A Robert Koch Intézet készülődik

“A Robert Koch Intézet (RKI) ajánlásokat tett közzé a H5N1-gyel fokozottan érintkező emberek számára a fertőzés megelőzésre vonatkozóan. Ezek eddig a baromfiipar alkalmazottai voltak, de hamarosan a fejőstehenekkel dolgozó tejipari alkalmazottak is ide tartoznak majd.

Az RKI többek között bizonyos védőruházat viselését, FFP1-es maszkot és szemvédőt, illetve ezek megfelelő tisztítását javasolja. Ezenkívül be kellene oltani azokat az embereket a normál influenza ellen, akik a H5N1-gyel szoros kapcsolatban állnak.

Az oltás (a sima influenza elleni) ugyan nem véd a madárinfluenza ellen, de a célja az lenne, hogy az érintettek ne fertőződjenek meg egyszerre mindkét vírussal, mert az ahhoz vezethet, hogy a vírusok továbbfejlődnek a genetikai információik kölcsönös cseréje révén.

Oltások és gyógyszerek
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már jóváhagyott különböző oltóanyagokat – és ügyeltek arra, hogy szükség esetén ezek viszonylag gyorsan elérhetőek legyenek. „Minden vakcina a meglévő influenza elleni oltóanyagok előállítási technológiáira támaszkodik, és egy pandémia esetén viszonylag gyorsan előállíthatók, tovább tesztelhetők és forgalomba hozhatók” – mondja Anke Huckriede, a holland Groningen Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének vakcinológia professzora. Az Európai Bizottság már 665.000 adag H5N1 oltóanyaghoz biztosított hozzáférést. Ez legalább a tejiparban dolgozók beoltásához elegendő lenne.”

Anke Huckriede a holland Groningen Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének vakcinológia professzora ezt nyilatkozta a H5N1 ellen jóváhagyott oltásokról:

“A vakcinák hatékonyságát a jelenlegi H5N1 vírus ellen még nem tudták embereken letesztelni.”


Szóval nyílt titok, hogy készülődnek az újabb emberkísérletre!!!


Forrás: https://www.apotheken-umschau.de/krankheiten-symptome/infektionskrankheiten/so-bereitet-sich-deutschland-auf-eine-vogelgrippe-ausbreitung-vor-1123033.html

Biró Éva fordítása

9 thoughts on “A Robert Koch Intézet készülődik

  1. Ajánló: X-aktás IDŐVONAL (nem csak) KONTEÓSOKNAK:
    1) David Martin (2023.)
    In: https://www.thestandard.com.hk/section-news/section/11/252653/US-'intentionally-released-Covid-virus-in-Wuhan'-EU-summit-told
    Az Egyesült Államok „szándékosan bocsátotta ki a Covid-vírust Vuhanban” – hangzott el az EU-csúcson
    2) David Martin (2024.) Rövid videó, magyar felirattal:
    In: https://szmm.substack.com/p/magyar-feliratos-video-bioterroristak
    “Az Egyesült Államok kormánya évek óta növeli a H5N1 influenza madárinfluenza vírus átvihetőségét és letalitását funkciónyerési (GOF) kísérletekkel. Ez magyarul azt jelenti, hogy az amúgy nem halálos kórokozókat addig módosítják, míg azokból sikerül halálos, járványos folyamatokat elindító biológiai fegyvereket előállítani! Erre épül fel az egad pandémia-hadművelet, amivel támadást intéztek a világ lakossága ellen! …
    Nemzetközi Madárinfluenza Csúcstalálkozót” tartanak majd Washington DC-ben október 2-4-én…”
    – Aki nem hiszi, járjon utána! 🙂

  2. Visszaidézném a kommentjeim közül a számomra legkedvesebbet, megjelent pl. 2023.10.31.-én, a tárgya az élet fizika:

    „Augusztusban ezt írtam: “Érdemes kicsit még a vörös hús témánál és a szúnyogoknál maradni, no és az atombomba robbanás kialakulás helyes számolásánál. Vagyis, hogy a papíron számolás szerint nem találja el a szabad neutron a célzott magot, olyan, mintha söréttel lőnének szúnyogra. Nincs meg a vonzerő.
    A nőstény szúnyog egy beszívott vér adag(meleg vasleves) után, amikor vérbő, vonzza a hímet, a megtermékenyülést, majd petézik. Aztán újabb szívás, újabb petézés, 3-4 naponta.
    A kifejlett nőstény élettartama pár hét.
    Embernél mi azt látjuk, hogy a meg nem termékenyült petesejt vérrel együtt időszakosan kiürül. De mi van előtte? Peteéréskor kellene lenni helyi vas felhalmozódásnak, aminek a mágnesessége vonza a másik nemet, a hímivarsejteket. Amikor vérbő egy nő. A ciklus “lejártánál”, megtermékenyítés nélkül a vas felesleg kiürül.”

    A testi váladékokban általában keresném a mágnesességet (grafén) és az oltás összetevőket (pl. Ladóczki Éva (AI) válogatása az oltás összetevőkről olvasható a Konferencia a kötelező gyerekoltások ellen című videó alatt. )„

    A vonzerő hiány gondolat forrása Akio Nakatani 2017-ben megjelent Death Object című könyve, Dr. Cowan ajánlotta, és amiben a szerző cáfolja az atombomba előállíthatóságát.

    A napokban megjelent hír:

    https://qubit.hu/2024/07/10/reti-laszlo-a-magyar-nagyoriens-nagymestere-nem-mondom-ki-de-szabadkomuvesnek-nevelem-a-diakjaimat

    Én csak 2023-ban hallottam először az atomelmélet cáfolatáról. Ha a cáfolatot oktatják, akkor miért nincs a köztudatban? Ha a hibás elméletet oktatják, akkor miért nem követik naprakészen a tudomány állását az oktatásban? Eltelt már a könyv megjelenése óta 7 év! Az átlag állampolgárnak minden évben kötelező szakmai továbbképzéseken kell részt venni ahhoz, hogy tevékenykedhessen. A fizikus végzettségűekre és a szabadkőművesekre, vagy a kettő közös halmazára ez nem vonatkozik?

    Idézetek a cikkből:

    -„a mai világ problémáit tárgyaljuk meg” (Mint normálisan a kocsmában vagy a családban, vagy a „pártban” és a kormányban, és minden közösségben.),

    -Miért lesz valaki szabadkőműves? „A harmadik, hogy a társadalmat is szeretném építeni: azt is egy építmények gondolom,” (Hű, magasztos a cél….),

    -„szabadkőművesnek, szabad embernek nevelem őket.” (Ez utóbbi úgy hangzik, mintha a szabad ember létre csak a szabadkőműves lenne jogosult. Aki pedig nem szabadkőműves, arra nem vonatkozik a szabadság, eltiporható.).

    Bizonyára a „szabadkőművesek” véleményüket megtartják maguknak a csirkékkel, az oltásokkal és az emberkísérletekkel kapcsolatban, építve ezzel a társadalmat. Vajon a 230 éve megjelent több ezer vírus és fertőzés létét cáfoló tanulmány eljutott hozzájuk? Vajon tudják, hogy a tervezett kötelező szűrővizsgálatok betegséget okoznak? Vagy egyszerűen a talmudista központból leszóltak nekik, hogy erről is csak titokban lehet tudni, és tilos róla a társadalom előtt beszélni. Nem szabad „építeni a társadalmat”.

    1. Az a trükk abban áll, hogy 180 fokos szögben van játszva ez az egész földi játék.
      Nos, ezért olyan hihetetlen az átlag ember számára.

      A szabadkőművességet nagyrészt a zsidók irányítják a legmagasabb rangok szintjén. Korábbi és nem zsidó falazat már a fáraók idejében is létezett, sőt a feltárt ókori egyiptomi épületekben szabadkőműves szimbólumok is láthatók.

      A Római Birodalom egy korábbi zsidó kultuszon alapuló keresztény vallásának létrejötte idején, függetlenül attól, hogy Konstantin császár valóban tudatában volt a valódi valóságnak, vagy sem, és hogy végül mi fog történni, ez valójában egy zsidó által szervezett NWO trójai faló, egy összeesküvés, amelyet a zsidó Piso család hozott létre.
      https://romaikor.hu/romai_allam_es_allamrend/osszeeskuvesek_lazadasok_gyilkossagok/osszeeskuvesek/calpurnius_piso_fele_osszeeskuves/cikk/a__piso_fele_osszeeskuves

      Az új vallás megalkotásában részt vevő zsidók bizonyára ténylegesen bosszúálló szándékkal álltak a rómaiak és birodalmi nemzeteik népei felé a rómaiak miatt, akik korábban megpróbálták elnyomni a zsidó vallást.

      Ez az új birodalmi vallás később milliók “sztálini” tömeges meggyilkolását eredményezte Európa-szerte, hogy felszámolja a sok más ősi vallás minden jelentős nyomát a sötét középkornak nevezett 400 éves periódus során, amely úgy valósult meg, hihetően tagadható, hogy mindezek mögött valójában a zsidók álltak.

      Ez a 400 éves sötét korszak az analfabetizmus és a tudatlanság Pol Pot-féle tömeges érvényesítésével, valamint a nagyon ősi könyvtárakban a könyvek tömeges elégetésével járt, amelyek spirituális és vallási ismereteket tartalmaztak, amelyeket az ősi szekták, például a gnosztikusok gyűjtöttek össze több ezer éven keresztül az ismert világ minden tájáról.

      A legtöbb gnosztikust meggyilkolták, különösen azért, mert tudta, hogyan hamisították meg teljesen Jézus Krisztus eredetét, amit a TPTB úgy érezte, hogy teljesen el kell titkolni az NWO bevezetésének korábbi szakaszában, amely akkor még működött.

      Aztán a túlélő gnosztikusok, akiknek sikerült elkerülniük, hogy felderítsék és kivégezzék őket, a föld alá vonultak, és rejtélyes formában, szabadkőműves rituálékba bújtatva megőrizték tudásukat, majd a zsidók kinyomozták, hova mentek a túlélő gnosztikusok, és átkeresztelték magukat szabadkőműveseknek, majd a zsidók hozzáláttak a jól bevált beszivárgáshoz. és a szabadkőművesség manipulálása is a zsidó cél érdekében történt, ahogy a Paraziták teszik minden vallással, sikeresen beszivároghatnak és átvehetik a hatalmat – belülről!

      1. Az xx vallási természetellenes hatalom és természetellenes politikai hatalom, amit ezen ‘tévedhetetlenek’ erőszakosan kötelezően elfogadni ‘ajánlanak’ megkérdőjelezhetetlenül. Mindenki egyébként fogja be, mert még rajtuk kívül nem elég érett senki a magasröptű fantazmagóriáik megértéséhez.

        Miközben megjegyzését írta, a Trump elleni merénylet már várta a bekövetkeződését, a régi recept szerint kiforralva.
        Nálam az ellenem elkövetett merényleteket előre alá is írták. Annó a hóba (2021.12.05) mérnöki pontossággal belerajzolták az ősi szignót, a körbe az ötszöget, és mellé a nemi szervet. Óriási méretben, (még a Holdról is) jól láthatóan.
        Ez az igazi arcuk.

  3. Javaslom elolvasásra H.Leo cikkét, a címe: A csendes puccs ..substack.com/p/a-csendes-puccs?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR020iR3RGAiuw76zDK0–DJBkDxPqEcRjLPksSrSOP76Pf9ngPt2dpw3-0_aem_0jZ3NBbb1qivnCIFiatAeQ
    Ez is az igazság egyik szelete. Előbb utóbb minden kiderül: nanotechnológia, MAC számok, stb.

    1. Javítom a linket:/www.vilaghelyzete.com/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR2HumHEwO9qZdjoxhxtAPAgn6EYXtyrrGQRds4QJOSZV3X78KaVZdr7WVU_aem_Cc8Q_YMNxe3JdtA6NsHzpQ

  4. Amikor a gimnázium első évében az Atomközelben című könyvből tanultam a kvantummechanikát, fotonokat és a részecskék hullámtermészetét nem tudtam hová tenni a tanultakat: nincs gravitáció csak egy mágneses dipólus, ami mindent vonz vagy taszít
    Mára már megértettem ezt is a hozzá tartozó tényekkel, hogyan működik a kvantumszámítógép, a bitcoin titkosításának és
    lényegének a feltörése rövid időn belül.
    Ezért megértem azt, ha az emberek között még nem terjedt el a kvantumelmélet és amit egy korábbi hozzászólásban kérdeztél.
    Aki tud angolul megnézheti Roger Penrose tudatosságról szóló könyvét, ennek a gyakorlati hasznát ismerheti meg.
    Orbánc is Klaus Schwab tudatossági oltásának felvételéről beszélt a telexnek és annak felújitásáért jár évente oltakozni oda ahova jár (van mikor Grazba volt, hogy máshova) nehogy agyonoltott hüllőként végezze az életét, mert nem Klaus Schwab kottája szerint táncol.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük