4 súlyos beteg gyermek történetét vittük az Eu-ba, és megmutatjuk nekik a magyar oltási rendszert

Egy új petíció indult az Európai Parlamentben – dokumentumokkal igazoltuk az EU-nak, hogy 4 beteg gyermeknek akár az életét is elveszik a hatóságok, csak hogy olthassanak

Angelika Mihalik

4 beteg gyermek története

Az elmúlt hetekben és hónapokban számos olyan súlyos ügy került elénk, amelyeket egyszerűen nem lehet többé a magyar jogorvoslati rendszer keretei között tartani. Olyan történetek ezek, amelyek bármelyik szülőt térdre kényszerítenének – és amelyekben mégis ugyanaz a közös pont: a gyermek súlyos beteg, a szülők orvosi szakvéleményekkel alátámasztott mentesítést kérnek, és erre nem oltás alóli mentesítés történik, hanem állami retorzió.

A négy ügyben más-más a gyermekek életkora, más a kórtörténet, más adiagnózis, mégis ugyanaz az élmény: a rendszer nem a beteg gyermeket látja, hanem a kötelező oltást erőlteti, minden áron, akár a gyermek élete árán is. És minden olyan körülményt, amely a kötelező oltást akadályozza. el kell simítani, el kell hallgattatni, vagy büntetőeljárás alá kell tolni.

Az első kisgyermek még beszélt, játszott, kapcsolódott. A kötelező oltásokat követően lassan visszahúzódott önmagába, neurológiai tüneteket mutatott, immunológiai problémák jelentek meg, légúti és gasztrointesztinális panaszok sokasága jelentkezett, majd 15 hónapos korára elveszítette a beszédkészségét. A szülők kötelező oltás alóli mentesítési kérelmet nyújtottak be – teljesen jogszerűen –, amelyet a hatóság még csak meg sem vizsgált: formai okokra hivatkozva megszüntette. A család bíróságra ment, és ott kimondták, hogy a hatóság jogsértően járt el, a kérelmet érdemben kellett volna vizsgálni, és új eljárást kell lefolytatni. A hatóság azonban a bírói ítélet ellenére sem mozdult, hanem ehelyett büntetőeljárást indított a szülők ellen, és ügygondnokot rendelt ki melléjük. A rendőrségi határozatban nyoma sincs a gyermek dokumentált egészségkárosodásának, csak annak, hogy „az oltás elmaradása veszélyezteti a gyermeket”. A valóság persze az, hogy a gyermek egészségkárosodását senki nem vizsgálja, mert a rendszer logikája szerint az oltás nem okozhat bajt – a gyermek tünetei tehát nem létezhetnek.

A második ügyben egy nagyobb, kora tinédzserkorú gyermek szerepel, aki több szinten is bizonyított neurológiai és immunológiai károsodással küzd. Egy neurológus és egy belgyógyász szakrorvos – névvel, pecséttel, szakvéleménnyel – írta le, hogy az oltás ellenjavallt. A hatóság a gyermek egészségügyi adatait megküldte egy, a jogszabályokban nem létező, semiféle szakértői jogosultságokkal nem rendelkező orvosnak, ez az orvos meg sem vizsgálta a gyermeket, hanem azt mondta, ő jobban tudja a másik két orvosnál, szerinte a gyermek oltható. Adatvédelmi és egyéb jogszabálysértések vannak az eljárásban. A hatóság jogellenesen elutasította a mentesítést, ami ellen a szülők keresettel éltek. Eközben a gyámhatóság azzal kezdett foglalkozni, hogyan lehetne védelembe vételt kezdeményezni, mintha a szülők követtek volna el valamit. Pedig az egyetlen „bűnük” annyi, hogy két szakvéleményre támaszkodva nem akarják a gyermek állapotát tovább súlyosbítani.

A harmadik eset ennél is megrendítőbb. Egy újszülöttnél SCID-gyanú – súlyos kombinált immunhiány – merült fel. Ez az az állapot, amelyben az oltások beadása végzetes, mivel nincs adaptív immunrendszere a gyermeknek. A kórház neonatológusai jelezték, hogy ilyen állapotú gyermeknél az oltás életveszélyes. A szülők mentesítési eljárást kezdeményeztek, a rendszer azonban nem foglalkozik ezzel, az oltási értesítések automatikusan generálódnak, elrendelték a gyermek oltását. A szülők kétségbeesetten próbálják megakadályozni, hogy a gyermeküket elveszítsék oltások miatt.

A negyedik történetben a gyermek idősebb testvére amiatt veszítette életét, mert olyan genetikai rendellenességben szenvedett, az oltás után folyamatosan epilepsziás rohamai voltak, és két évesen az állandó rohamok miatt meghalt. Orvosi igazolások állnak rendelkezésre, hogy ez a genetikai rendellenesség a testvéreinél is fennállnak. A gyermekek orvosa nem vállalja a gyermekek beoltását, mivel belehalnának az oltásba, ezt le is írta. A hatóság azonban nem fogadta el a gyermekorvos szakvéleményét, hanem azt mondta, hogy a gyermek oltható és ezen döntése után másnap elrendelte az oltást, egyáltalán nem látja problémának a testvér halálát. A szülők most perben próbálják megakadályozni, hogy a gyermekeiket halálba oltsák.

Minden esetben orvosi dokumentumok, szakvélemények állnak rendelkezésre, ezek is az eljárás részei.

A magyar rendszernek nem számít a gyermekélet

Ez a négy történet külön-külön is megrendítő. Együtt azonban már nem pusztán családi tragédiák, hanem egy világos, következetesen működő állami rendszer lenyomata.

A minta minden esetben ugyanaz: a beteg gyermek állapota nem lehet ellenérv, az orvosi szakvélemények nem számítanak, a mentesítési eljárás formális, a gyermekét védő szülőt kriminalizálják, a gyermek élete nem lényeges, a jogorvoslatot kiüresítik, és még nyertes bírósági ítéleteket sem hajtanak végre.

Az egész rendszerszintű gyakorlatot két belügyi dokumentum teszi igazán világossá.

Két perdöntő levél

Az egyik a Belügyminisztérium körlevele, amely kimondja: a mentesítési eljárásnak nincs halasztó hatálya, a gyámhatóságnak nem kell foglalkoznia a gyermek egészségi állapotával, és az oltás elmaradása önmagában „veszélyeztető körülmény”. Ez a dokumentum formálisan is deklarálja, hogy a gyermek egészségi állapota másodlagos, sőt irreleváns a hatósági eljárásban. A szabályozás tehát nem a gyermek érdekét védi, hanem kizárólag az oltási rendszer végrehajtását. És mindennek a végrehajtását cinikusan a “családvédelmi szakemberekre” és a gyámhatóságra bízza.

A másik – még megdöbbentőbb – dokumentum a BRFK XIII. kerületi rendőrkapitányságának határozata. Ebben a rendőrség egyértelműen kimondja: ha a gyermek a kötelező oltás után súlyosan megbetegszik, netán meghal, az nem bűncselekmény, mert az oltást beadó állami szereplők „a saját szakmai szabályaikat követték”. Vagyis a rendszer logikája szerint a gyermek egészségkárosodása a rendszer szükségszerű velejárója, amelyért senki nem vonható felelősségre. Ez az a pont, ahol a jogrendszer maga mondja ki: a gyermek akár halálos kockázatnak is kitehető, és még ha belehal, akkor is az oltási kötelezettség teljesítése a cél.

Ha egy állami rendszer ilyen dokumentumokat bocsát ki magából, és ilyen döntéseket hoz, akkor már nem egyszerű adminisztratív hibáról vagy túlkapásról beszélünk. Hanem arról, hogy a rendszer struktúrájában működik egy olyan torzulás, amely a gyermekek egészségét és életét teszi kockára, miközben a szülők jogait elvonja, és a jogvédelmet illuzórikussá teszi.

Az Európai Parlament Peticiós Bizottsága elé vittük a magyar oltási rendszert

Ezért döntöttünk úgy, hogy az ügyet az Európai Parlament Petíciós Bizottsága elé visszük. A petíciót benyújtottuk, a rendszer visszaigazolta, és az eljárás most már európai szinten folytatódik.

A következő hetekben megkapjuk a petíció számát, majd a Bizottság előzetes vizsgálatot indít. A dokumentumokat lefordítják az uniós nyelvekre, és a PETI titkárság be fogja kérni a mellékletek teljes körét.

Ezt követően az Európai Parlament dönt arról, hogy a magyar állam gyakorlatát hivatalos uniós vizsgálat alá vonja. Ez magában foglalhatja a magyar kormány megkeresését, meghallgatások tartását, és akár azt is, hogy az ügy az Európai Bizottság elé kerül jogállamisági sérelemként.

Ez a petíció nem négy gyermek ügye. Nem is százé. Ez annak a felismerése, hogy Magyarországon a kötelező oltási rendszer gyakorlati működése ma képes olyan helyzeteket előállítani, amelyekben a gyermek élete és egészsége nincs biztonságban, a szülő pedig a jogszerű eljárás miatt válik üldözötté.

Most először történik meg, hogy ez a gyakorlat európai vizsgálat alá kerül. A fejleményeket folyamatosan követni fogom, és beszámolok minden lényeges eseményről. Ez az ügy most már nem marad Magyarország határain belül. A történetek eljutnak Strasbourgba és Brüsszelbe – oda, ahol valódi kontroll és valódi számonkérés indulhat el.

Szakmai kommentár

A fenti ügyek nem elszigetelt esetek. Nem arról van szó, hogy egy-egy hivatalnok hibázott, vagy hogy a szülők félreértettek valamit. Ezek a történetek egy olyan rendszerszintű állami gyakorlatot rajzolnak ki, amelyben a gyermek egészsége és a jogorvoslathoz való jog súlyosan sérül, miközben az állami szervek saját maguk által létrehozott logika szerint cselekednek.

A magyar jogszabályok világosan kimondják, hogy a kötelező oltás alóli mentesítés lehetséges, és hogy az egészségkárosodás dokumentált gyanúja esetén az államnak mentesítést kell adnia. A gyakorlatban azonban a hatóságok – a belügyi iránymutatások alapján – úgy járnak el, mintha ez a jog nem létezne. A mentesítési kérelmek érdemi vizsgálata rendre elmarad, a gyermek egészségügyi dokumentációját nem értékelik, a szakvéleményeket figyelmen kívül hagyják, a jogorvoslat benyújtását pedig gyakran kriminalizálják.

A Belügyminisztérium körlevele egyértelművé teszi, hogy a mentesítési eljárás és a beteg gyermek élete nem szempont a gyámhatóság számára, és hogy a szülőnek az abbéli igyekezete, hogy meg akarja védeni a gyermekét, szerintük veszélyeztetés. Ez súlyosan sérti az arányosság, a gyermek legjobb érdekének és a tisztességes eljárás követelményét, amelyek mind az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített alapelvek.

A rendőrségi határozat pedig ennél is tovább megy: azzal, hogy a tudván tudott sérülés ellenére beadott kötelező oltás miatti súlyos egészségkárosodást vagy akár halált nem tekinti bűncselekménynek – mert a szakemberek „a saját szabályaikat követték” –, gyakorlatilag kimondja, hogy a rendszer végrehajtói fel vannak hatalmazva akár halálos következmény okozására is, és ezért egyáltalán nem felelnek. Ez “licenc to kill”.

Ez a felfogás a jogállamiság alapjait érinti, hiszen kizárja a felelősségre vonás, a jogorvoslat és a gyermek védelmének lehetőségét.

Szakmai szemmel ezek az ügyek egy olyan jogi paradoxont tárnak fel, amelyben, habár a szülő kötelessége a gyermeke egészségének védelme, mindeközben ezt az állam gyakorlata lehetetlenné teszi. Az a szülő, aki a jogszabályoknak megfelelően mentesítést kér, a hatósági logika alapján automatikusan veszélyeztetővé válik. Az a gyermek, aki egészségkárosodást szenvedett, nem érdekes, mert a rendszer előre kijelenti, hogy az oltás nem okozhat károsodást. Így a beteg gyermek láthatatlanná válik, a jogorvoslat pedig üres formalitássá.

Ezek a problémák túlmutatnak a nemzeti szintű eljáráshibákon. A kérdés az, hogy egy uniós tagállam gyakorlata összeegyeztethető-e az EU Alapjogi Chartájában foglaltakkal, különösen a gyermekek védelmére, az élethez és egészséghez való jogra, az arányosságra és a jogállamiságra vonatkozó alapelvekkel. Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának vizsgálata most erre keres választ.

A petíció benyújtása nem az ország elleni támadás. Éppen ellenkezőleg: annak a felismerése, hogy a nemzeti jogorvoslati rendszer nem működik, és hogy az európai szintű kontroll az egyetlen eszköz, amely még képes lehet helyreállítani a gyermekek jogainak érvényesülését. A vizsgálat megindítása nemcsak ezeknek a négy gyermeknek ad esélyt, hanem mindazoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Ez most már nemcsak szakmai feladat, hanem erkölcsi kötelesség is.