is be tudom méé fognyi.
Náloom csak az baj, hogy ha valamire rányumok, akkor nem az gyün ki ám, amit én akartam.
Hanem olyanok gyünnek ki ebbő a készíílékbü, amit a világhatalom akar neküm leadni, vagyis eladnyi ( eladni ).
Meg ha valmilyen appszra van szüksíígem, akkó meg állandóan gyün le valami rossz gomb.
Ha rányokok vííletlenüre, akkó az már mind valami fizetős hülyeségre vezet rá ez a bolond mábil-telefon.
Ez már tisztáró olyan, mint ha az ember valami boldok házábo került vóna.
Nekem 4G van még. A múltkor az sms-ek között találtam egy piszkozatot a 112-es segélyhívóra és több viber hivatkozást tartalmazott. Küldött már ki galériából is egy fotót csak úgy magától.
Nálam pl. a fürdőszoba 5G technológiás villanyégője önjáróan? ki-be kapcsolgat, villog.
A legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot a fürdőszobában lezajló események képezik. Hasonló a mi sül a sütőben, és mi van a hűtőben történetekhez.
Hát ehhez csak azt lehet hozzáfűzni, hogy Istenem, Istenem……. 🙁
Dr. Karl Lauterbach egészségügyi miniszter személiy dossziéja.
1) A hazúgságainak a szembersítése
https://twitter.com/AnwaltUlbrich/status/1635372090793533440?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1635372090793533440%7Ctwgr%5E2e08c11fdf1accde88c0429344fede7f3c70c822%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fde.rt.com%2Fmeinung%2F165483-anwaelte-von-covid-impfgeschaedigten-reagieren%2F
2) A második oltás útán a beoltott teljesen beteg
https://www.youtube.com/watch?v=TRbnyY00R_0
3) Oltás erőltetése
https://twitter.com/behindthematrix/status/1633826947502592001?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1633826947502592001%7Ctwgr%5E2e08c11fdf1accde88c0429344fede7f3c70c822%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fde.rt.com%2Fmeinung%2F165483-anwaelte-von-covid-impfgeschaedigten-reagieren%2F
4) Már elismeri az oltási mellékhatásokat
https://twitter.com/heutejournal/status/1635013208867045376?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1635013208867045376%7Ctwgr%5E2e08c11fdf1accde88c0429344fede7f3c70c822%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fde.rt.com%2Fmeinung%2F165483-anwaelte-von-covid-impfgeschaedigten-reagieren%2F
5) Dr. Karl Lauterbach másokat, a nemesi származású Karl-Theodor zu Guttenberg-et, szivesen leplez le.
De aki másnak vermet ás, az abba maga esik bele.
https://twitter.com/tomdabassman/status/1635657853049491458?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1635657853049491458%7Ctwgr%5E2e08c11fdf1accde88c0429344fede7f3c70c822%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fde.rt.com%2Fmeinung%2F165483-anwaelte-von-covid-impfgeschaedigten-reagieren%2F
A VAKCINA-NÁCIK NEVÉN NEVEZÉSE és MEGHURCOLÁSA NEMZETI KÖTELESSÉGÜNK!!!
Professor Dr. Andreas Sönnichsen: “Ilyet még soha nem láttunk!”
—————— OLTÁSI KÁROSODÁSOK ————————–
Az oltatlanok és az egyszer vagy többször beoltottak, pontosabban génterápiával kezelt, 100 napos összehasonlítása során kiderült, hogy a legkevésbé fertőzöttek a be nem oltottak csoportja. Pont az ellenkezője történt tehát annak, amit a mesterséges géninjekciónak meg kellett volna akadályoznia.
Akiknek többek között köszönhetjük:
#MÜLLERCECILIA #GYÖRFYPÁL #BOLDOGKŐIZSOLT #RUSVAIMIKLÓS #KARIKOKATALIN #MERKELYBÉLA #JAKABFERENC #KEMENESIGABOR #SZLAVIKJANOS
És mindezeket nem hallhattuk volna, ha Orbán Viktort nem tudták volna megvenni! De mindent aláírt, amit Davosban kitaláltak és elterveztek!
Mikor lesz vége? Az virológus-immunológus válasza: június 2-án. Ennél pontosabb időpontmeghatározás már csak a 17 óra 32 perc lett volna, mert a MI vagy Al koronavírus nézi a stoppert, hogy mikor kell nyugdíjba vonulnia.
Mikor lesz vége az emberi hülyeségnek? Félek, hogy csak most kezdődik igazán…
Ex német szövetségi katona megtagadta a parancsot és nem oltakozott.
Ezen a szerdán, Augsburg-ban a Beate Christ nevü birónő parancsmegtagadás miatt elítélte a 33-éves volt katonát mert az
meggyőződésből nem oltakozott. És ezért 90 napra, naponta 50 Euró, azaz 4.500 Euróra bűntette meg.
A bünősség megállapítása, a 2021 végén hatályba lépő a 3 db. korona-oltást megkövetelő, úgy nevezett eltürése kötelzettségi
( Duldungspflicht ) rendelet szolgáltatta. Ezt az rendeletet a Szövetségi Igazgatósági Bíróság is megerősítette
(Das Bundesverwaltungsgericht (BVerwG) ) 2022 Julius 7.-én.
A bünös katona az érvényes rendelet hatályänak a megjelenésekor Sziciliában, a NATO támaszpontot szolgált és itt kellett volna
neki a 3 db. mRNS oltóanyagot “eltürnie”, vagyis a testében engedni. És a bünös a felhívás ellenére sem teljesítette a kötelességét.
A bünös azzal védekezett, hogy félt az oltásnak a mellékhatásától, a szívizomnak a gyúlladásától. És eztért nem értett egyet az
oltásnak a felvételével.
És egy beoltás, még az orvosi felvilágosít ellenére sem történt meg. De azt a tényt az orvos és a bűnös most már ellentmondóan
adja elő.
( Németül az okos és értelmes bírói megállapítás: )
Eine tatsächliche Impfung sei aber nach den jeweiligen
Aufklärungsgesprächen nicht zustande gekommen. Die Gründe dafür
stellen K. (der Angeklagte) und der am Stützpunkt zuständige
Bundeswehrarzt unterschiedlich dar.”
Mivel a katonának hiányzott az oltása, ezért őt a katonaságból kirúgták és megtiltották neki a katonai egyenrúha viseletét is.
Az elítélt most beadta az ítélet elleni fellebbezését.
( Sajnos a cikk az RT news DE-ban jelent meg, ami a juerópai tagállamokban tiltott forrás. )
A fenti hozzászoláshoz megtaláltam egy linket, ami az általam leírt tartalmat pontosan adja vissza német nyelven.
Forrás: https://www.br.de/nachrichten/bayern/soldat-verweigert-corona-impfung-richterin-verhaengt-geldstrafe,TYaLirL
Ez fontos lehet Magyarországon azok számára is, akik esetleg valami jogi pert indítottak.
Mert itt a cikkben közlik a két német újságírónak a nevét is.