Mark Dolan: Ez volt az első ébresztő járvány a történelem során


https://www.bitchute.com/video/XHWBG2U6uyLc

3 thoughts on “Mark Dolan: Ez volt az első ébresztő járvány a történelem során

  1. Néhány adalék a pofapelenka eredetéről és valódi céljairól:
    1. Amerikában a fekete rabszolgák arcára fémből készült maszkot raktak, ami megfosztotta őket a beszédtől, felismerhetetlenné tette ember mivoltukat, és kihangsúlyozta az alávetettségüket.
    2. A nők arcának eltakarása egyes kultúrákban a nők állati sorban tartását, teljes jogfosztását jelképezi.
    3. Az II. világháború utáni amerikai-náci MK-Ultra nevű titkos elmekontroll-projektben az egyik túlélő (nem önkéntes!) kísérleti alany gyermekének – aki fogságban született -, 2 éves korától maszkot kellett hordania. Ugyanis normális körülmények között abban a korban alakul ki az egyén éntudata, amitől pl. felismeri magát a tükörben. Többek között ettől fosztották meg, rengeteg egyéb pszichés ártalom mellett.

    A jelenlegi kovid-átverésben a kötelező maszkviselés mindezeket megjeleníti:
    – jogfosztás, alávetés
    – az emberi arcfelismerés, beszéd megnehezítése
    – az emberek éntudattól való megfosztása, az engedelmes nyájba való belekényszerítés,
    és ráadásként:
    – mivel az illető a saját kilélegzett levegőjét szívja vissza, állandó oxigényhiány alakul ki a szervezetben, amit az agy sínylik meg leginkább, így felgyorsul az elbutulás
    – a maszkban képződő párás meleg remek táptalaja a kórokozó baktériumoknak, gombáknak, ahol gyorsan felszaporodnak, és légzőszervi megbetegedéseket (!) okoznak
    – a pofapelenkák gyártásához használt vegyianyagok nagyon sok embernél allergiás reakciókat, bőrirritációt váltanak ki,
    hogy csak a legfontosabbakat említsem…

  2. Jók lennének ezek a felszólalások,de az ördög harsányan röhög azon,hogy a zok tekintik a baloldalt az ördög cimborájának,akik baloldali eszmék szerint kellene ,hogy küzdjenek a sátánizmus ellen!Ahhoz,hogy nyerjen majd a józan ész,el kell hagyni a baloldal összetévesztését a baloldali álarcba bújt sátánizmus totalizálásától!
    Baloldali vafgyok,és semmi közöm a biden-féle sátánista álbaloldalhoz,és ez a sok ,jóisngulatú,de megtévesztett ökör szálljon már le a baloldalról,mert ezen röhög az egész rátánista bagázs,nevetségessé téve,minden jóibdulatú változásra törekvést!

    1. Nos számos helyen találok olyan írásokat, melyek egy folytában kommunistának – marxistának nevezik a világhatalom gyakorlóit.
      Ezt úgy érték el, hogy az USA -ban lejátszódó faji zavargásból elméletet és gyakorlatot csináltak.
      A BLM mozgalom eszközként működött. A mozgalmakat ( nem véletlenül nyírták ki az afroamerikai bűnözőt, célja volt) szembefordították a hatalommal és a fehér fajjal, majd marxistáknak állították be őket ( persze mert az amerikai demokraták aztán marxisták). Ez egy csőbehúzás ( és oszd meg és uralkodj), amit annyira bevettek az amerikai emberek is, és számos nyugat-európai), hogy az oltásellenes oldalakon, videókon is a kommunizmus bűntetteiről beszélnek, persze arról a társadalmi rendszerről, ami soha nem létezett. A magyar weboldalakon, no meg a hatalom berkeiben is kilószámra mennek az írások, könyvszerkesztések a kommunizmus bűntetteiről, miközben az elmúlt 30 év alatt az országot megsemmisítették, és egy népgyilkoló hatalom bértollnokai kiabálnak farkast, a fasizmus meg röhög a markába, köszöni szépen jól van. Bocsánat de hülyének kell annak lenni, aki a Rothschild féléket kommunistának tekinteni. Legalább a KLA TV tulajdonosa megkülönbözteti az igazi kommunistát a hamistól. Persze ugyanilyen hiba a leninizmust, sztálinizmust vagy akár a Kun Béla vagy a Spartacus mozgalom rövid életű ámokfutását egyértelműen pozitívként beállítani. És mellesleg a fasizmust nem ezek a „szagértők” verték le, hanem bizony a bolsevikok.
      Végül is a háttérhatalom ügyesen likvidálta az egyik lehetséges ellenfelet. Magyarországon ezt már a cionista hatalomátvétel kezdetén megtették, ezért aztán a jobboldali nemzeti mozgalmakat kellett csak likvidálni. Természetesen őket meg fasisztázták, és még most is.
      Egy kommunista az emberek egymás mellet élése és nem egymás felett élése mellett teszi le a voksot. Ennek sem a Rothschildok által támogatott maoizmusnak, sem utód államának, mely igazándiból amúgy sem szocialista, hanem a történelmi diktatúrák kutyuléka.
      Ezen személyek most nem a covid fasizmussal foglalkoznak, ami az emberiség végét jelentheti, hanem veszettül védelmezik azt az ideológiát, ami ide juttatja az országot, melynek maguk is bűnrészesei voltak, és jelenleg még haszonélvezői.
      És akik ragaszkodnak foggal-körömmel az előjogaikhoz és megszerzett vagyonaikhoz ugyanúgy fogják végezni, mint bárki más Orbánékkal együtt.
      Nem véletlen, hogy semmiféle ideológiához már régóta nem kötődöm.
      És most ott tartunk, hogy a Castro ivadék horogkereszteseknek állítja be a kamionosokat és a velük szimpatizálókat. Teheti, mert elhitették az emberekkel, hogy ők bizony marxisták, kommunisták, baloldaliak, miközben nem egyszerűen csak fasiszták, hanem náci „replikánsok”.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük