Egy feszült hangulatú ausztrál szenátusi meghallgatáson Malcolm Roberts szenátor a Pfizer képviselőit kérdezi a vállalat szerepéről Ausztrália COVID–19-oltási programjában, a kormányzati oltási kötelezettségekről, a kártalanítási megállapodásokról, valamint a vakcina fejlesztésének és hatósági engedélyezésének folyamatáról.
The Financial Express – 2026. augusztus 26.
Roberts arra is rákérdez, hogy a Pfizer befolyásolta-e a kormány döntéseit az oltási kötelezettségekkel kapcsolatban, illetve szorgalmazta-e olyan kezelések korlátozását, mint például az ivermektin. A vállalat képviselői szerint ezek a döntések a kormányok és a jogalkotók hatáskörébe tartoznak.
A meghallgatás középpontjában szerepelnek továbbá a Pfizer és az ausztrál kormány közötti kártalanítási megállapodások is. A vállalat képviselői ismételten megtagadják azok tartalmának nyilvánosságra hozatalát, arra hivatkozva, hogy a szerződések bizalmasak.
A Pfizer azt is megerősíti, hogy saját belső oltási programot működtetett alkalmazottai számára, valamint szó esik azokról a bizonyítékokról és adatokról is, amelyeket a vállalat az ausztrál Therapeutic Goods Administration (TGA), illetve más szabályozó hatóságok számára nyújtott be a felgyorsított vakcinafejlesztési és engedélyezési folyamat során.
Fordította: @Megment_Figyelj

A csalárd szerződés ott kezdődik, hogy nincs immunrendszer. Sem immunrendszeri működés.
Ezek után pedig bármiről bármit lehet titkosan megállapodni, csakhogy a csalárdság önmagában, a szerződés tárgya, témája miatt megáll. “Immunvédelem” objektíven nincs, lehetetlenség. Az élet és az élettan is cáfolja, és leginkább a sorrendiség. Fogantatásunktól meglévő ösztönös élettani működést nem lehet még egyszer, másképp, irányított tudatosan “megtanítani” a szervezetnek. Egyébként a szerveink, szervrendszereink működése elkülönült és megismerhető (testfelépítés), míg a kamu immunrendszert nem lehet kimutatni elkülönült működő rendszerként a testben, mivel NINCS.
A szervezet méregtelenítő rendszerként működik, bizonyítottan. A külső nyálkahártyáról vízzel, szappannal (oldószerekkel) mossuk le az összes anyagot egységesen, ami nem szívódik belénk. Ha már felszívódik, belénk oltódik valami (“energiaszintünket”, vagyis az elektromos töltöttségünket módosító) anyag (fehérje, víz, zsír, és ásványok), az az emésztési és kiválasztási és keringési rendszerünkön át oldódik, és a testben raktározódhat. Nincs szűrőkapunk! Kémiai és fizikai elven, töltés örvényléssel működő áramoltató, átalakító szerveink, rendszereink vannak. Közben pedig nincs tanulási folyamat. A test mindent tud a fizikáról, ösztönösen, tudat alatt, ez az élet. Kiválasztási és raktározási működési folyamat van, ami minden belénk került anyagra nézve egységes, függetlenül attól, hogy az “jó”-nak vagy “rossz”-nak minősül. A pattanás méreganyaga kifelé örvénylik, kirezeg belőlünk. A baktériumok, gombák mikrozimaként bennünk élnek, ők az igazi élő sejtjeink. Nem okoznak kórt, hanem pont a belénk jutott anyagok átalakításában segédkeznek, ahogy a fermentáció is történik. A bennünk élő bacikat, élő sejteket maximum célzottan meg lehet ölni. Ahogy minket is meg lehet ölni célzott mérgezéssel vagy elektromos szívleállítással.
A tudatosság megtanulásához szükséges alap ez az ösztönös és stabil létfenntartási mód, a testi élet, amire rábízhatjuk magunkat, minden nap. Ahhoz, hogy mindennapi tanulással, tapasztalatból levont következtetéssel, gondolkodásal el tudjuk dönteni tudatosan, hogy mi jó PONT nekünk (nem másnak). Az ösztön az élet rendje szerint megmutatja, hogy mi jó nekünk, és ha nem jó, és ha ez nem válik tudatossá, gyakorlattá, azért az élettel fizetünk. Az ösztönnek nem kell tanulni semmit, csak hallgatni kell rá. Az ösztön már fogantatástól tud mindent. Maga a fogantatás is ösztönös. Az ösztön és az immunitás hülyítés kizárja egymást.
Ha lenne immunitás, akkor nem lenne szükség az ösztönre, vagyis az adott biológiai életfolyamatokra. Alap nélkül viszont nem tudnánk tanulni, mert nem is élhetnénk, hogy tanulhassunk.
A WHO IHR-tervének visszaverése mindennél fontosabb! – Kincsesné Salca Mária nyílt levele az NVVH elnökének
https://www.szilajcsiko.hu/single-post/a-who-ihr-tervenek-visszaverese-mindennel-fontosabb-kincsesne-salca-maria-nyilt-levele-az-nvvh-el
Tisztelt Dr. Unger Anna NVVH Elnök Asszony!
A hazánkban nyíltan már szóba került „fölösleges lélegeztető gépeknek” nemcsak a vásárlási áráról, hanem a vásárlás okáról, rejtett céljáról, a csak feltehető, mert titkolt (kik általi?) ösztönzéséről (= korrupció!) is érdemes lehet vizsgálatot indítani.
Tessék csak végig olvasni a cikket, leginkább a drága jó fidesz birkáknak, a békevonaglóknak, meg a “keresztény hazafiaknak” !!!
https://masodfok.blog.hu/2022/02/28/egy_sokat_emlegetett_szo_a_hazaarulas
“Mit is jelent tehát a hazaárulás, és kit nevezünk valójában hazaárulónak? Erre a kérdésre a Büntető Törvénykönyvünk ad választ. Hazaárulást elkövet „Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn (…)” – mondja ki a 258. §. A hazaárulás az állam elleni bűncselekmények körébe tartozik, a bűncselekmény tényállása Magyarország függetlenségét, területi épségét és alkotmányos rendjét egyaránt védi. A bűncselekményt csak magyar állampolgárságú alany követheti el, méghozzá csak szándékosan. A leglényegesebb az elkövetési magatartás, ez mutatja meg, hogy konkrétan mi számít hazaárulásnak, ami nem más, mint kapcsolat felvétele, illetve fenntartása külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel.”
Ideje lenne elkezdeni komolyan ennek a paragrafusnak a gyakorlatban való alkalmazását.
Az, hogy egy szervezetnek az ország tagja, nem zárja ki a hazaárulás megvalósulását, amenyiben a szervezet intézkedései az ország függetlenségét, területi épségét és alkotmányos rendjét sértik. A hazaárulás pont akkor történik meg, amikor a megsértés megtörténik.
Hiába, hogy a WHO folyamatosan csak lebegteti az alkotmányos rendeket felülíró kényszereit, ettől függetlenül amikor éppen átlépi a határt, akkor megvalósul a hazaárulás, amennyiben azonnal egyidejűleg nem történik meg a szervezetből való kilépés.
Érvényes ez az EU-ra, az NGO-kra (külföldi tanácsadó szervezetek magyar és többes állampolgárai) és a többi intézményre is.
Eleve többes állampolgár alapból feltételezhetően hazaáruló, így nem vállalhat “szakértői”, se politikai szerepet, nem szavazhat.
Ez olyan, mint egyes céges eszközök magánhasználatának alapból való feltételezése a személyi jövedelemadóban.
Nem elpazarolt idő elgondolkodni a cikk által feltett kérdéseken !
https://www.szilajcsiko.hu/single-post/az-utolso-foldi-kiralysag-phil-broq-jegyzete-i-resz
https://www.szilajcsiko.hu/single-post/az-utolso-foldi-kiralysag-phil-broq-jegyzete-ii-resz
Nagyon lényeges lenne, ha úgy általában minden történést nem önmagában, hanem csúnya szóval kontextusában néznénk !!!
Ez nagyon fontos (lenne), mert ha nem összefüggéseiben vizsgálunk dolgokat, bármit (!), akkor az csak a felszín kapargatása, rosszabb esetben
a tömegeknek rendszeresített eper ízű gumicsont szopogatása lesz, miközben átsiklunk, vagy észre sem veszünk egyébként lényeges dolgokat,
aminek hiánya az abszolut téves következtetés, út ami a szakadékba vezet !