7 thoughts on “Új Pfizer vakcina képek: Ön-összeszerelő mikrostruktúrák

  1. Azt gondolom itt nagyon széles skálán támadnak minket. Vannak biológiai, biológiai-AI, sugárzási faktorok együttesen jelen. Javítsatok ki, de mintha scifi filmben élnénk hirtelen. Talán amit ránk szabadítottak, kikerülve a természetbe önállóan – vmilyen saját tudatosság szerint továbbfejleszti magát, evolválódik. Talán kontroll alatt tartják, bár meglátásom szerint nem tudják. Pandora szelencéje… őszintén remélem ez csak az emberi gonoszság, s nincs mögötte “idegen” behatás. Mert ha igen, akkor nyilván a pszichopata nagyfejűeket ugyanúgy irányítják ahogy ők gondolnak irányítani bennünket. A harc legfőképp bennünk dől el. Isten, vagy a lelketlenség? Nah, Emberek, felköthetjük a gatyót. Én állva maradok. UFO, vagy az Ember eredendő bűne: nem adom fel. Le vannak f☆sva! Pardon…

  2. OV- aki állítólag egyedül képes megmenteni az országot.

    “A Pfizer kísérleti vakcinájának egyik leghűségesebb megrendelője a magyar kormány. Orbán Viktor miniszterelnök világon az elsők között hagyatta jóvá a kisgyerekek oltását. Az uniós szervek november 25-én adtak engedélyt a vakcinára, Orbán Viktor másnap már be is jelentette, hogy 2 millió Pfizer-vakcinát rendelt Magyarország. ”

    Hűséges hajtja végre gazdái parancsait, mint egy jól idomított pulikutya.

    https://www.napitema.com/2022/02/nemsokara-meg-kisgyermekeknek-is-evente.html

    Addig jönnek a hullámok, amíg mindenki hullává nem válik.
    És biztosra mennek. A fehér fajt már a mostani állapot is eltünteti, ha mindazt a gazemberséget figyelembe vesszük, amit a méreg injekciókba beépítettek, mint genetikailag, mint mérgező és fertőző anyagként.
    A gonoszság hihetetlen mélységre süllyedt, ez már nem a pokol kapuja, hanem maga a pokol.
    Ezeknek a mocskoknak már a képi látványa is hányinger keltő.
    2020. március 16-ától van nálunk covid terror. A plandémiát a WHO fő terroristája 11-én indította.
    A kormány és a parlament tényleg jól teljesít. 2025-re az ország lakósságának jó része ki lesz takarítva, helyet adva a betelepítendőknek. És ez lesz egész Európában.
    A Mi Hazánk sem jobb a többinél, eza párt lesz az új jobbik. Ha magyar lenne, akkor azt mondaná, bárkibe méreg injekciót nyomni bűn. Ez nem szabad választás kérdése, mert ez democidium. Aki bármilyen formájú oltakozást elfogad, az maga is ember elleni bűncselekményt követ el.
    Az oltottak tovább fogják adni a gyilkoló hatások egy részét, így végül a teljes népesség fog eltűnni.
    Addig folytatódik az egész, amíg egy ember is élni fog.
    Csak 1.5 évet késett az ellenállás. Sétálgatunk, sétálgatunk és szépen elpusztulunk.

    1. Kedves Miklós,
      a Mi Hazánkat illető kritikájával nem tudok egyetérteni. Ön szerint mit kellene tenniük?
      Demokráciában nem írhatja elő (elvileg) senki sem az oltást, sem annak elutasítását.
      Nem tudom, hogy Ön mennyire tájékozott az ő tevékenységükkel, felvilágosító munkájukkal kapcsolatban.
      Ajánlom, hogy tájékozódjon alaposabban.

      1. T. Do!

        Sajnos ismerem a jobbik ámokfutását, és azt is látom, hogy van hasonlóság a két csoportosulás között.
        Hol van demokrácia egy gyarmaton, és hol van választás. Szavazni lehet még, de választani? Itt nem oltásról van szó, hanem népirtásról, ez nem önálló döntés kérdése, hanem emberiség ellenes bűncselekményről szól. És eddig a történelem legnagyobb gazemberségéről, az emberi faj elpusztításáról. Elég sokat éltem ahhoz, hogy a szájkaratézés ne hasson rám. Nem érdekel a színpadi játék, az érdekel, ami mögötte van. A helytartó tanács nem parlament. Az alkotmány nélküli hatalom nem legitim. Igaz készült egy friss Verbőczy törvény, na az a meghatározó, meg főképp ami el van hazudva. Az OV diktatúra 2010 óta, a cionista pedig 1989 óta tart.
        Ezt a hatalmat az összes sleppjével, és ezzel a hazug kapitalizmussal együtt kellene eltüntetni, meg azokkal, akik ezt legitim államiságnak állítják be. De már késő. Háborút nem lehet sétagaloppal megnyerni, ez is csak egy altatás. A népek soha nem ébredtek fel, és soha nem voltak valódi forradalmak. A pártoskodás pedig ősidők óta nem több, mint egy szalámi taktika. Hát erről ennyit.
        Itt már csak abban reménykedhetünk, hogy történik valami csoda, és a fő bűnösöket sikerül véglegesen megsemmisíteni. De ki fog a Rothschild – Rockefeller klánhoz, és még néhány meghatározóhoz hozzányúlni. Az emberiség már az álmok világában fogja utolsó vonaglását elvégezni. A hülyeség ellen nincs orvosság. Ezt 1954-ben a döntnökök meg is mondták. A kanadai helyzet is omlik, ami felcsillantott egy kis reményt. A fegyveres testületek meg soha sehol nem fognak a nép mellé állni. A nyáj vesztésre áll, ami elsősorban a nyáj folyamatos történelmi hibája évezredek óta, és ezen legkevésbé a pártoskodó karrieristák fognak segíteni. A hatalmat nem tisztességes emberek és nem tisztességes találták ki, és a nép pedig soha sehol nem volt hatalmon, még a baloldali lágy diktatúrában sem. Bár az még mindig nagyságrenddel emberibb volt, legalábbis nálunk. Dehát ugyanazok hozták létre, akik a másik oldalt, és dobták is el, amikor már gátolta őket a világhatalom megszerzésében. És pont egy MHM -féle színjáték fog engem meggyőzni?

  3. Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de én már félek oltottak között tartózkodni, csak amennyit nagyon szükséges, mert frászban vagyok attól, hogy mit és hogyan terjeszthetnek.

    Ráadásul úgy vettem észre, hogy sokan közülük éppen a Pfizerre hajtottak és hajtanak, mintha ez náluk valami státuszszimbólum lenne…?!

    Egy ismerősöm, akit korábban egy értelmes embernek tartottam, elmondta, hogy a 2. Pfizer után már sokkal jobban érezte magát, mint az 1. után, mert érezte, hogy “akkor kezdtek benne összeállni a dolgok”. Persze fogalma nem volt arról, hogy mit beszél.
    No comment…..

    Kitartást kívánok mindenkinek!

  4. A nanorobotok gyártása még mindig viszonylag elég drága, viszont egyszerűbb anyagdarabkák, amik olcsóbban gyárthatók és tömegesen, mint például a grafén-csövek, képesek egymáshoz kapcsolódni, és nagyobb összefüggő szerkezetek alakítani.
    Az anyagtudomány más területein láttam már ilyen jelenségeket régebben is, csak hát a tömegeket manapság nem köti le a tudományok előrehaladása.
    Az ilyen szerkezetek a testen belül az erekben akadályokat képezhetnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük