Viviane Fischer német ügyvéd egy 2022. május 28-án megjelent interjúban dr. Wolfgang Wodarg tüdőgyógyásszal (ő akadályozta meg, hogy 2009-ben a sertésinfluenza kapcsán megtörténjen mindaz, ami a kovid kapcsán történt) és prof. Ulrike Kämmerer biológussal beszélgetett a majomhimlőről.
Dr. Wodarg régen oltott himlő ellen embereket és sok tapasztalata van a himlős megbetegedésekkel kapcsolatban. Elmesélte, hogy nagyon sok kísérletet végeztek az amerikaiak Kongóban az 50-es években és a kísérletek során majmokat fertőztek meg himlővírussal. Érdekesség, hogy aztán 1958-ban pont Kongóban fedezték fel a majomhimlőt, ott tört ki elsőként majomhimlő-járvány. (1. kép)
Ezután kezdődtek az oltóanyagkísérletek a majomhimlő ellen, megindult a gyártás és oltottak is embereket a piacra dobott vakcinával. Az akkori cég, a “Bavarian Nordic AG” ma is létezik és jelenleg emelkedik a tőzsdén a cég részvényeinek értéke.
Hogy most miért jutott eszébe bárkinek is, hogy majomhimlővel fertőzött emberek után kutasson? Mert 2021 márciusban volt egy majomhimlő-pandémia szimuláció. (2. kép) Itt történt a figyelmeztetés, hogy fel kell készülni egy ilyen járványra és be kell szerezni a szükséges oltóanyagokat. Elgondolkodtató, hogy a szimuláció egy olyan szervezet rendezésében történt, amely a nukleáris biztonságért felelős, most viszont valamiért a bioterrorizmusra fektették a hangsúlyt. Hogy miért éppen ezt a betegséget választották ki a gazdag választékból, lehetne azzal magyarázni, hogy a hadsereg is sok kísérletet folytatott a himlővírusokkal.
Számos himlőszerű kiütésekkel járó betegség létezik, ilyenek a herpeszvírus okozta megbetegedések. A Herpes-simplex-1 például a stressztől is előjöhet és hólyagok keletkeznek a szájon. A Herpes-simplex-2 a nemi szerveken okoz elváltozásokat. Viszont ahogy a korona esetében senki nem tesztelt influenzára, a jövőben valószínűleg senki nem fog herpeszre tesztelni, hanem kizárólag csak majomhimlőre. A Herpes Zoster virusok ugyancsak kiütésekkel járnak és egy fertőzés után a szervezetben, az idegpályákon maradnak. Ha sikerül megijeszteni a legkülönbözőbb herpeszvírus-fertőzötteket és elérni, hogy elrohanjanak az orvoshoz, akkor második lépésben egy, a kovid-PCR-teszthez hasonló, alkalmatlan teszttel lehet máris generálni a hamis pozitív majomhimlős eseteket.
A gyerekeknél gyakran előfordul a Molluscum contagniosum, ami náluk leginkább az arcot érinti, ugyanez a betegség felnőtteknél a háton, combokon és nemi szerveken is megjelenhet. (3. kép) Ez is egy potenciális jelölt a hamis pozitív PCR-teszthez.
A Herpes Zostert (4. kép) könnyen megkapják immungyenge emberek és a bárányhimlő ellen oltott gyerekeknél is előjöhet. A kovid-géninjekciók után is az immungyenge állapot az oka annak, hogy az övsömör sokaknál megjelenik. Tulajdonképpen egy AIDS-hez hasonló immunállapot jön létre a vakcina miatt.
Prof. Kämmerer a majomhimlő terjedésével kapcsolatban elmondta, hogy Kongóban is csak egy kis embercsoportot érintett a betegség, mivel a vírus nem tud gyorsan és könnyen terjedni, nem is képes tömeges megbetegedéseket okozni. A normál himlővírus legalább két laborban megtalálható és a Merck cégnél is, ami egy német kémiai-és gyógyszeripari cég. Akkor lenne tényleges problémája az emberiségnek, ha a rendes himlővírust engedné valaki szabadon a laborból.
Dr. Wodarg egy 2004-es tanulmányt mutatott, (5. kép), melyben a hadsereg és Antony Fauci is közreműködött. Ebben a kísérletben majmokat fertőztek meg himlővel, hogy a kezelési lehetőségeket vizsgálják.
Prof. Kämmerer egy egészen friss 2022 februári publikációra hívta fel a figyelmet. (6. kép) A munkában kérdőjellel, lehetséges fenyegetésként nevezik a majomhimlőt a szerzők és definiálják a gyanúesetet, a bizonyított esetet, a valószínű és nagyon valószínű esetet. A diagnosztikához az IgM antitestek tesztelését, a PCR-tesztet és a vírusizolációt sorolják.
A 7. képen látható a valódi, majomhimlő okozta bőrelváltozás. A kezdeti szakaszban egy fehéres hólyag jelenik meg, a következő szakaszban a hólyag felszakad és elindul a gyógyulás, az utolsó szakaszban képződik rajta egy száraz réteg, ebben a szakaszban a leginkább fertőző a betegség. Legalább 5 ilyen bőrjelenség szükséges egy biztos diagnózis kimondásához a februári tanulmány szerint.
Ami felettébb különös, hogy a 2022 februári tanulmány szerzőinek többsége a Bavarian Nordic cég dolgozója, vagyis az egyetlen olyan cégé, amely jelenleg oltóanyagot tud biztosítani a majomhimlő ellen. (8. kép)
Másik érdekesség, hogy az első németországi majomhimlős beteg ugyanabban a kórházban, ugyanannál a kezelőorvosnál landolt, mint az első németországi kovidos beteg. A kezelőorvos úgy nyilatkozott a bajor rádióban, hogy a beteg a pozitív PCR-tesztet követően került hozzá. A rádió azonnal megszólaltatott egy virológust is, aki szerint a majomhimlő-járvány rizikója nagyon csekély, a fertőzés nem terjed aeroszolon keresztül és a betegség igazából csak a hólyagok megjelenése után fertőz. (9. kép)
Most kb. 30 óra alatt elvégezték az “új” majomhimlővírus szekvenálását, ami korábban kb. fél évet vett igénybe. Megállapítást nyert, hogy a nyugat-afrikai variánssal van dolgunk, nem pedig a veszélyesebb közép-afrikai variánssal.
Kongóban egyébként 2017-ben is volt egy lokális majomhimlő-járvány, az erről készült tanulmány szerint is az egyetlen tipikus tünet, hogy hólyagok keletkeznek. Az összes többi tünet alapján nem beazonosítható a betegség, mert azok inkább légúti fertőzésekre jellemzőek. (láz, fejfájás, hidegrázás, nátha, duzzadt nyirokcsomók, hátfájás, rossz közérzet) (10. kép)
Ahol sok a majom, de nincsen laboratórium, pl. Indiában, Gibraltárban, fura mód nincsen majomhimlős megbetegedés. A majomhimlő diagnosztizálásához szükséges, helyes PCR-tesztelésre vonatkozó dokumentum már megszületetett, az a wuhani labor készítette el, amelyet Fauci pénzel. (11. kép)
A német Roche cég pedig már fejleszti a PCR-tesztet a majomhimlő vírushoz. Christian Drosten korábban 3 munkát publikált a majomhimlő-PCR-tesztről. (12. kép) A Roche leányvállalata a TIB Molbiol volt az a cég, amelyik a kovid-PCR-teszteket legyártotta és amelynek vezetője Olfert Landt Christian Drosten jó barátja.
Szóval fel lehet készülni arra, hogy a történelem megismétli önmagát. Hacsak nem sikerül most időben megakadályoznunk a pánikot. Dr. Wodarg reméli, hogy ezt az újabb hülyeséget már nem fogják elhinni az emberek. Ugyanaz a forgatókönyv megint mint a kovidnál, az embernek deja-vu érzése van.
Egy rövid történettel búcsúzott: Malajziában röviddel a müncheni majomhimlő-szimuláció előtt (2021 március előtt), a CDC megbízásából elindult egy kísérlet, amelyben dupla-fertőződéseket vizsgálnak, konkrétan olyanokat, ahol valaki egyidejűleg fertőződik meg a majomhimlővel és a bárányhimlővel.
A beszélgetés linkje: https://odysee.com/@Corona-Ausschuss:3/Ad-hoc_25:1
Informáljatok minél több embert, hogy meg tudjuk akadályozni a soron következő fake-pandémiát!!!
Biró Éva tudósítása
Akik hiteles forrásból akarnak még tájékozódni, és az eszük, szívük a helyén van, ezt hallgassák meg a majmokról: https://www.bitchute.com/video/Tet6q0OHSArg/
THE CONTAGION MYTH. Why Viruses (including “Coronavirus”) Are Not the Cause of Disease. (Published Sept. 2020. By Thomas S. Cowan and Sally Fallon Morell) című könyvből, és a
https://www.bitchute.com/video/Tet6q0OHSArg/
videóból emelnék ki néhány további érdekességet az élettan alapjaihoz, arról, ahogyan a test az elektromágneses jelek, információk hatására és ennek segítségével reagál a környezetre.
Az energiák rezonanciájának illusztrálására az egyik egyszerű bemutatott kísérlet a következő: Ha egy húrt megpengetünk, a hanghullám hatására a vele össze nem érő, másik húr azonos rezgésű hangot fog adni. A láthatatlan hanghullám az energia(információ) közvetítő.
L Montagnier et al, “Electromagnetic Signals Are Produced by Aqueous Nanostructures Derived From Bacterial DNA Sequences,” Interdiscip Sci. 1, no. 2 (June 2009): 81-90. doi: 10.1007/s12539-009-0036-7. Epub March 4, 2009. híres cikke is tartalmaz egy bármikor megismételhető egyszerű kísérletet. A szoba egyik sarkában egy vizeskancsóba víz van, a másik sarkában egy másik vizeskancsóban nukleinsav. A vízbe beletesznek valamilyen DNS-t, és megvilágítják UV vagy infra lámpa fényével. A világítással egyidejűleg megjelenik a nukleinsavban is az azonos DNS fény lenyomata (blueprint).
Víz nélkül nem létezik rezonancia. A levegő páratartalma is olyan vizes közeg, amiben van rezonancia hatás. A testi sejtfolyadékban ez úgy működik, hogy van egy kettős spirál, ami az információ vevő antenna, közte pedig ásványi anyagok, amik együtt képezik a formát. A forma minden információval tovább épül. Viszont, ha az információ nem jó (mondjuk egy hang), vagy toxin/mérgezés történik, a sejtek nem tudnak megfelelően épülni, szövetet alkotni. Ekkor a testi vizes folyadék elveszti zselészerű karakterét, szálas(?) szerkezetű, nem rugalmas, száraz, dehidratált mátrix lesz, a szövet megkeményedik, fájdalmat érzünk.
A fájdalom vagy a betegség egy olyan védelem, ami céllal következik be. Akkor, amikor egy olyan „hibás” információ kerül felvételre, amit az elme nem fogad be, csak a test. Ahogy a test és az elme összhangja megteremtődik, el tud múlni a fájdalom és a tünet. Azért szükséges a védelem, hogy ne ismétlődhessen meg addig a hibás téma, amíg meg nem oldódik az ellentmondás. A fájdalmas ügyek (ki nem vezetett mérgek) fájnak a testben. (megj: a megoldáshoz azért mindig kapható külső segítség, és új, kiegészítő információk) A test nem csap be, csak az elme. Az elme teszi meg, amiről tudjuk, hogy nem jó igazán. De ha az elme rendben van, a méreg kiürül, mert már nincs rá szükség.
A vírusokra rátérve az exoszómák is kibocsátják a saját frekvenciájukat, még meg nem határozott módon. Olyan rezonanciát, ami egy-egy „betegség információt” jelenít meg, de csak akkor, ha ez valamiért szükséges.
A testnek is van (minden létezőnek van!) elektromágneses formája. Így amikor bármilyen energiával kapcsolatba kerülünk, rárezonálunk, a testben lévő „organized water crystal”-val, ami a lényünk. A test által felvett elektromágneses formájú input rezonanciára az elme létrehozza a válaszokat: gondolatot, érzelmet, cselekvést. Normál működés esetén a sejtjeink és szöveteink tökéletes kristályszerkezetű gélt tartalmaznak. Ha ebbe a gélbe toxin kerül, akkor a test ettől próbál megszabadulni. Ilyenkor van lázunk, amikor is a magasabb hő részben cseppfolyósítja a zselét, így ki tud ürülni. Ezt kitörő, vagy felszabaduló váladéknak érezzük. Ha jobban vagyunk, azt jelenti, hogy megint tökéletes a testi folyadék kristály szerkezet. A láz és a gyulladás a méregtelenítés része, nem egy elnyomandó betegség.
Az 5G, mint sugár toxicitás egyik hatása a sejtfal kalcium áteresztő képesség stimulálása. A vérből az ionizált kalcium bekerül a sejtekbe, amivel csökken a véralvadás, pedig a véralvadás előzné meg a kontrollálhatatlan vérzést. Ha lecsökken a vérben a kalcium, vérzést látunk. A spanyolnáthában nem influenzát lehetett látni, hanem ilyen halálos elvérzést.
A teremtésnek valószínűleg jó oka van arra, hogy a sejtet védi az illetéktelen behatolástól, a génmódosítástól. Az oltások úgy vannak kialakítva, hogy „okos eszköz” (megj: 5G, wifi, stb.) általi „elektrosokkal” a sejtfal áteresztő képességet megnövelik, így visznek be egy idegen DNS-t(megj. sejtmag hasító mérget), ami állandó stimulációt tart fenn a szervezetben, krónikus gyulladásokat, allergiát, és saját génmutáció képződést váltva ki.
A szervekben is a folyadék hozza létre a struktúra kialakítást: a töltés szétválasztás, és így keletkező feszültség hatására elinduló áramlásokkal. (Pl. ödéma akkor van, ha a végtagok hajszálereiben nem megfelelő a töltés szétválasztás, így a feszültség, a pangás érzékelt, nincs keringés.)
A szív megcsavarodott formájú. A csavarodás örvénylést generál, ami pedig a vér vas tartalma miatt mágneses mezőt. Amikor a szív csavarodik, mágnesként egyszer az egyik irányba szívja fel a vért, az elcsavarodáskor pedig a másik irányba.
Ami nagyon feltűnt ezen gondolatok alapján, az, hogy a maghasadásos/magfúziós atombomba általi sugárzás is génmutációt okoz, vagyis rákot, és az oltás+5G által a sejtben létrejövő maghasadás/magfúzió is. Mindkettő népírtás. Nem értem, hogy a reakció, amit az oltás létrehoz, miért vár további bizonyítást. Ezen ismeretekkel felvértezve azonnal lehetetlenné kellene tenni az oltásokat is, és a G-ket is. A G+időjárás manipuláció nem műszaki kérdés, és nem EU, sem WHO szabályozási kérdés, hanem népirtás, az élet eltüntetése a Földről.
Az is feltűnő, hogy ezt az élet biológia logikát használja az egy kéz, pusztításra is, és teremtésre is. Szerintem egyik se lehet sikeres, a víz rezgés átadó szerepe miatt. Együtt lélegzünk, együtt rezgünk, vagy univerzálisan mindenki, vagy a víz légköri elvételével senki. Nem tudom másképp elképzelni. Szerintem nem lehet tartósan olyan állapotot előidézni, hogy valaki kap vizet, oxigént, anyagokat, nyomást, hangot, hőmérsékletet, impulzust, stb. valaki elől pedig elzáródik, főleg a növényektől, állatoktól, többi egyéb élőlénytől is.
Ez az információ már nem új, korábban is már több kommentelő tollából olvashattunk róla. Ön sem először pendíti meg a ezt a témát. Mi, az oldal rendszeres olvasói már tudjuk is.
Most azonban így összeszedve, kiemelve a lényeget, logikusan elmagyarázva annyira jó az írás, hogy elismerést érdemel. Köszönöm szépen.
Ha megengedi, amennyiben hozzájárul, lemásolnám a kommentet, és így minden változtatás nélkül el is küldeném e-mailben a családom tagjainak és az ismerőseimnek.
Erről MINDENKINEK tudnia kellene!
Szeretettel, persze.
(Talán nem haragszanak a többiek az ismétlésért)
Köszönöm a hozzájárulását.