Az Orvosok, Tudósok, Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért (OTEDT) közleménye

Az utóbbi időben egyre több spontán kezdeményezés indul a kényszerintézkedések, megtévesztés, oltáserőszak ellen. Hallhattunk a városligeti kéthetes tüntetésről, a várban zajló demonstrációkról, láthatjuk a népligeti augusztus 28-i kezdeményezést, számtalan közösségi médián belül indult csoportokról, például az oltáskárosultak facebook oldaláról, ezek között van már a 100 ezer körüli létszámú.

Az Orvosok, Tudósok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért (OTEDT) csoport örömmel fogadja a tiszta szívű, jó szándékú és az emberek megmentéséért összegyűlő emberek erőfeszítéseit és mindenkit arra bíztat, hogy ilyen csoportokat, rendezvényeket hozzanak létre minél gyakrabban, hogy felébredjen minden gyanútlan, parancsokat követő polgár.

Értelemszerűen az OTEDT nem tekinti feladatának, hogy minden kezdeményezésen formálisan és személyesen is részt vegyen, ez fizikálisan is lehetetlen és ellenkezik az önállóságot támogató filozófiájával is. Tudjuk, hogy sok ilyen megmozdulás és megmérettetés kell ahhoz, hogy ne csupán néhány orvoson múljon az ellenállás, hanem egyre inkább az egész ország felálljon. Egyedül ez hozhatja a terror bukását.

Tudjuk, hogy ezen kezdeményezések szervezőinek egy része sikeres lesz, kiállja a próbát, újra hallgatni fognak rá, mások lehet, hogy elvéreznek, de azok, akik ezeken a megmozdulásokon részt vesznek, ők nyertesek, ők hiba nélküliek és ők egyre erősebbek lesznek. Azt kívánjuk, hogy napról napra növekedjék ez a tömeg és napról napra egyre több embert ébresszenek fel! Mutassák meg egyre többször magukat, álljanak ki az igazságért, mindaddig amíg ezt nem tiltják!

Az OTEDT saját maga is kezdeményez olyan rendezvényeket, ahol a szakemberek és az ország felébredt lakossága megmutathatja magát. Ilyen rendezvény volt szakemberek számára a II. Nemzetközi COVID Konferencia, amelynek előadásait a www.orvosokatisztanlatasert.hu weboldalon megtekinthetik, de ilyen rendezvény lesz szeptember 11-én 16 órától a budapesti Köztársaság téren a „Megemlékezés az áljárvány intézkedéseinek áldozatairól”.

Egybe hívunk mindenkit! Egybe hívjuk azokat is, akik 28-án már tüntetnek, azokat is, akik követték a konferenciát és felháborítja őket az egészségügyi csalás, azokat is, akik önmaguk, vagy hozzátartozóik megbetegedtek, őket veszteség érte, károsultak, azokat is, akik családtagja meghalt. Legyen ott mindenki, aki elvesztette állását, vállalkozását, aki azért lett beteg, mert nem látták el megfelelően az értelmetlen egészségügyi átszervezések miatt, legyen ott az is, akit az oltások tettek beteggé, de legyen ott az is, aki szerettét veszítette el az erőltetett oltás miatt. Hozzon mindenki egy szál gyertyát és valami szimbólumot, tárgyat, fényképet, bizonyítékot, amit feltehet a rendezvényen létrehozott emlékműre, az Áljárvány-intézkedések áldozatainak emlékművére.

Gyűljünk össze Mindannyian, mutassuk meg méltó módon, békésen, csendesen, hogy a mi torkunkon nem lehet letolni a hazug meséket, álszakemberek csúsztatásait, már látjuk az igazságot és képesek vagyunk az áldozatainkat elgyászolni.

Orvosok, Tudósok, Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért alapítói: Dr.Gődény György, Dr.Lenkei Gábor, Dr.Pócs Alfréd, Dr.Tamasi József  

36 thoughts on “Az Orvosok, Tudósok, Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért (OTEDT) közleménye

  1. A konferencián az egyik előadó említette, hogy Németországban minden orvosnak elküldtek egy nyilatkozatot, amelyben az egészségügyi beavatkozással kapcsolatos felelőssége szerepel. Úgy emlékszem, hogy ezt követően 23 ezer orvos tagadta meg az injekció beadását.

  2. https://szmov.wordpress.com/2017/11/01/eletemet-adtam-a-kozerdekert/

    Őérte is, Orsi. Kint leszünk.

    Ezúton szeretném megköszönni annak a hajdani ÁNTSZes dolgozónak, hogy a történetben szereplő, akkor 12 éves testvérnek Karácsony Szent Ünnepén, Isten szavát meghallva, irgalmat adott. Valószínű már nem dolgozik ott…
    Írásba adta, hogy tu nincs járványhelyzet, a fiú nem veszélyezteti mások épségét, ezért nem kell megkapja azt a kötelező oltást, amely következtében testvére , Adél elhunyt.
    Hosszú, kemény emberi és jogi harc eredményeként, akkor egy gyermeket meg tudtunk menteni.
    Adél esete nem szerepel az OKNE ( oltást követő nemkívánatos események) adott évi statisztikájában. Farmakovigilancia törvénynek hívják, és 2012 óta kötelező a rendszer használata…. lenne…

    Adél esetében az ok okozati viszonyt kizárták, mivel az időbeni összefüggés ( oltás után történt a haláleset) – nem jelenti azt hogy az oltás volt a halál oka. Hogy mi volt, azt nem tudják, csak azt, véletlenül pont oltás után halt meg Adél. Teljes szakmai komolysággal.

    És most: járványhelyzet van, vészállapot. Most mi lesz vajon ezzel a fiatallal? A törvényi háttér megvan. ahhoz, hogy járványhelyzetben kötelezően oltsanak. A rendőrség, TEK, hajdani ANTSz együtt, a nem oltató családdból erőszakkal kiemellték a gyermeket, beolttották majd visszaadták vagy intézetbe vágták. Ha túlélte…
    Megcsinálták, jó előre már mindezt.
    Kint leszek, gyertyával.
    Istenem, irgalmat kérek Tőled.

  3. Doktor Urak! Egy nagyon, nagyon fontos interjú! A Pfizer vesztett – ez hangzik el. Senkinek nem kell engedelmeskedni semmilyen kötelező oltásnak. Lesz egy átfutási idő, perek tömege, de a Pfizer vesztett.
    A hölgy a Pfizer ex alkalmazottja és gyógyszer analízis a munkája.
    Nézzék meg és használják, ami elhangzik.

    https://stateofthenation.co/?p=80603

  4. “Mutassák meg egyre többször magukat, álljanak ki az igazságért, mindaddig amíg ezt nem tiltják!”
    Hadd tegyem hozzá, hogy még ezen is túl: a végsőkig! Az igazságot semmilyen hatalom nem tudhatja megtiltani! Az igazságot senki nem veheti el… A szabadságomat, az életemet igen, de az igazságomat nem! (Márai után szabadon.)

    1. Kedves Katalin,nemcsak ezen feltétlen tiszteletre méltó rendkivül bátor tiszta lelkü orvos keveseknek magukat megmutatni,hanem mindannyiuknak a végsőkig!
      Ez élet halál küzdelem.Ön melyik demonstráción mutatja meg magát?
      Ők már megtettek minden magasrendü értelemre valló lehetőséget,a fotel forradalmárokért,s minden embertársukért.
      Értünk,szemben a sunyi,az alattomosan gyáva,fizetésemelésükért akár életellenes egészségrontó bé…….ást is elaljasulva felvállaló az egészségügynek csufolt-és gyógyszer-maffiát feltétel nélkül kiszolgáló más orvosokkal.
      Oly korban élünk ma,amikor az orvosok egy része ugy elalj…t,hogy önként kéjjel .l,nemcsak parancsra.

      1. Kedves nonánó!
        Június 20.
        Ha szöveg összefüggésben értelmezné a hozzászólásomat, akkor értené, hogy mindannyiunkhoz szóltam. Nekünk, mindannyiunknak kell kiállni az igazságért a végsőkig! Mindannyian vívjuk a magunk harcát. Nem szükséges ítélkeznünk egymás felett.

  5. Nem tudom hová kéne írnom az új híreket, hogy biztosan minél többen elolvassák.
    Valamint, van valami terv arra, hogyan tudják kezelni a szerencsétlen oltottakat?

    1. Így néz ki a vérük, érteni sem kell, egy laikus is látja, vessenek egy pillantást a nyitó képre, bal oldal: nem oltott, jobb: oltott.
    https://davidicke.com/2021/08/28/what-the-blood-of-a-fake-vaccinated-person-looks-like-compared-with-someone-who-has-not-had-the-shot/

    2. A Pfizer elismerte, hogy az oltások fele placebó volt (lehet imádkozni)
    https://stateofthenation.co/?p=80860

    3. Gradén oxidot találtak 4 oltásfajtában (és rozsdamentes acélt az egyikben, egy esetlegesen gyilkos, AIDS tüneteket okozó parazitát a Pfizerben)
    Képek és tudományos elemzés itt:
    https://www.drrobertyoung.com/post/transmission-electron-microscopy-reveals-graphene-oxide-in-cov-19-vaccines
    Videón itt:
    https://www.drrobertyoung.com/post/science-team-reveals-graphene-aluminum-lnp-capsids-peg-parasites-in-4-cov-vaccines

    4. Japán is szennyezést talált a Modernában:
    https://stateofthenation.co/?p=80889
    és
    https://www.rt.com/news/533077-japan-moderna-foreign-material/

    5. Ausztáliéban már elhurcolnak embereket, koncentrációs táborok épülnek az oltatlanoknak, ugyanott hivatalosan bejelentették (majd megtették) gyerekeket tereltek össze egy 24000 férőhelyes stadionba, szülők nem mehettek, beoltották őket, 3 azonnal meghalt, többről egyenlőre nincs hír (egyáltalán nem jön hír).

    6. Az USA-ban kényszerítették a farmereket, hogy szabaduljanak meg a terméstől, durva éhezés kezdetére számítanak kb 8 hónap múlva.
    https://davidicke.com/2021/08/28/absolutely-must-watch-governments-manufacturing-food-shortages-by-paying-farmers-to-destroy-their-crops-and-not-paying-them-if-they-dont-and-instead-turn-them-into-food/

    A külföldi hírek azért érdekesek, mert az országok ugyanazt a forgatókönyvet próbálják követni.

    7. Megvan, hogy milyen chip van az oltásokban (egy részében?) és az is, hogy hogyan működik, a cikk vége felé… és, hogy higyan lehet tesztelni.
    https://www.orwell.city/2021/08/nanoprocessor.html

    8. Állítólag ionizing sugárzást (mint a röntgen, az atombomba,stb) is bevetettek a jobb népírtás érdekében, mérések igazolják, nem tudni a spanyolokon kívül kiket érint még.
    https://www.orwell.city/2021/08/new-measurements.html
    további mérések
    https://www.orwell.city/2021/08/geiger-counter-measurement.html
    Ezek csak a mérések de több cikk is van, hogy hogyan és mi mivel működik együtt.

  6. Szép napot tudom, ez nem ide való téma viszont hátha valaki tud rá válaszolni.
    Rengeteg embertől, köztük önöktől is hallani, miszerint a covid csak egy digitális vírus, nincs izolálva. Ennek ellenére más, hasonlóan gondolkozó források (akik ugyan így hajtották a covid nem létezik) elvet most azzal tömik tele a közösségi oldalukat miszerint a covid 21t a tömeges oltások fogja okozni, hiszen most már 251x jobban fog fertőzni az oltott (az egyébként eddig nem létező vírussal) és ezáltal fognak emberek milliói meghalni. Most akkor mi az igazság?

    1. Arról lehet szó, hogy az új típusú (génterápiás) RNS & DNS vakcinákba (1) kódolt ‘parancs’, melynek alapját az először mesterségesen előállított tüskeprotein adja (2), az inokulációt követően már mintegy ‘természetes úton’, ha lehet egyáltalán ilyet mondani, tüskefehérjék gyártására készteti a szervezetet. Ezek az ún. shedding folyamat révén (‘vedlés’ v. ‘ürités’? – erről volt is egy előadás a Covid-1984 konferencián) lehetnek veszélyesek az oltatlanokra, mintegy “megfertőzve” őket. Az oltottak esetében a kockázatot az ADE reakció, a genomba történő ‘visszaíródás’ lehetősége (3), valamint az a tény, hogy a tüskeprotein gyártósor nem rendelkezik ‘kikapcsoló’ gombbal (vö. Sherri Tenpenny et al.) jelentik. Ráadásul még ott van a többi adalékcucc, köztük a PEG (polietilén-glikol), állítólag grafén-oxid (GO) vagy redukált grafén-oxid (rGO) (nem mindegy, például az előbbi hidrofil, míg az utóbbi hidrofób), valamint a SPION vélt vagy valós jelenléte bizonyos vakcinákban (3).

      Nem tartom elképzelhetetlennek azt, hogy az eleddig szándékosan hamis eredményeket produkáló polimeráz láncreakciós tesztek újabban már ezekre a szervezet által gyártott tüskefehérjékre jeleznek be, így tartva fent egy állandó ‘esetjárványt’ (casedemic)…

      (1) Several vaccines that incorporate the full-length spike include the Oxford/Astra-Zeneca adenovirus vector vaccine (ChAdOx1 nCoV‐19), Ad5 vector, the LNP- encapsulated mRNA vaccines from Pfizer/BioNTech (BNT162b2) and Moderna (mRNA‐1273), and the Novavax vaccine that uses the recombinant spike protein (NVX‐CoV2373). [vö. 3]
      https://www.news-medical.net/news/20210222/An-overview-of-spike-protein-antigen-COVID-19-vaccine-candidates.aspx

      (2) Guess where the spike protein that was applied to the development of the COVID vaccines was engineered? . . . Argonne National Laboratory — utilizing…Advanced Photon Source (APS)!
      (Strikingly, on their website, Argonne states in parentheses : 
      (Researchers at the APS do not work with the live virus [!!!], but with crystals grown from simulated proteins)…utilizing their high-beam particle accelerator technology, they are not simply imaging and identifying what is already present. These potent and potentially cytotoxic next-generation x-rays (ostensibly 10 trillion times stronger than medical x-rays) may literally be producing and synthesizing new particles…

      According to this December 2020 paper (authored by Argonne’s Andre Salles), Jason McLellan and his colleagues [Barney Graham] developed the enigmatic spike protein [!!!]. Incidentally, they filed a patent for one embodiment of the spike protein in October 2017…

      “The initial results of their work, a mutation called S-2P, is now in SARS-CoV-2 vaccines developed by Moderna, Pfizer/BioNTech, Novavax, Johnson & Johnson and CureVac, McLellan confirmed [vö. 1]…
      Also keep in mind, Argonne National Laboratory has a long history of conducting classified research, and is home to the Center for Nanoscale Materials (CNM), as well as several generations of supercomputers, including the upcoming Aurora, “which will be the world’s first exascale supercomputer.”
      https://pieceofmindful.com/2021/06/12/free-wally-tracing-the-spike-protein-drama-to-a-llama/

      Unfortunately for vaccine developers, spike proteins are liable to spring from their stubby prefusion shape into their elongated postfusion form on a hair trigger.
      Fortuitously, [Barney] Graham and a former postdoc, Jason McLellan, devised a solution to this problem before the pandemic. Through a bit of structural biology and persistent protein engineering, McLellan discovered that adding two prolines—the most rigid of the 20 amino acids—to a key joint of a vaccine’s spike protein could stabilize the structure’s prefusion shape. This 2P mutation worked in preclinical studies of Graham and Moderna’s MERS vaccine, so they applied it to Moderna’s COVID-19 vaccine.
      https://cen.acs.org/pharmaceuticals/vaccines/tiny-tweak-behind-COVID-19/98/i38

      (3)Reverse-transcribed SARS-CoV-2 RNA can integrate into the genome of cultured human cells and can be expressed in patient-derived tissues
      by Liguo Zhang, Alexsia Richards, M. Inmaculada Barrasa, Stephen H. Hughes, Richard A. Young, and Rudolf Jaenisch
      https://www.pnas.org/content/118/21/e2105968118

      https://childrenshealthdefense.org/defender/science-mrna-vaccines-alter-dna/

      https://doktorgodeny.hu/kariko-katalin-tudomanyos-baklovese-124524

      (4) here is also another problem: RNA in this solution would need to have some form of coating in order to survive as a viable functional molecule [that’s why LNPs – lipid nanoparticles – are used, I suppose]. And they [Ricardo Delgado Martín of La Quinta Columna & Dr. Pablo Campra Madrid] don’t mention anything besides GO and RNA (?) which is odd. I doubt anyone would waste RNA if it weren’t to remain functional. Oh – GO as such has zero capacity to protect RNA – at best it could cause mechanical damage from my understanding, but certainly is not a stabilising factor.
      Following the weird magnetism demonstrations after injections in many people I’m more likely to believe that SPIONs are indeed being used – their properties in terms of solubility are much much superior to GO, and even the transfection mechanism is somewhat reminiscent of original technologies used in early GMO (for example by Monsanto) known as the gold gun.
      Jack
      July 24, 2021 at 1:45 am
      https://www.thelastamericanvagabond.com/whitney-webb-interview-is-there-graphene-oxide-in-the-covid-19-injections/#comments

      superparamagnetic iron oxide nanoparticles (SPION) are being widely used for various biomedical applications, for example, magnetic resonance imaging, targeted delivery of drugs or genes, and in hyperthermia. Although, the potential benefits of SPION are considerable, there is a distinct need to identify any potential cellular damage associated with these nanoparticles. Besides focussing on cytotoxicity, the most commonly used determinant of toxicity as a result of exposure to SPION, this review also mentions the importance of studying the subtle cellular alterations in the form of DNA damage and oxidative stress.
      https://www.tandfonline.com/doi/full/10.3402/nano.v1i0.5358

      https://www.europereloaded.com/prof-dolores-cahill-on-magnetic-reactions-in-vax-recipients-part-1-video/

      1. Nem hangzik jobbnak mint a média által kitalált vírus, ezek alapján innentől számíthatunk valódi bajra és most érhet ide a káosz. Esetleg megelőzhető a lehetséges lebetegedés?

        1. Lehet, hogy van valamiféle mesterséges vírus, de amint látjuk a kormányok eü. rendszer szétrombolása, pánikkeltése, félelem marketingje nélkül semmit sem ér, illetve nem elég virulens. Az alapellátás kiiktatásával már a sima szokványos légúti járvány is “kapósabb” lehet, így erősebb a marketing, a félelem. Közben fals protokollokat nyomtak a kezelésre, ami végül halálhoz vezethetett. A lehetséges filléres terápiákat kigúnyolták, nem beszélve azokat, akik az immunrendszerre hivatkoztak. Pedig az menti meg az embert, nem más.C+d vitamin, ezt szedd mindennap retard tablettába, !!!!!!

          Az oltások mindenre jók, csak a vírus ellen nem védenek: minden szutyok van bennük, előbb utóbb kinyírják az immunrendszert, és egy sima nátha is végzetes lehet. Így várjuk most az őszt, a telet.
          Így alakul ki az Emberiség Elleni bűntett, direkt módon a genocídium, ami tavaszig szép számokat hoz majd, Indirekt módon pedig a sok értelmetlen intézkedéssel a gazdaság tönkretételével okozza népirtást.

          Ilyen hírek táplálják a reményt, és mutatják, hogy a Nürnberg 2 persorozat létezik:
          https://www.europereloaded.com/new-evidence-including-sworn-affidavit-from-prof-luc-montagnier-submitted-to-international-criminal-court-alleging-world-governments-complicit-in-genocide-crimes-against-humanity/

          1. RE: “Ilyen hírek táplálják a reményt, és mutatják, hogy a Nürnberg 2 persorozat létezik”

            Egy apró szépséghiba: a megadott ügyszámon állítólag nem található semmi a Nemzetközi Büntetőbíróság honlapján:

            A check and search on the ICC website does yield no results under the indicated case number [141/21], it also seems to be in the wrong format.
            https://dailyexpose.co.uk/2021/08/22/new-evidence-submitted-icc-alleging-world-governments-committed-gonocide/#comment-10510

            Unfortunately there doesn’t appear to be an entry for case 141/21 on the ICC website.
            https://dailyexpose.co.uk/2021/08/22/new-evidence-submitted-icc-alleging-world-governments-committed-gonocide/#comment-10445

            In the original letter it’s 143/21, but I don’t find it on the ICC webside
            https://dailyexpose.co.uk/2021/08/22/new-evidence-submitted-icc-alleging-world-governments-committed-gonocide/#comment-10503

            I look on the ICC website cannot found nothing in regard. Can the journal give a link to verify that such request exist?
            https://dailyexpose.co.uk/2021/08/22/new-evidence-submitted-icc-alleging-world-governments-committed-gonocide/#comment-11340

            Emlékeztető:

            Az ICC-nek (is) helyet adó hollandiai Hágában lovasrendőrökkel, vízágyúkkal, kutyákkal és gumibotozással léptek fel a Covid-1984 terror ellen tüntetőkkel szemben nemrégiben (2021.03.14.)
            https://www.rt.com/news/518072-netherlands-covid-lockdown-protest/

          2. Doktor Úr!
            Ki fogja őket letartóztatni? Ki meri?
            Ki meri akárcsak elítélni őket?
            Már nem merek bízni ebben. Ráadásul megy az idő. Kövessék a külföldi híreket is mert a forgatókönyv nagyjából azonos.

            Ausztráliában az emberek lockdown alatt voltak (nem mászkálhattak el otthonról), az EÜ miniszterük azt mondja hogy egy stadionban 24000 gyereket tudnak beoltani és szülők nem lehetnek jelen. Megtették! Összeterelték a gyerekeket, a szülők otthon ültek, az utcákon rendőrök és katonaság.
            “Australia has fallen – Minister for Health tells parents 24,000 children will be herded into stadium like cattle to get the experimental Covid-19 vaccine”
            https://dailyexpose.co.uk/2021/08/17/australia-minister-for-health-tells-parents-24000-children-will-be-herded-into-stadium-like-cattle-to-get-covid-vaccine/

            3 gyerek szinte azonnal meghalt! A többiről nincs hír (egyenlőre).
            Ha következő lezárás alatt azt hurcolnak el akit akarnak, ez lesz a módszer, most tesztelték le. És mostmár sietni fognak.

            Angliában – ha minden igaz – 6-ától indul a gyerekek tömeges oltása az iskokákban, a szülők beleegyezése állítólag nem szükséges, sokan mégcsak nem is tudják, a gyerek reggel elmegy majd hazajön (ha túléli) oltottan. (Érdekes a dátum választás is, 9. hónap 6. nap)

            A figyelmeztetés Dr. Yeadontól jött állítólag, de az RT is megírta.
            “NHS plans Covid-19 vaccination for 12-year-olds that would NOT require parental permission – reports”
            https://www.rt.com/uk/533125-nhs-plans-covid-vaccination-children/
            A Yeadon féle (az eredeti forrásra a Telegram jön fel).
            http://stateofthenation.co/?p=81124

            Amikor már elegen leszünk olva, akkor indul az 5G. Erről is van újabb anyag (orwell.city)

        2. A globális pszicho-/szociopatokrácia helytartóinál lehet reklamálni…a jól-rosszul ismert emberi történelem (ca. 12 ezer év) már csak ilyen gyászos képet mutat –

          Ami a megelőzést illeti: tartsa karban az immunrendszerét és ne foglalkozzon a rémhírekkel!

          Poén helyett: amennyiben nem dohányzik, használhat nikotin tapaszt –

          mert:

          Különböző országokból származó adatok alapján az látszik körvonalazódni, hogy a dohányzók körében “a vártnál jóval alacsonyabb” a (kamu)tesztpozitív esetek és a plandémiában kórházi kezelésre (beleértve a súlyos állapotúakat) szorulók száma:
          – egy izraeli felmérés szerint a tesztpozitívak 9.8 százalékát adták a dohányzók, “a Covid-19 általi fertőzöttség kockázata [több mint] a felére [54%] csökken a dohányzók körében;”
          – egy brit tanulmány 5%-ot említ;
          – kínai adatok: 3.8 %, míg az ország lakosságának kb. fele dohányzik, másik tanulmány szerint 5.300 kórházi kezeltnek csupán 6.5%-a füstölgött;
          – amerikai CDC: 7000 (ko)rona-pozitívból csak 1.3% volt dohányzó.
          https://www.dailymail.co.uk/news/article-8380289/More-evidence-smokers-risk-Covid-19-Adults-half-likely-test-positive.html

          Egyesek szerint a nikotin csökkentheti a ‘Covid-1984 fertőzésre’ adott túlzott immunreakciót, mégpedig úgy, hogy valamilyen módon ‘védi’ a nikotin acetilkolin receptort (nAChR)…
          Frontline health workers and patients in France may be given nicotine patches after studies found that four times fewer smokers contracted Covid-19 than non-smokers…
          https://www.telegraph.co.uk/news/2020/04/23/smokers-four-times-less-likely-contract-covid-19-prompting-nicotine/

      2. Még mindig nem látom igazolva, hogy az a bizonyos tüskefehérje egyáltalán létezne, egyenlőre azt látom hogy ez az elmélet folyik a csapból is, de amit megmutatnak az CGI, art-work, nem pedig valós felvétel.
        Az egyetlen valódinak látszó, tényleges mikroszlópos felvételt erről Dr. Robert O. Young website-ján találtam, az ő Scientific Article -jei (tudományos cikkek) között. Ott igazi felvételek vannak, nyilvánvalóan egy nagyon jó teljesítményű mikroszkóp fevételei, vessetek rá egy pillantást.
        Ő egyébként a vér vizsgálatára szakosodott, ő is természetes úton gyógyít (nem tudom milyen eredménnyel, nekem kicsit sok lenne a z étkezési váltás, de ez most nem is lényeges). A lényeg, hogy a betegségeket a vér állapota és az abban található különböző dolgok alapján vezeti le, ismeri fel. Vagyis ebben a részben profi.
        Itt meg lehet nézni a felvételeit:
        https://www.drrobertyoung.com/post/transmission-electron-microscopy-reveals-graphene-oxide-in-cov-19-vaccines

        Arról is vannak felvételek, hogy képződik ez az un. tüskefehérje vagy inkább (és figyeljetek a szóra) KORONA-EFFECT.
        Aztán mindenki döntse el maga kinek hisz. Ezek valódi felvételek és nem valami Photosop meg CGI “igy képzeljük el a vírust / tüskefehérjét” művészmunka.

        Ő 4 különböző vakcina minta alapján beazonosította a grafén oxidot és jópár más dolgot is, pl a Pfizerben egy parazitát talált, azt a fajtát amit a kissing bug terjeszt és nem honos felénk.
        Trypanosoma cruzi
        A fertőzés első tünetei ugyancsak a covidra hasonlítanak (JÉ) – már olyan rég rágódtam, hogy miért vetettek be sikkerrel parazita irtó gyógyszereket (Ivermectin, HCQ, Tonik kininnel, stb) Ráadásul ez egy mikroparazita, nagyon kicsi.
        (Kell még bárkinek több bizonyíték, hogy szándékosan mérgeznek minket? Hogy ez a parazita biofegyver-e, valami módosított dolog-e vagy az eredeti természetes azt nem tudom. De Dr. Youngról már a nadrágját is leperelte volna a Pfizer ha nem lenne igaz!)

        A Japánoknál a szennyeződés a vakcinában igen nagy valószínűsséggel a grafén oxid volt, hiszen azt találja meg mindenki bennük aki bevizsgálta őket és arról tudjuk, hogy mágneses effectet okoz, valamint a Pfizer ex-alkalmazottja, Karen Kingston is ezt mondta kamerák előtt.
        “Several vaccination centers reported finding foreign matter in the doses.
        “It’s a substance that reacts to magnets,” the official told Nikkei, adding “It could be metal.”” — szóval amit Japánban találtak az oltásokban mint idegen anyag, mágneses.

        Nem akarnak a grafén oxidról beszélni, egyrészt azért nem mert nem listázott összetevő és mérgező, másrészt azért nem mert együtt működik az 5G-vel, amiről lehetőség szerint nem szabad beszélni . Hány cikket láttok róla mostanában? Nagy a csend…

        A “shedding” jelenség: mikor egy oltottal való érintkezés után az oltatlannak is tünetei lesznek. Ha már aktivált (amikor a grafén oxid energiát nyert a környzetből) izzadnak ki, lehelnek ki (?- ebben nem vagyok biztos, nano részecskék, kicsit, elméletileg lehetséges), Te pedig be, felszívódik bőrön át, vagy közeli hozzátartózóknál egyéb természetes közeli kapcsolat ezt szerintem megmagyarázza. A spanyolok azt mondták: Amikor a grafén oxid energiát nyer a környzetből, “get excited” – lerombol mindent maga körül ami él.

        Még mindig csak azt vagyok hajlandó elhinni, amit látok, ami tényleg bizonyított (tudományosan és nem csak mert sokan ismételgetik) vagy amit magam tapasztaltam.
        Sheddinget eddig egyszer láttam biztosan. És márpedig az bakteriális volt, azt szerintem meg már mindeki tudja mostanra, hogy nem a baktérium árt, hanem a baktérium által termelt mérgek. Az állítólag levegővel terjedő vírus létére semmi bizonyítékot nem láttam és nagy a kontroll csoport (macskák és kismacskák), amit láttam (-tunk), hogy a közös vizes edényt használó, abba beteg nyálat nagy mennyiségbe folyató kicsik tudtak megbetegíteni más kicsiket – de csakis azokat akik ugyanazt a tálat használák. Egy szobával odébb senkinek nem lett baja. Ha levegővel terjedne ez lehetetlen lenne.

        Létezik a spike protein (tüskefehérje) vagy sem (szerintem nem) de mindegy. A grafén oxid méreg jelentléte az oltásban már önmagában meg tudja magyarázni a “fertőzés” jelenséget.
        És még valami. Négyszer repültem mostanában, lehetőség szerint nem hordok maszkot, az angol törvények értelmében nekem nem is kell, ha mégis kényszerszituban vagyok pl repülőgép akkor csalok mert nem bírom. Órákat töltöttem zsúfolt reptéren, 4-5 órát töltöttem csak egy-egy irányban zsúfolt gépen ahol egymára lógtunk vagy majnem, használtam a mosdót a gépen, a reptéren is. Természetesen nem vagyok oltva. Soha nem kenném azokat a gyanús kis hidrogél fertőtlenítőket magamra, hallottam már kontaktmérgekről, szappan és viz max. Hogy nem lett bajom? Tuti, hogy a gép fele minimum oltva volt, angolok mentek nyaralni. Közülük nagyon sokan bevették a sztorit még az elején és rohantak oltatni. Még úgy is, hogy mostanra kiderült (Pfizer), hogy az oltások fele placebó (! és erre osztanak védettségi igazolványt), biztos jópáran voltak akik valódi cuccot kaptak.
        Óceán zsúfolt sekély vízű részén úsztam, olyan zsúfolt volt mint a Balaton strandjai 40 fokban, pici, sokak által használt úszómedencékben úsztam. Az utolsó helyen (csak pár hete) szinte senki nem hordott már maszkot (btw rengeteg magyar is volt).

        Ez az egész nem áll össze.

        1. Rendőrből lett fej-/óvadék_vadász (bounty hunter 1), majd “igazságkeresőként” fellépő Stew Peters legalább háromszor futtatott lyukra. Köztük volt egy korábbi Pfizer alkalmazott, aki valójában a marketingért volt felelős. Karen Kingston első bejelentkezése kapcsán (2) azt állítja, hogy a shanghaji székhelyű Sinopeg grafén-oxidot (GO) tartalmazó adalékanyagot szolgálatott a Pfizer_Moderna vakcinákhoz –

          – AlC-0315

          ((4-hydroxybutyl)azanediyl)bis(hexane-6,1-diyl)bis(2-hexyldecanoate[ALC-0315] CAS: 2036272-55-4
          https://www.sinopeg.com/4-hydroxybutyl-azanediyl-bis-hexane-6-1-diyl-bis-2-hexyldecanoate-alc-0315-cas-2036272-55-4_p476.html

          – ALC-0159

          2-[(polyethylene glycol)-2000]-N,N-ditetradecylacetamide[ALC-0159] CAS: 1849616-42-7 Alternate Name: Methoxypoly(ethylene glycol) ditetradecylacetamide
          Abbrevition: ALC-0159, mPEG-DTA
          CAS: 1849616-42-7
          https://www.sinopeg.com/2-polyethylene-glycol-2000-n-n-ditetradecylacetamide-alc-0159-cas-1849616-42-7_p477.html

          Mint ahogy arra számítani lehetett, egyiknél sincs ‘grafén-oxid’ (GO) feltüntetve, ráadásul az első tétel még csak nem is a rettegett ‘politetilén-glikol’ (PEG) cucc –

          Aztán ugyenez a nőszemély (3) megmondja a tutifrankót:
          egy grafén-oxiddal vagy annak derivatíváival (elsősorban ipari alkalmazásban: űr- & mélytengeri technológia, szigetelés? használatalos) foglalkozó kínai cég merészel a témába vágó ‘hírek/news’ alatt megjelentetni a következő “GO borzalmat”:
          ‘Core-shell structured polyethylene glycol functionalized graphene for energy-storage polymer dielectrics: Combined mechanical and dielectric performances’ [Energia tárolásra [alkalmas] polimer dielektrumokként [hasznalatos? 4] maghéj-strukturált glikol funkcionalitású grafén – oh, the horror!!!]
          https://www.sinopeg.com/core-shell-structured-polyethylene-glycol-functionalized-graphene-for-energy-storage-polymer-dielectrics-combined-mechanical-and-dielectric-performances_n28
          eredetileg megjelent itt:
          https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0266353819336371 2020.10.20.

          This is just using the PEG functionalization as a means to get graphene dispersed into an epoxy nanocomposite.  Nothing to do with being a vaccine ingredient.  Grasping at straws and maybe even mis-direction in order to create silly, straw man conspiracy theories so that we take our eyes of the real conspiracy theory which is your loss of freedom over yourself, and your immune system.
          Thu, Jul 29, 2021 – 05:52pm Jim H’s comment
          https://www.peakprosperity.com/forum-topic/all-along-i-thought-the-graphene-oxide-thing-was-bunk/

          Ami a Ricardo Delgado Martín-féle ‘ötödik(had)oszlopot’ (beszédes az elnevezésük: La Quinta Columna) és az angol nyelvű oldalukat (orwell.city) illeti –

          kritika:

          https://www.thelastamericanvagabond.com/whitney-webb-interview-is-there-graphene-oxide-in-the-covid-19-injections/

          [Dr.] Pablo Campra [Madrid] uses two analysis techniques to quantify the RNA of the supposed vial of the vaccine. One of them is spectrophotometry…This technique is based on each compound absorbing light over a certain wavelength range.
          On page 7 of the report,Campra indicates that the maximum absorption measured with the sample is 260 – 270 nanometers (nm). And it points out that precisely the reduced graphene oxide (RGO) presents absorption maximums at 270 nm, so it is compatible with the result of the analysis of the sample.
          However, Gabriel Alfranca Ramón, PhD in Nanobiomedicine and csic researcher, explains that this maximum is also compatible with the peak observed in nucleic acids, such as RNA, so the spectrophotometry performed “is not at all conclusive”.
          Berta Domènech Garcia, PhD in Chemistry and researcher at the Hamburg University of Technology specializing in nanotechnology and nanomaterials, points out the same: “The spectrum does not indicate anything, only that the sample absorbs light at a wavelength of between 240-300 nm. That can be many things. Nucleic acids normally signal at 260-280 nm.” In addition, according to the expert, the document does not mention that a prior calibration of the spectrophotometer appropriate to the type of sample has been carried out.
          The other technique that Campra uses to quantify RNA is fluorimetry, which serves to measure the concentration of a substance by means of its fluorescence. According to the report, a Qubit 2.0 fluorimeter was used and a “minimum amount” of RNA was detected in the sample.
          In this sense, José Antonio Garrido Cárdenas, director of Scientific Dissemination of the UAL, explains to Maldita.es that Pablo Campra “did not do any positive control, no negative control and did not even use the calibration controls” of the Qubit 2.0 fluorimeter. Therefore, “if the kit he used had given a measurement error it would have been impossible to detect it. That is to say, the low concentration of RNA that he measured in the sample – and which is the basis for saying that most of what is in the sample was not this nucleic acid – is very likely to be due, quite simply, to an error in the measure for not having carried out the corresponding controls”.

          Images taken with electron and optical microscopy do not prove that the sample contains graphene derivatives *
          According to the report, to detect graphene derivatives in the sample, hydrogens have been taken with electron and optical microscopy and compared with other images from the scientific literature and with a reduced graphene oxide (RGO) pattern.
          But, according to experts consulted by Maldita.es,the transmission electron microscopy (TEM)images in the report do not show that the vial contains graphene oxide, as they could show any other material. “That mesh that they talk about and that, without more, they say is graphene can be anything. This type of images are very common in TEM”, says Fernando Herranz,chemist and researcher of the Nanomedicine and Molecular Imaging Group (NanoMedMol) of the Institute of Medical Chemistry (IQM) of the Spanish National Research Council (CSIC).
          Researcher Gabriel Alfranca Ramón agrees on this: “They show TEM images that could be perfectly compatible with other nanometric polymeric structures.” The expert points out that the images taken with optical microscopy are not conclusive proof that the sample analyzed contains graphene derivatives.

          “Just because two things are similar doesn’t mean they’re the same thing. Undoubtedly this report would not have passed a peer review of a serious scientific journal, nor should it be taken as reliable proof that what is found in vaccines is some type of graphene derivative (…) it would be necessary to carry out a more exhaustive study, using a sample whose traceability is not questionable, and carrying out the appropriate analytical techniques”, says Alfranca.
          For her part, the Doctor of Chemistry Berta Domènech Garcia concludes that “with the data provided by thedocument, it cannot be said that it is a sample of the Comirnaty vaccine, which has not been modified, nor that the sample contains graphene derivatives”. (Bing fordítás)
          https://maldita.es/malditaciencia/20210709/informe-universidad-almeria-vacuna-covid-19-pfizer-grafeno-oxido/

          RE: kuruzsló Andreas Kalcker, aki szintén megerősítette (hogy a fenébe ne!) a Martín-Campra-féle tételt (5): végül is a szimpla grafén-oxid (GO) vagy redukált (rGO) változattal van dolgunk? Ez sem derült ki…
          Ő az, aki a Covid-1984 gyógymódjaként klór-dioxiddal házal, csak éppen “Csodálatos Ásványi Kiegészítőként” adja el (6). Érdekes módon az első, ki tudja honnét szerzett Pfizer fiolát elemző Dr. Campra Madrid is felvállalja ugyanezt a “csodaszert”, noha az adagolás szerinte fontos (7).
          Derék németünk, a “biofizikus” Herr Kalcker egyébként az alábbi ‘neves egyetemről’ szerezte a diplomáját (8).
          A hálátlan dél-amerikai hatóságok pedig valamiért nyomozást rendeltek el “jóemberünk” ellen (9).

          Végezetül álljon itt egy kép ezen spanyol székhelyű “ötödik (had)oszlophoz”/orwell.city köthető németünk (bal oldalon) “spiritulális elkötelezettségéről”:
          https://pbs.twimg.com/media/E7MKXZAWYA8Q3KJ?format=png&name=900×900

          A jobb oldalon látható szemüveges, szalmakalapos bácsika (James Humble) véletlenül sem Amish, hanem az amerikai ‘Genesis Church’ nevű szekta feje – “Jótetteikről” imhol egy link-gyűjtemény:
          https://culteducation.com/group/1313-genesis-ii-church.html

          1) https://www.youtube.com/watch?v=RG2eFgOQyOg 2016.02.17.

          https://www.bountyhunteredu.org/what-is-a-bounty-hunter/

          https://www.postbulletin.com/incoming/5268716-80shqw-Bail-Bondsmen-Minnesota/alternates/LANDSCAPE_768/Bail%20Bondsmen%20Minnesota

          2) As if out of the blue – July 28, 2021. Stew Peters Show. DEADLY SHOTS! Former Pfizer Employee Confirms Poison in COVID “Vaccine.”
          https://rumble.com/vkgdq7-deadly-shots-former-pfizer-employee-confirms-poison-in-covid-vaccine.html.

          (3) Nem mellesleg ugyanez a Karen Kingston döntő szerepet vállalt a Viagra piacra dobásában – juhé! (nem használom)

          “Ms. Kingston has 15 years of experience successfully building brands and sales strategies within the men’s health, eye care, skin care, immunology, and wellness industries….Prior to Varitage, Ms. Kingston spent more than 10 years working in sales and marketing for Pfizer, Allergan, and medical advertising agencies. She played a key role in marketing Viagra and was integral to shifting the brand focus to younger men and overall wellness.”
          https://www.globenewswire.com/fr/news-release/2013/03/25/533411/10026262/en/Immudyne-Appoints-Karen-Kingston-Former-Brand-Strategist-for-Johnson-Johnson-Pfizer-and-Allergan-to-Lead-Global-Marketing-and-Sales.html

          http://varitage.com/founder/

          4) https://hun.legatechnics.com/integrated-arrays-air-dielectric-graphene-transistors-72557192

          https://hu.2007es.com/researchers-make-graphene-magnetic

          https://tdk.bme.hu/VBK/DownloadPaper/Redukalt-grafenoxid-tartalmu-gelek

          https://www.britannica.com/science/dielectric

          (5) Andreas Kalcker’s team confirms evidence of graphene oxide in ‘vaccines’
          July 23, 2021
          https://archive.ph/gelTU

          (6) Andreas Kalcker, who claims to be a researcher, and says that the solution against the coronavirus is chlorine dioxide or CDS, a product that Kalcher says comes from MMS or sodium chlorite… the solution of sodium chlorite in water is known as MMS, the acronym for Miracle Mineral Solution or Miracle Mineral Suplement (supplement or miracle mineral solution). Sodium chlorite is a type of industrial bleach that is used in the paper, paper and textile industries [!]. It is also one of the compounds that is used, in small quantities to purize water.
          According to those who promote the use of MMS, its properties go much further and are miraculous, hence the name. They encourage you to drink [!] this compound because it is supposed to be able to cure dozens of diseases, from malaria to autism, cancer, AIDS, sclerosis, food poisoning, parasitic diseases and many more.
          Sodium chlorite and chlorine dioxide in which it is transformed have a strong oxidizing action, and consuming it can produce abdominal pain, nausea, vomiting, diarrhea, intoxications, renal failure and blood disorders. That is, MMS is a toxic and corrosive product of which there are documented cases of serious kidney damage in case of overdose [!]. It is probably not very harmful in the low doses that many people consume, but it is still dangerous if consumed on a regular basis and, in any case, it will not produce any improvement in health, so it does not seem a risk worth taking.
          In 2010, the Spanish Agency for Medicines and Medical Devices issued an alert about MMS. In it he warned of the sale of this product through the Internet and explained that “when consumed following the instructions cited in those pages produce adverse effects that can be serious”. (Bing fordítás)
          https://maldita.es/malditaciencia/20210803/mms-clorito-sodio-coronavirus-cientifico-aleman-cura/

          (7) https://madridmarket.es/dr-pablo-campra-lo-que-se-ha-visto-en-ensayos-publicados-es-que-el-dioxido-de-cloro-oxida-gran-cantidad-de-virus-las-placas-se-quedan-al-99-los-mata-a-todos-entonces-eso-es-probable-que/

          (8) Kalcker received his “Doctor of Philosophy in Alternative and Natural Biophysics” from a company called Open University of Advanced Sciences, inc. It is based in Barcelona. It has a branch in Florida. The company has no campus, offers degrees for sale. A doctorate costs 1,500 euros.
          https://www.fierceautie.com/2020/08/quack-exposed-andreas-kackler.html

          (9) Prosecutors in Argentina are investigating Andreas Kalcker, a German self-described health researcher who popularized taking a type of bleach [fehérítő] to treat COVID-19.
          The development comes after a 5-year-old boy and 50-year-old man died after taking the substance.
          https://www.businessinsider.com/mms-bleach-advocate-andres-kalcker-investigated-after-2-deaths-2021-2

          1. Nem hiszem, hogy végig fogom olvasni és azt is megmondom miért.
            Azzal kezded, hogy az adott embert személyében támadod. Magát az embert. Ez olyan fact-checker stílus.

            Karen Kingston szerződéses szakember, a tudását adja el projectekhez, amíg szükség van rá. Semmit sem von le az állításai értékéből. Valamit: ha hazudna rég leperelték volna a bugyit is róla.

            Tudom, hogy mindenhol megvannak a narratívát vezetni próbáló emberek, gondolom ez a hely sem más.

            A grafén-oxidra Stew Peters és a La Quinta Columna (angol anyagaik: orwell.city) hívta fel a figyelmet.
            Mára PUBLIKUS! a bevizsgálási jegyzőköny, hivatalos. Mint kiderült Dr. Young és a spanyolok egy darabig együtt, egy kutatócsoportban dolgoztak rajta! (Aboszolút nem érdekel Stew Peters múltja, csakis amit találtak)

            Itt a dokumentum, letölthető PDF. Kellemetlen, hogy azon vitatkoznak ki plagizált és mit, de még úgy is arról beszélünk, a “vakcinák” grafén oxiddal, rozsdamentes acéllal és parazitával való szennyezettsége tény.
            V.mint Dr Young oldala is folyamatosan frissül, egyre több kép, eredmény van fenn arról, hogy mit talált bennük.
            A spanyol hivatalos bejelentésre, a teljes anyag közzététlere hónapok óta várunk, mig az információ életmentő lehet. Dr Youngnak igaza volt, hogy nem várt tovább.

            https://www.orwell.city/2021/08/the-scientists-club.html

          2. @Gundel szerint:
            2021-09-03 – 12:52

            Csak a pontosítás kedvéért, mintegy magamat javítva – a mondandóm lényegén nem változat.

            Stew Peters nem volt rendőr, hanem fejvadászból (államilag jóváhagyott erőszakszervezet az állítólagos “rosszfiúk” és/vagy óvadékot ki nem fizetők nyakoncsípésére) lett “igazságkereső’ – egyébként már háromszor félrevezett (‘fool me once…’), tehát számomra hiteltelen a pali. Egyébként sem rajongok az erőszakszervezetekért, legyen az állami vagy magán.

            A kínai Sinopeg nem foglalkozik grafénnal vagy annak derivatíváival, PEG-gel viszont igen. A Kingston által idézett és általam is hivatkozott cikk a PEG eljárás grafénhoz (valamilyen bevonathoz – epoxy nanocomposite) kapcsolódó ipari felhasználásáról szól az (általános) ‘hirek’ rovatban; ráadásul semmi nem utal arra, hogy az említett cég birtokában lenne pont ennek a technológiának, csak az adalékanyagot szállíják.

            “…the major obstacle in utilizing graphene, particularly for electronic applications [!!!], is its insolubility in the fully reduced state due to the strong affinity between the graphene sheets.

            In the present study, they synthesized for the first time a polydispersed graphene with desirable electric conductivity by covalent functionalization with single terminal aminated polyethylene glycol monomethyl ether (PEG-NH2). The PEG-NH2 grafted graphene (PEG@GO) was then reduced by hydrazine hydrate to PEG@rGO and subsequently incorporated into epoxy resin by a solution mixing method. The PEG@rGO with a“core-shell”structure exhibited homogeneous dispersion in epoxy and also effectively reduced the dielectric loss, hence contributing excellent dielectric properties and mechanical strength to the final PEG@rGO/epoxy nanocomposites [!!!].” link az eredeti hozzászólásomban

            Moderna egyik összetevője (Kingston szerint is – video 3.23) a

            Lipid SM-102 (heptadecan-9-yl 8-{(2-hydroxyethyl)[6-oxo-6-(undecyloxy)hexyl]amino}octanoate)
            https://www.gov.uk/government/publications/regulatory-approval-of-covid-19-vaccine-moderna/information-for-healthcare-professionals-on-covid-19-vaccine-moderna

            , amit valahogy összemos az alábbival a Sinopegtől:

            ALC-0135
            ((4-hydroxybutyl)azanediyl)bis(hexane-6,1-diyl)bis(2-hexyldecanoate[ALC-0315] CAS: 2036272-55-4
            https://www.sinopeg.com/4-hydroxybutyl-azanediyl-bis-hexane-6-1-diyl-bis-2-hexyldecanoate-alc-0315-cas-2036272-55-4_p476.html

            Ez utóbbi a Pfizer-BioNTech (nem a Moderna) hivatalos “vészhelyzeti jóváhagyásban” látható (S. Peter – K. Kingston, 07/28, 07.13 min. a videóban). Ebben semmi titok nincsen, mindkettő szerepel a hivatalos dokumentációkban. Ms. Kingston viszont azt állítja, hogy ezekhez adták még hozzá a grafén-oxidot, amit már nem tüntettek fel. Most légy okos, Domokos!

            A nyilvánvaló eltérések mellett, itt van még néhány, első olvasatra kevésbé szembetűnő különbség: hydroxyethyl vs. hydroxybutyl, hexylocta[8]noate vs. hexyldeca[10]noate, stb.

            ‘She [Karen Kingston] shows an entry of Sinopeg’s website in the section “Industry news”. The information, however, is about a different PEG (a polyethylene glycol monomethyl ether, not the PEG-LNPs in the mRNA vaccines) that was “successfully grafted to the surface of graphene.”

            Sinopeg referred to a study originally published by the journal Composites Science and Technology. The publication first received the study on Dec. 2019, predating the detection of COVID-19.

            Contacted by Reuters, Sinopeg said that the company has “never provided any lipid nanoparticles that include graphene oxide” and that the grafted graphene mentioned in this study “is not related to COVID-19 vaccines.”’
            https://www.reuters.com/article/factcheck-graphene-lipidvaccines-idUSL1N2PI2XH

            Ha Kingston kisasszony vette volna a fáradságot, hogy utánajárjon, mely cégek szállítanak ‘lipideket’ a fent említett két “vakcinához”, a következőt találta volna (Sinopegről szó sincs):

            “Multiple CMOs are supporting the manufacture of the Pfizer/BioNTech and Moderna vaccines in order to meet the global need. Pfizer started with a five-year lipid supply agreement with Croda (through its acquired Avanti Polar Lipids business) and added AMRI, which was already providing development, scale-up, and manufacturing services for the vaccine, in February 2021 (1).
            BioNTech also has agreements with Evonik and Merck KGaA. Moderna’s main lipid supplier is CordenPharma.”
            https://www.biopharminternational.com/view/meeting-the-demand-for-lipid-excipients

            Mindezeket az ellentmondásokat a karriert váltó, és újabban “tényfeltárásra” szakosodott Stew Peters is kideríthette volna.

            RE: “Ez olyan fact-checker stílus.” A tényfeltárás/-ellenőrzés nem ‘stílus’ kérdése, hanem ismeretelméleti minimum: összeesküvés- elméletgyártók contra összeesküvés-tényfeltárók.

            RE: “rég leperelték volna a bugyit is róla”

            Kétlem, hogy a farmakológiai maffia két érintett tagját érdekelné(k) a kishal hölgy megalapozatlan állítása(i), annál is inkább mert egy esetleges per során, mintegy arra rácsatlakozva már igencsak valós, kompromitáló “csontvázak eshetnének ki (abból a bizonyos) szekrényből.” Egyébként sem szokásuk pert kezdeményezni, hacsak valamilyen ‘gyártási titkot’ nem hoz nyilvánosságra valamelyik bennfentes. Inkább megvárják, ameddig esetleg őket perlik…

            Jól értem, hogy Dr. Robert A. Young, aki egyébként következetesen redukált grafén-oxidról (rGO) beszél, nem szimplán grafén-oxidról (GO), egy ideig együtt dolgozott a Dr. Pablo Campra Madrid fémjelezte társasággal, majd nemrég előállt a saját eredményeivel, melyeknek egy részét (lásd például képek a Campra-féle dolgozatból – ezek forrását viszont megjelölte, de talán nem minden esetben?) mintegy plagizálta volna? Ez már döfi! A parazitás cucc viszont eredetinek tűnik…

            “The PDF file that’s shared just before this little video is the original one from the famous ‘The Scientists’ Club,’ to which Dr. Campra, other Italians, and others belong.
            At some certain point in time, Dr. Young took part in that work and plagiarized [!!!] Dr. Campra’s work.” (orwell.city – ld. Gundel hivatkozása)

  7. Ki is az az ostobácska doki – már bocs – aki saját site-ot nyitott és meséli, hogy a méreg a csapba kerül? Egy olyat is mondott, hogy nem hisz mindenféle chip, meg transhuman legendákban.
    Valaki mutassa már ezt meg neki!!
    Az egészet ezért csinálják, a gondolatokat manipulálni, itt van tudományosan levezetve (egy elírás van a cikkben, egy G lemaradt).
    Ráadásul Chile elnöke is elszólta magát és ki is mondta: “Unintentionally, the president of Chile let it slip and said it. We looked for what he said 2 months ago. I don’t know if you heard it. He said that Chile’s breakthrough was the 5G technology, which will be the nervous system of that country and will manage the thinking of human beings. ” – A népírtás mellett erre megy ki.
    Teljes cikk: Dr. Chinda Brandolino on Transhumanism and Neurocontrol
    https://www.orwell.city/2021/08/transhumanism-and-neurocontrol.html

    Ehhez a bevezető cikk: Dr. Chinda Brandolino on the nanoprocessors in the ‘vaccine’
    https://www.orwell.city/2021/08/nanoprocessor.html

    Gondolom az oltottakon (sejtem főleg Pfizer meg Moderna) le lehet tesztelni. Még ha az oltások egy része placebó is volt, jópár biztosan nem volt az. Valaki egy új mobillal próbálja ki (az enyém már nincs meg, megszabadultam tőle).

    1. Covosz: Az egész arra megy ki hogy átverje azokat az embereket 30.000 forinttal akik “papíron oltást” szeretnének, de persze nem kapnak a pénzükért semmit.

    1. Igen, köszönöm, a másodikat láttam.
      (Elnézést, hogy ingadozom a tegezés, magázás között, eredetileg informatikus voltam, a neten öregedtem meg, anno ott mindenki tegeződött, az angol sem magáz és majd 15 éve köztük élek.)

    1. Clapton bácsi saját ujjain tapasztalhatta az AstraZeneca “áldásos hatásait”: egy ideig az is kérdéses volt, hogy képes lesz-e egyáltalán érdemlegesen gitározni – blues ide, vagy oda.
      “About six weeks later I was offered and took the second AZ shot, but with a little more knowledge of the dangers. Needless to say the reactions were disastrous, my hands and feet were either frozen, numb or burning, and pretty much useless for two weeks, I feared I would never play again.”
      https://www.rollingstone.com/music/music-news/eric-clapton-disastrous-vaccine-propaganda-1170264/

      Üdvözlendő amiért kijelentette, hogy nem hajlandó olyan koncerten fellépni, ahol “védettségi igazolványra” (coronapass) van szükség…

      Morrison bácsitól az alábbi ‘rona-őrület elleni nótát ismerem:
      no more lockdown
      https://www.youtube.com/watch?v=K45rNKfBmUY&t=72s

      Ahogy arra számítani lehetett, kapott hideget-meleget az NWO “haladó” (magyarul: progresszív) rendszertolóitól, köztük a ‘Trainspotting’ írójaként elhíresült Irvine Welsh-től –
      https://twitter.com/IrvineWelsh/status/1431513794128252933

      Feltételezem a Covid-1984 halálkultusz & vaxoló brigádnak inkább a friscói fartúró énekkar alábbi silány propagengszter egypercese jön be:

      SF faggot chorus : ‘Vaccinate!’
      https://www.youtube.com/watch?v=l-Bk7JP7kUY

      (“De olyan cukik, neeem?”)

      https://www.infowars.com/posts/more-cringe-propaganda-lgbt-chorus-performs-vaccinate-song

      1. Hacsak abszolút tuti bizonyíték nincs arra a tüskefehérjére, be kéne fejezni a csapból is azt tolják részt, legalább itt!
        Ugyanis kinn már érezhetően megy az uszítás az oltottak ellen – oszd meg és uraljkodj – rettegtetik őket és csak azon vitatkozik a két tábor (oltottak és oltatlanok), hogy kit kéne karanténba zárni.

        Ez egy nagyon rossz és veszélyes irány. A grafén oxid ugyanis ürül a szervezetből, hogy teljesen-e, azt nem tudom. A tüskefehéréről csak azt tudjuk amit a csapból is folyatnak – egyébként pont olyan emberek – na jó tudósnak hívjuk őket – akik egyébként nem olyan rég még nem velünk voltak. És most hadd támadjak én is személyében embereket. A tüskefehérje vonalat jóformán csupa előzőleg nagyon oltáspárti (esetleg egy nem létező virus felfedezésről híres – ember tolja). Ezek ugyanazok az emberek akik egy szót se szóltak az MMR autizmus összefüggés eltusolása miatt (sem).

        Angliának külön hadosztálya van az információ ferdítésére, kimagyarázására, 77 Brigade-nek hívják őket. A létszámuk vészhelyzet esetén 20.000-re bővíthető (tartalékosok?). Az EU ezt 450.000 önkéntes keresésével oldotta meg. Magyarországnak tételesen mennyi van?

        Senki, szinte senki nem beszél se az 5G-ről (a legnagyobb veszély!) se a grafén oxidról (a másik legnagyobb veszély) mert együtt dolgoznak, együtt különösen veszélyesek. És ezt tavaly augusztus óta tudjuk, mégis néma csend van vagy majdnem.

        Szóljon valaki ha lesz bizonyíték a tüskefehérjére, olyan ami látható, ami tuti.

        1. Úgy tűnik a fenti hozzászólása félrement: Eric Claptonról, Van Morrisonról volt szó, nem a ‘tüskefehérjéről’, aminek a mesterségesen úton történő előállításáról már korábban szóltam.
          Nem vettem észre a különféle ‘covid-szkeptikus’ fórumokon, hogy a ‘tüskefehérje’ vinné a prímet, viszont a ‘GO-5G’ annál inkább sláger mostanság (“a csapból is ez folyik”).

          A lakosság ellen folytatott pszichológia hadviselés/propaganda háború kapcsán már olvastam a brit hadsereg 77th Brigade-jéről, csakúgy mint a SPI-B és BIT létezéséről/céljairól.
          https://thecritic.co.uk/a-year-of-fear/

          Természetesen az izraelieknek is van ilyen ‘Covidra’ szakosodott egysége –
          https://www.haaretz.com/israel-news/israel-war-room-covid-vaccine-fake-news-coronavirus-1.9536548

          De a Tedros-féle bagázs (WHO) sem maradhat le:

          The World Health Organization is collaborating with an analytics company to scan people’s social media conversations for “coronavirus misinformation;” something the WHO calls “social listening.”..with machine learning monitoring…WHO’s unit titled Information Network for Epidemics (EPI-WIN)
          https://reclaimthenet.org/who-is-monitoring-online-conversations/

          1. Nem ment. Nincs válasz gomb.
            Teljesen felesleges hosszan ragozni, hogy ki kinek és mit hisz el, Peters,Kingston, La Quinta Columna, csak a tények számítanak. A grafén oxidot megtaláták covid oltásokban, influenza oltásokban , ételekben, esővízben,stb,
            A tüskefehérjéről eddig csak CGI-t láttam. Pont.

            A grafénoxidnak a tulajdonságai miatt van értelme, illik a puzzle-ba (és meg is találták) a tüskefehérje legenda csak a víruslegenda folytatására jó, meg félelemkeltésre és az emberek további megosztására.

            Itt a La Quinta Legújabb cikke.Tessék mondani mióta mérhető a tüskefehérje miliröntgen / órában, mióta mutatja a Geiger? Mert egyes oltottaknál bizony sugárzást mér.
            https://www.orwell.city/2021/09/radioactivity.html

            A szaglás és ízlelés elvesztésére még a covid mánia elején rákerestem, mikor még sem a mágnesességről, sem a GrO-ról nem tudtunk.
            A legelső találat volt, hogy rákos betegek sugárkezelése (főleg fej, nyak) utáni jellegzetes mellékhatás.
            Akkor még a spanyolokról se hallottunk, de a SUN (Save us now org) Mark Steele (5G / fegyverszakértő) és társai szervezete már akkor szólt, hogy azok a durva tüdőgyullafások sugárzás okozta tüdőgyulladások.
            Claire Edwards – szintén még az elején ugyanezt mondta, tételesen egy táblázatban összevetette a covid tüneteit és a sugárzásét és egyeztek.

            Csak azt nem tudtuk, hogy csinálják pontosan. A grafén oxiddal, mint katalizátorral. Itt a “tüskefehérjéd”.
            “Vaccinated individuals show radioactivity that could make unvaccinated ill”
            https://www.orwell.city/2021/09/radioactivity.html

            Vettem Geigert, ha találok valamit szólok,de idő lesz. Mk nem vagyunk oltva és nem érek rá egész nap mérni, márpedig állítólag szoftveresen működtetik, hogy mikor mit sugározzanak,

          2. @Gundel szerint:
            2021-09-05 – 03:26

            RE: “A tüskefehérjéről eddig csak CGI-t láttam. Pont.”

            Az állítólagos vírus burkán koronát formázó peplomerekről/tüskékről/buzogányszerű kitüremkedésekről van szó.

            Human coronavirus 229E, magnified to x60,000 via negative contrast electron microscopy
            Micrograph from F. A. Murphy, University of Texas Medical Branch, Galveston, Texas.
            https://www.microscope.com/media/wysiwyg/blog/image4.png
            https://www.microscope.com/education-center/articles/coronavirus-under-an-electron-microscope

            Difficulties in Differentiating Coronaviruses from Subcellular Structures in Human Tissues by Electron Microscopy by
            Hannah A. BullockComments to Author , Cynthia S. Goldsmith, Sherif R. Zaki, Roosecelis B. Martines, and Sara E. Miller

            “Figure 1. Overview of the ultrastructural features of coronavirus morphology as seen by negative stain and thin section. A) Extracellular viral particles ≈100 nm in diameter with prominent peplomers (spikes). Prepared from a cell culture sample by negative stain using heavy metal salt solutions to coat the outside of the virus [!!!]. Scale bar indicates 100 nm…

            The name coronavirus was coined by June D. Almeida, who visualized the virus by EM in 1967 (35) [ld. következő hivatkozás]. The name was derived from the surface peplomers or spikes that give the viral particles the appearance of having a solar corona. These spikes are one of the more distinctive features for a coronavirus. For diagnostic EM, coronaviruses can be observed using 2 techniques, negative stain (36) and thin section (36,37). Negatively stained samples are prepared by adsorbing virus suspended in fluid onto a plastic-coated grid, wicking off excess liquid, and staining with a heavy-metal salt solution. The virus is coated with the stain, which penetrates between spikes protruding on the virus surface, making them visible. Thus, negative stain EM images readily show the prominent spikes that are associated with coronaviruses (Figure 1, panel A).”
            https://wwwnc.cdc.gov/eid/article/27/4/20-4337-f1

            The Morphology of Three Previously Uncharacterized Human
            Respiratory Viruses that Grow in Organ Culture
            By JUNE D. ALMEIDA
            Department of Medical Microbiology, St Thomas’s Hospital Medical School, London, S.E. 1 AND D. A. J. TYRRELL,Common Cold Research Unit, Medical Research Council, Salisbury, England
            (Accepted 28 November 1966)
            Pdf 5.oldal 1. tábla/fotók 1-4.

            [A sejtkultúrás ‘izolációba’ természetesen bele lehet kötni.]

            “Any attempt at a conventional purification procedure from the tissue fragments would be difficult and inefficient since the amount of material available is so small and the proportion of infected ceils is so low. When the culture is handled in the way described, we believe that the cells that go into suspension and are used for electron microscopy are mainly those that are infected with virus. Virus particles were identified even when the titre in the supernatant was low.” p. 3
            https://www.microbiologyresearch.org/content/journal/jgv/10.1099/0022-1317-1-2-175;jsessionid=K3mIlScTIdAH_tx5293NDD_a.mbslive-10-240-10-42

    2. Doktor Úr!
      Nem számít ki van velünk, attól még a folyamat nem állt le. Sőt.

      Máshová írtam már, a CDC már szólt a kórházaknak hogy lebénuló gyerekek! tömegei várhatóak az ősszel.

      A felvételen beszélő orvos ugyanaz az orvos aki, Dr Fuellmich-el már egyeztetett Remsedivir tárgyban aka. hogy gyilkoltak meg vele az USA-ban egy csomó embert (és milyen szép covid tünetekkel egyébként).
      Ő úgy gondolja oltással fogják “megoldani” a lebénuló gyerekek következő hullámot és akkor aztán tényleg nagy balhé lesz, ha az emberek elhiszik hogy egy mutálódott vírus műve. Nem a covidéval, túl átlátszó lenne. Az influenza és a gyerekbénulás elleni az esélyes. Nem vagyok orvos, elnézést ha rosszul fogalmazok vagy tudom, de ugye a bénulás az olyan idegméreg dolog?
      A spanyolok (La Quinta Columna) grarfén oxidot találtak – mostanra azt hiszem 3 de kettőben biztos vagyok – influenza oltásban is. És feltételezik, hogy a többiben is van vagy lehet.

      De kérem nézzék meg.
      http://stateofthenation.co/?p=82046

  8. Tiszta állásfoglalás az oltott-oltatlan uszítással kapcsolatban:
    https://americasfrontlinedoctors.org/frontlinenews/the-science-and-ethics-regarding-risk-posed-by-non-vaccinated-individuals-position-paper/
    – gépi fordítás –

    Az “Izraeli Közbiztonsági Tanács a COVID-válsággal kapcsolatban” kiadott egy állásfoglalást, amelyben részletezi, hogy mit neveznek hibás feltételezéseknek és etikai problémáknak, amelyek a be nem oltottakat okolják a COVID legutóbbi hulláma miatt.

    Az első, és talán a leggyakrabban említett hibás feltételezés az, hogy az oltatlan emberek jobban megfertőződnek a COVID-vel, mint az oltottak. A dokumentum adatokat idéz, amelyek szerint “az oltott egyének aránya az igazolt COVID-esetekkel fertőzött egyének között közel áll, sőt azonos a lakosságon belüli relatív arányukkal, még korcsoportok szerinti bontásban is, és annak ellenére, hogy az Egészségügyi Minisztérium előírásai a be nem oltottak körében nagyszámú vizsgálatot ösztönöznek”.

    A második téves feltételezés, hogy az oltatlanok könnyebben fertőznek meg másokat, mint a beoltottak. A CDC, a Public Health England és más tanulmányok adatai azt mutatják, hogy ha egyszer megfertőződtek, a vírusterhelés hasonló a beoltottak és a be nem oltottak esetében. Mivel a vírusterhelés a legjelentősebb tényező a mások megfertőzésének képességében, a beoltottak és a be nem oltottak hasonló kockázatot jelentenek a vírus másoknak való átadására.

    A harmadik téves feltételezés az, hogy gyakori a tünetmentes átvitel. A tanulmány szerint “A tanulmányok azt mutatják, hogy a tünetmentes személyek átviteli aránya hússzor alacsonyabb, mint a tünetes betegeké (akiket amúgy is megvizsgálnak és elkülönítenek, függetlenül az oltási státuszuktól), így annak valószínűsége, hogy egy tünetmentes egészséges személy, aki nem tudja, hogy hordozza a vírust, megfertőz egy másik személyt, lényegesen alacsonyabb, mint 1%.”

    A tanulmány arra is rámutat, hogy az olyan magasan oltott országokban, mint Izland, a nagyon magas (80% – 90%) oltottság ellenére is tapasztalható a COVID új hulláma. “Tehát nem az oltatlanok okozzák a világjárvány folytatódását, és nem is ők veszélyeztetik az oltottakat ebből a szempontból. Valójában úgy tűnik, hogy a remény, hogy a COVID-ot a lakosság elég nagy százalékának beoltása révén elért “csorda-immunitás” révén ki lehet irtani, irreálisnak bizonyult.”

    A nem beoltottak által az egészségügyi rendszerre nehezedő terhet perspektívába helyezve: Izraelben a kórházi ágyak mintegy 3%-át a COVID betegek teszik ki. A cikk megírásának időpontjában ezek mintegy 30%-át foglalták el a nem beoltott emberek.

    A tudományos érvek lezárásaként a tanulmány megállapítja:

    “Semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá azt az állítást, hogy a nem beoltott személyek bármilyen módon nagyobb kockázatot jelentenek a közegészségügyre, mint a beoltott személyek”, és hogy “a védőoltást elsődleges eszközként kell kezelni a súlyos betegség vagy halál elleni személyes védelem biztosítására, különösen a magas kockázatú személyek esetében”.

    A tudományos alap hiánya ellenére a politikusok, az egészségügyi tisztviselők és a médiában sokan továbbra is az oltatlanokat hibáztatják a COVID legutóbbi emelkedéséért. Ez számos etikai kérdést vet fel, amelyekkel a tanács a dokumentumban foglalkozott.

    Ezek a támadások az egyének azon döntése ellen, hogy nem vesznek részt egy orvosi beavatkozásban, csúszós lejtőre vezetnek. Legyen szó valakiről, aki tüdőbeteg, és továbbra is dohányzik, vagy egy szívrohamot túlélőről, aki nem hajlandó változtatni az étrendjén, vagy nem is beszélve az emberek mintegy 80%-áról, akik nem veszik be a szezonális influenza megelőzésére szolgáló védőoltást. “Az egészségügyi rendszer feladata a lakosság szolgálata, és nem gyakorolhat olyan megfontolást, amely korlátozná az egyéni szabadságot”.

    Az egészségügyi döntéseket szabadon kell meghozni, különben a betegek és az egészségügyi szolgáltatók között bizalomvesztés következik be: “A közegészségügyi politika csak akkor hatékony, ha oktatáson és párbeszéden alapul. Az agresszív diskurzus a lakosság jelentős rétegeinek bizalomvesztését eredményezheti, és az egyéb, döntő fontosságú rutinszerű oltások arányának csökkenéséhez vezethet.”

    Az oltatlanok hibáztatása “elősegítheti azt az illúziót, hogy a védőoltás véd a fertőzés ellen”, és azt eredményezheti, hogy az oltott emberek azt hiszik, nagyobb biztonságban vannak, mint amilyenek valójában.

    Álláspontjukat lezárva a Tanács azt írja: “Egy demokráciában, amelynek középpontjában az emberi méltóság és az emberi jogok állnak, nincs helye az ilyen jellegű felhívásoknak és uszításnak. A társadalom védelemhez való joga csak akkor előzi meg az egyén szabadsághoz való jogát, ha valós veszély áll fenn (mint az erőszakos pszichotikus betegek esetében, vagy a fogvatartottak egészen más esetét tekintve). Helytelen dolog egy személy szabadságát egy távoli potenciális veszély miatt korlátozni”

    “A döntés, hogy beoltatja-e magát, minden ember kezében kell maradjon, a saját felfogása és értékrendje szerint. Felszólítjuk a kormányt, hogy haladéktalanul hívja fel a figyelmet a fent említett agresszív diskurzus befejezésére, miközben tudományos és közérthető magyarázatokat ad a nyilvánosságnak, amelyek rávilágítanak arra, hogy a még be nem oltott egyének nem olyan tényezők, amelyek állandósítják a járványt és veszélyeztetik a lakosságot.””

    1. Most láttam egy cikket. A CDC – és itt FIGYELJETEK – úgy számol, hogy aki az oltás után 14 napon belül beteg lett “covid-dal” az oltatlan volt.
      https://www.globalresearch.ca/trust-science-cdc-counts-people-dying-within-14-days-jab-unvaccinated/5754065

      Ha valami igaz, nem kell a statisztikákat hamisítani. Az oltottak betegek, a Delta meg a fedősztori.
      De mondok még egy érdekességet. Covid forítva Divoc. Írjátok be a google-nak mint Hebrew szót, mivel ezek rendes karakterek, klikk az “így értette?” (az ő ABC-jük leirata) és fordítassátok le.
      Megszállott, még precízebben démonok által megszállottat jelent. Még csak nem is titkolják, mit terveznek velünk, a grafénnel, a hamis oltásaikkal és az 5G-vel.

      1. A másik trükk, amit a CDC már május óta alkalmaz az az, hogy a “Covid gyanús” oltottak esetében (breakthrough cases) csupán 28 (vagy azalatti) ciklusszámot (Ct) ír elő a PCR teszteknél, míg az oltatlanoknál továbbra is vígan pörgethetik a labor patkányok az akár 40, 45-47-es küszöbértéket.

        Bővebben:
        https://anti-empire.com/for-the-vaccinated-the-cdc-redefines-what-a-covid-case-is/

        CDC-link frissítve:
        “For cases with a known RT-PCR cycle threshold (Ct) value, submit only specimens with Ct value ≤28 to CDC for sequencing.” (under section ‘How to send CDC sequence data or respiratory specimens from suspected vaccine breakthrough cases’)
        https://www.cdc.gov/vaccines/covid-19/health-departments/breakthrough-cases.html

        1. Igen, hallottunk róla. Itt a kórházak szeretik a nagyon magas ciklusszámot a tuti fertőzöttség bizonyítása érdekében.
          Egyébként – egy kis érdekesség – még mielőtt visszaküldtem a mikroszkópomat (nem volt elég jó), teszteltem.
          A helyi EÜ-nek (NHS) vannak ingyen elérhető tesztjei, valamint a birtokomban volt egy másik cég (turistáknak jó sok pénzért) tesztje is. Kicsi tálka, némi nyál, utána finom dörzsölés, mintha a kényes kis nózim lenne.

          Semmilyen fekete kigyózó szálat nem láttam ugyan, de a minta tele volt nagyon kemény, műanyagnak látszó szálakkal (a tányér sima volt és én is nagyon finoman mártogattam), ezek a merev de laza szálak a nyálkaháryába, húsba állnak bele, ott ahol majdnem az agyunk van.

          Lehet, hogy veszek egy másik, drágább mikorszkópot de még utána kell néznünk mi kell ahhoz, hogy a vért lássuk, legalább olyan szinten, hogy nem csomósodik-e, csak megtudni velünk meg az állatainkkal mi a helyzet.
          Egyenlőre egy Geigert vettem, pont most hozta a postás míg írtam.
          A La Quinta Columna szerint a tetőkön az antennák ionizáló sugárzást bocsátanak ki időről – időre, szoftver irányítja, nem állandóan. Ennek bizonyítására mostmár több mérésük is van! Nekik az adta az ötletet, hogy az első eseteket sugárzás-mérgezésként kezelték mert a tünetek azzal egyeztek meg. Beszámolunk, ha találunk valamit.

          A cikkek erről az orwell.city-n találhatóak, otthon nem akarna esetleg valaki utána járni? Ez csak az utolsó cikkük. Miért nem beszélünk akkor róla? Tüskefehérjéről igen? Erről meg a grafénról meg nem?
          https://www.orwell.city/2021/08/5G-antennas-on-buildings.html

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük