Covid-plandémia, mint a politikai napirend gyorsítója

A plandémia és a bevezetett intézkedések elkerülhetetlen, tartós következményekkel járnak, és csak ajtónyitók voltak az Új Világrend felé irányuló politikai menetrendnek.

Forrás: www.kla.tv/26453
Covid-Plandemie als Beschleuniger für politische Agenda

https://www.bitchute.com/video/aGpSe2iNg6bg/

11 thoughts on “Covid-plandémia, mint a politikai napirend gyorsítója

  1. Az ilyen témájú videókat az oltottaknak adják fel terápiás céllal megnézni, amikor csiszegve-csoszogva bebotorkálnak az orvosi rendelőbe szaktanácsért, hogy hat oltás után hogyan tovább.

    1. Néhány józan és tisztességes jogász különböző országokból végre felszólalt a WHO-féle jogtiprás-tervezet ellen és az emberi alapjogokat védelmező nemzetközi szerződések mellett.
      Csak sajnos Magyarországot nem láttam az említett országok között. Ez azért elég sokat elmond az itteni állapotokról.

    1. Ha ez az eset egy kicsit is komolyan vehető cégnél játszódott volna le, akkor a tettesek már másnap minimum lapáton, ha nem éppen rendőrségi előzetesben lennének csalásért és sikkasztásért.
      De mint tudjuk, a velejéig korrupt EU-s bagázsra a saját törvényeik nem vonatkoznak, mert nem akad egyetlen tisztességes hivatali vagy karhatalmi szervezet sem, vagy esetleg egyén, aki foganatosítani merné ezeket. Pártállástól függetlenül törvényen kívüli állapotokat teremtettek és tartanak fenn a maguk számára, mégpedig a mi pénzünkön, busás fizetésért és juttatásokért. Közben olyan elképesztően idióta jogszabályokat akarnak velünk betartatni, amelyekről a kutya sem kérdezett meg minket, EU-s polgárokat sőt, a túlnyomó többségünknek halvány fogalma sincs ezekről.
      Amit pedig az utóbbi 3 évben műveltek, azzal az EU-s bagázs teljesen aláásta a saját létjogosultságát, már ha valaha lett volna ilyen egyáltalán, és nem eleve az Új Világrend meg a Nagy Átállítás kedvéért hozták volna létre ezt a gittegyletet. Úgyhogy épp ideje, hogy a történelem szemétdombjára kerüljenek a globalista gazdáikkal együtt.

  2. https://youtu.be/usr8us_Hgb8

    A WHO akciók elleni tiltakozásra adott válasz a kommunikációs szakembertől egészen elképesztő.

    A”magyarok érdeke” lett említve szempontként.
    Csak az lett elfelejtve, hogy egy nem akármilyen magyar tiltakozott, aki nem akármilyen magyarokat képvisel. Például engem is, mint MHM szavazót. Vagy engem is, mint akinek van eü végzettsége, így van némi szakmai hozzáértése a témához.

    Számomra az van benne a válaszban, hogy a döntéshozóknak eszük ágában sincs megkérdezni a magyar embereket, mert tudják a választ. Tehát a döntéshozók nem a magyar érdeket nézik.

    Egy ‘a magyarok érdekét nézzük’ válasz, amiben benne van, hogy pontosan nem érdekli őket a magyarok érdeke.(14:14)

    1. Annak a bizonyos “kommunikációs” (magyarul hazugság- és propaganda-)szakembernek a cinizmusa elképesztő, de sajnos teljesen mindennapos! Vajon kiket ért “magyarok” alatt? Talán csak nem a hozzá hasonlóan kilóra megvehető professzionális hazudozókat, valamint az őket fizető és dróton rángató globalista pszichopatákat? Mert hogy a magyarországi lakosság túlnyomó többségének érdekét nem képviseli, az egészen biztos. Már csak azért sem, mert véletlenül sem kérdeztek meg róla senkit. Pedig ez itt a “nemzeti konzultációk” országa, ahol szabadon egyet lehet érteni a kormánypolitikusok által előre lezsírozott “kérdésekkel” olyan ügyekben, amelyek szintén előre le vannak zsírozva, és egyébként se nem oszt, se nem szoroz a véleményünk.

      Olyan sorsdöntő kérdésekről viszont, amelyek egész generációk életét fogják megkeseríteni, eszük ágában sincs kikérni a véleményünket. Természetesen azzal az ócska kifogással, hogy nemzetközi szerződésekről nem lehet népszavazást tartani. Nehogy már az érintettek döntsék el, hogy mi a jó nekik! A rajtuk élősködő politikai-gazdasági-kulturális-tudományos “elit” csak jobban tudja, nem?
      Minél nagyobb a tét, annál kevésbé merik megkockáztatni, hogy a nép leszavazza az agendájukat. Vagy amikor korábban szavazásra bocsátottak valamit, akkor is gondoskodtak róla, hogy az az “eredmény” jöjjön ki, ami a parazita elitnek megfelelt, pl. a népszavazási küszöb leszállítása az EU- és NATO-népszavazás érvényessége érdekében.
      A Brexit csúfos fiaskó volt nekik, úgyhogy többet nem fogják megengedni, hogy ilyen ügyben szavazzon a nép, különben a tagországok többsége már rég kinn lenne a legtöbb gittegyletből: EU, NATO, ENSZ, WHO, IMF, WTO stb.

      1. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés bírósági részét próbáltam érteni. Szerintem a jogot a tagok polgárai által meg (ki) nem választott kiválasztottak elintézik maguk között. Ezért is elég, ha egy szerződés kvázi üres papír.

      2. Én továbbra is fenn vagyok akadva a “magyarok”-on. Változott a definíció? Lemaradtam valamiről?
        Azért ez nagyon durva és sértő, felháborító “elszólás” , bármi volt is a szándék.
        Annál is inkább gondolom, hogy ez egy nagyon fontos pont, megjegyzendő, mert ismét használhatatlanná tettek egy villanyégőmet távolról a kukkoló férgek. Kiszívják belőle a fényerőt (már ez a harmadik eset).
        Egyébként pedig valahol egy hatalmas szenvedésnek látom a kormány kommunikációját, már nem tudnak mit mondani (kibújót, indoklást).

    2. A helyes válasz az lett volna, hogy egyszerűen elfogadják a tiltakozást, egyetértenek vele és ennek megfelelően a döntéshozók is elutasítják a WHO szándékait.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük