Dr. Kay Klapproth, német immunulógus posztja:
“A Nobel-díj ugyanannyira tönkre van, mint az intézményesült tudomány.
Az idei orvosi Nobel-díjat egy nő kapta, aki tíz éve a Biontech bérlistáján van, valamint egy férfi, aki Anthony Fauci laboratóriumi vezetőjeként kezdte pályafutását.
Van még szükségünk bizonyítékra, hogy a tudományos rendszerünk mélyen korrupt és ezért működésképtelen?
Ezek a „szakértők” mindent elárultak, amit a tudomány képviselt. A tömegek elnyomásának és saját hatalmuk fenntartásának eszközévé tették azt a módszert, amelynek az igazsághoz kellett volna közelebb vinnie bennünket.”
Biró Éva
Kapcsolódó cikkek:
A világ első vakcinagyilkossági ügyét Bill Gates és Adar Poonawalla ellen benyújtották az indiai le...
Most kell nemet mondani!
Miként utasítja el a Magyar Választási Bizottság, hogy népszavazzunk a WHO és az ENSZ tagságról
Dr. Roger Hodkinson: A történelem legnagyobb elkerülhető katasztrófája. Emberek halnak meg, most is
Ügyvéd tanácsa egészségügyi dolgozóknak
Az Élelmiszerfegyver
Dr. Malone nyilatkozata szerint: “A Pfizer jelentős összegeket adományoz a Nobel-díjat odaítélő Karolinska Intézetnek. A tudományt ismét megkaparintotta a Big Pharma.” (Szilaj Csikó)
Összenő, ami összetartozik.
Mert nem mese ez gyermek(a koltovel szolva)…………es megcsak nem is valami vicc……..!.Avagy a klasszikus humoros jelenet egyik sorabol kiindulva-Mert mara mar nemcsak az ultiban-ami rablo ultiva lett-oriasi a fejlodes de az orvostudomanyban is…..
Mert a regi idokben ha valaki valami olysmit talalt fel amivel tobb millio ember eletet lehett megmenteni azt az orszag vezetoje ezert kitutette es meg Nobel -dijjat is kapott-es azt aki azzal amit tett emberek eletet tette tonkre azt azert felelosegre vontak es eliteltek..Manapsag pedig ha valaki azzal amit feltalalt( valojaban csak eltulajdonitott masokto; ….).- es tobb millio ember eletet tette mar tonkre es teszi tonkre – azt az alakot manapsag az orszag vezetoje mindezekert kitunteti sot meg Nobel dijjat is egy ilyen alak kap-aki pedig az emberek eltet probalta es probalja megmenteni azt birosag ele allitjak es elitelik manapsag .
Szoval az orvostudomanyban ..stb is oriasi mara mar a fejlodes…!
Az Igaz Emberek ellen inditott eljarsok kapcsan pedig -Ne legyenek illuzioink…!-Ne legyunk naivak….!-Ezek koncepcios eljarasok-perek-lekorozve aljassagukban a legsotetebb korszakokat is.Mindazzal egyutt hogy az Igazsag-a nyilvanvalo tenyek- ezeknek az aljassagoknak/eljarasoknak a vegrehajtoit nemigazan erdeklik azert megis jo volna az o jol ismert szokasokaiktol/hagyomanyaiktol elteroen nem valahol a kozepetol kezdeni hanem a legelejetol …. ..Remhirterjesztes…?!Es mivel kapcsolatban?A valodi orvostudomanynak megfeleloen akkor mutassak mar meg ennek az un virusnak a valos letezeset amire hivatkozva a hatalom veszhelyezetet hirdetett….!Persze hogy nem tudjak majd felmutatni…..!Innentol kezdve pedig nincs mirol mar tovabb beszelni!
Ami pedig a vegrehajtokat illeti- ugyvedek/ugyeszek /birok …stb…stb.-azaz mindazok akik eskut tettek volt az emberek/torvenyek/Alkotmany vedelmere-Felleptek az emberek ellen elkovetett jogsertesekkel szemben-vedtek e az embereket.-az emberi jogokat-az Alkotmanyt .stb. .?!
Nem!Ezek az alakok megszegtek az eskujuket.Ettol kezdve az ilyen alakok reszerol illegitim barmi fele eljaras inditasa /folytatatasa barki ellen is. .Az ilyen alakok tobbe mar nem ugyvedek/ugyeszek/birok……stb.Ahol ilyen alakok vannak az nem Igazsagszolgaltatas…..!
Az Angla-i torteneseket ismerve jol -nyilvanvalo hogy egy osszehangolt tamadasrol van szo a hatalom reszerol -peldat akarnak statualni mindazokkal szemben akik ki mertek/.ki merik mondani az Igazat …….A hatalom jol tudja – a Pasztorokat tonkre kell tenni..es akkor szetszeled majd a nyaj. is
Magyarorszag kapcsan-ismerosokkel beszelve-ugytunik hogy sajnos de meg mindig az egyike a valosagra a legkevesbbe .. raebredt orszagnak /nepnek .
Meg mnidig csak egy mareknyi Ember az aki batran harcol es kuzd. Magyarorszagon..!
Nos egy ilyen kozegben -orszagban-ahol az emberek oriasi tobbsegenek a hozzaallasa az hogy semmit sem hajlando tenni….-ahol sem Alkotmany-sem fuggetlen igazsagszolgaltatas..es ne felejtsuk el a Kobor Janos-sal totenteket sem…….nos egy ilyen kozegben az Igazsagert kuzdeni /kiallni valoban nagyon egy embertprobalo dolog…………