COVID-19 oltás utáni panaszokkal érkezők ellátása magánorvosi praxisban

MIMSZ-MAOT Kongresszus 2022. október 15-16. Budapest.

Rumble

8 thoughts on “COVID-19 oltás utáni panaszokkal érkezők ellátása magánorvosi praxisban

  1. Az előadásból számomra az egyik legfontosabb rész annak bemutatása, hogyan rontotta el az etikai kódexet, minden megalapozás nélkül a mostani jogalkotás. Én ezt a gyógyítás egyértelmű üldözésének értékelem. Viszont azok a ‘gyógyítók’, akik nem szólalnak ez ellen fel, a szememben nem gyógyítók. Miért fizetjük őket? Miért nem azoknak adunk teret, akik az eredeti kódexhez ragaszkodnak?
    A statisztikai 97% valószínűség, az elhangzott esélye az újrafertőződésnek, egy beszédes szám. Nekem ez a szám kicsit mást is mond, azt mondja, általánosítva, hogy egy első trauma, érési feladat után a tanulság levonása, és a trauma feldolgozása, a megtanulás, vagyis az önvédelem 97%-ban sikeres, és a csapdába kerülések 3%-a olyan, ami a sikertelen reagálás miatt a tanuláshoz ismételten megtörténhet. Ám a statisztikai 3% nem mutatja a megtanulandó feladat nagyságrendjét.
    Fizikailag az oltás csapda miatt például a vastól való mágneses elszakadást kellene, mint iszonyat nagy, a lét alapját megtorpedózó övön aluli csapást hirtelen a testnek megválaszolni.
    A wikipédia- acélgyártás szócikk így kezdődik (ez jutott eszembe a fizikából):
    “Az acél a vas legfeljebb 2,06% szénnel alkotott ötvözete, de ötvözőelemként számos más elem is szóba jön (szilícium, mangán, króm, nikkel, molibdén, vanádium, volfrám stb.). Az ipar egyik legfontosabb alapanyaga, előállításával az acélkohászat foglalkozik. Képlékeny alakítással (kovácsolás, hengerlés, kisajtolás stb.) hidegen és melegen megmunkálható, tulajdonságai hőkezeléssel tovább alakíthatók.
    Az acélgyártás kiinduló anyaga a nyersvas és az ócskavas. Ahhoz, hogy a nyersvasból acél legyen, annak fölösleges kísérőelemeit (C-, Si-, Mn-, P- és S-tartalmát) el kell távolítani. Ez úgy történik, hogy a megolvasztott fémbetétből kiégetik a „káros” elemeket, ötvözik „hasznos” elemekkel, majd a folyékony acélt kokillába vagy folyamatos öntőgépbe öntik és kristályosítják.”

  2. Jó, hogy Tamasi doktor tételesen átvette a klasszikus orvosi etikai kódex alapvetéseit, amelyeknek mindegyikét napi szinten, súlyosan megsértették a kovid-terror alatt (sőt, a mai napig megsértik!) a hatóságok és a kollaboráns orvosok is! Sajnos az orvostársadalom többsége, úgy tűnik, vagy nincs tisztában az etikai kódex-szel, vagy már elfelejtette, hogy mire is tette le a hippokratészi esküt! Legalább van valaki, aki emlékezteti őket erre! Csak kár, hogy ezt a videót sem fogják megnézni az érintettek, mert akkor a tükörbe kellene nézniük, és elborzadnának attól, amit látnak. Mármint azok, akik nem eleve pszichopaták.
    Ahogy az már a sátánista háttérhatalom esetében megszokott, az egész etikai kódexet a feje tetejére állították: egészséges embereket nyilvánítottak fertőzőnek és közveszélyesnek alkalmatlan kamutesztek alapján, megbetegítették őket az oltásnak hazudott toxikus kotyvalékokkal, letagadták, átcímkézték a tüneteket, és a valóban beteg embereket ellátás nélkül magukra hagyták. Az ez ellen felszólaló orvosokat megfenyegették, ellehetetlenítették. Sőt, a Kincses Gyula-féle Orvosi Kamara az eredeti etikai elvekkel homlokegyenest ellenkező, a háttérhatalom céljait szolgáló pontokat tett bele, hogy azokra hivatkozva hurcolhassa meg a “renitens” kollégákat.
    De nemcsak az orvosi etikai kódex minden egyes pontját sértették meg súlyosan, hanem a Nürnbergi Törvények értelmében emberiségellenes bűntetteket követtek el: tiltott globális emberkísérleteket megfélemlítéssel, zsarolással, az információ megtagadásával, cenzúrázásával, viselkedés-pszichológiai manipulációval, agymosó propagandával, ordas hazugságokkal és ferdítésekkel. Ezekre NINCS MENTSÉG! Az elkövetőknek és bűntársaiknak így vagy úgy el kell számolniuk a tetteikkel és azok következményeivel!

  3. Halmos Szilviának szeretnék itt válaszolni ahhoz, amit „Az Európai Parlamentben a Pfizer meghallgatása zajlik” című videó alatti kommentemhez írt, az új élettan meg nem jelenhetőségéről.

    Különböző egyéb oldalakon az elmúlt hosszú időszakban találkoztam azzal a jelenséggel, hogy az addigi régóta képviselt ottani, a normalitást képviselő tudományos szemlélet egy időpontban hirtelen megváltozott, és elkezdtek egy teljesen az addigival ellentétes tartalmú műsort készíteni, cikket lehozni. Ráadásul olyat, amiben a tudományra vonatkozó logikusság, az alapok, az ok-okozati beállítás, a szintek, az összefüggések teljesen hibásan kerültek bemutatásra. Ezeknél a „kommunikációs változtatásoknál” a kommentekből rögtön szépen ki is derült, hogy az olvasók, hallgatók rögtön levették, hogy valami baj van, mert elutasították ezeket a megjelenéseket. Viszont ekkor az oldalak bajba is kerültek, azóta nehezebb a kedveltséget visszaszerezni.
    A hirtelen pálfordulásnak nyilván oka lehetett. Biztos vagyok abban, hogy az oldalakat készítők szemlélete és tudása nem változott meg. Elindulhatott egy harc azok ellen, akik a normalitást képviselik. Ez azt is jelenti, hogy bármikor elindulhat egy erőszakosabb harc ezen oldal ellen, ezen az oldalon is. Ezen az oldalon legalább az kiderült, hogy „kontrollált ellenzék”, tudjuk, hogy „fordítani, és értelmezni” kell a hallottakat, ezért vannak és lehetnek fura szituációk. De tudjuk, hogy a kritikus olvasáson múlik a jövő, és jó lenne, ha az oldal tartani tudná magát.
    A fekete tudomány szerecsen mosdatásának egyik eszköze az oldalak „sakkban tartása”. A gyilkosok menteni akarják magukat, az orvosokat, a politikusokat. A gyilkosok mindent megpróbálnak azért, hogy felmérjék, melyik kommunikációs stratégia megy át, miben alkudozhatnak a bőrük mentése érdekében.
    Sajnos van egy rossz hírem. Az élettan nem kommunikációs stratégia alapján működik. Bármilyen kommunikációs modellt építenek fel a megmagyarázására, abból a csúsztatásokat kiszűrve a végén mindig a valós működés kirajzolódása lesz az eredmény. Ami valós működésbe a gyilkosok úgy nyúltak bele, hogy előre letesztelték a verziókat, mikor milyen mérget adnak be, és ezek hatása pontosan az lesz, amit vártak.
    Ami pedig az átadást illeti, amit az egyik ember, növény, állat, (beszéd hang, izzadás, egyéb váladék, stb. kipárolog), vagy az étel, amit megeszünk, az mind energia hatás átadás vizes közegben. A befogadó emberre van hatással, felszínesen, vagy mélyen (testi táplálék, szexualitás, lelki táplálék). Csak belülről dőlhet ez el az, hogy a befogadóra milyen mélyen hat, és hat-e valami, vagy nem, befogadom-e vagy sem.
    Persze ha valaki ártó mérget fogad be, sokat és jó mélyen, akkor abban semmi meglepő nincs, ha jó mélyen megmérgeződik. Méregtelenítéssel (víz kiválasztás: vizelet, izzadás, kilégzés, stb.) pedig vagy sikerül ettől megszabadulni, vagy nem. Gondoljunk A. Christie krimijeiben a cián vagy arzén mérgezésre, amikor is éppen nem sikerül a méregtelenítés.
    A méregtelenítés olyan vizes energia hatás átadás vizes közegben, ami hatással van a környezetre, aminek része a légkör és tartalma: az ember, növény, állat, természeti víz stb. Annyi az újdonság, hogy olyan mérget találtak ki, és olyan méreg átadási formát (elektroporáció), amivel ez a durva mérgezés a környezetbe átsugározható IRÁNYÍTOTTAN a G-kkel. (testidegen fémekkel elmágnesezett ember+elektromágneses sugárzás, pórus tágítással(melegítéssel) átsugározva a befogadót mágnesesen hangolja el, a saját vizes közegében)
    Amikor azt olvasom, hogy vírus variánst fejlesztettek ki egy laborban, akkor kb. arra tudok gondolni, hogy újabb fém kotyvalékot kevertek ki, az arzén és a higany és az alumínium helyett.
    Innen már kb. sokadrangú kérdés, hogy az exoszómát is vírusnak hívjuk, vagy sem. Ha jól értettem eddig, ha méregtelenítéssel az exoszóma (egy fehérje méregzsák) kialakul, és kiválasztódik, és elhal(semlegesítődik, kikerül az őt létrehozó, őt éltető közegből), akkor a halott sejt (fehérje) már nem vesz részt az élők kommunikációjában. Nem innen jön a baj. Halott fehérje(bármi van benne becsomagolva) csak úgy magától nem jut be belül a szervezetbe, nem szaporodik ott, és nem jut ki. A gyermekágyi lázban egy nyílt seben át élő sejt lebontó baktérium adódott át.

    1. Ezt az oldalt Önnek kellene üzemeltetni 😀.
      Mindegy amúgy, ha az Élet most úgy dönt, hogy meg kell tisztulni, és csak mi látjuk ezt armageddonnak, akkor az a jó. Ha a képnek később kell kitisztulni, legyen úgy.

  4. Tisztelt Tamasi Úr!

    Nagyon hiánypótló a munkája, sokan nem mernek felszólalni ilyen nyíltan mint Ön, félve az esetleges retorzióktól, munkahelyük elvesztésétől.

    Figyelemreméltó a megfigyelése az ún. “turbórák” és az oltások kapcsolatáról.

    A híresztelések szerint a vakcinák kontamináltak, fertőzöttek voltak különböző Murine Leukemia vírusokkal.

    Konkréten a következő vírusok alvariánsaival:

    https://en.wikipedia.org/wiki/Xenotropic_murine_leukemia_virus%E2%80%93related_virus
    https://en.wikipedia.org/wiki/Murine_leukemia_virus

    Ez a hiv vírus egy valamivel enyhébb, módostott formája, nem okoz azonnali tüneteket viszont 800%-kal megnöveli egyes daganatos megbetegedések kockázatát, különösen leukámia, prosztata, stb esetében, gyakolratilag a nyirokrendszeren keresztül támad első körben, majd jut el más szervekhez.

    Érdeklődnék, hogy van Önnek lehetősége nyirokcsomóból vett mintát kiküldeni XMRV szerológiára?

    Németországban elérhető ez a vizsgálat.

    Ugyanígy vérből is kimutatható, de biztosabb a nyirokcsomóból vett mintán a kimutatás.

    Annyira szemtelenül nyomták teli a vakcinákat ezekkel az XMRV-mutánsokkal, hogy egyes hiv tesztek is bejeleztek rá Ausztráliában, ezért egy nagyobb rakomány vakcinát vissza kellett küldeniük. Ez még az “oltás” kezdeti szakaszában volt, azóta vigyáznak, hogy a hiv teszteken átmenjelenk a betegek, az XMRV teszt viszont kimutatja mindezt, mivel az alap vírustörzset innen származtatják.

    Amennyiben van rá lehetősége, kérem éljen a laborközi együttmüködési lehetőségekkel, és kérje ezt a vizsgálatot Németországból azon pácienseivel kapcsolatban, akiknél ilyen gyanút sejt.
    Minél több ilyen bejelentés születik annál hamarabb elérhetőek szüréssel a veszélyeztetett betegek, annál hamarabb kaphatnak megfelelő gyógykezelést is, illetve annál hamarabb vége lesz a vakcinákkal történő lakosság átfertőződésnek.

    A turbórákon kívüli tünetek magyarázhatóak a nanolipiddel bevitt RNS átírásának, mostanában gyakori ADE és gyulladásos reakciók, de a daganatképződés vélhetően nem emiatt van. Ha “csupán” ez lenne a vakcinákban a szervezet beérné egy szisztémás gyulladással, nem lenne látható ilyen arányú daganatképződés, különösen az murine vírusok támadási pontjain, limfóma, prosztata, stb.

    Több komponenesü támadás zajlik tehát:

    A vakcinák tartalmazhatnak, grafén oxidot, lipid RNS tüskefehérjét, ezek felelősek a rövidtávú hatásokért, a hosszútávúaknél pedig felvethető a retrovírusokkal való ferózöttség a vakcinákon keresztül. Nem történt ez máshogy annak idején az Afrfikai AIDS járvány idején sem, ahol előtte a WHO álszervezet sorra oltotta az afikaiakat. Ez után jelent meg egy immunszupresszív vírus. Most is ugyanezt csinálták, gyorsan kell cslekednünk, hogy a valóság kiderülhessen a lakosság megfelelő retrovirális szürésével és a megfelelő kezelések alkalmazásával.

    Maradok továbbra is tiszteltettel:

    Egy Kollégája.

    1. Kedves Kolléga, köszönöm észrevételeit. Utánanézek. A gyakorlatban nehezen tudom elképzelni a működését ennek, hiszen többnyire a 24. órában jönnek a turbó rákkal, amikor már kapkodás van, hogy valamit még terápiásan tudjunk érte tenni. Diagnosztikára, főként egy Németországba elküldendő tesztre nem nagyon van alkalom, mert hetek mire megjön az eredmény és addigra ő már távozik a Földről.
      De megnézem.
      üdv TJ.

      1. Tisztelt Doktor Urak!
        De jó olvasni, ahogy két Erkölcsös Szakértő egymással beszélget, minden tiszteletem!
        Kiragadtam egy készt a Kolléga írásából: “a vakcinákkal történő lakosság átfertőződésnek”.
        Jól értelmezem, hogy ha pl. egy házaspár egyik tagja beoltatta magát, a másik pedig nem, a szoros kontaktus következtében az oltatlan is – közvetett módon – oltottá válik és nála is beindul a tüskefehérje termelődés, megkapja a HIV-et, stb.?
        Köszönöm a válaszukat.

  5. Köszönet Tamasi József Doktor Úrnak a lelkiismeretes munkájáért, példaadó helytállásáért, személyében vérbeli, humanista orvost és kutatót ismerhettünk meg. Isten áldja meg Doktor Úr!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük