3 thoughts on “Orvosi Nobel-díj emberiség elleni bűncselekményért”
Idézet a filmből:
Dr. David E. Martin: “A géninjekció a történelem legnagyobb népirtása.”
A vakcina kifejlesztői pedig tömeggyilkosok, akik eladták magukat a globális elitnek.
……hát a kettös ügynök kari-ko , szépen elrendezett rengeteg életet, a sátánnak örömöt adott , de az embereknek keserüséget, már akik még a testükben maradtak,……..szégyen , 2023 ban ,
Az adás elején kiderülnek részletek arról, hogy Dr. Cowan aktív segítője egy farmer közösségnek, és felhívja a figyelmet egy újfajta sejt-sóra is. A sejt sók olyan homeopátiás készítmények, mint a konyhasó, a testben megtalálható valamelyik fő ásványi anyagból készítve. Nem ásványi kiegészítők, hanem homeopátiás formában készülnek, amiknek hosszú sikeres használati, illetve hatás történetük van. Korábban nem használt ilyeneket, csak az utóbbi négy évben, és nagyon bevált. Az említett újdonság a Jackson’s Cell Salts, ami D6-os potenciában tartalmaz 12 testi általános ásványi anyagot.
2023.09.16-án írtam arról az előadásról, amiben Dr. Cowan már beszélt az atom szerkezetéről Dewey Larson „The Case Against The Nuclear Atom” című könyve alapján. A téma további boncolgatásra kerül, mert Dr. Cowan vérbeli tudósként kiemelten fontosnak tartja, hogy egy tudóst a gondolkodásmódja ne vezessen félre. ( https://www.bitchute.com/video/BC25ikU2sTKt/ )
A gondolkodási folyamatunkkal teremtjük újra a világot, így nem folytathatjuk tovább az illuzórikus „tudományos” gondolkodást, amivel olyan világot teremtünk, amit „remélünk”, hogy létrehozunk. A világot a tőlünk telhető legjobban helyesen kell megtapasztalni. Ez a tudás a kollektív bölcsesség része, állítja.
Hol vannak a gondolkodási buktatók? Erre mesél el példákat az atom szerkezet elmélet alapján.
1. Alternatív elméletek kizárása. Az atomfizikában az anyagok fényvisszaverésére és átengedésére az is lehet a magyarázat, hogy az atom maga veri vissza a fényt, valamilyen tulajdonsága, szerkezeti („bőr”, rács, kristály), összetételi vagy mágneses hatás miatt. Valamilyen hatás létezik, ami összetartja az anyagot, benne az atomokat. Ezen megközelítésben az atomnak nem részei vannak, hanem az egész atom reagál a fényre, és a maradék hely csak arra való, hogy erőtere legyen az anyagnak. Egy erő van az atomok között. Ha csak egy ilyen másik elképzelést állítunk szembe a „tudományossal”, azt, hogy nincs része az atomnak, nem létezik se proton, se elektron, se neutron, mint részecske, akkor is leírható az a tapasztalat, ami a megvilágítás eredménye.
Ha nem lehet érvelni, több magyarázat verziót megvizsgálni, az száműzi a tudományt. A tények irgalmasak, igazolják, hogy valamilyen elmélet igaz-e, vagy sem. Mégis az történik a gyakorlatban, hogy átszabják az elméleteket, hogy a korábbi elméleti struktúra igaz maradhasson.
Hogyan?
2. Vagy azt mondják, hogy az adott problémára megoldást találni lehetetlen, vagy azt mondják, hogy a probléma az elvek alapján van megoldva, de a megoldás matematikai komplexitása megakadályozza a megoldást speciális esetekben. Vagy egy posztulátummal kizárják a legnagyobb érvénytelenséget. Vagy az ion áramlás esetén kitalálták pl. az ellenállás fogalmát. De magyarázat lehet az is, hogy valami nem elég nagy vagy kicsi.
Pedig, ha egy tény nem illik a modellbe, akkor a modell érvénytelen, és nem érdekes, hogy milyen sokáig volt érvényes, és hányan hittek benne eddig.
Hogyan oldja meg ma az elméleteket cáfoló tények figyelmen kívül hagyását a tudomány?
3. Egy kinevezett „fő” dolognak való alárendeléssel. Van egy fő elmélet, és ehhez képest lényegtelen, hogy ki mit talál valójában. A vírus izolációs hazugság esetén mivel a fő elmélet a vírus léte, ezért nem érdekli a „tudósokat”, hogy mi van a valóságban, és mit mond más tudós. Amit más tudós mond, annak nem lehet hatása erre a „kőbe vésett bizonyítékra”.
Az atomfizikában azt mondják, hogy nem a 3 elemből álló atom modellje hibás, hanem a logika nem működik ezen az értelmezési szinten. Ezért „nekünk fizikusoknak” nem is kell kísérleteket végezni, mert úgyse tudunk találni semmit. A logika, az érvelés és a gondolkodás nem üzlet az atomfizikában.
Felmerül a kérdés ezek után, hogy miért próbálnak elsősorban kísérleteket végezni a munkájukban az atomfizikusok.
Van egy nagyon érdekes ellentmondás, illetve kutatási következetlenség, amire Dr. Cowan felhívja a figyelmet, és párhuzamba állítja az atom és a virológia elméletet.
Az atomot ért radioaktív besugárzás miatti bomlás alapján az egyik állítás az, hogy a bomlás termékeinek benne kellett lenni a bomló anyagban. De bizonyítottnak tekintett az a másik állítás is, hogy a protonon kívül a két másik (elektron, neutron) alkotó, de lehet, hogy mindhárom alkotóeleme az atomnak sem lehetett eredetileg része az atomnak. Lehetetlen. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem lehetnek részei az atomnak. (Nem Hélium elem bomlásakor találtak háromféle részt: az alfát, a pozitív töltésű Hélium atomot, a bétát, ami egy negatív töltésű elem, és a gamma sugárzást, ami a foton). Bomlásnál keletkeznek beazonosítható formák, amik előtte nem voltak benne az anyagban.
A vírusokról is mondjuk azt, hogy kívülről jöttek. A bomló szöveteknek alapból nem lehet vírus tartalma, mert ezek az eredeti anyag részei, amiben nem volt vírus. De nem is jöhetett kívülről bele semmi a bomló anyagba! A másik logika szerint bomláskor valami új forma keletkezik, ami eredetileg nincs az anyagban. A vírus, és a három részből álló atom modellek nem valós modellek, de sajnos egyáltalán nem számít, hogy ezeknek a modelleknek semmi közük nincs a valósághoz.
A logikai szabályai nem alkalmazhatók a mai „tudományra”. Minden csak modellezés, és a modell olyan lehet, amilyet éppen akarsz. Ez a hozzáállás egy nagyon bizarr megközelítése a valós életnek.
Embereknél pl. két állapotot lehet megfigyelni. Amikor valaki jól érzi magát, és amikor nem érzi jól magát, és kell lenni valaminek, amitől a változás van. Valójában ennyit használnak arra, hogy bizonyítsák a vírus létét. Ráfogják, hogy az a valami: az a vírus.
Dr. Cowan zárszóként megemlíti, hogy a cáfolt atommag elmélet életben tartottságát azért tartja fontosnak megemlíteni, mert egy alap modellje azoknak a későbbi modelleknek (népesedés, vírus, oltás, klíma, háború), amik most arra születtek, hogy a zsarnokoskodás és a kontroll eszközei legyenek az életünk felett. A téma napirenden tartása azért fontos, mert így minél több dolgot tudunk tisztázni abból, ahogy ma(hibásan) gondolkodunk. Minél valósabban látjuk a világot, viszont annál jobb, szabadabb, kreatívabb boldogabb világot tudunk teremteni magunknak és magunk köré.
Jelenleg a különböző „elvek”, amik alapján élünk, mégcsak nem is érvényesek.
Számomra az AI az egyik dolog, ami reprezentálja a „tudomány” és a gondolkodás kudarcát. A gép be van programozva valamire, időtől, tértől és valóságtól függetlenül. De nem tud olvasni, nem tudja a nem olvasottat továbbgondolni, helyette újra lefut egy gépi algoritmus. Nem tud semmire később emlékezni. Nem tud időben elhelyezni dolgokat. Pl. az oldal AI-je nem emlékszik, hogy nő vagyok, nem emlékszik, hogy gépként kezelem. Nem tudja magáról, hogy egy programozott gép. Nem tudja, hogy amiket elénk tár, az mennyiben zagyva. Nem érti, ha sok már belőle. Ha véletlenül válaszol, az programozott válasz. Nem számít, hogy válaszolt-e valaki neki, vagy sem. Az AI-ben nincs valóság, nincs igazság, nincs ok és hatás, nincs természet, csak rengeteg betű kerül leírásra egymás után, értelem híján, csak, a gondolkodás teljes kizárásával. Képzeleti szüleményként, távol a való világtól. Egy buta modell, bolond álom. A gondolat és a kollektív bölcsesség megcsúfolásaként.
Egyébként pedig a gondolkodás nemhogy nem fertőző betegség, hanem a legtermészetesebb „immunvédő”, a legalapvetőbb önvédelmi képességünk, rendelkezésre álló adottság.
Oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Ezeket a sütiket az alábbi két kategóriába soroljuk:
Feltétlen szükséges sütik Ezek a sütik az weboldalunk alapvető működéséhez szükségesek, kikapcsolásukra nincs mód.
Marketing sütik
Ezek a sütik általában egy harmadik fétől származnak és többnyire marketing célból kerűlnek felszanálásra illetve hogy elemezni tudjuk hogy hogyan használják a felhasználóink weboldalunkat. Ezeknek a sütiknek a használatáról felhasználóink szabadon dönthetnek, így ezeket ki is kapcsolhatják
Oldalunk jelenleg nem használ ilyen sütiket.
Mi is az a süti?
Az informatikában a sütik (cookie-k), vagy HTTP sütik olyan apró adatrészletek, amelyeket a meglátogatott webhelyek tárolnak szöveges formátumban a felhasználók számítógépén, egész pontosan a böngésző szoftverekben (Microsoft Edge, Mozilla Firefox, Google Chrome, stb.) A webhelyek ezeket a sütiket használják a felhasználók számon tartására és a felhasználó-specifikus funkciók engedélyezésére.
Habár első sorban hasznos dolgokra lettek kitalálva (a sütiknek köszönhetően működnek a webáruházak digitális bevásárlókosarai is), olyan kérdéses célokra is szokás használni őket, mint a felhasználók nyomon követése.
(Forrás: https://matebalazs.hu/suti.html)
Idézet a filmből:
Dr. David E. Martin: “A géninjekció a történelem legnagyobb népirtása.”
A vakcina kifejlesztői pedig tömeggyilkosok, akik eladták magukat a globális elitnek.
……hát a kettös ügynök kari-ko , szépen elrendezett rengeteg életet, a sátánnak örömöt adott , de az embereknek keserüséget, már akik még a testükben maradtak,……..szégyen , 2023 ban ,
THE COMPARISON BETWEEN NUCLEAR PHYSICS AND VIROLOGY- 11/8/23
https://www.bitchute.com/video/ZzCb07CEFbkp/