Ki a BIRKA manapság?

Mit is jelent a Lenkei doktor által indított “Nem vagyok Birka” mozgalom?

  1. Aki nem észleli, hogy fokozatosan, hétről hétre szelíd erőszakkal terelik egy szűkebb élettér, egy akol felé és aki még mindig abban reménykedik, hogy majd „most már vége lesz” és „újra szabadon élhetünk”.
  2. Aki megfontolás nélkül elfogad, elhisz mindent, amit az emberiség manipulálására létesült main stream média diktál.
  3. Aki a feltétlen szükségesnél többet, többször, komolyabb eszközökkel védekezik egy nem létező vagy nem súlyos járvány ellen.
  4. Aki túlteljesíti a jogszabályokban előírt egyébként is eltúlzott és sokszor értelmetlen védelmi intézkedéseket: viselj maszkot ott is, ahol nem kell, használj több rétegű maszkot, fertőtlenítsd a kezed ott is, ahol nem kell, tarts távolságot szabad térben is.
  5. Aki nem tudja értelmes alternatívákkal eltölteni az időt, amelyet most a tévé bámulásával tölt
  6. Aki gondolkodás nélkül beoltatja magát egy olyan védőoltással, amelynek hosszú távú vizsgálatai nem történtek meg illetve, amely káros hatásait még akkor sem veszi tudomásul, amikor azok nyilvánvalóak.
  7. Aki összeesküvéselméletesnek minősít mindenkit, aki a main stream média propaganda szövegével ellentétes véleményt fogalmaz meg. Aki józan megfontolások nélkül beáll a propaganda gépezetbe, pusztán mert ő hisz abban.

Vannak ám orvosok is birkák!

  • akik, bár már rég tudni lehet, hogy a PCR tesztelés, a tömegek tesztelése, az egészségesek tesztelése hamis számokat képez és tudni lehet azt is, hogy szinte valamennyi tudományos közlemény a PCR tesztelések ezen hamis számaira épít, mégis tényként fogadják el a közlemények következtetéseit
  • akik bár tudni lehet, hogy egyetlen vakcinát sem vizsgáltak idős embereken, az orvosi esküjükkel szembe menve, gondolkodás nélkül hajlandók beadni idős embereknek ezeket a vakcinákat, csupán mert hatalmi szóval erre kényszerítik őket
  • akik bár orvosi egyetemre jártak és tanultak Közegészségtant, még sem értik, hogy a populáció ezred százalékát érintő állítólagos járvány, mely nem terjed rohamosan, az egészséges az egészségest nem tudja fertőzni, na az semmilyen az egész populációt korlátozó járványügyi intézkedést nem igényel, akkor sem, ha a felettesek minden tény szerű adat nélkül ezt hirdetik
  • aki bár nem végeztek hosszú távú teszteléseket egyik oltóanyaggal sem és egy teljesen új, eddig az onkológián kívül soha tömegesen nem próbált technikát alkalmaztak a “védőoltások” fejlesztésénél, és senki nem tudja megmondani, hogy meddig nyújt védelmet és miben az oltóanyag, mégis gondolkodás nélkül beadatja magának és hajlandó beadni betegeinek, hajlandó azt ajánlani.

Én nem vagyok BIRKA!!!

Ezért viselem feltűnően ezt a kitűzőt úgy, hogy sok embernek felhívjam a figyelmét a birkaságra és arra, hogy a mai eseményeket a pontosan a birkák irányítják birkaságukkal. TEGYEN AZÉRT, HOGY KEVESEBB BIRKA LEGYEN, HOGY KEVESEBB BIRKÁK MIATTI KORLÁTOZÁST SZENVEDJÜNK EL!

Nem viccelek!! Akik ezeket az intézkedéseket hozzák, azt figyelik a szociális médiákon keresztül, hogy melyik intézkedés mit vált ki, milyen smile-kat kommentelnek, milyen hangulatú észrevételeket írnak. Ha sokan elfogadják, legfeljebb morognak kicsit, akkor húznak újra egyet – mehet a következő korlátozás. Ha sokan tesznek ellene, akkor viszakoznak kicsit. Ezért érnek el eredményeket a hollandok, osztrákok, németek, olaszok ellenállásukkal és ezért tartanak ott a szlovákok, hogy már ha a saját házából akar kimenni akkor is engedélyt kell kérjenek sms-ben. Ha van egy birka nép, aki úgy hiszi még mindig, hogy most már hamarosan vége lesz, még ezt megcsináljuk nekik és utána szabad élet, na ők visznek mindannyiunkat a leggyorsabban a vágóhíd felé.

Én nem vagyok birka és szeretném, ha egyre kevesebben lennének birkák!! Ön birka?

Ha nem, akkor viselje a kitűzőt, amit megszerezhet a dr.Lenkei shopokban és a dr.Tamasi rendelőkben!

Jelentkezhet terjesztőnek is Lenkei doktornál ezen a weboldalon!

15 thoughts on “Ki a BIRKA manapság?

  1. Kedves Tamasi doktor úr!
    Svájcban éltünk svájci férjemmel együtt, évekkel ezelött költöztünk haza Magyarországra. Figyelemmel kisérjük az Önök óriási értékü munkájukat. Mi is a magunk módján megpróbáljuk a környezetünket ébresztgetni ebben az örült idöben. A német nyelvterületet figyelemmel kisérjük, föképp a svájciakat. Ha megengedhetö úgy felhivnám az Önök figyelmét egy nagyszerü svájci alternativ web-oldalra, ahol nap- mint nap sok új, nagyon értékes információt: cikkeket, videókat jelentetnek meg. Az oldal neve: http://www.uncut-news.ch
    Fáradhatatlan nemes munkájukhoz sok sikert kivánok, reméljük minél elöbb vége lesz ennek az örületnek!!!
    Üdvözlettel:
    Willi-Kosztyó Szilvia

  2. Mikor veszik észre az emberek .hogy a Média oly ellentmondásokban keveredik.Saját magát hazudtolja meg.

  3. Javaslom hogy a melegebb idő beköszöntével legyen póló is ezzel a logóval. Az még hatásosabb, látványosabb lenne. Remélem akkorra már én is otthon leszek.

    1. Üdvözlet! Már régóta agyalok valamilyen “megkülönböztető jelzésen” , ez nagyon tetszik! Ha elektronikusan hozzáférhető lenne az ábra, akkor egyénileg is le tudnánk gyártani magunknak.

  4. A lenti linken látható dokumentumfilm ugyan néhány éves, de így az idő távlatából és a jelen történéseit figyelembe véve válnak különösen hangsúlyossá az elhangzottak. Nem rövid a film és az első 40 perc kicsit messziről indít. Azonban mindenkinek ajánlom megnézni aki nem akar birka lenni és be szeretne tekinteni a kulisszák mögé hogy megértse azt mi miért történik körülötte a világban.

    https://www.kla.tv/11588

  5. Kicsit megsajnáltam a birkákat,mert a fent említett emberek sokkal rosszabbak,mint a szegény ártatlan birkák!
    A birkanyájhoz szükség van egy kutyára,amelyik terelgeti őket,csak ’emberekkel’ lehet elérni,hogy egymást terelgessék a vágóhídra!
    Tetszik az elképzelés,de szerintem rá is kellene írni a szöveget,mert ezek az emberek sajnos nem fogják megérteni,hogy miért viseljük őket.
    Nekik ez túl komplikált feladat..

  6. Elnezest kerek a zavarasert de en szeretnek ilyen jelvenyt rendelni (nem vagyok birka) kernek infot hogy juthatok hozza es mennyi az ara koszonom en is figyelemmel kiserem onoket mar tavasz ota es igazat adok onoknek es nagyra becsulom hogy ki mernek allni az igazsagert

  7. Gondoltam kitûzni, legfeljebb megkéselnek Bp-en.
    Aztán meggondoltam magam: mind birkák vagyunk, mert hordjuk! Miért gondolja bárki is hogy egy logótól nem lesz az???

  8. Véglg néztem a vasárnapi demonstrációt. Örömmel láttam, hogy többen viselték a “nem vagyok birka kitűzőt” Viselhették volna a főrendezők is. Javaslom, hogy a következő demonstráción, a kitűzőt egyszerűbb formában szerkesszék fel a szájmaszkra. Igy a mondanivalónkat is a hatalom tudomására hoszzuk és megszüntetjük az egyik okot is a rendezvény feloszlatására.
    Dr. Pécs Alfréd úr jelezte. hogy vallási demonstrációnak szánták a rendezvényt. Érdekes módon nem láttam egyetlen jelét sem annak, hogy helyi lelki pásztor is elkisérte volna a hívőit..Pedig a próféta szavai szerint “az Úr az én pásztorom” ott lett volna a helyük és akkor a Teremtő is megtisztelte volna a programot.
    A LOGÓT ÉN IS HORDOM. AZ IGAZ, HOGY AZ ÉN VÉLEMÉNYEM CSAK SAJÁT MAGAM SZÁMÁRA JELENT VALAMIT,DE TÖBB SZÁZEZER, VAGY MILLIÓS NAGYSÁGRENDŰ VÉLEMÉNY MÁR TÖMEGAKARAT. A MAGYAR HONPOLGÁROK JELENTŐS RÉSZÉNEK JELZÉSE, AKARATA A HONATYÁK FELÉ

  9. Kedves Lenkei Úr, Tamási Úr és a többi csatlakozott orvosok, doktor urak !
    Önök előtt le a kalappal(népiesen),Önök méltán viselik a DOKTORI(tanító)címet,Önök még a kivesző félben lévő -a szó szoros értelmében vett-,valódi orvosok,akik az emberek gyógyítását(beleértve jelen esetben a kijózanító gyógyítását)komolyan veszik és nem opportunista szolgák.
    Sajnálatos módon már az orvosképzés is régóta egy magát felsőbb hatalomnak képzelő(sajnos még joggal)maffia módon behálózó szövetség kezében van,aki madzagon rángatja az egyetemeket,hiszen pénz kell annak működtetéséhez és az meg kell,hogy térüljön nekik.Magyarul ebben az esetben a gyógyszermaffia vélhetően beleszól a tananyagba, irányítja a pénzéért a képzést,hogy olyan orvosok kerüljenek ki lehetőség szerint az egyetemekről,akik nem gyógyítani,hanem csak kezelni fogják a betegeket 10-20 féle hatalmas mennyiségben( persze óriási haszonnal) eladott gyógyszerekkel.Józanul gondolkodó egyszerű embertársaimmal,baráti körömmel egyetértésben a mi álláspontunk,véleményünk az,hogy sajnos ez a jelenség már nem csak az orvosképzésben van jelen ,hanem szinte minden területen.Talán az alkotó mérnöki munkát még nehéz hazugságokra építeni,mert minden szerkezet szétesne,összedőlne….igaz irányítani azt is lehet,mert rövid időre terveztetnek,minél előbb javítani,vagy pótolni kelljen egy adott terméket..A közgazdasági vonalon szintén furcsa elméletek látnak napvilágot,de még sorolhatnánk..elnézést az elkalandozásért..
    Nagyon bátor kezdeményezés a “NEM VAGYOK BIRKA ” mozgalom és öröm látni,hogy sok gondolkodó ember maradt még,a teljes lakosságot még nem sikerült félrevezetni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük