Dr. Wolfgang Wodarg beszél a vakcinák súlyos kockázatáról

Dr. Wolfgang Wodarg az Európa Tanács Egészségügyi bizottságának korábbi elnöke, epidemiológus és tüdőgyógyász szakorvos, a korábbi madárinfluenza, mint ál-pandémia leleplezője, tavasz óta figyelmeztet mindenkit, hogy a jelenlegi pandémia tömeges oltásokhoz fog vezetni, melyek veszélyesek lehetnek, nem csak rövid, de hosszú távon is!

12 thoughts on “Dr. Wolfgang Wodarg beszél a vakcinák súlyos kockázatáról

  1. Korrekt és jogos aggodalmak. Egy biztos, hogy itt valami disznóság van a háttérben a kormányok pedig titkolóznak!

  2. Tisztelt Doktor Urak! A lányom a miskolci gyermek korházban a leg keményebb helyen dolgozik. A súlyos beteg kisgyermekek látványa, lelkileg is megviseli ép eléggé. Nagyon elégedettek vele, de mivel a 30 osztályosból ketten nincsenek oltva, kemény terrort alkalmaznak ellenük. Védettség nélkül, büntetésből a covid osztályra akarják helyezni. A lányom küzd, hisz az apja is küzd. Ő nem birka.
    Nyomon követtem a világban zajló tragédiákat az oltások után. Javaslatom, hogy ha legközelebb megmozdulást tartanak, mindenképp gyertya vagy fáklyás megemlékezést is szervezzenek az áldozatok miatt. Osztályokon belül, a vezető orvosok terrorja miatt alakul ki a végleges kiszolgáltatott állapot. MINDEN EMBER ÉLETE SZÁMÍT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  3. A világon sok helyen kérik emberek a helyi egészségügyi intézményektől azt a tudományos dokumentumot, amely részletesen közli a SARS-CoV-2 vírus tényleges izolálását. Az adatbázisban történt keresések persze nem hoznak eredményt, lásd alább, ahol a témában egyik legrelevánsabb intézmény válasza található. 

    Állampolgár kéri: „…összes jelentés, amely a SARS-CoV-2 vírus izolálását írja le közvetlenül egy beteg páciensből vett mintából…”

    CDC/ATSDR FOIA válaszának részlete: „A nyilvántartásunkban végzett keresés során nem találtunk kérelmének megfelelő dokumentumot.”
    https://archive.org/details/usa-cdc-virus-izolacio-valasz-20201102 

    1. Én végigolvastam Tamási Dr. okfejtését az izolálással kapcsolatban, és az derült ki számomra, hogy izoláltak “valamit”, igen, csak nem bizonyított, hogy az izolált mikroorganizmus okozta-e a fertőzést, mert nem fertőztek vissza ezzel senkit. Ugyanis az izolálás eljárása és bizonyítása nem csak abból áll, hogy valamit egy eljárással kinyerünk és elkülönítünk (izolálás), hanem be is kell bizonyítani, hogy az az elkülönített mikroorganizmus okozza-e a fertőzést, ez úgy bizonyítják be, hogy az elkülönített vírussal megfertőznek a egy állatot, de az okfejtés alapján ez nem lett így megfelelően bebizonyítva. Azaz Tamási Dr. így értette, hogy nem lett izolálva.

      A doktor úr okfejtését itt olvashatja (“VÁLASZOM A FELSOROLT IDÉZETEKRE” rész):
      https://orvosokatisztanlatasert.hu/kritika-cafolata-valoban-nem-letezik-fertozokepes-tiszta-sars-cov-2-izolatum/

    2. Köszönjük a linket, de valamiért nem jó.
      Pontosabban a végén vannak karakterek, ami miatt a böngésző nem találja a dokumentumot. (?)
      Így jelenik meg a címsorban:
      https://archive.org/details/usa-cdc-virus-izolacio-valasz-20201102%C2%A0

      Aki megakarja tekinteni, letölteni a dokumentumot, a címsorban törölje vissza a karaktereket a dátumig, hogy így végződjön: 20201102

      Így már feljön a keresett irat.

      Köszönjük mégegyszer.

      Ezt a kérést itthon beadta már valaki az “illetékes elvtársaknak”?

  4. Tisztelt Doktor Urak!

    Dr. Kásler miniszter úrtól a következő levelet kaptam:

    “Tisztelt Asszonyom! Tisztelt Uram!

    A Kormány 2021. március 24-i ülésén úgy döntött, hogy a köznevelési intézményekben a jelenléti munkarend szerinti nevelés-oktatás azt követően kb. 1 héttel indulhat újra, hogy Magyarországon legalább 2,5 millió ember megkapta a COVID-19 vírus elleni vakcinát. Egyúttal a Kormány döntött arról is, hogy a pedagógusok, oktatók, óvodai és iskolai dolgozók számára a jelenléti munkarendhez történő visszatérést megelőzően biztosítja az oltás felvételének lehetőségét.

    Az elvégzett adatösszevezetések alapján Ön 2021. március 24-ig még nem regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra. Amennyiben mégis úgy dönt, hogy szeretné az oltást a jelenléti munkarendhez való visszatérést megelőzően felvenni, kérem, hogy legkésőbb 2021. március 29., hétfő éjfélig regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon a védőoltásra. Ezt követően a NEAK SMS-ben fogja Önt értesíteni az oltás helyszínéről és időpontjáról.

    A visszajelzések alapján mind a pedagógusok és az óvodai, iskolai dolgozók, mind a gyermekek, tanulók nagyon várják már, hogy ismét a hagyományos módon, személyesen folytatódhasson a nevelő-oktató munka. Ahhoz, hogy ez biztonságosan megvalósulhasson, kérem, éljen az oltás felvételének lehetőségével!

    Együttműködését előre is köszönöm!

    Budapest, 2021. március 26.

    Üdvözlettel:

    Prof. Dr. Kásler Miklós s.k.
    miniszter
    Emberi Erőforrások Minisztériuma”

    Azt szeretném kérdezni, hogy egy ilyen tartalmú levél – ismerve az oltások által előidézett tragédiákat – elegendő lenne-e megfelelő jogi lépések megindításához a minisztériummal vagy akár annak vezetőjével szemben? Ha igen, kérem segítsenek és továbbítsák ezt az üzenetemet egy olyan ügyvéd felé, aki vállalná ennek lebonyolítását!

    Várom válaszukat.

    Köszönettel: Pintér István

    1. Hát igen, vélhetően egy “tökös” ügyvéd számára ez talán elegendő is lenne, de az ilyen ügyvédek egyenlőre a bokrokban bujdokolnak és nem látjuk őket.

      1. Köszönöm Doktor Úr, hogy válaszolt.
        Remélem, mihamarabb láthatóvá válnak.
        Küldetésük teljesítéséhez további erőt és kitartást kívánok!
        Üdvözlettel: Pintér István

        1. Tisztelt Pintér István Úr!

          Sajnos a levélben csak egy kérés fogalmazódott meg, így ebben az esetben ez nehezen támadható. Gondolok itt csak a levélre. Természetesen az egészségügyben történt génterápiás készítmény erőltetése és a “SOTE”-n elrendelt két napi tesztelgetés már elegendő alapot adhatott volna. Mondjuk számomra kérdéses, hogy stratégiailag egy vészhelyzeti felhasználási jogosultsággal rendelkező gyógyszeripari termék (pontosabb megfogalmazás szerint ennek az a jelentése, hogy senki sem felelős semmiért, csak az “oltakozó” saját magáért) orvosokon, szakápolókon, ápolókon történő tesztelése mennyire megalapozott döntés? De nem vetem el a placebo lehetőségét sem, ebben az esetben legalább a mellékhatásokról nem kell tartani.

          Azt javaslom Önnek, hogy kössön egy jogi védelmet valamely jogsegély szolgáltató céggel. Ezen túlmenően ajánlott egy életbiztosítás is, családi állapottól függően.

          Ha megengedi az Ön témaköréhez szorosan nem kapcsolódva, elborzadva értesültem a várandós anyák illetve kismamák génterápiával történő kezeléséről. Figyelembe véve a kévetkező rövid tanulmány összegzését, érthetetlen számomra, hogy miért nem alakult ki azonnal egy ellenállás az értelmiségi vagy orvosi körökben. A tanulmány 2021. január 14. keltezésű és a következő megállapításokkal záródik:

          “It is not ethical to ask pregnant women and their medical providers to make decisions about the COVID-19 vaccine in pregnancy and the implications for the health of the pregnancy and fetal and neonatal development, with little to no empirical evidence upon which to base such decisions. Other than live virus vaccines, there is no ethical reason to not include pregnant women in phase III trials of the COVID-19 vaccines, especially if preclinical safety and toxicology data are available in animal models. Greater consideration of women’s health in vaccine studies is encouraged.”

          https://www.jci.org/articles/view/147553?utm_campaign=cover-page&utm_content=short_url&utm_medium=pdf&utm_source=content

          Nem tudom, hogy az azóta eltelt két hónap alatt a “világhírű” pécsi virológusoknak sikerült-e már a szükséges kutatásokat lefolytatni és publikálni, valamint a felelősség vállalás mellett ezt így ajánlani. Személy szerint kétlem, de lehet csak én vagyok

          Ehhez kapcsolódik még ez az információ “szivárgás” is. Melyben a következő megállapítás szerepel:

          “EMA scientists tasked with ensuring manufacturing quality—the chemistry, manufacturing, and control aspects of Pfizer’s submission to the EMA—worried about “truncated and modified mRNA species present in the finished product.”

          https://www.bmj.com/content/372/bmj.n627

          Ugye ezen terápiás anyag esetében az RRR (Relative Risiko Reduction): 95,1% az ARR (Absolute Risiko Reduktion): 071% az NNV pedig 141. Tehát 141 embert kell beoltani, hogy 1 embert meg tudjunk védeni egy tragkus lefolyású megbetegedéstől. Szóval, ha módosítva van a forgalomban lévő készítmény összetétele, már nem ezeket a számokat kapjuk.

          https://www.wodarg.com/impfen/

          Visszatérve a kismamákhoz. A német Paul-Ehrlich intézet vizsgálata alapján ezek a vírus tüskék szervi megbetegedésekhez, szövődményekhez vagy komplikációkhoz vezethetnek. S ezeket a tüskéket állítatják elő a saját szervezetünkkel ezek a génterápiás készítmények.

          https://www.pei.de/DE/newsroom/pm/jahr/2021/03-gewebeschaeden-zellfusion-covid-19-rolle-spikeprotein.html;jsessionid=41364821D3339F93F7C3ECB5E14718D0.intranet242?nn=172068

          “A köldökzsinórban két verőér (artéria) és egy visszér (véna) szállítja a vért a tápanyagokkal és az oxigénnel a magzat és a méhlepény között. (Ritkán csak egy artéria és egy véna van a köldökzsinórban, ami bajt nem, de fokozott figyelmet igényel a terhesgondozáskor.) A működése elég egyszerű: a verőerek viszik a friss, oxigénben dús, tápanyagokban gazdag vért a magzathoz, akinek ez a „tápláléka”, csak így tud fejlődni, nőni a méhben. Majd az elhasznált, tápanyagban szegény, salakanyagban dús, széndioxidos vér szintén a köldökzsinóron, csak most a vénán keresztül tér vissza a méhlepénybe, és innen az anyai keringésbe.”

          https://szimpatika.hu/cikkek/9644/koldokzsinor-jatek-es-veszelyforras

          Sajnos nem sok fogalmam van arról, hogy a SOTE-n mivel foglalkoznak. Talán Edvard Munch norvég festő leghíresebb festménye tudja legjobban leírni a jelenlegi helyzetet.

          Miért is beszéltem gén terápiáról:

          https://www.youtube.com/watch?v=T4-DMKNT7xI

          Üdvözlettel:

          Attila

  5. Tisztelt Doktor Urak!

    Az Önök, vagy más, szintén józanul gondolkodó orvosok meglátása érdekelne az alábbi témában. Elnézést, ha naivnak hatna a kérdésem. Elöljáróban annyit, hogy -Önökhöz hasonlóan- nem félek a mikrobáktól, a szimbiotáink, életünk részei, mindenütt jelen vannak a világban, a szervezetünkben értelmes szabályozás alatt vannak.

    Azonban kérdésem van bizonyos kémiai anyagok “terjedése” vonatkozásában.

    Egyre több szakember -köztük Pócs doktorúrtól is hallottam egy helyi tévés műsorban tőle- bizonyítottnak véi, hogy a covidoltásokban található mRNS alkotóelem BEÉPÜL azon élőlény sejtjeibe és átírja a génkészletet, amely élőlény testébe a vonatkozó vakcinát beadták. A kérdésem lényege ezen génmódosító jelleg apropójából született:
    ha egy ilyen módon beoltott személy az ő váladékai által intenzíven kapcsolatba kerül másokkal -elsősorban szexuális aktusra és csókolózásra (“intenzív nyálcserére”) gondolok-, akkor van-e akárcsak egy pici %-os, ezrelékes esélye annak, hogy a másik, be nem oltott személybe is bekerül mRNS, és -neadja isten- abban a személy sejtjeibe is beépül, és megindul a sejtjei DNS-ének átírása (azaz netán az a személy se mentesül az emberkísérlet alól, közvetett módon)?

    A kérdésem másik fele: létezhet-e bármi más módja ezen kémiai anyag (mRNS) áttevődése emberi szervezetbe, oltás nélkül? Pl vizelet, széklet, nem megfelelően kezelt élelmiszer, chemtrail (repülőgépekből kiszórt vegyi anyag), egyéb vegyi fegyver, permet, köpült helye az oltásnak, hányás, izzadás, verejtékezés, stb?

    Ha valamely módon (szexuális, vagy vizelet, vagy chemtrail stb) esetleg átkerülhet más emberekbe a veszélyes anyag (mRNS, vagy akár higany a tiomerzálból), akkor van-e ideje az anyag ilyetén erejének elvesztésére, tehát például a beoltott személy, mondjuk, egy héttel később már nem tud “mérgezni” másokat?

    Ha jól gondolom, akkor azért sem “elszállt” a kérdésem, mivel, példának okáért, akinek amalgám tömése van, annak higanytartalma -ha sérült a tömés- csókolózás során átkerülhet a másik személybe (bár, feltételezem, apránként történik, ha történik, de nem tudom, idővel akár a higany “átlélegzése” is okozhat-e akár higanymérgezést azon személyben, akiben semmilyen formában nem volt eredetileg számottevő higany)?

    Továbbá, paralell a kérdésem olyan, orvosok által kórházakban véztett beavatkozásokkal, melyek során sugárdózist kap a páciens, iylen esetben az orvosok kikötik, hány napig nem lehet 1-2 méteres közelében más személy, mivel a sugárzás átadódhat, X napig van olyan ereje.

    Köszönöm, ha válaszolnak, és elnézést, ha furcsa a kérdésem a szakemberek számára, lévén laikus vagyok.

    1. Húúú, szerintem kérdései nagyon a valóságtól elrugaszkodottak. Ami az emésztőrendszeren keresztül kerül be, ott mindent ellenőriz az immunrendszer. Az oltás azért problémás, mert kikerüli ezeket az utakat és egyből a keringésbe jut, minden védelem nélkül. Szerintem ilyen dolgokon nem érdemes agyalni, sokkal nagyobb veszélyek vannak ennek a propagandának révén, amire lehet koncentrálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük