26 thoughts on “Doki Percek: A Covid és a háttérszereplők

  1. De miért nem mondják el a beszélgetésben , hogy EGYETLEN VÍRUS TISZTÍTOTT IZOLÁLT FORMÁJA SEM LÉTEZIK ? Minden gyermekkori/egyéb oltás ellen lehetne így bírósági pert nyerni! Stefan Lanka már több éve megnyerte a pert, kanyaró vírus esetében ugyanígy. Miért nem tájékozódnak Önök sem? Miért nem tájékoztatnak ezekről?

    1. Talán azért nem, mert az izolált vírus azt jelenti, hogy ha ezt beinjektálnák egy embernek, akkor attól hasonló tüneteket mutatna, mint az a betegség, amiből izolálták. De ezt nem lehet megtenni emberjogi és erkölcsi problémákba ütközik. Állatokon meg ez a vírus nem hat.

      1. Nem nyert hangszórót.
        Merthogy a vírus teóriák kezdetén voltak kísérletek nagy számban embereken is, és jé, ugyanúgy mint állatokon, nem okozott semmit.
        Erre tálalták ki azt, hogy embereken nem etikus próbálkozni, és sejttenyészeteken teszik ezt, de nem a tisztított valamivel, hanem rohadó, mérgezett több komponensű anyagokkal, amitől nem csoda , hogy élő sejtkultúra is bomlani kezd. Ez nem bizonyitja, hogy egy vírusnak feltételezett valami, ami benne volt a cuccban, attól rohad, és az fertőz.
        De mindenkinek jogában áll nem utánanézni és logikátlanul gondolkodni.

  2. Ez ugyan nem Covid, hanem az élelmiszer termelés- és ellátás, de előreláthatóan nekünk ugyanabba a tragédiába fog torkollni, mint a folyamatosan lebegtetett világjárvány-állapot, vagy a legújabban hozzácsapott háborús-állapot, a korábban beindított „nettózéró” zöld agyatlanságok tömegével együtt.
    Senki előtt nem ismeretlenek az alább megjelent írás közepéből vett részletek, viszont az írás jól rávilágít arra a szándékos világméretű rombolásra, amit művelnek a tömegek életének minden vonatkozásában:

    https://www.sovereignman.com/trends/about-that-coming-food-crisis-35386/
    A közelgő “élelmiszerválságról”

    A történelemben ismerős téma, hogy a kormányok hajlamosak szörnyű feltételeket és rossz ösztönzőket teremteni, amelyek visszatartják a gazdaságot.
    Ezt ma mindenhol láthatjuk. Az egyik terület különösen az állítólagos „élelmiszerválság”, amelyről mindenki beszél.
    Bill Gates. Janet Yellen pénzügyminiszter. Az ENSZ Élelmezésügyi Világprogramjának vezetője. Németország külügyminisztere. McKinsey & Company. A New York Times. CNN.
    Mindannyian élelmiszerválságra figyelmeztetnek. Még az Egyesült Államok elnöke is azt mondta az élelmiszerhiányról: „valóságos lesz”.
    Mára a teljes körű élelmiszerválságról szóló jelentések túlértékeltek. Rengeteg élelmiszer van a világon, rengeteg termelés. A nap nem hagyta abba a sütést. A talaj nem fogyott ki hirtelen a tápanyagaiból.
    Őszintén szólva mindig vannak kihívások az élelmiszertermelésben valahol a világon, minden évben.
    Éppen ebben az évben volt egy madárinfluenza, amely miatt több millió csirkét pusztítottak el az Egyesült Államokban. A dél- és kelet-ukrajnai gazdálkodók nyilvánvalóan küszködnek.
    De amit valószínűleg nem hallottál, az az, hogy ebben a szezonban Ausztráliában rekord búzatermés volt. Ironikus módon Oroszország is így lesz. A brazil kukoricatermelés a rekordmagasságú, 112 millió tonnához közeli. Az avokádótól az olíván át a dión át a paradicsomig számtalan gyümölcsöt, zöldséget és dióféléket állítanak elő rekordmennyiséggel vagy annak közelében.
    Ráadásul, még ha valóban kritikus problémák is lennének az élelmiszertermeléssel, hatalmas mennyiségű földterület van a világon, amelyet be lehetne ültetni, különösen az olyan szezonális gabonanövények esetében, mint a búza.
    Lehet, hogy sokat olvasott a műtrágyahiányról az elmúlt néhány hónapban; azonban a mezőgazdasági műtrágyák három kulcsfontosságú összetevője – a nitrogén, a foszfor és a kálium – nem hiányzik.
    A nitrogén az egyik legelterjedtebb elem a világon; szó szerint a belélegzett levegő 80%-a nitrogénből áll. A foszfátbányászatból származó foszfor hihetetlenül bőséges az Egyesült Államokban, Brazíliában és Marokkóban.
    A kálium pedig a káliumbányászatból származik, amelyből Kanada rendelkezik a világ legnagyobb termelésével és készleteivel.
    A lényeg, a világból nem hiányoznak az élelmiszerek előállításához szükséges összetevők.
    Határozottan nagyobb kihívást jelent azonban az élelmiszerek áthelyezése a földekről a hűtőszekrénybe.
    Ez a rendszer – betakarítás, csomagolás, ellenőrzés, szállítás, raktározás – évtizedekig jól működött. A globális ellátási lánc csak a közelmúltban szakadt meg, a járványhisztéria miatt, és ennek egy része kétségtelenül az élelmiszerkereskedelmet is érintette.
    De mint Franciaország gazdasági helyzete az 1700-as években, ez is többnyire a rossz kormányzat kérdése.
    Lényegében a globális ellátási lánccal nincs semmi baj.
    Meg kell győzni? Gondoljunk arra, hogy a Pfizer több milliárd oltóanyagot tudott előállítani, szétosztani a világban, és még a szállítás során is Mínusz 90 Celsius fokos hőmérsékletet tudott fenntartani.
    Soha nem hallani senkit globális ellátási lánc problémákról beszélni, amikor az oltóanyagok elosztásáról van szó. De ami a baba tápszert illeti az Egyesült Államokban? Hirtelen megoldhatatlan probléma támad a globális ellátási láncban.
    A lényeg az, hogy a globális ellátási lánc működnek, de csak akkor, ha valóban működni akarnak. A rangsorolásuk pedig teljesen undorító.

  3. Ebből a beszélgetésből megint nyilvánvalóvá vált, amit minden józanul gondolkodó, épeszű – az agymosottak/agyhalottak által összeesküvés-gyártónak, konteósnak, vírus- és oltástagadónak minősített – ember eddig is tudott vagy sejtett. Hogy van az, hogy a felkent “tudomány” mindig a józan paraszti ész után kullog? Amikor meg szembe megy a józan paraszti ésszel, akkor utólag mindig kiderül, hogy valami disznóság vagy csalás van a dologban, mint pl. a meghamisított statisztikák?
    Hogy is játszódik ez le a gyakorlatban? Egy “egyszerű” ember azt tapasztalja a környezetében, hogy a méreginjekcióval oltottak közül sokan meghalnak, vagy ágynak esnek és folyton betegeskednek, míg az oltatlanok élnek és virulnak, de a hazug “szakértő”-megmondóemberek szerint “az oltás hatékony és biztonságos”. Aztán a temetkezési vállalkozók jelzik, hogy példátlanul megugrott a halálozás az “oltási” kampányokat követően, a balzsamozók pedig soha nem látott riasztó dolgokat észlelnek a holttestekben. A biztosítók öngyilkosságnak minősítik az “oltás” utáni példátlan mértékű elhalálozást, és nem fizetnek, mert különben csődbe mennének a tömeges igényektől.
    Hónapok, sőt évek telnek el, mire az ún. “tudomány” és felkent képviselői elvégzik a vizsgálataikat, kísérleteiket, hogy végül igazolják azt, ami addigra már teljesen nyilvánvaló evidencia a józanul gondolkodók körében. A kérdésem ugyanaz, mint korábban: minek kell költséges, időrabló vizsgálatokkal bizonygatni azt, hogy kétszer kettő az négy, és nem öt? Az agymosottaknak/agyhalottaknak mindegy, mert úgysem érdeklik őket a nyilvánvaló tények, ha nem esik egybe a mainstream propagandával. Az önálló gondolkodással és józan paraszti ésszel megáldottaknak meg nem kell bebizonyítani, hogy kétszer kettő az négy.
    Elképesztő, hogy milyen feje tetejére állított világban élünk. A józan ész és a tisztesség alapvető igazságokat bizonygat és a túléléséért küzd, miközben a hidegvérű gonoszság, embertelenség és mérhetetlen butaság úthengere zavartalanul halad tovább, és mindent eltipor. Nincs kegyelem.

    1. Azért ez nem teljesen van így Cassandra. Én oltottak között is látok olyat aki él és virul, szemmel láthatóan minden probléma nélkül. Pl egy orvos barátom, aki 3x van beoltva és semmi baja. Anno még csesztetett is hogy oltassam be magam én is. Én nem tettem mert valami miatt nem bíztam ezekben az oltásokban, és az “orvosok a tisztánlátásért” csoport figyelmeztetése nélkül is úgy éreztem hogy valami nem kerek a covid történt körül. Aztán oltatlanul megbetegedtem és fél éve nyögöm a következményeit, nagyon kellemetlen utótüneteim vannak. Ennek ellenére még mindig idegenkedek az oltásoktól mert orosz rulettnek érzem (és szerintem az is), de az orvos barátomnak nem mondhatom hogy nem volt igaza, mert kettönk esetétre szűkítve a történetet az idő mégiscsak őt igazolta. Ő beoltatta magát és virul, én meg le vagyok rotyanva már fél éve.
      Megfigyeltem olyat is akinek nincs komoly baja azóta hogy beoltották, viszont gyakran tüsszög, fújja az orrát, nehezebben lábal ki a betegségeiből. És igen, tudok olyanokról is akiknek komolyabb problémáik lettek oltás után… de ha őszinte vagyok nem tudom azt mondani hogy ez az általános a környezetemben, mert úgy látom jóval többen vannak akik be vannak oltva és nincs semmi bajuk, mint azok akik be vannak és problémáik vannak. Szóval ez a dolog közel sem olyan fekete-fehér mint ahogyan azt Te itt minden alaklommal leírod… Ha az igazságot keressük akkor erről is kell beszélni szerintem…

      1. Kedves Tony!

        Ha veszed a fáradságot és alaposan utánanézel, látni fogod, hogy – mivel itt kísérleti szerekről van szó – az ampullák között nagyon sok (volt) a placebo, azaz fiziológiás sóoldat, mint ahogy az minden valamirevaló orvosi kísérletnél előírás, különben mihez hasonlítanák a hatásosságot vagy hatástalanságot? Az ampullák vizsgálatakor az is kiderült, hogy az egyes szériák rendkívül különböző összetételűek, más-más toxikus anyagokat tartalmaznak eltérő dózisokban, ami nyilvánvalóan nem gyártási hiba, hanem eleve így tervezték. Egy amerikai doktornő a Stew Peters show-ban elmondta, hogy a mérgező anyagok halálos dózisát(!) szokták meghatározni ilyen módszerekkel toxikológiai kísérletekben…
        Szóval itt tényleg orosz rulett zajlik globális méretekben, anélkül, hogy a kísérleti alanyok és a méreginjekciókat beadók tudatában lennének annak, minek teszik ki magukat és embertársaikat.
        Ami az orvos barátodat illeti, nem szeretnék a páciense lenni. Örülhet, hogy eddig megúszta, de addig jár a korsó a kútra…

        Üdvözlettel: Cassandra

        1. Én csak arra reflektáltam hogy itt az oldalon szinte minden hozzászólásodban leírod “hogy a méreginjekcióval oltottak közül sokan meghalnak, vagy ágynak esnek és folyton betegeskednek, míg az oltatlanok élnek és virulnak”.
          Nyilván mindenki számára az a valóság amit ő maga érzékel,…de az csak egy szubjektív valóság!
          Ezért én leírtam Neked a saját tapasztalatomat, ami bizony különbözik a Te szubjektív valóságodtól. A kettőt össze rakva megkaphatod az objektív valóságot, ami bizony közel nem olyan fekete-fehér, ahogyan azt Te minden alkalommal itt lefested!
          Hol tudom megnézni hogy melyik ampullában volt placebo? Azt nem árulják el senkinek, hiszen éppen az a lényege hogy a páciens ne tudja meg hogy placebot kapott, mert az egész kísérlet értelmét veszíti. Mi értelme lenne az egésznek ha az oltás után haza menne és egy adatbázisből ki tudná keresni hogy amit kapott az placebo? Nem tudom, csak kérdezem…

          1. A félreértések elkerülése végett, itt TERMÉSZETESEN nem a gyártó hozta nyilvánosságra az összetételt, és nem az ő adatbázisáról van szó, hiszen éppen ezért perelték be a főbűnös Pfeizert, amikor 75 évre akarta titkosíttatni! Itt azokról az ampullákról van szó, amelyeket lelkiismeretes orvosok és más szakemberek felbontottak az egyes szériákból, megvizsgáltak mindenféle képalkotó és vegyi analizáló módszerekkel, összevetették őket a halálozási adatokkal, az injekciózottaknál tapasztalt tünetekkel, és ebből alkottak adatbázisokat.
            TERMÉSZETESEN még az injekciót beadók sem tudják egy kísérlet során, hogy placebót adnak-e be vagy hatóanyagot! Ez evidencia, meg az is, hogy minden orvosi kísérletben kell hogy legyen placebo. Úgy látom, nem ártana az alapoknál kezdened.
            A kommentelőktől elég sok jószándékú tippet kaptál már arra vonatkozóan, hogy merrefelé keresgélj. Ha ezek után mégis inkább a mainstream narratívát választod a kutakodás helyett – mint ahogy az 5G-re vonatkozó, láthatóan teljesen tájékozatlan megjegyzésed elárulja! -, az a te dolgod, de akkor nem ez a megfelelő hely a számodra.
            Részemről ezzel lezártam a témát, mert nem érdemes több időt és energiát pazarolni rá.

      2. Kedves Tony, Ezt az alapján írja, hogy azt is tudja, hogy ki kapott placebót? Tudja, hogy kinek mi volt a bevitt anyaga? Ha azt is ismeri netán, hogy mi az országban az 5G bevezetési ütem, és mik a frekvenciák, kérem ossza meg. Köszönöm előre is.

        1. A placebo felvetésre ugyan azt tudnám írni amit feljebb Cassandrának is írtam… A munkahelyemen a közvetlen közelemben dolgozik kb. 30 ember (egy nagy irodában vagyunk), és abból 6 kivételével mindenki be van oltva minimum 2x, de a többség 3x. (közülük senkinek nem lett komoly problémája az oltás után, de látok köztük olyanokat akik gyakrabban tüsszögnek és fújják az orrukat… és igen, ismerek embereket akiknek lett problémájuk oltás után!)
          Nem gondolom hogy az a közelemben dolgozó 24-25 ember minden alkalommal placebot kapott volna amikor beoltották őket és ezért nem haltak meg még.
          Az 5G kérdés felvetése gondolom csak ironizálás, ezért arra meg sem próbálnék válaszolni.

          1. https://www.bitchute.com/video/7XqdzqEujwja/

            Kedves Tony,
            Ha még nyitott a témára, ebben kb a 35-ik percnél van az 5G említve. Alul a 4. számú megjegyzésem is feszegeti.
            Irodalom, orvoslás elmélet-objektívan, és táplálkozás kevés ayurvédás nézőpontú megjegyzéssel.
            A himlő elkészítési receptet kerestem, ami most aktuális, de csak általánosságban van említve az elején.
            Jó lesz viszont, ha majd a lépfene jön.
            A placebó elosztásról is található benne töredék információ.
            Egyébként a hozzászólásaiból nem igazán értem,általában mit keres, személyesen milyen igazságot vár és kitől, és így azt sem, jó helyen keresi-e.
            Üdv, A

          2. Kedves Hegedüs A.!

            Nem tudok direktben válaszolni az utólsó hozzászólásához, mert nem tűnik fel a “válasz” gomb, ezért csak a saját hozzászolásomhoz tudok írni… Hogy milyen igazságot keresek? Ha az a kiindulási alap hogy a beoltottak haldokolnak az oltatlanok meg köszönik szépen és jól vannak (mint ahogyan azt Cassandra minden hozzászólásában meg is jegyzi itt), akkor meg is találtuk az igazságot… Csak az a problémám ezzel hogy sem a szük, sem a tágabb környezetemben én nem ezt látom! Lehet hogy ő ezt látja, lehet hogy Ön is ezt látja, de a valóság biztos hogy nem ez!
            A másik hogy nincs vírus. Sokan mondják itt is hogy nincs… Több ismerősöm betegedett meg ettől a “nem létező” vírustól, egyáltalán nem influenza tüneteik voltak, nagyon megszenvedték, van akinek több mint egy évvel utána is vannak utótüneteik és önként és dalolva mentek beoltatni magukat amint lehetett, mert annyira szörnyű élmény volt nekik a találkozás ezzel a “nem létező vírussal”, hogy azt mondták ők ezt még egyszer nem akarják átélni!
            Én ugyan oltatlan vagyok, de 6 hónappal ezelőtt megbetegített valami, ami miatt a mai napig nagyon súlyos, sőt rémisztő idegrendszeri tüneteim vannak amik nem múlnak! Ha nincs vírus, akkor mi okozta a megbetegedésemet? Hiszen oltatlan vagyok, Cassandra “igazsága” szerint teljesen jól kellene lennem… Na ez az amiről beszélek. De ha ilyen dolgokról itt nem szabad beszélni akkor tényleg rossz helyen keresem az (egyetlen és objektív) igazságot… Szerintem mindenkinek érdeke lenne hogy kiderüljön hogy valójában mi történik, és ne csak azokat a frázisokat puffogtassuk hogy “hogy nincs vírus az oltatlanok pedig jól vannak” mert ez nyilván valóan legjobb esetben is csak részben igaz!

          3. Kedves Tony!
            Én is ez alá válaszolok, arra a kérdésre ami a problema forrása. Tudniillik az a problema, jogy ez a kérdés ennyiszer elhangozhat az emberek fejében. Mintha minden gondolkozásra való képesség eltűnt volna, mert ennyire nem lehet ez egy fogas kérdés
            “Ha noncsenek.vírusok, mi okozza a megbetegedésemet?”
            Komolyan nem tudok.mit mondani.
            Mert ugye peldául Hirosima lakói is mind fertőzővirustol kaptak rákot egyszerre, meg a hajókon lévők skorbutot, tök egyértelmű, egymástól kapták el…. ez egy vicc, hogy senki nem feltételez mérgezést vagy környezeti ártalmat, csak.mindig a “vírus”. Nagyon jól sikerült az emberiseg agymosása.

        2. Kedves Szilvia!

          Ami a nem létező vírust illeti, nem mennék messzire ahhoz hogy mutassak Önnek valamit. Erről az oldalról linkelnék be egy videót:

          https://orvosokatisztanlatasert.hu/dr-vladimir-zelenko-a-covid-vakcinak-veszelyeirol/

          16:55-től nézze meg legyen kedves. Zelenko elmondja hogy személyesen ismeri azt az embert aki a covid vírus “kifejlesztésének” a vezetője volt… Dr. Ralph Baric a North Carolina Egyetem korona vírusokra specializálódott vezető professzora… Zelenko elmondja a többit.
          Javaslom keressen rá Ralph Baric nevére a youtube-on, nagyon érdekes dolgokat fog találni. Én több videot is megnéztem.
          De ha ez nem lenne elég Önnek, akkor elárulom hogy nemrég személyesen beszéltem egy orvossal, akinek a neve szerepel ezen a listán:

          https://orvosokatisztanlatasert.hu/segelyvonal/

          Nem nevezném meg hogy ki volt az, de ott ültem a rendelőjében és beszélgettünk… vettem is tőle ezt-azt, de volt egy kis időnk beszélgetni. Ő is azt mondta hogy bizony van vírus! Tavaly Decemberben meg is fertőződött vele. Természetesen nem volt beoltva. Ahogy az első tüneteket érezte magán, azonnal elkezdte Ivermectinnel kezelni magát és 4-5 nap alatt a tünetei megszűntek.
          Itt feljebb megkaptam hogy nem a mainstream médiából kellene tájékozódnom. Nos, ha onnan tájékozódnék akkor vajon mit keresek ezen az oldalon? Szóval vírus/nem vírus témában belinkelnék még egy videot egy olyan “minstream” oldalról, ahonnan tájékozódni szoktam:

          https://rumble.com/v15u5q0-counter-bioterrorism-expert-reveals-u.s.-govt-is-gone.html

          Üdvözlettel

          1. Engem ezek hidegen hagynak. Nem nekem kell megnézni a hazugságot terjesztők videóit, mert nincs bennük semmi konkrétum.
            Önnel sincs több beszélnivalóm, mert Ön vagy nem nézte meg Tom Cowan, Stefan Lanka és társaik videóit, ami után Ön sem linkelgetne hülyeségeket, vagy ha megnézte és még mindig nem érti, akkor menthetelenül logikátlan.
            Nekem azért jó, mert már tudom, hogy a “láttam a vírus kifejlesztőjét” szöveggel riogatók ugyanúgy a hazugsággyár részei.
            Velem nem tud vitatkozni, de belátom, hogy nekem sem kell, mert ha nem nézi meg a hivatkozásokat, akkor nem tudja, miről van szó, nem tud cáfolni.

      3. Fontos témában vájkáltok úgy érzem. Vakcina mellékhatások ügyében javaslom nézzetek utána az úgynevezett vakcina kódolásnak (CPT). A nyilvántartás szerint vannak kódok amiknél messze nagyobb arányú volt a halálozás, mint egy-egy másiknál – és akkor tessék továbbgondolni…kinek mi járt…
        Én is úgy gondolom nem kell általánosítani, éshogy oltatlanként is elkaptam egy ritka betegséget ami azóta is dolgozik bennem (egy masszív fáradtság után először homloknál, később a manduláknál gyakran jelentkező pulzáló érzet). A betegség kezdete az volt, hogy egy nagy családi partink volt, ahol gyakorlatilag csak a gyerekek nem voltak kétszer átoltva.

        1. Ha csak ennyi a problémád hát örülj! Nekem 6 hónappal is ezután a valami után amit covidnak neveznek, rémisztő utótüneteim vannak.

          1. Tony !

            Az admin nem engedte be egy bejegyzésemet korábban, a folyamatos süket dumádra reagálva. Meghaladtam az ingerküszöbét. Megkérem, ezt tegye be, csak neked, csak itt és most, és befejezettnek tekintem a “vitát” !

            Leírtad máshol, hogy a feleséged kétszer oltott Pfizerrel ! Akkor miért itt nyavalyogsz, és egyáltalán minek visítozol segítségért ?
            Ezer video magyarázta már el, hogy van a placebo, meg van a nem placebo, de láthatóan ez téged kicsit sem érdekel, mantrázod itt a magadét. Ezer video és cikk magyarázta el a hatásmechanizmusát, amiből te egy betűt nem értettél, vagy csak nem akarsz érteni, hogy az oltott milyen hatással van a környezetére ?

            Azt kaptad, azt kapod, amit érdemelsz ! Egyébként egy néger segge reflektorfény hozzád képest az alagútban. A “doktoraiddal” együtt ! De bátran értetlenkedj, fenn ülsz már a vonaton, last minute “féltette az életét” élmény túra részeként. A jegy csak oda szól, nem retur.

          2. Kedves S.G.!

            Természetesen tiszteletben tartom a véleményedet, mert engem így neveltek! Akire amúgy gondolsz nem a feleségem, hanem egy hölgy akivel tavaly nyáron ismerkedtem meg… és igen, be volt már oltva 2x akkor (ezt nem tudtam, mert nem az volt az első kérdésem hozzá). Ennek ellenére csak 4-5 hónappal később betegedtem meg úgy, hogy előtte ő is megbetegedett, erősen köhögött.
            Hogy az oltottak milyen hatással vannak a környezetükre arról tudom hogy vannak elképzelések, de egy tudományos igényű tanulmányt nem találtam róla eddig sehol. Ha van ilyen, szívesen venném ha megosztanád velem mert érdekelne, szívesen olvasnék róla.
            Nem gondolom hogy olyan sötét lennék hogy “egy néger segge reflektorfény hozzám képest az alagútban”, csak mindig megpróbálok több oldalról megvizsgálni mindent, és nem rábólintani egyből arra amit hallok, főleg akkor ha a hallottak nem teljesen fedik azt amit én magam tapasztalok az adott dologgal kapcsolatban. Ez talán csak nem baj?
            Pl. én voltam az első, aki a kígyóméreg elméletről először linkelt be videót ezen az oldalon. Ez alatt a cikk alatt a kommentekben megtalálod:

            https://orvosokatisztanlatasert.hu/dr-vladimir-zelenko-a-covid-vakcinak-veszelyeirol/

            De mielőtt ezt betettem, utána néztem hogy történt-e már tudományos kutatás a támában… és igen, pl. ezt találtam (és még pár másikat is):

            https://f1000researchdata.s3.amazonaws.com/manuscripts/78337/471b73a8-a9f3-4003-ac0d-eeab45ffc873_54306_-_mauro_petrillo_v2.pdf?doi=10.12688/f1000research.54306.2&numberOfBrowsableCollections=46&numberOfBrowsableInstitutionalCollections=4&numberOfBrowsableGateways=39

            Szóval ahogy látod nem (csak) a mainstream médiából tájékozódom és magam is kutakodok a dolgokkal kapcsolatban. Ha megfogalmazok néhány kérdést vagy kételyt, azért ne legyek már mindjárt céltáblája támadásoknak.

  4. A WHO-t csak az általa teremtett ál definíciók szerinti “egészségügyi”-ek nevezett “veszélyek” foglalkoztatják.
    Egy igazi jelenlegi akut veszély, sok mellett, ami kimaradt a látókörükből:
    Bíborfolyó: lassan csordogál a szlovák bánya mérge Magyarországra – Blikk

    A másik téma, ami kimaradt a WHO és a kapcsolódó ál egészségügy definíciós köréből és látóköréből:
    THE CONTAGION MYTH. Why Viruses (including “Coronavirus”) Are Not the Cause of Disease. (Published Sept. 2020. By Thomas S. Cowan and Sally Fallon Morell) című könyvből emelnék ki néhány gondolatot.

    Mik a vírusok és mit csinálnak?
    A méregtelenítési folyamatban résztvevő sejtek termelnek, veszély esetén figyelmeztető mechanizmusként kiválasztanak exoszómákat(=toxin zabálók és hírvivők), amik saját genetikai anyaggal: DNS-sel és RNS-sel rendelkeznek, valamint képességgel a valós idejű rezonanciára. Ezen eszközökkel egy környezeti változás információja azonnal anyagivá is alakul. Ezzel a fajta információ kódolással, és másoknak átadással (az információ átadható) halad előre az emberiség. Ha egy egyedben keletkezik, ezzel a veszély híre át tud kerülni a többi egyedbe is, akik így már fel tudnak készülni.
    Az teljesen hibás, és önpuszítóan káros feltételezés, hogy a vírus(exoszóma) ellenség. A szervezet ezzel egy zseniális folyamatot hajt végre, ami nélkül nem lenne alkalmazkodás a veszélyekhez. Önvédelmi eszköz. Kísérletekkel bizonyítva. Nélküle nincs védekezés.
    A Dr.Cowan könyv központi állítása az, hogy még egyetlen baktériumnak(*Megj: az anaerob működésű bacik toxinjai mérgezőek) vagy vírusnak tulajdonított betegség sem felelt meg Koch összes posztulátumának vagy Rivers összes kritériumának, és Pasteur óta senki sem bizonyította kísérletileg a betegségek átvihetőségét tiszta baktérium- vagy víruskultúrákkal. (Megj: ebben az értelemben a víruskultúra az lenne, ami teljes vírusgenomokból állna, és fertőzőképes lenne, de ilyen nincs. Csak anyagcsere nélküli, elhalt szövetekből származó genom darabok vannak, amiből csinálnak egy kitalált teljes genomot – Dr. Lanka )

    Mikor keletkezhet betegség? A toxinok és az ElektroMágnesesSugárzások (EMS) károsítják a sejtjeinkben lévő vizes zselét, ezzel gyakorlatilag minden élettani folyamatba beavatkozva. Ez a károsodás fontos tényező a betegségekben; lényegében az egészség és betegség elkülönítése mögött van egy ezen hatások által bekövetkezett valamilyen sérülése a testi anyagi térszerkezetnek.

    Példa toxinok keletkezésére: A felvehető oxigéndús környezet az egészség szempontjából alapvető. A *mikroorganizmusok, amelyek nem rendelkeznek elegendő oxigénnel, anaerobokká válnak, és ebben az állapotban olyan toxinokat termelnek, amelyeket tünetként botulizmusnak, tetanusznak, kolerának és tífusznak mondunk.
    Kiemeli, hogy az egyik toxin, amely nagymértékben befolyásolja az elektromágneses sugárzásra adott válaszunkat, az alumínium. Ez például az oltásokon keresztül, de egyebekkel is bejuthat a szervezetbe.

    Az eredeti Covid esetén a tüdősejteket kellene szerinte méregteleníteni az EMS-től. A kezdeti fő tünet az elhúzódó és progresszív hypoxia volt, ami azt mutatja, hogy a szervezet oxigénhiányos. Erre az oxigén hiányra az 5G milliméteres hullámainak hatása (különösen a 60 GHz), amelyek megzavarják az oxigénmolekulákat, jó magyarázat. A könyv hivatkozik egy spanyol epidemiológusra, aki feltérképezte az 5G európai városokban és országokban való elterjedését ezer főre jutó esetszámmal, és aki kimutatta, hogy „világos és szoros kapcsolat van a koronavírus-fertőzések aránya és az 5G antenna elhelyezkedése között” (Bartomeu Payeras I Cifre, „ A koronavírusos esetek és az 5G hálózatok jelenléte közötti összefüggés vizsgálata” – fordítja Claire Edwards (2020. március–április), http://www.tomeulamo.com/fitxers/264_CORONA-5G-d.pdf.) Kínára is ki van mutatva.
    Érdekes megfigyelésként említi a Covid-19 betegek tüdőműködési zavarával kapcsolatban, hogy kétoldali (mindkét tüdő egyszerre érintett), míg a közönséges tüdőgyulladás jellemzően csak az egyik tüdőt érinti. Milyen típusú vírus tudná mindkét tüdőt egyszerre megtámadni? Ez egy súlyos másfajta betegség, mivel a koronavírusos betegek több mint egyharmadának voltak neurológiai tünetei, köztük szédülés, fejfájás, eszméletvesztés, vázizom sérülés, szaglás-, és ízérzésvesztés, és ritkábban görcsrohamok és agyvérzés.
    Tudott, hogy a milliméteres hullámok megzavarják az oxigén elérhetőségét a légkörben, és ezáltal a szöveteinkben lévő mitokondriumok (baktériumok) azon képességét is, hogy oxigént energiává alakítsák át. Ez az 5G fő jellemzője, amelyet tovább súlyosbít az alumíniummérgezés, a glifozátmérgezés, az általános légszennyezettség és sok más egyéb méreganyag, ami nemcsak a Covid-19, hanem a krónikus fáradtságra emlékeztető hosszú Covid tüneteihez is hozzájárul.
    A kérdés ez:
    “Whether these exosomes can help us adapt to the extreme disruption of 5G is the question of the day.” (Szerintem igen, ezért nem kellene a szervezetet még egy külön oltás felülmérgezéssel leterhelni, amire megintcsak reagálni kell. Szerintem ezt érzem oltottak jelenlétében, amikor a tüdő nyom, valami oxigén zavar info lehet???, amire jó a sok C vitamin.)

    Bennem az merült fel, hogy az általában bemutatott oltóanyag mikroszkópos videós képeken látszik az, ami nem való az oltásba, fémek, adjuváns folyadék…. Kívülállóként lehet, hogy a kérdés naív(vagy megbocsáthatóan kiderülhet, hogy még mindig nem áll össze a teljes kép), de nem kellene látszani a vírusgenomnak (becsomagolva)? Kicsomagolva pedig a vírusnak?

    A Dr.Fullmich perrel kapcsolatban szerintem az az igazi kihívás, hogy úgy kell(ene) elkapni a rosszfiúkat, hogy akkor is megnyert legyen, ha van vírus elmélet, és akkor is, ha nincs. Nem lenne szabad lesöpörni a Dr. Lankáék bizonyításait, és a nyertes perét se, bele kellene építeni a mostani perbe, hiába az német joghatóság alatt folyt le. Mivel most szándékos biofegyver használat(=oltás) történt, és a jövőben is ez a szándék, 5G-vel, időjárás manipulációval, stb, éhezés és étel-fegyverrel kiegészítve, az oltatlanok büntetésével, ezt az egészet egy biofegyver csomagként kellene kezelni, amivel népírtás történik. Vírus lététől (ami persze nincs) függetlenül. A teljes csomag elfogadhatatlan. Hivatalosan mégiscsak Dr. Fullmich próbál ezen ügyben fogást találni, de minden támadható meghagyott lyukkal biztos lehet abban, hogy akkor azzal a jövőben még súlyosabban vissza fog élni az igazi népírtó egy kéz.

  5. **a szerintem igent kiegészítem azzal, hogy ha mégse, az a rák, vagy/és a felsorolt covid betegség kockázata az oltatlanoknak is. llyesmiről Pócs doktor is már beszélt korábban, csak arra nem emlékszem, hogy akkor csak 5G-ről, vagy oltás+5G együttesről volt szó.
    Az egyértelmű, hogy az EMS általi mérgezésre NEM az oltás az adu ász.

  6. Tömeggyilkosok kora

    Meddig gyilkolhatják még az embereket? Így tervezték meg a majomhimlőjárványt. Ki tudta volna megjósolni a majomhimlőjárvány kitörését? Ó, várjunk csak…

    A 2021-es müncheni biztonsági konferenciával közösen kidolgozott majomhimlő-forgatókönyvet az év végén mutatták be. Ha megnézzük a prezentációt, egyértelműen van egy terv. Ez hasonló ahhoz, ami a 2019 októberében bekövetkezett 201-es eseménnyel történt, amelyet a 2020 márciusában indított világjárvány próbájára használtak.

    2021 márciusában az NTI (Nuclear Threat Initiative) a Müncheni Biztonsági Konferenciával együttműködve “Gyakorlatot tartott a magas szintű biológiai fenyegetések elhárítására”. Az eseményt az Open Philanthropy támogatta. Ez az a két civil szervezet, amely a Corona-járvány előkészítésében is döntően részt vett.

    Az NTI tervdokumentumában 2022. május 15. szerepel kezdési időpontként, amit szintén pontosan betartottak. A hét elején jelentek meg az első jelentések a majomhimlővel, az új koronavírushoz hasonló új himlővírussal való fertőzésekről, amelyek valójában 2020 elején jelentek meg.

    A tervezési dokumentum szerint a következő az ütemterv:

    Tervezési dokumentum

    Az eseményen ugyanazok az emberek és ugyanazok a szervezetek vettek részt, mint a Corona-járványra való felkészülésben.

    Feltűnő a kínai Dr. George Gao, a Kínai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (China CDC) főigazgatója, Jeremy Farrar a Wellcome Trusttól, Chris Elias a Gates Alapítványtól, Luc Debruyne a Coalition for Epidemic Preparedness-től, a JohnsonJohnson és a Merk gyógyszeripari cégek képviselői, John Nkengasong, az Afrikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ igazgatója, hogy csak néhányat említsünk. A teljes lista a tervezési dokumentum 9. oldalán található.

    A forgatókönyv a következőképpen írható le:

    “A gyakorlat forgatókönyve egy halálos globális világjárványt ábrázolt, amely a majomhimlő vírus egy szokatlan törzsét érintette, amely Brinia fiktív nemzetében jelent meg, és 18 hónap alatt világszerte elterjedt. A gyakorlat forgatókönyve végül azt mutatta, hogy az eredeti járvány kitörését terrortámadás okozta, amelyet egy olyan laboratóriumban előállított kórokozó felhasználásával hajtottak végre, ahol nem voltak megfelelő biológiai biztonsági óvintézkedések és felügyelet. A gyakorlat végére a fiktív világjárvány több mint hárommilliárd megbetegedést és 270 millió halálesetet eredményezett világszerte.”

    270 millió halálesettel tényleg nagyon messzire jutottál. A himlő előnye, hogy nem szezonális, mint a légúti vírusok. Ezért az olyan intézkedések, mint a lezárás, a kötelező maszkolás, a kötelező védőoltás stb. évszaktól függetlenül bevezethetők. Hátránya azonban, hogy a himlő sokkal kevésbé hajlamos a mutációra, mivel kettős szálú vírusként meglehetősen stabil.

    Többek között az oligarchák és a gyógyszeripar kívánságai:

    – A WHO-nak egy többszintű, átlátható, nemzetközi közegészségügyi riasztórendszert kell létrehoznia.
    – Nemzeti szintű kiváltó tényezők kidolgozása és bevezetése a világjárványra való korai, proaktív reagálás érdekében.

    Tehát a világjárványt azonnal kihirdetik, amint bármi gyanú merül fel. Ez azonban a WHO napirendjén amúgy is szerepel a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat módosításával és a tervezett világjárványügyi szerződéssel.

    – A nemzeti kormányoknak a világjárványra való reagálás során “nem megbánás” megközelítést kell alkalmazniuk, azaz proaktívan kell cselekedniük – szemben a növekvő esetszámokra és halálesetekre való reagálással, amelyek késleltetett mutatók.
    – A “nem megbánás” alapon történő megelőző cselekvés megkönnyítése érdekében a nemzeti kormányoknak olyan nemzeti szintű terveket kell kidolgozniuk, amelyek meghatározzák és beépítik a nagy hatású biológiai eseményekre való reagálás “kiváltó okait”.

    Más szóval, “nem sajnáljuk”, amikor az “alternatívátlan” intézkedések több kárt okoznak, százmilliókat taszítanak szegénységbe, sértik az alapvető és emberi jogokat.

    Még mindig röviden, mit terveznek az első fázisra, amely jelenleg már folyamatban van:

    “Az 1. lépés egy szokatlan majomhimlőjárvány kitörésével kezdődik Briniában (250 millió lakos), ahol 1421 megbetegedést és négy halálesetet jelentettek. Nincs közvetlen bizonyíték a nemzetközi terjedésre, de a járvány kitörésére egy munkaszüneti nap alatt kerül sor, amikor a brinóiak sokat utaznak belföldön és külföldön egyaránt. Mivel a majomhimlő természetes módon nem fordul elő Bríniában, a helyi és nemzetközi szakértők szokatlannak tartják a járvány kitörését. A bríniai kormány üdvözli a járvány kitörésének nemzetközi vizsgálatát, és orvosi segítséget kér a WHO-tól. A majomhimlős betegektől származó minták genomszekvenálása azt mutatja, hogy a Brinia törzs olyan mutációkat tartalmaz, amelyek rezisztenssé teszik a meglévő vakcinákkal szemben.”

    Tehát ismét egy “új típusú vírussal” van dolgunk, amely ellen új vakcinára van szükség. Az mRNS-technológiával nagyon gyorsan előállítható a megfelelő vakcina. Bill Gates pedig új könyvében azt követeli, hogy a világ teljes lakosságát 6 hónapon belül oltassák be.

    A kérdés most az, hogy hagyjuk-e, hogy a Corona-sztori elaludjon, és a himlő-sztori felmenjen, vagy hagyjuk-e a kettőt párhuzamosan futni, amivel egy zökkenőmentes átmenet is elképzelhető.

    Egy rövid szó az NTI-ről és a nyílt filantrópiáról. Ez utóbbi Dustin Moskowitz, a Facebook egyik alapítója és felesége, Cari Tuna alkotása. Az Open Philanthropy révén Moskowitz számos vállalatban és kutatási projektben vesz részt, amelyek aztán pénzt keresnek a gyógyszerekből, vakcinákból vagy szabadalmakból.

    A Nukleáris Fenyegetettségi Kezdeményezés (NTI) Sam Nunn volt amerikai szenátor és Ted Turner, a CNN alapítója által létrehozott kezdeményezés. A Wikipedia ír Turner politikai ambícióiról:

    “Amellett, hogy a tiszta vízért és a föld jobb kezeléséért száll síkra, Turner megalapította a Turner Alapítványt, amely a népességnövekedés megfékezéséért dolgozik.”[69] Turner 125 millió dollárt tett saját pénzéből az alapítványba, és évente 6 millió dollárt biztosít a népességnövekedés megfékezésére. Egy 1996-os montanai rendezvényen azt mondta a témával kapcsolatban: “Nem arról beszélek, hogy itt bárkitől is megszabadulnék, nekem is van öt saját gyerekem”. A továbbiakban az éhezésről és a szegénységről beszélt, és arról, hogyan lehet ezeket a problémákat kezelni.”

    Ez jól illeszkedik Bill Gateshez, akinek hasonló ambíciói vannak. Jeremy Farrar kapcsolatban áll a SARS-CoV-2 génfunkciós adaptációjával, a Wellcome Trust mögött pedig a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriáscég áll. Németország a müncheni biztonsági konferencián keresztül ismét belenyúlt a dolgokba.

    Forrás: tkp.at

    “…boldogok a lelki szegények… …a tudatlan emberiség pedig gyáván és félve megy pusztulásába…”

    1. És erre van gondolom betervezve majd oltásban a ricin hozzáadása is, hogy meglegyen a halálozási szám, gyorsan letudva.
      Mivel a “vírus” egy valamilyen mérgezés lesz… Néhány db. megbetegedettel világszinten, amire ráfogható WHO definícióval a “járvány”.
      Na meg ha köhögsz, akkor már úgyis himlős vagy… Ja és fertőzöl…, de ki hisz még az ilyen köhögős fertőzős mesékben?

      1. “de ki hisz még az ilyen köhögős fertőzős mesékben?”

        Odakint még sokan, de azok biztosan NEM, akik az alternativ oldalon is még mindig jó hosszú, tudományosnak tűnő fertőző valamicskékről szóló traktátusokkal fárasztják az egyébként is végtelenségig gyötört, agyon-gázlángolt jónépet.
        Az is igaz. hogy ennek ellenére a felvilágosultak jóval többen lehetnek mint sejthetnénk.
        “Ma már mindannyian Ingrid-ek vagyunk” – írta a YT-on a Gázláng film egyik része alatt egy hozzászóló.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük