A szükségtelen és ártalmas intézkedések következményei

Dr. Rusvai Miklós víruskutatóval beszélgettünk a lezárásokról, az oltásokról és a maszkviseletről a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában.

Egyre inkább igazolódni látszik, hogy az elhibázott döntések sorozata miatt olyan veszélyes társadalmi, gazdasági és egészségügyi folyamatok szabadulhatnak el, amit sem a média, sem pedig a politika nem tud kézben tartani, mert ehhez a járványmarketing gyártása és a víruspropaganda megállás nélküli sulykolása már kevés lesz…

9 thoughts on “A szükségtelen és ártalmas intézkedések következményei

  1. A vita alapvetően korrekt volt, mind a műsorvezetés mind a vita megfelelő volt. Nem vágtak egymás szavába, a felek egyenrangúak voltak és kifejthették véleményük. Eddig ez volt a legnormálisabb vita. Örömmel látom, hogy egyre több helyre hívják meg Önöket, talán megindult valami párbeszédféle, az út sajnos még rögösnek látszik. De reménykedni azért lehet…

    1. Paulus, az igen örömteli, hogy elindult egy párbeszéd a felek között, de azt biztos észrevetted te is, hogy ezekben a párbeszédekben kényes témák soha nem hangzanak el. Itt van néhány. Kik indították el a covid őrületet? Mi célból? Kik húznak hasznot belőle? Miért nem esik szó arról, hogy a covid projekt már kész volt bevetésre legalább egy évtizede? Miért kaptak büntetőjogi felmentést az oltóanyag gyártók a vakcinák által okozta károk jóvátétele alól? A társadalom traumatizálása milyen hatással lesz a felnövekvő nemzedék lelki fejlődésére? És még folytatni lehetne a sort. Úgy, hogy az ilyen beszélgetéseknek szerintem behatárolt a hasznosságuk. Talán ez is több mint semmi. Habár Nietzsche azon a véleményen volt hogy: “Inkább ne tudj semmit mint sok féligazságot”

      1. JupiterTranzit

        Természetesen tudom, hogy ez az egész egy aljas támadás az emberiség és a magyarok ellen, akik ebben közreműködnek, azok bántják az emberiséget és a magyarságot is. Én már kevés eredménynek is örülök, bár ha folytatják ezt a pszichopata programot (Rockefeller tervet) azzal mindent tönkre fognak tenni és beláthatatlan következményei lesznek! Minél több embernek fel kell ébrednie! Fontos, hogy mindenki a saját józan paraszti eszének higgyen, legyen kritikus gondolkodású, ne higgyen el mindent, amit mondanak neki! És az a legrosszabb, hogy az embereket hülyének nézik! A megalkuvók pedig tudják, hogy bűzlik valami, de inkább úgy tesznek mintha elhinnék vagy csak egyszerűen hülyék.

      2. Egyébként a sajtó döntő részben a Deep State kezében van. Hogyan is lehetne őket megkérdezni arról, hogy átversz-e minket? Miért ismernék be, ezt soha se fogják megtenni. Az egy illúzió, hogy egy hazudozót rá lehessen venni a saját hazugságainak beismerésére, pláne, ha ő parancsol.

  2. Úgy tudom, hogy Rusvai állatorvostudományi egyetemet végzett. Erről a fősodrású médiában láttam is a bizonyítványáét. Ezek után ki nevezte őt ki humán víruskutatóvá?

    1. Attól hogy állatorvos, még akár humán víruskutató is lehet. Nem ez a lényeg, hanem hogy mit mond., bár a fősodorban még mindig ő a legkorrektebb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük