Ausztriában már a látszatra sem adnak, az egészségügyi miniszter az 5. oltást is beharangozta!

Az előre megjósolt összefüggés-elméleteknek megfelelően haladnak szerte a világban a dolgok minden téren, miközben az járványhívő „okosok” szűklátókörűségüknek köszönhetően még mindig csak legyintenek és hallgatják tovább mit javasolnak a szakmailag nulla megmondóemberek, és a még ennél is szánalmasabb víruscelebek.

Ausztriában már a látszatra sem adnak, ezért az egészségügyi miniszter az 5. oltást is beharangozta! Két oltás már semmire sem elég, mert 9 hónap után a „védettség” LEJÁR, mint valami élelmiszer, pedig itt az immunrendszer a döntő. Kezd olyan lenni ez, mintha egy humoros mesefilm lenne az élet, de ennek már fele sem tréfa embere!

A szomszédban most az van, hogy aki harmadjára nem oltatja be magát, az 9 hónap után elveszti az oltottsági státuszát, aztán átkerül az oltatlanok táborába! És persze a három vakcina sem elég, ezért fel kell venni majd az újabb és újabb oltásokat!

IDEJE SZÓLNI MINDENKINEK, hogy ébredjenek, mert hiába van kártyájuk, simán lenullázzák, ha majd nálunk is így döntenek az „okos” politikusok!

6 thoughts on “Ausztriában már a látszatra sem adnak, az egészségügyi miniszter az 5. oltást is beharangozta!

  1. Ez siralmas!?A férjemnek is most lengették be hogy vagy oltasson vagy mehet isten hírével!Itt sajnos én úgy látom mindenkit bedarálnak!Ha marad az oltás fogja megölni mert sajnos anélkül is csúnya visszeres a lába ha leszámol éhen hal a család sajnos annyi megtakarítása senkinek nincs hogy évekig kihúzza még esetleg itt történik valami pozitív irányba! Nagyon szépen köszönjük az eddigi munkájukat!Tisztelet és hála érte!Minket sajnos elért az hogy úgy érezzük ez már túl nő rajtunk!Mindenkinek sok szerencsét kívánunk,erőt,egészséget!Reméljük legalább ha kevesen is de lesz aki átvészeli ezt a szomorú,kemény időszakot!Áldás!?

  2. Nem lehet szólni azoknak, akik se a saját kárukon, se a saját rokonaik, ismerőseik kárán nem tanulnak. Mit tudnánk nekik mondani mi, ismeretlenül?
    Egyelőre az a dolgunk, hogy a SAJÁT életünket mentsük. Felesleges azzal tölteni egyetlen percet is, hogy idegenek rossz döntései felett siránkozzunk.
    Az ő problémájukat sajnos majd csak az idő fogja megoldani. Semmit nem tehetünk értük, a siránkozással meg csak a saját lelki erőnket apasztjuk.

    Majd az idő megoldja. Semmit nem lehet értük tenni. Épp elég nagy feladat az, hogy MAGUNKAT védjük, hogy MINKET ne sodorjon el a fanatizált, bárgyú és ostoba tömeg sodrása.

    Nem hiszek már az “ébresztgetésben”. Akik eddig nem ébredtek, azok elvesztek, azok valóságosan is halottak, és aki beléjük kapaszkodik, hogy mentse őket, azt is magukkal rántják a halálba.

    Ha én pártot terveznék alapítani, már azt tervezném, hogy mi legyen a pusztulás UTÁN – mert úgy gondolnám, hogy itt és most, ezzel a buta tömeggel nincs dolgom.

  3. Ismert osztrák (Innsbruck) szállodalánc és nemzetközi sültekre tengeri egzotimukra specializálódott éttermhálózata beosztottaktól napi 1 reggeli pcr tesztet követelnek ami fizetős lett . Eddig heti 3 tesztet átvállaltak , most fizet vagy belemegy a munkás a 3 kimaradt injekcióba nivember végéig és dec közepéig a 4.be ….

  4. Az N+1. oltás. Most már tudjuk: mindig a következő, mindig a következő fog megvédeni.
    Oh, homo novus, génkezelt nincstelen kétlábú jámbor boldogság!

    Nekem nincsen Orvosi Búcsúcédulám. Egyre inkább úgy érzem magam, mint ágyékkötős őslakos, mint benszülött, aki eltévedt a Magas Igazságot karcoló kövületek között.
    “- Őrmester elvtárs, kérem, az immunrendszerem nem a farsangi jelmezem. Bocsánat. Ezt örököltem. Ez olyan hagyományos dolog nálunk. Mi emberek, akkor még ilyet viseltünk. A közszemérem elleni vétség esete nem áll fent. Ez kérem, hagyományőrzés, mint a rokolya, és a széles karimájú fekete kalap. Ha őszinte, akkor beismerné, hogy cafatait még ön is viseli valahol az öltöny alatt. ”

    Quos vult perdere, prius dementat.
    Előbb elveszed az eszét annak, akit el akarsz veszíteni.

    .

  5. Ausztriában Kurz már rájött, hogy inkább újra kellene nyitni az országot, mintsem a teszteket erőltetni.
    Látják, hogy Fauci terve bukni fog, ahogy tud mindenki kihátrál a megvalósításból.
    A kormányon levőkbl lesznek a bűnbakok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük