Már nem tudnak átverni bennünket, mert mára megtanultuk a leckét.
– A nyugati orvoslás egy átverés, amely nem megelőzi és nem is gyógyítja a betegségeket, hanem szándékosan fenntartja azt a haszon érdekében.
– Probléma, reakció, megoldás: Az elit megalkotja a problémát, megvárja a közvélemény reakcióját, majd olyan megoldást kínál, amely egyébként soha nem jöhetett volna szóba az általuk létrehozott probléma nélkül.
– Itt az ideje, hogy a közvélemény kiszabaduljon a hazugság özönéből, amelyet a kormánypropaganda, vagy a mainstream média használ fel az ellenőrzésünkre tett erőfeszítései során.
– A hír nem más, mint trauma alapú elmekontroll.
Nem tájékoztatnak, hanem manipulálnak. Félnek, ezért megfélemlítenek. Ez az uralmuk alapja.
– Túl vagyunk azon a ponton, ahonnan nincs visszatérés. Az igazság az egyetlen igazi szabadság, és ezért küzdeni kell a végsőkig.
-“A tudás alkalmatlanná teszi az embert rabszolgának.” ~ Frederick Douglass.
Megtanultuk, amit meg kellett. Ezért soha nem leszünk a bankszterek és a sziliciumvölgyi rablóbárók rabszolgái.
https://www.portfolio.hu/global/20231102/bejelentettek-orszagos-hadgyakorlat-lesz-magyarorszagon-a-civil-szfera-is-erintett-649223
Természetesen mikor máskorra időzítik a “gyakorlatot”, mint arra a novemberre, amikor is a WHO-ból való kilépést kellene aláírni, és kiderült hivatalosan a WHO-Pfizer emberkísérlet. A Köztársasági Elnöknek kellene aláírni a kilépést? El fog utazni külföldre egy hónapra? Veszélyes, ha a NATO katonák és NATO “civilek” felfegyverkezve az utcán flangálnak. Pont most.
A NATO hadgyakorlat a WHO határidő érvénytelenségének egyik esete, a veszélyhelyzet is, mivel veszélyhelyzetben és NATO hadgyakorlat közben józan ésszel átgondolva nem lehet ilyen jellegű kérdéseket eldönteni.
Vis major: Mentesülés a felelősség alól, ha bizonyítják, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körön kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. A szerződésszegés körülményeit minden esetben egyedileg kell mérlegelni az adott tényállás kapcsán és meg kell vizsgálni mindhárom feltétel teljesülését.
https://orvosokatisztanlatasert.hu/allamizmus-avagy-a-legveszelyesebb-vallas/
Egy komment sorozat, amit érdemes aktuálisan hozzátenni. A szerzők régi kommentelők és komment olvasók :))).
(Nekem az a fontos belőle, hogy pénzt nem Józsi bácsi(xx) kell, hogy kibocsásson, hanem egy nemzetállam saját magának. Szerepel benne az a kedvenc mondat is, hogy a gondolkodás nem fertőző betegség, valamint az egyik ajánlott linkben Putyin kihívása, ami még sok más ország kihívása is, a soknemzetiségűség, mint a nemzetállamot gyengítő tényező.)
MINDEN ÁTVERÉS:
KARIKÓ KATALIN ÉS BŰNTÁRSA IS EGY ÁTVERÉSÉRT KAPTAK NOBEL-DÍJAT.
OLYAN ÁTVERÉSÉRT, AMELY AZ EMBER 1.0 VÉGÉT JELENTI:
Karikóék azzal, hogy módosították az egyik mRNS nukleozid bázist , és az uridint a pszeudouridin izomerre cserélték, “becsapják a sejtjeinket”. Ez a változás lehetővé teszi a szintetikus RNS számára, hogy „kikerülje immunvédelmeinket, és rávegye az emberi sejteket, hogy olyan fehérjéket termeljenek, amelyeket a beinjektált RNS kódolhat, és ezáltal olyan modRNS-t hoztak létre, ami beépül az emberi genomba, ami beláthatatlan következményekkel járhat az emberiség számára. https://childrenshealthdefense.org/defender/kariko-weissman-nobel-prize-mrna-covid-vaccine-technology/
Nagyon ajánlom ezt is: https://www.bitchute.com/video/bXP3xvBlMKaF/
A Lépjünk ki a WHO-ból közérdekű bejelentésem továbbításra került az egészségügyért felelős belügyminiszternek.
A 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről Alapelvek fejezetének gyakorlati megvalósítása általában is kíván némi alátámasztást, mivel a tudományos tények se, a költséghatékonyság se bizonyított az oltásoknál, és egyéb kezeléseknél a mai tudás alapján, és az önrendelkezési jog korlátozhatósága se indokolható a “tudományos tények” alapján.
“2. § (1) Az egészségügyi szolgáltatások és intézkedések során biztosítani kell a betegek jogainak védelmét. A beteg személyes szabadsága és önrendelkezési joga kizárólag az egészségi állapota által indokolt, e törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható.
(2) Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során érvényesülnie kell az esélyegyenlőségnek.
(3) * Az egészségi állapot javításának elsődleges eszköze az egészség fejlesztése, védelme és a betegségek megelőzése.
(4) Az egészségügyi szolgáltatások alapvető szakmai feltételrendszere tulajdon- és működtetési formától független, kizárólag a szolgáltatás szakmai tartalmán alapul.
(5) Az egészségügyi intézményrendszer szakmai ellátási szintekre tagolt felépítése és működése emberközpontú, az eltérő jellegű és súlyosságú megbetegedésben szenvedők egészségi állapota által meghatározott szükségletekhez igazodik, valamint tudományos tényekre alapozott és költséghatékony eljárásokon alapul.”
Oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Ezeket a sütiket az alábbi két kategóriába soroljuk:
Feltétlen szükséges sütik Ezek a sütik az weboldalunk alapvető működéséhez szükségesek, kikapcsolásukra nincs mód.
Marketing sütik
Ezek a sütik általában egy harmadik fétől származnak és többnyire marketing célból kerűlnek felszanálásra illetve hogy elemezni tudjuk hogy hogyan használják a felhasználóink weboldalunkat. Ezeknek a sütiknek a használatáról felhasználóink szabadon dönthetnek, így ezeket ki is kapcsolhatják
Oldalunk jelenleg nem használ ilyen sütiket.
Mi is az a süti?
Az informatikában a sütik (cookie-k), vagy HTTP sütik olyan apró adatrészletek, amelyeket a meglátogatott webhelyek tárolnak szöveges formátumban a felhasználók számítógépén, egész pontosan a böngésző szoftverekben (Microsoft Edge, Mozilla Firefox, Google Chrome, stb.) A webhelyek ezeket a sütiket használják a felhasználók számon tartására és a felhasználó-specifikus funkciók engedélyezésére.
Habár első sorban hasznos dolgokra lettek kitalálva (a sütiknek köszönhetően működnek a webáruházak digitális bevásárlókosarai is), olyan kérdéses célokra is szokás használni őket, mint a felhasználók nyomon követése.
(Forrás: https://matebalazs.hu/suti.html)
Már nem tudnak átverni bennünket, mert mára megtanultuk a leckét.
– A nyugati orvoslás egy átverés, amely nem megelőzi és nem is gyógyítja a betegségeket, hanem szándékosan fenntartja azt a haszon érdekében.
– Probléma, reakció, megoldás: Az elit megalkotja a problémát, megvárja a közvélemény reakcióját, majd olyan megoldást kínál, amely egyébként soha nem jöhetett volna szóba az általuk létrehozott probléma nélkül.
– Itt az ideje, hogy a közvélemény kiszabaduljon a hazugság özönéből, amelyet a kormánypropaganda, vagy a mainstream média használ fel az ellenőrzésünkre tett erőfeszítései során.
– A hír nem más, mint trauma alapú elmekontroll.
Nem tájékoztatnak, hanem manipulálnak. Félnek, ezért megfélemlítenek. Ez az uralmuk alapja.
– Túl vagyunk azon a ponton, ahonnan nincs visszatérés. Az igazság az egyetlen igazi szabadság, és ezért küzdeni kell a végsőkig.
-“A tudás alkalmatlanná teszi az embert rabszolgának.” ~ Frederick Douglass.
Megtanultuk, amit meg kellett. Ezért soha nem leszünk a bankszterek és a sziliciumvölgyi rablóbárók rabszolgái.
–
Mint minden a mai világban.
https://www.portfolio.hu/global/20231102/bejelentettek-orszagos-hadgyakorlat-lesz-magyarorszagon-a-civil-szfera-is-erintett-649223
Természetesen mikor máskorra időzítik a “gyakorlatot”, mint arra a novemberre, amikor is a WHO-ból való kilépést kellene aláírni, és kiderült hivatalosan a WHO-Pfizer emberkísérlet. A Köztársasági Elnöknek kellene aláírni a kilépést? El fog utazni külföldre egy hónapra? Veszélyes, ha a NATO katonák és NATO “civilek” felfegyverkezve az utcán flangálnak. Pont most.
A NATO hadgyakorlat a WHO határidő érvénytelenségének egyik esete, a veszélyhelyzet is, mivel veszélyhelyzetben és NATO hadgyakorlat közben józan ésszel átgondolva nem lehet ilyen jellegű kérdéseket eldönteni.
Vis major: Mentesülés a felelősség alól, ha bizonyítják, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körön kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. A szerződésszegés körülményeit minden esetben egyedileg kell mérlegelni az adott tényállás kapcsán és meg kell vizsgálni mindhárom feltétel teljesülését.
https://orvosokatisztanlatasert.hu/allamizmus-avagy-a-legveszelyesebb-vallas/
Egy komment sorozat, amit érdemes aktuálisan hozzátenni. A szerzők régi kommentelők és komment olvasók :))).
(Nekem az a fontos belőle, hogy pénzt nem Józsi bácsi(xx) kell, hogy kibocsásson, hanem egy nemzetállam saját magának. Szerepel benne az a kedvenc mondat is, hogy a gondolkodás nem fertőző betegség, valamint az egyik ajánlott linkben Putyin kihívása, ami még sok más ország kihívása is, a soknemzetiségűség, mint a nemzetállamot gyengítő tényező.)
Vasárnap minél többen legyünk!
A WHO-NAK SAJÁT ALKOTMÁNYA VAN A 21. CIKK RÉVÉN, ÉS 2024-BEN MINDEN ORSZÁG FELÜGYELETÉT ÁT AKARNAK VENNI:
https://www.bitchute.com/video/1YPTb9FwJB8w/
MINDEN ÁTVERÉS:
KARIKÓ KATALIN ÉS BŰNTÁRSA IS EGY ÁTVERÉSÉRT KAPTAK NOBEL-DÍJAT.
OLYAN ÁTVERÉSÉRT, AMELY AZ EMBER 1.0 VÉGÉT JELENTI:
Karikóék azzal, hogy módosították az egyik mRNS nukleozid bázist , és az uridint a pszeudouridin izomerre cserélték, “becsapják a sejtjeinket”. Ez a változás lehetővé teszi a szintetikus RNS számára, hogy „kikerülje immunvédelmeinket, és rávegye az emberi sejteket, hogy olyan fehérjéket termeljenek, amelyeket a beinjektált RNS kódolhat, és ezáltal olyan modRNS-t hoztak létre, ami beépül az emberi genomba, ami beláthatatlan következményekkel járhat az emberiség számára.
https://childrenshealthdefense.org/defender/kariko-weissman-nobel-prize-mrna-covid-vaccine-technology/
Nagyon ajánlom ezt is:
https://www.bitchute.com/video/bXP3xvBlMKaF/
A Lépjünk ki a WHO-ból közérdekű bejelentésem továbbításra került az egészségügyért felelős belügyminiszternek.
A 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről Alapelvek fejezetének gyakorlati megvalósítása általában is kíván némi alátámasztást, mivel a tudományos tények se, a költséghatékonyság se bizonyított az oltásoknál, és egyéb kezeléseknél a mai tudás alapján, és az önrendelkezési jog korlátozhatósága se indokolható a “tudományos tények” alapján.
“2. § (1) Az egészségügyi szolgáltatások és intézkedések során biztosítani kell a betegek jogainak védelmét. A beteg személyes szabadsága és önrendelkezési joga kizárólag az egészségi állapota által indokolt, e törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható.
(2) Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során érvényesülnie kell az esélyegyenlőségnek.
(3) * Az egészségi állapot javításának elsődleges eszköze az egészség fejlesztése, védelme és a betegségek megelőzése.
(4) Az egészségügyi szolgáltatások alapvető szakmai feltételrendszere tulajdon- és működtetési formától független, kizárólag a szolgáltatás szakmai tartalmán alapul.
(5) Az egészségügyi intézményrendszer szakmai ellátási szintekre tagolt felépítése és működése emberközpontú, az eltérő jellegű és súlyosságú megbetegedésben szenvedők egészségi állapota által meghatározott szükségletekhez igazodik, valamint tudományos tényekre alapozott és költséghatékony eljárásokon alapul.”
Amikor valaki azt mondja, hogy ” dehát ő semmit nem tud tenni”, akkor valójában tesz. Tudja és teszi a semmit.
Pár száz évvel korábban a vallás nevében gyilkolták, üldözték az embereket, tartották fenn az önkényt, ma ugyanezt a tudomány nevében teszik.