Interjú dr. Pócs Alfréd ortopéd orvossal

Dr. Pócs Alfréd azon orvosok egyike, aki nem éri be azzal, amit az egyetemen tanult, hanem folyamatosan olvassa a szakirodalmat és gondolkodik, levonja a maga következtetéseit. Ezek persze nem mindenkinek tetszenek, a világjárványról tett nyilatkozataiért például kapott hideget-meleget, még házkutatást is.

Harcias „megmondóemberre” számítok az interjúra készülve, és egy talpig úriemberrel találkozom, akinek ugyan határozott véleménye van az orvoslásról, a járványról és a világról, de nem várja el, hogy mindenki egyetértsen vele.

Sz. Z. Természetgyógyász magazin


– A Magyarok Világszövetsége és az Orvosok a Tisztánlátásért közös sajtótájékoztatón tiltakozott az Egészségügyi Világszervezet, a WHO március 1-jén megalakult kormányközi bizottságának tevékenysége és célja ellen. Ön is felszólalt. Mi a baj a WHO törekvésével?

– A WHO új kormányközi bizottsága egy olyan kötelező jellegű nemzetközi egyezségokmányt hivatott kidolgozni, amely újabb pandémiák és egyéb vészhelyzetek esetén végképp kivenné az államok kezéből az intézkedési jogokat. Az ITPPP – International Treaty on Pandemic Prevention and Preparedness – a WHO égisze alatt lopakodóan készülő, az államokra kötelező nemzetközi egyezmény volna. Ami történik, az egy leplezett kísérlet a láthatatlanul eddig is érezhetően működő háttérhatalom intézkedéseinek hivatalossá tételére, vagyis a láthatatlan világkormány létezésének el- és befogadása.

– Azért a WHO mégiscsak egy nemzetközileg elismert egészségügyi világszervezet!

– Már a járvány előtt bebizonyosodott és a járvány során egyértelművé vált, hogy a WHO valójában politikai szervezet. Nincs önálló kórháza, laborja, hanem fizetésért dolgozó szaktanácsadók vannak, és lényegében ők döntenek. Most ugyan enyhítették a járványügyi korlátozásokat, de már arról beszélnek, hogy ősszel újabb járvány lesz, és a WHO azt szeretné, hogy ha augusztustól kezdve a teljes járványidőszak alatt mindenféle rendelkezést ő hozzon, ami kötelező a WHO mind a 194 tagállamában. A döntéshez elég a kétharmados „igen”. Ha megszavazzák, a WHO mondja meg például, kötelező lesz-e az oltás vagy sem. Ez ellen tiltakozunk.

– Nehezen tudom elképzelni, hogy a magyar kormány elfogadja ezt, ön szerint ez lehetséges?

– Rákényszerül. Nézze, nálunk is kötelező az oltás az egészségügyben, kötelező volt az iskolákban, sok munkahelyen és ezt sokan nem tudják elviselni se testileg, se lelkileg, problémákat okoz az oltás, bele is halnak. Engem fél évre felfüggesztett a Magyar Orvosi Kamara – álláspontom szerint jogellenesen –, de hiába telt le a fél év, nem mehetek vissza dolgozni, mert nem oltatom be magam.

– A magánpraxisában azért dolgozhat, nem?

– Nem kezdhetek új praxist. Fél évre elvették a működési engedélyem, hiába fordultam bírósághoz, eltelt a felfüggesztés, mire kitűzték az ügyemet. Pedig a kamara nem tilthat el a gyógyítástól csak azért, mert más a véleményem, ez a szabad véleménynyilvánítás korlátozása.

– Én úgy tudom, a kamara nem a véleménye miatt függesztette fel, hanem mert nem viselt maszkot, nem oltatta be magát.

– Nem, nem! A kamara nem zárhat ki senkit, nem állami hatóság. Különbözik a véleményünk, igen: ők oltáspártiak, én nem, ők a maszkviselést szorgalmazzák, ami szerintem káros.

– A kamara azt mondja, hogy a szakmai vitákat a szakmán belül kellene lefolytatni, nem pedig a nyilvánosság előtt, mert így bizonytalanságot kelt az emberekben. Erről mi a véleménye?

– Felajánlottam a kamarának, hogy legyen egy csoport, amelyik tudományos tényekre alapozva mutat egy más irányvonalat, amit nagyon sok orvos képvisel a világon. Emlékeztetnék a Nagy-Barrington Nyilatkozatra, amit már több mint 800 ezer orvos és tudós aláírt a világon. Tehát van egy komoly tábor, amelyik szakmai alapon ellenzi a jelenlegi járványkezelést. A kamara azonban megfosztja a munkától azokat az orvosokat, akik magukévá teszik ezeket a gondolatokat. Ha most nem lennék nyugdíjas, akkor miből tartanám el magam és a családom? Milyen demokrácia és tudományos eljárás ez?

– Ez az érem egyik oldala. Másrészt ön három szakvizsgával rendelkező, jó hírű orvos, akit a betegek hiányolnak.

– Hát hogyne! A protézisre várók száma rendkívül megnőtt. Salgótarjánban a járvány miatt hat év a várólista, mert nincs elég altatóorvos és nem lehet operálni. Egyébként az ortopédiai ellátást fel is függesztették a megyei kórházban. Ez tragédia! Akinek olyan fájdalmai vannak, mint egy protézisre váró embernek, az belehal a fájdalomba.

– Ha megvalósulnak a WHO tervei, mire számíthatunk?

– A kormányok a felelősséget áthárítják a WHO-ra, ennek a szervezetnek azonban nincs felettese, nem kérhető számon. A szaktanácsadók mondják meg, mi legyen, akiknek a 60 százaléka például a H1N1-járvány idején közvetlen pénzügyi kapcsolatban volt az oltóanyagot előállító gyárakkal! A WHO legfőbb támogatója Bill Gates, az alapítványok révén és gyógyszergyárak, tagországok. Nem orvos a vezetője, a magyar helyettese sem, és ők hoznak meg komoly orvosszakmai döntéseket. A WHO javaslata és iránymutatása alapján döntöttek a lezárásokról, addig változtatta a WHO a pandémia kimondásának feltételeit, hogy gyakorlatilag bármikor azt mondhatja, hogy világjárvány van. Magyarországon a WHO szakmai protokollja szerint kezelték a járványt, aminek az lett a következménye, hogy arányait tekintve nálunk sokan haltak bele a betegségbe. Minden országnak más az egészségügyi ellátottsága, szervezettsége, mindenkinek egyénileg kell kiválasztani a módszereket annak alapján, milyen orvosai, egészségügyi létesítményei vannak, ezt a jogot nem szabad az országoktól elvenni. A salgótarjáni kórházban, ahol dolgoztam, a sürgősségi műtéteknek is csak egy részét tudják vállalni, mert nincs aneszteziológus, egynapos sebészetet meg protézisműtéteket nem is végeznek, pedig az egy megyei kórház. A kapacitások jelentős részét lefoglalták a Covid miatt. A WHO hozta azt a rendelkezést is, hogy a Covid-betegeket lehetőleg ne boncolják. Ha nincs boncolás, akkor nincs terápia. A hippokratészi eskü azt jelenti, hogy én vagyok a felelős a betegért, nem a WHO, tehát az orvosi tudásom és tapasztalatom alapján kell meghoznom a beteg számára legjobb döntést. Ha a WHO megkapja azt a jogot, hogy minden tagországnak előírhatja a járványkezelést, akkor nagyon szomorú helyzet áll majd elő. Mi azt javasoljuk, hogy Magyarország lépjen ki a WHO-ból.

– Önnek van három szakvizsgája és a saját szakterületein kiváló eredményeket ért el. Miért kezdett el foglalkozni a Coviddal és a járvánnyal?

– Amikor olvastam erről az első cikkeket, akkor rájöttem, hogy itt átverésről van szó. Magyarországon alig volt beteg a járvány első szakaszában. Neves professzorok ellenezték, hogy ezt világjárványnak nyilvánítsák és elkezdtem követni a szakirodalmat. Lassan összeállt a kép és most már látom, hogy a politika hozta létre és eszközként használja a járványt világszerte

– Hogyan találtak egymásra az Orvosok a Tisztánlátásért csoport tagjai?

– Tamasi doktor és én talán egy időben kezdtünk ezzel foglalkozni. Amikor feljelentette őt a kamara, én megkerestem, hogy szívesen tanúskodom a kamarai perben, mert én is úgy látom, hogy neki van igaza. Akkor még a Heves megyei kamara elnöke voltam. Később csatlakozott hozzánk Gődény György gyógyszerész és Lenkei doktor.

– Akkor végül az orvosi kamara terelte egybe azokat, akik nem értettek egyet a járvány hivatalos minősítésével és kezelésével?

– Végül is igen, így van. Meg az orvosi lelkiismeret és a hippokratészi eskü. Leállították az egyéb ellátásokat, nem tudtam folytatni a munkám, az ortopédiát felfüggesztették Salgótarjánban, Ózdon eltörölték az egynapos sebészetet. Amikor leépítették az ágyak 60 százalékát, 34-35 ezer beteget az utcára tettek, akkor aztán végleg elszakadt a cérna. Megszüntették a krónikus ellátást, a rehabilitációt. Azután jött a diszkrimináció: a mai napig nem kaphat rehabilitációs kezelést, aki nincs beoltva. Pedig aki átesett a fertőzésen és már immunis, az védi a többieket, rendelkezik sejtes és humorális immunitással is.

– A maszkviselést miért utasította el?

– Ez nagyon fontos, az IgA-s immunitás miatt. Amikor oltást kapunk, az csak a vérrel kerül kapcsolatba, de az orr nyálkahártyáján és a tüdőhámsejteken van még egy védőréteg, a szervezet már ott ártalmatlanítani tudja a vírust. Akkor működik jól az IgA-immunitás, ha mindennap kapcsolatba kerülök vírusokkal és baktériumokkal, amik folyamatosan tréningben tartják ezt az első védelmi vonalat. Ha eltakarom ezt, akkor az IgA-immunitást csökkentem. Nemhogy csökkenti, hanem növeli a fertőzéses esetek számát a maszkviselés. Egészségeseket nem szabad maszkviselésre kötelezni, főleg gyerekeket. Annyira egységesen írták elő minden országban, hogy egyértelműen a politika áll mögötte, a WHO rendeli el és minden ország bevezeti ugyanazokat az intézkedéseket.


A Természetgyógyász magazin engedélyével. A teljes cikk a Természetgyógyász magazinban olvasható.

2 thoughts on “Interjú dr. Pócs Alfréd ortopéd orvossal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük