GAME OVER – Beszélgetés Dr. Heiko Schöninggel

Heiko Schöning az új, Game Over című könyvében, amely 2021 év végén jelent meg, a gyógyszeripar, a politika és a média számos bűncselekményét tárta fel és bizonyította be. Könyvében tényszerű bizonyítékokat mutat be, hogy az eddig eltelt két év gondos, hosszas tervezés eredménye volt.

A bizonyítékok, hogy a COVID-19 egy előre eltervezett pandémia, tehát pánik, egy átverés már nem tüntethetők el. A kérdés csak az, hogy miként tovább? Hagyja-e a társadalom, hogy a great reset-et végrehajtsák rajtuk és egy kínai kredit rendszer alapú diktatúrában éljenek ezen túl, vagy ellenállnak ennek?! A történetnek még nincs vége és minden rajtunk, a társadalom ellenállásán múlik!

https://www.bitchute.com/video/RB9QgKdV5Fqo/


Fordítás: Racionális Élet Közösség

7 thoughts on “GAME OVER – Beszélgetés Dr. Heiko Schöninggel

  1. Az ICC -be fel kellene venni Mr.Murdoch-ot, mivel ő nem ijed meg a tudományos csalásokkal és jogi átverésekkel véghezvitt bűnesetek megoldásától. És felvállalja. Hatáskörébe tartoznak ezek az ügyek.

    Kína megemlítésre került a videóban.
    Múlt heti élményem egy nagy utcai elesés. Mint amit 5G-vel is elő lehet idézni, régebben említett valaki hasonlót. Racionális oka az esésnek nem volt.(telefon, oltás, dekoncentrálás, fáradtság, étel általi mágnesezettség, stb.)
    Az 5G gyilkos/ vagy megbetegítő manipulatív eszközkénti felhasználhatóságáról korábban be voltak linkelve irodalmak (kb. Dr.Lee Merritt interjú időszakban). Az egyikben az 5G fel lett ajánlva II. Erzsébetnek a CIA által. Az 5G-t önmagában fegyvernek kellene minősíteni, és a már eddig ezzel elkövetett bűncselekményeket is perelni. Arról nem is beszélve, hogy a lélektelenítés eszköze is.
    Békésen. Tudatosan.

    1. A baleseteknek általában nincs ” racionális” oka, és tömegesen bekövetkeztek még az 5G sőt vélhetően még az elekromosság előtt is ! Jobbulást kívánok.
      ui.: ha szerinted az 5G technológia a felelős bizonyos problémákért, akkor javaslom próbáld megfigyelni olyan szemüvegen keresztül, amin keresztül a technológia mint eszköz jelenik meg és a felhasználók azok akik elkövetik a bűncselekményeket. Mélységes tudatlanságuk és függőségeik által.
      Különben: Minden embert fel kellene jelenteni aki valaha mobil telefont használt, mert közvetetten besugározta azt is akinek nincs telefonja!!!
      Minden embert azonnal ki kellene végezni akinek van mikrohullámú sütője, mert a szomszédai és a saját és családja életére tört azzal, hogy megmelegítette a reggelijét. stb stb

      1. Köszönöm, jól vagyok. Viszont az állításaid kissé túlzó csúsztatásnak érzem.

  2. Nagyon köszönjük. Elképesztő munkát végez Dr. Schöning és minden kollégája.
    Nélkülük vakok és süketek lennénk és ez a globális maffia akadálytalan gőzhengerként nyomulhatna tovább.
    Remélem Dr. Schöning könyvét előbb-utóbb itthon is el lehet majd olvasni.
    És nem utolsó sorban köszönet a NÉP elhivatott tagjainak a videóért.✌️

  3. Szóval a jelenleg hatalmon lévő helyi parazita kasztot – többségében echte pszichopatákat – azért kell megtartani a posztjukon és tűrni a további ámokfutásukat, mert különben egy nevető harmadik, egy “idegen” (értsd: kínai) lép a helyükre, aki még rosszabb lesz?! Ennél szánalmasabb érvet nemigen lehet ép ésszel kiagyalni, és valószínűleg pont a helyi parazita kaszt propagandagépezete terjeszti azok körében, akik elég ostobák ahhoz, hogy el is higgyék.
    Még hogy Drosten meg a hasonszőrű “szakértők” ártatlan áldozatok, akiket a farkasok elé dob a bűnöző szindikátus, hogy a saját bőrét mentse?! Ugyan, kérem! A Drosten-féle alakok pontosan tudják, hogy mit művelnek, és egy percig sincs lelkiismeretfurdalásuk, mivel lelkiismeretük sincs. Elvégzik a piszkos munkát a hírnévért, hatalomért és/vagy mert jól megfizetik őket érte, és nincsenek álmatlan éjszakáik az általuk okozott szenvedés miatt. Ha mi, kisemberek átlátunk a manipuláción, akkor ők pláne, mivel ők tervezték meg az egészet.
    Itt nincsenek áldozatok, a gyerekeket kivéve, akik tudatlan, gátlástalan felnőttek kénye-kedvének vannak kitéve. Nincs mentség arra, ami itt 2 éve folyik, és mi, felnőttek valamennyien felelősséggel tartozunk a saját tetteinkért, vagy amit elmulasztottunk megtenni. Előbb-utóbb mindenkinek el kell számolnia a tetteivel, így vagy úgy. Nincs kivétel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük