Csak az az IGAZ, amit a dúsgazdagok mondanak?

Forrás: GBNews @ YouTube
‘Is the TRUTH only what those with the most money say it is?’: Neil Oliver FEARS Davos destruction
https://youtu.be/Bu-UcNfer8I

https://www.bitchute.com/video/c15V0ruxdLBS/

“Mint önjelölt istenek, a BlackRock, a Raytheon, a Google és hasonlók számára épített új Olümposz lakói. Halálosan kíváncsiak arra, hogy mire készülünk, de totálisan félvállról veszik az életünket, sőt, azt is, hogy van-e egyáltalán életünk vagy sem.
(…)
Egy védett parazita klán diktál nekünk, a beleegyezésünk nélkül tervezi meg a jövőnket. Egy olyan osztály, amely a világ népességének tömegére kendőzetlen megvetéssel tekint, mint a táblázatokon lévő pontokra.
(…)
Úgy tűnik, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor azok, akikre nem szavaztunk, egyszerűen eldöntik egymás között, hogyan fog kinézni az örökkévalóság, és aztán a mi rovásunkra hozzá is látnak megvalósítani azt.
(…)
Ezek az önjelölt nagyurak pont úgy nem érzik kötelességüknek, hogy engedélyt kérjenek tőlünk, mint ahogyan a mezőn legelő jószágoktól vagy az utcán kóborló kutyáktól sem. Ennyire olcsó lett az emberi élet.
(…)
A leendő diktátorok egyre tébolyultabban igyekeznek elérni, hogy másfelé nézzünk, és mindent bevetnek ellenünk, amijük csak van. A legújabb félelem-pornójuk között szerepel a “Betegség X”,
(…)
Tényleg mindannyiunkat úgy terelgetnek, mint a marhákat?
És pontosan hová?
A végidők felé?
Határozottan úgy tűnik.
Mi lesz az utolsó csepp a pohárban?
(…)
Ezek őrültek.
Viszont mi sem vagyunk normálisak, ha továbbra is hallgatunk rájuk.
(…)
Most már csak az lenne az igazság, amit a legtöbb pénzzel rendelkezők mondanak?
Most jobban, mint valaha, résen kell lennünk.
Mert a tét maga az élet.
(…)
Szóval újra megkérdezem, miért hallgatna bárki is a davosi urak és hölgyek, valamint a világ kormányaiban megvásárolt strómanjaik ostobaságaira?
(…)
Emlékszel arra, hogy valaha is a saját akaratodból átadtad volna magad egy kakisztokráciának, vagyis a társadalom legalantasabbjai kormányzásának?
Mert én nem.
(…)
Az út, amelyen haladnunk kell, az az út, amelyen mindenkor tiszteletben tartjuk magának az emberi életnek az egyedi és pótolhatatlan értékét.”


2 thoughts on “Csak az az IGAZ, amit a dúsgazdagok mondanak?

    1. Az egyik kommentet idézve:
      “bitchuteuser899
      Az utolsó nagy “ebola”-járványt Afrikában, amely évekkel ezelőtt történt, formaldehid-mérgezés okozta. Valaki formaldehiddel szennyezte be a vízellátást. A formaldehid-mérgezés és az „ebola” ugyanazokkal a tünetekkel jár. Szerencsére a falu vezetői elkapták és kikergették őket az országból. Vírus nem létezik.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük