“Hónapok óta mondom, hogy nincs valós pandémiánk.”
“A pandémia alapját a hamis PCR és antigén-tesztek szolgáltatják, ami alapján, pozitívan tesztelt számokkal, kedv szerint irányítják a korlátozásokat. Jogi lehetőségünk van arra, hogy ezen teszt-pandémiát és az aránytalan intézkedéseket megbuktassuk.”
“Nem lehetséges, hogy hiányzó tények, számok és adatok alapján a tudományossággal és az igazsággal szembemenve továbbra is életben maradjon egy teszt-pandémia. Az uraságok, akik minket hetente vagy kéthetente boldogítanak egy-egy intézkedéssel, ők az intézkedéseikért egyszer el lesznek számoltatva!”
Mag. Gerold Bender, ügyvéd – Bécs
Állítsák meg ezt a kormányt és az egész intézkedéset! Nem akarunk meghalni! Így is van elég betegségünk! Élni szeretnénk egy kicsit még! Hágaba aki gyilkol!
Kedves Dudasné Kiss Erzsébet! Úgy gondolja, hogy egy másik kormány nem állt volna be a sorba? Vagy az egész világjárványt ez a kormány találta volna ki?
Az egész politikai bagázst el kell tüntetni, (börtönbe) és helyére egy hazafit kell ültetni, aki a nép érdekeit nézi!
Kedves Mindenk!!! Még mindég meg lehet állítani az erőszkos Vak Cinázást!!
NYILATKOZZ mert ALKOTMÁNYOS KÖTELEZETSÉG!!!
online kitöltés, visszaküldés: http://www.nyilatkoz.hatalyosjog.hu
Áldás Reád❤❤❤!
Ma délelőtt 10 órakor demonstrációt tartunk az Alkotmánybíróság előtt… További részletek itt:
https://www.facebook.com/Csaba.Bodis
https://www.facebook.com/penzesletti/posts/2156634771144497
Ócska hülyítő poszt !!
Indoklas? Esetleg alatamasztas? Gondolom a fasorba. Maga is a bortonbe fog megrohadni a tobbi szarhazival egyutt.
Nézz utána a PCR teszt hitelességének! Többekközt a feltalálója is azt mondja, hogy ez a koronavírus tesztelésére alkalmatlan!
Dr címmel / ha igaz / elvàrható az intelligens reakció. Hiteles càfolatot kérünk, a hablaty ideje màr lejàrt .
T. Dr Sütő úr!
Kérjük megindokolni, MIÉRT ??
Nem a vírustól, hanem a politikusoktól, a hatalmi elittől félek, attól a tébolytól, amivé teszik az életünket. Minden bizalmam ezekben az értelmes, tenni tudó emberekben van. Hálás köszönet a munkájukért!
Olvassátok: Anna médium bloggja: A Föld áruló vezetői.
Médium? Ha-ha-ha!
Már 1 hónapja nem értem, ha a pandémiát a WHO indította el, azzal hogy világjárvánnyá nyilvánította ezt a vírusfertőzért, akkor a januári állásfoglalását a PCR tesztekről miért nem veszi senki komolyan. Pedig abból világos, hogy pozitív teszt pandémia van, átláthatatlan a tesztek minősítése (egyebek mellett, nem erre való, nem értettek hozzá, akik készítették, befertőződött tesztelő készülék stb.). Plusz tünetek nélkül nem diagnosztikus értékű. Azt értem, hogy a WHO előre menekül és mossa kezeit, de miért nem történik semmi?
Péter Anikó. Aki készítette a PCR tesztet, Kay Mullis, az értett hozzá, és meg is mondta h klinikai diagnosztizáláera nem alkalmas. Christian Drosten eddigi szokásához híven most is ellopta és nekikezdett erőlködni, hogy a tervezett járvány szolgálatába állítsa a tesztet, annál is inkább, mert Mullis 2019 nyarán elhunyt (ennek körülményei érdekesek). Túl sok itt a véletlen és Drosten korábbi ténykedésében a nem véletlen
http://www.phytomint.hu/tudasfa/vegso-bizonyitek-a-covid-19-et-az-uj-vilagrend-bevezetesere-terveztek.html?fbclid=IwAR1HYIEGHVE_hCcNqkvGgIvi46K-8KhRt
Gonda Péter:El tudnád nekem kűldeni az email cimemre az az anyagot amit ide feltöltöttél,de törőlve lett?farkas.pisti.81@gmail.com
Azért nem tőrténik semi mert kina-és Amerika Találta ki-itt-Európában -pedig-sajnos-Brüszel-és-Angela-Merkel-hagyja-és-jó-neķi-És-ott-Van-A-főherceg-az-orosz-car-ugye-lélegeztetőgépek-plusz-körités-közvetitési díjak több tizmiliárd-vakcina-plusz-közvetitési-dij-25-milárd-pont-a-vakcina-szerződés-megkőtése-elöt-1-honapal-kelett-közvetittő-céget-alapítani??De-a-kaszinozás-ami-az-öszes-1-baráté-nyitva-voltak-olvasák-el-a-Dr-Drábik-János-Történész-elö-adásait-Fészbukon-belül-a-FIX-TÉVÉN
És-akor-sok-minden-világos-lesz-Amerkai-Bankárok-Rogyi-Rakefeler-Stb 152 ezer-bilió-vagyonal-ez-csak-a-hivatalos-fejenként-van-nekik -100-400-trilio-dolár-fejenként-Bankár-dinasztia-A-Nagyhatalóm-irányit-márt-baenne-vagyunk-egy-harmadik-háboruban-csak-még-nem-élés!!
Nem hagyjuk,hogy az elképzelt idiotizmusuk kialakítson egy ilyen világot!
Es mit teszel ellene?
Sok okos ember van itt. Elismerésem!
Dr. Reiner Füllmich német jogász és csapata már perli Drostent, vele és PCR tesztjével megdöl a pandémia elmélete. Söt, kiderül, hogy elöre megfontoltan hazudoztak, ´pítenek diktatúrát.
Ezzel együtt még nem vagyunk kinn a szarból. Kormányaink ugyan úgy kirendelik ellenünk a verölegényeiket és megsemmisítenek bennünket.
https://hatalyosjog.hu
https://eletertesszabadsagert.hu/nyilatkozat-az-orbani-diktatura-bekes-felszamolasahoz/
https://magyar-allam-tulajdonosai.com/index.php?stamp=1616595193&req=590B031D24444B5F11523A3673431A460412122D47675F4209673C1660180950503008274021250345392D432C
https://www.youtube.com/watch?v=TIUrZ-QmCyY
Magyarországon is kellenének ilyen ügyvédek, akik be merik vállalni a lakosság védelmét. De nem biztos, hogy meg merik tenni.
Az egész Pandémia egy hazugság nagyon jól tudjuk hogy a kormánynak az összeesküvése és a világon megjátsszák az egészet és hogy nincs világjárvány,embereket akarják kinyúlvaztani Billy Gates keze nagyon benne van !
Ha én lennék a hatóság, és igazam lenn, már millió alátámasztó bizonyítékot hoztam volna, pl. boncolás, hogy befogjam a z ellnkezők, kételkedők száját!
De láttatokilyet?
Az egész túl van lélegezve! Ez mind csak a pénzéhes bunkó vezetőségnek a cselekedete!!!
Már majdnem teljesen mindenki
tudja – – – és senki nem tesz
semmit !!!
Ez a egész pandémia ügy, sokkalta és sokszorosabban roszab mint a terorizmus !!!
Ami igencsak keményen
büntetendő !!!!!
TÉNLEG MIINDENKI ALSZIK ?. VAGY CSAK A FÉLELEM URALKODIK RAJTUK ? Hol van a igazságot hozó? É
RTELMISÉG ?
Ezt a hazugságra épülő formátumot meg kell buktatni és felelősségre kell őket vonni.
A PCR tesztekről már hónapokkal ezelőtt még a nyomorult WHO is megmondta, hogy alkalmatlan a soha nem izolált SARS-CoV-2 vírus kimutatására és arra se, hogy megkülönböztesse azt az influenzától. – Itt most figyelmen kívül hagyom, hogy a 2019-ben, a “pandémia” előtt megölt feltalálója még az akármilyen fertőzések kimutatására, illetve diagnosztizálásra is alkalmatlan, mert nem is arra tervezte – , de azért 2022-ig még engedélyezik a használatát “covid” diagnosztizálásra….
Na, akkor láthatjuk, hogy még ez se verte ki a biztosítékot a cinkos orvosoknál, politikusoknál, jogászoknál, stb és természetesen a népek 95%-ánál se! Ez utóbbiak szerintem még meg se értik, hogy mit is olvasnak ebben a közleményben és hogy ez már pont elégséges lenne ahhoz, hogy felkoncolják azokat, akik tönkretették a gazdasági életüket, egészségüket, akik megöltek egy csomó embert a “tesztre” alapozott “pandémia” örve alatt a WHO “covid-protokolljával”, majd az erőszakkal – a megtévesztés is erőszak a szabadakarat és az ember ellen – kényszerített “oltásokkal”…
Szóval nem tudom, hogy mi kell még hogy történjen ahhoz, hogy a nép már rájöjjön, hogy becsapták …
Valoban nem erre való a PCR teszt. Itt nálunk kevés olyan orvos van aki értékelni tudja ezt a reakciót ami egy PCR teszt diagnosztikája. Ezt egy speciális gépbe kell betenni . Emlékszem rá amikor azon vitáztak valyon jó lenne e egy BCG oltás . Hát mit is mondjak erre talán annyit hogy 38 év Tüdögondozos múlttal nem voltam észnél . Ezt a sok marhaságot amit összehordanak végérvényesen el kell tiporni.
Támogatom.