5. Budapesti Nemzetközi Covid Konferencia
A konferencia célja, hogy a COVID áljárvány bukása után tovább ébressze az orvostársadalmat, az egészségügyi dolgozókat, a tudósokat és feltárja azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével megtalálhatjuk a kiutat a WHO és a gyógyszeripar diktatórikus, embertelen fojtásából.
Tisztában vagyunk azzal, hogy léteznek hatékony módszerek a gyógyszeripari eljárásokon túl is. A valódi váltáshoz azonban a legfontosabb a szemlélet, vagyis a paradigma váltása, mert észrevétlenül egy évszázad alatt a gyógyszeripar az irányítása alá vont orvosképzésen keresztül elérte, hogy az egyetemekről kikerülő orvosok csakis a kémiai ipar, az olajipar melléktermékeiben, a „gyógyszerek” gyógyhatásában hisznek, egyedül azok használatát ismerik, egyedül az „evidencia based medicine”-t használják forrásként, miközben elvakultak a gyógyszeres medicina okozta sérülések és halálozások irányában.
Ha elfogadjuk, hogy a vitaminok az élő anyagcsere folyamatok részeként keletkezve beazonosíthatóak, kimérhetőek, az élő táplálékokból komplexként(?) kivonhatóak, és egy adott napi mennyiségben nélkülözhetetlenek, akkor a számok alapján az a kérdés merül fel, hogy mi a dobozolt készítmények forrása, és hogyan történik a beárazása.
Ha nem tartalmazza az élő tápanyag a szükséges mennyiségben az értékes komplexeket, csak a tizedét, akkor a komplex gyártónak a hiány pótlásához mondjuk a hiányzó kilenc egység mennyiségű forrást kell megvásárolni, és feldolgozni. Ez viszont olyan, mintha a hiányzó étel mennyisége miatt a hiányt a sokszoros áron lehetne külön megvenni. De mivel nem így történik a beárazás, az feltételezi, hogy ezt a forrást a vitamin gyártó kb. ingyen kapja. Vagy a dobozolt „vitamin” olyan valami, ami nem létezik a természetben, tehát nem vitamin. De akkor mi? Vagy pedig a mennyiségekkel van a baj. Az ízesítő lehet természetes, finom citrom, narancs, csipkebogyó szárított darált héj darab, és ettől „hihető” a történet. De mivel olcsó a bolti termék, gyanúsan hiányzik belőle a mennyiség. Ugyanúgy eltűnik belőle, vagy nem is lehet benne, mint ahogy eltűnik az eredeti élelemforrásból.
Talán egyszerűen a levágott állatok porított csontja van felturbózva ízesítéssel, és eladva vitaminnak, hogy ne vesszen kárba, ingyen hulladék feldolgozásaként. Mindegy, hogy mi van az adott csontban, rá lehet téve a „komplex” matrica.
Lehet, hogy éppen az állati csontban levő átlagos nyomelemeket adják el „az embernek szükséges mennyiségnek”, amit csont formában meg sem eszünk egyébként soha. A nyomelem scannerekkel pedig a csontjainkat scannelhetik. A táplálék beépülési összefüggés viszont nem az, hogy a táplálékként soha meg nem evett csontból csont lesz.
Egy igaz történet. Megtörtént események alapján:
Engem a tartós vitamin-ásványi komplex szedése hízlal. Kipróbáltam, így teljesen leálltam a mesterséges táplálék kiegészítőkkel. A covid miatt csak szükségből, és időnként fogyasztottam többlet C és a D vitamint. Arról is többször írtam már, hogy a szerekbe bármit bele lehet tenni, szóval azóta a bizalom irántuk alapból is elveszett.
A „vitamindús” szárított csontliszt macska száraztáp minimalizálva volt a macskáimnál. Néha szükségből kapták, de látható gyors elhízást okozott, és olyankor külön le kellett róluk a túlsúlyt mozgatni. Az egészséghez és a külső esztétikumhoz a túlsúly cipelése és viselése nem járul hozzá segítően. Macskáknál se.
Mindenkit érdeklő téma lehet a csontliszt elhízást okozó élettani mechanizmusának a kifejtése.
De persze egyáltalán nem bizonyított maguknak a vitaminoknak a szerepe se. Dr. Cowan véleménye a témához:
https://www.bitchute.com/video/KtFItD7vsW3d/
HORMONE REPLACEMENT THERAPY- MAY 8TH, 2024
(Megjelenés: 2024-05-11 – 13:31)
„Az előző előadásban is szóba került a vitamin téma. Dr. Cowan azt ajánlja, hogy adjunk gyógyításként élő szubsztanciákat kiszárítva vagy fermentálva, csak arra kell vigyázni, hogy ezek az alapanyagok ne legyenek mással mérgezve. Rossz úton járunk azzal, ha mindent kémiai anyagokra akarunk bontani, és ezzel azt bizonyítjuk, hogy mindenre van válaszunk. A víz se „H2O” valójában. Érdekes példákat is említett:
-Miközben a skorbutot normális táplálkozással sikerült gyógyítani, a skorbutosokban azóta se kimutatható a C-vitamin hiány.
-Aki májat eszik, az olyan, mintha B vitamin komplexet kapna.
-Az osztriga porítva használható cink helyett. De valójában nem cinkre lehet szükség, hanem osztrigára, az összes benne levő anyaggal. (https://www.bitchute.com/video/iyXgiOZW1cZE/)”